Quantum of Solace

Behind you / Looking in the mirror

+16

Most igazán bánom, hogy nem gondoltam a pezsgőre, pedig ez tényleg egy ünnepi pillanat. Nem húz fel a kérése, sőt, kifejezetten nevetnem kell rajta, hogy még most sem tudja elengedni... de legalább a körülményeihez képest szépen akar fejet hajtani, ezt pedig tiszteletben fogom tartani. Magamhoz ölelem, de ezúttal se uralkodni nem szándékozom rajta, se elcsábítani.. felemelem a kezét, és együtt leírunk egy félkört a levegőben.
 -Az ajánlata páratlanul pofátlan, Ms. Balmoral, de tudja, mégis, van benne valami, ami megfog.. - érzem a szívdobogását, a félelmét, amit most nem fogok kihasználni - Tartsa csak meg a kis vigaszdíját, és élvezze ki az utolsó cseppig, mert meg vagyok győződve arról, hogy Fawcett nem sok örömet okoz majd. Elfogadom az ajánlatát, de remélem, tudja, hogy ez csak a semlegességemet jelenti, a segítségemet nem.. az már egy másik játszma témája.
Előhúzom a zakóm egyik rejtett zsebéből a mindig remek meglepetés laposüvegem, és felkínálom neki. Whiskey. Épp az ilyen alkalmakra való...
- Fawcett hatalmas ár lesz mindig, és soha nem lesz könnyű megfizetni. Nagy kár önért, Ms. Balmoral, igazán jókat játszhatott volna az életben, de bárki, aki kiszúrja a rést a pajzson, ezt a száznyolcvan centi nagy, ír rést, olyan könnyedén fogja legyőzni, mintha soha nem is ült volna le a bábukhoz. Ha elfogad egy tanácsot: ezen kívül igyekezzen nem érzelmi alapú döntéseket hozni. Fawcett egyszerűen nem éri meg. Ő csak a vigaszdíj.
A hideg ujjai közül veszem át a papírszeletet, és biztosan elteszem. Mielőtt azonban távoznék, még lopok egy utolsó csókot az ajkairól, hogy legalább emlékezzen rá, milyen, ha hozzáérnek. Úgy sejtem, hosszú magány vár rá ennek a döntésének a fényében.. jó, ha tudja, hogy mit dobott el magától.
- Ha esetleg mégis egy éjszakára lenne szüksége az időmből.. tudja, hol talál meg. Jó éjszakát és kevesebb érzelmet, Ms. Balmoral.
Most pedig hátrahagyom, élvezze ki, amit megnyert magának. Engem várnak már a parafíliák folyékony, törékeny világában, ahonnan soha nem vezet kifelé út, csak újabb forró érintéseken és nyögéseken át. Mi mindenre képesek a kezek, amelyek most a zakómat igazítják ki, már úton a saját belső tereim felé - én mindig megkapom, amit akarok.

Another gun thrown down / And surrendered

○○○

Egy korty whiskey. Aztán még egy.
Már nem is remeg a kezem, nem is érzem a rettegést, ahogy hozzám érnek az ujjai. Nem érzem, hogy kisajátított, nem érdekel a veszteség maga sem. Elhúzódhatnék, de most már teljesen felesleges félteni bármit is.. rajta kívül. De ő biztonságban van, nem lesz több ilyen alkalom.
Demetrius egy utolsó mocskos dög, de igaza van ezúttal - akkora rés ez a pajzson, hogy nem is érdemes pajzsként számon tartani már az álcámat. Az ideiglenes ivótársam azonban nem sejti, hogy vannak háborúk, amelyeket érdemes elveszíteni, még ha ilyen módon is.
- Köszönöm, hogy aggódik a már rég nem létező lelki üdvömért, de nincs rá szükség. Ez a vigaszíj nekem éppen tökéletes. - meg sem lep már, hogy újra érzem az ajkait, de nem viszonzom a közeledést. Semmit nem vált ki belőlem, sem vágyat, sem undort. Mintha csak egy üres tárgy lenne... Talán tényleg meghalt bennem valami. De ebben a tudatban indultam el...
- Tudom, hol találom meg. Viszontlátásra. - egyedül maradok végre, így kihasználva a lehetőséget, rágyújtok. Ha már érzelem nem maradt bennem, legalább a füst kipótolja ezt a kongó ürességet. Ez volt az, amit nyáron is éreztem, ami az ostrom után kihajtott a gondolataim között. Elfedett mindent, és csak egyetlen szót suttogott a fülembe: bosszú. Visszaharapni a szájat, ami megsértett, visszaszúrni oda, ahonnan érkezett a fájdalom.
Ahogy a szál felére érek, eltemetem ezt az egészet a sötét múltba, jobb nem emlékezni ilyesmire. El kell fogadnom, hogy volt, aki legyőzött, ahogy azt is, hogy volt, akiért érdemes térdet hajtani...
Elvégre egy ember, akiről azt hitted, megbízhatsz benne, csak egy újabb mód a halálra.

Köszönöm a játékot!