A lim-lomos hely

A harmadikon van ez a kis négyzet alaprajzú szoba, bár a méreteit igazából nem lehet felmérni a belezsúfolt rengeteg javításra váró bútor miatt. Van itt minden, szakadt mardekáros fotel, kopott griffendéles kanapé, kidobásra váró, hugrabugos függöny, meg molyrágta hollóhátas zászló is. Frics az évek során számos tárgyat halmozott itt fel, hogy majd egyszer megjavítsa, de most, hogy az ostrom alatt keletkezett károk elsőbbséget élveznek, félő, hogy sosem fejezi majd be ezt a munkát.

Mia

16+

Lassan már profi rejtőzködő életet élek az új projektem miatt. De ha ettől jobbá teszem a világot meg hős leszek meg ilyenek, ám legyen. Folyton kettesben vagy többesben bujkálok valakivel és nem olyan értelemben, mint ahogy Freyával szoktam. Bár a vonatos balhé után belegondolva, nem is igazán bujkálunk.
Mia-nak már elejtettem a dolgot a bulikán, de szeretném vele rendes körülmények között is megbeszélni a problémát. Mindenkire szükségünk lehet, már csak a számok törvénye miatt is, ha esetleg balhéra kerülne a sor. Már tegnap küldtem neki egy levelet, hogy jó lenne, ha eltolná a belét ebbe a lomos kis szobába ma este tízre, mert én is így fogok tenni és szeretnék vele erről-arról beszélni. Nyilván sejti, hogy a ruszki ügyről, de levélben diszkrétnek és titokzatosnak kell lenni. Az úgy menő. Na meg persze biztonságos.
A helyet ezúttal könnyebb megközelíteni, mint a padlást Miriam esetében, de ez sem a legkényelmesebb hely. Vajon minden összeesküvés és lázadás ilyen poros putrikban ütötte fel a fejét vagy van esetleg elegánsabb módja is az ilyen intézésének? Nem tudom, de majd úgy íródunk be a történelem könyvekben, mint a putri társaság. Meg persze ha győzünk és mi írjuk azt a könyvet, akkor már lehet magasztosan kamuzni, hogy még nagyobb királynak gondoljanak minket a népek.
Kinézek magamnak egy kopott mardekáros fotelt és lehuppanok rá. Elmormolok egy invitot egy székre mutatva, hogy a társaságom is méltóképpen helyet foglaljon. Remélem nem késik, mert gyűlölöm ha én pontos vagyok és fél órát kell feleslegesen szobrozni. Pláne ha egy lányra kell ennyit várni, mert sminkel meg hajat bűvöl meg ki tudja miket csinálnak. Végre nyílik az ajtó, nem is számítok rá, hogy nem az jön, akit várok.
- Csá. Na dobd le magad, készítettem neked széket. – Mutatok az előttem lévő székre és őszintén remélem, hogy nem esik szét alatta.  – Na mizu? Örülök, hogy el is jöttél és nem csak a szád nagy, hogy éjjel kimászkálsz. Na szóval mit gondolsz az északi barátainkról? – In medias vágok a dolgok közepébe, nem éppen az érdekel, hogy sikerült a napja, mert azt pont leszarom.

[- Hello.]

Matthew

Azóta a nevezetes buli óta csöndesekké váltak napjaim. Egyetlen apró mozzanat bírt jelentőséggel, amikor Matthew a ruszkikról kezdett el előadást tartani kissé alkoholos mámorában. Eddigi életem során nem voltam vele tisztában.. Nem... Idíttatás híján nem törődtem más országok démonaival. Jelen helyzetemben azonban látásom szerteágazóbbá vált- megtapasztaltam, mire képes egyetlen megbomlott elme ha tánogatókra és bábokra lel. Voldemort beszennyezte az országot és hajszál híján romlásba döntötte. Amennyiben a fiú szavai nem légbőlkapott ostobaságokat tükröznek, úgy nem tehetem meg, szemeimet lehyunva sétáljak el. Ezért döntöttem úgy, levelét olvasva, hogy megjelenek ma éjjel az említett helyen. A lebukás veszélye kissé aggasztott, de nem rémített annyira, szobámban maradjak. A klubhelyiségben, könyveim közé temetkezve vártam az idő múlását, s amikor alkalmasnak ítéltem, pálcámat magamhoz véve megindultam a sötét folyosókon. Öltözetem egyszerű, hivalkodást nélkülöző: szürke mackónadrág és fehér póló.
- Hello.- Helyet foglaltam a poros széken és várakozással teli tekintetemet az arcára függesztettem. Egy rövid pillanatig sem fordult meg fejemben, talán másról is akarhat velem csevegni, mint teóriái. - Úgy hiszem, komolyabb veszélyek leselkedhet ek rám, mint a büntetőmunka.- A pontlevonás önmagában eléggé elkesrítő eshetőségként tartottam számon. - Nem rendelkezem kellő ismerettel róluk... De nem nyerték el a szimpátiámat. - Az ikreket érintő pletykák valóságalapja kérdéses, de a puszta létezésük, maga a feltételezés elegendő volt ahhoz, hogy gyomrom felkavarodjon. Félre is pillantok zavaromban, tekintetemet egészen addig nyugtatom a megviselt széklábon, míg a mély levegővételek hatására meg nem nyugszom. - Mit tudsz róluk? Mi a céljuk?- Zöldes tekintetemet kutatón fúrom övébe. Lábaimról lerúgom a papucsot, s nem foglalkozva a velem szemben ülő fiú feltételezhető meghökkenésével, felhúzom őket és törökülésbe helyezkedem. - Mi a véleményed a Nagyobb Jóról, Matthew...?- Meg akartam ismerni gondolatainak jellegét, termeszetének valódi oldalát. Őszintén... Tudom kellett,  kivel lépek szövetségre.
- Az ellenség gyengepontjait kell elsősorban megtudnunk és ezeket felhasználni ellenük.- Szólaltam meg hosszabb hallgatás után. Pálcámmal megidézett néhámy sárga madár körtáncát figyeltem eddig, talán a fiú is így tett. - Emellett bizonyítékokat kell gyűjtenünk.

*
zene: ToP- hearthens



'Please don't make any sudden moves
You don't know the half of the abuse.'


1998. december 22.

~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban trágár kifejezéseket tartalmazhat!

Igazából szarul állok. Nem, ha valaki még egyszer meg meri kérdezni kinek mit veszek karácsonyra, tuti vasvillát veszek, mint a mugliismeret könyve is volt -habár fogalmam sincs mi is az a vasvilla ténylegesen- és azzal kergetek ki mindenkit a világból. Szar ügy, hisz valljuk be így, hogy semmire nem emlékszem nekem nagyon könnyű újat nyújtani. Ám nekem tudnom kellene, kinek mit is adtam. Például egy pár lyukas zoknit Malfoynak? Adtam annak a pojácának valaha bármit is? Nem hiszem. Aztán ott van fogós kérdésként a húgom. Na ez is! Minek örülhet egy lány? Nem vehetek neki valami tucat cuccot ugyanakkor valami olyan kell, ami személyre szóló. Plusz még Dean is közrejátszik, hisz neki is illene valami apróságot adnom, ha már volt oly kedves és visszarángatott az élők sorába. Noha valljuk meg valószínű nem tettem volna vissza ide a lábam.
Elmorfondírozok a gondolaton és már épp a nyelvem hegyén lenne az ideális ajándékötlet, de csak nem tudom szavakba formálni. Kész, feladom!
Idegesen szorítom kezemet a lehunyt szememre, miközben próbálok némi normál gondolkodást erőltetni magamra. Nem megy. Igazából marhaság hogy ezen feszülök, de nem tehetek róla. Szeretném ha minden olyan lenne, mint régen. Csak az a baj hogy halvány lila boszorkányfűkivonatom sincs milyen volt régen ez. Arról nem beszélve, hogy változtak a dolgok és miután én vagyok a rangidős mióta apánk meghalt kábé tökmindegy mit is csinálunk mert minden de minden rajtunk múlik.
Mély levegőt veszek, de ez sem segít. Egy percre elfog a szédülés, talán mert ma még semmit nem ettem az ég világon és nem akar tovatűnni. Így hát jobb híján nekidőlök a falnak. Az iskola folyosója ugyan üres és csendes, de tudom jól csak ez a szakasz. Az, ahonnan jöttem tele volt fel-alá rohangászó totál felspilázott diákhadsereggel. Jó a csend, de talán túl nagy is. Vagyis az lenne, ha nem szakítaná meg azt egy éles női sikítás.
Baszki! Bereped a dobhártyám!
Szemeim kipattannak, hirtelen ugrom el a faltól, kezeim már leengedem de a pálcám után nyúlok.
- Hogy merészeled a nagy, otromba hátsódat az arcomba dugni??!!! Te Merlin szégyene!!! -
Hüledezve nézem, ahogy egy nagy kövér vénasszony a festményről károg. Egész csúnya kinézetű, nagy keblekkel megáldva, melyek a sötétlila fűzőből bukkannak ki. Öklét rázza eréjesen, olyan vehemenciával, hogy attól tartok kinyúl onnan és szájon vág azzal a ledülettel. A  terjedelmes bibírcsók az orrán lassan lilává válik, ahogy egyre vörösebb a feje a rikácsolással tarkított szitkozódástól. Maga a kép se egy díjnyertes darab, de a lakója meg kifejezetten a máglyán elégetendő kategória. A fülem már sajog, és esélyem sincs elmagyarázni hogy nem a hátsómat dugtam az orra alá. Jobbnak látom hát otthagyni ezt a megveszekedett ocsmány festményt, és el is indulok inkább. Két sarokkal arrébb van egy ajtó, amely ha emlékezetem nem csal a másik folyosószakaszra visz át. Könnyed mosollyal arcomon nyitom ki az ajtót, amely engedelmesen meg is adja magát és már szinte vállon is veregetem magam, hogy mily remek, végre egyszer nem keveredek el ebben a rohadt kastélyban, mikor egy vörös valami suhan az arcomba és mindent beterít. Az orromba ezeréves dohszag és por gyűlik amitől tüsszögnöm és fulladoznom kell.
Nem látok! A francba nem látok! MEGVAKULTAM??!!!
Elfog a düh és a pánik. Próbálok mozogni, de hasztalan, ugyanis valami kegyetlenül erős lefogja a kezeim, aminek érintése egész puha. Érdes de ugyanakkor puha. Szinte már-már selymes. Hmm, fura. Sőt, több mint fura. Azért persze lelkesen kapálózom tovább, de hiába. Minél inkább próbálnék szabadulni annál erősebb a szorítás. Mostmár tényleg kezdek aggódni, hogy itt fognak a rothadó hullámra rátalálni, amit megfojtott egy... öhm, kígyó? Fene tudja. Minden esetre jobb véget is érhettem volna…