Dorothyen Lunae Lumen Moon

DOROTHYEN LUNAE LUMEN MOON

alapok

jelszó || Szerelmes vagyok Draco Malfoyba, naná. Vigyorog

teljes név || Dorothyen Lunae Lumen Moon
becenév || Dorothy, Lumi, Luna, otthoniaknak és közeli barátoknak Holdsáp (the new generation hehe Bibíí

) a Dottyért harap
nem || nő
születési hely, idő || Luneford, 1980. január 26.
kor || 18
faj || vérfarkas
vér || aranyvérű
évfolyam || hatodéves

a múlt

1897. január 26.
Furcsa álmot mutatott a múlt éjszaka..
Álmomban a Holdat saját fénye törte meg, és a Hold teljesen elváltozott általa. A holdfény egy erdőre mutatott, abban is egy, a fák által körülölelt tisztásra, hol sötét árny osont vissza a sötétségbe, hogy ismét semmissé váljon, mintha ott sem járt volna. Mintha nem először láttam volna ezt a képet..
Sokáig gondolkoztam rajta, mit jelenthet. Azt hiszem, sikerült valamelyest megfejtenem, mit akart üzenni a látomás. Fekete bárány jövetelét mutatta meg. A családunkba fog születni. A Hold szava azt súgja nekem, saját neve mérgezi meg majd életét...

- Megmérgezi az életét.. – szisszentem fel hangosan az ablak párkányán trónolva, ezzel becsaptam a kezemben tartott könyvet. Az öreg darab borítóján halvány betűkkel kopott címet olvashattak az épp arra kalandozó kíváncsi szemek: Dolores Sophia O’Connor naplója. Most a legtöbben biztos azt gondolják, nem túl illedelmes dolog mások naplójába csak úgy beleolvasni, de ez esetben eme bűntény érthető okból történik. A napló ugyanis a hagyatékom.
Körbepillantok a kiüresedett hálóban, majd a könyvet jobbomba fogva óvatosan az éjjeli szekrényem fiókjába csúsztatom. A tőlem megszokott figyelmességgel és alapossággal rakom el az öreg bőrkötésest, egyrészről azért, mert nem szeretném, ha mások is beleolvasnának, másrészről pedig mindig is a szívemen viseltem a könyveim sorsát, főleg, ha egy ilyen értékes darabról van szó.. Hiába, legyen az karcolás a borítón, szamárfül egy oldalon, vagy firka a lapszélen, rémesen zavar a könyvek bárminemű rongálása. Lassan lemászok a párkányról, és az ágyamra heveredek. Arcomat a gondos foltvarrással elkészített, békás mintázatú takarómba fúrom.
- A saját ükanyám is úgy gondolja, hogy én vagyok a család fekete báránya. – dörmögöm csak úgy magamnak, bele egyenesen a puha szövetbe. Akármennyire zavar, be kell látnom, hogy az ükanyámnak ebben is, mint oly sok mindenben, de igaza volt.. Talán nem is tudja mennyire.
Dolores Sophia O’Connor. Jóslástanban vagy könyvtárakban jártasaknak ismerős lehet a neve. Híres látnok volt még az ezernyolcszázas években, és a századfordulókor korai halálától volt hangos a varázsvilág. Ő volt az ükanyám.
Amióta csak megszülettem azt hallom, hogy kiköpött mása vagyok, ráadásul pont a születésének 100. évfordulóján jöttem világra.. Hátborzongató, mi? Így talán még a legnaivabbaknak is eljutott az agyáig, kinek is szól a jóslat. Én vagyok az, aki megtöri a Holdat, a Moonok családfáját.. Én, Dorothyen Lunae Lumen Moon.
Mély sóhaj hagyja el szinte már törékenynek ható ajkaimat, melyek annyira nem hasonlítanak igaz valómra.. Hátamra fordulok és szinte már fájóan kék szemeimmel a plafont kezdem figyelni. Ritka az ilyen alkalom, hogy egyedül lehetek, de minden pillanatát élvezem, végre meghallom a saját gondolataimat is.
Lunae Lumen. Azt jelenti, holdfény. Milyen találó név, a nagyanyámnak mindig is volt érzéke a névadáshoz, bár az én esetemben valószínűleg több ez, mint a kereszt- és vezetéknév közé ékelt, nem használatos szócska. A Hold valóban megpecsételte az életemet.
’80 telén, január 26.-án jöttem a világra Lunefordban, egy Ipswich-hez közeli kis varázslólakta településen, Jeffrey Thomas Moon és Margaret Susan Thalis második gyermekeként.
Anya előkelő, francia családból való, ám nagyanyám ostoba ragaszkodása elől a sok felesleges, aranyvérű hagyományhoz Angliába menekült. Itt ismerkedett meg apámmal, a skót gyökerekkel rendelkező, frissen végzett roxforti diákkal. Apu is aranyvérű famíliából származik, de az ő családja mégis annyira különbözik anyáétól.. Ha csak eszembe jut Blanda nagyi.. a hideg ráz tőle..
Közös életük harmadik évében megszületett a bátyám, George William Moon. George megszületése után költöztek vidékre, Lunefordba. Négy év múlva jöttem én, ám érkezésem híre korántsem volt olyan gyönyörűen zökkenőmentes, mint a bátyámé. Amikor nagyanyám fülébe jutott a lányunoka jövetele, lecsapott rám. Igazi aranyvérű utódot akart nevelni belőlem, így, George-ot teljesen figyelmen kívül hagyva - hiszen a hímneműek sosem érdekelték Allectatio Blandát igazán – és minden szülői kérés ellenére, a háttérből egyengetni kezdte a kis Dotty útját. Aww, de utálom, ha így hívnak.. Hagyjuk is, nem tölti ki életem oly nagy részét a nagyanyám, mint amennyire ő azt akarná. Minden igyekezete ellenére, általában sikerül megszabadulnom tőle, csak pár olyan jelenésem van, mely alól nem tudok kibújni.
Mindenesetre érdekes családba csöppentem bele..
Egész normálisnak hatok így első benyomás alapján, igaz? Hogy hogyan törtem meg mégis a Moon-ok útját? Őszintén szólva, nem az én hibám.. Én a végzetemre hárítom a felelősséget. Bibíí

Na jó, személy szerint ott hibáztam, mikor megszegtem a szüleimnek adott szavamat, és aznap, mikor először hagytak egyedül minket a házban, engedtem, hogy az indulataim vezéreljenek. Pedig csak négy éves voltam. Most biztosan sokaknak átfut a fején, hogy egy négy éves nem tehetett akkora butaságot, hisz’ még járni is alig tud.. (Hozzáteszem, járni tökéletesen tud, sőt már a seprűmet is gyönyörűen meg tudtam ekkor már lovagolni..) De azok biztos nem úgy nőttek fel, mint én.. Nem volt bátyjuk, nem voltak olyan büszkék, hogy be akarják bizonyítani, hogy ők akkor sem félnek a sötétben, büszkék.. vagy éppen ostobák. Hisz féltem a sötétben.
Ez az emlék halvány mosolyt csal az arcomra, ma már nem félek. Sőt. Kezemet kecses mozdulattal húzom végig lábszáramon, melyen csodával határos módon semmi sem látszik, se egy karmolás, se a harapás nyoma. Hogy hogyan menekültem meg? Nem tudom.. talán csak egy „sorozatgyárossal” találtam szembe magamat, így ő hagyott magamra, vagy valaki más segített volna? Nem tudom, de már nem is érdekel.
Először nem tudtam mi történt velem, de egy hónap múlva kitisztult a kép.. Lassan minden teliholdkor átváltoztam. A szüleim úgy gondolták, egy olyan kisgyerek, mint én, ilyen fiatalon még nem okozhat sok bajt. A közeli faluból eltűnő gyermekek híre megváltoztatta álláspontjukat.
Gyakran pörgetem le a fejemben a történteket újra és újra, de ha ehhez a ponthoz érek, még mindig elszorul a torkom.. Anya és apa nem tudott mást tenni, a Szent Mungóba vittek. Nem gyakran láttak ott még ilyen fiatal szerzetet, így hát feleslegesnek találták a gyógyításomra szánt időt, inkább megfigyelés alatt tartottak. Két hónapot vesztegeltem a kórházban.. A vesztegelés még túl erős szó, azt hiszem egy ágyhoz láncolt kisgyerekre nem lehet ezt használni.. Aztán a szüleim (végre) tudomást szereztek egy új, bár bonyolult receptje miatt nehezen megalkotható farkasölőfű-főzetről (nem olyan régi szerzemény ez, mint ahogy azt, oly sokan gondolják), melynek segítségével teliholdkor akaratomat megtartva, ártatlan farkasbőrt húzhatok.
Ettől kezdve a teliholdak teljes nyugalommal teltek otthon, de én a kórházban töltött két hónap után már sosem lettem a régi. Még mindig eleven és mosolygós gyerek voltam, de az arcom gyermeteg pírjával együtt valami eltűnt belőlem, így lettem az a sápatag, betegesnek ható lány, aki most vagyok. Bátyámtól egy veszekedés kapcsán kaptam a Holdsáp nevet (nem tudhattam, hogy már van egy ilyen Bibíí

), ám úgy megtetszett neki, hogy rám ragadt, bár nem szokásom reklámozni..

Ágyamról felkelve odasétálok az egész alakos tükörhöz, melyet még egyik szobatársam helyezett el a hálóban év elején. Belepillantva hosszú hümmögés hagyja el a számat. Végignézve az alakomon, nem panaszkodhatok, sőőt, a teliholdas kiruccanásoknak köszönhetem, hogy tudom tartani a formám.. Ettől a gondolattól halk röherészés hagyja el a számat. Rettenetesen vékony vagyok, persze véleményem szerint még nem olyan betegesen, de telihold után akkor is olyan, mintha csak egy kupac csontból állnék. Na jó.. Pillantásom a mellkasomra siklik, és megkönnyebbülten lélegzek fel. Azért még van, ami nem apadt le még rajtam sem. Tekintetem visszavándorol arcomra, és megállapodik annak hófehér színtelenségén, melyből szinte már zavaróan virítanak ki a nefelejcskék szemek.
A „baleset” után én sem voltam képes, és anyámék sem akarták kockáztatni, hogy muglik közé kerüljek, így bátyámmal ellentétben, én egész nap otthon voltam, és a szüleim tanítottak. Talán így jobban is jártam, George-nak az egész napja foglalt volt, én viszont délutánonként azt csinálhattam, amit csak akartam. Hátramehettem az udvarunkra mini-seprűmön gyakorolni, be az erdőbe tovább ismerkedni a délelőtt anyám tanította gyógynövényekkel vagy az erdő fáival, hogy a következő teliholdkor ne legyen már olyan idegen a környezet, ám legtöbbször kis otthoni könyvtárunkba vettem be magamat és olvastam, tanultam. George-dzsal ellentétben én megbecsültem a könyveket, neki nem sokat jelentettek. Vérfarkassá válásom után egyre többször tűntem el a társaságból, hogy egyedül maradhassak. Ha vendégek jöttek, szinte azt sem tudták, hogy Moonéknak van egy lányuk is. Jobb szerettem a könyvtár csendes légkörét, vagy az erdők misztikus hangulatát.. Könyvekből ismertem meg a világot, a muglikat, a kultúrájukat, vagy épp a varázsvilág történelmét és különleges lényeit. Nekem nem volt vágyam, hogy világot láthassak, csak azt akartam, hogy nyugodtan tevékenykedhessek otthon, ennek ellenére a szüleim rengetegszer rángattak el Ipswichbe vásárolni, vagy éppen csak sétálni Londonba az Abszol útra, sőt még külföldre is egy-egy kivételes alkalommal, vagy más aranyvérű családokhoz vendégségbe. Úgy gondolták, nem szabad begubóznom otthon, muszáj, hogy az élet gyakorlati oldalát is lássam, és lassacskán már nem is volt annyira ellenemre. Mikor megkaptam a roxforti levelet, kifejezetten jó ötletnek találtam elmenni oda, bár akkor még nem is gondoltam, hogy az iskolában sokkal több eseménynek leszek kitéve, mint itthon voltam. Titkok kamrája, szökött rabok, dementorok az iskola körül, Trimágus Tusa, no meg Umbridge-t is külön jelenségként kell feltüntetni.. De lassan hozzászoktam az állandó mozgalmas élethez, és sikeresen nyitottam diáktársaim felé is. Ettől függetlenül, legtöbb társammal ellentétben én szerettem a könyvtárba járni, ott tanulni vagy csak épp olvasni. Nem azért, mert annyira akartam tanulni, csak éppen néhány könyv társaságát sokkal szórakoztatóbbnak találtam, mint pár „besemállaszám” diákét. Milyen ironikus, hogy egyik nyáron mégis pont egy ilyen fiúba szerettem bele.. Harmadik után történt, a Kviddics Világkupán találkoztunk. Gyakran láttam már azelőtt is, sőt, az iskolában kettőt is láttam belőle.. De miután jobban összeismerkedtem George Weasleyvel, rájöttem, különbözik ikertestvérétől. Igazából nem is jártunk.. először még nem, vagy hát, a mi kapcsoltunk mindig megfoghatatlan és bonyolult volt.. de az, hogy elhagyták az iskolát, csak még jobban összekuszálta a szálakat. Így hát, a világ talán legostobább javaslatára, amely tőlem származott, szünetet tanácsoltam..

Megrázom a fejemet, és a tükörben látom, hogy alig észrevehetően ugyan, de derékig érő tincseim is megrázkódnak. Visszasétálok az ablakhoz és ismét felülök a párkányra. No igen.. annak ellenére, hogy mennyire kerültem mindennemű eseményt, mégis egész sok minden történt velem.. Az ükanyám.. de hát a családját ugye nem választhatja meg az ember, a farkassá válás, most már belátom, ez tényleg az én lelkemen szárad, és George… ez a puszta véletlen.. És a véletlenekből születnek a legszebb emlékek. Álmodozva emelem tekintetemet az ég felé, fülembe szűrődik az udvaron viháncoló diáksereg zaja. Egy pillanatra eljátszok a gondolattal, hogy kimegyek hozzájuk, a hálótársaim is biztos odalent vannak, majd inkább megrántom vállamat, és ott, a párkányon üldögélve, sütkérezve a tavaszi napsütésben, előhúzom Samuel Lasheek A vérfarkas nem faliszőnyeg című, frissen kiadott könyvét, és beletemetkezek.

jellem

Amellett, hogy élvezi a fűben heverészést, bárányfelhő bámulást, seprűn repkedést, bár ebből inkább a hosszú távú repülést (a kviddics ide-oda repkedéséhez állítása szerint nem fűlik a foga), szereti a könyvtárba bevackolni magát, vagy olvasással mulatni az időt. Első ránézésre talán antiszociálisnak tűnhet, pedig értelmes emberekkel szeret beszélgetni, sőt. Ha valaki beszédre bírja, akkor alig lehet megállítani a szóáradatot.
Élvezi a vérfarkas létet, már csak azért is, mert teliholdkor valahogy igazán szabadnak érzi magát. Igazi vízöntő jellem. Nehezen viseli el a bezártságot és a kötöttséget (de mai napig azon emészti magát, hogy George-dzsal talán képes lett volna rá..). Minden érdekli, ami szokatlan. Szeret elrugaszkodni a földtől, szó szerint és átvitt értelemben is. Indulatos, gyorsan felkapja a vizet, de gyorsan le is higgad, nem az a haragtartó típus. A sok olvasástól és az egyedülléttől igencsak túlfejlett fantáziája lett, amit általában saját maga szórakoztatására használ fel, bár szereti a többieket is megörvendeztetni vele. Ha éppen megszólal, akkor gyakran humoros, vagy éppen fárasztó, illetve perverz.. Élvezet vele beszélgetni. Bibíí

apróságok

mindig ||
álmodozás
család
barátok
telihold
könyvek
olvasás
seprűverseny (távrepülés Bibíí

)
gyógynövények
soha ||
kórházak
telihold
emberek, akik többet beszélnek, mint gondolkoznak
tolakodó hímneműek
felesleges aranyvérű hagyományok..
dementorok || az Ipswichből eltűnt gyerekeket látja
mumus || a Szent Mungó és gyógyítói
titkok ||
Látja a thesztrálokat
Ő javasolta George-nak a szünetet, de titokban átkozza magát érte.. néha szó szerint
Szívesen belépne a kviddicscsapatba, de mindenkinek azt állítja, semmi kedve hozzá
Élvezi, hogy vérfarkas
rossz szokás ||
Szereti megbámulni az embereket
Unalmában, vagy csak úgy pótcselekvésként a haját babrálja

a család

apa || Jeffrey Thomas Moon; 42; aranyvérű
anya || Margaret Susan Thalis; 41; aranyvérű
testvérek || George William Moon; 21
családi állapot || nos ez.. bonyolult dolog Vigyorog

egyedülálló általában
állatok || egy Visnu illetve Huncut névre hallgató Puffskein

külsőségek

magasság || 170 cm
tömeg || 50 kg
rassz || európai
szemszín || nefelejcskék
hajszín || ööh amolyan szőkés-vöröses-barna
különleges ismertetőjel || ha a derékig érő haj nem elég, akkor ott vannak a hegyes fülek (amik hatszor vannak kilyuggatva) és az átlagosnál hosszabb szemfogak
kinézet || Attól függetlenül, hogy első ránézésre betegesnek hathat, szemrevaló teremtés. Hullámos tincsei derékig érnek, és hosszabb szemlélődés után úgy tűnik, arcbőre is csak azért sápadt, hogy jobban kiemelje szemének kékségét. Vonásai finomak, nőiesek. (A karaktereim imádnak jó géneket örökölni.. Bibíí

)
egészségi állapot || beteges külseje ellenére teljesen egészséges, és rendkívül gyorsan gyógyul

a tudás

varázslói ismeretek || Hatodik éve tanul az iskolában, szorgalmának és lelkesedésének köszönhetően mindig kiváló jegyeket kap. Amit egyszer megtanult, azt sikeresen berögzíti memóriájába, így tökéletesen emlékszik az elsős tananyagra is. Kedvenc tantárgya a Gyógynövénytan, de ükanyja miatt a Jóslástant is szereti. Nincs igazán olyan tantárgy, amit ne szívlelne, bár még vele is előfordult, hogy egyszer-kétszer elaludt Mágiatörténeten.
mugli képzettségek || szépen és tisztán énekel
pálca típusa || 13 hüvelyk, fűz, egyszarvúszőr maggal
különlegesség || -

egy darabka belőled

Audrey V. Turner, szolgálatukra! Bibíí

egyéb

Nem fogok George-dzsal játszani véleményem szerint.. szóóval csak az előtörténetben szerepel *lapít, még mielőtt VP-nek bélyegeznék*
Oh, és az a kék olyan szép szín.. hogy menne Dotty szeméhez. Bibíí

*multija kakaót ajánlgat a staffnak, neem, ez nem lekenyerezés*