+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Egyéb
| | | |-+  Reginald Cobham
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Reginald Cobham  (Megtekintve 4538 alkalommal)

Reginald Cobham
Akadémiai tanár
***


Ex-Auror - Griffendél Godrik Akadémia tanára

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 12. 29. - 01:50:17 »
+2

REGINALD COBHAM


"Truth will find it's reward, if you live and die by the sword"




         Alapok

jelszó ||   "Csokifiúk és Meggyleányok"
így ejtsd a nevemet || Redzsinald Kobhem
nem || férfi
születési hely, idő || Cambridge; 1965. 06. 29.
horoszkóp || rák
kor || 33
vér || Mugli születésű
munkahely || Mágiaügyi Minisztérium
 


         A múlt


 Gyerekkor

1965-ben születtem Cambridge-ben. Szüleim, (lord) William Cobham és Martha Monfort mindketten muglik, az angol arisztokrácia tagjai s én magam is az lennék. De csak lennék, merthogy, mint kiderült, én "kissé" más vagyok. Na de ne szaladjunk ennyire előre... tehát arisztokrata család sarja vagyok s ez nagyban meghatározta gyermekkorom és neveltetésem: szüleim mellett felfogadott személyzet és nevelők is foglalkoztak velem s rám igaz a mondás, hogy "ezüstkanállal a kezében született". Kiváló és alapos nevelést kaptam kis koromtól fogva, szüleim pedig gondosan felügyelték mindezt. Az ember azt gondolná, hogy ilyen környezetben a szülőktől eltávolodik a gyermek, azok kevésbé foglalkoznak vele, nos, ez tévútra visz. Az igazság az, hogy az én szüleim mindent felügyeltek, kézben tartottak, és ők is foglalkoztak velem, mindig szenteltek nekem időt, például édesanyám nem hagyta, hogy más meséljen nekem esténként rajta kívül, holott lett volna erre személyzet... és ez az egész akkor sem változott meg, amikor öt éves koromban húgom született. Remekül megosztották kettőnk közt a figyelmet, hiányt így szeretetben és gondoskodásban nem láttunk. Hat éves koromtól magántanítók foglalkoztak velem, tőlük tanultam a  betűvetést, a számtant és mindent, amire csak szüksége lehet a társadalom elitjébe tartozó szülő gyermekének. Testmozgásnak lovagolni és vívni, úszni tanultam, mellesleg ezeket a mai napig szeretem csinálni, a boldog gyermekkort idézik bennem. Így cseperedtem egészen 12 éves koromig, amikor is a mágia jelentkezett életemben. Elég szeleburdi gyerek voltam és előszeretettel rohangáltam veszélyesebb tárgyakkal is a kezemben, mint például a gyakorló vívó kardom, mely egy felnőttnek ártalmatlan kis fémpálcának tűnhet, de egy 12 éves ezzel is kárt tud tenni magában... ami azt illeti, nekem majdnem sikerült is, amikor 1977 augusztus elején egy játszópajtásommal háborúsdit játszva a kastélyunk kertjének üvegházában a növények között kergetőztünk és én majdnem az üvegfalban kötöttem ki kardostul, csakhogy, (őszinte meglepetésemre) az üveg eltűnt előlem és én átbucskáztam rajta, megúszva a dolgot horzsolásokkal. Persze mindenki értetlenül állt a történtek előtt, még ha nem is sokáig: megkaptam a "behívó levelet" a Roxforttól. Nem mondom, fura volt az egész elsőre, egy teljesen ismeretlen világ körvonalai sejlettek fel előttem, de kíváncsiságtól szomjazó elméjű fiúcskaként ez csak ösztönzően hatott rám. Szüleim persze eleinte értetlenül álltak a dolog előtt, az ő terveik merőben mások voltak: az Eaton College, aztán majd Oxford, vagy Cambridge... nos, az élet keresztül húzta számításuk s ezt kissé nehezükre esett elfogadni, de az segített nekik, amikor mágiám másodszor jelentkezett s felgyújtottam a reggeli asztalnál apa kezében az újságot véletlenül, amikor arról prédikált, hogy "én ugyan nem megyek semmilyen Roxfortba". Ekkor már belátták, hogy talán mégse kéne engem Eaton-be, küldeni...

Roxfortos évek

Így hát a windsori iskola helyett a ködös észak kastélyába repített a Roxfort Expressz szeptember elején, hogy megkezdődjön az én csodálatos utazásom a mágusok világába, merthogy ez minden kétséget kizáróan az volt, ahogy lépésről lépésre fedeztem fel magamnak a varázslók világát. Na persze nem ment ez olyan könnyen, elvégre nekem minden új volt, ráadásul korábbi arisztokratikus szocializációm oda vezetett, hogy még beilleszkedni se tudtam könnyen, eltartott egy ideig, amíg megtanultam kezelni az engem körülvevő világot, de pár hónap után sikerrel jártam. Griffendéles lettem, így azért nem volt olyan rossz a helyzetem, aránylag barátságos légkör vett körül s idővel én is fel tudtam oldódni. Természetes volt, hogy először kicsit a többi mugli születésűvel tartottam össze, de hamar keresni kezdtem olyanok társaságát is, akik járatosak voltak a mágusok világában, mert így lehetett a legtöbbet tanulni: jó barátságok útján, akik nem tartották bosszantónak, ha számukra triviális dolgokkal kapcsolatban tettem fel kérdéseket. Meg aztán ott volt a sok új ismeret, amit megtanulhattam. Bár nem Hollóhátas lettem, azért szorgalmas diák voltam és szerettem tanulni, na már azokat a tárgyakat, amik érdekeltek. Például a gyógynövényekkel ki lehetett kergetni a világból, köszönöm szépen, de én nem vagyok az a "kertész leszek fát nevelek" alkat. És arra se akarjon még egyszer rávenni valaki, hogy seprűre üljek. Higgye el mindenki: jobban jár a világ. Ott volt viszont a bűbájtan, a sötét varázslatok kivédése, meg az átváltoztatástan, ez a triász volt a kedvencem, ezekből teljesítettem a legjobban. A bájitaltannal is egészen jól elboldogultam és a rúnaismeret se állt távol tőlem. Ezek a tárgyak jelölték ki mellesleg a későbbi továbbtanulási irányom is... azok az értékek, amikre korábban neveltek, a szorgalom, kitartás, mind előnyömre szolgáltak és ha valaki el tudta fogadni a büszkébb természetem, az egy jó haverra, vagy akár barátra is találhatott bennem s az iskolának hála évről évre nyitottabb lettem és egyre jobban ismertem meg a mágusok világát s erősödött bennem az érzet, hogy itt vagyok igazán otthon. És persze ennek az otthonnak a  féltése is hamar megszületett bennem, mert ott volt a háború, az első, melynek csupán árnyékait érezhettem, mivel ötödikes koromban a fenyegetés megszűnt. Ennek ellenére volt lehetőségem belekóstolni a vér alapján történő szegregációba, a diszkriminációba, kiközösítésbe s ez a dolog nagyon nem volt ínyemre... már ekkor megértettem, nem a vér határoz meg, hanem a képességek igazán. Módfelett ellenszenves és visszás érzéseket keltett bennem már az első pár iskolai évemben, hogy valaki pusztán származása jogán követeljen előjogokat. Engem úgy neveltek, hogy a származás felelősséggel és feladattal jár, de ezek a magukat különbnek tartók semmi ilyenről nem tettek tanúbizonyságot. Azonban ott maradtak az emlékek s én ekkor már tudtam, hogy azt választom hivatásomnak, ami elég nemes cél: megvédeni a mágusok társadalmát. Auror akartam lenni s ezért fokoztam szorgalmam, az RBF és RAVASZ vizsgáim is mind hozták azt a szintet, aminek birtokában felvételizhettem 7. évem végeztével. Persze ennek ára is volt: a szorgalams tanulás a társasági életem rombolta és én kevésbé "tomboltam" ki magam iskolai éveimben, nem nagyon foglalkoztam könnyed semmittevéssel, barátokkal való lógással: célom volt.

Főiskolai évek

A Griffendél Godrik Akadémiára jelentkeztem természetesen a megfelelő RAVASZ eredményeimmel, és az alkalmassági vizsgák akadályait is jól vettem, vas akaratom sokat segített ebben. Bár elértem a célom, tudtam, hogy a java még most jön: maga a kiképzés, hat félév tömör gyönyör. De ekkor kezdett fiatalságom is ébredezni: a Roxfortban a tanulás miatt meglehetősen háttérbe szorítottam mindent, most pedig megcsapott a szabadság szele, így az első félévem végére meglehetősen rezgett alattam a léc...

"Haragos, harcias csattanó hangra és az arcomba vágódó délelőtti napfény fájdalmas szúrására ébredtem. Panaszosan nyögtem fel, ahogy a fejemen ugrálni kezdett egy egész troll törzs, vagyis úgy éreztem. S ha ez nem lett volna elég, még egy dühös női hangot is kaptam válaszként a morgós nyögésre, amit arcom takarva hallattam. - Remélem most boldog vagy! - Dora, a barátnőm hangját hallottam azzal a hangszínnel, amihez csak ő értett olyan jól: lenézés és bűntudat keltés elegye. Válaszom újabb nyögés volt, majd szenvedő mozdulattal húztam végig tenyereimet arcomon s nyitottam ki a szemem, melynek beszűkült lőrései mögül rápislogtam. - Kapcsold le a napot Dora, még csak hajnali tíz óra lehet... - hangom nem szólt valami fényesen, sőt, ami azt illeti, leginkább olyan hangja volt, mintha egy haláltusás vérfarkas morgolódna. - Még mit nem! Aki éjjel legény, legyen nappal is! Egy egész üveg Lángnyelv! - süvöltött fel a harcias szőkeség, s a következő pillanatban az üres üveg, ami ágyam mellett hevert, már a hátamon csattant. Persze, hogy felüvöltöttem a fájdalomra s felugrottam. Az üveg nem tört össze, így csak egy véraláfutással lettem gazdagabb, de ahogy felgurottam, megfordult velem a szoba, szemem előtt fekete pöttyök táncoltak és megszédültem, visszahanyatlottam az ágyra, majd oldalra görnyedtem, hogy az oda készített vödörből hamarosan "megcsodálhassam" epém produktumát. Legalább élelmes voltam és volt eszem vödröt tenni magam mellé. - Helyes, nekem is hánynom kell tőled... - hallottam magam felől a szemrehányással teli női hangot. - De miért? - nyögtem, mikor letöröltem a szám és emberi arcot prábóltam vágni, ahogy ránéztem. - Miért!? - süvöltötte. - Az egy dolog, hogy mennyit ittál, de az úgy nevezett skót bulitok már túlzás volt! Mégis mi a jó életért kellett kiltben parádézni?! Ha elkapnak titeket akkor közszeméremsértés és repültök! - lesütöm tekintetem szavaira s magam elé bámulok, mert tudom, hogy igaza van. Részegen alsó gatya nélkül skót szoknyában járkálni nem nyerő ötlet... - Sajnálom...  de megmagyarázom, és ígérem, hogy ez...- kezdenék bele a magam apokalipszis utáni orgánumán, de a szavamba vág, bennem reked, hogy "volt az utolsó". - Tudod mit? Nem érdekel! Az első hónapban még rendes voltál, de ez nem az a Reg, akibe beleszerettem! Tönkre teszed magad, és a karriered is. Elegem van, vége. - utolsó szavait már nyugodtabban mondta ki Dora, de ez nem vigasztalt. Tudtam: ez a komoly, kijelentő hangnem azt jelenti, hogy döntése megingathatatlan. Fel se néztem, csak hallgattam, ahogy cipősarkainak kopogása tovatűnik. - Hallod, vége a tűzijátéknak? - kérdezte egy férfi hang, mire felnéztem és egyik cimborámat láttam, aki a szomszéd szobában lakott. - Mert tudod, hogy  a legjobb ellenszer a kutyaharapás szőrével... - lóbált meg felém egy üveget, mire én megráztam a fejem. - Nem John, mától nem iszom. - rázom meg a fejem. - Elég volt az egészből, Dorának igaza van: ha így folytatom, csak baj lesz és nem jutok előbbre. - John csak legyintett, hogy majd elfelejtem, de nem így történt. Akkor megszületett bennem az elhatározás és attól a naptól tényleg megváltoztam."

Ez volt az a pofon, az a pillanat, amikor magamhoz tértem s megéreztem, hogy baj van. Tudtam, hogy két választásom van: vagy kimászok a gödörből, vagy ücsörgök az alján, de akkor búcsút mondhatok a terveimnek. Nos, én megembereltem magam, és vért izzadva, de átcsúsztam az első féléven. Aztán, hogy ezt a lépést megtettem, szakítottam a hedonista pillanataimmal s a lényegre koncentráltam: végleg a hivatásom lett a szenvedélyem. Szabad időmben is csak olyan kikapcsolódást űztem, ami ártalmatlan volt, sőt, segített is közvetve a kiképzésben: úszás és vívás. Tartották bennem a lelket és az edzések a testi erőt és fittséget is biztosították, mert ugye ép test és ép lélek, az az egyensúlyi állapot. Egy aurornak nemcsak a mágiában kell otthon lennie, a fizikai állóképességet és erőnlétet is nagyon fontosnak tartottam és tartom. Szóval a tanulás és az edzés töltötték ki a napjaim öt féléven keresztül, még új barátnőt se kerestem Dora után. Így sikerült az első félév gyászos eredményeit felhúzni a lehető legjobbra a képzés végére s a Minisztérium tárt karokkal fogadott, mint frissen végzett aurort.

Iskola utáni évek

Megkönnyebbülés volt, hogy újabb lépcsőfokon vagyok túl, de azért megnyugvásnak nem nevezném, bár, ami azt illeti, talán sose akarok "megnyugodni". Szeretem a munkát, amit választottam és nem jelent igazi nyugtalanságot, még ha áldozatos, kemény munka is, de én mindig is lelkiismerettel végeztem, hiszen ott munkál bennem egyfajta arisztokrata küldetéstudat, na meg a roxforti emlékek is ott voltak az első háború idejéből... nem akartam hagyni, hogy árnyékok vetüljenek ismét a világunkra, így ennek szolgálatában dolgoztam lelkiismeretesen, minden parancsnak engedelmeskedve. Kiépítettem a magam kis életét Londonban, most már véglegesen függetlenül a családomtól. Persze azért tartjuk a kapcsolatot, leginkább a húgommal, de alapvetően szüleimmel csak ünnepekkor érintkezem. Jobb is így, kissé magányos farkas életmódra váltottam, Pár hónapnál többet nem is sokan bírtak ki mellettem őszintén szólva... lehet én marom el őket magam mellől, mert a munkám miatt túlzottan féltem őket, de lehet, hogy a kezdők munkamániája és karrierépítési vágya miatt nem fordítottam barátnőimre elég időt, talán mind a kettő. Akárhogy is, ez az állapot kitartott a következő háborúig.

Háború

Amikor a Caramel-adminisztráció utolsó éveihez érkezett és megkezdődtek a gyanús jelenségek, nem mondanám, hogy nem próbáltam én is nyugatni magam. Egyszerűen nem akaródzott számolni az eshetőséggel, hogy egy második háború következhet, azonban egyik kollégám, Kingsley, akivel egy időben sokat dolgoztunk együtt s aki egyfajta mentorom is volt kezdő éveimben, segített, hogy kilépjek az önámító strucc politika köréből, így görcsös terelési politikának, melyet Caramel generált eleinte, egyre kevésbé dőltem be, sőt, a napon, amikor már az igazságot nem lehetett tagadni, a Főnix Rendjének soraiba is bekerültem Kingsley jóvoltából. Elköteleztem magam, hogy harcoljak mindenért, amit szeretek s az életemért is, hiszen "sárvérűnek" számítottam, így nem mondhatom, hogy nem volt félnivalóm. Épp ezért később a minisztérium bukásával én renegát lettem, illegalitásba vonultam, hogy a többi rendtaggal működtessem az ellenállást. Aurori kiképzésem és tapasztalataim képessé tettek erre, egy állandóan vándorló, ex minisztériumi varázslókból szervezett kisebb sejtet irányítottam a vészterhes hónapok alatt s napról napra megküzdöttünk az életünkért. Egy alkalommal fogságba estem egy csoport fejvadásznak "hála", akik meg is kínoztak, hogy a többiekre vonatkozó információkat szedjék ki belőlem, de a társaim, akiket alaposan felkészítettem és jól összecsiszolódtak, rajtuk ütöttek, így megúsztam elég olcsón... Szereztem akkoriban pár átokheget a testemre, melyeknek fehér csíkjai egy életre maradnak... de erőfeszítéseim nem voltak hiábavalóak, a kitartás elnyerte a maga jutalmát. Persze ehhez kellett a végső áldozatos harc is a Roxfort ostromakor, de nincs győzelem áldozatok nélkül.

A háború után

A harcok lecsendesülése és a Kingsley-adminisztráció hatalomra kerülése után rehabilitáltak, ismét elfoglalhattam helyem a Minisztérium aurorjai között. Olyan volt az, mint egy hazatérés, bár keserédes szájízzel, hiszen az elmúlt hónapokat nem feledhettem s láttam, hogy a károk és romok eltakarítása és orvosolása bizony embert próbáló feladat lesz és a mi generációnk vállára nehezedik ez a teher. Rendet kell tenni, ezért a munka sosem látott intenzitással szakadt a nyakunkba. Most nem engedhetjük meg magunknak a luxust, amit az első háború után, kielégítőbben kell rendezni a Nagyúr támogatóainak kérdését. A "visszaesők" kiszűrése kézenfekvő, de ez csak az első kör. Temérdek dolog van, melyet napról napra igyekszem megoldani, ahogy csak tudom, de azért első munkaéveim munkamániássága kicsit csendesült: a háború jobban megtanított értékelni magát az életet és annak örömeit, így igyekszem kiegyensúlyozottabban élni.

         Jellem

   Láttál már pengét villanni a sötétben? Hallottad már a kemény, éles fém szisszenését? Ha igen, akkor máris "költőibb" képeket nyertél a személyiségem feltérképezéséhez. Mert ez az a kép, ami bevillan lelki szemeim előtt, ha azt kérdezik, milyennek tartom magam. Céltudatos vagyok és határozott. Hajlíthatatlan akaratú, rosszabb pillanatokban egyenesen olyan nyakas és makacs, hogy hat thesztrállal se lehet odébb húzni. Szorult belém valami gyermekes naivitás is, ami a igazságérzetet illeti, nehezen tűröm az igazságtalanságot és szeretném mindig az igazságot győzelemre juttatni. A naivitás szerencsére oda már nem terjed ki, hogy az embertársaimról is csupa jót feltételezzek, épp ellenkezőleg, már foglalkozási ártalom is, hogy gyanakvó vagyok s nem könnyen bízok meg ezért emberekben. Tarthatnak beképzeltnek is, de nem tudok változatni azon, hogy büszke vagyok magamra, arra, amit elértem, amit eddig teljesítettem. Úgy érzem nem teljesen ok nélkül, de a magabiztos, büszke embereket nem mindig kedvelik...
Arisztokrata küldetéstudatom sem kopott ki belőlem sose, a tartás, amit származásom ad, meghatároz a mai napig, mégha a mágus társadalomban nem lévén aranyvérű, ez nem is releváns. De az angol nemzet és a varázsló társadalom tagjaként is, ott van bennem az elitség érzete, az, hogy felelősséggel tartozom hazámért, a többi emberért, hogy a pozícióm és születésem nem kifejezetten rang, hanem eszköz, szolgálat a többiek számára. Konzervatív lennék? Ilyen tekintetben kétségtelenül...
  Bár a munka és a háború megkeményített, nem volt semmi fenékig vajsör, azért még így is tudom élvezni az életet, tudok örülni dolgoknak, nem hagyott el a humor, amit módfelett kedvelek, még ha a kollégák szerint inkább recsegős, fa humorom is van. A bajtársiasság eszméje is él bennem és szeretek a kollégákkal leülni beszélgetni, sörözni, ha az idő engedi és nem vetem meg úgy általában véve sem az emberi társaságot, még ha nehezen is tudok közel engedni magamhoz embereket. Emellett alapvetően kedves vagyok és látszólag közvetlen is olykor, azonban ez csak bizonyos fokig tart és inkább látszat, a bizalmatlanság táplálja s az, hogy gondosan megválogatom, kit mennyire avatok bizalmamba. Talán picit olyan, mintha hierachikusan osztályoznám az embereket, na nem rangok alapján, hanem hogy ki milyen fokú bizalmasságot érdemel tőlem érdemei alapján. Így talán kevesebb csalódás ér, mert nem kifejezetten bírom a csalódást, sikertelenséget, kudarcokat. Némi romantikus lélek is szorult belém egyébként, még ha azt el is nyomja sokszor a munka és a hétköznapi élet, de a megfelelő egyén elő tudja belőlem varázsolni, még ha valaki nem is gondolná, hogy a hatékony "gép"-szerű auror ilyen is tud lenni. Nem szeretem, ha ellent mondanak nekem, makacsságomból adódik, hogy akaratos is tudok lenni. Hajlamos vagyok túlzásokba is esni, nem árt, ha van mellettem olykor valaki, aki visszafog, mert igen csak át tudok esni a ló másik oldalára, ha nem figyelek magamra, például mint egyetemi éveim kezdetén a partyzással.   

Erősség || céltudatos, határozott, segítőkész, jóakaratú
Gyengeség || bizalamtlanság, makacsság, hajlamos túlzásokba esni


         Apróságok

mindig || vívás, úszás, edzés, történelem, fegyverek, jó beszélgetések
soha || hazugság, fekete mágia, repülés, alkoholizmus, vérségi diszkrimánció
hobbik || vívás, edzés, úszás, olvasás
merengő || legjobb: amikor megkapta aurori diplomáját.
legrosszabb: amikor Dora szembesítette addigi kudarcaival és elhagyta, azt nehezen bocsátotta meg magának.
mumus || a saját megkínzásának emlékei jönnének vissza, amit a háború alatt szenvedett el egy alkalommal
Edevis tükre ||  A Mágiaügyi Miniszter kitüntet egy hősies akció után, amiben megvédelmeztem az igazságot
százfűlé-főzet ||  a lángnyelv whisky aromája keveredik benne némi vér ízzel, de a színe ezüstös
Amortentia || fegyverolaj szaga keveredik benne az eső utáni felföldi mezők illatával, meg egy kis tömjén
titkok || előszeretettel ír verseket, melyeket senkinek nem mutat meg természetesen
azt beszélik, hogy... || vallatásnál a fizikai erőszkatól sem retten vissza. Ez teljes mértékben tévedés.



         A család

apa || William Cobham; 63; mugli elhidegült viszony
anya || Martha Douglas; 58; mugli elhidegült viszony
testvér ||  Helena Cobham; 28 jó viszony
állatok || Arrow, a macskabagoly

Családtörténet ||

A Cobham család az angol mugli arisztokrációa tagja századok óta s épp ez vezetett a problémához az én és a szüleim viszonyában: mint mágus, nem válthattam be a hozzám fűzött reményeiket. Nem oda mentem tanulni, ahová ők szerették volna, nem lettem sem katonatiszt, vagy diplomata, netán bármi más fontosabb személyiség a mugli társadalmon belül. Sose értették meg igazán, hogy mi vonz engem a varázsvilágban s épp ezért erről nem is beszülünk, annyit tudnak, hogy vannak sikereim és megállom a helyem. Ettől eltekintve évről évre lazult a kapcsolatunk és hidegült el a viszonyunk, a szüleimet kevésbé érdekelte így a sorsom, úgy éreztem. Lehet, hogy nincs így, de az érzet miatt én nem kifejezetten kerestem őket s a háború alatt csak még inkább erősödött ez, nem akartam veszélybe sodorni őket. A húgom viszont mindig is érdeklődött a világom iránt, s kissé féltékeny is volt rám a különlegességem miatt, de ez sose rontotta el a kapcsolatunk, vele tudtam normális viszonyban maradni, mindig fordulhatunk egymáshoz, bár a háború miatt rá is próbáltam vigyázni azzal, hogy nem érintkeztünk, de a békében újraindult a párbeszéd köztünk.


         Külsőségek

magasság || 187 cm
testalkat || sportos
szemszín || jégkék
hajszín || (kissé szőkés) barna
kinézet || Reginald meglehetősen magas s ezt azzal is hangsúlyozza, hogy szálegyenes tartással jár-kel a világban. A rengeteg mozgásnak hála komoly fizikummal rendelkezik, persze egészséges keretek között, ami izom rajta van, az mind munka és edzés eredménye, rásegítő szerek nélkül. Megjelenéséből sugárzik a magabiztosság, hidegnek tetsző kék szemei mindig kissé szigorúan vizsgálják a körülöttük elterülő világot és megjelenő személyeket s arckifejezésében is általában komolyság tükröződik, bár tud és szeret is mosolyogni és nevetni, azonban nem az 1000wattos, száz fogas vigyor jellemzi, hanem a kimértebb, finomabb mosolyok. Előszeretettel öltözik elegánsan, de a célszerűség mindig az elsődleges célpont, a legkevésbé sem érdekli a divat, csak a kényelmesség és a praktikusság, na meg  akomfort érzet, bár neveltetése miatt az elegancia és a komfort kéz a kézben jár többnyire.



         Tudás és karrier

pálca típusa || 11 hüvelyk, tölgy, főnixtoll
 végzettség ||
-Roxfort Boszorkány - és Varázslóképző Szakiskola 1977-1984
   RAVASZ: - SVK: K
      - Bűbájtan: K
      - Bájitaltan: V
      - Átváltoztatástan: K
      - Rúnaismeret: V
-Grifendél Godrik Akadémia - Általános aurori képzés

foglalkozás || auror
varázslói ismeretek || Értelem szerűen a legjobban a foglalkozásához kapcsolódó mágia ágakból teljesít, nem fél a harctól, hiszen meg tudja állni a helyét, épp úgy védekezésben, mint támadásban. Ugyanakkor ha nem muszáj, nem folyamodik erőszakhoz és igyekszik a leghatékonyabb megoldást választani, gondolkodni mielőtt cselekszik. Határozottan cselekszik, de olyan eszközt választ ami hatékony, elegáns és kevés kárt okoz. A hétköznapi mágiával is jól elboldogul, nagy könnyebbséget jelent számára a hétköznapokban és lakása fenntartásában.



         Egyéb

avialany||  Andrew Cooper
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
Eltávozott karakter
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 12. 30. - 11:12:44 »
+1

       Üdvözöllek Mr. Cobham!        

Nagyon kellemes volt olvasni az előtörténetedet, gördülékeny és összeszedett! Mielőtt nekikezdenél a játéknak, kérlek javíts ki valamit:
A 16 hüvelykes pálca nagyon hosszú. Egy hüvelyk ~2,6 cm, így a 41,6 cm-es pálca nem túl életszerű, gyakorlatilag nem túl praktikus és kényelmetlen (: Ezt légyszíves kicsit rövidítsd.
Viszont semmilyen más akadályt nem látok, így természetesen a karaktert

elfogadom.



Hamarosan kapsz egy eligazító PM-et!
Sok szép jó játékot kívánok! (:
 

B. Lizandra Kenneth
~ moderator
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 03. - 18:45:45
Az oldal 0.223 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.