Aila F. Clarce

AILA FAYE CLARCE

Anchored in anger, we exile ourselves
Bitter blood builds our prison cell
Darker water now fills our lungs
The depths of our heart have blacked the sun

   Alapok

jelszó || "Aggódni butaság. Olyan mint esernyővel sétálgatni, esőre várva."
így ejtsd a nevemet || Ájlá Féj Klárk
nem || nő
születési hely, idő || Birmingham,1984, május 14.
horoszkóp || bika
kor || tizennégy év
vér || félvér
évfolyam || negyedév

   A múlt

Birminghamben láttam meg a napvilágot egy esős májusi éjjelen, két félvér varázsló egyetlen gyermekeként. Apám, Sebastian Clarce nem volt ugyan jelen a születésemnél, de maga is a kórházban tartózkodott, éppen egy szívműtétet végzett néhány emelettel feljebb. Anyám, Jannike Clarce pedig nem is vágyott apám jelenlétére ebben a nagy pillanatban, apámat ismerve ennek okát igencsak gyorsan megértettem. Sebastian Clarce félvér varázsló létére mugli orvosként élt, a munka pedig életének nagyrészét kitöltötte.

1990.

Ebben az évben hat éves voltam. Mugli szomszédságban éltünk a kertvárosban, egy csodálatos házban. Mugli iskolába jártam, varázstalan barátaim voltak, a varázslatot pedig szigorúan tilos volt kivinni a ház ajtaján.
Apámat nem láttam túl gyakran, hisz ekkor mind a birminghami kórházban, mind a közeli ispotályban dolgozott, hitt benne, hogy a varázslók és az egyszerű emberek által ismert gyógymódok kombinálásával fantasztikus áttörések érhetőek el. Innovatív ötleteit azonban varázslótársai nem fogadták nagy lelkesedéssel, épp ellenkezőleg, sokan támadták és ragaszkodtak saját ideáikhoz. Állították, hogy apám primitív módszerei csak vitát és ellenségeskedést szülnek. Apa ellenben azt mondta, hogy ezeket a szükségtelen konfliktusokat maguk teremtik elő, talán direkt, talán öntudatlan, bárhogyan is nézzük ezt önbeigazoló jóslatként működtetik.
Mindennek ellenére nem mondanám, hogy rossz gyerekkorom volt, sőt , én inkább kellemes emlékekkel teli, gondtalan időszakként gondolok vissza rá. Anyukám, Jannike, mint neve is mutatja, nem angol származású. Ő a finn kultúrát és nyelvet próbálta átadni kisebb-nagyobb sikerrel, míg a kultúra, a mondák, regék és mesék megragadták képzeletemet addig a nyelv csupán untatott. Apám a munkája ellenére minden pillanatot megragadott, hogy törődjön velem még akkor is, ha éppen a lefekvésnél érkezett haza szinte a végkimerülésig fáradtan. Gyakran olvasott nekem mesét, mondott verset, vagy egyszerűen csak leült az ágyam mellé és beszélt. Szerettem hallgatni a hangját, bár általában számomra érthetetlen dolgokról magyarázott, tele latin szavakkal és ismeretlen kifejezésekkel. Engem ez cseppet sem zavart,megnyugtatott, ha a hangjára aludhattam el. Kapcsolatunkat úgy jellemezném, hogyha nem is lehetett sok közös élményünk, azok, amik megadattak intenzívek és szeretetteljesek voltak.
Míg apa a foglalkozása miatt kezdett elidegenedni a varázsvilágtól, addig anya egyenesen imádta azt. Amikor csak módja volt rá használta a mágiát, legyen szó a háztartás vezetéséről, a kert rendbetételéről vagy csak az én szórakoztatásomról. Gyakran mesélt azokról az időkről is, mikor apa is hozzá hasonlóan viselkedett.
-Isäsi aina tapana olla loihti . Kuin hullu taikuri . Mutta viime aikoina ...*- mondta gyakran elrévedő tekintettel, mintha visszavágyott volna.
- Beszélhetnél angolul is Jannike, akkor talán értenélek. –mondta ilyenkor apám kissé idegesen. Sosem szerette, ha anyával finnül diskurálunk, ilyenkor úgy érezte tudatlansága miatt marad ki valamiből, a tudatlanságnál pedig semmit sem utált jobban.
-Tanulj meg finnül és már meg is oldottad a problémát! – válaszolta anya gyakran szája szegletében bujkáló félmosollyal.. Szerettem ezeket az apró gesztusokat látni, ilyenkor éreztem leginkább, hogy boldog családban élek és semmi sem ronthatja el ezt az idillt.

1993.-1997.
A Roxfort Expressz ablakából néztem, ahogyan a szüleim integető alakja egyre kisebb lesz majd eltűnik. Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy apa milyen fáradtnak és törékenynek tűnt, holott mindig is robosztus, magas férfi volt. Mostanában biztosan túlhajtotta magát, ami munkát illeti, talán csak a kialvatlanság miatt olyan ijesztően karikásak a szemei, talán csak megfázott, talán csak...hitegettem magam.
Az első roxfortos évemet valamiféle szorongásban töltöttem el, mindig kicsit visszahúzódóbb, introvertált kislány voltam, így azt hiszem normális volt, hogy megijesztett a hirtelen megváltozott, pezsgő és nyüzsgő közeg. Mindennek ellenére próbáltam nem elbújni a hajzuhatagom és a könyveim mögé, de nehéz volt megszoknom, hogy hirtelen sok-sok ember él körülöttem és szerves részeivé válnak a valóságomnak, nem csak egyszer-kétszer tűnnek fel az életemben. Nem állítanám, hogy nem voltak barátaim, csupán nem én szereztem őket, hanem ők engem, de ez már egyáltalán nem fontos kérdés.
Ami a tanulmányaimat illeti, azok egészen jól folytak, a legtöbb tantárgyból jól teljesítettem, egyedül a legendás lények gondozásával nem jöttem ki, legtöbbször vagy unalmasnak vagy egyenesen rémisztőnek találtam az órákat, később magam sem értettem miért választottam. Visszaemlékezvén rájöttem, hogy a barátaim vettek rá, ők a ”jó buli” kifejezést használták.
Másik fakultatív tantárgyam a rúnaismeret lett, ami ellenben valósággal elvarázsolt. Gyakran bújtam akár estig is ezzel a témával foglalkozó könyveket, ám korántsem ez volt az egyetlen, ami lefoglalt. A varázstanulmányok mellett erősen érdekelt voltam a mugli gyógyászat világában édesapám révén. Az egész lelkesedés az anatómia és az egyéb biológiai tudományok iránt azzal kezdődött, hogy apa egészségi állapota évről-évre romlani látszott és ez kétségbeejtett, ugyanis ha kérdeztem mi áll a háttérben mindig valami hosszú szakszavakkal tarkított magyarázatot kaptam, aminek nem volt se füle, se farka. Ezutóbbiról azonban senki sem tudott, a szüleim büszkék voltak rám, évfolyam és háztársaim pedig furcsa érdeklődési körnek tudták be és ugyanúgy elfogadták, mint a többi apró különcségem. Sosem számítottam furcsának vagy csodabogárnak, csak olyan egyszerű rigolyáim voltak, hogy utáltam, ha a hajamhoz érnek vagy mint, hogy megmagyarázhatatlan viszolygást éreztem a madaraktól. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nem igazán tűntem ki a kortársaim között, habár sütnivalóval rendesen meg voltam áldva.
Valami ekkortájt kezdett megindulni, a levegő nehézzé vált a feszültségtől az emberek pedig óvatossá, visszahúzódóbbá váltak.

1996. augusztus 8.
A kávéház sárgamintás fala szinte megmozdult, nem tudtam feldolgozni a hallottakat, sőt azt hiszem nem is akartam elfogadni. Apám tekintete nyugtalanabbá vált, mint az elmúlt percekben, az ajkát kezdte rágni én pedig indokolatlan gyorsasággal kezdtem el kavargatni a bögrém alján maradt néhány csepp teát.
-Ala! Ala! Mondanál valamit? –kérdezte.
Képtelen voltam válaszolni, próbáltam egyenletesen lélegezni, hogy elmúljon a kínzó hányinger, majd egyetlen szőt nyögtem ki.
-Nyelőcsőrák?
Apám csüggedten bólintott, majd magyarázatba kezdett.
-Laphámsejtes carcioma. Okozhatták az étkezési szokásaim, vagy a belélegzett káros anyagok is. Be kell valljam ez még engem is megijeszt, remélem most már megérted miért is nem akartam otthon elmondani.
Sóhajtottam. Persze, hogy értettem, egyértelmű, hogy anya semmit sem sejt és még jó ideig nem is fog, ha apám múlik. Márpedig remekül ért ahhoz, hogyan titkoljon el a családja elől nagyvolumenű dolgokat, például azt, hogy rákos.
-Szerinted anya teljesen idióta? Gondolj már bele! Hiszen látszik rajtad és évek óta csak romlik az állapotod, borzasztóan nézel ki. Erre már nem mondhatod, hogy a munkahelyi hajtás vagy egy kis nátha. Mindent nem fog bevenni!
Talán kissé kikeltem magamból. Sosem szerettem a titkokat, a rám bízott titkoktól pedig iszonyodtam. Arra ösztökéltek, hogy folyamatosan arra a dologra gondoljak, amiről nem beszélhetek. Arra, amit a lehető legmélyebben kell eltemetnem és arra a személyre, aki elől el kell rejtenem. A titkok felzaklatnak, gyűlölöm őket, mert nagyrészük értelmetlen és sokkalta több fájdalmat okoz, mint az igazság.
-Nos...szerintem a reflux tökéletes magyarázat, a tünetek nagyrésze megegyezik csupán a súlyosságuk tér el.
-Azt ne mondd, hogy hosszan elemezgetted mire hasonlít, hogy kiötöld ezt a rohadt hazugságot!?-csattantam fel. Apám csitítóan a kezemért nyúlt, de elhúztam és inkább a hajam kezdtem el fésülgetni ujjaimmal.
-Ez nem olyan hazugság, mint amilyennek gondolod. Nem akarom Jannikét elszomorítani, egyszerűen megszakadna a szívem, ha könnyezni látnám gyönyörű szemeit.
Hosszú hallgatásba burkolóztam, nem is tudtam mit mondhatnék minderre. Hirtelen túl bővizű folyóvá vált a problémák kicsiny patakja és azzal fenyegetett, hogy elönt én pedig belefulladok. Dühített apám terve, logikátlan volt és hamis. Kegyetlennek találtam, hogy úgy akar anya mellett élni egy halálos betegséggel, hogy azt mondja róla ártatlan kis defekt.
-Jannike felnőtt nő, véleményem szerint képes lesz elfogadni a betegség és ahalál gondolatát.- mondtam még számomra is meglepően érzelemmentes hangon. Apám lehajtotta a fejét és a terítőt kezdte gyűrögetni.
-Nem ismered úgy, ahogy....-kezdett bele az újabb terjengős magyarázatába, de szinte azonnal a szavába vágtam.
-Ismerem. Ugyanis a szülőanyám. Mondd el neki, ha nem teszed, akkor pedig kénytelen-kelletlen én fogom megtenni.-szólítottam fel, majd felpattantam a székről és távoztam. Nem tudtam tovább elviselni a légkört, egyszerűen megfojtott.

1997.-1998.
Ahogy az otthoni helyzet fokozódott és romlott ugyanúgy az iskolai környezet is. A Roxfort többé nem volt biztonságos menedék a problémák elől. A diáktársaim és a tanárok is megváltoztak, Tudjukki nyomást gyakorolt szinte mindenre és mindenkire, amivel kapcsolatba kerültem.
Őszintén sajnáltam a mugliszületésű társaimat, barátaimat, hiszen hozzájuk sokkal közelebb éreztem magam, mint az aranyvérűekhez, akiktől semmi mást nem hallhattam csak a tiszta mágusvér dicsőítését. Sosem hittem, hogy lehet különbség félvér, aranyvérű vagy sárvérű között, utóbbi megnevezést nem is szerettem használni, a családom arra nevelt, hogy mindenki egyforma, sőt még a varázstalan emberek is egyenjogúak velünk.
Emiatt a hozáállás miatt természetesen néhány ellentetés eszméket követő egyén rendszeresen megnehezítete az életem, tönkretette kedvenc tárgyaimat vagy egyszerűen csak fellökött a folyosón. Ez az úgynevezett bántalmazás egyre enyhébbé és unalmassá vált, amint a mugli származású tanulók kínzása valóságos szakkörré nőtte ki magát.
Az iskolai helyzetet fűszerezve otthonról egyre rosszabb és rosszabb híreket hoztak a baglyok, időnként anya leveleit már olvasás nélkül tettem félre, nem akartam tudni, hogyan sorvasztja el apámat szép lassan a rák, amire mint kiderült semmiféle gyógyír nem létezik sem a mugli, sem pedig a varázsvilágban.
A szüneteim nagyrészét apával töltöttem, bár talán még Roxfortban is szívesebben maradtam volna, minthogy az ágya mellett üljek tétlenül. Anya látszólag jól viselte a betegséget és a vele járó komplikációkat, azt mondogatta, talán van remény a gyógyulásra, mégha az orvosok nem is kecsegtetnek semmi pozitívval.
Hosszú órákat töltöttem a szobámban egyedül hallghatva a lakás hangjait, apa reszelős köhögését és anya gyönge, reszketeg hangját, ahogy énekelt.
-   Kuulin äänen, kuulin, kuulin äänen kullaltani-hangja néha elcsuklott, miközben apám körül tevékenykedett, míg ő a gyógyszerek okozta álmát aludta.
A szemembe könnyeket csalt ez a finn népdal. Hangot hallottam, a kedvesem hangját, arra gondoltam, mikor meleg karjai között voltam, így szólt a szöveg, amit anya olyan gyakran énekelt, hogy néha önkéntelenül már magam is dudorászni kezdtem.
Hamarosan a dal már nem nyomhatta el apa szörnyű köhögéseit és rohamait, szinte fulladozott. Hangja rekedtté és idegenné vált, arca méginkább beesett, kezei fehérek, eresek és hidegek voltak, ahogy megérintette az én meleg, egészséges kezeimet.
-Ala, mondanom kell neked valamit, neked pedig hallgatnod kell rám, még akkor is, ha nem tetszik. – szólított meg egyik nap, mikor anyám dolgozott, így egyedül voltam vele a házban. Leültem az ágya mellett lévő fotelbe és csöndesen vártam.
-Az állapotom romlik, de ezt nem kell magyaráznom. Hamarosan ennél is rosszabb lesz, képtelen leszek beszélni, enni, inni és szörnyű fájdalmaim lesznek. Rettegek azoktól a fájdalmaktól. – szemében még sosem látott félelem csillant, miközben egy apró üvegcsét csúsztatott a kezembe.
-Nem árulom el mi ez, van elég eszed, hogy kitaláld. Még mielőtt visszamennél az iskolába, ezt meg kell itatnod velem, még akkor is ha tiltakoznék.
-Apa, nem vagy magadnál, ezt biztosan nem…-mondtam és elhúztam a karomat.
-Magamnál vagyok. Még. Méltósággal szeretnék meghalni, nem vergődve és a saját véres hányásomban fentrengve.-hangjában hirtelen feltűnt a sajátos él, ami mindig jellemezte.
-Nem tehetem meg, nem is kérhetsz tőlem ilyet.-mondtam szinte a fogaim közt szűrve.
-Alaia! –parancsolt rám apám- megteszed. Megteszed, mert ez az utolsó kívánságom. Megértetted?

Két nappal később apám szíve már nem dobogott, mikor anya hazaért a munkahelyéről. Zokogása betöltötte a házunkat, ahol egykor boldogság és békesség honolt. Én a fürdőszobában bújtam el a bűntudat és szomorúság elől. Vizet engedtem, hogy elnyomja az öklendezésem hangjait, de nem állt szándékomban fürödni. Próbáltam megszokni a tükörképem, ami pimaszul mosolygott rám és szinte rám köpte a bélyeget: A halálba segítettem a saját apámat.

   Jellem

Az első és legfeltűnőbb tulajdonságom a zárkózottság, nem szeretem, ha sokan vesznek körül, nem rendelkezem széles baráti körrel, és nem igénylek túl sok figyelmet. Társasági életem nagyrészét a 2-3 barátommal való teázgatás és beszélgetés teszi ki, néha még az ilyen szórakozási lehetőségek helyett is a könyveket választom. A pár emberhez, akit közelebb engedtem magamhoz az átlagnál a végsőkig ragaszkodom és minden lehetséges módon segítem őket, bár a legféltettebb titkaimról, érzéseimről nem beszélek még nekik sem.
Szabadidőm legszívesebben olvasással töltöm, szeretem a szépirodalmat, a verseket, de gyakran veszek a kezembe orvosi szakkönyveket is. Mind a mugli, mind pedig a varázsvilág egészségügyi törekvései érdekelnek.
Rendelkezem némi intuitív intelligenciával és ravaszsággal is, így ha szükség van rá könnyen képes vagyok manipulálni az embereket, automatikusan a jó dolgokat mondom, a jó időben, de ezt a képességet nagyon ritkán használom.
Nagy kritikus vagyok mindennel, így önmagammal kapcsolatban is, hajlamos vagyok rágódni a hibáimon vagy korábbi döntéseimen, tetteimen még akkor is, ha ez semmiféle pozitív hatást nem eredményez. Lehetséges, hogy éppen emiatt vagyok sértődékeny, hajlamos vagyok felfortyanni és akár napokig is dühöngeni valami jelentéktelen sérelmemen. Ezutóbbi jellemvonásom utálom a legjobban, így, hogy ezt ellensúlyozzam, gyakran erőltetem magamra a nyugalom álcáját, amitől felhúzott íjnak érzem magam.
Apám halála óta az először említett introvertált részem dominál, még inkább megkedveltem a magányt és gyakrabban utasítom el a társaságot is. Gyanakvóvá és nyugtalanabbá váltam, gyakran észlelhető, hogy a gondolataim nem ott járnak, ahol a testem.

Erősség || Az intelligenciám, a gyakorlatiasságom és a hűségem a szeretteim felé.
Gyengeség || A sértődékenység, a gigantikus önkritikám, mindent túlgondolok.

   Apróságok

mindig ||
-esőillat
-könyvek
-tea
- finn nyelv
- csípős ételek
   soha ||
-fülledt meleg
-hangzavar
-a figyelem középpontjában lenni
- indokolatlan önérzet
- hiperaktív emberek
hobbik || Leginkább olvasok vagy a finn tudásom gyarapítom.
merengő || – Első Roxfortos emlékek,viccelődés a barátaimmal.
-Az üvegcse, amit apám kezembe csúsztat, majd az, ahogyan a kávéjába töltöm.
mumus || Kiderül, hogy közöm volt apám halálához.
Edevis tükre || Híres orvosként látom magam, mituán megtalálom a rák ellenszerét.
százfűlé-főzet || Sötétkék színű, íze mentás áfonyára hasonlít, illatában a menta dominál.
Amortentia || Friss fa és citrus illata.
titkok || Már azonkívül, hogy megöltem az apámat? Nos….még nem csókolóztam.
azt beszélik, hogy... || Annyira megviselt az apám halála, hogy az elmém is kezd bele megbomlani.

   A család

apa || Sebastian Clarce;46; félvér.
Míg élt jó kapcsolatot ápoltam vele, bár nem volt sok ideje, hogy velem foglalkozzon, úgy gondolom jó apám volt, nagyon szerettem.
anya || Jannike Nieminen; 45; félvér. Anyához mindig is nagyon közel álltam, ő volt az akivel kiskoromban a legtöbb időt töltöttem, ő szeretgetett, babusgatott.
testvérek || -
állatok || Sparkseeker név re keresztelt angóranyúl.

Családtörténet ||
Anyukám Finnországból származik, az ottani rokonokról csak történeteket hallhattam, sosem látogattuk meg őket, állítólag azért, mert nem jönnek ki valami jól apával.
Apa félvér varázslócsalád sarja, nagyszüleimet erről az oldalról sem ismerem, sajnos, mindketten meghaltak mielőtt megszülettem volna. Unokatestvérem, nagynénjeim, nagybátyjaim sajnos nincsenek.

   Külsőségek

magasság ||165 cm
testalkat || Az átlagosnál kissé vékonyabb.
szemszín || szürkéskék
hajszín || vörös
kinézet || Az első dolog, ami észrevehető rajtam az a hosszú, hullámos, élénkvörös hajam, ezenkívül egyetlen érdekesebb ismertetőjegyemnek a nagyon világos szemeimet gondolom. Ezeket leszámítva egy átlagos magasságú, átlagos kinézetű lány vagyok. Nem öltözködöm túl érdekesen, az iskolai egyenruhámon kívül legtöbbször nőiesebb ruhákat, szoknyákat vagy blúzokat hordok. Bár nem vagyok túl magas, nem rajongok a magassarkú cipőkért, előnyben részesítem a telitalpú vagy lapostalpú cipőket. Kiegészítőként leginkább csak fülbevalót vagy egy-egy visszafogottabb nyakláncot lehet látni rajtam.

   A tudás

varázslói ismeretek || Négy éves royforti pályafutásom alatt végig fontos volt számomra, hogy az éltanulók közt legyek és ez többnyire sikerült is, bár néhány tantárggyal igencsak meggyűlt a bajom. A Gyógynövénytan nehezen kötötte a figyelmemet, így ebből nem teljesítettem közepesnél jobban, akárhogy is erőltettem magam. Kedvenc tantárgyaim közé tartoznak az Átváltoztatatástan és a Bájitaltan. Egyiránt élvezem a gyakorlati és elméleti tárgyak elsajátítását, kivéve a Legendás Lények Gondozását, amit a barátaim nyomására vettem fel és a mai napig nem sikerült megszeretnem.

felvett tantárgyak || Legendás Lények Gondozása, Rúnaismeret.
pálca típusa || 11 hüvelyk, tiszafa, a magja egyszarvúszőr
RBF || -

   Egyéb

avialany|| Sophie Turner
Finn mondatok:

*Apád régen folyton varázsolt. Olyan volt, mint egy eszeveszett bűvész. De mostanában…