Siobhan MacGowan

SIOBHAN MACGOWAN

Mottó

It's not easy being drunk all the time. If it were easy, everyone would do it.

Alapok

Jelszó || "Csokifiúk és Meggyleányok"
Így ejtsd a nevemet || Shi-von Me-gao-en
Nem || Nő
Születési hely, idő || Cork, Írország; 1973. december 8.
Horoszkóp || Nyilas
Kor || 25
Vér || Mugli
Munkahely || Szabadúszó poéta

A múlt

Egy kávéházban ültem. Sminkem utolsó maradványát is elmosták a könnyeim, melyeket szolga lélekkel törölgettem egy agyonhasznált zsebkendőbe. Ajkaimon még éreztem utolsó csókját, de a negédes, mézzel kent zamatot lassan felváltja a kávé keserű, ébresztő jellegű aromája. Fáj, nagyon fáj, de miért is lenne ez másként. Életem utolsó négy évének legmeghatározóbb embere intett nekem búcsút. Fáj amiért és ahogyan elhagyott. Fáj.

Nagyon sóhajtok, egy kósza tincset kihajtok a tekintetemből, majd aprót mosolygok, mintha ő tette volna. Bárcsak még mindig itt ülne előttem és megnyugtatna. Megnyugtatna, mint egy gondoskodó anya, mint amilyen az én anyám volt. Mindig tudtam, ha elestem, akkor anya ott lesz, megpuszilja a homlokomat és pár varázslatos pillanatot eltöltve az ölelésében már tudtam, hogy minden rendben lesz a világban. Mindig vanília illata volt, amit imádtam benne, s talán ezért is a kedvenc illatom. Ha egy frissen sült sütemény gőzölgő zamatát hozza felém a szél, akkor mindig ő jut eszembe, mosolygós arca mindig megnyugtat.
Most azonban inkább apám van előttem. Egyenes volt, konok és büdös a cigarettától. Megfogadtam, hogy soha életemben nem fogok rágyújtani, s most mégis a Gitanes dobozában túrkálok az utolsó szál után, majd hatalmas sóhajjal fogadom magamba karcos füstjét. A homlokomat masszírozom, mintha egy konok fejfájástól szeretnék megszabadulni, de tudom, hogy csak pótcselekszek. Nincs fejfájás, csak a szívem kínja, s attól ezzel a módszerrel nem tudok megszabadulni. Újabb mély szippantás, hatalmas sóhaj és felállok az asztaltól. Kevés borravalót hagyok.

Ahogy kilépek az utcára az őszi naplemente utolsó sugara vakítóan tekint rám, szemüveget kell vennem, hogy kizárjam zavaró jelenét. A Temze partjára sétálok, nézem az uszályok keltette hullámok csalfa játékát, ahogyan habot kavarnak a zöldes felületen. Corkban van egy kedvenc helyem, ahonnan szintén a víz kergetőzését szoktam figyelni, de amóta eljöttem Írországból, azóta nem ültem a Lee partján.
Pedig gyerekként gyakran sétáltam arra, minden reggel és minden délután. Lelkes figyelemmel néztem, ahogyan a kompok százszámra hozzák az embereket és autókat, ahogyan a halászok áruval megtömve térnek vissza a piacra, ahogyan a konténerszállítókat precíz manőverekkel szabadítják meg a terhüktől. Szerettem az illatokat, a színeket és a formákat, ahogyan a hajnal minden érzékszervemet felerősítette, s azt is gyönyörrel fogadtam a szívemben, amikor ugyanezek a jelenetek az alkony melengető fényében megismétlődtek. Szeretettel fogadott alkony, aki elhozta nekem az első szerelmet.

A Gitanes csikkét a folyóba pöckölöm. Általában nem szokásom, most azonban mégis megtettem. Fájt ahogyan elhagyott, mint az első visszautasítás.
Ha szeretek valakit, akkor azt szívem teljes valójával szeretem, magamba olvasztom minden apró porcikáját; ha gyűlölök valakit, testem minden apró rezdülése elutasítja, mintha csak az élettől idegen lenne a valója számomra; s ha valaki elutasít, akkor a fájdalom kínokkal teli mocsarában süllyedek el, ahonnan senki és semmi nem tud a felszínre húzni. Most is így érzek és akkor is így éreztem.
Utolsó évem volt az elemi iskolában, barátok, haverok, felkészülés a középiskolára. A szerelem, még a legenyhébb formája is, azonban mindig elkerült. Nem tudtam senkit sem befogadni a szívembe, nem volt senki olyan, akinek kiadtam volna legféltettebb zugát. Aztán az alkony elhozta nekem a semmiből a lányt, akinek odaadtam volna a féltve őrzött szoba kulcsát.
Nem ismertem őt, de amikor először megláttam mosolyát, elvesztem benne. Amikor észrevett, gyorsan elrántottam a tekintetem, mintha nem érdemeltem volna meg, hogy lássam az arcát. Másnap ugyanakkor mentem arra, de nem volt ott, sőt harmadnap sem. A negyedik napon már lemondtam a reményről, de kegyes volt hozzám a Sors és újra láthattam. Tekintetünk ekkor találkozott először, mosolyunk mintha egyszerre húzódott volna szélesre, de amikor megláttam, hogy a grimasz egy srácnak szólt, összetört a lelkem. Ahogyan most is.

Egy másik megkezdett dobozból vettem ki egy második szálat, majd öngyújtómmal parazsat csaltam a végére. Ő mindig azt mondta, hogy mennyire nem áll jól nekem a dohányzás és abba kellene hagynom, de mindig csak mosolyogtam rajta. Talán ha abbahagyom, akkor még itt lenne mellettem? Egyáltalán miért is kezdtem el? Már tudom...
Lázadó fiatalság. Mármint titokban és minden elővigyázatosságot betartva. Egy punk banda próbáira jártunk egy barátnőmmel, biztonsági tűvel szúrtuk ki a fülünket, trágárul beszéltünk, habzsoltuk az életet és sikítottuk a srácok szövegeit. A barátnőm volt a kedveltebb kettőnk közül, mert ő engedte, hogy a művész ujjak olyan helyeket is felfedezzenek, amiktől engem a hideg rázott. Bár, ha egy lány csinálta volna, más lett volna a helyzet. S más is lett.
Még most is elmosolygom magam, amikor Lynnre gondolok. Valamilyen manager szerű lény volt, aki látott fantáziát a srácokban és stúdióba vitte őket. Ott találkoztam vele, ahogyan egyetlen nőként áll helyt a rengeteg férfi között. Szinte még mindig lúdbőr járja át az egész testemet, amikor visszagondolok rikácsoló hangjára, hírhedten hosszú, tűzvörös műkörmeire és arra a tekintetre, ami egyetlen pillanat alatt mindenkit porrá perzselt. Lynnt azonban így kellett szeretni, s én szerettem. Mint egy barát. A legjobb barát.
Benne volt egyfajta hatodik érzék, amivel mindenkiről meg tudta mondani, hogy milyen a szexuális irányultsága. Gondolom ezzel keltettem fel a figyelmét és nem a szakadt pólómmal, a műbőrkabáttal, a cicanacimmal és a be nem fűzött bakancsommal. Látta rajtam, milyen kellemetlen helyzetbe hoz egy fiú érintése, s amikor az egyik már percek óta nem akart leszakadni rólam, anyaoroszlánként vágott közbe és mentett meg. Kávézni vitt és az alatt a fél óra alatt többet tudtam meg magamról, mint az előző tizennyolc évben. Csüngtem a szavain, ittam minden gondolatát, mosolyogtam a viccein. Elgondolkodtatott.
Amikor végeztem a középiskolával, hozzáköltöztem. Nem volt közöttünk semmi, inkább mester és tanonc viszony volt közöttünk. Segített megismerni önmagamat, elfogadni az embert, aki vagyok, s felnyitotta a szemem a jövőre. Ő mondta először, hogy tehetséges vagyok. Ő mutatta meg első verseimet egy nyomdásznak, aki stencilgépen sokszorosította őket és kiplakátolta vele az egész várost. Még megvan az összes lenyomat.

Lynn hozott először Londonba, majd a harmadik alkalom után itt ragadtam. Emlékszem még, hogy először egy diákszállóban húztam meg magam, amiről eszembe jutott a mostani albérletünk. Illetve albérletem.
Azt mondta, már becsomagolt és el is vitte a cuccait. De hogyan lehet négy évet csak úgy bedobozolni és továbbállni vele? Hogyan?
Újra sírni kezdtem, már nem törődtem semmivel. Csak szívtam a cigarettát és szipogtam. Lassú halál - mosolyogtam el magam...

Fiatal vagyok, de amikor vele találkoztam még fiatalabb voltam, s itt nemcsak a nyilvánvalóra gondolok. Éretlen voltam, felfedezetlen, kihasználatlan, rengeteg energiám volt, amivel nem tudtam mit kezdeni. A munka nem kötött le, de egy szárnyaló fantáziát hogyan is érdekelne a mosogatás? Az éjszakáimat egy étterem konyhájában töltöttem, mosogatással. Edények és lábosok, majd előléptettek a tányérok és evőeszközök részlegre. Imádtam minden pillanatát, de legalább fizette a lakbért. A nappalok leginkább alvással múltak ... így szerezzen az ember ismerősöket, barátokat. Nekem azonban mégis sikerült megtalálnom őt!
Már régen elhagytam a Temze partját, lábaim valamiért arra a helyre vittek, ahol először megláttam őt. Este volt, még nem kezdődött meg a műszakom, de már egyenruhában álltam az étterem mögötti sikátorban, s egy cigit gyűrtem magamba. Akkor még valami torokkaparót. Estélyiben volt, egy testhez álló szürke költeményben, amiben alakjának legapróbb görbületét is megmutatta. Én pedig szinte tátott szájjal csodáltam, amire egy hangos kacaj volt a jutalmam. Természetesen tőle. Akkori társa féltékeny szemekkel meredt rám, de vállat vontam és a csikket elpöccintve mentem a munkaállomásomra, hogy elkezdjem a napi robotot.
Talán két hét telt el, amikor újra lejátszódott ez a szituáció, de akkor egy bőr szoknyát viselt, egyszerű fehér szatén blúzzal. Megkapó volt ahogyan lehajolt a magassarkúján lévő csatot megigazítani, s amikor felpillantott, szinte elveszítettem a fejem. Majd következő alkalommal és negyedszerre is. Valahogyan mindig tudtam, hogy mikor fog megérkezni, s ő mindig előre sejtette, hogy mikor szívom el a meló előtti cigim. Valahogyan mindig összehoztuk. Az ötödik alkalommal az étterem bejárata előtt vártam, ő pedig egyedül jött. Mintha mindketten megéreztük volna, hogy ez lesz a nagy nap.
Még mindig itt van előttem, ahogyan kiszáll a taxiból. Hosszú lábai, mintha sosem akartak volna véget érni, lassan érintették a járdát, magassarkúi hangos koppanással jelezték meglétüket. Feketében volt, testhezálló koktélruhában, s tekintete azonnal megtalált, amikor mosolyával köszöntött. Fehér ing, kötény és nadrág, fekete bakancs. Valahogy nem illettünk össze, őt mégsem érdekelte. Macskaléptekkel közelített felém, borítéknyi táskáját eldobta, majd kezeivel végigsimított az állvonalamon. Nem kért engedélyt, nem volt benne megbánás, nem törődött semmi mással, csak azzal, hogy émelyítően édes csókot leheljen ajkaimra, melyet én próbáltam viszonozni, de nem engedte. Csak egy számot suttogott a fülembe. A telefonszámát.

Felhívtam. Négy év. Vége.

Jellem

Három oldalam van: az érzelmes, a vad és az elgondolodó.

Azt kapod, amit látsz. Ha örömöt látsz rajtam, akkor a hetedik mennyország egyik felhőjén csücsülök; a szomorúság tükröződik a szemeimben, akkor a pokol legmélyebb bugyrában raboskodom; ha irigység villan tekintetemben, akkor a sárga démon teljesen a hatalmába kerít és métellyel színezi szívem.
Minden érzelmem őszinte s megjátszani nem tudom őket, de nem is akarom. Azt akarom, hogy minden érzés, minden hangulat magával ragadjon, elraboljon egy csodás vagy hátborzongató helyre, ahol minden szennyét, minden varázsát a lelkemre ölelhetem és teljességében megélhetem.

Amit akarok, azt megcsinálom. Lehetne önpusztító hedonizmusnak is nevezni vagy végtelen szenvedélyességnek, de ritkán tudom, hogy hol a határ. Másoktól el nem tudom fogadni, hogy kereteket szabjanak, magamtól pedig ritkán kapok ilyen fékeket. Élek a mának, nem gondolva a holnapra, nem érdekelnek a következmények és elvetem a felelősséget. Olyan dolgok ez, amik rabigába hajtanak, amik elveszik az élet ... AZ ÉLET ÉRTELMÉT!
Szeretkezz velem nyilvános helyen; száguldjunk motorral a forgalommal szemben; bulizz velem, mintha az utolsó éjszakánk lenne; köpködjünk a Tower Bridgeről a sétálóhajók utasaira; vágjunk egymáson sebet és igyuk egymás vérét... S miért? Mert miért ne? Egyszer élünk, legyen teljes!

Amikor álmodom, akkor lebegek. Vannak napok, amikor jól esik egy takaróba bugyolálni magam és egy bögre kakaóval bámulni az esőcseppeket. Vagy kiülni egy pokróccal és egy könyvvel valamelyik Temze menti padra, s az alkonyba olvasni a szív fájdalát. Átölelni valakit és vele végignézni egy romantikus filmet, amiben a herceg tényleg megmenti szíve szerelmét. Egy lehullott levelet pörgetni az ujjaim között és lassú sétával népdalokat dúdolni az avaron gázolva.
Kellenek azok a nyugodt napok, amikor feltöltöm az elemeket, amikor mindent kikapcsolok magam körül, s csak a nyugalom érhet utól. Hiszen nemcsak a vadságtól élet az élet, de egy vasárnapi sült a haverokkal is a nagybetűs fontos része, ami ugyanolyan kiszakíthatatlan részem, mint az érzéseim.

Erősség || Őszinteség. Határozottság. Odaadás.
Gyengeség || Érzelmesség. Önpusztítás. Harag.

Apróságok

Mindig || A vanília illata; Gitanes cigaretta; Egy hosszú alvás utáni nagy nyújtózás; Bőrkabátok; Csiklandozás
Soha || Elválás; Cserbenhagyás; Saláták; Sznobság; Hazugság
Hobbik || Bármit. Nem kötöm meg a saját kezem, hogy válasszak valamit.
Merengő || Amikor vele találkoztam és amikor elhagyott.
Mumus || Önmagam, amint a magány térdre kényszerít.
Edevis tükre || A lelkitársam.
Százfűlé-főzet || Szürke színű és kátrány ízű.
Amortentia || Vanília, avar, kávé
Titkok || Tudok rólatok... Úgy értem, ismerem a világ másik arcát is, ahol a varázslók és a mágia uralkodik. Ismerem, mert apám révén ismernem kell. De megnyugodhattok, a titkotok biztonságban van velem. S különben is, ki hinne el egy ilyen marhaságot, nem?
A második titkom is szintén hasonló tudományos fantasztikum: még sosem voltam férfivel. Ugye milyen hihetetlen?
Azt beszélik, hogy... || BDSM körökben mozgok, pedig még sosem próbáltam ki.

A család

Apa || Connor MacGowan; 47; Sárvérű

Apámmal sosem volt felhőtlen a viszonyom, mondjuk úgy, inkább megtűrtük egymást. Ő egy vaskalapos rendőr volt, aki nem nézte szívesen az én lázadásomat, s amikor megtudta, hogy a lánya nem normális - az ő szavai - akkor kitagadott. Nem hiszem, hogy azóta beszéltem volna vele.
Illetve csak egyszer, mielőtt Londonba költöztem volna. Sosem értettem, hogy miért várt ezzel ilyen sokáig. Hogy benőjjön a fejem lágya vagy érettebbnek gondolt, mint ami voltam, nem tudom. Talán még most sem hiszek neki igazán, de amit mutatott, amit a saját szemeimmel láttam, annak nem tudtam nem hinni. Mesél varázslókról, egy Roxfort nevű helyről, titkokról és szemfényvesztésről, s amikor azt a tollat lebegtette, akkor ... akkor valami megfagyott bennem. Valami leviosa vagy micsoda...
Apám, a varázsló. Ezernyi kérdésem volt hozzá, de ő csak annyit mondott, hogy egy háború dúlt, ahol neki választania kellett, s ő minket választott és felhagyott a régi életével. Talán azért volt velem mindig bunkó, mert megbánta a döntését. El tudom róla képzelni.

Anya || Elinor MacGowan; 46; Mugli

A legjobb barátom. Világ életében ütközőpont volt apám és közöttem, ami méginkább igaz lett, miután elmondtam nekik az igazságot. Mindig is támogatott, megértett, feltöltött, vígasztalt, örült velem és nevelt. Máig nem értem, miért jött össze apámmal, annyira különbözőek.
Amikor apám előhozakodott a hatalmas titkával és a fogadalommal, amit anyámnak be kellett tartania, tudtam, hogy miért tartott ki mellette. Apám nehéz terhét cipelte ő is és már én is, mely még jobban összekovácsolt bennünket.

Testvérek || Nincs, bár mindig is szerettem volna.
Gyermekek || Még nincs.
Állatok || Egy angol bulldog, Rufus

Külsőségek

Magasság || 170 cm
Testalkat || Atletikus
Szemszín || Világoszöld
Hajszín || Sötétbarna
Kinézet ||

Az első, ami mindenkinek feltűnhet, hogy egyáltalán nem vagyok nőies. Bár szeretek csinosan felöltözni, a hétköznapokban inkább a férfiasabb megjelenést részesítem előnyben. Bőrkabátok, farmer, bakancsok, egyszerű pólók.
A másik, ami azonnal kiüti az ember szemét: a tetoválásaim. Tudom, hogy manapság még nem annyira elfogadott és egyes helyeken talán még el is ítélnének érte közszeméremsértésért, de ez vagyok én, így fogadjatok el. S különben is, mit ártok vele, ha kicsit színesebb vagyok.
A harmadik szemgúvasztó elem a hajam. Rövid, sportos, férfias. Ennyi.

Tudás és karrier

Pálca típusa || Nem hordok magamnál pálcát.
Végzettség || Van egy érettségim, ha az számít.
Foglalkozás || Szabadúszó poéta (a valóságban alkalmi munkák)
Iskola || Soha többet!
Szak || Talán erőszak. Más nem jut eszembe.
Felvett tantárgyak || -
Varázslói ismeretek || Talán hívjak neked orvost?

Egyéb

Avialany|| Ruby Rose.