+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kartonozója / Archívum
| | |-+  Boszorkányszilveszter
| | | |-+  Vakrandira fel!
| | | | |-+  Kedves találkozás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kedves találkozás  (Megtekintve 3097 alkalommal)

Dakota Bourgh-Barrow
Eltávozott karakter
*****


az indiános lány

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 08. 16. - 21:24:57 »
+3

Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
1998. január

Tisha Titkos Télikertje az Északi szárny aljánál

Podcast

Naplózva


Dakota Bourgh-Barrow
Eltávozott karakter
*****


az indiános lány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 08. 17. - 11:03:14 »
+2

Az óra mutatója egyre lassabb és lassabb, ahogy fogynak a percek éjfélig.
Még egyszer utoljára körbepillantok a helyiségen. Nem terveztem mesebeli romantikát. Hanyagoltam a rózsákat és az egyéb giccseket, vagyis tulajdonképpen mindenféle díszítést…
Szerintem ez a hely természetes mivoltában a legszebb, ezért mindent úgy hagytam, mint mikor rátaláltam. Szerencsére nem sokan ismerik… így senki sem nyúl hozzá. Nem akarják úgymond „megszabályozni”. A növényzet úgy növi be, ahogyan kedve tartja, éppen csak az ajtót hagyja szabadon, hogy az erre tévedt magányos lelkek beléphessenek rajta.
Az óra mutató még egyet kúszott előrébb.
Ideges vagyok, bár egészen az utolsó fél óráig úgy gondoltam nem izgulok. Csak Neville reakciójára vagyok kíváncsi. Biztosan nem rám számít… Mondjuk tőlem, aki évek óta hangoztatja, hogy egy srác legyen erős és magas és persze magabiztos, ki az aki Nevillre számít? Mert őszintén szólva még önmagamat is meglepem… Pedig amikor hallottam erről a vakrandi lehetőségről egyből ő jutott az eszembe. És nem is feltétlenül romantikus találkozást akarok kicsikarni tőle. Csak egy kis barátkozást ennyi. Csak lehetőséget adni magamnak egy új kapcsolathoz… csak találni valaki olyat, mint én, aki nem mugli…
A szökőkúthoz lépek és végignézek magamon a víztükrében. A hajam most nem kócos, mint általában, és Agnes tanácsára mellőztem belőle a tollakat és gyöngyöket. Csak szépen elfésültem oldalra, de máris mennyivel nőiesebb az összhatás. Az öltözékemet is Agnes választotta. Egy szép sötétbarna ruhát adott rám szolid harisnyával és cipővel. Semmi szokatlan, semmi feltűnő, minden csupa báj. Ez ugyan nem én vagyok, de nem mondom, hogy nem tudnék hozzászokni ehhez a látványhoz. Mára éppen megfelelő…
Kezemmel eltörlöm a víz felszínén mutatkozó arcképemet. Majd utoljára még az órára nézek. Kicsivel több, mint egy perc van hátra. Csendesen az asztalhoz lépek és leülök az egyik székre. Végignézek a terítéken.  Tea, kekszek és egy kis csokoládé. Minden megvan.
Már csak reménykedni tudok, hogy Neville ne tévedjen el valahol a kastélyban.
Úgyhogy némán várom, hogy az utolsó perc is leperegjen.
Naplózva


Neville Longbottom r.
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves prefektus || a Gömb tulaja ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 08. 18. - 18:17:29 »
+2

Dakota
•   •   •

"Lehetséges egyszerre igent és nemet mondani valamire? Úgy vágyni valamire, hogy közben rettegek tőle?"


- Hé, Neville! Ez mi?
- Micsoda?
- Hát ez. - Seamus lefordul ágyáról, és az enyém alá nyúlva elővesz valami levélszerűséget. - Egy levél. - közli, majd mosoly terül szét képén, s fel is tépi a borítékot.
- Ne, Seamus! Az az én levelem, én kaptam! - nyúlok felé, de hátrál.
- Kedves Neville Longbottom. Húúúú! - néz rám elkerekedett szemmel, és a kórushoz csatlakozik Elliot, az egyik új szobatársunk is. Milyen jó nekem. A magánéletem a szobánk egyik legújabb témája. Remek.
   Hátradőlök az egyik nagyobb párnára, és karjaim mellasom előtt összefűzve, várom a folytatást. Mert mégis mit tehetnék? Esélytelen, hogy én azt a levelet visszaszerezzem. Ha pedig szerelmeslevél, akkor büszkén hallgatom, elvégre ha én becsajozok, akkor legalább valakinek lesz barátnője a szobából.
- Én, mint a Boszorkányszilveszter vakrandivonalának felelős szervezője, ezúton örömmel értesítem önt, hogy egy nevén meg nem nevezett hölgy... - a pimaszul csillogó szempár pár másodpercre rám villan. - ...titkos randevúra invitálná, pontban éjfélkor, egy nevén meg nem nevezett helyszínre. A levélhez csatoljuk a zsupszkulcsot. Kérjük Mr. Longbottom, ne felejtse el megérinteni! - összehajtja a levelet, és felém nyújtja, arcán a csodálkozás jelei látszanak, ahogy az enyémen is. Nem, az enyémen inkább valami olyasmi lehet, hogy " totál beszartam, most mit tegyek?"
- Húú, Neville randira megy! - rikkant fel Seamus, és vállba vereget, mire arcom egyre fehérebb árnyalatot ölt. Én? randira? De hát azt sem tudom, hogy kell azt csinálni! És mi lesz ha megcsókol? Jesszusom! Nem! Neville, hisz neked kell megcsókolnod, te vagy a pasi! De mégis kit kéne megcsókolnom. Ajj... nem tudom!


•   •   •

   Összehúzom a cipzárt egyik kedvenc pulcsimon, és grimaszolva tekintek a tükörbe. Áh, borzalmasan nézek ki, de nem tudok mit tenni! Hiszen ilyen vagyok! De a hajammal azért csinálhatnék valamit... nyaljam hátra? Nem! Aki elhívott, az úgyis tudja, milyen vagyok. Nem fogok annyira kiöltözni, hogy rám se lehessen ismerni.
   A mágikus térkép mellettem pihen, s jobb felső sarkában pár órája megjelent egy kis visszaszámláló-óra. Egy bűnös pillantást vetek felé. Már csak fél óra van hátra, úgyhogy lassan indulni kéne már. Csak az a fránya talár. Már vagy két éve megvan, és egyébként jó is, de valahogy most nem ér be, és ez roppantul zavar. Eddig semmi problémám nem volt vele, de mintha egyszerre összement volna. Várjunk csak. Bosszús sóhaj, és jön is a kiabálás. Oh, ez az!
- SEAMUUUUS!
- Elliot ötlete volt! - hallatszik a fiú hangja az ágyak felől, majd egy fájdalmas kiáltás, és Elliot is csatlakozik.
- Ööö... nem is igaz. Ron mondta. - próbálkozik a mentéssel, de elég sikertelenül. Hagyjuk, inkább magamra erőszakolom, mert már nincs időm visszacsinálni, és egyébként sem tudnám. majdcsak nem fulladok meg benne.
- Hülye. - hallom Seamus hangját, majd kilépek a fürdőből, és az ágyamhoz sétálok. Nagy levegővétel, és tekintetem a térképre függesztem.
   Menni kéne. Az idő vészesen fogy.
- Itt ne felejtsd a virágot. - szól rám Seamus, s csak hálásan bólintok felé. Asszem ha kinyitnám a szám, elhánynám magam idegességemben. komolyan. Nagyon ideges vagyok, a szívem úgy ver... úgy ver...  nem is tudom, hogy ver, de nagyon. Az éjjeliszekrényemen egy kisebb csokor rózsa volt, természetesen vörös, hiszen állítólag az ilyen bejön a lányoknak.
- Sok szerencsét Neville. - fordul felém Elliot, és nézi végig, ahogyan megragadom a térképet. Ujjaim erősn szorítják a papír szélét, karom kicsit remeg, de túl kell ezen esnem. Nagyot nyelek, és cseppet sem határozottan bólintok. Hát akkor menjen a menet!


•   •   •

   Egyre gyanakvóbb leszek, ahogy a térkép valami ismeretlen tájra visz. Az elején még azt gondoltam, hogy majd kivezet a Roxfortból, de most már nem hiszem azt. Az Üvegházak mellett vezet el, de arra visz, amerrre még nem jártam. Bimba professzor egyszer sem engedett még ide belépni. Valami növényekről beszélt, amik saját tenyésztésűek, és roppant veszélyesek, így úgy voltam vele, hogy jó. Elvégre nekem már bőven kijutott a veszélyből, és szemernyit sem vágytam újabb kockázatos helyzetekbe kerülni. Nem nem. Csak reménykedhetek, hogy ez nem egy kamu-tájoló, és nem az egyik Mardekáros akar szívatni úgy, hogy a halálos növényekhez küld, máskülönben nekem végem, és átkozhatom naivitásom.
   A kezemben kifeszített térképre lesem. Be kéne mennem az ajtón. Felnézek, és megvan a keresett ajtó, csupán egy problémám maradt. Ha itt bemegyek, onnantól nincs visszaút. Ha ezt a lépést megteszem, talán megtalálom a boldogságot, de az is lehet, hogy totál beégek, és meg lesz a következő pletyka suliszerte. Ha meg nem teszem meg egész életemben azon rágódnék, hogy mi lett volna... Meg kell tennem. Ha másért nem, hát magamért.
   Muszáj.
   Remegő jobbom az átfagyott kilincsre tapad, s lenyomom azt. A benti illatok egyből megcsapják orromat, s az ismerős érzéssel lépek be, mintha csak egy hőn szeretett gyógynövénytanra mennék. Ez az én terepem, igen, itt máris jobban érzem magam, mint kint a hidegben.
- Hahó. - dörzsölöm meg átfázott vállam, és a térképet zsebem,be gyűröm. Félszegen lépkedek beljebb, mígnem meg nem pillantom a szökőkútnál álló angyali alakot. - Öhm... Szia. - vörösödök el, és pár pillanatra le is hajtom fejem, rejtve hirtelen jött zavarom. Dakota az. Ez az egész pedig valamiféle tévedés lehet. Igen, tutira csak tévedés, hiszen egy ilyen szép lány mégis miért akarna randizni velem, itt, a sötét, büdös, koszos kis télikertben? Mindenesetre ez roppantul imponál.
- Köszönöm, hogy meghívtál. - hálálkodok, szemébe nézve, kicsit felbátorodva azon, hogy ő kezdeményezett, vagyis a szándék egyértelmű. - Ezt neked hoztam. - nyújtom felé a kis csokrot, és egy boldog mosolyt engedek arcomra.
   Úgy néz ki a ma este egész jól fog alakulni. Álmomban sem gondoltam volna...

Naplózva


Dakota Bourgh-Barrow
Eltávozott karakter
*****


az indiános lány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 08. 22. - 11:13:51 »
0

--Neville Longbottom--

Az ajtón kívül felsejlik egy alak.
A szívem durva kalimpálásba kezdd, pedig hányszor letárgyaltam már magammal, hogy nincs miért izgulni…
A rozoga kilincs engedelmeskedik a kinti alak nyomásának és az ajtó kitárul. Neville nem éppen önbizalommal telve lépked be a télikertbe, majd mikor megpillant, még meg is torpan kissé és elvörösödve lehajtja fejét.
Na, ő biztosan jobban izgul, mint én. De vajon mikor hiszi végre el önmagáról, hogy igenis jó srác? Nem a leghelyesebb az fix, de mi lányok képesek vagyunk a felszín mögé látni, és a kissé esetlen külső mögött egy óriási szív lapul, benne elrejtve sok-sok bátorsággal…
Nem rám számított. Ezt sejtettem, de most az arcára tekintve teljes bizonyosságot nyert számomra.
- Szia Neville! – Lépek előre kissé reszkető lábakkal, de arcomon a legőszintébb mosollyal. – Örülök, hogy eljöttél!
Végre felemeli a fejét és mélyen a szemembe néz, majd átnyújt egy csokor rózsát.
- Milyen kedves! Köszönöm! – Elmosolyodom és pálcám apró intésével a télikertben lévő ósdi kőszoborból kopottas kővázát varázsolok, amit áthelyezek az asztalra. A szándék nagyon édes, bár sosem rajongtam a rózsáért… de ezt Nevillnek nem kell megtudnia. Meg aztán, amúgy sem készültem díszítéssel, most már legalább egy kis szín is van a helyiségben. – Én egy kis teával készültem. – Mutatok a teáskannára - A múltkor beszéltük, hogy szereted a gyógynövényeket és, hát ezzel még biztosan nem találkoztál. – felemelem a kanna melletti kis barna cserepet, amiben egy furcsa kaktuszszerű, de tüske nélküli fekete növény mozgolódik – Ez a kateri. Amerikában őshonos, másutt sajnos csak nagyon kevés ideig él meg. Ezt a példányt is csak kölcsönkértem, hogy megmutathassam, mit is iszunk. Már, ha ezek után nem megy el a kedved a megkóstolásától. Nem a legszebb növény az biztos. De finom. – Hát igen, most miről is beszélek? Elhívtam randira és tartok neki egy kis gyógynövénytant. Remek, biztos engem is olyan flúgosnak néz, mint a legtöbben Lunát. Ügyes vagyok. De legalább oldja a hangulatot… vagy inkább fogjam be? Most már mindegy. Mutatom Nevillnek, hogy nyugodtan üljön le. Én pedig közben elkezdem kitölteni a teát. Azonban, ahogy felszolgálom az italt kezemmel véletlenül Nevillehez érek. Bőre melegétől megborzongok. Úgy fest most rajtam a megtorpanás sora. Valójában nem is tudom miért, de csak nézek Neville barna szemeibe. Mintha csodát látnék, vagy éppen azt várnám…
Furcsa pillanat.
Gyorsan elkapom róla tekintetem és nem a legnőiesebb mozdulattal levetődök a székemre. Biztonságos távolágra Nevilletől még mielőtt újra rám jön, a bámulhatnék.
- Amúgy jártál már itt? – kérdezem körbenézve a helyiségen a lehető legáratlanabbat, meg nem történtté nyilvánítva az előző pillanatot...
Naplózva


Neville Longbottom r.
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves prefektus || a Gömb tulaja ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 08. 29. - 17:08:53 »
+1

Dakota
•   •   •

„So please give me a sec to catch my breath.”

   Még tartom a távolságot tőle, elvégre nem régóta ismerjük egymást, és nem is beszéltünk túl sokat, így nem igazán tudom, mire is számíthatok. Jó, persze, ez egy randi, s mint a randik többsége, nyilván egy célt szolgál: két ember intim közelségbe kerüljön egymással, de nekem már az intimnél gondjaim vannak, nem hogy a közelségnél. Jézusom, hogy lehetek ilyen parás? Nem csoda, hogy taszítok magamtól minden csajt.
   Mikor a tea felé mutat, tekintetem én is arra fordítom, végtagjaimban különös, talán kicsit izgatott bizsergés fut végig. Elégedett mosollyal hallgatom végig beszámolóját a még számomra is újnak számító növényről. És nem, egy cseppet sem zavar, hogy a gyógynövényekről beszél, hisz nekem ez hazai terep, így csak könnyebb lesz ellazulnom, mert hát valljuk be, ez eddig nagyon nem ment. A társaságában meg pláne nem, hiszen olyan vonzó, és kedves, és szimpatikus, és úgy látszik, még engem is kedvel. Hol találnék még egy ilyen lányt?
   Ahogyan mutatja, leülök, és apó mosollyal figyelem, amint teát tölt. Felém nyújtja a csészét, én pedig automatikusan nyúlok érte, gondosan odafigyelve, nehogy valamit elszúrjak, s kezünk egy pillanatra összeér, tekintetünk találkozik, belülről pedig ismeretlen melegség fojtogatja szívem, és egy hívogató érzés szinte megbolondít, de nem teszek semmit. Zavaromban elmosolyodok, és lesütöm szemem, ahogyan azt tenni szoktam, a teát pedig magam mellé teszem. Az illata finom, de még nem kóstolom meg.
- Nem, még sosem. – válaszolok kérdésére, és tekintetemmel direkt kerülöm, ahogyan a termet vizsgálom, ám miután megunom a berendezés alapos felmérését, az általa hozott növényre pillantok. – Megnézhetem? – nyúlok felé jobb kezemmel, de amíg rá nem bólint, nem nyúlok hozzá a cseréphez. Valóban érdekes növény, így nem szalaszthatom el ezt a lehetőséget. Bárcsak le is rajzolhatnám!
   Nem! Neville, térj már magadhoz! Ez egy randi. Normálisnak kell lenned! Nem állhatsz le a gyógynövényekkel édelegni, mikor ugyanerre a feladatra itt van veled szemben egy lány, méghozzá nem is akármilyen lány.
- És te honnan ismered ezt a helyet? – nézek fel rá, a különös pillanat óta először, és valahogy nem esik nehezemre mosolyogni, és szemébe nézni. – És ami még különösebb… - szólok töprengve - … hogy jutottál be ide? Engem Bimba professzor sosem engedett be ide. Talán az új gyógynövénytan tanár ilyen vajszívű? – próbálok viccelni vele, vagy csak egyszerűen társalogni.

Naplózva


Dakota Bourgh-Barrow
Eltávozott karakter
*****


az indiános lány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 09. 09. - 17:49:57 »
0

--Neville Longbottom--

A helyiségen körbepillantva ismét Nevillre nézek.
Elbizonytalanodom.
Aranyos arc. Kedves szempár. Sehol az a vadság, ami általában vonzani szokott. Persze lehet, hogy egy ilyen típusú fiú mellett kevésbé kellene félnem a csalódástól. Neville egész karakteréből árad az a szelíd jóság, amit talán sosem érthetek meg. És aminek esélyt akarok adni. Ki tudja, még jól is elsülhet a dolog… Nem a legmeggyőzőbb érv.
Viszont én akartam meghívni. Ami mégiscsak jelent valamit…
Követem tekintetét végig a télikerten, egészen az általam hozott kateri-ig. A cserép felé nyúl, de aztán meggondolja magát és inkább rákrdez szabad-e. – Nézd csak meg, persze! – tolom kezemmel kicsit Neville felé a növényt. – Amerikában bájitalt készítenek belőle. Különféle mérgek ellen. Teának pedig igazán különleges és finom. – És lám, már megint kiselőadást tartok… A legtöbben már megszokták, hogy furcsaságokkal traktálom őket. Hát Neville, ha velem akarsz barátkozni, te is kénytelen leszel…
Végre felnéz az asztallapról. Egyenesen a szemembe. Elmosolyodik miközben végre valahára társalgó hangnemre vált. Na, ezt vártam. Nem kell félni. Nem eszlek meg. És remélhetőleg ebben a kis időben, az itt található növények se minket…
- Az egyik Hollóhátas barátnőm mutatta. Ő valahogyan, egyszer csak idetévedt. Agnes ért az ilyesmihez. Különleges helyek, különleges könyvek, különleges emberek, egyenesen vonzza őket! De ez a kert tényleg csodálatos. – Nézek körbe, majd felállok és egyenesen az egyik dús növényzetű kis részhez sétálok. – Ha pár pillanatra lehunyod a szemed, teljesen elcsöndesedsz és megpróbálod gondolataidat is elnémítani, furcsa dolog történik…
A növények halk dúdolása.
A télikert levegője hirtelen megváltozik.
A dohos növények egyszeriben illatozni kezdenek.
- És, ha kinyitod a szemed, láthatod, hogy már nem is ugyanott vagy, ahol eddig!
A virágok színes kavalkádja pompázatos. Hirtelenjében azt sem tudni, hova nézzen az ember. De egy barna pillangó magára vonja figyelmem, ahogy, szinte kacéran ellibeg előttem.
Ez még mindig meglep. Örülök, hogy megmutathattam valaki olyannak, aki érdemes rá. Hiszen Neville úgy szereti a növényeket…
- Valószínűleg emiatt nem engedte Bimba Professzor, hogy a diákok itt lófráljanak. Még a végén tönkre menne. De szerintem tud vigyázni magára. A kapuján is, csupán az arra érdemeseket engedi be. Nem szerveztem volna ide a találkát, ha nem tudom biztosra, hogy jó ember vagy. – Az utolsó mondatba, szinte belepiruok. Na azt már nem, ezt igazán nem hagyhatom többet. Eszembe jut milyen volt a pályán kosarat dobni, győztesnek lenni. Nevillre nézek, miközben visszasétálok az asztalhoz. – A kert nagyobb, mint gondolnád! Nézzünk körül! – Ragadom meg a karját és az egyik növényekkel szegélyezett út felé húzom.
Naplózva


Neville Longbottom r.
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves prefektus || a Gömb tulaja ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 10. 01. - 13:25:54 »
0

Dakota
•   •   •

„So please give me a sec to catch my breath.”

   Mikor engedélyt kapok rá, a kis cserepet gyöngéden kezeim közé fogom, s vizsgálgatni kezdem tekintetemmel, ám nem igazán tudok teljes figyelmet szentelni neki, mert a lány sokkal inkább vonzza gondolataim. Kicsit még mindig feszült vagyok, hiába is próbálom tagadni, vagy úgy viselkedni, mint aki nem. Persze, előbb utóbb ez javul.
   Vagy nem.
   Meghallgatom, mit mond a növényről, s mihelyt befejezte, lassan visszateszem a cserepet a kútra, tekintetem pedig Dakotára függesztem, s szinte csüggök szavain. A lány, dallamos hangot el tudnám hallgatni egy ideig, így nem, egyáltalán nem zavar, hogy sokat beszél. Sőt! Szerintem nagyon elbűvölő.
- Különös… - motyogom félig meddig mosolyogva. Én egész biztosan nem találtam volna rá egyedül.
   Úgy teszek, ahogyan mondja. Szemeim lehunyom, s próbálok nem gondolni semmire, próbálom kizárni a gőzölgő tea illatát, a lány hajának finom, csiklandozó illatfoszlányait. Teljesen kiürítem fejem, s csak a növényekre koncentrálok. Halk zümmögést hallok, a levegő mintha pár fokkal melegebb lenne, s az illatok is megváltoznak, amit eddig dohosnak éreztem, mint tavaszi kert, ontja illatát. Lassan, óvatosan nyílnak szemeim, kissé félek az eredménytől.
- Ez csodálatos… - nézek körbe, tágra nyílt szemekkel. Egy egyszerű ember nem sok csodát látna egy ilyen gyönyörű kertben, sőt, egy egyszerű ember számára talán meg sem mutatta volna valóját, ám én látom, s mindennél jobban megbecsülöm. Hirtelen azt sem tudom, hova nézzek, annyi minden van itt. Húúú…
   Mikor folytatja, rámosolygok, biztatón, és a teába kortyolok, de csak óvatosan, nehogy megégesse nyelvem. Meglepő, de elsőre egész finom. Mármint nem olyan, mint a többi tea, kicsit édesebb, és van benne valami különleges, valami egyedi. Szeretem.
   Kicsit hirtelen ér, ahogyan megragadja karom, de végülis nem ellenkezek, ujjaim ujjai közé fonom, a bögrét otthagyom, s szapora léptekkel tartom a tempót, a mosoly pedig le sem hervad arcomról, még mit nem! Izgatottam nézelődök, tekintetem ide-oda cikázik a színes növények között, elég sok olyan van, melyet még én sem ismerek.
- Nézd, ez milyen szép! – mutatok rá egy nagy, türkizkék, tulipánszerű virágra, mely szemünk előtt kezd kinyílni, s belsejéből aranysárga pókok másznak ki.
   Furcsa, ám időközben teljesen megfeledkeztem gátlásaimról, még az sem okozott különösebb gondot, hogy Dakota kezét fogjam. Teljesen természetesen jött, é úgy gondolom most már jól is van ez így.
   Ragyogó mosolyt vetek a lányra, és kicsit közelebb hajolva hozzá, halkan suttogni kezdek.
- Köszönöm, hogy megmutattad nekem ezt a helyet. – mosolygok vidáman, s észre sem veszem, mennyire megfogyatkozott a tér köztünk. Kicsit lendítek összefonódott ujjainkon, így kezünk ide-oda lebeg a levegőben.
   Boldog vagyok.

   
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 09. 13. - 07:34:08
Az oldal 0.062 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.