+  Roxfort RPG
|-+  Ősi tekercsek
| |-+  Hasznos információk
| | |-+  Archivumok
| | | |-+  Harry Potter és a Nagyobb Jó
| | | | |-+  A magok el vannak vetve
0 Felhasználó és 5 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A magok el vannak vetve  (Megtekintve 192 alkalommal)

Ensio Mallouse
Eltávozott karakter
***


nem beszél.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2016. 07. 30. - 20:53:27 »

„A tánc az élet egy olyan szenvedélye, amit nem csak a parketten lejtenek,
hanem nap-nap után a macskaköves úton járva is.”


          A kivételes napok egyike, mikor a hideg pulóveres idő mellé még egy kis eső is társul. Az otthonom időjárása jelenleg legalább olyan kiszámíthatatlan, mint apám tervei a jövőre nézve. De persze ő könnyen van, hiszen Mágiaügyi Miniszterként csupán arra kell figyelnie, hogy ne kövessen el hatalmas nagy baklövést. Amit ha jól látok az én tapasztalatlan szememmel is, már elkövetett és csupán idő kérdése, hogy ez mikor fogja okozni a vesztét. De amíg ez be nem következik, minden egyes percet ki fogok használni bármilyen formában. Még a ma esti röpke összejövetelt is, amit azért tart, hogy biztosítsa támogatóit arról, hogy minden rendben van. Mekkora ámítás, és a legnagyobb poén ebben, hogy biztos vagyok benne, mégis sikerrel is fog járni. Pedig csak az nem látja a problémát a jelenlévők között, aki nem akarja látni, mert még egy vak is látja.

          Még egy utolsó simítás a zakómon, egy véletlenül eltévedt tincs helyreigazítása, és indulás a lépcsőn lefelé, hogy megkezdhessem a feladatot, amit mindig is nekem szánt. A fiának, aki egy ideje talán megmenti a fenekét attól, hogy a legutóbbi választások után ne egy rendkívüli szavazás következtében tűnjön el a süllyesztőben. Mosoly, kézfogás, fejbiccentés, pár szó udvariasságból, majd tovább a következő emberre. Igen, a ma estém első órája biztos így fog eltelni, és ha tudná, hogy mennyire unom, és a hátam közepére se kívánom, akkor biztos nem így mosolyogna rám, ilyen csillogó szemekkel, mint ahogy most.

          De túllépek rajta, hiszen pontosan tudom, talán nem csak miatta, hanem elsősorban magam miatt csinálom. Elvégre talán pont én leszek az, aki leváltja a következő szavazáson, hiszen minden számít, és semmit sem szabad alábecsülni. Vajon ezzel tisztában van, ahogy azokkal a szemekkel néz rám, büszkeségtől dagadó mellkassal?
          - Mr. Yrjö-Koskinen, örvendek a találkozásnak. – Igen, egy újabb név, egy újabb mosoly, és egy újabb megnyert kapcsolat saját magamnak, ahol már csak az a feladatom, hogy szépen mosolyogjak.
          - Örvendek, Mr. Sillanpää. – Kicsit félrevonom, hogy apám ne fogjon gyanút, ha sokáig beszélgetünk majd, és a hangom is suttogósra fogom. – Akkor össze fog jönni, amiben a legutóbb megegyeztünk?
Idegesen igazít a nyakkendőjén, pontosan tudom, hogy még nem sikerült, hiszen ennyi idő alatt lehetetlenség megszerezni azokat az iratokat. Főleg másolatot készíteni belőle. De a markomban van, mióta kihallgattam egy beszélgetést, melyben puccsra készült az apám ellen. Akkor megállítottam, ezzel a saját oldalamra állítva őt, ő pedig örül, hogy nem került megtorlásra a kis terve.
          - Ami azt illeti, már majdnem sikerült, de…
          - Mennyi idő kell még? – Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodására.
          - Már nem sok.
Csak bólintok, mosolyogva újra kezet rázok, mert a bátyám felfigyelt ránk.

          A bátyám. Apám egyértelmű örököse a pártban, és a hatalmon is. Őt már nem tudom olyan könnyen átverni, mint az öreget, ezért sem az ilyen helyeken szoktam megbeszélni az üzletet, de Mr. Sillanpää kérdése nagyon fontos volt, így nem tekinthettem el tőle. Magam mellett akarom tudni, mielőtt a bátyám hálózná be, vagy az apám ajánlana neki valamit, amitől meggondolja magát. A feladat persze nem egyszerű, és az elkövetése bűntény, amivel szintén csak az a tervem, hogy magamhoz láncoljam. A jövő az elsődleges szempont, semmi más.

          Miután sikeresen végzek az üdvözléssel, magamhoz veszek egy kevés pezsgőt. Pezsgőt, ami a muglik itala, és ami nem más ezen a puccos estélyen, mint szemfényvesztés. El kéne tűntetni ebből a helyiségből, nem idevaló. A legrosszabb, hogy van, amit nem tudok elrejteni a környezetem elől, így biztos vagyok benne, hogy lesz még velem egy kis elbeszélgetés az este után. Nem, tévedtem. Nem az este után, hanem már most. A bátyám testtartása és arckifejezése is arra utal, hogy ezen a beszélgetésen részben most kell átesnem. Sóhajtok egyet, mert nagyon nincs kedvem hozzá, és biztos nem venné ki jól, ha eltűnnénk egy kis időre. Apánk nem örülne neki.

          Végül mégis egy kortyra megiszom a pohárban lévő gyöngyöző italt, majd elindulok kifelé. Nem akarom ezt a beszélgetést most lefolytatni, és legfőképp nem a bátyámmal.
          - Állj meg, Ensio! – trappol utánam, de megáll az ajtóban.
          - Minek? Hogy újra megbeszéljünk valamit, amit már ezerszer megbeszéltünk, és kétezredszerre is megfogunk?
Már az utcán állok, kicsit távolabb a háztól, és onnan kiáltok vissza neki. Biztos vagyok benne, hogy következő tettemmel elnyerem annak a beígért fenyítésnek az érvényre juttatását, amivel évek óta próbálnak kordában tartani, de a legkevésbé sem érdekel. Egyszerűen a választ meg sem várva távolodom el a bátyámtól, az estélytől, és mindentől, ami jelenleg taszít abban a házban.

          Nem megyek messze, csak néhány utcányit, ahol is van egy muglik között elég népszerű park. Ebben a parkban telepedek le egy pavilon alatt, ahol legalább nem ázok tovább, és meg is tudom szárítani magam. Nem tart sokáig, amikor egy velem egykorú fiú csatlakozik hozzám. A pálcámat már akkor elraktam, mikor megláttam közeledni, de úgy tűnik, hogy felesleges volt az izgalmam. Ugyanúgy varázsló, ahogy én is. Valahogy mégsem törik meg gyorsan a kezdetleges bizalmatlanság, és sokáig csak ülünk egymás mellett. Ez nem is meglepő, látszik rajta, hogy nem idevalósi, de talán pont ezért lenne jó beszélgetni vele egy keveset. Aztán ki tudja mi lesz a következő lépés.

          - Üdvözletem, Ensio vagyok. – Szándékosan nem mondom meg a teljes nevem. Ha mégis hallott valamit a családomról, akkor ne ítéljen el azonnal. Elég majd csak azután, ha megismert.
          - Gellert Grindelwald – nyújtja felém a kezét, amit egy teli szájas mosollyal rázok meg. – Örvendek a megismerkedésnek.
Innentől kezdve az idő mintha megállt volna, az eső sem esett többé, csak arra tudtam gondolni, hogy ez a fiú egy kincs. Fogalmam sincs, hogy mi az, ami miatt elkezdtem neki mesélni magamról, a családomról, de a kérdései eléggé meggyőznek ahhoz, hogy ne kezeljem már olyan távolságtartóan.

          Úgy nagyjából két órával később, már bőven sötétedés után térek haza, a partinak ekkorra vége, és ha szerencsém van, nem is lesz fenn senki sem. Apu ilyen jellegű partijai nem szoktak sokáig tartani, tényleg csak a támogatások megerősítése a cél. Úgy tűnik, ezúttal szerencsém van, mert senkivel sem találkozom a szobámba vezető úton. Gellerttől csak nemrég váltam el, egészen eddig beszélgettünk, de neki is ideje volt menni, ahogy nekem is. Nem azért mert nagyon akartam volna, inkább azért, mert mind a kettőnknek szükség volt a pihenésre. Holnap muszáj jó színben lennem egy fontos találkozó előtt.
Naplózva


Ensio Mallouse
Eltávozott karakter
***


nem beszél.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 07. 30. - 21:01:59 »

„A szenvedéllyel sok mindent lehet kifejezni, többek között szerelmet és rajongást is.
Azonban, ha a szenvedély elmúlik, akkor csak a valóság marad.”


         
Másnap. Mindig az a döntő, ahogy most is. Mert másnap van apám akaratának megfelelően a jövendőbelimmel való megismerkedés. Vagy mégsem, de ezt még nem döntöttem el, ahogy biztos nem várom el a nőtől sem, hogy szeressen. A szerencsém annyi csupán, hogy mindez gyorsan lezajlik, illetve azt kihasználva, hogy engednek kettesben lenni vele, és elsétálni addig a parkig, ahol korábban találkoztam Gellerttel. Ott egy rövid ideig még szórakoztatom a hölgyet, de mikor meglátom a fiút, elköszönök, és útjára engedem a partnerem.

          Megsürgetem lépteim, ahogy egyre közelebb kerülök a fiúhoz, mondhatni már szárnyalok. Vágyom a meséire a többi országról, és arról a világlátásáról, ami valahol megegyezik az enyémmel. Nem gondoltam volna sohasem, hogy pont egy idegenben fogom megtalálni azt, amit keresek. Egy idegenben, és nem abban a rakás vak emberben, akikkel apámnak hála sikerült mostanra egy tökéletes szövetséget kialakítanom. Csak egy lökés kellett eddig, csak egy megfelelő hang, valaki, aki meg tud erősíteni az elképzelésemben.

          Mikor először hallom meg a Nagyobb jó eszméjét, még nem érdekel annyira, de a kedvéért eljátszom, hogy mégis. Aztán ahogy egyre többet mesél, és csak mesél, egy idő után már látom, hogyan lehetne felhasználni ezt az eszmét a saját hazámban, de időnk a megvitatására nem marad. Nem járhatom a magam útját, amíg a hatalom nem az én kezemben van. Csak még egy kis lökés kéne, csak egy kis pöccentés, hogy kiteljesülhessen ez az egész, de addig is maradok rab a családom által kijelölt életben.

          Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, miután elválunk, és megbeszéljük a következő találkozónkat ezúttal már egy másik helyre, otthon elég fagyos légkör fogad. A bátyám elém siet, próbál figyelmeztetni valamire, amit nem nagyon akarok elhinni neki, de végül igaza lesz. Az állítólagos menyasszonyom egyedül hagyása óriási hiba volt, amit úgy hálált meg, hogy elmesélte rólam a délután folyamán, hogy a saját nememhez vonzódom. Tűröm a pofont, amivel ezt jutalmazzák, magamban pedig csak nevetek. Ha tudnák, hogy valójában apámnak ez lenne a legkisebb baja a közeljövőben, akkor nem csak ezt az egy pofont kapnám, és biztos nem ülne le utána olyan nyugodtan, ahogy most is.

          Másnap ugyanúgy elmegyek a találkozóra Gellerttel, és megmutatom neki egy kicsit Helsinkit. Felhívom néhány dologra a figyelmet, amit ő külsősként talán nem venne észre, és ő is felhívja néhány dologra a figyelmem, amiket én belsősként nem veszek észre. A sétánk végén beülünk egy kávézóba, ahol egy kávé mellett elkezdjük lefektetni a Nagyobb jó alapjait. Elég kezdetleges még, így biztos nem tudnánk bevezetni a parlamentben vagy elfogadtatni bárkivel is, még a szövetségeseim körében sem. Sokkal körültekintőbbnek kell lennünk, ha igazán komoly eredményt akarunk elérni.

          Ma éjjel a sikeres beszélgetések után, ahogy kezd igazán komolyan megfogalmazódni bennem az a tény, hogy talán korábban eljöhet a már várt idő számomra a hatalom átvételével kapcsolatban, eléggé feltüzel. Egész éjszaka csak forgolódok, alig sikerül elaludnom a terveim szövögetése közben, csupán a nap első sugarai azok, amik mintha megnyugtatnának, és talán a kimerültség, ami ekkorra elhatalmasodik rajtam. Az utolsó kép, amit látok, az Gellert arca, ahogy egy döntő mondat után belekortyol a kávéjába, és én ettől elmosolyodom. A mosoly, ami kíséri a csésze felemelését, a szemei ragyogása, ahogy rájön, innen már nincs visszaút, és végérvényesen egymásra találtunk.

          Tárgyalás. Nagyjából így tudnám a legpontosabban megfogalmazni azt, ami innentől kezdve jellemzi a beszélgetéseinket. Egyre több időt tölt nálunk a kertben sétálva, vagy én a szállásán. A legjobban az a momentum tetszik, mikor az állítólagos szerelmem bemutatom apámnak, és ő nem tud megszólalni. Gellert udvarias, pontos, a mosolyával képes bárkit levenni a lábáról. Mintha tudná, hogy mikor melyik arcát kell elővennie, ami hatalmas fegyver a kezében. Velem ellentétben, aki pontosan tudja, hogy mikor mit kell mondani, hogy az emberek higgyenek neki.

          Szóval az ő és az apám találkozása olyan, amiről még biztos évek múltán is beszélni fogok. Viszont innentől kezdve nincs akadály előttem, hiszen apám minden találkozásunkra az áldását adja. Pedig ha tudná a valóságot, akkor nem hagyná annyiban. A bátyámmal az élen különböző hadjáratot indítana ellenünk, de nem. Nincs is jobb és édesebb annál az almánál, amit valaki annak ellenére hisz egészségesnek, hogy előtte lett méregbe mártva.

          Néha egy-egy ilyen találkozó alkalmával azt veszem csak észre, hogy némán bámulom Gellert, amíg ő a Nagyobb jóról beszél, amíg elmondja, hogy mi történne a világgal, ha hatalomra jutnánk. Egyszerűen nem tudok betelni az arckifejezésével, mikor gondolkodik, amikor mesél, és ahogy fonja a szavakat egymás után. Egy idő után az ő lendülete átragad rám. Már másodszor, de ez most más. Első alkalommal még csak puhatolóztunk egymás irányába, most már biztosak vagyunk benne, hogy mit akarunk.

          Nagyjából két héttel később, hogy megismertem egy szintén nem éppen jó dologra térek haza. Apám híreket kapott valahonnan a nap folyamán, ami önmagában nem lenne meglepő az ő pozíciójában. A meglepő, hogy valahogy rájön, miről is beszélgetünk, mit tervezünk Gellerttel. Ezek a nézetek teljesen ellent mondanak az ő nézeteinek, így ahogy számítottunk rá barátommal, nem örül annak, amit megtudott. Azonnal megtiltja a további kapcsolattartást a fiúval, de ahogy eddig sem tudott megállítani, úgy most sem tud. Másnap és harmadnap is elmegyek a találkozókra. A terveink egyre jobban körvonalazódnak, így már tudom, hogy nem kell sok hozzá, és kész is leszünk.

          További két hét telik el, ami alatt sikerrel igazítom a helyi viszonyokhoz a Nagyobb jó eszméjét. Apám folytatja a már megkezdett hadjáratát, és nem is sejti, hogy ezzel csak még inkább az én malmomra hajtja a vizet. A lehető legtöbb dologgal próbálkozik, hogy ellehetetlenítsen bármilyen formában, de ennél ravaszabb vagyok. Ismerve a múltját, a módszereit és a hazugságait, könnyen ki tudom cselezni őt úgy, hogy észre se vegye. Apám csak azt nem tudja, hogy a nevesebb pártfogói fülében már amolyan teszt jelleggel, egy-egy kávézás alkalmával elültettük a Nagyobb jó eszméjének magvait, így akármit is akar tenni, ha nem is így, egy másikféleképpen biztos megtartom magam mellett őket. Az erőszaktól sem riadok vissza, ha úgy kívánja a sors.

          Mikor végre mind a ketten látjuk, hogy az eszme sikeres lehet, és azoknak a fejében megfelelő gyökereket is vert, akikkel már megismertettük, Gellerttel úgy döntünk, hogy ideje lenne még jobban elszórni ezeket a magokat, így egy délután összehívom az összes szövetségesem, és az időközben Mr. Sillanpäätól megkapott lista alapján azokat, akiknek nagyon nem tetszik az a rendszer, amit apám ural jelen pillanatban. Társammal egy különálló szobában ülünk egy újabb kézfogás felé tartunk, érzem és látom rajta, hogy ő is így gondolja. Az első is jelentős volt, de a mostani lesz a legjelentősebb. Mind a ketten határozottak vagyunk a célunk elérésének érdekében.

          Néhány pillanatnyi habozás után, amit az ajtó mögött töltök, végül Gellert a vállamra teszi a kezét, szeméből látom, hogy eléggé megvárakoztattuk már a többieket, így ideje menni. Kinyitom az ajtót, pont úgy, ahogy apámtól tanultam el, pont úgy, ahogy bátyám is szokta, mikor azt hiszi, hogy majd sikerül beteljesítenie a sorsát. A cél előttünk lebeg, a magokat már elhintettük csupán azt kell megfigyelnünk, hogy a szemünk előtt eresszen gyökeret, és álljunk készen egy új párt megalapítására, ami a Nagyobb Jó Pártja név alatt fogja egyesíteni a híveit és reformálja meg nem csak hazám varázstársadalmát, hanem az egész világot újraalkotja egy szebb jövő képében.
Naplózva


sol
Vendég

« Válasz #2 Dátum: 2016. 09. 20. - 16:36:39 »

Kedves Író,


Remek művet alkottál, új ízt adva Ensio karakterének
tetszik, ahogyan ábrázoltad az ifjú politikus
apja iránt érzett arroganciáját és az ebből a megvetésből
eredeztethető befolyásolhatóságát.

Gratulálok munkádhoz és természetesen jutalmad sem marad el!


+50 pont!
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 12. 09. - 19:56:55
Az oldal 0.088 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.