A tér a szökőkúttal

Craig

Gyönyörű, meleg, nyári nap volt. Az idő délután három óra kiörül járhatott, de a téren az időérzékemet teljesen elvesztettem, és akkor egyáltalán nem is érdekelt, hogy mennyi az idő. Leültem egy padra, és egyszerűen csak élveztem, ahogyan a nap meleget árasztó sugarai szinte végigfutnak az arcomon, majd lejjebb érve, már az egész testemet ölelték körül a meleget árasztó fénysugarak.
A nyári szünet már javában zajlott, az iskolatársakkal is elég keveset találkoztam, és épp itt volt az ideje, hogy valami találkát összehozzak velük. Elvileg ma Helgával mentem volna uszodába, de reggel ezt a találkozót lemondta, mivel a nénikéjét kellett meglátogatnia ma. Nagyon ritkán látja, és most ráadásul beteg is, ezért Helga szülei kötelezővé tették neki ezt a látogatást, s a barátnőm nem is ellenkezett, mert tudta, hogy szüleinek igaza van. Csak hát így engem egyedül hagyott. Ez nem okozott különösebb dolgot végül is, mivel feltaláltam magam, és felkerekedtem egy kis sétára. Már bejártam Strood, a lakóhelyem belvárosát, és most a Mágus térre jöttem ki. Már tulajdonképpen ezt a helyet is körbe jártam, így vettem magamnak egy kis édességek, és letelepedtem az egyik padra, miközben a vett finomságokon nyammogtam, s a tér közepén álló szökőkutat bámultam.
Jól esett ez a kis egyedüllét, meg az egyedüli sétakörutam, de azért még sem bántam volna, ha lett volna egy kis társaságom, de ez úgy tűnt, hogy egyhamar nem fog bekövetkezni. Így át tovább majszoltam a kezemben lévő édességeimet és eszembe jutott, hogy tulajdonképpen én is régen láttam már a nénikémet. Nem is tudtam, hogy mi van vele, hogy hogy van, na meg persze mi van az állatseregletével. Rengeteg állata van, kutyák, macskák, baglyok, és patkány. Bár az is igaz, hogy mivel ő is boszorkány, ezért valahogyan biztos ellátja az ő kis kedvenceit. Austin és Momo is jól éldegéltek nálam, nem volt velük semmi gond. Egészségesek voltak, jó étvágyuk volt, talán ezért is jegyezte meg mindenki, hogy jó húsban van Austin. De hát mit csináljak, ne adjak neki enni, hogy ha éhes? Hát nem is tudom.
Kicsit fészkelődni kezdtem az ülőhelyemen, majd mikor megtaláltam a számomra kényelmes testhelyzetet, figyelmesen körbenéztem, s a sürgő-forgó boszorkányokat, varázslókat néztem.

*A sürgő forgó sokaság. Az ide oda ingázó emberek látványa kissé kábító lehetett az arra járókelők számára. A környéken kétségkívül mindenki varázsló, vagy boszorkány. Egy percig sem lehet ez kétséges. Azonban az avatott szem számára mégiscsak feltűnhet valaki. Egy szokatlanul talármentes, és laza viseletű fiatal kócos alak. Egy 20-as éveiben járó srác. Fekete pulóvert visel kapucnisat, mely hanyagul lóg le hátul. Az időjárás ellenére, talán kissé túl van öltözve. A pulóver alatt kopott szürke pólót visel, világoskék farmer, és ázott szürke tornacipő. A hátán egy méretes bőr gitártok éktelenkedik. Tekintete szikár, és kissé tanácstalan. Sápadtan tekintget körbe. Mintha csak a segítségre várna. Időnként fej vakarva forgatja a tekintetét. Szabad kezében egy gyűrött papírdarabot tart. Láthatóan nem igen ismeri ki magát a környéken. Minden esetre fura látvány. Vagy nem ide valós, vagy egy mugli turista, aki véletlen idetévedve nem tudja hova tenni a látottakat. De erre nem sok az esély. Inkább az előző látszik valószínűnek. Minden esetre fura látvány az biztos. Talán vár valakit. Nem inkább keres. A környező táblákat fürkészi, néha a szökőkútra is vet egy két pillantást. Szürreális az összkép, ahogy ott áll. Időnként néhány elsiető varázsló, és boszorkány is megbámulja.*

Craig

A sok boszorkány és varázsló össze-vissza futkorászott a téren, s egyik sem a kényelmes, nyugodt tempót vette fel, hanem azt a nagyon sietőset. Biztos valami nagyon fontos dolga lehetett mindegyiknek. Egyszer csak a tér, és a nagy tömeg közepén megláttam egy húsz körüli srácot, aki ott állt és tanácstalanul nézelődött ide-oda. Senki nem állt volna le neki segíteni, vagy egyáltalán megkérdezni tőle, hogy mit keres. Nem mindenkinek annyira sietős volt a dolga, hogy ez a pár másodperc már alig fért volna bele az ő idejükbe. Így miután már két perce figyeltem, hogy nem segít-e neki valaki, és senkinek nem állt szándékában ezt tenni, úgy döntöttem, hogy odamegyek hozzá és megkérdezem mit keres. Az édességes zacskót beleraktam a táskámba, ami minden egyes alkalommal velem volt, ha valamerre tartottam, majd felkaptam a szatyromat és megindultam a srác felé.
Kicsit furcsán festett, mivel jó idő volt, a nap is eléggé melegen sütött, és ő meg ott ácsorgott egy kapucnis pulóverben. Hátán gitártok volt, ami nem igazán volt megszokott a varázslók között, de hát ki tudja lehet, hogy éppen gitár óráról jött ide, mivel nem nagyon hiszem, hogy itt adnának gitár leckéket.
Szép lassan, kényelmes tempóban végre elértem a srácot és rögtön feltettem neki azt a kérdést, amire már lehet, hogy rég óta várt, hogy valaki megkérdezze tőle. Bár az is igaz, hogy ha annyira akarta volna, bárkitől megkérdezhette volna, hogy merre találja meg azt amit keres, ha egyáltalán keres valamit.
- Szia! Keresel valamit?- kérdeztem és utána rögtön ismét megszólaltam- Esetleg tudok segíteni?- kérdeztem, miközben kedvesen mosolyogtam rá. Hát igen én ár csak ilyen kedves természet vagyok. Na jó nem mindig, de általában ilyen vagyok mindenkivel, ha csak nem bosszant fel az illető, vagy esetleg már alapjában nem utálom-e. Türelmesen vártam a srác válaszát, miközben arcomról a mosolya még mindig nem tűnt el.

*Hazugság volna azt állítani, hogy Craig teljesen ura volt a helyzetnek. Mi több nemigazán tudta mi legyen most. Egy állásajánlat céljából interjúra érkezett ide. Pontosabban megbeszélésre a könyvtárba. Azonban akárhogy méregette jobbra balra az épületeket egyszerűen képtelen volt rájönni melyik az. Talán el is nézhető neki hiszen alig két hete leledzik a szigetországban. Kényszeredett vakációján. Nem különösebben vár segítséget, de ha ez így megy tovább muszáj lesz kérdezősködnie, de vajon kit..? Kit lenne érdemes leszólítani ezzel a fizimiskával. Ausztrál varázslóként ezalatt a rövidke két hét alatt több dolgot is megtanult, az egyik ezek közül az, hogy a muglis öltözködési stílusát nemigen díjazzák errefelé, sőt állítólag könnyen bajba is keveredhet miatta. Hát hiába Craignek elég tökéletlenül megy az asszimiláció, de nem i bánja különösebbe. Nagyokat nyel, és egy jó adag hajtincset sodor ki az arcából, hogy tisztábban lásson. Azonban mire újra tisztán látja a környezetét meglepetten tapasztalja, hogy egy viszonylag kedvesnek mondható hang csendül előtte, és láthatóan valaki a segítségére siet. Gyorsan végignéz a szinte semmiből előtűnő másikon. Na jó ez kicsit túlzás.. inkább csak odasétált, de Craig a a hajával volt elfoglalva.. és nem igazán figyelt oda. Miután felméri az ismeretlen lány külsejét hirtelen a hideg kezd futkosni a hátán. Pont abban a korban van, ha kicsit jobban tisztában van a mugli dolgokkal, akkor azonnal felismerheti Craiget. Akivel az utóbbi hetekben telis-tele voltak az újságok a zenekarból való kiválását illetően. A kócos ausztrál összeszorított fogakkal sápadtan figyel. De hamarosan megkönnyebbülhet, hiszen a másik egyszerűen segítőkész, és ennek tetejébe kitartóan mosolyog is. Uhh.. nem ismert fel. Sóhajt fel magában Craig, és lassan visszatér belé a szín. Ne nem mintha így nem volna épp eléggé sápadt.. A lány csak kitartóan mosolyog. Van benne valami. Kicsit zavarja is a srácot, de nem tudja mi az. Talán mindegy is, hiszen valószínűleg pár percnél tovább nem húzódik ez az ismeretség. Ha meg mégis, majd rájön valahogy. Lassan megrázza a fejét az ausztrál, és felborzolja haja hátsó részét. Valamivel fiatalabb lehet a másik, de ez nemigazán zavarja. Milyen rendes tőle, hogy segít..*
- Öhm azt hiszem igen. Ami azt illeti igen biztos tudsz.. *Magyarázza, és hangjában meglehetősen furcsa ízes akcentus csendül fel.*
- A könyvtárat keresem.. megtudod mutatni merre van, vagy melyik az..? *Kérdezi Craig hangjában őszinte hálával, hiszen tényleg nem számított rá, hogy majd valaki odamegy hozzá, és segíteni ajánlkozik. Közben segélykérően várja a választ a pulóverje cipzárját igazgatva. Még mindig mosolyog.. ez tökjó.. gondolja magában a kenguruk földjéről érkezett barna alak.. elveszve, egy sokak szerint már elveszett városban.*

Craig

Magabiztosan indultam el a srác felé, aki még mindig ott ácsorgott tanácstalanul a tér közepén. Vajon mit kereshet? Nm tudtam eldönteni, hiszen a gitár arra utalt, hogy biztosan játszik azon a hangszeren és nem csak díszből hordozza magával, de a varázslók világában viszont nem hiszem, hogy létezik olyan, hogy egy mugli szerkezetet tanítanának meg használni egy varázslónak. Így hát összességében eléggé furcsa összképet mutatott a srác. Főleg azért is, mivel ilyen szép, meleg napon kapucnis pulóver volt rajta. Érdekes.
Néhányszor felém pillantott, és talán észrevette, talán nem, de a jelek arra utaltak, hogy igen észre vett, csak nem biztos abban, hogy felé megyek. Ezzel a gondolattal nem akartam tovább foglalatoskodni, így nem törődve vele többet, tovább tartottam sétám egyenes irányát és hamarosan oda is értem a sráchoz.
Először ijedten pislogott rám, mint ha csak egy vérszomjas vérfarkas lennék, aki most átváltozik és rögtön leharapja a fejét, vagy esetleg a kezét és a lábát. Pedig mint tudjuk én nem vagyok az, tehát nincs oka félelemre. Ennek ellenére nem is tudom mit hitt, de akkor is sápadtan nézett rám. Kicsit én is meglepődötten bámultam  rá, az első reakciója után, ami cseppet sem volt kellemes, de ezt a nézést hamar felváltotta a mosolyom, amit nem is hagytam abba egyhamar. A könyvtárat kereste.
- Hát az pont itt veled szemben található meg, de mivel ma kicsit átalakítják a belsejét, ezért ideiglenesen a szomszédos utcába helyezték át. Arra fele van, de ha akarod szívesen elkísérlek, ne hogy eltévedj.- mondtam még mindig kedvesen mosolyogva, ami már egy kicsit fárasztó is volt, meg fájdalmas, ezért egy kicsit engedtem belőle, de nem sokat, mert nem akartam fapofával állni az idegen előtt, akinek felajánlottam a segítségemet.
- Egyébként Sabrina vagyok.- nyújtottam feléje a kezemet bemutatkozásképpen, mert hát még is csak egy kicsit fura így ismeretlenül megmutatni valamit, hogy hol van- És benned kit tisztelhetek?- kérdeztem. Valahogyan olyan ismerősnek tűnt, csak nem tudom honnan. De ismerős volt. Erősen gondolkoztam, hogy ki is lehet ő, miközben vártam kérdésemre a választ, de nem ugrott be semmi. Nem akart az eszembe jutni, pedig tudtam, hogy valahonnan ismerem. Így ennek a gondolkozásnak a folyamatát is leállítottam és türelmesen meghallgattam a srác nevét, már ha persze elmondta.