Balmoralok bálja

B A L M O R A L

   

   

Forlorn faces running from the cold regret
Empty spaces something that I can't forget
All I wanted was to wish the past away
But time's the cruelest ruler that we all obey

Látlak aranyban,
Látlak vérben...

Ω A Balmoral vérvonal sosem volt mentes a túlzásoktól -
könnyű meggyőződni az évszázadok alatt felhalmozott
arany mennyiségét tekintve, ha valakit a régmúltban
erre vezetett valamiféle különös szándék, habár az
efféle látogatók tudják a legjobban, hogy a most már
letűnt dicsőséget őrző falak egykor otthont adtak a
vidék egyik leggyümölcsözőbb társasági életét magáénak
tudó családnak, ahol a különcség mindig inkább kitüntetés
volt, mint kirekesztésre okot adó szálka.

Tény, minden Balmoral rendelkezett valami olyan aurával,
ami vagy elborzasztotta a vele szembe helyezkedőt, vagy
épp hogy megigézte - a mára kifakult jelmondatokkal
hímzett kárpitok egyikén még említést tesznek a jobb
sorsra érdemes ősök arról, hogy erre a magyarázat
valamiféle átok lehet, amit valaki csupa jó szándékból
szabadíthatott a vérvonalra nemes gesztusként, de igazán
senkit nem zavart, amíg hagyták tevékenykedni a maga
kis világában, és ebből olykor születtek említésre méltó
felfedezések is. *
Skócia rideg tájain aranyfénnyel ragyogott tehát a szelíd
őrület meleg szívélyessége, és a Balmoralok nem
különösebben érezték úgy, hogy ellenkezniük
kellene, amikor királyi megbízást kaptak a birtokok
mágikus védelmére - a kérdező tehát így megértheti,
honnan jutnak folyamatosan pénzforráshoz a
látszólag inkább csak szórakozó családtagok.
Nevüket a királyi palotától eredeztetik, forrásaik
szerint első elismerten mágus ősük, a furcsa
történeteiről híres Sir Lawrence Balmoral a 15. században
itt élő Alexander Gordon közeli barátja volt. Balmoral
az őrgróf távollétében egyfajta rendfenntartóként
működött, amit a hazatérő tulajdonos a következő
szavakkal honorált (a temérdek arany mellett)
"Már szinte úgy tetszik, az otthonom, 's jobb kezem egy személy!"
- Sir Lawrence későbbi érdemeiről szűkebben fogalmaz
a krónika, tekintettel arra, hogy az őrgróf ezután kínos
hirtelenséggel elhunyt vadászbalesetben. Ettől kezdve
rengeteg generációnyi Balmoral kezdte a környéken
található kúriájában az ősi családok nemes,
kötelességekkel teli életét. Jelmondatuk, az "Ad Finem Fidelis"
utal Balmoral mindenkori örököséhez való hűségükre,
habár nem sok alkalommal okozott ez vitás kérdéseket.

 A Balmoral család mindig kiváló volt a bizarr és
udvarias jelzők közötti lavírozásban - őseik között
tudhatják többet között azt a Szép Ceridwent, aki gyakran
érezte szükségét a meztelenül imádkozásnak. Ha ebben
a rítusában megzavarták, teljes természetességgel közölte,
hogy legőszintébb formájában kíván Istennel kommunikálni.
Emellett baljós eredet történetük megpecsételte a sorsukat:
a közepesen befolyásos családok között helyezkedtek el a
közelmúlt szomorú eseményei előtt. A legutóbbi pár generáció
körében kezdte felütni fejét a liberális szemlélet, gyermekeiket
már kevésbé szigorúan nevelték, a rossznyelvek szerint ennek
meg is lett az eredménye. Ennek ellenére a történelem folyamán
sosem álltak igazán egyetlen oldalra sem, bármilyen háborúról is
volt szó: ragaszkodtak jelmondatukhoz, mely elsősorban az
egyén saját magához való hűségét jelenti az olvasatukban.

Tünékeny fényben,
Vörös hevülésben.

Ω Az érmeknek és őrülteknek általában megvan az a kellemetlen
tulajdonságuk, hogy olykor nem a megfelelő oldalukra érkeznek
az ember tenyerébe: a Balmoralok bájos botrányai ellenére bőven
elég baljóslatú volt a titkokból szőtt köd körülöttük, habár ebbe
betekintést csak keveseknek engedtek, talán átlátva,
mivel járhatna a lelepleződés. Maga Balmoral is elrejtve fekszik
a birtokon található erdőben, melyet időnként, vélhetően
váratlan időpontokban betölt az első látásra nem is észrevehető
Óratorony kongása - sokan panaszkodnak távoli zúgásra ilyenkor,
de magyarázatot még senki nem talált a jelenségre.
A ház körüli facsoportokban olykor lidércfényeket lehet látni,
sírást és nevetést hallani, amelyet a közeli családi temetőnek
tulajdonítanak, habár az azóta eltávozott családtagok meg voltak
győződve róla, hogy nem kísértetjárta a környék, főleg nem az
ő jóvoltukból. A hideg azonban könnyen végigszalad még a mostani
állapotot tapasztaló hátán is, a helyiek továbbra sem szeretnek
a birtokon sétálgatni, főleg nem éjszaka, egy-egy rémtörténetet
még bőven fel tudnak idézni, habár a kúria elvileg hónapok óta
elcsendesedett...
Már azelőtt is különös események színtere volt, köszönhetően a
jól kialakított alagsori katakombáknak, az elforduló folyosóknak és
egyéb különcségeknek, melyekkel a ház előszeretettel rukkol elő
a gyanútlanok számára. Ennél azonban több kérdést vet fel,
hová tűntek a környékbeli falukból állítólag köddé vált fiatal lányok
és olykor csinos férfiak...?

A temetővel kapcsolatban valamennyire köztudomású a történet,
miszerint a család minden tagja el van átkozva születésétől kezdve,
amikor is a tiszteletükre egy előre megjósolt fa csemetéjét ültetik
a temető kis útja mellé - a fák pedig szinte sövényt alkotva nőnek,
de nem véletlenül nem egy virágzó ösvény határolja a sírokat...
A legenda szerint egyetlen Balmoral sem hal természetes halált,
ha a fája balra nő, gyilkosság áldozata lesz, ha jobbra,
'balszerencséé', bár ezalatt érthető véletlen baleset, betegség,
és számtalan egyéb dolog is, de tény, hogy még egyikük sem
hunyt el idősen és gyakori az öngyilkosság is a családtagok között.
A telek rendelkezik egyéb építményekkel is, de ezek
jelenleg is lakatlanok, főleg a közelmúlt eseményeit követően,
várva a jogos örökös nagykorúságát és visszatérését.

There is beauty in the madness
I just can't see it yet

Ω Ω Ω
And I dream of goodbye
Sinking sea, falling sky
And I dream of goodbye
No more tears
Well's run dry