Vészterhes idők honolnak most a kastély falain belül és kívül. De erősnek kell maradnunk, nekem és a barátaimnak, évfolyamtársaimnak és a többi diáknak. Sokak fejében jár a szökés gondolata, de nagyon kevés ember meri is megtenni az első lépést a „szabadság „felé. Nem is hibáztatom őket, hiszen félnek, én is rettegek ugyanúgy, mert hát a halálfalóktól, ki nem? De akkor sem engedhetjük azt, hogy uralkodjanak rajtunk, azért abba a házba osztott be engem a süveg, amiben most vagyok, mert tudja, hogy van bennem bátorság. Ezért kell segítenem a most előttem lévő évfolyamtársamnak.
-
Akkor a megbeszélt helyen és időben találkozunk. Veregetem meg a vállát, és indulok is a mindenkori bajtársamhoz, Minervahoz. Felvázolom neki a helyzetet, és a szokásos kupaktanácsra hajtjuk a fejünket, ahol az ő pengés elméje kifundálja azt, hogy egy thesztrállal kellene kivinni innen az illetőt. Komolyan, ha ő nem lenne, nem is tudnám, hogy csempészem ki a segítségkérőt. Akkor az egész terv bukott volna. Bár milyen tervről beszélek én? Nélküle még azt sincsen. Hehe. Na mindegy. Bár, azért neki is van olyan ötlete, ami irracionális, lehetetlen, veszélyes és őrültség, de hát az benne az izgalom, nem igaz?
***
Próbálom magam minél összébb húzni, hogy még véletlenül se lásson meg senki a mi tökéletes búvóhelyünkön. Ki lesek a falikárpit mögül, és látom, hogy most tiszta a terep. Már lépnék is ki, de akkor a mellettem lévő személy hangja visszahúzott.
-
Ugye ez csak egy rossz vicc? Egy keserű mosoly jelenik meg az arcomon és gondolkodóba esek , hogy mit is kellene csinálni.
-
Vágjuk ki a szemed, na? S akkor én is fogom látni őket. – Poénkodom, hogy oldjam a feszültséget –
Tudom, tudom, nem a megfelelő idő. Legyintek, és egy kihasználva azt, hogy nincs kint senki, kimászok a rejtekhelyről és leguggolok, majd a kezemmel kezdem el rángatni a tárgyat, ami veszélyezteti a szökést. De még mindig nem sikerült ki szabadítani a lányt. Bekukucskálok hozzá, ami kívülről nézve tök félreérthetőnek tűnhet.
-
Mi lenne, ha megpróbálnám szépen kérni? Próba cseresznye, megint leviszem a testemet, hogy guggolásba helyezkedjek.
-
Figyi, Szőnyeg Úr! Tudjuk, hogy meg akarod akadályozni azt, hogy még menőbbek legyünk ennél is, de kérlek ne. Most segíteni akarunk egy bajtársunknak, de, ahhoz el kell engednek Minervat. Kérlek. Ha engeded, szerzek neked egy új helyet, vagy valami ilyesmi. Halkan, de teljesen elkeseredett hanggal beszélek hozzá, de ez sem segít.
-
Király, ha ezt megússzuk, akkor mi is megszökünk és megyünk kirabolni a Gringotts-t, na? Pillantok fel megint egy vigyor kíséretében, és előhúzom a varázspálcámat. Meg kell átkozni, vagy hozni magunkkal.
-
Én erre a kérdésre, öt éve keresek választ. Sóhajtok, miközben a fejemet ingatom.
-
Akkor hárman megyünk tovább, vagy mugli módra testnevelésórát tartunk?