Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^
:: SunShay ::
Hozzászólások: 203
Jutalmak: +669
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Félvér
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban:: Sean Blaine
Kedvenc tanár: Minticz
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 11 és fél hüvelyk, kecses galagonyafa, sárkányszívizomhúr maggal
Nem elérhető
|
|
« Válasz #15 Dátum: 2012. 01. 16. - 21:23:09 » |
+2
|
Sean
Valahogy korábban sem voltak számára érzelmi hullámvasutaktól mentesek a találkozások Seannal, s most, hogy egyre többet lóg vele, kerül hozzá közelebb, úgy van rá egyre nagyobb hatással. Hol csak azért, mert megérinti, hol a nyilvánvalóan flörtölési célzattal tett megjegyzéseitől akar kiugrani a szíve, vagy esik nehezére a légzés, a szinte állandó pirulásról nem is beszélve már. Aztán itt van ez a kéken izzó tekintet, amely szintén nem ismeretlen számára, bár így talán még éppen nem nézett rá... esetleg a Fúriánál, amikor megmásíthatatlanul eldöntötte, Shay teljesen defektes. Bár őt ez nem zavarta akkor sem, s most sem igazán, igyekszik nem túlságosan is "shayesen" viselkedni. Most mégis megtette, s a pillanat egy igen hosszú töredékére azt hitte, ez a baj, olyat mondott, tett, amivel elnyerte a mardis unszimpátiáját. Nem tartott komoly megtorlástól, de azt semmilyen formában sem akarja, hogy haragudjon rá. Ha csak kevés is, de van némi fogalma, mire képes a srác, igaz, még a felét sem tudja a dolgoknak. De lesz idejük feltérképezni egymást, persze csak ha Shay nem kap idő előtt szívinfarktust Sean egyik megmoccanásától vagy a mostanihoz hasonló próbálkozásaitól. Kelleni fog Foley-tól vagy Minticz-től az a nyugtató lötty, ha rendesen ki szeretné élvezni a Seannal eltöltött időt. A pánik egyelőre alaptalan, noha nincs meggyőződve, a feszültség gerjesztés nem volt-e szándékos a másik részéről. Sőt, elnézve az elégedettséget a mardis arcán, majd meglepően gyengéd, még inkább zavarba ejtő simogatását, biztosra veszi, szándékosan hozta rá a frászt. Megállj, Sean, a fagylalt egyszer visszanyal! Csak egy villanásnyi gondolatként suhan át a kellőképpen felspannolt agyon a fenyegetés. Más dolga van most szervének, biztosítania kell, hogy életfunkciói stabilak maradjanak. Van most rájuk hatás gyakorolva rendesen. Valóban nem került még ilyen helyzetbe, így nem csoda, ha arcát lassan össze lehet téveszteni egy mugli közlekedési lámpával. A dolog pikantériája pedig, hogy Seannal témázgat ilyen intenzíven. Eszébe sem jutott soha, de ha jutott volna sem biztos, hogy el merte volna képzelni, valaha is ilyen hangvételű, jellegű beszélgetést fognak folytatni ők ketten. Mindannak ellenére, mennyire zavarba jött az egésztől, nagyon is tetszik neki ez a fajta diskurzus, mert hát egyébként meg ki mással flörtölne, mint a saját pasijával – csak a tényt kell még ízlelgetni. Neki legalábbis ez az elképzelése egy párkapcsolatról, csak azt nem gondolta, záros időn belül ennyit lazulnak közöttük a dolgok. De ez van, ő pedig próbálkozik ebben partner lenni, noha rendre belepirul az elhangzottakba, tulajdonképpen függetlenül attól, a mardis vagy ő mondja. Az sem segít neki, hogy rendre lelki szemei előtt látja leperegni a szóban felvázolt, vagy csak sejtetett képeket.
A forróbb perceket követően aztán végül az indulás gondolata is felvetődik, pedig Shaynek lett volna még kérdése, de nagyon belemelegedett a korábbi témába, majd a beszélgetés jellege is megváltozott, nem mellesleg pedig csúnyán el is rontotta a játékot a szabályok áthágásával. Talán épp ez a büntetése? Alávaló húzás lenne. Mindenesetre, ha némi késlekedéssel is, de leugrik a párkányról, s most nem szökkenve, csak nyugalmas, vagy inkább óvatos léptekkel indul meg a kanapé irányába. Fogalma sincs a mögötte zajló dolgokról, lévén a tarkójára nem jutott a smaragdszín szemekből. Sean csontjainak hangját hallja, következtetni tud csak, hogy épp összeszedegeti magát az ablakból. Nem is tulajdonít neki jelentőséget igazán, hanem a hümmentésre, amit ezután hallat. Kíváncsi mosollyal fordul meg, arra számítva, valami groteszk pózba belemerevedve találja a srácot, ám ehelyett a metsző kékek rosszindulatú tündöklésével találja szemben magát. Nem tudja mire vélni a dolgot, így szemöldökét kérdőn felvonja, egy pillanatra megremegve az átható pillantástól. Valahol arra számít, a mardis magához hívja, hogy végre megadja neki, amivel már egy ideje szivatja. Felragyognak a zöldek, de nem moccan, megvárja, valóban így történik-e. Nem. Aprót szusszan, végül a megjegyzésre kimerednek szemeit. Megköszörüli torkát, meglepetése hamar mosolyba torkollik, szíve pedig a kis pihenő után újra gőzerővel kénytelen pumpálni vérét, ám mielőtt még nagyon beleélhetné magát pajzán kis fantazmagóriáiba, Sean jön és kipukkasztja a kis gondolatbuborékot újabb megjegyzésével. Azonban, amit hall, egyáltalán nem szegi Shay kedvét, mosolya kiszélesedik, s a közeledőre villan, ez már valamivel, önbizalommal telibb arckifejezés. - Hát… akkor nagy szerencsém, hogy nem megijeszteni akarlak, nemde? – vonja fel szemöldökét még gyakorló-kihívón. Széles vigyorral jelzi, ez bizony most tőle jelent találatot, s ennek tudatában fordul sarkon és végre a kanapéra telepszik. Ekkor kapcsol csak, hogy a cipői szokásához híven szerteszét vannak, így némi nyújtózkodásra kényszerül, hogy magához vehesse őket. Gyors mozdulatokkal bujtatja bele lábait, de hiába a sietség, Sean beelőzi, s mire összeszedi a földre dobott cuccait is, a mardis már indulásra készen várakozik rá, és közli, nem kell bemenniük a konyhára. Pech, ő bizony éhes, de nem csügged. - Akkor a saját készleteimhez kell nyúlnom… - rántja meg vállát, nem ejti kétségbe, van elég nyalánksága felhalmozva a ládája rejtekében. Igaz, azokat a bevetések, DS edzések esetére hozta, de most lehet szükségállapot. - Izgulsz? – kérdezi kaján vigyorral, ő bizony izgul egy kicsit, de csak a helyzet furcsasága miatt, nem mert bármitől tartana. A választ már sejti persze, nyilván egy határozott nem lesz. Ahogyan ellép Sean mellett, hasonlóan hozzá, pálcátlan kezéhez ér, talán egy elbaltázott próbálkozás arra, hogy megfogja a kezét, de idő közben kapcsolt, hogy a mardis nem olyan fajta, de az is meglehet, így akarta. Mivel nem tart attól, a srác meggondolta volna magát, azzal a kezével nyúl a kilincsért, könnyed, vidám léptekkel lép ki aztán az ajtón, jól eső szusszanással fogadva a folyosó enyhülést hozó hűvösségét. – Erre megyünk! – int fejével a megfelelő irányba, bár ezzel még lehet a másik is tisztában van. Nem tehet róla, kicsit izgatott, még ő maga sem tudja, hogyan fog cselekedni azon a bizonyos folyosón, ettől kimondottan izgalmas számára ez a séta. Ennek köszönhetően az úton hol csöndben van, hol pedig csacsog, valami számára fontosnak gondolt vagy izgalmas dologról.
|