Hollóhát vs. Griffendél - Lelátók

Itt szurkolhattok a csapatoknak, minden Kviddicsfan élhet vágyainak!

Drukker versek, reagok, felkiáltások, hajtépések, ércelődések, nemi aktus a lelátó alatt - ide velük!

in the heat of the moment

+18

   Esküszöm, feldugom az ütőt a csapatunk seggébe - igen, egy közösre gondoltam - ha elveszítik ezt a meccset...! A korláton áthajolva üvöltök teli torokból, a mellettem állók már egy ötméteres körben elhátráltak, lengetik a fiszi-faszom zászlócskákat, de én integetek az épp erre repülő gárdának, és néha gondolom leütöm Mattie csinos pofiját.. De hát Merlin bassza meg, mi játszunk! Oké, megígértem, hogy konstans módon lefosom sugárban az egész kviddicset, ha már Vulkanov nem vett be, de csak nem bírok a véremmel..
   - MI VAN, VAK VAGY, SPORI?! HÁT NEM LÁTOD, HOGY CSALT AZ A NYOMORULT?! MEGÖLLEK PICKWYCK, CSAK SZÁLLJ LE A SEPRŰDRŐL....! - azt hinnétek, elmegy a hangom egyszer majd, de nem, edzésben vagyok már - DULLAHAN, NE ÚGY REPÜLJ, MINT A NAGYANYÁM, LÖKD LE AZT A KÖLYKÖT! BALMORAL, TE HÜLYE LOTYÓ, EGYETLEN DOLGOD VAN...! MI AZ ISTEN, COOPER, EZÉRT ÜLSZ A HELYEMEN!?
    Megállok kifújni magam, és most kurvára nem nyugtat meg, hogy ki is lövik a terelőnket.. Hát hogy lehet egy terelőt lelőni egy gurkóval, mikor van nála egy bunkó, pont azért, hogy továbbítsa? Velem ilyen tuti nem történne meg, már rég darabokban pihengetnének a gyepen a nyuszókák. Úristen, milyen kibaszott villámlás.. Vulkanov idén eldöntötte, hogy lehetőleg minden meccsnek legyen halálos áldozata? Az épp pontot szerző hollóhátasnak feltartom a középső ujjamat, és aztán ki is fütyülöm. Manduláig felnyomhatjuk magunknak a fairplayt, ha ilyen lesz az egész..
    -Lehet köpköveznem kéne inkább, azzal nem számít testisértésnek, ha vesztés után az eszközökkel vered agyon az ellenfelet. - nézek kicsit bánatosan Mattre, bár sejtem, úgyis később dugni fogunk szomorkodásból vagy örömködésből - De úgyis tök mindegy, hogy nyerünk-e, ha utána Prescott úgyis levonja minden szarért, vagy ha a németek felrobbantják az iskolát.. Ha meg kell baszódni, hát meg kell baszódni... de faszom akkor is...GYERÜNK MÁR, VERJÉTEK AGYON ŐKET...!

          Legutóbbi megmozdulásommal a Mardekár – Hugrabug meccsen nem okoztam osztatlan sikert, de minek tagadjam magam. Most sem fogom megtenni, de ezúttal hova is állhatnék? Nem, ezúttal maradok a tanárok számára fenntartott helyen. Elhúzom a függönyt az irodám ablakában, és tudom, akármi is történt kettőnk között, aggódni fogok érted… értetek. Nem is tudom mi a rosszabb, ilyen időben minden körülmények között megnézni a meccset, vagy lejátszani azt. Felveszem a kabátom és elindulok a kilátó felé. Már majdnem el is kezdődik, mikor elfoglalom a helyem közel a griffendélesek karikáihoz. Látni akarlak, némán figyelni, és ha kell, akkor azonnal odarohanni, ha történne valami.
          Körbenézek, még ha tanár társaim sejtenek is valamit, most nem úgy tűnik, mintha bárkit is ez érdekelne, aminek örülök. Amíg láthatatlanok tudunk maradni, addig minden rendben lesz. Vagy legyen egyáltalán minden rendben? Azóta minden… majdnem minden más és… a terelő zuhanása rángatja vissza teljes figyelmem a játékra. Szerencsére a fiúnak nem esik baja, de a játékot akkor sem tudja folytatni. Mi lesz így velük? A karikák felé nézek, de mikor látom, hogy jól vagy, akkor azonnal el is fordulok, de végül úgy döntök, hogy elhagyom a lelátót és visszamegyek az épületbe. Van néhány fontos levél, amit el kell küldenem, és nem ártana lebeszélnem a párbajszakkört sem Keannel.
          A távolból még hallom az örömujjongást. Valaki vagy elkapta a cikeszt vagy csak simán sikeresen fenn maradt a seprűjén. Akármelyik is lesz a helyes, a mai este mindenki ünnepelni fog. Hajrá egyik, győzzön a másik. De hogy melyik lesz, melyik, azt majd a sors dönti el.

Je vois le chaos en dessous - encore

     Úgy vélem, ehhez a sporthoz nem rendelkezem megfelelő keménységű gyomorral, legalábbis úgy érzem, már a látványtól legszívesebben rágyújtanék egy megnyugtató cigarettára, és lehetőleg a nap további részét a biztonságos székemben tölteném, nem is gondolva arra, hogy a fejem felett emberek cikáznak villámszerű sebességgel - nem is beszélve a valódi villámokról! Bár értem, miért élvezik annyira, és a közönség arcáról is lerí a szórakozás vegytiszta kifejezése, én elfehéredve pillantok fel minden alkalommal, mikor síp harsan, versenyző kiabál vagy dörren az ég. Ez többször megismétlődik, mivel lelkes kolléganőm igazán beleéli magát a látványba, olykor hangos szóval a meglátásait is közli velük, nekem pedig ügyelnem kell rá, hogy az intései ne az én arcomon érjenek véget..
     Szokatlan viszont, hogy Fawcett ezúttal nem éli ki kapuzárási pánikját a diákok közé vegyülve, vagy esetleg a saját házán kívül nem részrehajló...? Á, már látom is távoztában, úgy siet a kastély felé, mint ahogy én is tenném az egyik hajmeresztő mutatványt látva a levegőben. Ezúttal kivételesen egyetértenék vele, de szorítom a griffendélesek zászlóját, és bármilyen nehezemre is esik nem rettegni, kitartok. Büszke vagyok a küzdelmükre, elhivatottnak tűnnek, és együtt örülök minden sikerüknek az éljenzőkkel.
     - Ne izgulj miattam, Leon. - köszönt el tőlem az előző este az unokahúgom, arcán széles mosollyal - Valamiben mindenkinek meg kell halnia, és Vulkanov professzor minden bizonnyal nagyon szép beszédet mondana a temetésemen, ha mondjuk véletlenül egy csel miatt halok meg. Naaa, ne nézz így rám, biztos van valami formanyomtatványa az iskolának a váratlan elhalálozásra, amit elküldhetnek a szülőknek. Majd.. megoldom vlahogy.
     Nem nyugtatott meg, ahogy most sem különösebben, de bíznom kell benne, bíznom a csapat többi tagjában is. Napról napra büszkeséget okoznak, látom, hogy boldogulnak az életben, és már ki is húzom magam, szélesedik a mosoly is..
    - Hajrá, oroszlánok! Vive les lions...!

Az előző mérkőzésre valahogyan sikerült elrángatniuk, de teljesen ki van zárva, hogy újra emberek közé menjek. Mi a jó ebben az egészben? El nem tudom képzelni, bárki vonzónak találja a nagy zajt és a tömeget, ami ezeken az eseményeken jelen van. Még most is pálcám intésével húzom össze a függönyöket a Rúnatorony ablakán, amivel képzeletben a zajongást és ricsajt is kizárom, nem csak a látványt. Eleve szörnyű volt nézni, hogy ilyen ítéletidőben ezek a levegőben kínozzák magukat. Brrr... Nem értem, mi a baj az emberekkel.
Nem szurkolok egyik csapatnak sem, amúgy sem hiszem, hogy meg tudnám különböztetni őket, és a játékszabályok se teljesen tiszták. Kedvenc elfoglaltságom közepette csupán abban reménykedem egy-egy csúnya dörgés után, hogy lehetőleg mindenki épségben marad.

[- Minnie, ne!]

- Minnie, ne! - sikoltok fel a pillanatnyi rémülettől az egyik villámcsapás után. Buta, ostoba és kegyetlen ez a sport. Miért játszanak vele? Akár bajuk is eshetne!
Húzom össze a taláromat a hidegben, és bár nem sokat látok, szememet az égre függesztem. Taláromon az oroszlánokat dicsőítő kitűző sorolja a csapattagok neveit, hiszen azt akarom, hogy ők nyerjenek. De még inkább azt, hogy valaki kapja már el azt a cikeszt, és legyen vége az egésznek. Lehetőleg a Griffendél fogója... bár azt se bánom, ha nem, mert úgy se látok tőlük semmit a könnyektől. Ah, ez a folytonos aggodalom, egyszerűen nem bírom nézni, ahogyan dobálja őket a szél. Hiszen mi van, ha megsérülnek? Nem akarom a karácsonyomat a gyengélkedőn ünnepelni a testvéremmel, ha nem lehet. Amúgy is egy barbár sport, olvastam én, hogy milyen cuki kismadarakat gyilkoltak le miattuk. Majd a következő meccsre biztosan állatvédelmi tüntetek.

Mindeközben a pályán

   Kegyetlenül fáj a mellkasom, a tüdőm minden egyes levegővételnél nyög egy nagyot, torkomon sípoló hang jön ki. A vér édes, finom ízét érzem nyelvemen. Ez legalább ad egy kis erőt. Vulkanov mellett repülök el, németül szidom az anyját, amiért ilyen körülmények között enged minket játszani. Az elején még élveztem, kihívást jelentett, de egy mellkasba kapott vasgolyó igen gyorsan megváltoztatja az ember világról alkotott képét.
   A Griffendél csapata meglepően szétszórt. Vagy lehet, hogy csak mi voltunk meglepően jól felkészítve a meccsre. Nem tudom. Megremegnek kezeim a seprűn. Előrébb hajolok, hogy a szél minél kevésbé kapjon belém. Már nem sokáig bírom, jó lenne megtalálni a cikeszt. Érzem, hogy Klaus a lelátókon most minden erejével azon van, hogy segítsen rajtam. Próbál minél több erőt átadni a kötelékünkön keresztül, a rúnafonatok a kesztyű alatt felizzanak bőrömön. Adrenalin és remény az, mit testvérem közvetít. Szívem szaporán ver, majd hirtelen éles sípszó töri meg az általános ricsajt, és a szél monoton zúgását.
   Közelebb kell repülnöm, hogy lássak bármit is, s mihelyst észreveszem, szívem kihagy egy dobbanást. Tristian. Megtorpanok a levegőben, és egy hosszúnak tűnő másodpercig attól félek, hogy komolyabb baja esett. Aztán megmozdul, és bemutat annak a nagyképű, szánalmas senkiházinak, én pedig elvigyorodom. Tekintetem a csapat többi tagját keresi, ám csak Bourgh van a közelben. Bourgh és… a feje, ami különösen furcsán csillan. Ideje befejezni ezt a mérkőzést.