Minerva E. Balmoral
[Topiktulaj]
the variable
☆ Miss Sparkly-eyed ☆
Hozzászólások: 593
Jutalmak: +1057
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Kor: 22
Ház: Griffendél
Évfolyam: Negyedik
Családi állapot: Bonyolult
Kedvenc tanár: Quennel Oakley
Kviddics poszt: Nem játszik
Nem elérhető
|
|
« Dátum: 2016. 03. 13. - 19:28:04 » |
+1
|
February, pick up your pen and weep, Write poems about february in sobs and ink, While thunder booming in the background Is burning in the black of Spring Ravena & Cerys +18 ...Utálom a tavaszt, ezt a sok színt és meleget, ami be akar mászni a fejembe, és itt zsibong, fáj és lüktet. Takarodjatok a fejemből, mind, ez az enyém..! Csak az enyém... Csönd van, végre, mert azt akartam, nem bánt senki, nincs itt a kis kurva sem, csak Ravena meg én. Ülünk csöndben, és én ezt szeretem, a zajt nem, azt sosem, ami kopogtat a koponyámon és bájitalt kell innom megint, hogy szép legyek és csendesen simuljon minden hozzám, én hozzájuk. Nem szeretem az embereket, olyan kiismerhetetlenek, de Ravenát kedvelem, mert mindig tudja, miért vagyunk itt és hisz is benne. Tetszik, hogy tud hinni, tetszik, hogy nem ostoba, és főleg, nem kérdez olyasmiket, honnan van a kis kurva, hol van most és ki az apja. Mit érdekel mindenkit, ki az apja, nem azért vagyok itt, mert kinyomtam magamból egy parazitát, hanem mert együtt akarjuk a hatalmat a világ felett. Előbb a koszos sárvérűek, aztán a mocskos lények, még Greyback is, aki a szarszagú lehelletével azt képzeli, hogy ember és közénk tartozik, pedig az asztal alatt kuporgó házimanónál is kevesebb, kevesebb, minthogy beletöröljük a csizmánkat, ha térdig jártunk a vérben és a tavaszban... Utálom a tavaszt. - Lassan ideje lesz nekilátnunk annak a néhány sárvérűnek, akit ránk bíztak. Gondoltad, hogy egyszer tanárokat fogunk ölni? - magamhoz ölelem a poharamat, benne bor - Olyan jó lenne, ha végre sikerülne elkapnunk néhány rendtagot is, bizonyára sokat segítene. Van már ötleted? Vagy úgy csináljuk, ahogy eddig mindig? Idegesít ez az órakattogás.. Tudom, hogy az én órám, pontosabban az, amit az anyám hozott magával a tengerentúlról, de akkor is olyan, mintha a csontjaimban jelezné az idő múlását. Felállok, és határozottan rámeredek, de nem átkozom meg. Milyen jó lenne, ha eltűnne, és minden más probléma is.. Rohadjon meg minden szépen. Miért nem halhatnak meg, ha azt akarom? Ha egyszer jókislány vagyok... NEM. Nem gondolok most erre, dolgozunk. Szabad vagyok, erős vagyok, félnek tőlem... Főleg, mióta megmutattam nekik a legújabb kis művemet. Ezért is van itt Ravena is, remélem, tetszeni fog neki, és valami végre felderíti ezt a mocskos tavaszi kikeletet. Felállok, és kisétálok a szalonból, intek neki, hogy kövessen, és amikor odaér mellém, még egyszer végigmérem azt az órát. Akarom, hogy elhallgasson. AKAROMAKAROMAKAROMAKAROM....Rohadjon meg az összes... - Képzeld, nagyon sokat haladtam a kísérleteimben...! A múltkoriak meghaltak, nem bírták a gyűrődést, de már eltakarítottam a hullákat, kinek van rájuk szüksége. - haladunk a lépcsőn lefelé, fáklyákat gyújtogatok sorban egy mondóka dallamára: 'egyet neked, egyet nekem, egyet neki, egyet... nekünk' - Már nagyon szépek lettek, de még nem tökéletesek. Ne törődj vele, ha beszélni próbálnak, majd kitépem a nyelvüket, unalmas a szövegük. A kis ribancra emlékeztetnek... Ő most nincs itt, de majd nyáron kipróbálom, örül e az új játszótársainak. Nézd csak.. A katakombák olyan szépek. Csend van, nem kattog az óra, minden hideg és mindig az történik, amit akarok. Játszhatok órákig, nincs itt senki, hogy bántson és felügyeljen. Szép, szép, szép, tetszik. Szeretem. Az egyik cellából sírást hallunk, de amikor kinyitom, rögtön előre is küldök egy némítót, nem érdekel a nyafogás. Nem érti, hogy milyen szép lesz, ha végeztem? A pálca fénye egy kuporgó kis nyomorultra irányul, a teste aszott, az nem is fontos, ásítanak benne a sebek, mind rohad már, nem szeretem a kukacokat, a hangjukat sem, itt meg hemzsegnek, biztos ezért bőg itt, de az arca.. Igen, az nagyon gyönyörű. Egy kislányé, idegen nyakon, de nem is ez a fontos. Nincsenek még szemei, nem találtam tökéleteseket hozzá, de tudom, így is hatalmas dolog, hogy átültettem. Kedvesen Ravenára mosolygok, és feljebb emelem a fényforrást, hogy láthassa. - Ne aggódj, töröltem az emlékeit, az mindig jól ment. Majd később megölöm, nem maradna életben, de azért ez elég jól halad, nem? Összeteszel két csúszómászó sárvérűt, és mégis.. csoda születik belőle! A tavasz ébredése... Egy új világban. Hogy tetszik?
|