Társalgó

outfit

’Help, I have done it again
I have been here many times before
Hurt myself again today
And the worst part is there's no one else to blame'

~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

Már nyúlnék a pálcáért. Mostanában rendszeres rossz szokásom ez, Zambini miatt. Mióta a folyosón betámadott igenis jogosan ösztönös a mozdulatsorom. Ráadásul Ailish-el a trófeateremben megmutatta vitézségét és az éjszakai ’kis kaland’ lezajlott, tisztában vagyok vele hogy Salamander állatkái bármikor kiszabadulhatnak abból a nagy barna ládából. Én pedig nem szeretnék megint Jonathan közelében lenni. Még akkor sem ha tudom, hogy elég egy lumos neki, hogy lenyugodjon. Mert lássuk be, egy viharmadárral nem lesz puszipajtás az ember. Jó, evidensen Göthe lányának még ez is megy, de… hiába a lénygondozói szak a Godrikon, ami úgy vonzz engem, mint a bogarat az éjszakai fény….na azért ennyire zseni még nem vagyok. Meg amúgy is, inkább a RAVASZ-ra kellene készülnöm javában semmint gyakorolni a jövőbeni szakmámat. Így is kellően sok idő kiesik a Mungós kiruccanások miatt. Mondjuk ezeknek általában egyetlen előnyük van, hogy most már Clemmel összeegyeztetve alkalomadtán együtt térülünk-fordulunk meg a hatodik osztály folyosóin. És emiatt együtt ragadunk újra a liftbe, mint az első alkalommal is. S talán mert várom a holnapot, gyomromban a jóleső görccsel vagy mert az órámra pillantva konstratálom, hogy végeznie kellett már a fakultációval, hirtelen beugrik, hogy akár ő is lehetne. Ő is jöhetne. És szinte már remélem hogy Napsugár lép be az ajtón, nem pedig Zambini. Így evidensen félúton megáll a kezem a pálcámért menet. De csalódnom kell, még így is. Mert természetesen se nem Zambini se nem Clementine az, aki betéved hozzám. A szőke lobonc egy percig ismeretlen. Ahogy a lány belép (mert magasnak igaz magas, de elég formás ahhoz hogy innen is megállapítsam, a gyengébbik nemmel van dolgom) csak a hajzuhatagot látom. Mindössze fél pillanat múlva, ahogy az ajtó halkan csukódik utána látom meg a profilját. Ő pedig halálos nyugalommal nem zavartatva magát lép beljebb és kezd el egy párnát igazgatni hogy végül lehuppanjon rá. Mindössze pislogásra futja tőlem, miközben a zaj elül. Az a zaj, amit a lány ad ki (mivel kényelembe helyezte már magát) illetve a varázslósakk bábui (mert túl vannak a haláltusán és immáron ripityára törték egymást újra).
Egy fél szemvillanást vetek az állásra, de időm nincs végig gondolni, hogy hogy fejezem be a partit, mivel a lány hirtelen mozdul. Igazából inkább megérzem magamon a pillantását semmint érzékelem a perifériámból. A hangja, ami vékony és magas, viszont magára vonja a figyelmem.
- Öö, szia –
Ösztönösen pillantok felé és egy halovány mosoly félét villantok felé. Sejtem kicsoda, tudom hogy háztársam. Dean mesélt róla igaz nem sokat. Szürke kis békának tartja, aki folyton a sarokban gubbaszt. Ophelia azt hiszem, habár a vezetéknevét tutira nem mondanám meg. Ő nem tartozik a pletykaparti rendszeres közszereplői közé (mondjuk lehet csak még, mert nem volt eddig sok köze hozzám), igaz Clem sem eddig és lásd mi lett Belby hatására. Szóval tulajdonképpen semmit nem tudok róla, mindössze hogy az étkezések alatt látom a Nagyteremben a házam asztalánál meg esténként a klubhelységben.
- Helló! –
Hát egy vérszegény helló-t evidensen csak kap, ha már idetévedt. De elnézve ez azért kevés. Egyrészt, mert ő elfordul szinte azonnal és a tüzet kezdi el bámulni. Sosem értettem mi jó van benne hacsak nem megnyugtató. Mert arra igazán idilli bámészkodni a pirosas-sárgás csóvákat (na meg felzabáltatni vele Oakley hitványra értékelt bájitaltan esszéit, amit két nap alatt kaparok össze neki). Másrészt, kézzel fogható a zavara. Ezt pedig nem szeretem. Sose szerettem. Lásd Clemnél. Ott sem tudtam megállni, hogy ne próbálkozzak oldani a görcsös feszültséget, na és lásd mi lett a vége! Jó evidensen jelenleg nincs semmi célom (nem mintha akkor lett volna bármi konkrét, leszögezem mielőtt bárki bármivel megvádolna), de hát megszoktam, hogy én jobban zavarba vagyok mint a környezetem. Amnéziás utóhatás.
- Hát te? Mi járatban erre? Csak sima tűzbebámulás vagy vársz esetleg valakit? –
Na nem mintha közöm lenne a dologhoz. De... És ott a de! Szóval, de ezt meg tudja ejteni Malfoy társaságában is a klubhelységben, ahol rendszeresen szokta. Kérdés az, hogy miért adta fel a bérelt helyét? Nem hiszem, hogy befoglalták volna, ahhoz még az elsősök is okosabbak hogy ne húzzanak ujjat egy idősebb (szinte már majdnem végzős) diáktársukkal. Plusz ez a lány csendes, de tutira ha kell a fenekébe állítja a pálcáját bármelyik pisisnek. Úgyhogy nem. Kizártnak tartom hogy az ok ez lenne. Akkor pedig jogosan merül fel, hogy mégis mi? Mert könyvet hirtelen nem látok nála, hacsak nem az iskolai egyenruhája alá rejtette. Mondjuk ez esetben hátráltató tényező a jelenlétem, az biztos, és érthető a zavara. Ez esetben úriember lévén pedig nem kell kétszer mondani, magamtól is elfordulok, habár valószínű nem Dalton kedvenc témaköre felé, hanem megint a sakkhoz. De ez már más kérdés.