Avery Cassen
Eltávozott karakter.
Kölyökmaci
Hozzászólások: 358
Jutalmak: +737
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : szőke
Szemszín: világoskék
Kor: 18
Ház: Mardekár
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12 hüvelyk, fűzfa, egyszarvúszőr a magja
Nem elérhető
|
|
« Válasz #15 Dátum: 2020. 06. 02. - 14:35:03 » |
+2
|
Elégedetten, jólesően simultam a karjai közé, ahogy ajkaink mintha képtelenek lettek volna elszakadni egymástól. De valahogy minden olyan természetesen jött vele. Nem kellettek a szavak, nem kellettek címkék és egyebek... Nem zavart, hogy nem beszéltünk arról, mi is van most köztünk. Enélkül is nagyjából a barátomként tekintettem rá, még ha Jasper nem is egy olyan tipikus barát-jelölt volt, akiről mondjuk kislány-Avery álmodozott régebben. De kislány-Avery amúgy is gáz volt és ízléstelen, szóval hiba egy szál sem. Épp csak annyira húzódtam el tőle, hogy egy pohárért nyúljak, amelyben lágyan ringott valamiféle aranyosan csillogó lötty, finom, epres illattal vegyülve, de aztán már vissza is furakodtam szorosan hozzá, hogy inkább az ő aromája lengjen körbe. Amely, ha megcsapott, már akkor is felismertem, ha még az arcát nem láttam. - Én is hozzád akarok simulni... Csak inkább kettesben. - Figyeltem, ahogy vadászik egy puncsot, és közben hümmögtem egyet, mintha esetleg az én fejemben nem fordult volna meg ugyanez a gondolat. Dehát őrjítően festett az öltönyben, az átlagosnál is helyesebben, hogy úgy éreztem, képtelen vagyok józanul gondolkodni. Nem is kellett ide az alkohol, elég volt ő és a kisugárzása. A falhoz húzódtunk, egy csendes kis sarokba, és amíg ő egy pillanatig a tömeget figyelte, addig én az arcán futtattam végig kék tekintetem. Biztosan az arcomba röhögött volna, ha hangosan is kimondom, de egyszerűen csak gyönyörködtem benne, mert nem tehetek róla, olyan szép arca volt, mostanra már az őt általában körüllengő dohányfüst sem zavart, szinte fel sem tűnt. Az egészben már csak egy dolog volt szomorú. Hogy jövőre nem lesz itt. És valahogy mélyen, nagyon is tartottam attól, hogy a történelem majd megismétli önmagát. De minek is pörgök most ezen? Inkább figyeltem, ahogy belekortyolt a poharamba, a szavaira pedig elvigyorodtam. - Nem ér. A tiéd finomabb. Egyetértően bólogattam, és visszahúztam magamhoz a poharat, hogy én is igyak egy kortyot. - Az eper a nyerő. A finom aromát aztán hamar odébb üldözte Jasper, ahogy közelebb hajolt. A szemébe pillantottam, majd lejjebb vezettem pillantásom ajkainak ívére, de aztán csak nem csókolt meg, hiába vártam. - Tudod, pont ezért kéne igazán emlékezetessé tenni ezt az éjszakát. Nem a hülye tánccal... Hanem az összesimulással... - Megborzongtam, ahogy lehelete az arcomat érte, majd halkan sóhajtottam, ahogy ajkát a fülemen is megéreztem. - Mit szólnál, ha keresnénk egy intim helyet... Mint mondjuk egy jó kis szertár... Végigszaladt rajtam egyfajta kellemes, mégis jeges borzongás. Oldalra hajtottam a fejem, hogy még elkapjam őt egy pillanatra egy rövid csókra, de aztán csak hagytam, hogy az ajkaink finoman végigsúrolják egymást, hogy belélegezzük egymás levegőjét. - De csak ha ezúttal Frics nem csatlakozik hozzánk... - suttogtam a szájára, közben pedig végigsimítottam a karján, hogy aztán ujjaink megtalálják egymást, is összekulcsolódjanak. Mondtam... megrészegít. Végig se kellett igazán gondolnom ezúttal szavaim súlyát, egyszerűen csak követtem, ahogy finoman vezetni kezdett kifelé, én pedig letettem a félig még tele lévő poharamat a kezemből az asztal szélére. - Na? Felmosolyogtam rá, aztán mellélépve inkább én kezdtem húzni, hogy kikeveredjünk valahogy a Csillagvizsgáló táncikáló párjai közül. Hirtelen már igazán nem vonzott a zene és az ide-oda billegés, csak minél előbb ki akartam keveredni innen Jasperrel. A folyosó meglehetősen üres volt, legalábbis a szokásoshoz képest mindenképp, így talán nem is volt olyan feltűnő, amint behúztam magunkat az egyik ajtó mögé. Milyen romantikus lett volna megkeresni azt a szertárat, ahol először találkoztunk, nem? De az most túl messze volt, az én szívem meg túlságosan hevesen dübörgött, mintha csak ki akart volna törni a helyéről. - Na? - mormoltam most én felé, hogy aztán az arcára vezessem a kezemet és magamhoz húzzam. Ajkaink végre megint egymásra simultak, rajtam pedig ismét végigfutott a hideg, amit már úgy megszoktam. Együtt járt a csókjaival... mert mondtam. Teljesen megőrjít. Köszönöm a játékot!
|