Sansa Cross

SANSA FELICITY CROSS

Mosolyognod kell, hogy a társadalom befogadjon, senkit sem érdekel hogy azt kívánod bárcsak meghalnál.

   Alapok

jelszó || "...S a csókot gyakorold, s ne magyarázd."
így ejtsd a nevemet || Szánszá Felisziti Krássz
nem || nő
születési hely, idő ||Anglia,Burmingham 1983. augusztus 12.
horoszkóp || oroszlán
kor || 15
vér || félvér
évfolyam || ötödév

   A múlt

Azt hiszem a világ csupa-csupa fájdalomból és rossz dologból áll. Szeretsz, boldog vagy, mosolyogsz aztán bumm...mindennek vége és marad az, hogy nem marad semmi. Soha sem lehetsz boldog. Nem hiszel nekem? Hadd mondjam el , hogyan jutottam erre következtetésre, hallgasd meg életem rövidke, nyomorult történetét.

Minden akkor kezdődött, amikor megszülettem, bár akkor még nem igazán lettem volna képes önálló gondolatokat alkotni vagy szavakba önteni azokat. Elég abnormális lett volna, ha beszélve jövök világra. Szóval... nem voltam különlegesebb, szebb, okosabb,érdekesebb gyermek, mint bárki másé. Sőt, ha mondhatok ilyet a babakori fotóimalapján eléggé satnyácska és kissé deformált fejű csecsemő voltam. Nyilván azért fejezte ki véleményét rólam akkor két és fél éves nővérem így: Ronda!
Nem neheztelek rá, na de hagyjuk gyerekkori énem külsejének elemzését, mivel semmi köze sincs életem további alakulásához, ugyanis nem maradtam sem alulfejlett, sem pedig gyomorforgató látvány, épp ellenkezőleg. A három éves önmagamért, még én is rajongtam volna, csak képzeld el! Cserfes kislány,angyali csilingelő hangocskával, vállig érő szőke loknikkal, naiv kék szemecskékkel rózsás arcocskával. De hát ilyenek a kislányok és a kis boszorkák, akik arra várnak, hogy erejük megmutatkozzon. Imádni hallgatni apa régi roxfortos meséit a barátairól, tanárokról és csínytevésekről, Rhihanonnal együtt borzasztóan vártuk már, hogy mi is 11 évesek legyünk és megkapjuk a levelünket.
Rhia ereje ártatlan és gyönyörködtető volt, emlékszem milyen elképedve néztem, mikor 10 évesen bemutatta nekem a tudományát. Egy aprócska elszáradt virágot keltett könnyedén, mindössze egy gondolattal életre. Tapsikoltam és ebből az esetből arra következtettem, hogy az én erőm is hasonló formában fog megmutatkozni. Nos...mind én, mind pedig az anyukám halálra ijedtünk, mikor az eset történt. Épp Burmingham egy forgalmasabb kereszteződésénél álltunk, mikor egy varjú károgására lettem figyelmes. Azt hiszem itt talán érdemes lenne megemlítenem, hogy akkoriban rettenetesen féltem a varjaktól és egyéb nagyobb testű madaraktól, mivel azt hittem kizárólag azért repülnek felém, hogy egy óvatlan pillanatban kivájja a szemem. Abban a pillanatban is elfogott ez a félelem és arra gondoltam, bárcsak valami szörnyű történne a ház tetején trónoló madárral. Hamarosan történt is, ugyanis szegény állat a másodperc törtrésze alatt egy hosszú és elnyújtott károgás kíséretén felrobbant. Anyám felsikított én pedig keservesen sírni kezdtem. Már akkor is egyértelműen látszott, hogy valami komoly baj van velem. Na de nem térnék el szívesen a tárgytól , hiszen a Problémánál még nem tartunk.

Gyermekkorom élénk ecsetelését a Roxfortos éveimmel folytatnám, amit nem hiába vártam annyira. Amint a Roxfort Expressz kigördült a Kings Cross pályaudvarról, nekem a nagyjából 140 cm-es Sansa Crossnak, legalább tíz hasonlóan pici barátja volt. A körülöttem lévő gyerekek nagy része hamar a szívébe zárt, be kell valljam ritka szórakoztató és aranyos kislány voltam akkoriban, bár általában túl voltam energizálva és az esetek nagy részében hatalmas hülyeségeket beszéltem és csináltam. Ezen viselkedésformám még igen sokáig megmaradt, ezért lehetett az, hogy a nővéremmel ellentétben engem enyhén szólva nehezen toleráltak a tanáraim. Ez természetesen csak azokra vonatkozott, akiknek a tantárgyukban nem igazán találtam élvezetet. Innen azt hiszem már lehet tudni, hogy a kis búgócsiga típusú gyerekek mikért vannak oda, átváltoztatástan, repüléstan és a legfurcsább, hogy a mai napig imádom a bájitaltant Piton professzor ide vagy oda. Mindig is remekül éreztem magam az iskolában többek között azért , mert ott volt az én imádott nővérem, meg azért, mert borzasztóan sok vicces, kedves, érdekes és furcsa barátra tettem szert. Harmadéves koromban pedig azt hiszem majdnem sikerült megdöntenem a büntetőmunka rekordot, hiszen minden kisebb szabályellenes balhéban benne voltam, amiért nem rúghattak ki. Persze mindig elkaptak és a nyakamba varrtak valami jó kis büntetést , de akkoriban az annyira nem zavart, olyan nagyon boldog voltam.
Voltam. Erre a szóra került át a hangsúly. Következik a Probléma.

A negyedik év végén láttam őt először, biztosan a közelemben volt előtte is, de csak akkor realizáltam a létezését ténylegesen. Sütött a nap csak és kizárólag azért néztem az irányában, mert a nyakában lévő ezüstmedál bántotta a szememet, csak a szerencsének köszönhető, hogy épp ő is felemelte a fejét. Képzeletbeli virágeső, a többi diák, a kellemes késő tavaszi szellő...minden megszűnik. Találkozik a pillantásunk.
A neve Frederick, pontosabban Freddie. Évfolyamtársak vagyunk. Másnap könnyedén odalép hozzám a folyosón.
- Freddie vagyok, te pedig Sansa, ugye? Szeretnék beszélgetni veled.
Mosolyog, tudja a nevem, várakozóan néz rám, miközben hátradobja hosszú, barna raszta tincseit. Nehéz hozzá beszélni, leköt az arca.
-Ühümm, Sansa vagyok, de...miért?
Kérdezem miközben kínosan mosolygok, nem is értem mit akar megtudni tőlem, először az jut eszembe mi van, ha Rhia közelébe akar kerülni. A nővérem egy mázlista, ha valóban erről van szó.
-Nos..azért, mert úgy nézel ki, mint, akiről a nagy költők szerelmes tragédiákat írnak, de nem vagy üres.
Zavarba jövök, hogy ezt leplezzem hangosan felnevetek.
-Nem vagyok én pohár!
Legyintek, és kínomban felnyögök. Mosolyok, int egyet majd eltűnik. Hová megy? Próbáltam akkor kitalálni. Bárcsak sose tudtam volna meg.
Nem érted miért vagyok most olyan, amilyen, igaz? Hiszen olyan tökéletesnek tűnik ez az egész, azt hiszem az is volt. De hidd el nekem...amint megszoktam volna, minden tönkrement.

Egy nyár telt el. Valahogy mindig a közelemben volt, valamiért mindig libabőrös lettem ha véletlenül hozzám ért, de azt hiszem pontosan tudta milyen hatással van rám. Olyan jó volt vele, túlságosan is jó.
-Sans...szeretlek.
-Én is szeretlek, Freddie.
Csókok, ölelések, simogatások, éjszakák, betekintés az élvezetek világába. Szerettem, annyira, hogy a hiánya szinte képes volt fizikai fájdalmat okozni, nem veszekedtünk, talán csak néha volt köztünk némi vita.
Ha haraggal váltunk el sírtam, azért is elnézést kértem, amiben sosem hibáztam, mindent megtettem, hogy boldog és elégedett legyen, de ez a kapcsolat nem tartott sokáig.
Nyár végén észleltem először, hogy furcsán viselkedik, mintha valami miatt folyton zavarban lett volna, ijedten kérdezett vissza, nem tudtam, hogy mi a baja. Sértődékeny volt és agresszív, lobbanékony, amilyen soha. Megijesztett ugyan, de nem tanúsítottam nagy figyelmet az egésznek. Azt gondoltam rossz napja van, vagy valami olyan, amiről nem akar vagy nem tud beszélni nekem. Ráhibáztam. Rhia azt javasolta, mikor lemond egy találkozót valami furcsára hivatkozva, próbáljam megtalálni.
Csak sétáltam, sötét este volt , bámultam a város és a csillagok közös fényáradatát. Aztán megláttam, pontosabban először mindössze egy sötétbarna raszta tincset láttam, amit egy másik lány simogat elmélyülten. Mikor kettejük ajka összeért, akkor vett észre, ahogy ott álltam, szerencsétlenül, megcsalva, értéktelenül.
Nem mentem oda, nem ütöttem meg és nem ordítottam, nem csináltam az égegyadta világon semmit, mert képtelen voltam rá, az ereimben adrenalin helyett valamiféle zsibbadtság áradt szét. Lehajtott a fejét és úgy lépett mellém, oda dőlt a falnak. Ijedtnek tűnt, de állta a tekintetem, meredten, pislogás nélkül néztem magam elé.
-Nézd, Sansa...sajnálom ezt az egészet.
Mondta, miközben a kezét kezdte tördelni, a zavar áradt az egész testéből.
-Akkor miért csináltad?
A hangom pont olyan tompán csendült fel a sötétben ahogyan arra számítani lehetett, egy könnycsepp gördült le az arcomon.
-Kellett valami más, valami, ami megzavar, felpörget. Gonosz a jó után, üres, a teli után. Érted?
Mosolygott, rám mert mosolyogni miután megalázott. Abban a percben valami szilánkjaira tört bennem, talán az újabb poharas hasonlat miatt, talán azért mert rádöbbentem arra, hogy mindenem neki adtam. De ő eldobott.
-Freddie? Nem, nem értem, soha nem is fogom.
Elrohantam. Olyan gyorsan rohantam, hogy lehagyjam a fájdalmat, de végül utolért.
Kívülről láttam magam, Sansa Cross a hideg betonon, fiktív késsel a szívében.
Aznap éjjel az a bizonyos kés enyhén a csuklómba vágott, fájdalom kellett, enyhe fájdalom. Alig vesztettem vért, a sérülések nem voltak súlyosak. Megsirattam mindent, a szüzességem, a szerelmem, a méltóságom, de legfőképpen őt magát.

Hetek teltek el, a Roxfortba voltam, mindennap láttam. Ahogy a pillantásunk összefonódott mindig olyan volt, mint egy autóbaleset. Újra és újra átéltük a csattanást, de mégsem fordítottuk el a fejünket. Képtelen voltam nem szeretni, a gyűlölet minden egyes vágással enyhült, a perzselő kín vette át a helyét. Először aprócska majd nagyobb sebeket ejtettem a karomon, nem akartam meghalni, csak azt akartam, hogy valaki egyszer megkérdezze jól vagyok -e. Tele voltam sérülésekkel, de senki sem vette észre őket. Rájöttem, hogy senkim sincs, hogy a barátok nem engem szeretnek, hanem azt, hogy viselkedem, röhejes vagyok. Mosolyognom kellett, el kellett hitetnem mindenki mással, hogy jól vagyok, bár akkoriban nem Frederick volt az egyetlen zavaró tényező.
A Sötét Nagyúr hatalomra kerülése után, a diákság kezdett csoportokba tömörülni, majd kisebb csoportokba. Mindenki azt szajkózta a muglik és a mugliszületésűek alább valóbbak nálunk félvéreknél, pláne az aranyvérűeknél. Freddievel mindennél távolabb sodródtunk egymástól, ő ugyanis elfogadta ezeket az eszméket míg én elvesztettem a szabadságom és a jogaim nagy részét az iskolán belül, mert kitartottam amellett, amiben hittem. Gyűlöltem nézni, ami a körülöttem történik, hogy egyesek egyszer csak nem jönnek vissza az iskolába. Nekem sosem kellett megkínoznom senkit, csöndes ellenálló voltam, mindig hányingerem volt , mikor valamelyikünket arra kényszerítették, hogy bántson valakit. Nem értettem, miért van ez az egész, miért kéne megvetnem a muglikat, mikor nekem azt tanították mindenki ugyanannyit ér. Semmi sem volt többé rendben, és ezt a nővérem tudta a legjobban. Hosszú éjszakákon át beszélgettünk egymással suttogva , hogy senki se hallja, aki bántani tud minket.
-Sansa, valami történik veled, miért nem mondod el?
Mondta, miközben végigsimított a bal kezemen, amit szorosra kötött cipőfűző borított. Akaratlanul is felszisszentem.
-Csinálhatnék még úgy, mint aki nem tud semmiről, de nem megy. A húgom vagy, féltelek. fáj azt látnom, hogy most, hogy elvesztetted őt, én szép lassan elveszítelek téged.
Az őszinte aggódással valódi, szomorkás mosolyt csalt az arcomra. Magához ölelt és én beszívtam az otthon jól eső illatát, amiben végre nem éreztem Frederickét.

Itt állunk most, minden a feje tetején áll, én és a világunk egyaránt. Vajon ki fog megmenteni? Vagy minden örökké így marad? Nem akarom, hogy a félelem uralkodjon, sem a szívemben, sem a varázslótársadalomban.

   Jellem

Labilis. Semmi sem fix nálam, ma röhögök holnap sírok, vagy mégsem. Így nem jó. Úgy tudnám ezt jobban megfogalmazni, hogy röhögök bár az lenne a normális, ha sírnék.
Kavarodás vagyok, életművész típusú ember. Olyan vagyok aki, hasznos dolgokban egyáltalán nem remekel, de ha valami elmebeteget kell művelni biztosan ott van az élbolyban. Szeretem magam körül a jó kedvet, a mozgalmas embereket, az érdekes történéseket, amik nem hagyják, hogy behúzódjak a sarokba és önmagam sirassam hosszú órákon keresztül. Általában mosolygok, viccelődöm, táncolok, éneklek, meg sem állok és nem érdekel ki mit szól ehhez. Ha épp nem vagyok mókamester kedvemben akkor sem vagyok unalmas. Igazi csípős beszólásokkal illetem meg azt, aki rászolgált vagy azt, aki épp aznap unszimpatikus számomra. Szeretnek és figyelnek rám, mert izgalmas vagyok és pörgő, jelenség,olyan mint a villám.
Azt nem tudják, hogy mikor a villám egyedül marad tűzzé válik, pusztít és mindent feléget maga körül válogatás nélkül. Ha nincs valaki, aki képes elvonni a figyelmem magamba süllyedek. Bele a hajzuhatagom mögött megbújó halálos csöndben, emésztem magam és arra gondolok, hogy milyen rossz. Arra, hogy minden rossz és lehet, hogy nem is lesz jobb sosem. Utálkozom, mert titokban a lelkem mélyén, tudom mennyire egyedül is vagyok valójában. Olvasok , hogy ne kelljen gondolkodnom, úgy hiszem az olvasás kapu egy másik ember fantáziavilágába, ahol átéled a főszereplő kalandjait, örömét és bánatát egyaránt. Míg ezekkel törődsz, addig sem kell rágódnod a saját nyomorodon.

Erősség || Humorérzék és irodalmi intelligencia.
Gyengeség || Sértődékenység és rossz indulat.

   Apróságok

mindig || ribizliturmix,izgalom, adrenalin, viccek, zene, könyvek, szikrázó napsütés, férfi parfüm
soha || sötétség, egyedüllét, fejszámolás, emberek, akik lenéznek másokat, banán, rikító körömlakk
hobbik || Temérdek mennyiségű könyvet olvasok el, a barátaimat szórakoztatom.
merengő ||
A legjobb az,mikor először találkoztam Frederickel, a legrosszabb pedig, elhagyott egy másik lány miatt.

mumus || Attól félek, hogy az emberek meglátják a vágásokat és szerencsétlen lelki nyomoréknak tartanak majd.
Edevis tükre || Tiszta bőr, tiszta élet, saját újság és egy tucat igaz barát.
százfűlé-főzet || Égszínkék színű, némi minimális ezüsttel , ribizli és vanília íze keveredik benne. Illatában a vanília dominál.
Amortentia || A friss eső illatát és némi gránátalmát, esetleg az új könyv illatát is.
titkok ||
Végigvágtam a lábam egy késsel combtól lábujjakig , nem mély...de ott van.
azt beszélik, hogy... || Sansa Cross kisasszony enyhén skizofrén.

   A család

apa || Matthew Cross; 45; félvér Apám az a hős , aki bármitől megtudott védeni , míg kicsi voltam, kár , hogy már nem tud.
anya || Alison Cross; 42; Nem kötődöm annyira az anyukámhoz , mint apához. Sokszor úgy érzem Rhihannont jobban szereti.
testvérek || Rhihannon Cross,17, A nővérem, a legjobb barátom, a másik felem, a mindenem.
állatok || Régen volt egy patkányom, de megdöglött. Nem kell új.

Családtörténet ||
Két átlagos vagyoni osztályban elhelyezkedő félvér család egyesülésében születtem. Senki sem volt őrült, rákos, cukorbeteg vagy TBC-s a famíliámból amennyire tudom. Valamilyen különös oknál fogva nem szeretek tág családi körben lenni, nem vagyok rosszban nagyszüleimmel, de nem is kifejezetten rajongok értük. Az egyetlen rokon, aki kiemelt helyet kapott a szívemben az a 92 éves dédinagymamám. Természetesen apámmal, anyámmal sem rossz a kapcsolatom csupán úgy gondolom, hogy a dédinagyim reinkarnálódott bennem, pedig még él.

   Külsőségek

magasság || 165 cm
testalkat || átlagos,kissé talán szálkás illetve vékony
szemszín ||világoskék
hajszín ||homok szőke
kinézet || Átlagos magasság, átlagos testalkat, nagy kék szemek, hosszú, hullámos haj, színes, egyedi ruházat, szikrázó mosoly.

   A tudás

varázslói ismeretek || Szőke vagyok ugyan, de a hajszínemből senki se akarjon az agyi kapacitásomra következtetni.
Remekül teljesítek abból, ami érdekel vagyis mágiatörténelemből,bájitaltanból és átváltoztatástanból. A repüléstan is a kedvenc tantárgyaim közé tartozik, bár teljesítményem igencsak ingadozó,valószínűleg a mozgáskultúrám fejletlensége miatt.
Rettenetesen utálom viszont a gyógynövénytant, amiből még csak nem is vagyok olyan reménytelen, mint a méltán gyűlölt jóslástanból vagy számmisztikából.

felvett tantárgyak ||
  Repüléstan, számmisztika és jóslástan.
pálca típusa || 12 hüvelyk, ébenfa egyszarvúszőr maggal
RBF ||
Igazán izgulok miatta...bár várhatólag nem én rendelkezem majd a legjobb eredményekkel.

   Egyéb

avialany|| Freya Mavor