Jóslástan terem

Ez nem is terem igazából, ez maga a földi gyönyör. Már akinek. A jóslástan órákat a kastély legmagasabb tornyának legtetején tartják. Ez Sybill Trelawney tömjénes-füstölős, homályos, sherry-párás, kis flitteres puffos-párnás birodalma. Ki itt belépsz....

Reginam occidere nolite timere bonum
 est si omnes consentiunt ego non contradico

A III.-IV. évfolyam diákjai és vendégeink

      Szomorú kötelességem olyan időkben kapitánynak lenni, melyben a tenger jégként borítja a horizontig a közöny hullámait - korábban is azok ringattak, engedtek céljaimhoz, most azonban szinte sziszifuszi munkának érzem a tárgyam gördítését a látókór miatt. Tudom, néhány diákomat is sújtja, és tartozom nekik, valamint minden hallgatómnak azzal, hogy saját állapotomat figyelmen kívül hagyom, hiszen épp ilyen vészterhes percekben mutatkozik meg eme ágazat valódi hatalma és súlya, és jaj nekünk, ha gyengének találtatunk..
Egyedül várom a diákokat, kezemben a könyv, mely társamul szegődött, vállamon a találékonyság, hiszen a belső szem lehetősége nélkül más utakat kellett találnom az oktatásra, és szinte biztos vagyok benne, hogy ellenfeleim kárörvendése kísérné a félévet, ha nem találok kiutat a zárt térből - szerencsére azonban a jóslástant sosem tartottam kizárólag tehetség kérdésének, és nem is terveztem kizárólag egyetlen iskola híveinek nevelni az évfolyamokat, emlékezvén arra, hogy már maga a látás is másként mutatkozik minden látóban, nem is létezhet, hogy minden módszertan illeszkedjék minden gyermekhez. Eszembe jut Willel közös unalmunk, melyet a hajdani jóslástanokon voltunk kénytelenek elszenvedni, és amelyet már jobb híján két ilyen szorgalmas diák is minden mással próbált kitölteni.. Ezt pedig szeretném minden áron elkerülni.
      - Jó napot kívánok mindannyiuknak! Külön köszöntöm, Ms. Bailey, örömmel látjuk vendéghallgatóként köreinkben! - mosolygok a mindig csinos hölgyre, remélve hogy már eszébe sem jut az a kínos incidens - Ahogy ígértem, elérkezett az idő, hogy sort kerítsünk a próféciák megtárgyalására.. Az ehhez tartozó szakirodalmat a már reményeim szerint jól ismert tankönyvben találják a hetvenhetedik oldalon. Stílusos, nem igaz...? És most meg is kérem önöket, hogy ennek tanulmányozását az óra után ejtsék meg.
      Megigazítom a nyakkendőmet, biztonságot merítvén a gesztusból, bár már nem kényszerülök szigorú nyugalmat magamra erőltetni, mint az első óráimon. Szeretnék azzal hízelegni magamnak, hogy jól vettem az akadályokat, de hazudnék, szörnyen izgultam a diákokkal való megismerkedés előtt, hiszen nem csak egy fakultatív tantárgy professzora leszek, melyet korábban nem volt alkalmuk megkedvelni, de sokuknak a házvezetője is, amely kihíváshoz fel kellett nőni egy kiváló kolléga nyomában.
      - Ms. Blood, megkérhetném, hogy vegye le a lábát az asztalról? Továbbra sem hiszem, hogy szeretné hallgatni ismétlődő figyelmeztetéseimet, ezért javaslom, tartózkodjon a jövőben az efféle megnyilvánulásoktól.. Ms. Dullahan, óra után megkérhetem, hogy maradjon pár percre? Köszönöm. Akkor tehát.. - foglalok helyet az asztalon szélén, végigtekintek a hallgatóságon, és tudom, jelentős pillanatok várnak ránk - A közelmúlt eseményeit is figyelembe véve felteszem önöknek a kérdést: önök szerint mit takar a prófécia kifejezés? Miben más, mint egy általános jóslat..? Természetesen nincs rossz válasz, kíváncsi vagyok mindannyiuk meglátásaira, Ms. Destain, Ms. Chaisty.. Később pedig kitérek a hivatalos változatra is ígéretemhez híven.
      Rosszkor időzített orrvérzésem egy zsebkendő mögé rejtem, és őszintén remélem, hogy nem köti le őket túlságosan elsápadt alakom, és úgy összességében beteges kisugárzásom. Elég, ha az én éjszakáim megkeserítője a látókór, ez nem olyasmi, amit szívesen felvállalok a tudomány eme szentélyében. Tüneteim természetesen csak időlegesen enyhíthetőek bárminemű praktikával, jól fejlett rettegésem a gyógyszerektől mára talán olyan korba ért, ahol már a mumusom alakjában is megjelenhet.. Nem szívesen próbálnám ki, most a válaszokra koncentrálok, és visszalopja a sok gondolat a számra a lelkesedés mosolyát. Kevés dolog villanyoz fel úgy, mint az elmék együttes játéka, a rejtély közös megfejtése.
       - Mint ahogy azt tudják, a jóslástan olyan kifejező szó, mely már önmagában olyan ellentmondásos, mint belső tartalma: ha kimondom, sok embernek ellenérzése támad és tudni véli az eredendő esetlenséget benne. Említettem korábban önöknek, nem volt az én kedvenc tárgyam sem, mert nem éreztem elég logikusnak, tartottam tőle, hogy csupán szemfényvesztés, és egy része valóban az is, de ez nem zárja ki, hogy a tudományhoz szokott elme is utat találjon rajta keresztül önmagához, hiszen a jóslástan olyan, mint a színház: tükröt tart elénk. - szinte érzem, hogy lehetek önmagam ezekben a mondatokban, nem sovány szellemem - A látó szem tehetsége nélkül is képesek vagyunk profitálni belőle, sőt, erre bátorítom önöket az év kezdete óta: még a látók is kénytelenek értelmezni a jeleket vagy jelenéseket, és ahányan vagyunk, annyi módon tehetjük ezt meg, mégsem lenne hibás egyik sem, hiszen abban a helyzetben és abban a nézőpontban igaznak találtatna. Ha jeleket vesznek észre, és jelentőséget tulajdonítanak neki, tulajdonképpen már el is kezdték alakítani a jövőt, hiszen a figyelmük tárgyává lett, következtetéseik kapcsolódnak majd hozzá - tanulságokat és ballépéseket vonhatnak le belőle. A jóslástan tulajdonképpen a tudat és az ösztönök találkozása, és az ember személyiségén múlik, mely nyer nagyobb teret benne. Ennek fényében tehát...
       Megfordulok és a táblára intek a pálcámmal, elfojtva jobb kezemmel egy újabb vérpatakot, mely az orromból indulván készül meghódítani az államat és az ingemet - a felületen megjelenik Nostradamus neve, alatta pedig születésének és elhalálozásának időpontjai. Óhatatlanul is felrémlenek előttem ifjúkorom ezzel eltöltött órái, és a bosszankodás, amiért a témát nem megfelelően adták át.. Nem eshetek ebbe a hibába magam is.
      - Talán a név sem ismeretlen önök előtt. Nostradamus életrajzi adatait a már említett kötet említett oldalain találják meg, elöljáróban engedjék meg, hogy hozzátegyem: nem minden jóslata igazolódott be, most azonban nem is ehhez kapcsolódik majd a feladatunk: megkíséreljük felderíteni a mester értelmezését. Én most elfogadom a tényt, hogy a jövőbe látott, esetleg úgy mondom fel, hogy remekül következtetett bizonyos jelek mentén, így tovább is indulhatunk az általa kijelölt úton: szeretném, ha a csoport ketté válna, és a jobb kezem felé eső fele azon dolgozna, hogy megcáfolja az állításom, míg a bal kezem felé eső fele igazolni igyekezne. Keressenek Nostradamus jóslatai között olyanokat, amelyek megvalósultak, vagy épp hogy nem - az értelmezés minden esetben önökön múlik. Ha úgy adódna, hogy áttérnének a másik csoportba nézeteik megváltozását követően, szabadon megtehetik, csak arra kérem önöket, a feladat elvégzése után egy-egy konklúzióval álljanak elém, és indokolják meg. Jó munkát kívánok..! Amennyiben kérdésük lenne, bátran forduljanak hozzám.
      Egy újabb pálcaintésre két asztalon felsorakoznak a kötetek, amelyek száma lehetővé teszi, hogy mindenkinek jusson egy - ha esetleg Ms. Bailey vonakodva, bátorítóan rámosolygok, hogy vegyen részt a munkában, esetleg aktív félként is. Helyet változtatok, továbbá szítom kicsit a tüzet a kandallóban, amely a hűvös novemberi teremben elkél, de szerencsére már nem érezhető sehol a tömjén füstje. Ez elsősorban az előző kollégám érdeme, bár azért titkon tartottam tőle, hogy nem ússzuk meg..
     

Jóslástan óra

          Bár egyre inkább látszik az út, amit végig szeretnék járni, tavaly még nem voltam benne ilyen biztos, ezért a lehető legkülönfélébb tantárgyakat vettem fel. Hogy a tavalyi évben végül milyen oktatásban részesültünk arról sokan vitázhatnánk, egy biztos, közelében sincs annak, amit ma annyira nagyon szeretek. Hogy a jóslástant pont a házvezető tanárunk tartja, valahol jó dolognak tartom, valahol kevésbé, de semmi esetre sem teljesen rossznak. Szeretek az óráira járni, még akkor is, ha nem mindig értem teljes egészében a tanagyagot, mert néhány dologban azt hiszem, szörnyű vagyok. De az majd jövőre kiderül a vizsgán, hogy végül mennyire és mi a teljes lista. Illetve már az év végén.
          Ezúttal kivételesen nem Freyával érkezem az órára, még volt egy kis dolgom előtte, ezért szokásomhoz híven eltévedtem, és mire megtaláltam a helyes utat már késésben is vagyok. Viszont sikerül elkerülnöm azt a nagyon is balesetterhes pillanatot, hogy a csöngő után lépjek a terembe. Nem, ezúttal, ha nem is sokkal, de előtte indulok meg a szokásos helyem felé, ami majdnem egy kisebb balesetet is eredményez. Az idegen, csinos hölgy társasága egy pillanatra meglep, de aztán huppanok a helyemen, és elő is veszem a könyvemet. Időben, nézek fel kedvenc tanáromra, elmosolyodom.
          - Jó napot, Lutece professzor!
          Kicsit lelkesebbre sikerül a köszöntésem, amit elfelejtettem megejteni még akkor, mikor beléptem. Néha legalább annyira vagyok szétszórt, mint amennyire rossz a tájékozódási képességem. Ha lehetséges, akkor viszont szóljon mentségemre, hogy mostanában nem mindig tudok összpontosítani, főleg ha sikerül lopnunk néhány pillanatot Caellel. Ránézek Ms. Baileyre, majd vissza és kinyitom a kérdéses könyvet, de hamar cselekszem, ezért gyorsan becsuknám, de ez olyan hevesre sikerül, hogy kiesik belőle a rajz, amit szerelmem készített rólam. Körbenézek, de látszólag senki sem vette észre, szerencsére, így gyorsan visszarejtem a könyvbe. Rossz ötlet volt ide tenni, egyáltalán nem olyan könyvről van szó, amit csak alkalmanként nyitogatok.
          Felkapom a fejem a nevem hallatán, bólintok, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz itt semmi baj. Talán túl hangosan köszöntem, és megzavartam vele az órát. Még elrebegek egy sajnálomot is, de figyelmem azonnal tovább is vándorol a mondandóra, és inkább a kérdésekre keresem a válaszokat. Amint elhangzik a két kérdés, felemelem a kezem, és felszólításom után már mondom is a sok kusza gondolatot, amit sikerül egyetlen szépen megfogalmazott szöveggé varázsolni.
          - A próféciák olyan jellegű jóslatok, amik egy személy vagy csoport jövőjéről szólnak. A muglik úgy tartják, hogy ezeket csak egy isten oszthatja meg hívőivel egy kiválasztott személy közvetítésének köszönhetően. A próféciák abban térnek el az általános jóslatoktól, hogy… hogy azt bárki elmondhatja a másiknak, aki a jóslástan bármely fajtájával később megmondani a jövőt, a próféciák viszont… viszont azokat csak egy kiválasztott személy oszthatja meg másokkal.
          Oké, a végére már mégsem volt annyira összeszedett ez a gondolatmenet, de a semminél mindenképpen jobb volt. Még akkor is, ha jó, még akkor is, ha rossz. Előkapok egy pergament és a pennámat, majd jegyzetelni kezdek. Ránézek a szomszédomra, és tudom, hogy megint az enyémből fog tanulni, és én megint úgy fogok tenni, mintha nem tudnék róla. Remélem, hogy ő az, és nem más, mert akkor mindenképp le kell majd buktatnom az illetőt. Bárkinek szívesen segítek, ha szüksége van rá, de az aljas módszereket nem szeretem.
          Feljegyzem a táblára felkerülő nevet és születési dátumot, közben pedig elmosolyodom. Már tavaly is kérkedtem a névvel és a munkásságával, ezért örülök neki, hogy idén lesz hozzá szerencsém kicsit jobb és alaposabb tanulmányozás folyamán. Pont ezért a feladat teljesen felcsigáz és az elsők között veszem el a könyvet, ami az asztalokra kerül. Sokat olvastam tőle, és bár nem minden esetben volt egyértelmű, hogy mire is gondolt a mester, sokszor esett le az állam egy-egy összefüggés felismerésekor. Felcsapom a könyvem találomra az egyik oldalon és máris megtalálom, amivel igazolni tudom az egykori tudós zsenialitását. Lássuk csak:

„Le sang es justeas sera réclamé ã Londres
Brûlée par l’incendie en trois fois vingt plus six.
La dame ancienne tombera de sa position élevée,
Et beaucoup de la même confession seront tués.”

Azaz

Az igazak vérét követeli majd Londonban
A tűz háromszor húsz meg hatban.
Az öreg hölgy ledől magas posztjáról,
És ugyanabból a felekezetből sokan meghalnak.

          Jegyzetelni kezdek az elhangzottakkal kapcsolatban. Össze kell szednem ugyan kevéske mugli történelmi tudásomat, de nincs semmi bonyolult ebben a feladatban, ha alaposan és pontosan végiggondolja az ember. Látszólag egy ideig csak támasztom a padot, nem jegyzetelek már, de gondolkodom, hogy mit lehetne még hozzáfűzni ehhez a kevéske mondandóhoz, de nem jut semmi az eszembe.
          - Segítsek? – kérdezem a mellettem ülő Freyától.
          Őt ismerve, szerintem nem kell a segítségem neki, mert megoldja majd egyedül is, de ez egy más kihívás, amivel eddig szembetalálkozott. Végül átolvasom még egyszer a jegyzeteimet, és rájövök, hogy még nem vagyok kész. Többet kellett keresni, nem csak egyet, így kutatni kezdek tovább a könyvemben.

”ll viendront à tort faire mourir l’homme juste,
Publiquement au milieu d’eux il est anéanti.
Une peste si grande naîtra à cet endroit
Que les juges seront obligés de fuir.”

Azaz

Igaztalanul ítélik halálra az igaz embert,
A nyilvánosság előtt végzik ki.
Akkora pestis támad azon a helyen,
Hogy a bíráknak menekülniük kell.

          Gyorsan lejegyzek még néhány dolgot, aztán ideje lesz elmondanom a gondolataimat erről a kettőről. Már csak én maradtam. Megvárom, amíg az előttem szóló befejezi a mondandóját, aztán felolvasom az első versecskét.
          - Ebben a versben Nostradamus egyértelműen a nagy londoni tűzvészre utal. Azok, akik ezt a nézetet vallják, úgy gondolják, hogy az öreg hölgy a Szent Pál székesegyház tetején lévő Szűz Mária szobor lehet, ami ebben a tűzvészben leesett a székesegyházról. Az akkori építkezési szokások miatt, lényegében a házak fából készültek, az emberek olyan helyekre mentek, mint a templomok, de előfordult, hogy ezek az épületek sem bírták ki a vészterhes időket, ezért beomlottak, így sokan haltak meg, ami magyarázza a vers utolsó sorát. – Gyorsan felolvasom a másik verset is. – Ebben a versben I. Károly kivégzését jövendöli meg. A pestis ekkoriban éri el a várost, így azoknak, akik elítélték őt, el kellett menekülniük onnan.
          Elteszem a pergamenem, és a professzor úr szemébe nézek. Remélem, a francia nyelvtudásom hiánya azért nem rontott az élményen a vers felolvasása közben, de nem is értem miért nem elégedtem meg az angol szöveggel. Elmosolyodom, régen éreztem magam ennyire magabiztosnak, ezúttal biztos, hogy minden sikerülni fog, hiszen ezúttal valamennyire a saját terepemen vagyok.

Jóslástan

Csapjunk a jövő seggére!

+18

   Nincs nekem bajom Lutece fejével, amíg nem jön ki belőle a kelleténél több hang a magaviseletemről. Nem mintha lenne új a faszom nap alatt, hogy nem szokta még meg, hogy neveletlen vagyok? A képmutató Prescott drámája óta még bizalmatlanabb vagyok a tanárokkal, amúgy sem vagyok a kedvencük, nem tudok olyan szépen mosolyogni, mint mellettem Dullahan, aki persze rajong ezért a fasziért. Támasztom a fejemet, hasogat kicsit, van a faszomnak kedve itt tölteni az időt, de felvettem a tárgyat, innen is üzenem Mariusnak hogy rohadjon meg a javaslatért, és kezd túl sok lenni a számlámon, ami a büntetéseket illeti: valamikor dugni is legyen már időm! Szóval eldöntöttem, hogy féket teszek a nyelvemre, és nem pofázok bele Lutece mondókájába a misztikumról, logikáról meg ezekről. Egyébként sem vagyok hülye, mint sok gyopár képzeli, csak kurvára leszarom az egészet, mert a tavalyi év baromi jól bemutatta, mennyit ér az itt üldögélés: lófasz a seggünkben.
    Besöpröm a viseltes könyvemet a táskámba, és folytatom a pennám rágcsálását, mint valami taknyos, amelyik fogzik. Közeledik a hónapnak az a csodálatos kurva szakasza, amikor megint együtt szopunk majd a Szellemszálláson, bár a szopástengerben üdítő változatosságot jelent, hogy ezúttal legalább öntudat nélkül csináljuk majd - ha valaha is olyan sok felesleges időm lenne, hogy könyvet akarjak írni, egész kurva fejezeteket fogok annak szentelni, milyen szar vérfarkasnak lenni másnap, és milyen eszméletlenül jó mégis az a pár óra, amíg nem vagyunk önmagunk. Az embernek kell az az éjszaka, amikor nem felelős, nem vonható kérdőre... Egy vadállat üvölt bennem, és kurvára remélem, hogy Prescott is felfogja egyszer, miért jobb mindenkinek, ha időnként csak így engedem ki a gőzt a fogaim helyett.
     - Faszom.. - morgom, mikor Lutece pedig nem bír magával és engem szórakoztat lényegtelen dolgokkal, de nem baszakodom vele, elhelyezkedem kevésbé kényelmesen a székemen - Azért el ne csöppenj.. Mit szólna Caelcicus?
     Rávigyorgok Dullahanre, aztán el is kussolok, mert folytatódik ez a varázslatosan izgalmas faszság, hagyom is, Lutece had pofázzon háttérzajként, addig végignézek a többieken. Vajon mi késztette őket arra, hogy maradjanak? ENGEM mi késztet rá? Mi az a megcsencselt kurvaélet, ami miatt még mindig hajlandóak vagyunk úgy tenni, mintha érdekelne, mit haluzott Nostradamus, miért kering pont úgy a francos Vénusz vagy milyen sorrendben kell összebaszakodni egy elixírt? Ja, hogy közben Lutece választ akar.. hát rajtam ne múljon.
     - Mittudomén..Nagyobb jelentőségű? Mintha a jóslat lenne a tízórai, a prófécia meg az ebéd, asszem. - megrántom a vállamat, remélem, nem köt bele, bár nem szokása - Több embert érint meg érdekel.. Ja, Dullahan jobban vágja ezt, tanár úr, nekem annyi közöm van ehhez, mint egy összecsukott ping-pont asztalnak.
     Tuti nem az én meglátásaim viszik előre ezt a beszélgetést, de ki nem szarja le? Már így is több, mint jól viselkedtem, nem szóltam be, nem rágtam meg a könyvemet, és még mindig ébren vagyok. Felvont szemöldökkel bámulok Dullahanre, tényleg azt hiszi, hogy majd jegyzetelni fogok? Nem lettem mindjárt eminens, még mindig jobban vonz az ágyam, mint ez az egész tanóra, de nem válogathatunk, ha szopni kell, hát szopni kell. Ezt biztos ő is nagyon jól levágta már Edevane mellett, bármilyen hipnotizőr király is a srác. Elnyomok egy kurva nagy ásítást, pedig egy kamion is lazán átszaladhatott volna a garatomon, és unottan kinyitom a könyvet, bár ennél tényleg csak kevés helyet tudnék mondani, ahol nem lennék szívesebben. (Azér' az asztronómia közéjük tartozik.)
     Felállok, és már húzok is szép ívben a kételkedők oldalára - egy kurva szót sem hiszek el abból, hogy Nostradamus nem simán alkesz volt és marha mázlis. Én is tudok prófétálni részegen, mindig megjósolom, hogy szar a másnap meg ilyenek.. jó, tudom, Lutece pont azt szokta magyarázni, hogy gondolkozzunk az ilyen faszságoknál, mert jó részük értelmezés meg józan ész kérdése. Lehet ezért nem léptem még olajra...? Mindenesetre azt egyáltalán nem eteti meg velem, hogy ez a faszi tényleg jós. Lapozgatok, de túl sok a szöveg, és ez az egész indokolatlan mennyiségű libegtetés és faszság. Találomra rábökök egy oldalra, aztán ki is csapom magam elé, nem kell ezt túlbonyolítani, nem nehéz bebizonyítani, hogy legfeljebb a borospohár alját látta gyakran a jövő helyett.

Tüzes villám mint Isten nyila lecsap az égből
Hát ez akármi fa is lehet még.. Bármire rá lehet fogni, azt látok bele, amit akarok.

    - Faszt, megoldom valahogy. - nyugtatom meg Dullahant, nehogy már itt tönkretegyem a makulátlan órai munkáját, meg aztán valakinek rendesnek is kell lennie helyettem. Meglep, hogy nem unom szét az agyamat, de egész jól elszórakozom azzal, hogy faszságokra vadászok a könyvben, és abból azért akad néhány. Vajon Lutece is olvasta az összeset, és ő is csak röhögött a méteres gecitornyokon?

A fehér ruhás emberre rálő az ördög
Ez meg tiszta Gyűrűk ura... homályos. Megint annyira nem konkrét, hogy akármi is lehessen.

   Látom, Dullahan már végzett és szépen fel is mondja a gyűjtőmunkáját.. Én nem vagyok ennyire sztahanovista, persze ha felszólít, az arcába villantom a gondosan lejegyzett faszságokat, ő úgysem tudja elolvasni a kézírásom. Az azért feltűnik, hogy a szobatársam olyan hangon magyaráz, mintha éppen selymet hányna, de általában másra használja a nyelvét, szóval ez így simán élhető körülmény. Lutece tuti értékeli a buzgóságát, én meg addig aludhatok pár percet a pergamenemen, csak ne lenne ilyen finom bőrszaga..

[- Egyébként beszéltem apuékkal. Tudod, még nem jártál sohasem nálunk… De mi lenne, ha idén eljönnél hozzánk? Karácsonykor. Apa mindig zsíros kajákat főz persze. A bátyámékat meg nem érdekli, hogy ez mennyire egészségtelen… De, hát szóval, szívesen látnálak, és bemutatnálak a régi barátnőimnek is. Tudod, ők muglik. Eljössz, ugye?]

Próféciák

Persze, a tavalyihoz képest aranyéletem van, hiszen inkább egy újabb büntetőmunka Vulkanov professzornál, mint még egy cruciatus. De akkor sem igazság, hogy egész évben menni kell hozzá. Meg sem hallgattak, amikor el akartam mondani, hogy én igazából tényleg csak azért mentem el a Szellemszállásra, hogy lebeszéljem Margát, meg a legtöbb embert, hogy ne csináljanak butaságot. És éppen csak egy korty mézbort ittam…
Így tehát a szokásosnál is jobban várom a téli szünetet, hogy végre ismét a családommal tölthessem az időmet. Greg persze azóta is faggatózik, hogy mikor lettem én ilyen „rossz kislány”, nem érti meg, hogy csak félreértés az egész.
Abban a szellemiségben indulok el Margával a jóslástan terem felé, hogy tudom jól, délután még vár rám a seprűtároló, hogy kipókhálótlanítsam. Legalább annyi örömöm megvan a mai napomban, hogy a kedvenc tanáromhoz mehetek, már a legendás lények mellett. Igaz, idén még egy állatot se láttunk, és ha a híreknek lehet hinni, jóslatokból se sokat, de attól még szeretem mind Lutece professzor, mind pedig Meadows professzor óráit. Marga pedig mázlista, hogy ilyen jó házvezetője lett!
- Egyébként beszéltem apuékkal. Tudod, még nem jártál sohasem nálunk… De mi lenne, ha idén eljönnél hozzánk? Karácsonykor. Apa mindig zsíros kajákat főz persze. A bátyámékat meg nem érdekli, hogy ez mennyire egészségtelen… De, hát szóval, szívesen látnálak, és bemutatnálak a régi barátnőimnek is. Tudod, ők muglik. Eljössz, ugye? – csillogó szemekkel csacsogom, hiszen a Roxfortban az első pillanattól kezdve a mindig energikus Margával jöttem ki a legjobban. Nagyon, nagyon, nagyon jó lenne, ha meglátogatna! Bár az is igaz, a mugliknak a dolgaik unalmasnak tűnhetnek a sajátjaikhoz képest. Legalábbis, gondolom.
Lelkesen rontok be a tanterembe, széles mosollyal az arcomon. Kevés olyan óra van, ahol legalább picit is magabiztosnak érzem magam, bár utóbbi nem mindig azon múlik, én mennyit készülök az órára. Inkább azon, mennyire aranyos a tanár. A tanári asztal felé fordulva kezdenék bele hangos köszönésembe, az idegen felnőtt jelenléte azonban azonnal belém fojtja a szót, mikor észlelem őt.
- Jó napo… – halkul el hangom, a határozottság az idegen jelenlétére pedig azonnal megszűnik létezni. – …t, professzor úr… – szinte suttogom szavaim végét, csak félénken pillantok rá Ms. Baileyre. Talán valami tanfelügyelő? Inspektor? Léteznek még olyanok? Nem hiszem, hogy a rokona, ahhoz nem hasonlítanak eléggé. Arról pedig nem tudok, hogy Lutece professzor nős lenne, vagy ilyesmi.
Megpróbálok nem tudomást venni róla, egy szinte néma köszönést tátogok felé megilletődötten, s lehuppanok a szokásos helyemre Marga mellé. Gyorsan körbenézek a jelenlévőkön, valamiért azonban csak én nem veszem teljesen természetesnek az egészet. A szomszéd asztalon Freya is úgy terpeszkedik, mintha otthon lenne. Nagyon, de nagyon elkallódtak Alexissel, amióta azzal a két mardekáros fiúval találkozgatnak. Nem tesz jót nekik ez a társaság.
A professzor úr kérdése ugyan mintha nekem szólna, szótlanságomon kapva már Alexistől érkezik a válasz. Zavartan átveszem a könyvet, Nostradamusról még a muglik is hallottak, és egy csomó filmben utalnak rá, meg ilyenek. Szóval akár hasznos is lehetnék… A virágokkal, és hasonló, vidám mintákkal telefirkált jegyzetfüzetem kinyitom egy üres lapnál, azonban nem tudom, hogy Nostradamus jóslatai ellen vagy mellett kellene érvelnem. Talán egyedibb és nagyobb teljesítmény lenne, ha szembemennék vele. De könnyebb lenne azt mondani, hogy miben volt igaza. Aaaaa, nem tudoooom! Szorongatom talárom szélét idegesen.
Összeszedem minden ismeretemet, s a könyv véletlenszerű oldalaiba lapozgatva keresem mindazokat, amiket hozzá tudnék társítani bármihez is. Kicsit bátortalanul kezdek neki, de csak-csak serceg a pennám, ahogyan a megfelelő részeket idézem ki. Kifejezetten olyan részeket keresek, amiket mugli születésűként jobban megérthetek, mint a többiek. Mint például a technológiai fejlődéseket, és hasonlókat. Mert bizony, nincs is jobb, mint bekapcsolni otthon a televíziót, és megnézni egy jó rajzfilmet pihenésképpen.

Az emberek biztonságban fognak utazni az égben, földön, tengeren és hullámon.

Harcban lesznek a felhőket irányítván.

A sorokat elolvasván egyértelmű, hogy nem a legújabb seprűmodellekre vonatkozik. A muglik, tudniillik, sok mindent elértek, amit azt hiszem, a varázslóvilág nem is értékel igazán. Pedig mennyire fantasztikusak!

A Felkelő Napnál egy nagy tűz látszik.
A robbanás körében a halál uralkodik majd, és felhallatszanak majd a sikolyok.
Ez a halál háborúnak, tűznek és éhségnek lesz köszönhető.

Ahogyan elolvasom a mondatokat, láthatóan megborzongok. Tanultam történelmet, és emlékszem arra a két bombára, amit ledobtak valahol Japánban, a második világháborúban. Iszonyatos nagy pusztítás volt, amit senkinek sem kívánnék. Belegondolni is rossz, hogy mit élhettek át szegények. Láttam sok képet azokról a jellegzetes gombafelhőkről, és azt hiszem, ezúttal inkább a cruciatus átkot választom. Az emberek miért ilyen kegyetlenek? Ez a gonosz könyv is csak azzal van tele, hogy emberek milyen szörnyűségeket csináltak más emberekkel. Légzésem zihálóvá válik, a pennát szorosan markolom a kezemben, s próbálom visszafojtani az első könnycseppeket. Eredménytelenül. Látom már, az órai munkám csupa maszatos lesz.

n o s t r a d a m u s   m e g   a   t ö b b i e k

Most mondanám, hogy teljes szívvel, lélekkel és odaadással érkeztem a mai jóslástan órára, de akkor bizonyára hazudnék. És mint jókislány, ilyet nyilvánvalóan sosem szoktam. Persze már eleve nem várok sokat az élettől, mikor egy toronyba száműznek bennünket, mint holmi Rapunzeleket. És őrünkül kineveznek egy olyan csoffadtka vérszegény alakot, akit szerintem egy tisztességes vámpír sem választana vacsorájául. Hacsak épp nem fogyózik… Tudom én, hogy nagynak kéne lennie bennem a griffendéles össztudatnak. És higgye el mindenki én valójában nagyon is bírom Lutece professzor mélabús lelkesedését. Csak azt a fájdalomittas arcocskákát ne kéne látnom még plusz egy órában is hetente. Tessék néha mosolyogni kérem, mert kifejezetten jól áll, még ha a mosoly a girhes jóslástannak szól is...

Persze Aubrey arckifejezése minden szót megér, amivel a tanári gárdánkat illetem. Még, ha egyáltalán nem is vagyok durva vagy obszcén. Mit szól barátnőm olyankor, amikor Blood kinyitja a száját? Az övén ömlik kifele a genny megállíthatatlanul. Rajta már a mágikus szappanos hangszalagtakarítás se segítene, ami nagyanyám kedvenc trükkje a halljában felzendülő goromba szavak ellen.

Amúgy szinte el is akadna a szavam, Aubrey karácsonyi meghívását követően, ha épp beszéltem volna. De a sakál csak áll, nem jön, nem úgy, mint a szavaim, amikor ujjongva barátnőm nyakába ugrok. Talán össze is töröm, ha nem figyelek eléggé, amilyen kis vékonka, még, ha magasabb is nálam. Nem ér. Neki felnőttként is nagyon szép alakja lesz, én viszont maradok, amilyen most is vagyok. Olyan kis masszív. Ahogy unokatestvéreim mondják Dániában. És akkor ezek még a kedves rokoni meglátások közé tartoznak… - Király! Akkor lemaradnék a senek és sonok találkozójáról! Merthogy idén ők látogatnak meg minket… Persze, most, hogy nem él se az apám, se a nagynéném, már vígan és dalolva érkeznek. Eddig bezzeg… Na, mindegy. Amúgy abban az országban csak szerintem hívnak mindenkit ugyanúgy? Bár az rosszabb, hogy körülbelül mindenki ugyanúgy is néz ki…  

Magasra rántom vállaim, mert igaziból ez is egy, a tök jelentéktelen témáim közül. Úgyhogy inkább csak alázat és gondoskodás nélkül hajítom kedvenc táskámat már majdnem a terem végéből a kiszemelt asztal felé. Hogy aztán a röppálya eredetileg kijelölt végpontjától körülbelül egy méterre csússzon végig a földön. Remélem gyakran takarítanak…
- Jó napot! – Kiáltom harsányan a bemutatóm után. És persze ekkor veszem csak észre a csinos barnát a teremben ücsörögni. – Merlinre… - Kezdem hangosan, aztán eszembe jut, hogy talán nem kéne elkiabálnom, mennyire jó csaja van Lutece Professzornak. Nehogy aztán valami átkot szórjak rájuk és balul süljenek el a dolgaik. Cserébe viszont úgy oldalba könyöklöm Aubreyt, hogy az nekem fáj. – Ú! Szerinted ez a barátnője? – Kérdezem azért halkan. És már látom, hogy ez a kérdés jobban le fog kötni, mint bármi, amit a professzor ezen az órán fel fog tenni.  

Azért kelletlenül odafigyelésre kényszerítem magam. És még némi büszkeség is elfog, amikor sikerül frappánsnak szánt választ kipréselnem magamból egy kérdés után. - A próféciától mindenki halálra válva, várja, hogy meghaljon. Míg a jóslatokon csak jót röhögnek és iszogatják tovább a vajsörük. – Jól van na. Ő mondta, hogy nincs rossz válasz, bármit szívesen meghallgat. Nekem ez a nézőpontom. Na, nem azért mert én nem hiszek a jóslásban. Még, ha semennyire se értek hozzá, csakis azért járok órára, hogy erőt töltsek bajtársamba. De az emberek többsége szerintem tényleg így vélekedik a különbségről. Azért az óra többi részén tényleg nagyon igyekszem kisangyalnak lenni. Hátha Lutece mégse értékeli annyira a humorom, mint amennyire én a sajátom. Szóval úgy merülök Nostradamus életművébe, mintha annál fantasztikusabb olvasmányt életemben nem fogtam volna a kezemben.

- Szerintem amúgy abból, hogy Nostradamus ilyeneket leírt. Nem következik egyből, hogy rendelkezett a jóslás tehetségével. – Jelentem ki magabiztosan, mikor sorra kerülök a válaszadásban. - Mármint ha vesszük ezek egy nagy része kikövetkeztethető volt puszta logikával. A többihez pedig csak fantázia kellett és némi jó nyelvi érzék, hogy eladható köntösbe bújtassa. Persze, van ahol elég egyértelműnek tűnik a megfogalmazása, de utólag majdnem bármibe belemagyarázhatunk bármit. – Mutatok végig a könyv lapjain azzal a szokásos, rendkívül jól koordinált mozgássorommal, amivel magam mellett leverem az összes többit, amit épp nem lapozok… - Szerintem a pasinak volt némi gógyija, hozzá nagy adag üzleti érzékkel. És ennyi. Jó. Persze ez az én véleményem. - És gyanítom megint én vagyok az egyetlen, aki árral szembe úszik. - De szerintem ebben a témában akkor se lehet egyértelműen dönteni, ha elolvassuk minden munkáját. – Merlin ments. Odalenne a fiatalságommal a szépségem is… - Így meg aztán, hogy belelapoztunk nagyjából hat oldalba, esélytelen. De, mint mondtam, ez az én véleményem Professzor úr. – Na, ez már talán kulturált válasznak mutatkozik. Azért én se vagyok teljesen hülye. Valahol ott van bennem az a Destain vér, amitől Ephram stréber lett. Még, ha annyira mélyen el is rejtve, hogy arról aztán Nostradamdum se tudott volna jóslatokat firkálni.

Jóslástan



  - A csudába! – mormogom halkan. Nagyon sok időt vesztegettem el azzal, hogy a fekete-sárga csíkos nyakkendőmet kerestem, pedig csak Arthurt kellett volna megkérnem, hogy a reggeli utáni sziesztáját az ágyam másik végében szuszogja le. A lányokkal kidolgoztunk neki egy diétát, mert apukám minden levele végén megkérdezte, hogy mennyi ennivalót szoktam adni Arthurnak, és azt mondta, hogyha Karácsonyig nem lesz legalább egy picit könnyebb, akkor az egész szünetet a nagynénémék futópadján kell majd töltenie. Arthur pedig biztos, hogy nagyon haragudna rám érte, hogyha hagynám. Így Merellel próbáltuk figyelni, hogy mennyit eszik, és reggelire csak egy fél toast kenyeret hoztam fel neki, egy szelet felvágottal.
 Megkötöttem a nyakkendőt a nyakamban és betűrtem a talárom alá, majd már szaladtam is ki a klubhelyiségből, hogy Lutece professzor ne legyen rám olyan mérges. Nem szerettem volna, hogy haragudjon, és reméltem, hogy nem fog büntetőmunkára küldeni, amiért nem értem oda pontosan az órakezdésre. Nagyon nehéz volt megszokni, hogy Merellel már nem csak ugyan azokra az órákra jártunk, és nem figyelmeztettük mindig egymást, hogy időben ott legyünk.
Végigszaladok a folyosókon és a lépcsőkön, bár néha meg kell állnom, amikor már nagyon elfáradok. Nem sokan vannak már a folyosókon, csak akik nem indultak el időben, úgy, mint én, és az a néhány diák, akinek lyukas órája van.
Befordulok még az utolsó kanyarra a lépcsőfordulón, majd már ott is vagyok. Kicsit meghökkenek, amikor a többiek is felállnak, és nem tudom, hirtelen mit is tehetnék, és mivel Merel sincs itt, hogy becsússzak mellé a padba és megkérdezzem, inkább a professzor felé sétálok. Azt hiszem, nagyon piros lehet az arcom. 
- Bocsánat tanár úr, legközelebb nagyon fogok igyekezni, hogy ne késsek el – állok meg közel hozzá, mert picit szégyellem a többiek előtt, de főleg a professzor előtt, hogy elkéstem és nem tudom, mi a feladat. Reméltem, hogy Lutece professzor nem lesz velem nagyon mérges. Néha Vulkanov professzor nagyon hangosan szokott velem kiabálni, ha elfelejtem az egyik elemét egy manővernek. – Mit kellene csinálnom, professzor? – kérdezem nagyon halkan, vetve egy pillantást a többiekre, akik két csoportba tömörültek. Amikor összeakad a tekintetem a szélen ülő nénijével gyorsan visszafordítom inkább a föld felé. Remélem, hogy nem vet rossz fényt Lutece professzorra, hogy késtem, és nem azért van itt a néni, hogy valami összefoglalót írjon a munkájáról, mert azt igazán jól csinálja szerintem.