Nem szoktam hallgatni a rádiót. Amúgy sem szeretem különösebben, de ebben az időben, háború idején, egyszerűen csak nem akarom. nem akarom hallani a halottak névsorát, nem akarom tudni, kik tűntek el, hol és kiket támadtak meg. Nem akarom hallani. A tudatlanság áldás, mondták a régi gondolkodók, és kezdek arra hajlani, hogy baromi nagy igazuk van. Jobb várni, hogy a barátaim hazatérjenek, beessenek az ajtón földig porosan, sárosan, mint gyerekkorunkban, de boldog vigyorral az arcukon, mint tudni, hogy soha többé nem látom már őket újra. Inkább reménykedjek életem végéig, mint lássam a nevüket kőbe vésve valahol, egy út menti sírkövön, ahol a madár sem jár. megrázom a fejem. Nem gondolkodhatok most ezen, van nagyobb problémám is. nem is egy, ráadásul.
Hát, annyi biztos, hogy nem a tradicionális viseletben feszít, de ez lep meg a legkevésbé. Az, hogy ilyen későn találok valaki mást a folyosón már sokkal inkább megdöbbentő. Viszont nem tűnik ellenségesnek, még vissza is köszön, tessék, még az is lehet, hogy barát. Csak én még mindig nem merek eltenni a pálcám. Igaz, hogy könnyen bízok meg emberekben, de hülye azért nem vagyok.
– Én is – próbálok mosolyogni egy kicsit, hogy barátságosabb legyen a légkör a részemről. Bár tenném hozzá, hogy nem egyszerű munka úgy barátságosnak tűnni, hogy éppen ott figyel a kezemben a pálca. Amikor azt mondja, hogy tudja, miként lehet kijutni innen, elvigyorodok, és indulok is utána egyből. Kicsit futok, és csak akkor lassítok le, amikor beérem, és már mellette haladok. nem tudom, hogy magától odavezetne-e, de azért nagyon szeretnék kijutni erről a folyosóról végre. Iszonyat rossz lehet itt éjszakázni, várni arra, hogy valaki végre betévedjen ide és megmutassa az utat. Izé… tapasztalat.
– És megmutatnád nekem? – kérdezem annyira kevés kétségbeeséssel a hangomban, amennyivel csak tudom. Csak hogy ezt a munkát aláássa, a gyomrom hangosan megkordul. Hát igen, kihagyta a vacsorát, és nem szokott hozzá ahhoz, hogy ez így legyen. na, akkor azt hiszem, ideje ledobni az álcát. – Kérlek, örökre az adósod lennék…