Kathie S. Godly

KATHIE S. GODLY

Feltételezd a legjobbat és készülj fel a legrosszabbra.

Alapok

jelszó || "Az utolsó ellenség, akit le kell győzni, a halál."
így ejtsd a nevemet || Kéti Sz(ofi) Gádli
nem || nő
születési hely, idő || Liverpool; 1984, szeptember, 8
horoszkóp || szűz
kor || 14
vér || fél
évfolyam || harmad

A múlt

Gyerekkor
Félmugli családba születtem. Édesapám maga is félvér varázsló, édesanyám pedig egy egyszerű, ugyanakkor mégis lenyűgöző mugli. Előttem már két gyermekük született. Az én születésem, ahogy mesélték, különösen nagy örömet hozott nekik. Sokáig nem mondták el miért, később azonban a bátyám, Matthew megsúgta nekem, miután megesketett, hogy a szüleink előtt soha nem fogok erről beszélni: Nagyobb testvéreim, különösen a bátyám születését beárnyékolta az apa családjával vívott harc. Nagyon nem örültek neki, hogy mugli nőt vett el, és még a nővérem születésekor is próbálták rávenni, hogy hagyja ott anyát. Édesanyám persze mindenben támogatta férjét, a megrázkódtatás ellenére is, amit az okozhatott neki, hogy megtudta: apám varázsló (szerintem azért tudtak könnyedén túljutni ezen, mert a varázsló rokonok áskálódása összehozta őket) Mire én születtem elcsitultak a dolgok (ez persze nem öröm, hiszen azt jelentette, hogy minden kapcsolatot megszakítottak a családunkkal, vagyis apámat kitagadták a rokonai.) és így igazán örülhettek az újabb kis jövevénynek. Azt is Matt árulta el, hogy a szüleim igyekeztek távol tartani gyermekeiket a varázsvilágtól, amíg lehetett, ezért őt és a nővéremet, Sarah-t is megkérték, hogy ne beszéljenek ezekről a dolgokról előttem, később pedig az öcsém előtt sem. Ez az oka, hogy sosem tudtam meg, a szüleim miért szeretnének, amennyire lehet, elszakadni a varázsvilágtól. Az az érzésem, hoy összefüggésben van a dolog a varázsló rokonainkkal, és azzal, ahogy apámmal bántak, míg közöttük él. Legalábbis mikor nagy ritkán róluk beszélt, nagy keserűség áradt a hangjából.
5 éves korom előtt sokat játszottam Sarahval, babáztunk, futkostunk és minden egyebet, amit kitudtunk találni. Annak ellenre, hogy 9 évvel idősebb nálam, nagyon jó barátnők is lettünk amellett, hogy testvérek vagyunk. Mikor a Roxfortba ment, sokáig nagyon egyedül éreztem magam.
Először 5 éves koromban adtam jelét, hogy boszorkány vagyok. A bátyám elvette tőlem a kedvenc babámat. Olyan mérges lettem, hogy ráuszítottam a játékbaglyomat. Nagyon megijedtem, mert közben a bátyám keze megsérült (persze nem súlyosan, csak egy kicsit megvágta a bagoly) úgyhogy napokig alig mertem kijönni a szobámból. 3 nappal később anyu bejött a szobámba, és leült mellém az ágyra. Alaposan kifaggatott, én pedig megszeppenve elmeséltem neki a legapróbb részletekig mindent, ami történt. Azt hittem nagyon le fog szidni, amiért sérülést okoztam Mattnek. Ehelyett azonban megölelt, és boldogan vitt le édesapámhoz (kettőjük közül ő ugyanis a varázsló, anyukám "egyszerű" mugli varrónő) és neki is el kellett mesélnem mindent. Ő is nagyon boldog volt, és gratulált hozzá, hogy immár jó esélyem lett majd felvételt nyerni a legjobb varázsiskolába, a Roxfortba. Visszaemlékezve veszem csak észre, hogy volt valami a tekintetükben. Félelem, vagy aggodalom? Abban vagyok csak biztos, hogy az örömük mégsem volt annyira felhőtlen, mint nekem mutatták.
Egy évvel később megszületett az öcsém, Josh. Nagyon örültem az érkezésének, mert mindig vágytam egy kistestvérre. Születésétől kezdve nagyon örültem, ha játszhattam vele, vagy vigyázhattam rá. Ugyanebben az évben kezdtem a helyi mugli általánosba járni. Rengeteg barátom lett az ott töltött idő alatt, mindenki "elbűvölő" egyéniségnek talált. És bár nagyon élveztem a helyzetet, és kíváncsi természet lévén tanulni is szerettem a következő években egyre gyakrabban gondolkodtam azon, hogy milyen lehet a Roxfort, és vajon tényleg felvesznek-e, hiszen semmit nem tudtam a varázslásról, sem pedig arról, mennyit kell egy elsőévesnek tudnia. Matt és Sarah megtartották az ígéretüket. Bár, ami azt illeti, lehetőségük sem igazán akadt, hogy beszéljenek a varázslóvilágról, hiszen az év nagy részét a Roxfortban töltötték. Így tehát, a Roxfortba való felvételem előtt úgy éltem, mint egy átlagos mugli lány, szorgalmasan tanultam, sokat játszottam Joshsal, és esténként felolvastam neki, nyaranta pedig a nővéremmel és bátyámmal töltöttem rengeteg időt (gyakran elvitt kirándulni, ha lehetőség adódott rá, viszonylag messzire is). Ha pedig nem velük vagy Joshsal voltam, akkor anyutól vagy a nagymamámtól tanultam főzni (persze nem sokat, hiszen kicsi voltam még, de nagyon megszerettem, mert ilyenkor nagyon jókat beszélgettünk, és nagyi rengeteget mesélt) Nagyon boldog voltam, leszámítva, hogy mugli társaimmal szemben annyit legalább tudtam, hogy létezik a varázslóvilág, és mindennél jobban szerettem volna én is a része lenni.
2 évvel ezelőtt, júliusban végre levél érkezett. Úgy emlékszem rá, mintha most történt volna egy pillanattal ezelőtt. Tipikus angol nyári nap volt. Nem túl meleg, de napfényes, én pedig ilyenkor nagyon szeretek kint játszani a barátaimmal. Aznap is átjött hozzám két legjobb barátnőm, Juny és Samantha. Fogócskáztunk, babáztunk, élveztük a szép napot. Már délutánra járt az idő, már megebédeltünk, és a napon feküdtünk a lányokkal, amikor egyszer csak anya hangját hallottam a házból
- Kathie, kicsim, gyere be, kérlek! - kiáltotta. Próbáltam a hangjából kivenni, hogy bajba kerültem, feladatot szeretne rám bízni, vagy valami más történt.
- Máris megyek - kiáltottam vissza kíváncsian, ugyanakkor kicsit értetlenül, mivel nem jöttem rá, miért hívhat anyu. Szóltam Junynak és Samnek hogy kicsit be kell mennem, és már futottam is be.
- Igen, anyu? - kérdeztem a nappaliba érve, ahol anya ült, meglepő módon apával együtt, aki általában késő estig dolgozott.
- Nagyon fontos ügyben hívtunk be - válaszolt komoly arccal apu, majd széles mosollyal a kezembe nyomta azt a bizonyos zöld tintával címzett borítékot. Még mindig kicsit értetlenül rápillantottam a borítékra, melyen gyöngybetűkkel az én nevem és címem (még a szobám is) szerepelt. Egyre jobban érdekelt mi lehet, ezért gyorsan kibontottam és a lélegzetem is elakadt mikor elolvastam a levelet:

Roxfort
Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Tisztelt Godly kisasszony!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.
Tisztelettel:
Minerva McGalagony
Igazgatóhelyettes

- Ez azt jelenti... - kezdtem a kérdést egyre növekvő örömmel, de befejezni már nem tudtam, mert anyukám leolvasta az arcomról a gondolataimat.
- Igen kicsim - mondta mosolyogva, és átölelt - Szeptembertől a Roxfort diákja leszel. - Eddig bírtam visszafogni kitörő örömömet. Táncra perdültem, és negyed órán keresztül ugrándoztam. Fel sem tűnt örömömben, hogy a szüleim szemébe ugyanaz az aggodalom költözött, mint amikor először varázsoltam véletlenül.
- Kicsim – mondta apa komoly tekintettel – Anyáddal szeretnénk megkérni, hogy Josh előtt ne nagyon beszélj majd a Roxfortos kalandokról, rendben? Ugye megígéred? – Igazából számítottam erre a kérésre, úgyhogy minden meglepettség nélkül, hasonló komolysággal feleltem
- Persze apa, megígérem. – Ahhoz viszont túlságosan örültem, hogy abba is belemenjek, miért, ráadásul eszembe jutott, hogy July és Sam még mindig várnak odakint, úgyhogy kimentem hozzájuk, és már higgadt fejjel meséltem el nekik, hogy egy magániskolából kaptam levelet, ahová a következő tanévtől járni fogok. Gratuláltak, és elkezdtünk a várható izgalmakról beszélgetni, hiszen ők is új iskolába kerültek szeptembertől.
A levélhez csatolt felszereléslistán szereplő taneszközöket egy hónappal később szereztük be Londonban, az Abszol úton. Ez szintén izgalmas kirándulás volt. Ámulva figyeltem, ahogy rám igazítják az új taláromat, izgatottan válogattam a baglyok és macskák között, míg végül megvettem Uldot, a gyönyörű macskabaglyot. A legizgalmasabb mindezek mellett a pálcavásárlás volt. Ollivander úr sokáig kereste a számomra legmegfelelőbb pálcát, Végül egy 10 hüvelykes magyal pálcát kaptam unikornisszőrrel. Egészen különös érzés volt, mikor a kezembe vettem. Mintha összekapcsolódtunk volna, és szinte még hozzá sem értem, már szórta is a gyönyörű aranyszikrákat.
Szeptember 1-jén reggel aztán az izgatottságom mellé társult a szorongás is, hiszen rengeteg új embert ismerek meg a következő hetekben, sok barátot szerezhetek, és ami a legizgalmasabb: megtanulhatok varázsolni! Anyukám könnyes szemmel, apukám komolyan, de túlcsorduló szeretettel búcsúzkodott tőlem a King Cross pályaudvaron. Ekkor tűnt fel nekem először az aggodalom szüleim szemében, de túl izgatott voltam, hogy komolyan foglalkozzam az okával. Egy utolsó gyors ölelés után tanácsaikkal elhalmozva, zakatoló szívvel szálltam fel a Roxfort expressre, hogy elinduljak életem eddigi legizgalmasabbnak ígérkező kalandja felé.

Roxfort
Első Roxfortos évem viszonylag nyugodtan telt a helyzethez képest. Dumbledore mindent megtett azért, hogy a diákokat távol tartsa az eseményektől, amennyire lehet. Ennek köszönhetően volt időm megismerni a tanárokat, dolgozókat (Madam Cvikker lopta magát legjobban a szívembe. Valószínűleg ennek az az oka, hogy hasonló szeretettel viseltetünk a könyvek iránt, és az olvasás kapcsán sok a közös témánk) és a diáktársakat. Ebben az évben sajnos senkivel nem kerültem szorosabb kapcsolatba, részben a zárkózottságom miatt, részben pedig azért, mert a szabadidőm nagy részét a könyvek között, vagy a zongoránál töltöttem. Mint mindenkit, engem is nagyon megráztak az év végi események. Dumbledore halálát nehezen tudtam feldolgozni, még kevésbé azt, ami utána az iskolában történt. Piton lett az igazgató, és semmi nem maradt olyan, mint előtte.
A második évben minden nap rettegtem, nehogy valami olyat kövessek el, ami miatt rosszabb várna rám annál, hogy kicsapnak. Tapasztaltuk, hogy Piton valahogy mindig, minden egyes szavunkról értesül, és csak reméltük, hogy ugyan ez nem igaz a gondolatainkra is. Az egyetlen, ami nem változott az az volt, hogy az órák rendben folytak, és a tananyag mennyisége sem lett kevesebb (sőt, ha lehet még sokkal több). Annak ellenére, hogy nem mertünk nyíltan beszélni a Roxforton kívüli eseményekről, mind félve figyeltük a híreket, próbálva kihámozni, hogy számunkra hogy alakulnak a dolgok. És érezhetően mindenki fellélegzett, mikor a Reggeli Prófétában nem látta a főoldalon Harry Potter, Ron Weasley-t vagy Hermione Grangert megkötözve, vagy, ami sokkal valószínűbb lett volna: holtan. Én elsősként párszor összefutottam velük a folyosón, így látásból ismertem mindhármukat, de tudni csak annyit tudtam róluk, amennyit a többiektől hallottam. Ebből legalább annyit felfogtam, hogy Harry Potter az egyetlen, aki bármiféle veszélyt jelenthet Tudjukkire, úgyhogy én is csendben, magamban reménykedtem, hogy hamar sikerül neki a küldetését befejezni, és legyőzni Tudjukkit. Nem számítottam rá, hogy ebben nekünk is jut majd szerep. Ugyanis a tanév végén megjelent Harry, Ron és Hermione az iskolában. A diákok azt suttogták, hogy a küldetésük hozta őket vissza. Pitonnak persze a fülébe jutott a pletyka és az éjszaka közepén minden diákot összehívott, hogy közölje, mire számíthat az, aki az árulókat bujtatja. Megfagyott a levegő, senki nem szólt, és nem mozdult. Ekkor érkeztek meg a tanárok Mcgalagony vezetésével, és átvették az irányítást, Pitont pedig elüldözték. Mcgalagony azonnal bejelentette, hogy a kiskorú tanulók haladéktalanul elhagyják a kastélyt.
Én csendben visszarohantam a hálókörletembe (tudtam, hogy nagyon hamar elszabadulhat a pokol a kastélyban, hiszen ha minden kiskorút elküldenek Roxfortból, akkor nagy a baj), mert legkedvesebb könyvemet, amit édesapámtól kaptam még kisgyerekként) ott hagytam. Az összes többi holmim nem érdekelt, de a könyvet semmiképpen nem lettem volna képes ott hagyni, ahol lehet, hogy megsemmisül. Az ágyamhoz érve gyorsan mindent kidobáltam a ládámból, majd mikor megtaláltam a könyvet felpattantam, és sarkon fordultam, hogy visszarohanjak a többiekhez. És megfagyott bennem a vér. Mert ott ált, tőlem alig pár lépésnyire a legszörnyűbb teremtmény, amit el tudtam képzelni. Bár még sosem láttam, rögtön felismertem, hogy egy dementor áll előttem. Hiába akartam volna elfutni, teljesen megdermedtem a félelemtől. Kétségbe esetten kutattam valami után aa fejemben, ami segíthet, de egyre jobban kétségbeestem, ahogy beláttam: Semmit nem tudok, ami segíthetne. A dementor lassan, nagyon lassan elindult felém. Úgy látszott tudja, hogy megdermedtem a rettegéstől. Alig 4 lépésre volt tőlem, mikor berontott a hálóterembe Mcgalagony. Nem emlékszem, hogy csinálta, de pár pillanat alatt elkergette a dementort, majd aggódó arccal sietett hozzám. Amint a dementor elment, én térdre rogytam, és nagy erőfeszítésbe került, hogy ne sírjam el magam.
- Jól van, Godly? – kérdezte meleg hangon Mcgalagony, majd átváltott a szokásos, szigorú hangjára – Azt hittem világosan fogalmaztam, amikor azt mondtam: A kiskorú tanulók haladéktalanul elhagyják a kastélyt. Mit keres maga itt?
- E-Elnézést kérek tanárnő – mondtam, még mindig könnyeimmel küszködve – Ezt a könyvet édesapámtól kaptam – mutattam fel a könyvet – még régen, és nagyon, nagyon fontos nekem – tettem hozzá kábán. Mcgalagony arcáról a rosszallás és a megértés keverékét olvastam le, de a hangján egyik sem érződött, amikor válaszolt.
- Gyorsan hozza magával, és igyekezzen utolérni a többieket, amennyiben nem érzi magát elég jól, megkérek valakit, hogy elkísérje.
- Köszönöm, tanárnő, de már jól vagyok – feleltem még mindig kicsit kábán, de mosollyal az arcomon. Valóban, a dementor távozása óta percről percre egyre jobban visszatért a megszokott jókedvem, és a dermedtség is teljesen elmúlt. Amilyen gyorsan csak tudtam, visszasiettem a Roxfortot elhagyó diákokhoz, és szeptemberig vissza sem jöttem már. Mivel az események után apám elzárkózása a varázsvilágtól még erősebb lett, a történteket sem igazán követhettem, de a legfontosabb dolgokról azért a barátaimmal váltott egy-két titkos levélből tudomást szereztem.
Így, a harmadév elején alig várom, hogy meglássam, vajon visszatérnek-e a dolgok az első évben megszokott kerékvágásba, és hogy megismerkedhessek Roxmortssal is, hiszen a felsőbb-évesektől rengeteget hallottam már róla.

Jellem

Őszinte, nyílt tekintetű lány vagyok. Ha a barátaimról van szó, szinte gondolkodás nélkül belevetem magam bármibe, hogy segítsek rajtuk. Ezen kívül átlag feletti szorgalommal és intelligenciával állok neki a tanulásnak, és ha egyszer valamit a fejembe verek, senki nem tudja kiverni belőle.
Életelvem az optimizmus: mindenben keresem azt, ami miatt vidám lehetek, ami pedig elkeserít, azzal csak annyit foglalkozom amennyit muszáj, így ritkán vagyok magam alatt. De nem csak mindig keresem, aminek örülni lehet, hanem szarkazmussal, és néha csípős humorral legalább azt mindig elérem, hogy én nevessek, de gyakran a körülöttem állók is nevetnek.
És ezen kívül, ha segítségre van szükséged, hozzám bátran fordulhatsz, lehetőségeimhez és képességeimhez mérten mindent megfogok tenni, hogy megoldjuk a problémádat. Ez azt is jelenti, hogy ha te fel is adnád, én akkor is tovább megyek, nem ismerem azt a szót, hogy feladni.
Erősség || Vidámság, Optimizmus, Szorgalom, Átlag feletti intelligencia
Gyengeség || Makacsság, Meggondolatlanság, Kicsit hirtelen természet, Olthatatlan kíváncsiság.

Apróságok

mindig || Paradicsomos ételek, Könyvek, Főzés, Kviddics (akármennyire szerette volna apám távol tartani otthonról a varázsvilág eseményeit, a világkupáról a bátyám miatt az egész család mindent tudott), Zene ( A nagymamámtól megtanultam zongorázni, és nagyon megszerettem, így a Roxfortban is megkerestem a lehetőséget, hogy játszhassak.)
soha || Máj, "Tömegnyomor", Kígyók/ Pókok, Takarítás, túl nagy felelősség
hobbik || Olvas vagy zenél
merengő || Legjobb emlékem az, amikor megjött a levél a Roxfortból. Sose voltam még olyan boldog. És az elmúlt tanév eseményei ellenére még mindig úgy gondolom, hogy ez volt a legjobb dolog ami valaha történt velem.
Legrosszabb emlékem az a bizonyos találkozás a dementorral. Azóta is vannak néha rémálmaim. Soha, de soha nem szeretnék többé dementort látni!
mumus || A dementoroktól
Edevis tükre || Ahogy éppen a könyvemet dedikálom, nagyon sok példányban.
százfűlé-főzet || Bíbor, enyhén édeskés, keserű íze van, gerbera illatú és folyékony, homogén állaga.
Amortentia || Rózsa és csokoládé.
titkok || Szerelmes voltam Victor Krumba. A bátyám sokat mesélt róla a Kviddics világkupa kapcsán. Sosem akartam korábban idősebb lenni, de ekkor azt szerettem volna, ha nagyjából egyidős lehetek vele.
azt beszélik, hogy... || Hogy egyszer nyuszivá változtattam az öcsémet

A család

apa || Rufus Godly; 47; félvér, tipikus apa-lánya kapcsolat. Nagyon szeretjük egymást.
anya || Lilian Godly; 46; mugli, ő a legfőbb bizalmasom.
testvérek || Matthew Godly, 26; Szeretjük egymást, de régebben sokat nyúzott engem,
Sarah Godly, 23, Jó barátnők vagyunk.
Josh Godly, 6, Nagyon szeretjük egymást. Sokszor kér, hogy meséljek neki, én pedig boldogan állok ilyenkor rendelkezésére.
állatok || Mindenkinek van állata, aki már elmúlt 10 éves, név szerint Hug, a dobermann (Matthew kutyája) , Bolp, a cirmos házimacska (Sarah kedvence) és az én Uldom, a szürke macskabagoly

Családtörténet ||
A családunk egyáltalán nem ismert, és apukám egyébként sem mesél a családjáró Az egyetlen, amit boldogan mesélt, és amire kifejezetten büszke vagyok, hogy a háborúban nem állt át a család egyetlen tagja sem Tudjukki oldalára. Ezen kívül sajnos egyáltalán nem tudok semmit a szűk családon kívüli rokonaimról.
Amikor az elmúlt évben Tudjukki átvette az irányítást a varázsvilágban, apa (mivel nem tehetett mást) engem visszaküldött a Roxfortba, viszont ő maga anyával, és Joshsal együtt teljesen elzárkózótt a varázsvilágtól, és minden maradék kapcsolatát is megszűntette a varázslókkal. Matt és Sarah elmondta, megkérték őket a szüleink, hogy csendben végezzék a dolgukat, és semmiképpen ne okozzanak feltűnést. Ez annak fényében, hogy nekem is azt mondta, mikor másodszor szálltam fel a Roxfort expressre, hogy húzzam meg magam, tegyem a kötelességem, egyébként pedig maradjak nyugton, és véletlenül se tegyek olyat, ami szabályba ütközik, egyáltalán nem lepett meg. Az elzárkózása a mai napig megmaradt.
Jelenleg apu eladó egy kis supermarketben, anyu varrónő, Matthew Egyiptomban dolgozik (a piramisok mágikus berendezéseit kutatja), Sarah a minisztérium alkalmazottja, Josh pedig iskolába jár a muglik közé, és egészen eddig nem mutatott mágikus képességeket.

Külsőségek

magasság || 160 cm (Igen, elég alacsony vagyok, de nekem nincs semmi bajom a magasságommal)
testalkat || átlagos (nem vagyok túlságosan vékony, sem pedig kövér)
szemszín || zöld (sokan mondták már, hogy olyan, mint a smaragd)
hajszín || fekete (a kevésbé élénk fajtából)
kinézet || Szeplős, hosszúkás arcú, egészséges, viszonylag sötét bőrű, „szép kishölgy” vagyok. Az arcom sokak szerint sugározza az optimizmust, vidámságot és melegszívűséget. Valószínűleg első látásra szimpatikus, annak ellenére, hogy semmi rendkívüli nincs a kinézetemben, ha csak nem találod megigézőnek a zöld szememet (mondták már nekem, hogy bárkit elvarázsolnék egy pillantással, de szerintem semmi ilyesmire nem lennék képes ezzel a szemmel). Az öltözködésem, amikor éppen nem talár van rajtam, teljesen egyedi, és ha van is köze a divathoz, hát nem azért, mert erre külön figyelek. Szeretem az élénk színeket, és van érzékem hozzá, hogy hogy válogassam őket össze, amikor felöltözök. Szeretek szoknyát hordani, és a kedvenc ruhadarabom a norvégmintás pulóverem, bár sajnos kevés alkalmam van hordani. A hajamat szeretem befonva hordani, de mindenképpen összefogom, mert nagyon zavar, ha az arcomba lóg. Amikor olvasok vagy tanulok, láthatsz szemüveggel, de csak az olvasáshoz van rá szükségem, úgyhogy általában nem hordom.

A tudás
A Roxfort előtt mindig kitűnő tanuló voltam, és a roxfortban is igyekszem maximális teljesítményt nyújtani.
Az első két éven mágiatörténetből, sötétvarázslatok kivédéséből V a többi tantárgyból K minősítést kaptam.
Kedvenc tantárgyaim az átváltozástan (Nagyon megtetszett, amikor Mcgalagony átváltozott macskává), a repülés és a bájitaltan (Bár Piton nem volt szimpatikus, de már akkor is érdekelt a tantárgy, mióta pedig Oakly professzor vette át a tárgyat, kifejezetten szeretem.)
felvett tantárgyak ||
Legendás Lények Gondozása – Érdekelnek a varázsvilág szülöttei.
Rúnaismeret – Mindig is szerettem a különös betűket/karaktereket.
Számmisztika – Kíváncsi vagyok, mit lehet a számokból/számokról megtudni.
pálca típusa || 10 hüvelyk, magyal, unikornisszőrrel

Egyéb

avialany|| [/pre] Anna Popplewell