Levelek Louise C. Lotthoz

[Szélfútta levelek]

Szélfútta levelek
1998. július 1.

Hajnali négy – csipogta az éjjeli szekrényemen álló ébresztőóra. Egy pillanatra elgondolkoztam, vajon miért nem dobtam még ki eddig az idegesítő kis rohadékot az ablakon. Nélküle is remekül ment a koránkelés, hála az óramű pontosságú, fulladásos rohamaimnak. Olyan igazságtalannak éreztem, hogy mindazok után, amit átéltem, még ezt is el kellett viselnem. Ugyanakkor ez volt az én vezeklésem az öcsémért, és tudtam, hogy ezer háború sem lenne képes elfeledtetni velem ezt a bűnömet…
Kiszabadítottam magam a pólya módjára rám tekeredett, nyirkos lepedőből, majd az asztalomhoz sétáltam. Az inhalátorom, mely az évek folyamán mondhatni a legjobb barátommá vált, már ott várt engem. Mélyet szippantottam a pipából, és behunytam a szememet.
Amikor kinyitottam, egyből végigtekintettem a kínosan tiszta szobámon. Odabent félhomály uralkodott, csupán az utcai lámpa halovány fénye festett elmosódott kontúrt a bútoraimnak. Nem volt sok cuccom, de amim volt, arról ordított, hogy az enyém. Rengeteg mindent árultak el rólam azok a szedett-vedett tárgyak. A gitár a sarokban, a festőállvány a félkész képekkel, a Hollóhát zászló, a számmisztika és matematika könyvek, a szakadt tornacipő az ajtó mellett, és az a rengeteg poszter, festmény és keret nélküli kép a falon…
Elmosolyodtam. Mikor utoljára vizslattam ily áthatóan az értéktelen értékeimet, nem voltam egyedül. Különös, hogy azóta sem járt senki rajtam kívül a szobámban. Joanne volt az utolsó, aki láthatta Owen Redway otthontalan otthonát. És talán jól is van ez így…
A lányra gondoltam, és akaratlanul is elmosolyodtam. Nem volt valami vidám este az a bizonyos, mégis melegséggel töltött el az emléke. Karácsony volt, és odakint hatalmas pelyhekben hullott a hó. A földszinti kocsmában, mely a lakás alatt húzódott, találkoztunk a lánnyal. Az volt az a bizonyos törés az életemben, mely után már jól tudtam, hogy kire is van szükségem. Attól a pillanattól fogva csak is egy valaki számított, és megszűnt létezni az az Owen Redway, aki párosával falta az ostoba, sablonnőket. Milyen különös, hogy erre pont Joanne ébresztett rá engem.
A sors fintora, hogy mielőtt végleg Izabel Bishopnak szenteltem volna az életem, még tettem egy kitérőt. De valóban kitérő lenne? Ahogy múlnak a napok, egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy szánt szándékkal vezetett arra az utam. Az az este mindent megváltoztatott, ugyanis ekkor találkoztam Louise Lottal. Vallom, hogy a halálunkkor képesek vagyunk megmondani, melyek voltak azok a pontok az életünkben, melyek kulcsfontosságúak voltak sorsunk alakulásában. Számomra a Joannel és a Louiseszal töltött éjszaka is ilyen.
Kitártam ablakomat. A hajnali szellő lágyan ölelte körbe mezítelen testemet. Elmosolyodtam, ahogy Louisera gondoltam. Mielőtt az ember találkozik a „Nagy Ő”-vel, még jön egy valaki, aki már majdnem az, már majdnem az igazi lehetne, de mégsem az. Számomra ez a valaki Louise volt. Legutóbbi találkozásunkkor ezt el is mondtam neki, és azóta is szörnyen szégyelltem magam. Ostobaság volt megkavarni a barátságunkat. Csupán egy gyenge pillanatom volt, végső elkeseredés, egy hatalmas hiba. Szerencsém volt, mert ezt Louise is pontosan tudta. Ösztönösen megértett engem…
Mégis, ahogy ott álltam a hűvös szellőben, mardosni kezdett a bűntudat. Legutóbb, mikor elváltunk, hatalmas balhéba keveredtünk, melynek végén mindkettőnket aurorok kísértek haza, Louise pálcáját pedig elkobozták. Meglehet, végül egész olcsón megúsztuk, mégis meg-megborzongtam, ha felidéztem azt az estét. Louiseról a tárgyalása másnapján hallottam utoljára. Medium, az aprócska, fekete tollazatú bagoly azóta nálam tanyázott. A madár szekrényem legfelső polcát nevezte ki lakhelyéül, és türelmesen várt a válaszomra, mely akkor már két hete késett.
Hirtelen az íróasztalom felé fordultam, és kirántottam a fiókomat. Penna és pergamen után kezdtem kutatni, valamint egy üveg tinta sem ártott volna. Rövid kotorászás után, mely alatt Medium is felriadt békés álmából, végül meg is volt az ihlet. Leültem kopott forgószékemre és körmölni kezdtem.

Kedves Louise

Ne haragudj, amiért ilyen sokat késtem a válasszal, de váratlan dolgom akadt. Természetesen nagyon örülök, hogy felmentettek téged. Viszonylag könnyen megúsztuk ezt a kis gikszert, nemde? Nem hinném, hogy az az elbeszélgetés azzal a medimágussal, olyan szörnyű dolog lenne.

Jó lenne valamikor találkozni. Legutóbb sok hülyeséget mondtam neked. Kissé kivoltam Izabel miatt. Nem szeretném, ha mindez kihatással lenne a barátságunkra, főleg most, hogy ekkora szükségem van rád. Legutóbb azt mondtam neked, hogy végre újra élek. Az egész egy nagy hazugság volt. A rémálmok továbbra sem szűnnek, és ma éjjel ismét rohamom volt. Lassan kezdem úgy érezni, hogy teljesen megbolondulok. Mikor már elfelejthetném a háborút, újból és újból szembe jön valamilyen formában. Szörnyű ez az egész…

Te hogy vagy? Ha van valami tanácsod számomra, kérlek mondd el!

Addig is kitartás, kicsi lány!

Owen

Összecsavartam a levelet és Medium lábához kötöttem.
- Hajrá kicsi, repülj a gazdádhoz!
A távolodó bagoly sziluettje lassan elveszett a horizonton.

Owen Redway

♦♦♦

Folyamatos, ütemes kopogtatásra keltem fel az éjszaka közepén, vagy inkább már a végén. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy Medium érkezett végre haza a két hetes nyaralásából Owennél. Kíváncsi voltam mi van vele, ezért kitápászkodtam az ágyból és az íróasztalomhoz sétáltam, hogy feltérdelve rá, ki tudjam nyitni az ablakot.
- Hát, szevasz, te kis csámborgó – simogattam meg Medium fejét, miután landolt az asztalon, a térdeim mellett. – Milyen volt Owennél? – kérdeztem tőle, miközben automatikusan simogattam tovább a pici csőrét, ahogy a másik kezemmel felbontottam a levelet.
A levél leginkább hirtelen felindulású volt, amiről Owen hanyagul döntött, gyorsan kapart betűi is árulkodtak. Sietve írta, talán éppen most.
Én pedig sietve akartam válaszolni, de Medium már így is odaaludt az íróasztalom közepére és azt is tudtam, hogy nem akarom elkapkodni. Ezért inkább csak a levéllel a kezemben visszasétáltam az ágyamhoz és a meleg ellenére szorosra húztam magam körül a takaróm. Kavarogtak a fejemben a gondolatok, ahogy az éjjeli fényem által szórt fényben bámultam a saját képem a falon. Nevetséges volt, de a háború óta nehezen tudtam elaludni a sötétben, sőt nem is tudtam úgy elaludni, és az utcáról beszűrődő fény nem volt elég. Klausztrofóbiásnak éreztem magam a sötét és zárt terekben, pedig régebben sosem volt problémám a seprű tárolókkal. Szánalmasnak éreztem magam, még úgy is, hogy tudtam nem én vagyok az egyetlen, már csak Owen miatt sem. A rémálmok olyan mindennapossá váltak, mint a fürdés, vagy a reggelim elfogyasztása. Néha a fiúról álmodtam, aki megtámadott, néha a barna szemű kisfiúról, akinek mindig megfagytak a szemei az álom végére. Újabban pedig Shafiq-kel kezdődtek ezek az álmaim, majd az ő szemei kezdtek eljegesedni és a végén már nem tudtam megkülönböztetni a kisfiútól. Nem tudtam melyik a rosszabb. Néha pedig arra keltem, hogy a csontjaim egészen a belsejükig át vannak fagyva, mégis a saját izzadságomban hempergek. Úgy éreztem magam, mint valami hisztis kisgyerek, ami csak még inkább feldúlt. Hogy ártani fog-e a medimágussal való beszélgetés? Biztosan nem. Azt nem tudom, hogy bármi haszna lesz-e, de ártani biztosan nem fog. Minden létező segítségre szükségem volt, ezt én is felismertem. Szörnyű érzés volt tudni, hogy nem bízhatok a saját fejemben, a saját cselekedeteimben. Az egész eszme és háború pontosan azt vette el tőlem, ami a legfontosabb volt nekem mindig is.

Hogy mikor nyomott el az álom, arra nem emlékeztem pontosan, de reggel kivételesen nem egy rémálomra ébredtem, hanem arra, hogy a nyitva felejtett ablakomon úgy dől be a meleg, hogy már nem lehet megmaradni. A hátamra fordulva lerugdostam a takarómat és feltámaszkodtam. Owen levele az éjszaka során valahogy lekerült a lábaimhoz. Felülve újra a kezembe vettem, majd elhatároztam, hogy válaszolni is most fogok, mielőtt elkezdeném halogatni. Leültem az íróasztalom elé és mugli papírt vettem magam elé, mert a pergamenem elfogyott tegnap, amikor Asztronómiára írtam a házidolgozatom. A papírhoz pedig rendes toll is dukál. Na, meg az, hogy Mediumot két ujjal kitoltam az asztal szélére, hogy kényelmes helyem legyen írni.

Mr. Redway,

Amennyiben legközelebb is két hétre eltünteti a baglyom, késedelmi díjat fogok szedni! Nem viccelek, Redway! Ha nincs rá pénzed, behajtom másképp, de te is tudod, hogy nem úszod meg büntetlenül.

Nem egészen, az ügyem, mint kiderült bojkottált volt. Nem kaptam volna sokkal súlyosabb büntetést, de egy fejfájással most kevesebb lenne. Bár valóban, az elbeszélgetést nem tartom rossz dolognak. Talán még e nélkül is foglaltam volna magamnak egy időpontot.
Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy szinte én is minden éjjel valamiféle-fajta rémálomból ébredek. Sosem hittem magam gyengeelméjűnek, de lassan kezdek becsavarodni a saját fejemben. Az pedig szintén nem mindig segít, ha kimozdulok. Belefulladok a sajnálkozó tekintetekbe, vagy azokba a szánalmas hordákba, akik tavaly előbb köptek volna le, mint hogy beismerjék, tudják a nevem. Undorító egy érzés. Természetesen ésszel könnyű felérni, miért tették, de halálosan idegesít, hogy érzelmileg nem tudom hová tenni. Egyszerűen szánalmasnak érzem magam néha.

Tudod, hogy kicsit sem haragszom rád, bár bevallom őszintén a frászt hoztad rám. Nem tudnék neked olyat ajánlani, amit megérdemelnél. Komolyan, csak lehúználak magammal a saját mocskomba is, vagy amilyen gusztustalanul önző vagyok, téged felhasználva másznék ki belőle, esetleg fordítva. Túlzottan hasonlítunk. Ajánlom Bishopnak, hogy emberelje meg végre magát, vagy én vágom le tökeit! Teljesen feleslegesen kéreti magát. Mi a helyzet vele, amúgy?

Mint látod, semmiféle tanáccsal nem tudok neked szolgálni, esetleg egy jó dugással, vagy egy beszélgetéssel. Tényleg jó lenne valamikor találkozni. Ha gondolod, átjöhetnél valamelyik nap.

Louise

Összehajtottam a levelem félbe, és beleszuszakoltam egy borítékba, amit az íróasztalomon találtam. Fogalmam sem volt, milyen tanácsot adhatnék Owennek, amikor éppen akkora szarkupac tetején trónoltam, mint ő. Gőzöm nem volt róla, hogy hordjam el a kupacot, a számból meg nem akartam segget csinálni klisékkel és kamutanácsokkal.
Megvakargattam Medium hasát, hogy felébredjen, majd a lábára kötöttem a levelet.
- Ha nem válaszol holnapig, kezd el csipkedni – hagytam meg neki, mire csak huhogott egyet, majd már ki is röppent a még mindig nyitott ablakomon.

Meztelenül, zsibbadt karral ébredtem. Az íróasztalom, melynél elnyomott az álom, nyáltócsában úszott. Hosszú idő eltelhetett már azóta, hogy útjára bocsájtottam Mediumot, hiszen a Nap már magasan járt, és csak úgy áradt úgy dőlt be a hőség az ablakon. Az aprócska bagoly ott ült az asztalom szélén, lábára apró pergamentekercset rögzítettek.
Megszabadítottam a madarat „terhétől”, majd egy darab sóskekszet toltam elé. Kíváncsian csavartam szét a papír fecnit, és mohón kezdtem falni Louise minden egyes betűjét. Valahol megnyugtató érzés volt arra gondolni, hogy nem is oly rég a lány keze épp a felett a pergamen felett mozgott.
Arcomon egymást váltották az érzelmek, ahogy a sorokat olvastam. Mosoly virult, majd fagyott le az arcomról, hogy aztán ismét ráncosra húzza arcomat egy széles vigyor. Louise értett hozzá, hogyan indítsa be a fantáziámat, én pedig örültem neki, hogy ezúttal is érzelmek nélkül tehetem azt, amiben a legjobb voltam, vagyok és leszek. Gondolataim messzire kalandoztak el, és azon kaptam magam, hogy egymás után idézem fel egykori ágymelegítőim arcát és… egyéb testrészeiket. Ott volt Lena a Roxfort Expresszről, Norina a bájitaltan szertárból, Lisa rúnaismeretről, vagy épp Joanne a kocsmából, és még sokan mások. Legtöbbjükről azt sem tudtam, hogy él-e még…
Medium csípésére tértem magamhoz. Újabb pergamendarabot téptem, megmártottam pennámat, majd körmölni kezdtem.

Kedves Louise

Medium miatt elnézésedet kérem. Tartok tőle, hogy nem ez volt az utolsó ilyen alkalom. Egészen megkedveltem a kismadarat, nagyszerű hallgatóság. Ugyanakkor tájékoztatlak, hogy pénzem nincs sok, így másképp kell megoldanunk a törlesztést.

Hogy érted azt, hogy bojkottált? Ugyan ki foglalkozik ezekkel az ügyekkel? Már nem azért, de a Minisztériumnak igazán lehetne fontosabb dolga is, minthogy ilyen véletlen baleseteken lovagoljanak. Az a baj, hogy romlott az egész rendszer. A magam részéről szeretném minél távolabb elkerülni őket. Mostanában már az is megfordult a fejemben, hogy talán a muglik között kellene állást keresnem, ha egyszer elvégzem a sulit. Hátra kellene hagyni mindent, az egész idióta világot. Esetleg velem tarthatnál.

Ugyan mit érdemlek én szerinted? És még is mit gondolsz magadról? Ne becsüld alá magad, könyörögve kérlek. Annyira bánt, hogy egyszerűen képtelen vagyok meggyőzni téged arról, hogy milyen csodálatos nő is vagy. Sajnálom, hogy nem veszed észre. Remélem egyszer majd te is pont úgy látod saját magadat, mint ahogy én látlak téged. Bishopról meg lassan tényleg el kellene feledkeznem, úgy érzem. Amióta vége a harcoknak, nem is láttam. El tudod ezt hinni? Mindazok után, amit együtt átéltünk. Bolond voltam, hogy azt hittem, ezentúl minden rendben lesz, és jön a várva várt happy end. Ostoba Redway…

Talán nem is tanácsra volt szükségem. Őszintén szólva már attól is jobban érzem magam, hogy téged olvaslak. Legalább mi itt vagyunk egymásnak, ha már ilyen szar életet fogtunk ki mindketten. Természetesen benned… akarom mondani benne vagyok ABBAN is. Miért is ne csinálhatnánk azt, amiben amúgy a legjobbak vagyunk, nemde?

Akkor megyek, amikor csak szólsz. Hiszen tudod, csak füttyentened kell…

Owen

Owen Redway

♦♦♦

Az ebédlő asztalnál ültem, abban a kellemetlen csendben, ami mostanában jellemezte a családos tevékenységeinket. A szüleim egyre nyilvánvalóbban mutatták ki, hogy úgy érzik, nem ismernek. Anyám dühe kézzelfoghatóvá kezdett válni a napokban. Apám pedig csendes hallgatásba burkolózott, valahányszor csak megjelentem. Vele könnyebben szimpatizáltam, ő csak várt és nem értett semmit, de nem volt annyira dühös, inkább csak aggódott. Anyám önző módon megsértődött, és érzelmi zsarolással próbálta kihúzni belőlem, amit tudni akart, vagy úgy vélte, hogy tudni akar. Efelől voltak kétségeim, ez pedig a fő indokom volt arra, hogy ne avassam be őket.
Medium kopogására felemeltem a fejem, majd csendben leraktam az evőeszközöm és felálltam az asztaltól, hogy beengedjem az ablakon. A hátamban éreztem anyám tekintetét, de miután beengedtem a madaram, már nem ültem vissza az asztalhoz, inkább csak visszanéztem apámra, majd felsétáltam a lépcsőn.

Owen levelét olvasva több fázison is átestem. Az eleje kifejezetten tetszett, gondolatban el is könyveltem, hogy ezt a törlesztést majd behajtom, aztán viszont az a kellemetlen érzés kerített hatalmába, ami akkor fog el valakit, ha tudja, hogy vissza kell utasítania egy ajánlatot. Na, meg egy kicsit mérges is lettem magamra, amiért nem sikerült eljuttatnom az üzenet lényegét Owennek. Két olvasás után megfordítottam a lapot és az asztalomon hagyott mugli tollammal kezdtem írni az üzenetet.

Owen,

Először is, nem hiszem, hogy Medium ezentúl sokáig fog nálad időzni, meghagytam neki, hogy kezdjen el motiválni, ha nem csipkeded magad.

Bojkottálás alatt azt értem, hogy egy harmadik nem kívánatos személy belekontárkodott az ügyembe. A csata után találkoztam a fickóval, egy orbitális nagy paraszt, és a mai napig nem tudok rájönni, mi motiválta, hogy beleolvasson az aktámba, és néhány jó szót szóljon a bírónak az érdekemben. Elméletben hálás vagyok neki, amiért lerövidítette a procedúrát, gyakorlatilag meg tudnám fojtani.

A csata óta összefutottam vele kétszer is, az utolsó alkalommal pedig sikeresen bebizonyította, hogy egy igazi vadparaszt. Ilyen ostoba emberrel ritkán találkozom, hidd el nekem. Komolyan, ha még egyszer a szemem elé kerül, erős késztetésem lesz a megátkozására, vagy arra, hogy behúzzak neki egyet.
 
A rendszerrel pedig tényleg nagy bajok vannak. Én sem akarok belefolyni, bár itt hagyni sem akarom. Ha valamikor, hát most épp itt van a lehetőség arra, hogy valami marandót alkossunk. Jóformán senki egy pisszenést sem mer megengedni az irányunkba, én pedig tervezem ezt kihasználni.

Jaj, ugyan már, ne idegesíts! Te is tudod, hogy nincsenek önértékelési problémáim, vagy legalábbis nem olyanok, amik idővel ne múlnának el. Csak pont emiatt nem alkalmas semmi ilyesmi a részemről. Helyre akarom rakni magam, és találni valami új értelmet a létezésemnek, amit valahogy elhagytam a háború alatt. Lemorzsolódtak a rétegek, és még nekem is meg kell szoknom az új saját magam. Neked meg azt javaslom, hogy fejezd be azt a lassan tíz éve tartó önsajnáltatást, amiről már korábban is beszéltünk. Seggbe foglak rúgni, ha még most sem hallgatsz rám, Owen, de komolyan. Bevallom Bishoptól lehet, hogy szemtől szemben félnék, de ha nem hagyod abba a gyökérséget, Bishop eltörpül majd mellettem. Te is tudod, hogy négyszer olyan félelmetes tudok lenni.

Visszatérve ismét álmaid asszonyára, én javaslom, ronts ajtóstul a házba. Eleget vártál már Bishopra ahhoz, hogy a kesze-kusza lassú felfogása is el tudja dönteni, mit akar. Utálom, hogy így cicózik veled az a lány, de tényleg. Tepersz érte ő meg játssza a tisztalelkületű szűzkislányt – vagy nem csak játssza, nekem mindegy. A lényeg, hogy a hős griffendéles bátorsága azért már lendítse át mostanra azokon a morális gátakon, amiket bevésett a kis elméjébe. Fú, de idegesít!

Én is jobban érzem magam tudva, hogy ketten ülünk a szarban, hidd el. Most pedig halld szavam: fütty! Ne tudok fütyülni, be kell érned ezzel is.

Louise

Hozzákötöttem Medium kinyíjtott lábához a kicsit már gyűrött papírost, majd megsimogattam a csőrét, és ismét útjára engedtem.

Az utolsó levél érkezése óta hetek teltek el. A pergamen, melyre második üzenetemet írtam, és aminek a hátoldalán Louise dőlt betűi álltak, megsárgulva hevert az íróasztalomon. A szobában ezúttal is kínos rend uralkodott, egyedül a fent említett papír fecni és a hozzá tartozó, szebb napokat is látott boríték hevert az asztalon. Volt valami szomorú a kettejük elválásában. Mégis, ahogy beléptem a sötét szobába, tekintetemet egyből magára vonzotta a két apró tárgy, melyek valósággal világítottak a nyári éjszakában.
Kezembe vettem, és újból átfutottam a sorokat. Arcomon ezúttal is széles mosoly jelent meg, ahogy a levél végére értem. Louisenak sosem kellett kétszer szólnia, mindig ugrottam az első szavára, mint holmi engedelmes kiskutya. Abba most ne menjünk bele, hogy nyalakodni is úgy… Na mindegy, tényleg hagyjuk! A lényeg az, hogy amikor Medium meghozta a levelet, már pattantam is, húztam a cipőmet és rohantam, hogy eleget tegyek a lánynak. Végül háromszor is eleget tettem neki. Ezt csak úgy dicsekvésképp mondom. Aznap ott is aludtam nála, aztán még párszor találkoztunk, de mindig próbáltunk a lehető legtovább távol maradni az otthonától, amiért hihetetlenül hálás voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy az anyja nem kimondottan kedvel engem. Vajon miért?
Hátradőltem a székemben és megdörzsöltem a szemeimet. Azok vörösek voltak a cigifüsttől, és duzzadtak a kialvatlanságtól. A rémálmok ismét visszatértek. Vicces, de legjobban pont Louise mellett tudtam aludni. Olyankor egészen máshogy festettek az éjszakák, és nem tudom, lehet a kimerültségtől, lehet hogy magától a tudattól, hogy valaki mellettem van, egyszerűen csak elnyomott az álom, és még a rohamok is elkerültek. Már-már úgy tűnt, hogy ez így tényleg működhet… A szív mégis közbeszólt. Az a mocsok!

Loo

Egyszerűen nem találom a szavakat, hihetetlenül élveztem az elmúlt napokat veled. Nem tudom mit írhatnék, hiszen még sosem írtam köszönőlevelet szexért. Habár, ahogy ezt már mondtam is, ez számomra kicsit többnek tűnik, puszta testiségnél. Tudom-tudom, már ezerszer átrágtuk ezt, és „én jobbat érdemlek” … pff, micsoda baromság… de akkor is azt mondom, hogy ez az egész, ami közted és köztem van, nem mindennapi dolog. Nem akartam elrontani ezzel a hétvégét, de úgy éreztem, hogy tudnod kell.

A másik fontos dolog: az a fickó, Max, vagy hogy is hívják, tudod akiről meséltél… Nos, ő egy igazi pöcsfej. Gyűlölöm a hozzá hasonló gazdag bunkókat, akik azt hiszik, hogy bármit megtehetnek, úgyis mindig az van, amit ők akarnak. Hát remélem rendesen betartasz neki. Ennek a faszinak csak az kell, hogy jól meg… Szóval érted. Szerintem szánalmas, hogy ennyi idősen nem képes találni egy korban hozzá illő nőt. De hogy ilyen elcseszett módon udvaroljon neked… Komolyan ez nagyon ciki. Beletúr az aktádba, felmentet, és egyből azt hiszi, hogy ő a világ császára? Ja, és utána meg elvisz téged fagyizni a gyerekeivel, vagy kikkel? Ne haragudj, de ez a fickó beteg…

Ami pedig Izát illeti, rajta is sokat agyaltam. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje továbblépni. Már csak azért is gondolom ezt, mert az utóbbi napokban, míg veled voltam, például eszembe sem jutott, és tökéletesen éreztem magam. Felszabadultnak, boldognak. Most, hogy ismét itt vagyok egyedül, megint olyan, mintha valami elcseszett szerelmi dráma főszereplője lennék. Rohadtul nem akarom már ezt.

Remélem jól vagy, és otthon minden oké. Anyukád lassan megbékél a hülye fejemmel. Apropó, mit mondtál neki, ki vagyok, és miért járok oda? Bár gondolom nem hülye, meg nem is süket, biztosan leesett neki, hogy mi folyik a szobádban. De azért mégis... Ha gondolod, legközelebb – persze csak ha lesz legközelebb – jöhetnénk ide hozzám. Nem olyan szép, mint a ti házatok, de talán neked is jót tenne némi környezetváltozás.

Csók

Owen

[Owen Redway]

Owen Redway

♦♦♦

+16

 Őszintén mondom nem tudom Owen hogyan bírja elviselni hetekre Mediumot, amikor direkt meghagyom neki, hogy piszkálja. Minden esetre már megint eltelt jó két hét az utolsó levelem elküldése óta. Nem mondom, sikerült azért találkoznunk közben is jó néhányszor, ami valljuk be igazán kielégítő elfoglaltság volt, de azért na. Felcaplattam a szobámba, miután a délutánt a kertben olvasva töltöttem és ledobáltam a melegtől rám tapadt ruháimat, hogy elmenjek fürdeni egyet. Ameddig Medium nem volt kéznél, kénytelen voltam James leveleire rögtön válaszolni, addig meg rengeteg bagoly csemegével lekötni Hádészt. Pedig ott több időre lett volna szükségem. Wolf olyan életszakaszban volt, ahol a kérdései kemények voltak és legtöbbször órákat gondolkoztam azon, hogyan is felelhetnék rájuk. Sokra nem tudtam a választ, még úgy sem, hogy hasonlóan éreztem magam.
 Épp csak lezuhanyoztam, a fejemben még mindig a legutolsó elég sötét hangulatú válaszommal James levelére, amikor a fürdőszoba ablakon kinézve szemben találtam magam Mediummal, aki épp készült a kilincsre leszállni. Azt nem tudom, hogy gondolta, hogy akkor beengedem, ezért inkább gyorsan kinyitottam az ablakot, hogy ne szálljon le oda. Néha iszonyatosan béna tudott lenni.
- Szevasz – mondtam neki, ahogy végigmértem. – Owen hízlal mi? – kérdeztem tőle, ahogy elvettem a lábában lévő levelet, mielőtt még leszállt volna a mosdókagylóra, és jól összevizezi nekem.
 Leülve a kád szélére, beletöröltem a kezem a köntösömbe és felbontottam a levelet.
 Az első két sor után muszáj a markoba röhögnöm, ez annyira szar volt. Aztán viszont megint kijukadunk ott, ahol nem akarok, vagy hát tudja a fene. Minden esetre olvasom tovább, a levél vége megint olyan igazán owenesre sikerül, hogy ismét egy mosoly kúszik az arcomra, ahogy visszasétálok a szobámba, hogy megírjam a választ, ameddig még ebben a hangulatban vagyok.

Owen,

 Remélem tudod, hogy most kiégtem. Még sosem kaptam köszönőlevelet a szexért, de úgy igazán betaláltál vele – vagy belém, ahogy tetszik. Ha szeretnél hamarosan írni egy újabbat igazából ráérek ma este, meg holnap este is és tőlem mehetünk hozzátok is, amúgy is kiváncsi vagyok már hol csövezik a madaram heteket.

Anyám pedig… Te is tudod, hogy neki nem veled van baja, még csak nem is azzal, hogy dugod a lányát, szimplán csak velem. Ne vedd fel. Csak abban reménykedem, hogy a nagy kifakadás előtt elkezdődik a tanév.

Akármennyire is állítod az ellenkezőjét ez így van, marhára nem akarok most belekezdeni semmibe, ami különösebb elköteleződést igényelne, és  szeretném, ha rögtön szólnál, ha azt akarod hagyjuk abba. Ha ez túl kevés lesz, vagy túl sok… szóval érted. Tudom, hogy különleges, de egyszerűen ez most nem a megfelelő idő nekem, és azt hiszem neked sem, de ezt majd szóban megbeszéljük. Egy jó kiadós dugás és némi alkohol után.

Shafiq miatt ne fájjon a fejed, elég ha az enyém fáj. A csávó tényleg egy töketlen barom, de az a fagyizás kevésbé volt perverz, mint amennyire elmondva annak tűnik. A kölyök megkérte, ő nem nagyon tudott rá mit mondani, én meg bizonyítani akartam neki. Igazából ott én voltam a fasz, de már mindegy. Nem nagyon tervezem, hogy összefutok vele. Abban, hogy szánalmas, meg abszolút egyet értünk.

Nem is kell csinálnod. Bishop szerintem már jó pár hónappal ezelőtt eljátszotta az esélyeit, de komolyan. Tényleg minden egy kibaszott dráma akörül a lány körül, csak tudnám mit kompenzál, bár igazából leszarom. Szóval, igen, azt gondolom jó döntés lehet, ha megpróbálsz tovább lépni, meglátjuk milyen lesz, ha visszamenjünk az iskolába, de addig is én azt mondom hajrá. Épp elég ideig próbáltál megfelelni az elvárásainak.

Ha lehet, ne ülj most ezen a levélen is heteket, különben nem lesz miért hálalevelet írnod. Ha megadod a címed, és hogy mikorra menjek, este találkozunk.

Louise