Folyosók

A folyosóról nyílnak a kupék. Jobb oldalt ablakok helyezkednek el, baloldalt pedig a kupékhoz tartozó ajtók.
Időként itt jelenik meg a büfőkocsit tologató boszorkány, finom édességeket kínálva mindenkinek.

[ღ Romantikus összepréselődés ღ]

ღ ruci ღ

l i e t o m e

ღ Romantikus összepréselődés ღ

Teddy

(2001. június 26.)

Oké. Megyek haza. Ami azt jelenti, nyár után menthetetlenül a végzős évemet fogom taposni a suliban. Erre a gondolatra kicsit elfacsarodik a szívem. Amennyire nem akartam én ezt, annyira a szívemhez nőtt. Egy mindig visszatérő biztos pont lett az életemben, hiszen valahogy soem voltam igazán otthon az anyám házában se, és Rose néninél sem. Valahogy hiányzott valami, amit itt megtaláltam. Mégha megnevezni nem tudtam mit is találtam meg itt. Pedig a múlt mostanában egyre jobban visszahúz, anya levele óta meg pláne...
Sóhajtva visszahúzom a fejem az ablakból, ahonnan a Nap halovány sugarait fürkésztem eddig. Nem szerettem volna Ave és Casper között gyertyatartó lenni, meg amúgy is biztos nagyon élik egymást, én meg örülök, hogy Avet ilyen nagyon-nagyon boldognak látom vele. Mások boldogsának örülni jó dolog.
Én meg igyekszem nem Teddyre gondolni. Jó, mondjuk ez nem azért van, mert nem akarok rá gondolni. Nagyon is szeretnék, csak az sokkal kényelmesebb lenne, ha nem főne közben a fejem, és a szívem nem akarna kitörni a helyéről. Jesszusom, pedig annyira szerettem volna normélisan viselkedni, de nem igazán ment, mert a közös órákon se bírtam rálesni, anélkül hogy ne éreztem volna azt hogy meghalok a zavartól.
Gonterhelten felsóhajtok, mire a velem szenben ülő alsóbb évesek kíváncsian rám bámulnak, én meg rájuk vigyorgok, hogy jól vagyok. Aztán a macskámra nézek. Azaz, hogy néznék, mert Tarzan nincs sehol. Hogy párologhat el így egy macska?? Remélem nem valaki más bőröndjében van és eszi a... bugyikat... Vagy nem tudom miket. na jó, ez nem igaz. Lehet csak játszik valahol. Remélem nem mászott ki az ablakon, hogy elfújja a szél. A szél hátán szálló Tarzan képére megborzongok.
Aggódva felpattanok, miközben kikerülök egy csokibékát nyammogó alsóbbévest.  Hihetetlen belegondolni, hogy jövőre mindenki az évfolyamomon kívül alsóbbéves lesz nekem.
Kedves Élet. Mondtam már, hogy én erre nem állok készen?!
- Taaarzaaan - motyorászom miközben átkajtatok a folyosókon. Az diákok meg elégedetten vigyorognak rám, hogy háh neked most már nincs hatalmad felettünk, te prefektus, de én nem is nagyon fogllakozom velük. Úgyis megszoktam, hogy a legflúgosabb prefektusnak tartanak. De az jobban bántana, ha Avet hívnák így. Akkor mérges lennék.
Egek, hol ez a macska? Ahogy belesek a kabinokba, majd félve az ablak felé, nem látom sehol. Hogy lehet így felszívódni? Annyira nem nézek a folyosón előre, hogy szabályosan belerohanok egy testbe. Igen, ez fontos, hogy nem falba, de akkor is úgy érzem az orrom nyekkenve eltörik.
- Ugh, izé bocsi - dünnyögöm, de aztán ahogy eszembe jut, hogy éppen levegőt is kell venni megsimerem, hogy a test nem csak egy random test a folyosón, hanem Teddy Joneshez tartozik.
Űűűű, nekem végem. - Szóval ööhh, nem is zavarlak tovább... - magyarázom furán mutogatva, egész biztosan úgy nézhetek ki, mint valami retardált csirke. Szóval zavartam a vörös hajtincsemet csavargatva próbálok valami utat keresni, de valahogy nem megy. Mert jobbra megyek és ő is ott van, aztán balra és megint ott áll.

romantikus összepréselődés
to: Sophie


2001. június 26.

outfit

Csak bámultam kifelé az ablakon, ahogy egyre inkább távolodtunk a Roxforttól és hamarosan hegyes-erdős, majd zöld mezős táj vette át a helyét. Valahogy örültem, hogy ezt a tanévet a hátam mögött hagyom, pedig nem is sikerült tanulás szempontjából olyan veszett rosszul. De ez a Marge dolog még mindig bántott és lényegében úgy telt el az egész második félév, hogy elkerültem. Közben meg ott volt a bál, ami akkorát kavart rajtam… nem értem miért kellett még valakire rámásznom. Azt pedig végképp nem értettem, miért járt állandóan minden gondolatom Sophie Vanhem és az ő vörös tincsei körül. Nem akartam még valakit megijeszteni. Vannak olyan nők, akik nem félnek tőlem, de azok idősebbek, tapasztaltabbak. Olyanok, akikre Sophie cseppet sem hasonlít. Ő túlártatlan volt… Marge-hoz képest egy igazi kisangyal, nem hogy mondjuk Margohoz képest, aki minimum duplán annyi idős, mint én. Nem volt dolgom még ilyen törékeny lánnyal, és amikor megcsókoltam, tudatosult bennem, hogy mekkora hülyeséget csinálok. Lehet ő is attól félt, hogy meg akarom erőszakolni.
Valahogy nagyon vágytam az árvaházra, az ágyamra, arra hogy Frederick halálba szekáljon egész nyáron. Vissza akartam térni a saját kerékvágásomba, ahol nem a Sophie Vanheim imádók klubját erősítem, hanem a helyi idiótákét, akiktől félnek. Felkeltem hirtelen az ülésből és a haverjaim kinyújtott lábai között kisétálva, a folyosóra léptem. Nem volt kedvem egy újabb csevegést végig hallgatni Avery Cassen mellméretről, vagy Merel Everfen formás kis hátsófeléről. Engem ugyanis a vörös tincsek újra és újra megtaláltak a beszélgetés közben. Ezért hát, a folyosóra lépve, lehúztam az egyik ablakot és hagytam, hogy arcon csapjon a hűvös menetszél. Hiába jött a nyár, a hűvös megmaradt, ahogy az általában szokás volt Angliában, de itt északabbon még inkább… bár lehet már nem is voltunk annyira északon. Fogalmam sem volt, mióta utazunk, nem figyeltem a karórámat, csak a gondolataimba voltam mélyedve.
Elég kihalt volt a folyosó, de a kabinokból hallatszott, ahogy sokan nevetgélnek meg jól érzik magukat. Én voltam valószínűleg az egyetlen, aki éppen egyedül akart lenni… legalábbis azt hittem, míg valaki belém nem csapódott, de olyan szerencsétlen módon, hogy egészen egymáshoz préselődött a testünk. Valahogy sikerült úgy mozdulnom, hogy a hátam az ablakhoz simuljon, így a pulcsin keresztül is érezhettem a nyári hűvösséget.
– Ugh, izé bocsi – zavart hang, szürke szemek, vörös haj. Hát lehetnék ennél szerencsétlenebb? Éppen Sophie-ba kellett beleütköznöm… vagyis neki belém, én ugyanis csak ott álltam, nem mentem semerre. –  Szóval ööhh, nem is zavarlak tovább... – mondta.
– Nem, nem! Én nem zavarlak tovább. – mondtam és már léptem volna balra, erre ő is arra lépett. Ezért hát, jobbra mozdultam, de csak követett arra. Ezt már nem bírtam ki és kiszakadt belőlem a nevetés. Hogy lehet valaki ennyire édes, mint ez a lány? Komolyan nem sok hozzá hasonlót ismertem. Ahogy csavargatta a tincseit… Merlinre! Megint kedvem támadt megcsókolni.
– Sophie… – nevettem rá, mintha hirtelen minden félelmem elszállt volna. Nem gondoltam arra, hogy most azt hiszi, meg akarom erőszakolni. Ugye nem hiszi azt? Na mindegy! Odanyúltam a vörös tincsekhez, kihúztam az ujjai közül a csavargatott szállat és a füle mögé tűrtem. – Miért vagy ennyire édes? – kérdeztem. Már meg sem próbáltam odébb állni. Nem, mintha sok esélyem lett volna rá, ugyanis időközben jobbról és balról is összeverődött egy kisebb embertömeg.

[ღ Romantikus összepréselődés ღ]

ღ ruci ღ

l i e t o m e

ღ Romantikus összepréselődés ღ

Teddy

(2001. június 26.)

Vajon menniyre beteges, ha már az ember azzal a bizonyos fiúval álmodik? Úgy értem én sokszor álmodtam random emberekkel, és különösebben nem is zavartak, csak Teddy jelenléte volt borzalmasan zavarbeejtő. Nem hittem volna, hogy valaha is ilyen állapotba kerülök, de ő valahogy felkavarta az állóvizet. Bááár, ha úgy vesszük, körülöttem nem nagyon van most állóvíz, mert minden csak kavarog, és hullámzik, de a Teddy féle kavargás mégis olyan jó. És hiába keresem most is a macskám, valahogy mindig kikötök vagy ott, hogy felidézem Teddy kellemes, bizsergető hangját, vagy a pillantását a szemébe fésült haja alól, vagy ilyesmi, és tessék, bummm kész  atüzijáték én meg oezsegve rommantok szét csillámos darabokra.
Aztán nem elég, hogy gondolatban is körülötte keringek, még jól bele is csapódom a mellkasába. Először tényleg azt hiszem, hogy kilépett az elmémből valami Szeszély hatására, mert a varázslóvilágban minden megtörténhet, még az is, hogy Mary Poppins módra valaki leereszkedik a vonat tetejére. De az orromba tóduló illata csak tudasítja bennem, hogy helóó, ez a valóság, Teddy itt van előtted.
– Nem, nem! Én nem zavarlak tovább.
- Ó, nem, nem én... Izé - motyorászom, de valahogy mindig egymás elé kavarodunk, és az egész olyan nevetséges és vicces. Aztán elmosolyodik, mire én is szélesen elvigyorodom. Amúgy is Teddy olyan jóképű ha mosolyog. Szóval emiatt duplán vagyok boldog, mert végre mosolyog. Akkor csak nem ronthattam el valamit a bálon, ugye?
– Sophie… - nyúl felém, hogy hátratűzze a hajtincsemet. Erre aztán megint érzem, hogy elönt a pír. Amúgy nem kér valaki egy kis vért? Azt hiszem az én fejemben egy kicsit több van az egészséges mennyiségnél... Már ha a vörösödésből indulok ki... - Miért vagy ennyire édes?
És ez az a pont, ahol szerencsétlen macskámról teljesen megfeledkezem, és csak zavartan pislogom Teddy felé.
- Úú, hát... Nem tudom... úgy értem, nem fürdök cukorban, vagy ilyesmi - habogom, de aztán be is csukom a számat, mert rájövök, hogy már megint valami gázt mondok. Van az a mondás, hogy a hallgatni arany. Hozzátenném, hogy az ilyen esetekben aztán végképpen. Pűűűppfffhööö, fújtatok magamban, mint valami légzőzavaros ember, de aztán zavartam megköszürülöm a torkom, hogy mondjak valamit ami enyhíti a gázos megszólalsáom, amikor is hirtelen mindeki kiszabadul a folyosóra én meg Teddyhez préselődöm. De valamiért a kezem hamarabb kapcsol, mint az agyam, így automatikusan átölelem. Hogy aztán eszembe s ejusson elengedni. Remek, most valami nyomulós izének néz, biztos, de már ha akarnám - de nem akarom -, se tudnám már elengedni, mert határozottan odanyomódok valami ismeretlen egyéneknek köszönhetően.
- Khm. Annyira jó látni, hogy mosolyogsz, Teddy, mert nagyon jól áll - csúszik ki a számon valami szerencsétlen bók, mire  egy pillanatra a mellkasához menekülve elbújok. - Úúgy... úgy értem nagyon is szívdöglesztő vagy - motyogom bele a fekete pulcsijába, és abban sem vagyok biztos, hogy ezt meghallja.

romantikus összepréselődés
to: Sophie


2001. június 26.

outfit

Merlinre… hogy lehet valaki ennyire édes. Megismételtem magamban a kérdést, ahogy csend állt be közöttünk egy pillanatra és csak figyeltem a pírt az arcán. Jól állt neki. Ártatlan volt és kedves, én pedig hirtelen azt kívántam, bár ne lennénk máris ilyen közel Londonhoz, ne lenne vége ennek az egésznek. Nem akartam visszatérni az életembe, mert az olyan távol volt Sophie-tól. Lényegében az egyetlen közös pontunk az a Roxfort volt. Mi lenne, ha elmondanám neki, hogy milyen szörnyűségeket tettem? S hogy az apám nem is az apám, hanem egy bűnöző, akinek csak a bábja voltam egész életemben… vagy hogy harminc pluszos nőkkel feküdtem össze… és Marge szerint erőszakoló vagyok… nyeltem egyet, ahogy édesen pislogott. Nem bántam, hogy beszorultunk ide, de valahogy mégis éreztem, egyre közelebb van egy katasztrófa.
– Úú, hát... Nem tudom... úgy értem, nem fürdök cukorban, vagy ilyesmi – mondta, de nekem egyre csak azon jártak a gondolataim, hogy kellett volna csináltatnunk egy fényképet a bálon, hogy legyen mit kiraknom az árvaházi ágyam mellé. Ez lenne az egyetlen dolog, ami fel tudná dobni a napomat.
Ahogy mindenki megjelent a folyosón, mert miért is nem pont ilyen kellene, mikor Sophie arcát a napsugarak szépséges arany színű fénye megvilágította, hozzám simult. Egy halk kis sóhaj szakad ki belőlem, majd elmosolyodtam. Nem akartam elszakadni tőle, de közben próbáltam semmi illetlenre nem gondolni… viszont túl közel volt és a testem reagált rá egy kicsit. Reméltem, hogy nem veszi észre és nem szalad el, amiért vonzónak tartom. Nem csak testileg tetszett, nem… imádtam mindenét. A mosolyát, a hangját, a hablatyolását és olyan édes volt, mikor zavart arccal kereste a szavakat.
– Khm. Annyira jó látni, hogy mosolyogsz, Teddy, mert nagyon jól áll – mondta és az arcát a mellkasomhoz nyomta, én meg csak finoman megsimogattam őt. Finoman a vörös tincsek közé pusziltam. Valami azt súgta, hogy nem most látom majd utoljára a nyáron. Ez pedig olyan örömmel töltött el, érezhette, hogy nagyot dobban a szívem. – Úúgy... úgy értem nagyon is szívdöglesztő vagy.
Hát lehet őt nem imádni? Valahol már az sem érdekelt, ha Marge ezt meglátja. Eldöntöttem, hogy akarom Sophie-t, mindenestül és ebben már nem állít meg az sem, hogy nem mertem még kimondani a szakítás tényét a korábbi barátnőmnek. Amúgy sem nagyon lett volna esélyem rá. Ezért hát nem erőlködtem. Valószínűleg amúgy is már mindenféle srácokkal flörtölgetett a hátam mögött, hiszen a Lancasteres ügy is egyre gyanúsabb volt vele kapcsolatban.
– Határozottan olyan, mintha cukorba fürödtél volna – mondtam és az álla alá nyúlva felemeltem a fejét annyira, hogy a szemébe nézzek. Finom puszit nyomtam az ajkaira, hogy érezze, nem változtak meg egy kicsit sem az érzéseim iránta. Nem bántam, hogy hamarosan Londonban vagyunk, mert meg fogom keresni és addig udvarolok, amíg csak engedi… majdnem biztos voltam benne, hogy ő nem lökne el úgy, mint Marge. Talán ezért vonzódtam hozzá máris ennyire. – Te vagy a leglazább, legviccesebb, leggyönyörűbb lány, aki valaha láttam.
Most nem jöttem zavarba. Talán azért, mert olyan könnyen jöttek a szavak, olyan könnyen mondtam ki őket.
– Sophie, lennél a barátnőm? – Nem hiszem, hogy valakitől így kérdeztem volna meg ezt. Marge-tól biztosan nem, de előtte sem senkitől. Így egy kicsit fura volt, de nem hátrálhattam meg.

[ღ Romantikus összepréselődés ღ]

ღ ruci ღ

l i e t o m e

ღ Romantikus összepréselődés ღ

Teddy

(2001. június 26.)

Vajon Teddy Londonban él? Igazság szerint nem sok mindent tudtam eddig róla, de fel sem merült bennem, hogy valami nagyon rossz lehet. A nagyon gonosz emberek nem pislognak ilyen szép barna tekintettel, meg nem mosolyognak ilyen menőn. Valahogy Teddy az egész szememben a menőség megtestesítője volt. De igazából nem is fontos, hogy honnan jött, mert az én hátterem sem egy követendő példa. És itt igyekszem kitolni anyát és Rose nénit  aképből, meg a lehetséges apámat is, mert most inkább csak feltöltekezem a nyárra Teddy hangjával és illatával és minden egyéb Teddy dolgával. Hirtelen annyira nem is vártam arra, hogy leszálljak a vonatról. Régen mindig szinte kimenekültem innen, mert semmi sem kötött a Roxforthoz, hogy hiányozzon, de az utóbbi pár évben egyre több barátom lett és egyre nehezebb volt a nyarat elviselni. Főleg, hogy Blackpool négy órányi vonatozásra van Londontól. Bárcsak tudnék már hopponálni...
Kissé hunyorogva fürkészem az arcát, és ahogy hozzá vagyok préselődve gészen biztos vagyok benne, hogy ő is hallja a szívem dörömbölését a pólomon keresztül, ami teljesen zavarba hoz. Egészen romantikus így összeszorulva álldogálni a folyosón és az sem nagyon zavar, hogy már megint hülyeségeket fognak pletykálni rólam a diákok. Némelyik már egészen vicces volt, és én is jól szórakoztam rajta. AZtán valamit érezni kezdek Teddy felől, de nyugalom Sophie, ez csak az öve lehet. Igen, igen az öve, de közben valahogy már megint érzem, hogy felkúszik az arcomra a halovány pír és csak odabújok Teddy mellkasához hogy egy kis időre a puha fekete felsőjén pihentessem az arcom, mert már kicsit szégyellem, hogy ennyire vérajos vagy nem is tudom milyenes az arcom. De még a tekintete is ilyan zavarbaejtően szép.
– Határozottan olyan, mintha cukorba fürödtél volna – mondja, mire fellesek az arcára. Ááá, neeem, de aztán mielőtt valamit zavartan motyognék, megérzem a puha ajkait az enyémen, ésmég ha csak rövid időre is de lehnyom a szemem. Most már értem, hogy a macskék miért tudnak minden jó dologtól dorombolni, mert ha macska lennék én is rákezdenék. De az már túlságosan kínos lenne, és már megint milyen hülyeségek jutnak az eszembe.
– Te vagy a leglazább, legviccesebb, leggyönyörűbb lány, aki valaha láttam - erre meg teljesen elkerekedik a szemem.
- Hűű, ööö... - Remek. Mert ha valaki éppen ilyen szépen bókol, csak annyit tudok kibökni, hogy hűűű? Komolyan? Megköszörülöm a torkomat, hogy valami normális emberszabású módára kommunikáljak végre. Gyerünk Sophie, meg tudod csinálni, most az egyszer ne bonyolítsd túl! - Köszönöm - mondom aztán, és felnyújtózok, hogy visszacsókoljam.
– Sophie, lennél a barátnőm? – kérdezi utána mire gyorsan pislogok párat olyan jól hallottam?szerűen, majd igyekszem felfogni a kérdést. Valahogy sosem kérdeztek tőlem ilysmit, Mirával is addig alakultak a dolgok, míg valahogy együtt nem lettünk. De Teddy más volt, Teddyvel minden nagyon-nagyon más volt, és ez a más nagyon tetszett, Teddyvel együtt. Vajon repkednek a fejem fölött a lángcsóvk, olyan fura rajzfilmbe illően? Remélem nem, mert az rettenetesen kellemetlen lenne.
- Örömmel! - mondom, talán túl lekesen aztán. - Azazhogy igen - válaszlom azért kissé mérsékeltebben, aztán felnyúlok a hajához és gyengéden beletúrva hosszabban megcsókolom. A végére már egészen bátor leszek ebben, azt hiszem.
Nem tudom meddig tart ez a csók, vagy hogy mikor meg mi miatt húzódom el, de lassan az kezd feltűnni, hogy a tömeg már nem nyom össze minket, és a vonat sem mozog, és hogy valami szőrös jószág rágcsálja és huzigálja a zoknim. Kicsit szomorkásan nézek Teddyre, hogy ajj, ez meg már London.
- Te merre mész tovább? én Blackpoolban lakom, szóval majd vonatozom tovább. De biztos, hogy meglátogatlak! - magyarázom és rámosolyogok.

 

romantikus összepréselődés
to: Sophie


2001. június 26.

outfit

Éreztem, hogy Sophie még mindig zavarban van, de nem nagyon érdekelt, ahogyan az sem, hogy egyre több ember özönlötte el a vonat folyosóját. Azok meg persze megbámultak. Egyrészem azt kívánta, hogy bár ne látná Marge ezt meg… bár ne lenne kellemetlen jelent és óvatosan eltávolodnánk egymástól lépésről lépésre, de azt hiszem előbb-utóbb mindenképpen lesz valami kellemetlen szituáció. Sosem úszom meg ilyen könnyen a dolgokat. Most még sem érdekelt, olyan jól esett Sophie-hoz érni, érezni, ahogy a vörös szálak az arcomat csiklandozzák és a finom puha ajkakat. Már régen volt velem bárki is ilyen gyengéd.
Talán mindezek miatt bukott ki belőlem olyan könnyen a kérdés, hogy lesz-e a barátnőm. Amúgy fogalmam sincs, hogy ezekre rá kell-e kérdezni vagy csupán egyértelmű. Mindenesetre valószínűleg jobb ezt kimondani. Úgy minden tiszta és rendes… csak aztán egy pillanatra átsiklott a gondolataim között, hogy Sophie talán tud Marge-ról. Mármint nem tudom, milyen pletykák terjedtek vagy nem terjedtek, mert ugye a szilvesztert félig együtt töltöttük.
– Örömmel! – szakított ki Sophie megint a révületből. Hogy volt képes egyetlen szavával mosolyt csalni az arcomra? Nem tudtam a választ, de azonnal elmosolyodtam. Ő is izgulhatott egy picit, mint én. – Azazhogy igen. – Beletúrta a hajamba és sóhajtva merültem bele a csókjába. Annyira forró, még is annyira puha volt az egész, mint Sophie. Törékeny kis apróságnak éreztem a kezeim között, ezért csak óvatosan szorítottam még jobban magamhoz, hogy hosszú percekig simuljunk egymáshoz.
Talán éppen ekkora még több ember tolongott a folyosón, jelezve, hogy elértük London határát. Tíz perc lehetett az útból még vissza. Lett egy barátnőm, akit egy pillanattal később útnak is engedhetek… volt ebben valami szomorú. Mármint nyilván az árvaházba oda kell érnem egy órán belül, különben jön a körmös, mint tavaly, amikor egészen véletlenül eltévedtem. Végül is csak pár hónapot töltök Londonban egy évből, nem éppen túl szokványos.
A tömeg lassacskán levonult, hogy elkezdjék összeszedni magukat. Így pedig azt is tudtam, hogy a tíz perc legfeljebb már csak öt. Nem akartam elengedni Sophie-t. Magam mellett akartam tudni.
– Te merre mész tovább? én Blackpoolban lakom, szóval majd vonatozom tovább. De biztos, hogy meglátogatlak! – magyarázta. Lesütöttem a szemem és picit távolabb húzódtam, de nem annyira, hogy ne tudjam fogni még a kezét. Olyan furcsa volt, hogy ennyi ideig tartott kimondani ezeket a dolgokat és máris el kell engednem.
– Hát Londonban lakom egy árvaházban, mióta apámat az Azkabanba zárták – válaszoltam és finom puszit nyomtam az ujjaira. – Szóval csak odáig kell eljutnom. Innen nagyjából negyven perc az út. – Tettem hozzá… aztán hirtelen jött egy elé őrült ötlet. Nem akartam máris hazudni Sophie-nak, hogy simán kilóghatok. Valójában, ha az ember legálisan akar távol lenni az árvaháztól elég komoly procedúrán kell átesnie. Heti egyszer-kétszer lehet kijönni vásárolni és egyéb, de akkor meg takarodóra vissza kell érni. Szóval nem volt egyszerű, de én látni akartam Sophie-t. Ezért pedig képes lettem volna bajba is kerülni. Ő még nem ismerhetett annyira, hogy ezt tudja.
– Egyszer-kétszer szívesen elvonatoznék Blackpoolba. – Jegyeztem meg.

[ღ Romantikus összepréselődés ღ]

ღ ruci ღ

l i e t o m e

ღ Romantikus összepréselődés ღ

Teddy

(2001. június 26.)

Miért jöt ki hirtelen mindenki a folyosóra? Ugye nem minket bámulnak, ez nagyon kínos. Mint a romantikus filmekben. A lány és  afiú hosszasan egymás szemébe néznek, rájönnek, hogy szeretik egymást, a heáttérben a sok statiszta meg mosolyogva figyeli őket, megszólal a szinfónikus zenekar, jön a csókjelenet és vége. Vajon miért nincs sok film arról, mi van a csókjelenet után? Vajon mindeki tényleg boldoga él utána? Vajon kiderül a lány nagy szerelméről, hogy lecsúszott alkoholista lesz belőle aki pénzt hamisít? Olyan sok minden lehet még egy csók után, de valahogy én sem azon agyalok most, hogy vajon Teddy lecsúszott alkoholista lesz-e a jövőben. Nagyokat pislogok és még mindig csak nézem az arcát, mintha nem tudnék bele betelni, de valahogy így is érzem. Aztán valaki áthúzza a lábamon a bőröndöt, én meg felszisszenek.
Annyira nem szeretném ezt, annyita nem akarom, hogy leszálljak a vonatról, de tudom, hogy a kocsi egyenesen ki fog köpni magából ha el is akarnék bújni. De megint egy lépéssel közelebb kerülök a felnőtt korhoz ez pedig olyan lehangoló és szomorú. Még gyerek vagyok, kamasz vagyok, az érzelmi stabilitásom meglehetősen szörnyű, és még ott van az is, hogy Ave segít megkeresni az apámat, és nem is tudom. Káosz minden, így hogy nőjjek fel? Amúgy is most lettem vagy 3 perce Teddy Jones barátjője és el kéne engednem? Komolyan miből van a szíved, te Sors? Nincs vajon nálam ragasztó? Oké, ez egyre morbidabb, már megint morbid ötleteid vannak Sophie, állj le. Úgyis lehet találkozni Teddyvel, csak nem olyan bonyolult dolog ez, a globalizáció hajnalát éljük, valami nincsenek távolságok szlogennel, 2001 van, nem lovaskocsival közlekedünk, hanem vonattal és rosszabb esetben hopp-porral van zsupsz-kulccsal, vagy egyéb ilyen kellemetlen eszközökkel...
Aztán a tömeg lassan elszivárog, én pedig egyik kezemmel megfogom Teddy kezét. Nem mintha ez bármit is megakadályozna, de ki szeretném élvezni Teddy érintését, pillantását meg úgy mindenét. Kívácsian fürkészem Teddyt, miközben hátrébb lép, és lesüti a szemét. A számat kezdem aggodalmasan rágcsálni, hogy nem mondtam-e véletlenül valami rosszat, esetleg az egész leszel a barátnőm dolgot beképzeltem csak - az anyám lánya vagyok, bármi előfordulhat -, de aztán Teddy megszólal.
– Hát Londonban lakom egy árvaházban, mióta apámat az Azkabanba zárták
- Óó... - kerekedik el a szemem, és hirtelen nem is tudom mit mondjak. - Óó - mondom aztán megint teljesen zavartan, amikor Teddy megpuszilja az ujjaimat, és már megint elpirulok. 
- Szóval csak odáig kell eljutnom. Innen nagyjából negyven perc az út - magyarázza mire felcsillan a szemem. Igazából nem nagyon merek rákérdezni erre az apuka témára, jelenleg a sajátommal sem tudok mit kezdeni. Az apukák furák. Nagyon-nagyon azok.
- Mit szólnál hozzá, ha elsétálnék veled oda? - kérdezem lelkesen. - Ehetnénk út közben monjduk... Mondjuuuuk... hot dogot! - csillan fel a szemem. Olyan romantikus lenne, ahogy tiszta mustár meg ketchup a fejünk tőle.
– Egyszer-kétszer szívesen elvonatoznék Blackpoolba. - Erre szélesen elmosolyodom és nyomok egy puszit az arcára.
- Az nagyon jóó lenne. Van ott óriáskerék, meg valami vidámpark izé, meg ott van a tengerpart, meg ott van egy csomó kajaárus, meg minden - magyarázom lelkesen, majd felnyalábolom a macskámat, miközben a vonat benyomja a féket én meg megint belenyomódom Teddybe. Oké, ez a hasonlat miért hangzik ilyen perverzül? Felejtsd el Sophie, tudjuk, hogy nem vagy normális. Miután Teddyvel össszeszedjük a cuccainkat még lefelé menet is azt magyarázom milyen dolgokat lehetne ott csinálni.
- Amúgy nem túl nagy a ház, amiben lakunk, meg lehet még maradt pár szőrgombólc meg ilyesmi ott, Rose néni a gyámom és ő ilyen tipikus angol macskás néni volt, de nyugi, már nincs negyven cicánk otthon, csak Tarzan maradt. Ugye nem vagy allergiás rájuk? - hablatyolom, aztán egyszer csak belecsapódom egy másik emberbe, a durva felsőjének az anyaga meg  dörzsöli az orrom. Oké, most már kezdem azt hinni, hogy valami kisbolygó vagyok, aki mindennek belecsapódik.
- Izé, bocsánat - motyogom Teddy mellett, és ahogy felpillantok a férfira, nem csak a macskámon áll fel a szőr, hanem az én hátamon is, meg a fejemen is Remélem ez nem látszik, milyen ciki lenne. Olyan gonosz és sötét tekintettel méreget engem, aztán Teddyt. DE Teddyre valahogy még annál dühösebben is néz, mintha ismerné.

romantikus összepréselődés
to: Sophie


2001. június 26.

outfit

Nem akartam részletekbe belemenni az árvaházzal kapcsolatban. Már csak azért sem, mert olyan jó volt Sophie-val kicsit belemerülni ebbe a romantikus izébe. Sosem voltam az a kifejezetten romantikus alkat, de a bújás és a puszik olyan jól estek, mielőtt leszálltunk volna a vonatról. Nem lett volna jó, olyanokkal elrontani, hogy elvernek vagy hasonlók, ha nem érek be. Jó, túlzás, hogy elvernek, csak körmöst kapunk, de az is éppen elég szokott lenni.
– Mit szólnál hozzá, ha elsétálnék veled oda? – kérdezte Sophie, én pedig csak lágyan elmosolyodtam. Hát hogy lehet valaki ennyire, de ennyire édes? A vörös hajával és a csillogó szemeivel, na meg a kedves nevetésével Sophie egy apró kis fénypont volt az engem körülvevő sötétségben. Furcsa volt, hogy éppen ez volt az első alkalom, hogy kamasznak érezhettem magamat. Gyerekkoromtól kezdve arra neveltek, hogy lopjak. – Ehetnénk út közben monjduk... Mondjuuuuk... hot dogot – magyarázta, erre megpusziltam az orra hegyét.
Lassan bólintottam egyet.
– Szuper lenne – bólintottam. Amíg nem édességet akart enni, rendben van. Megettem én azt is, csak nem volt éppen a kedvencem… főleg, ha valami egyenesen tocsogott a cukorban. Az túlzás volt. Sophie persze mindennél édesebb volt, talán ezért nem is tudtam igazán elképzelni, mi lesz velem, ha most elengedem és mondjuk csak egy hónap múlva látom, mikor ki tudok szökni.
Amint összeszedtem a cuccomat, megvártam Sophie-t, hogy együtt szálljunk le a vonatról. Olyan boldog voltam, hogy ott volt és ha nem szakadtam volna meg a saját ládámból, tuti az övét is elcipelem. Sajnos nem az ilyen erőnléti dolgokra képeztek ki. Teddy arra készített fel, hogy beosonni tudjak. Nem akarta, hogy megnyúljak vagy megizmosodjak, ezért gyerekként nem sok fehérjét kaptam, ráadásul már fiatalon a kezembe nyomta a cigit, hogy azt szívjam. Erről azért leszoktam az elmúlt két évben, de a magasságomon nem változtatott.
– Amúgy nem túl nagy a ház, amiben lakunk, meg lehet még maradt pár szőrgombólc meg ilyesmi ott, Rose néni a gyámom és ő ilyen tipikus angol macskás néni volt, de nyugi, már nincs negyven cicánk otthon, csak Tarzan maradt. Ugye nem vagy allergiás rájuk? – magyarázta Sophie, miközben egy halom ember jött mindenfelől. Hol nekem, hol Sophie-nak ütköztek… de engem az aggasztott, hogy megéreztem egy ismerős bűzt. Valami mocsok és dohány keveredett. Nem is válaszoltam Sophie-nak meg a szag tulajdonosát kerestem. De csak akkor vettem észre, mikor a lány mellettem újra megszólalt.
A tekintetem találkozott Teddy fakó szemeivel. Megrezzentem és csak álltam ott egy pillanatig. A francba… ez meg hogy jutott ki az Azkabanból? Láthatóan nem nagyon törte meg a dolog, pont olyan dühösen nézett rám, mint a legutóbbi találkozásunkkor.
– Szia Teddy… – közöltem rekedten és ösztönösen Sophie elé léptem… talán ez volt a hiba, mert a következő pillanatban elkapta a torkomat és annál fogva rángatott meg.
– Vár a munka, fiacskám! – vicsorogta az arcomat, ahogy megrángatott, azzal a lendülettel a földre is lökött. – Azt hiszed, hogy győztél? Most kezdődik csak a törlesztés. Te meg tűnj el! – Mordult rá aztán Sophie-ra. Erre bokán rúgtam, majd azonnal felpattantam és megfogtam a lány kezét.
– Ne merj így beszélni vele! – mordultam Teddyre, aki egyelőre fájdalmas arccal nézett rám.

[ღ Romantikus összepréselődés ღ]

ღ ruci ღ

l i e t o m e

ღ Romantikus összepréselődés ღ

Teddy

(2001. június 26.)

Őszintén sosem tartottam magam valami agresszív embernek. Sőt, ha konfliktusra kerül sor, én inkább a menekülő fajta vagyok. Jobb épségben elszaladni, mint mondjuk darabokban végezni, nem? De persze ez nem jelenti azt, hogy gyáva lennék. Ugye? Szóval, nyilván ha magamat kell egyedül menteni, akkor szaladok. Meg ha másokat, olyankor pedig velük együtt szaladok. Nem vagyok egy nagy harcos lélek, valahogy még bántani se tudnák senkit, és a pálcámból se hiszem, hogy olyan erős varázslatokat tudnék kicsikarni. De van amikor mondjuk ideges leszek, amikor barátaimat bántják, vagy olyanokat akik nagyon is fontosak nekem. Akkor mondjuk ideges tudok lenni.
Szóval amikor azzal a nagy büdös hapsi elénk áll és megragadja Teddy nyakát azt hiszem kicsit lerohan az idegesség, aztán a következő pillanatban Teddy el is terül a földön, én meg csak pislogok, mint hal a szatyorban, miközben tényleg mérges vagyok. Az ölemben lévő Tarzannak sem túl szimpatikus ez a bácsi... férfi... akárki... Elég lerobbant állapotban van... Még én is érzem ahogy mérgesen ficereg a kezeim között és feláll a szőre is.
– Vár a munka, fiacskám! Azt hiszed, hogy győztél? Most kezdődik csak a törlesztés. Te meg tűnj el!
- Fúú - fújom ki idegesen a levegőt, és miközben Teddy éppen bokán rúgja én elegáns lendülettel felé engedem Tarzant, ha már úgy is rá akar támadni. - Akárki is maga, duguljon el, és ne bántsa Teddyt - magyarázom idegesen, miközben a macskám éppen végigkarmolja a képét, és aztán megérzem, ahogy Teddy megfogja a kezemet.
– Ne merj így beszélni vele!
A férfi fájdalmas hangon káromkodik, mert nem elég, hogy bokán rúgták még egy macska is van a fején. A macskám nyávogva belemélyeszti a karmait az arcába és a szakadt ruhájába is. Szegény Tarzan, még büdösebb lehet olyan közelről ez a valaki.
- Jól vagy? - kérdezem aggódva Teddy felé fordulva.
Közben a macskám visszaugrik az ölembe, és a Teddynek nevezett másik Teddy tajtékozva közelebb lép hozzánk. Oké, Sophie, megtetted amit meg kellett tenned, szóval futás!
- Nagyon örvendtem a találkozásnak, gonosz véres arcú bácsi... Izé... Szóval viszlát - hadarom, majd a macskámmal, a bőröndömmel és Teddyvel felszerelkezve eliramodok egy biztonságos és nyugis hely felé. Legalább a sok menekülés miatt már egészen gyorsan tudok szaladni. Valami fánkos bolt előtt állunk meg. Vagy pités bolt? Nem is tudom, valami péksüti illatok terjengenek, de jelenleg nem az éhség vezetett ide, hanem a... nem is tudom. A lábam. Ahogy megállunk aggódva fürkészem Teddy arcát, miközben Tarzan éppen elégedetten eszegeti a pólóm ujját.
- Izé... ő amúgy ki volt? - kérdezem, miután végre levegőhöz is jutok.

romantikus összepréselődés
to: Sophie


2001. június 26.

outfit

Olyan gyorsan kellett reagálnom Teddyre, hogy időm sem volt arra, hogy felfogjam mit jelent mindez. Visszamehetek ugyan az árvaházba, de ha őt felmentették az alól, amit velem tett, akkor joga lesz engem kivenni onnan és magával rángatni haza. Utána pedig Wales-ben ragadok és nem fogok tudni még véletlenül sem Sophie közelébe menni a nyáron. Sőt, mikor már majdnem belementem volna ebbe a gondolatkörbe, Sophie macskája Teddyre ugrott, én pedig még éppen időben felpattantam a mocskos betonról, hogy a lány mellé lépjek. Készen álltam rá, hogy megvédjem, történjék bármi is.
– Jól vagy? – kérdezte Sophie.
Csak lassan bólintottam. Teddy ugyanis időközben megszabadult a macskától, aki egyenesen a lány karjaiba vetette magát. Hát nem volt szép látvány az a sok, vérző karmolás az arcán… én meg már szinte éreztem is, ahogy belém csapódik egy ütés. Sosem voltam olyan gyerek, akit jól tartottak volna, ráadásul mióta Teddy élettársa, az „anyám” meghalt, annyi esélyem sem volt a védelemre, mint akkoriban. Minden porcikámmal ellenkeztem volna az ellen, hogy visszakerüljek hozzá, de tudtam: meg fog történni.
Megint csupán akkor eszméltem fel, mikor már Sophie húzott magával. Éppen csak annyi időm volt, hogy jobban ráfogjak a ládám fülére, nehogy elhagyjam. Teddyt ezzel bőven nem ráztuk le, csak adott egy kis időt, mielőtt levezeti rajtam a bosszúját. Nem volt erősebb nálam, sőt okosabb se… ráadásul már kiskorú sem voltam. Az árvaházba is csak azért maradhattam, mert még Roxfortos vagyok egy évig. Így viszont onnan nyilván kirakják a szűrömet és majd mehetek Margohoz vagy valamelyik csatornába, ha nem akarok Teddyvel élni.
– Izé... ő amúgy ki volt? – kérdezte Sophie. Most én fogtam meg a kezét. Megpróbáltam levegőért kapni, mert a rohanásban és a sok holmitól én is kicsit kifáradtam.
– Ő Teddy. A nevelőapám. – válaszoltam és elengedtem a ládámat, ami hangosan puffant mellettem a földön. Nem különösebben érdekelt, ha valami eltört benne, ahhoz túlpótolható volt.
Vettem két mélyebb levegőt. A tudatomig is eddigre nagyjából eljutott, hogy mennyire szar helyzetbe sikerült kerülnöm megint. Lényegében két lehetőségem volt: Teddyvel maradok és bűnözök tovább az ő igényei szerint, vagy egyedül élek és megpróbálok nyári munkát keresni. Ez utóbbi tűnt az ésszerűbb döntésnek, még akkor is ha ezért Margonál kell meghúznom magam… te jó ég… vajon Sophie mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy annál a korosodó nőnél húznám meg magamat, akivel jó párszor lefeküdtem az elmúlt két évben? Jobbnak láttam nem megemlíteni neki egyszóval sem.
– Figyelj, Sophie, most egy kicsit megváltozott a terv. Ha Teddy szabadlábon van, akkor nekem nincs helyem már az árvaházban. Szóval, megvárom, hogy felszállj a vonatodra, nem akarom, hogy kövessen és bántson téged. Aztán elmegyek egy ismerősömhöz az Zse… az Abszol útra… – javítottam ki magam gyorsan. Nem akartam, hogy tudjon erről még. Nem álltam rá készen. Tudtam, hogyha vele akarok lenni, akkor előbb utóbb vallomást kell tennem arról, hogy négy éves korom óta másra sem használtak, mint lopásra. – Megpróbálok munkát keresni és ha lesz egy kis pénzem, akkor tényleg meglátogatlak… – tettem hozzá. Hát el tudtam képzelni, hogyan hangozhat most ez… de nem baj. Én akartam Sophie-t és reméltem, hogy ezt ő is látta rajtam.

[ღ Romantikus összepréselődés ღ]

ღ ruci ღ

l i e t o m e

ღ Romantikus összepréselődés ღ

Teddy

(2001. június 26.)

Igazából nem nagyon nézem, hogy meddig rohanunk, meg hová, csak húzom magammal Teddyt, miközben a macskám minden erejével belém csimpaszkodik, és még a bőröndöm is zötyög mögöttem. úgy érzem magam, mint egy málhás kecske, bár a kecskék aranyosak, meg nem mintha teher lenne Teddy, vagy Tarzan. Sőt, akár a világ végére is elszaladnék velük, akár a hátamon is cipelném őket azt hiszem. Bár nem vagyok egy izomember... Ahol megvágom a féket, nagyokat szusszanok, és egy pillanatra elengedem Teddy biztonságot jelentő kezét, hogy Tarzant valahogy lefejtsem magamról. De ő még mindig úgy kapaszkodik, mintha annak a fura hapsinak a vére egyenesen ragasztóból lenne. Mondjuk a varázsvilágban bármi előfordulhat, még ragadós vérű bácsik is. Kicsit még mindig van bennem egy enyhe szkeptikus dolog e téren, de azt hiszem nagyjából jól kijövök ezzel a varázsló izével.
Nagy szemekkel aggódva fürkészem Teddy arcát, és bár nem vagyok egy gondolatolvasó, azért azt látom rajta, hogy ideges, és zaklatott. Fogalmam sincsen mit kell a zaklatott és ideges emberekkel csinálni, de gondolom kibeszélni magunkból az érzelmeket jó dolog. Szóval meg is kérdezem, hogy minden okés-e.
Aztán megérzem Teddy kezét az enyémben és megint úgy érzem a boldogságtól repülni is tudnék. De ezeket a gondolatokat inkább nem élem ki nagyon, a végén megint megihletődik a Szeszély, és fennakadok a plafonon, mint ötödévben. De akkor is olyan jóóó a kezét szorongatni. Oké, állj le Sophie, most komoly dolgok vannak itt.
– Ő Teddy. A nevelőapám. – Hát igazából erre tényleg nem számítok. Mármint ez a nevelőszülő dolog annyira de annyira szomorú. Mert neki vajon mi történt a családjával? Abba belegondolni, hogy esetleg meghaltak neki rettenetes, és a másik verzió se skkal jobb, hogy nem kellett neki... Szóval szomorú tekintettel pislogok rá. Én aztán tényleg meg tudom érteni, milyen szülők nélkül lenni.
- Hát nem néz ki túl kedvesnek - motyogom. Nem igazán kedvelem az erőszakos embereket, és ahogy eddig elnéztem az a Teddy nagyon is annak nézett ki. Pedig a neve olyan aranyos, lehetne Micimackósabb, nem pedig valami őrült grizly féle nevelőszülő.
– Figyelj, Sophie, most egy kicsit megváltozott a terv. Ha Teddy szabadlábon van, akkor nekem nincs helyem már az árvaházban. Szóval, megvárom, hogy felszállj a vonatodra, nem akarom, hogy kövessen és bántson téged. Aztán elmegyek egy ismerősömhöz az Zse… az Abszol útra… – hadarja, mire csak hevesen bólogatok. Bár az, hogy nekem eshet ez a fickó nem túl biztató. Zse?... Zsebibaba? Oké, hirtelen mi ez a sok micimackós asszociáció? De mindegy is, nem fontos.
- Ott biztonságban leszel, ugye? - kérdezem, mert igazából akárhol is húzza meg magát abban reménykedem, hogy igen. Valahogy az én otthonom nem tűnt neki eléggé biztonságosnak, és a kisvárosban sem volt túl sok nyári munka lehetőség, maximum fagyiárus lehetett az ember. Az olyan lelombozó. Adogatni kell a fagyikat miközben te nem ehetsz belőlük.
– Megpróbálok munkát keresni és ha lesz egy kis pénzem, akkor tényleg meglátogatlak… – halgat el, mire közelebb lépek hozzá, és két kezem közzé fogom az arcát.
- Teddy, én megvárlak, nyugi - mondom mosolyogva. Igazából nehéz lesz megvárni őt, de az sokkal fontosabb, hogy ne haljon éhen. - Nagyon türelmes vagyok, és amikor jössz megleplek valami extra finom melegszendviccsel vagy ilyesmi - magyarázom, miközben kikukucskálok a vágányok felé. A vonatom pár perc múlva befut, úgyhogy lassan megint felnyalábolom a cuccaimat és Teddy kezét fogva a peron felé sétálok.

romantikus összepréselődés
to: Sophie


2001. június 26.

outfit

– Hát nem néz ki túl kedvesnek – Sophie még ezt is olyan ártatlanul tudta megfogalmazni. Na pont ez volt az oka, hogy Teddytől meg kellett védenem őt. Nem érdemelte azt, hogy ilyen vadállat emberek zaklassák. Igazából még én is túl szélsőséges voltam hozzá és egy részem mindent megtett volna, hogy éppen magamtól óvjam meg.
– Nem az. – Ráztam meg a fejemet. Igazából egy kezem, sőt talán még egy ujjam is elég lett volna arra, hogy megszámoljam Teddy hányszor volt velem kedves. Gyerekként még próbált kényeztetni, hogy könnyebben szót fogadjak neki, de valójában egyáltalán nem szeretett. Amint nőni kezdtem veszekedett velem, hogy ne egyek annyit, hogy igyak alkoholt, hogy cigizzek. El akarta érni, hogy ne legyek kifejlett. Bizonyos mérettel könnyebb volt a legkisebb nyílásokon beküldeni, hogy ellopjam a cuccot, ami kellett neki. A sok méregtől meg persze megálltam a növésben már tizenöt évesen, izom sem sok rakódott rám, ami még is az a saját erőfeszítéseimnek volt köszönhető.
–  Teddy, én megvárlak, nyugi – mondta. Én pedig csak hálásan bólintottam. Közben óvatosan felemeltem a kezemet, hogy végig cirógassak az arcán. Hát mi volt ő, ha nem egy ajándék? Nagyon szerettem Marge-ot is annak idején… de vele inkább állandóan akadályokba ütköztem. – Nagyon türelmes vagyok, és amikor jössz megleplek valami extra finom melegszendviccsel vagy ilyesmi – finoman megpusziltam, aztán hagytam, hogy megfogtam a cuccait, mielőtt még magának nyalábolta fel. Rendes barát akarok lenni, aki elkíséri a vonathoz és integet, míg el nem tűnik a láthatárról. Imádtam ezt a lányt, érte még megváltozni is képes lettem volna.
– Az én csajom nem cipekedhet… – Adtam neki még egy puszit és elindultam a megfelelő irányba a vonathoz.
Természetesen már mindenki ott tömörült, de én azért helyet törtem Sophie-nak. Még a kiírás szerint sok idő volt, így a ládáját fel is vittem neki a szerelvényre és a legjobb ülőhelynél letettem. Megvártam, míg helyet foglal, aztán odahajoltam picit hozzá egy kicsit hosszabb csókra.
– Holnap írok neked, hogy hogyan alakultak a dolgaim. De ne aggódj, minden rendben lesz, csak át kell kelnem a fél Abszol úton hozzá. Valószínűleg holnap reggelre már dolgozni is tudok. Sok ismerősöm van arra, akik utálják Teddyt.
Ez nem volt hazugság. Mióta Teddy az Azkabanba került, csak a nagyon alja akart volna vele üzletelni. A komolyabban vehető partnerek elpároltak tőle. Aztán volt egy-két olyan, mint Margo, akik engem sajnáltak a helyzetben és meg is védtek volna tőle. Margo kocsmájában dolgozni pedig főnyeremény lett volna. Nem csak a fizetés miatt, de a borravaló is elég rendesen felpumpálta volna az anyagi helyzetemet.
– Nagyon vigyázz magadra. Integetek a peronról. – Cirógattam meg az arcát, majd elköszöntem és leszálltam. Bár nagyon szar volt látni, ahogy távolodik vele együtt a vonat, végig mosolyogtam és integettem. Nem akartam, hogy lásson rajtam bármit is. Nem akartam, hogy aggódjon. Ő sokkal jobbat érdemelt ennél a káoszos életnél…

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.