Angelus Mirol

ANGELUS MIROL

alapok

teljes név || Angelus Mirol
becenév || becenév? Mit képzelsz... aki becézni mer, nem éri meg a következő légvételét... kivétel ez alól a húgom és Vikitria
nem || egyértelműen férfi
születési hely, idő || London; 1969. november 23.
kor || 28
faj || ember
vér || na vajon??? --> arany

a múlt

1969. november 24.
Egy újság cikk hever, a tölgy dohányzó asztalon. A férfi odasétál, felemeli és bele olvas.

A tegnapi napon születettek:
~ Genevia Trenton - félvér
~ Thomas Kent - félvér
~ Marcus Lovitt - félvér
~ Josh Abott - félvér
~ Sarah Jameson - félvér

Kiemelt Rovat:
~ Angelus Mirol - aranyvér

Nem is érti, miért kell megjelentetni a félvérek csemetéinek világra jöttét... Hiszen, korántsem biztos, hogy a megfelelő képességekkel rendelkeznek majd... De, mit van mit tenni, a sajtó, már csak ilyen. Még szerencse, hogy csak azoknak a neve jelenik meg, akik aktív életet élnek a varázsló világban...
Leteszi a lapot... Gondolatai vadul cikáznak. Hát még is. Még is megszületett...

1969. november 23-át írunk. Kellemes őszi nap. Mely már-már télbe hajlik. Kora reggel van. A család a reggeliét fogyasztja éppen. Egy nő és egy férfi ülnek a hosszú ebédlőasztal mellett, s csendesen falatoznak. A férfi újságot olvas, a nő, lassú mozdulatokkal emeli újra és újra színtelen ajkához a villát, mindig egy apró, töredéknyi étellel. A reggeli csendben zajlik... mint mindig. Egészen addig, míg a nő szokatlan dolgot nem tapasztal... igen, elfolyt a magzatvíz. Kicsiny gyermeke, melyet eddig szíve alatt hordott, elérkezettnek látta az időt, hogy világra jöjjön.

- Theo, itt az idő. Jön a baba. - mondja a nő szinte alig hallhatóan.

A férfi leteszi az újságot, arcán felhőtlen öröm jelei látszanak kirajzolódni.

- A baba? - kérdezi, mintha maga sem fogná fel, hogy igen. Ma megszületik a fia. Mert, hogy fiú az kétségtelen.

Felpattan, s kiviharzik a szobából. Értesítette a bábát. Visszatér, majd kedvesét felsegíti az asztaltól, s felkíséri a hálószobába. Nem telik el sok idő, s a bába meg is érkezik. A fiatal apát kizárják a szobából, hiszen ez nem egy aranyvérű varázslónak való... Ő szeretne bent lenni, na de a szabályok...
Pár óra elteltével, s jó pár fájdalmas nyögés és kiabálás után... gyereksírás hallik a szobából. Megszületett... Megszülettem...

Apám és anyám úgy neveltek, ahogy a vérem kívánta. Otthon tanultam, elsajátítottam az írást, olvasást, számtant, s minden egyebet, amire csak szükségem lehetett. Igen, a minden egyébbe tartozott a tökéletes etikett elsajátítása is. Ez nem esett nehezemre. Úgy tűnik, a vér... hogy is mondjam, megkönnyíti a szülők dolgát. Egyszerűen voltak dolgok, amiket szinte tanítani sem kellett.
Nem tartottam magam soha egy vásott kölyöknek. Úgy viselkedtem, ahogyan azt elvárták tőlem. Tettem, amit kellett. Tanultam a szerepem. Mire tíz éves lettem, tisztában voltam a varázsvilág minden aktuális és közel aktuális problémájával. A családommal, s családfámmal... mindennel, amivel kellett. Ekkor született meg a kishúgom, Letitia. Kicsi volt, és számomra csúnya... nem érdekelt egy kis vinnyogó kölyök...
Aztán eljött a nap, s megkaptam A levelet. Felvételt nyertem a Roxfortba. Apám büszke volt, anyám nem kevésbé. Természetesen Mardekár Malazár házának tagja lettem. Akkor még szép idők jártak. Kevés sárvérű járt az iskolába... S a Süveg is házunk tiszta-vérűségre törekedett... Vajon tudatosan?...
Lassan teltek az évek, s én megpróbáltam megtanulni mindent, ami számomra fontos volt, hiszen tudtam, ki Voldemort, s apám bármennyire is ellenezte, én seregének tagjává akartam válni. Tettem amit kellett, minden tudást magamba szívtam, mi Neki kellhet... Mást? Azt nem.
Eltelt a hét év, s bennem a vágy, hogy Halálfaló legyek nőttön-nőtt. Apám s anyám kezdtek elfordulni tőlem, s ezt húgom is látta, aki nem értette a dolgot, hiszen kicsi volt még. De, mivel kapcsolatunk szorosabbá fűződött a kezdeti ellenszenv után, ő mellém állt. Szegény kis tudatlan fruska... Apám, attől függetlenül, hogy a Mirol név büszke tulajdonosa volt, nem érdemelte ki e nevet. Nem volt a Nagyúr követője, s ellenzett mindent, ami vele kapcsolatos volt... Ez lett a veszte...
Tizennyolc éves lettem, mikor befejeztem az iskolát, s döntésem végleges volt. A Nagyúr mellé állok. Illetve csak a követői mellé, hiszen Ő, még nem adott magáról hírt, de én tudtam, hogy él. Apám továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, hogy ne tegyem, nem kell megtennem, csak mert Mirol vagyok, csak, mert aranyvérű vagyok, csak, mert... csak... Vitánk végére én tettem pontot. Ő azt mondta, csak rajta keresztül hagyhatom el a családi házat. Megtettem. Pálcát ragadtam, s életemben először kimondtam: „ Adava Kedavra” . Zöld fény villant, s a következő percben, apám holtan esett össze. Anyám, mellé térdelt, s zokogásban tört ki. Kiabált, ordított, hogy miért? Miért tettem?

Na vajon? Ennél okosabb kérdése nem is lehetett volna. Ezután az ajtóhoz léptem, s megtettem életem első, saját, szabad döntését.

Lett egy, hm hogy is fejezzem ki magam... Társam, aki megmutatta az utat Felé, egyelőre követői felé. Ő volt, aki bevitt egy "szektába", akik még hitték, hogy Ő él. Adtak egy feladatot... Megcsináltam... Aztán megkaptam a jegyet, nem a Nagyúrtól, hiszen ő némely hitetlen szerint halott volt – mi tudtuk, hogy nem -. Nem volt különösebb rituálé... Két velem egykorú suhanc állt, s várta, a döntést. Ami pár percen belül meg is született. Majd jött a billogozás. Valaki pálcát ragadott, s bele égette a karomba a jelet, mely megpecsételi életemet, mely létforma, elkötelezettség... mellyel életem, s lelkem az Ő kezébe került. Egyedül hagytam el élve a helyszínt... ők ketten nem voltak méltóak... 1987. december 03-át írtunk...

Eltelt két év, mióta a szolgálatába álltam. A kapcsolat a családdal megmaradt Letitián keresztül. Vele, majdnem naponta váltottam levelet. Kicsi volt, nem értett semmit... hiszen csak nyolc volt, mikor én elmentem.
Újabb levél, újabb remegő, gyermeki sorok...

Drága Bátyám!

Borzalmas dolog történt ma. Vége. Eljött érte, s elvitte. Nem értem, nem tudom... Miért? Miért? Elvitte... Nem jön vissza? Tényleg igaz, hogy nem jön vissza? Te mondtad korábban. Mondd, mondd hogy csak rám akartál ijeszteni. Mondd édes Angel... mondd, hogy ez nem igaz...

Elmosódott sorok... Könnycseppek a papíron. Anyám meghalt. Két évig bírta a betegséget. Azt, amit én okoztam neki. Belebetegedett a férje halálába, s abba, hogy amitől félt beigazolódott. Fia a Sötét Nagyúr mellett áll.
Elmentem a húgomért, hiszen egy tízéves lány, nem élhet szülők nélkül. Magamhoz vettem. Bár, én sem voltam felnőtt, még is... képes voltam őt nevelni.
Ezen az is segített, hogy megismertem Vestát. Egy csodálatos lány volt, aki később a feleségem lett. Ő volt, az kinek segítségével Letit nevelni tudtam
Együtt laktunk... Majd, mikor megkapta a levelet, s a Roxfortba került... valami megváltozott. Nem mardekáros lett, s ez a dolog teljesen összetörte.

- Konkrét feladatom még nem volt, hiszen hírt még nem hallottunk Róla. Egyelőre csak gyűjtöttük a sereg tagjait... szélesítettük a Visszatérő hatalmát... Ha visszatér... Én reméltem, hogy igen... -
Így Letitia velem élhetett. Nehéz volt.

Mikor túl esett a beosztási ceremónián, újabb sorokat kaptam tőle.

Drága Angelem!

Nem, nem lehet. Miért én? Miért? Lehetetlen, én nem... én ezt nem akarom... A Griffendélbe osztottak. Mi a baj velem? Miért Én?

Leti

Bizonyítási vágyát elnyomták az iskola falai... S én is... Nem mardekáros egy Mirol lány?
Teljesen kifordult önmagából... lassan, lassan elvesztettem a húgomat... Azt a lányt, aki első kijelentésével az Ő szolgája akart lenni... Az elhatározást elmosták a falak... a ház... Valami talán még is megmaradt belőle... Ez majd elválik.
Teltek az évek, s hírt kaptunk. A Nagyúr visszatért. Nekem mennem kellett... Leti többet nem lehetett velem/velünk. El kellet hagyjam. Más érdekek és más feladatok vezéreltek. Hisze a Nagyúr ismét visszatért. Sok évnyi hallgatás után. Ebbe nem fért bele, egy tizenéves lány istápolása... Majd... Majd... Ezzel a döntésemmel pecsételtem meg végleg a sorsát...
Ebben az évben vettem el Vestát. Érdekeink hasonlóak voltak, csak a lány vágya égett kisebb lángon, mint az enyém. A vágy, hogy Őt szolgálhassuk.
Voldemort visszatért, s én buzgón lestem minden parancsot, feladatot, amit rám róhatott. Hamar rájött a Nagyúr, hogy bennem hű szolgájára lelt, s szépen, lassan fiatal korom ellenére, elég magasan sikerült helyet foglaljak mellette. Természetesen korántsem olyan magas helyet, mint másod unokatestvérem James, vagy a Malfoy família feje. De kellőképpen magasat ahhoz, hogy nevem ne legyen ismeretlen előtte. Köszönhettem ezt családnevemnek is...
Az évek folyamán kellő információval gazdagítottam a Nagyurat, s jó pár számára nem kívánatos egyént küldtem az örök vadászmezőkre, hogy megszabadítsam őket eme porhüvelyben töltött lét keserű szenvedéseitől. Hozzá teszem, néha kedvtelésből ejtettem ki ajkaimon azt a két szót... Nem tudhatjátok milyen érzés, mikor kioltasz egy életet... milyen, mikor látod a szikrát kihunyni a szemében... s látod az utolsó lélegzetvételt...

E közben megszületett a fiam is. Még csak öt éves... Joshua... Furcsa, de érdekes érzésekkel állok vele szemben... Nem értem, egy olyan érzéssel... amit még anno Vesta iránt éreztem. Szeretem a fiam, de ez a dolog nem fog napvilágot látni... A kicsi Josh, még csak a nevelésünk korai szakaszát éli. Anyja tanítja... később... majd később... Reményeim szerint, és nevelésem által... követni fogja apja nyomdokait...
Leti lassan befejez az iskolát, de már majd egy éve nem hallottam hírét. Bánom kicsit, mert eltökélt boszorkány volt. S csak a húgom. De mit tegyek, ha a sors ezt rendelte... Ez van...

A ha már róla szót ejtek, megemlíteném a jelenleg élő rokonságomat.
Másod unokatestvérem James Mirol. Apám unokatestvérének a fia. Jóval idősebb nálam, tapasztaltabb, s természetesen a Nagyúr mellett áll.
Harmad unokatestvérem, akiről nem is oly rég szereztem tudomást Vikitria M. Mirol... vagy Henderson? Na jó, maradjunk a Mirolnál. Ő James testvérének a lánya... Szemre való teremtés... Ha az ember rápillant... a tiszta Mirol vért láthatja rajta. Ő még fiatal. A Roxfortba jár...
Ja, és a másik harmad uokatestvérem Keith C. Mirol. Ő James fia. Valami Morgan nevű nőtől... Fura, hogy magához vette, de mindenkinek lehetnek furcsa dolgai...
Vannak még páran... de ők szót, nem érdemelnek.

jellem

Nézzük csak... Ha feltétlenül arra vagy kíváncsi, hogy milyen is vagyok... akkor elárulhatom. Bár félek, hogy utána meg kell öljelek. Vállalod? Akkor olvass tovább. Kimért, és arisztokratikus. Gőgös és képmutató. Fennhéjázó és egoista. Nekem nem számít senki és semmi. Egyetlen életcélom szolgálni a Sötét Nagyurat. Nekem nem parancsolhatsz, nekem, csak ő adhat parancsot, feladatot. Amibe belekezdek, azt véghez is viszem, számomra nincs olyan, hogy lehetetlen. Nem vagoyk egy gyáva féreg, aki minden apróságon fenn akad, s a nehézségeket kerüli. Én bármit megteszek Neki.
Egy pillanatig nem gondolkozok, ha meg kell öljek valakit. S ez alól nincs kivétel... Vagy lehet, hogy még is van... Hidd el... Ezt te nem tudhatod meg... S ha rajtam múlik nem is fogod... *komótosan előveszi a pálcát, s elsuttogja Azokat a szavakat, zöld fény villan, s te már halott vagy. Utána még hozzá teszi. *
Két ember van, akik fontosak. Vesta a feleségem, és a fiam Joshua. Persze, ha arról lenne szó... lehet nem sokat teketóriáznék a fehérnép kiiktatásában. A fiam, ő más. Ő is közénk áll majd. Én tudom. Tehát olyanra nem kerülhet sor, hogy végeznem kelljen velük... Soha.

apróságok

mindig ||
- Voldemort
- whiskey
- Vesta
- Joshua
- szivarok
- nők (mert az egy dolog, hogy házas vagyok)
- partik
soha ||
- kötöttségek
- kegyelem
- gyávaság
- gyengeség
- vérfarkasok (nagyon utálom őket, nem értem, mi a fenének kellenek a Nagyúr szolgálatába, mikor itt vagyunk mi is)
- méz (mert, nekem is lehetnek fura dolgaim)

dementorok || megjelenik a kép, amikor apám elém áll, azt mondja, hogy csak rejta keresztül távothatok... majd zöld fény villan, s az említett férfi holtan esik össze

mumus || az apám; Theophilus Mirol

titkok ||
- megöltem az apám
- amint elvégeztem a reám rótt feladatokat, már várom a következőt... valahogy lételemem a gyilkolás, és kémkedés
- hiába forgok gyönyörű nők társaságában, és kapom meg őket... valahol mélyen még is szeretem Vestát.

rossz szokás ||
- mindent megszerzek, ami nekem kell... bármi áron
- bár, nem tűröm a gyengeséget... gyengéim a nők...
- gyakorta forgatom a kezemen lévő pecsétgyűrűt

a család

apa || Theophilius Mirol; 40 ; aranyvérű, halott
anya || Milicent Whieldon; 38; aranyvérű, halott
testvérek || Letitia Mirol ; 18
családi állapot || Feleség: Vesta McHarg; 24; aranyvérű; Fia: Joshua Mirol; 5
állatok || egy fekete macska; Lucifer

külsőségek

magasság || 185 cm
tömeg || 85 kg
rassz || európai
szemszín || sötétbarna
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || Egy pecsétgyűrű a jobb kezmen.
kinézet || Már messziről láthatod, hogy egy aranyvérűvel van dolgod. Járásom és mozdulataim eleganciát tükröznek. Sötétbarna, rövidre nyírt frizurám, mindig tökéletes. Ruházatom általában fekete öltönyből, fekete ingből, s ezüst szín nyakkendőből áll, vagy egy sötét színű talár takarja mindezt. Elmaradhatatlan kellékem ezüstszín fejű sétapálcám, melynek feje tigrist formáz. Járásom már-már légies, könnyed.

egészségi állapot || egészséges vagyok, hacsak szolgálati vágyamat nem tekinted betegségnek

a tudás

varázslói ismeretek || A Roxfortban tanultam 7 évig. Elsajátítottam a tananyagot, amennyire tőlem telt, de persze majdnem tökéletes eredménnyel végeztem. Ami nem kötött le, arról ne is várj, hogy nyilatkozzam. A sötét varázslatokat kitűnően ismerem, s deffenzív mágiám is erősnek mondható. Bár, varázslatok közül mostanában szinte csak hármat preferálok *gonosz mosoly*
patrónus || patrónusom macska alakot ölt
animágus alak || bejegyzett animágus vagyok, alakom egy menyét; különleges ismertető jegye, bundám teljesen fekete, leszámítva fejemet körül fogó fehér sávot... szinte mint egy glória... *ismét gonosz mosoly*
pálca típusa || 15,5 hüvelykes, bodza fa, főnixtoll maggal

karrier

foglalkozás || gazdag, aranyvérű, főállású halálfaló
státusz || titulusom, és halálfalói kilétem csak a Nagyúr és közvetlen környezete előtt tisztázott
szolgálati idő || 18 éves korom óta
Hogyan lenne a karaktered a Nagyúr hasznára? || tökéletesen simulékony, kétszínű alak révén nem okoz problémát információkat szereznem, s utána forrásaimat megszabadítani eme könyörtelen lét keserű kínjaitól... egy pillanatig sem gondolkozom, mielőtt kimondom Azokat a szavakat...

egy darabka belőled

*London utcáit róttam éppen, miután látogatást tettem, egy nőnél. Nem ,most korántsem azért voltam nála, hogy ösztönlényem kielégítetlen szomjúságát csillapítsam. Most nem. Ez egyszer információ kellett. Egy aurorról és a családjáról. A nő, Christine megfelelő körökben mozgott, s egy kis ráhatással... elcsicseregte, a nekem kellő dolgokat... Tökéletes volt, és persze megbízható. De, te sem lettél volna más, egy kis imperio hatására...

Miután a megfelelő tudás a birtokomba jutott... hagytam, had legyen maga... eljöttem. Kiléptem a kellemes éjszakai levegőbe. S szokásos komor és még is kellőképpen sármos arckifejezéssel az arcomon megindultam. Nem, még nem haza. Oda ráérek akármikor visszatérni, hiszen sem Vista, sem Joshua nem mennek el. Több okból. Vista szeret. Csak nem tudom miért? Mert, hogy nem kötelességből az egyszer biztos. De akkor vajon még is mit szeretett meg bennem az a nő. A mai napig nem tudom, de igazából nem is lényeges. A másik dolog, ami miatt biztos, hogy nem hagy el... az a félelem. Tudja, hogy az lenne élete utolsó cselekedete. Még akkor is, ha tényleg érzek iránta valamit, ahogy ő állítja... Lehet, engem nem érdekel. Anno, mikor feleségül vettem... Ez hat éve volt. Szóval, akkor még szerettem, s nem családi nyomásra történt a dolog... Mára, egy megszokott bútordarab, akihez hazatérek, ha kiéltem magam. Ő nem szól... nem is szólhat.

Gondolkodtam merre is vegyem az irányt... aztán eszembe villant. Igen, msot j lenne betérni Williamhez, csak egy pohár whiskey erejéig. Csak pár mondatra, csak... William is halálfaló volt. Nem volt, olyan magas helyzetben, mint én, de hű szolgája volt a Nagyúrnak. Egy kis kocsmát vezetett Londonban, ahová, még a magam fajták is nyugodtan betérhettek, mert ott nem voltak titkok... ott nem volt szép, s jó világ. A kocsma neve is sokat mondó volt: Dark Side. Hát úgy döntöttem betérek.
Utam egy sötét sikátoron vezetett keresztül, mint mindig. De ezúttal várt rám valami apró meglepetés, a sikátor közepén. A mai napig nem jöttem rá, hogy hogy a fenébe jutott el az információ ahhoz az aurorhoz, aki akkor és ott rám várt. Honnan tudta, hogy ki vagyok, s hogy melyik oldalon állok. Hiszen, nem volt rám írva, hogy épp mi is a kis éjszakai kiruccanásom végcélja. De már nem is lányeges. Ő biztos nem mondja el már senkinek.
Komótos, léptekkel haladtam a sötét helyen. Halkan, mint egy macska, ki nem akarja elszalasztani a mai vacsoráját. Mikor hirtelen egy ember lépett ki elém, egy konténer mögül. Egy auror. Ismertem... jól ismertem... hiszen, éppen pár órával ezelőtt kaptam meg akellő információkat róla. Igen, ő volt... Thomas Grant. *

- Jó estét Mr. Mirol. - kezdte nyájasan, már-már gyomorforgatóan. - Hová lesz a kellemes esti séta. - tette hozzá, majd nyomatékosította helyzetét, s pálcáját rám szegezte.

- Jó estét, Mr. Grant. Ha nem tévedek. - nyitottam, hiszen... miért is titkoljam, hogy nagyon is jól tudom ki ő. - Hát, sétám célja valószínűleg nem egyezik meg, az önével. - folytattam a dolgot, s eközben pálcámat a talárom ujjába rejtett zsebből kezembe csúsztattam.

- No, no, no. Mirol. Ne olyan hevesen. Csak semmi pálca... semmi pálca. - szólt ismét, de hangjában megcsillant a félelem apró jegye... érezhető volt, hogy fél. Titkolni próbálja, de... kevés, nagyon kevés.

- Mire gondol Mr. Grant, ugyan már. Hiszen miért is rántanék pálcát egy kedves esti csevejhez, egy sötét sikátorba? Nem az én asztalom az erőszak. - maradtam meg továbbra is az arisztokratikus és etikett stílusnál.

- Tudom én, hogy ki is maga... Hogy nem egy egyszerű, hétköznapi varázsló. Tudom, hogy a Nagyúr szolgálatában áll, és teszek róla, hogy ez ne maradjon így tovább. Tudom, hogy... - hangja kissé hisztérikussá vált. Nem tudtam minek köszönhetem. Személyemnek, vagy a helyzetnek...

- A kijelentése elejét, csak igazolni tudom. Nem vagyok egy egyszerű és hétköznapi varázsló. Én egy Mirol vagyok, s azt hiszem, ez sok mindent elárul. Ami az állítás másik felét illeti. Tudja mit, igaza van. Akarja látni a jelet, mielőtt az Azkabanba zárat? - feleltem kedvességet s félelmet erőltetve magamra, remélvén, hogy tökéletesen felépített tervem megfelelően kiviteleződik.

- Tudtam, én tudtam. Had lássam a kezét. - Thomas teljességgel a siker karmaiba került, hogy elfoghat egy Halálfalót, egyet Voldemort csatlósai közül. Hát, legyen, meg adom neki, amit akar.

*Lassú mozdulattal emeltem fel a jobb kezem, s nyújtottam előre. A velem szemben álló arcán láttam a gyermeki várakozást, hogy bizonyítást nyer elmélete, s elkaphatja azt, akit régóta szeretett volna. Megértettem, hiszen bátyának s az ő családjának élete, az én lelkemen szárad. Nem volt hát csoda, hogy ily hisztérikusan sietőssé vált a dolog, hogy engem a kezébe kaparintson.
Lassú mozdulatot még egy követett, ahogy bal kezemet a jobb felé tartottam, hogy láthatólag megszabadítsam alkaromat az öltöny és ing rejtő szövetétől. Persze erről szó nem volt. Pálcám a kezemben lapult, hegye az auror mellkasa felé...*

- Stupor. - kiáltottam. Az átok telibe talált. A férfi eszméletlenül hever a kövön.
Odasétáltam, pálcáját odébb rúgtam.

- Nos, Mr. Grant. Végül is ki kapott el kit? - tettem fel a kérdést, amire amúgy is evidens volt a válasz. - Exmemorian. - csak, hogy ez a kellemetlen kis incidens, ne befojásolja a továbbiakat... meg neki is jobb. Nehéz lehet olyan tudattal élnie, hogy ismét elszalasztotta bátya gyilkosát.

*E kellemetlen kis affér után, elment a kedvem a kocsma hangulatától, s utamat inkább hazafelé vettem. Hiszen egy jó fajta Lángnyelv whiskeyt otthon is megihatok... *

egyéb

- megölte apját, mert épp ellentmondásba keveredtek... ez volt az első gyilkosséga
- James Mirol másod unokatestvére, mert nagyapja, James apjának a testvére volt.
- Vikitria a harmad-unokatestvére, Gabriel Viki öccseként szintén... Keith pedig... nos ő is