Lynette Turner

Lynette Turner

Ha szeretsz valakit van gyenge pontod.

   Alapok

jelszó || "Ampók a pók?!"
így ejtsd a nevemet || Linett Törner
nem || nő
születési hely, idő || Cotswolds, 1983. december 2.
horoszkóp || Nyilas
kor || 15
vér || félvér
évfolyam || Negyedév

   A múlt
1994. november 29.

Remegett a kezem, ahogy a levelet olvastam. Ez nem lehet igaz! Ha hazamegyek ott fog várni Apa a házunkban és rám mosolyog. Nem, nem, nem! Újra olvastam. Cserbenhagyásos gázolás. Nem akartam elhinni, hogy meghalt. Miért nem voltam ott mellette, hogy foghassam a kezét? Hogy utoljára megölelhessem? A sírástól már nem is láttam, hörögve lélegeztem, mert megpróbáltam elfojtani a könnyeimet. Az ágyamról négy kézláb másztam a zongorához. Remegtem, ahogy leütöttem az első billentyűket. Azt sem tudtam, mit játszom, kusza hangok, félbehagyott akkordok törtek fel a zongorából. A hamis hangok lassan elcsendesültek, s egy szomorkás darab kezdett el szólni. Sem a diákok, sem a tanárok nem tudták, mit kezdjenek velem, sokszor próbáltak beszélni hozzám. De én néma maradtam, elmondott mindent helyettem a zene. Egyik sem maradt sokáig, lassan mind elmentek. Estére egyedül maradtam. Az ujjaimba fájdalom nyilallt az egész napos játéktól, de engem nem érdekelt. Játszottam, amíg az estéből éjszaka, az éjszakából pedig hajnal lett.

1994. április 8.

Monotonon teltek a napok a halála óta. A tanulmányaim fokozatosan romlottak. Nem érdekelt semmi, alig ettem. Néha sírógörcsök törtek rám a legváratlanabb pillanatokban. Mindenki került, ha megláttak a folyósón igyekeztek minél távolabb kerülni tőlem. Nem bántam, sőt örültem neki. Hallottam sugdolózásokat arról, hogy a Szent Mungó pszichológiai szakosztályára akarnak küldeni.
- Lehet, hogy nem ártana egy jó pszichológus. - gondoltam keserűen. Az utazóládámban kotorásztam. Nem is tudom mit kerestem. Aztán kezembe akadt az egyik levele.
„Örülök, hogy jól érzed magad a Roxfortban. Tudtam, hogy ott a helyed. Én megmondtam! Remélem, haza jössz a téli szünetre. De ha ott akarsz maradni, nem bánom. Szeretnélek mindig boldognak látni. Itt minden rendben hamarosan indulok a reptérre, találkozóm van az egyik céggel. Meg szeretnék venni azt a programot, amit legutoljára mutattam!
   Puszi Apa”
A markomba gyűrtem a papírt s könnyek csorogtak az arcomon. Ez volt az utolsó levele. A halála utáni hétfőn kaptam meg. Ki se bontottam, eddig ott hevert a láda mélyén. Elhatároztam, ha azt szeretné, boldog leszek. De nem fogok többé kötődni senkihez. Nem fogom még egyszer átélni ezt az élményt.

Gyerekkor

Jó gyermekkorom volt, apukámmal közel álltunk egymáshoz. Anglia egyik eldugott csücskében éltünk, egy Cotswolds nevű faluban. Igazából így visszagondolva elég jól betöltötte Apa mindkét szülő szerepét. Mesét olvasott esténként és isteni palacsintát tudott sütni. Befejeztük egymás mondatait és volt egy csomó családi viccünk, amelyek nagyrészt valós helyzetekben gyökereztek. Otthon dolgozott, számítógépprogram fejlesztő volt.
Akkoriban nem igazán kerestem a velem egykorúak társaságát, hanem a legtöbb időt a felnőttek között töltöttem. Vagyis eleinte a falusi gyerekekkel barátkoztam, de a furcsaságaim miatt kiutáltak. Ezek voltak a legelső megnyilvánulásai annak, hogy boszorkány vagyok, de persze erről akkoriban nem tudtam. Apukámnak nem meséltem el a természetellenes történéseket, mert úgy éreztem jogos a gyerekek utálata, fura vagyok és borzalmas. Féltem, hogyha Apa megtudja, ő is meg fog utálni. De természetesen a legtöbb felnőtt általában letudták annyival a dolgot, hogy képzelődtek. Azért féltem ennyire elmondani Apukámnak, mert határozottan utálta a furcsaságokat. Nem szívesen mesélt olyan történeteket se, amiben valami nem úgy működött, mint ami kellene. Úgyhogy elég szűk volt az esti mesék tára.
Akkoriban az egyik nagy örömöm a zongorázás volt. A szomszédunk, egy bizonyos Mrs. Coleman tanított. Ő zene tanárnő volt, de akkoriban nem talált munkát, úgyhogy örömmel adott nekem pár fontért zongoraórákat. Már akkor is imádtam játszani. Amikor az ujjaim a billentyűkhöz értek megszűnt a világ. A tanárnő le volt nyűgözve a gyors fejlődésemtől, úgyhogy megpróbált más hangszeren is megtanítani, de én makacsul ragaszkodtam a zongorához. Ekkor lanyhult az érdeklődése irántam és valahogy ritkábban ért rá. Aztán végül pár soros kezdeményeket kezdtem komponálni, amelyek körülbelül egy szinten voltak a Süss fel nappal, és amikor megmutattam neki végre újból megkaptam a teljes figyelmét. Ma is komponálok és zongorázom.
Aztán 11 éves koromban megkaptam a levelet. Apukám emelte ki a kupacból s elkomorult, amikor meglátta. Leültetett magával szemben és megkérdezte, hogy történtek-e velem természetellenes, furcsa dolgok. Én elsírtam magam és elmeséltem neki mindent. Addig észre sem vettem, hogy mennyire bántott ez. De akkor és ott kitört belőlem minden. Még jobban elkomorult, de az ölébe vett és elmondta, hogy ő mindenképpen szeretni fog és nem vagyok borzalmas, hanem különleges. Azt is hozzáfűzte, hogy Anyámra ütöttem. Bennem felülkerekedett a kíváncsiság és megkérdeztem, hogy Anya milyen volt. Vele is történtek-e érdekes dolgok? Elmesélt mindent. Különös odaadással hallgattam, hiszen eddig bármiről is kérdeztem vele kapcsolatban nem volt hajlandó válaszolni. Később megértettem, hogy nagyon fájt neki Anya halála azért, nem beszélt róla. Anyukám is olyan volt, mint én. Boszorkány. Egy kávézóban ismerkedtek meg huszonévesen, szerelem volt első látásra. Pár év múlva összeházasodtak. Anya akkor mondta meg neki, hogy boszorkány. Vele is az volt, mint velem. Azt hitte Apa már nem fogja szeretni, s hátha így amikor már házasok, hátha akkor nem hagyja ott. Azt mesélte teljesen ledöbbent. Azon is, hogy a felesége boszorkány és azon is, hogy félt elmondani neki. Itt szünetet tartott majd mielőtt folytatta volna elnevette magát. Összekócolta a hajam és azt mondta, hogy milyen különös az, hogy a furcsaságokat utálja és imádja a legjobban. Én nem igazán értettem benne a humort, de a lényeget igen. Megöleltem és megkértem, hogy folytassa. Elmondta, hogy varázstalan emberek vagyis muglik módjára éltek, Anya ritkán használta a pálcáját. Részben azért mert Apa nem szerette a varázslatot, részben pedig mert Anyukám nem ápolt jó kapcsolatot a varázsló származású családjával. Aztán terhes lett velem. Minden rendben volt egészen a szülésig. Akkor különféle komplikációk léptek fel. Egyikük családjában sem voltak efféle bajok, szóval otthon szült, bába segítségével. A bába nem tudott segíteni, a mentő pedig nem ért oda időben. Csak engem tudtak már megmenteni. Itt sokáig hallgatott, majd gyorsan témát váltott. Rátért arra, hogy miért kaptam a levelet. Egy különleges iskolába járhatok majd amit Roxfortnak hívnak. Csak igazából ő azt remélte, hogy nem kapok levelet. Azt remélte, hogy együtt maradunk s ő otthon tanít továbbra is. Azt mondtam szívesen maradok, ha szeretné. Elmosolyodott és azt mondta, hogy nekem az iskolában a helyem, s ő semmi pénzért nem tartana vissza. Mikor vége lett a beszélgetésnek, még visszafordultam az ajtóból és megkérdeztem tőle, hogy hogy hívták az Anyukámat. Azt mondta, hogy most, hogy a varázslók közé megyek, nem szeretné elárulni a nevét. Nagyon gonosz Anya családja és árthatnának nekem. Egy rossz mágust támogatnak, akit Voldemortnak hívnak. Jobb, ha nem tudom a nevét. ( A Nagyúr bukása óta, megpróbáltam megtalálni a családot. De nem igazán volt támpontom. Néztem a Száz aranyvérű család, aki beszennyeződött egyik kiadásában, de nem találtam semmit. Az aranyvérűek a rokonságukban történő muglikkal való házasságot mocskos kis titkokként kezelték, amelyről senki nem tudhat.)

Roxfortos évek
1994. szeptember 1.

A Roxfort expresszen az arcomat az ablaknak nyomva figyeltem a tájat. A zöld hegyek és a lankás mezők sorra haladtak el mellettünk. Észre sem vettem, ahogy kinyílt a kupé ajtaja.
- Bejöhetek?- kérdezte egy fiú. Kusza barna haja volt és szürke szeme. Karjait keresztbe fonta mintha azt sejtené, hogy úgyis elküldöm. Farmernadrágot viselt, fekete rövid ujjú pólóval, ami egy kicsit nagy volt rá.
- Persze. – mondtam. De csak ott állt, s nem ült le. Egyikünk sem szólt semmit, némán meredtünk egymásra. Majd valami fekete ugrott rá. A fiú hátraesett majd egy másodperc múlva már Lucy teljes lelki nyugalommal ült a mellkasán. Nevetve elhessegettem a macskát majd a kezemet nyújtottam neki.
- Ha Lucy-nak tetszel, rossz ember nem lehetsz! Lynette Turner vagyok. – Erre már félénken elmosolyodott és engedte, hogy felsegítsem.
- Én meg Ian Walker. Vérszomjas egy macskád van neked!- mindketten felnevettünk, s attól a naptól elválaszthatatlanok lettünk.

A többi gólyával együtt lenyűgözve álltam a nagyteremben. Én még akkor sem tudtam a beosztásra koncentrálni, amikor már egymás után hívnak ki minket. Álltam és bámultam a nagytermet és a száz meg száz lebegő gyertyát, amelyek arany fényt vetettek az elvarázsolt mennyezetre, amin már a csillagok hunyorogtak. Lassan haladt a beosztás, de nem bántam. Legalább mindent meg tudtam nézni. A süveg felhangzó kiáltásai azonban elvonták a figyelmemet a látványról, s a háromlábú szék felé fordultam. Egy kis aprócska szőkeség ült rajta zilált talárban. A süveg jócskán a fejébe csúszott és a döntésre nem kellett sokat várni.
-Griffendél!
Engem szólítottak. Ian-re néztem bátorításért. Ő már a Hugrabug asztalánál ült s lelkesen vigyorgott. Émelyegve indultam a süveg felé, s egy gyors mozdulattal a fejemre húzom. Ahogy felvettem, elcsendesült a világ, de nem sokáig, mert a süveg fél perc alatt döntést hozott.

1994. március 1.

- Nem érek rá. Tanulok.
- Folyamatosan tanulsz mostanában! Eddig hagytalak, de most már gyere, játsszunk egy kicsit te, én meg a fenevadad!- Ian mellettem ült Lucy-vel az ölében. Nem hagyott békén, pedig már vagy ötvenszer kifejezésre juttattam, hogy nem vágyom a társaságára.
- Légy szíves menjél! - A nem-akarok-kötődni-senkihez dolog legnehezebb része Ian volt. Lerázni is, meg megszüntetni a szeretetemet iránta szinte lehetetlen volt. Pedig egyáltalán nem akartam érezni.
- Na, ugyan már! Gyere!
Gyorsan végiggondoltam milyen lehetőségeim vannak. Már az sem érdekelt, ha végképp megutál, mert minél jobban próbálkozott annál fájdalmasabb volt kitaszítani az életemből.
- Elmondom Nancy-nek, hogy szerelmes vagy belé, ha nem hagysz békén! – Ian amióta meglátta szerelmes volt Nancy Scott-ba. Gyönyörű lány volt, szőke hajjal és kék szemekkel.
- Nem tennéd!- nevetett fel ő. Sokszor fenyegettem ezzel, viccből, szóval nem volt túl nagy súlya a fenyegetésnek. Eddig. Felálltam az asztaltól és elsétáltam a lányok asztala felé. Nehéz döntés volt, de megtettem. A csajok természetesen kinevették. Amikor visszaértem Ian-hoz halálra vált arccal bámult rám.
- Te… Megtetted!- elfutott tőlem, s többé vissza se jött. Ez volt az egyetlen eset, amikor bunkónak kellett lennem ahhoz, hogy valaki békén hagyjon. A többiek általában ösztönből nem közelednek azóta se.

Háború
1998. január 6.

A fülemre szorítottam a párnám, hogy ne halljam a zokogást. A szoba másik végéből jött a varázsvevő mellől, amely mint mindig, monoton hangon darálta az elesettek neveit. Nem ez volt az első ilyen este és nem is az utolsó. Mindig volt valaki, aki a varázsvevő mellett ült. Nem akartam érezni semmit az iránt a lány iránt, aki a sarokban ül és sír. De nem tudtam kizárni a zokogást, behatolt a párnán keresztül is a fülembe. Megfordultam az ágyban s próbáltam nem megérteni, hogy valaki most éli át azt, mint én pár évvel ezelőtt. A sírás hüppögéssé szelídült, s én lassan álomba merültem.

1998. május 2. a roxforti csata
A Szárnyas Vadkanban hosszú sor volt a kandalló előtt. Miközben egyre több varázsló- és boszorkánynövendék tűnt el a zöld lángok között elgondolkodtam, hogy mit tegyek. Nem mehettem a gyámomhoz ahol, nyaranta lakom. Ott nem tudnám meg a csata kimenetelét. Az Abszol útra sem mehetek, éjszaka nem jó ott csámborogni. Én következtem. Beleszórtam a port a lángokba majd hirtelen ötlettől kezdve így kiáltottam:
-A Szent Mungóba!- ott egy kislány igazán nem tűnik fel senkinek a sok beteg között, ráadásul oda hozzák majd a harcok után a komolyabb sérülést szenvedőket. A kandallók sorra tűntek el a szemem elől, míg végül megérkeztem. Az éjszakát a váróteremben töltöttem, s vártam a hajnalt. A kiáltozásra ébredtem, ahogy meghozták a sérülteket. Lerohantam a lépcsőn és amint leértem földbegyökerezett a lábam. Rengeteg ismerős feküdt ott vérmocskosan, s különböző mágikus sérülésektől szenvedve. Visszarohantam a váróterembe s vártam az ismerős fájdalmat. De nem éreztem semmit.

Jellem

Magányos típus vagyok, aki nem bánja, ha nem veszik észre. Kivéve, ha valamely okból csapatban kell dolgoznom, mert akkor néha átveszem az irányítást. Ez onnan jön, hogy csak akkor érzem magam biztonságban, ha irányíthatom az életemet. Igazából hagyom legtöbbször, hogy csináljanak, amit akarnak, de ha fontosabb dolgokról van szó, ami igazán befolyásolná, az életemet akkor átveszem az irányítást.
Szeretem a nyugalmat és a biztonságot, csak nagyon nehezen lehet rávenni, hogy kilépjek a komfortzónámból.
Általában több dolgot látok és tudok, mint amennyit kellene, de ezt nem szoktam világgá kürtölni. Szóval elég jó megfigyelő vagyok.
Nem igazán szoktam kiállni másokért, általában én magam is csendesen tűröm a sértéseket, nem szoktak tudni megbántani. Tudom, hogy fura vagyok még varázsló mértékkel is de, ez vagyok én.
Szerintem ha, akarnék, sem tudnék már megnyílni mások előtt. Túl sok minden van idebent, nem valószínű, hogy valaki fel tudná törni a gátat amely, elválaszt engem és minden érzelmemet a külvilágtól.

erősség || nyugalom, jó megfigyelőképesség, intelligencia
gyengeség || zárkózottság, csendesség, túlzott óvatosság

Apróságok

mindig || zene, versek, Chopin, forró csokoládé, macskák, tél, komponálás
soha || pókok, rikító zöld, fülledt levegő, banán, pop zene
hobbik || zongorázás, olvasás, játék a macskámmal
merengő || Apám halála a legrosszabb emlékem, az első roxforti napom pedig a legjobb.
mumus || A házvezető tanárom amint közli velem, hogy kirúg. Azt hiszem nem tudnék mit kezdeni utána. Állnék ott roxforti és mugli végzettség nélkül. Apa nem sok pénzt hagyott rám, valószínűleg amikor felélném az örökségemet az utcán kötnék ki.
Edevis tükre || Együtt az egész családommal.
százfűlé-főzet || Fehér színű arany pöttyökkel benne, levendula illatú és csokoládé íze van.
Amortentia || fenyőfa, pergamen, rózsa
titkok || Télen amikor hajnal van gyakran kiszökök megnézni a naplementét. Mindig is imádtam a telet, a hideg valahogy mindig megnyugtatott.
azt beszélik, hogy... || Megőrültem a traumától, amit Apa elvesztése okozott. (Amúgy alig várom, hogy leálljanak ezzel, már három, lassan négy éve volt. Hihetetlen, hogy nincs jobb beszédtémájuk.)

A család

apa || Sam Turner, mugli. 41 éves volt, amikor meghalt.
anya || Ismeretlen boszorkány, aranyvérű
testvérek || Nincsenek.
állatok || Van egy Lucy nevű fekete macskám. Ő egy érdekes történet. A legelső roxforti bevásárlásomon kaptam. Már a pálcámmal játszadoztam, amikor Apa ránézett a listára, hogy mi kell még és tekintete megállapodott a levél azon részén, amely azt tartalmazza, hogy lehet varangyot, macskát vagy baglyot vinni az iskolába. Elvigyorodott, ami nagyon fura volt, mert nem igazán jó élményként élte meg a vásárlást. Erre arra tekintgetett végig, mintha kijáratot keresne ebből az őrültekházából. Kézen fogott majd bevezetett az állatkereskedésbe. Azt mondta csukjam be a szemem, forduljak meg párszor magam körül és mutassak rá egy állatra. Azt veszi meg nekem. Így hát Lucy lett a szerencsés kiválasztott. Az árus azt mondta nagyon mogorva macska, de én nem tapasztaltam belőle semmit. Olyan volt mintha rám várt volna.

Külsőségek

magasság || 167 cm.
testalkat || Sportos, vékony testalkat.
szemszín || Barnás-zöldes szemek
hajszín || Barna.
kinézet || Általában unottnak, nemtörődömnek tűnök sokak szerint, pedig ez csak a látszat, nagyon is odafigyelek arra, hogy mit teszek, vagy mit mondok. Egyenesen tartom maga de, ha szomorú vagyok, gyakran összegörnyedek és lehajtom a fejem. A hajamat minden nehézség ellenére általában kiengedve hordom, pedig elég kezelhetetlen. Leginkább a mugli ruhákat kedvelem, közülük is az egyszerűbb darabokat. Valamiért első látásra gyakran tűnök a társaság közepe típusú lánynak, legalábbis ezt állítják, de a látszat csal.

A tudás

varázslói ismeretek || Kifejezetten jó tanuló vagyok, a kedvenc tantárgyaim a bűbájtan és az átváltoztatástan. Viszont az asztronómia nem éppen az erősségem. Abból szépen szólva is csak közepes vagyok. Egyrészt nem is érdekel annyira, másrészt túl soknak érzek még egy magolós tantárgyat a mágiatörténelem mellett.
felvett tantárgyak || A rúnaismeretet és a legendás lények gondozását vettem fel. A rúnaismeret már elsőtől kezdve érdekel. A legendás lények gondozása pedig akkor keltette fel a figyelmem, amikor elolvastam egy tanulmányt Göthe Salmander munkásságáról.
pálca típusa || 13 hüvelyk, cseresznyefa sárkányszívizomhúr maggal.

Egyéb

avialany|| Marina Nery

Minden ami kimaradt|| Cotswoldsban a főutcán lakó kvibli asszony a gyámom. Ő az aki levelet küldött az autóbalesetről. Apukám még a Roxfortba indulásom előtt mutatta be nekem. Mrs Beaumont-nak hívják s Anyám egyik barátja volt. Apa végrendeletében benne állt, hogy rá ruházza a gyámságomat, ha meghalna. Kedves asszony, jól kijövök vele. Nem túl bőbeszédű és szereti, ahogy zongorán játszom, ráadásul neki nem kell magyarázni, hogy milyen az ha valaki boszorkány. Nem keres sokat, ezért az örökségemből van fizetve mindenem. Amikor elvégeztem már az egyetemet is, hamar munkát kell vállalnom, mert a pénz nem lesz sokáig elég.