Amelia Evans
Alapokjelszó || "Utállak! Vegyél nekem unikornist!"
így ejtsd a nevemet || Amélia Evánsz
nem ||nő
születési hely, idő || London; 1984. július 03.
horoszkóp || rák
kor || 16
vér || félvér
évfolyam || hatodik
A múlt 1984. július 03 történetem egy esős nyári napon kezdődik, egy nagycsalád picike gyermekeként. Egy pici kórházba, egy pici baba felsírt és az anyukája büszkén nézett rá és vette a kezébe.
De én nem innen szeretnék most kezdeni, inkább megpróbálom az első emlékemet felidézni. Nem boldog emlék, ne reménykedjetek. Talán négy éves voltam, esett az eső, de én annak ellenére izgatottan szedtem csokorba a hátsó kertünkben nyíló virágokat, nem tudom milyen ünnep lehetett, talán anyák napja vagy anyám szülinapja, de ez nem is lényeges. Mikor megláttam anyukámat, örömmel futottam elé és adtam oda a csokromat amit gondosan készítettem neki. Örült neki, vagyis azt hittem. Átvette, fölvett az ölébe és elindult velem ebédelni. Amikor hátra néztem láttam, hogy a csokor amit olyan örömmel készítettem a földön landolt, még csak megsem nézte, azt hitte nem látom és ezért eldobta, nem volt fontos és nem is örült neki. Biztosan nem értitek, hogy ezt miért mondtam el, lehet akadnak olyanok is akik nevetnek most rajtam, de higgyétek el, akkor ez a pillanat egy négy éves számára nem volt vicces. Akkor ott a pici lány pici szívében valami megtört, de nem sírtam és nem is beszéltem róla senkinek, nem is fogok soha, de egy örök harag és csalódottság maradt bennem anyám iránt.
Nos, most akkor mesélek kicsit magamról és a tökéletes családomról, előre szólok, nem lesz izgalmas történetem, kiskoromba nem nagyon volt lehetőségem barátkozni, anyám nem engedett sehova, inkább megvett minden játékot.
1988. szeptember 02. Négy éves voltam, az iskola előtt nagyon egyformák voltak a napjaim. Anyám ragaszkodott ahhoz, hogy már suli előtt képezzem magam ezért a hétnek öt napján balett órám volt ebéd előtt, ebéd után zongoraórám, heti kétszer járt hozzám egy tanárnő aki az iskolára készített. Tanulás után azt csináltam amit csak akartam. Egy óriási területen lakunk ezért volt hely a játszásra, saját csúzdám és hintám volt, de ha kocsikázni akartam akkor elvittek kocsikázni, talán ezekkel akarták helyettesíteni azt, hogy ők keveset vannak velem. Édesanyám üzletasszony, apám üzletember, leginkább csak hétvégente voltam velük. Biztosan azt gondolod, hogy milyen rossz lehetett nekem és biztos hiányzott nekem anyuka vagy apuka esti meséje, de most tévedsz! Én mindent megkaptam, csak szolgálóktól, meséltek nekem, foglalkoztak velem, azzal játszottam amelyikkel akartam és nálunk belőlük nem kicsi a választék és a legtöbbnek az volt a fő feladata, hogy nekem jó legyen. De tudtam, hogy ha eljön a hétvége, akkor minden más lesz, mert hétvégén mindig minden más volt. Otthon volt mindenki és én mindig az apukám hercegnője voltam olyankor.
Apukám mindig hercegnőnek tekintett és amikor együtt voltunk akkor igyekezett a tenyerén hordozni. Sokszor vitt kirándulni, ha volt egy szabadnapja. Éreztem rajta, hogy sajnálja azt, hogy rám ennyi kevés ideje jut. Tudtam, hogy szeretne velem többet lenni, de nem tudta megtenni és látszott a szemében, hogy vádolja magát emiatt, de én soha nem hibáztattam, hisz ha nem dolgoztak volna ennyit akkor nem éltem volna ilyen pompában. Mindig azt mondta anya, hogy azért vannak olyan keveset otthon, hogy nekünk több mindenünk legyen mint másnak és ez így is volt. De most akkor mesélek anyukámról is egy keveset. Merev, de gyönyörű nő, szereti ha mindig minden tökéletes és amit eltervez az mindenképp úgy is kell, hogy legyen. Ő volt az aki elvárta, hogy úgy is viselkedjek mint egy hercegnő. Igyekezett gyerekként megtanítani nekem azt, hogy mi illik és mi nem, nekem pedig ehhez kellett tartsam magam.
Havonta egy hétvégét mindig a tóparti házunkba töltöttünk, csak mi négyen, anya, apa, a bátyám és én. Van egy bátyám is, azért nem beszéltem róla eddig mert nem vagyunk annyira jóba, nem sokat beszélünk és csak nagyon ritkán volt otthon. Egy bajkeverő volt annak idején és mindig lázadt a világ ellen. De azt hiszem nem vagyok nagyon elfogult ha azt mondom, hogy elképesztően helyes srác, a csajok kedvence és egy igazi nőcsábászként viselkedett mindig. Róla ennyi elég is, a kis hétvégéinkre visszatérve, nagyon szerettem őket, jó volt érezni, hogy csak mi vagyunk.
1990. szeptember 01.Első napom volt az iskolában, nagyon izgatott voltam, már tudtam számolni és ismertem néhány betűt, de egyáltalán nem a tanulás miatt vártam a sulit. Tudtam, hogy igazi kalandokba lesz végre részem, barátaim lesznek és kicsit kiszabadulhatok az otthoni tökéletességből.
A hónapok során a kis hercegnő viselkedése hamar eltűnt belőlem. Én úgy mondanám, hogy hamar rájöttem arra, hogy hogyan kell magamat megvédeni. Nem hagytam, hogy uralkodjanak rajtam, ha arra került sor még verekedni is hajlandó voltam és nem is ment rosszul. Persze az én jó anyám majd megőrült amikor újra és újra az iskolából telefonáltak neki, hogy panaszt tegyenek. Akkor se értettem, hogy miért kell ennyit árulkodni. Otthon mindig megkaptam a fejmosást, megígértették velem, hogy attól a pillanattól kezdve jó leszek, végignéztem ahogy anyám sír, mert hát „ő nem érti, nem ilyennek nevelt és hol rontotta el”. Ilyenkor néhány napig meghúztam magam. De utána sajnos, vagy inkább nem sajnos, mindig belevittek a bajba, ahogy anyám mondaná: „Rossz társaságba keveredett ez a gyerek” , pedig én jobb barátokat el sem tudtam képzelni.
1995. május 20. Emlékszem egy nap suli után nem volt még ott az autó ami mindennap vitt és hozott, én elindultam magamba haza, de az iskola melletti kis sikátorból mintha sírást hallottam volna, nem bírtam ki, muszáj volt bemenjek oda. Láttam ahogy egy alsós gyereket üt az egyik osztálytársam a barátai pedig csak nézik, nem tudom mi volt az ok, de elborult az agyam és lángolt a belső részem, elkaptam a következő ütés előtt a kezét és a többire nem emlékszem, az idegtől kimaradt az a jelenet, otthon voltam már amikor kaptuk a hívást, a lánynak eltörtem a kezét. Még csak nem is emlékszem arra, hogy hogyan. Csend volt a nappalinkba akkor este, mindenki otthon volt már, de senki nem szólt egy szót sem, én próbáltam megtörni a csendet.
- Nem akartam anya, te is tudod, ne nézz így!
Apa csak intett, hogy maradjak csendben. Láttam, hogy most már mindkettőnek elege van belőlem, apa tudom, hogy féltett, hogy mi lesz velem ezután a suliba, kiközösítenek-e, de azt is tudom, hogy anyám fejébe csak az volt, hogy ez most mennyire rongálja a hírnevünket, mindenki azt fogja gondolni, hogy nem kaptam megfelelő neveltetést a részéről.
- Tudtam törpe, hogy valamikor ennyire megőrülsz – nevetett rajtam a bátyám. – De most anya, nem értelek titeket sem, rám vagytok mindig kiakadva, ez meg eltöri egy szegény lány kezét.
- Nem szegény lány, bántotta azt a kicsit és nem szándékos volt – már sírva, de még csendesen próbáltam kimondani.
- Szégyellek titeket. – ezzel anyám felállt és otthagyott minket. Onnantól újabb csend lett a házunkban.
1995. június 05.Levél érkezett, életemben először nekem. Boldog voltam mert tudtam, hogy ez a levél egy új életet jelent és én ezt az életet már nagyon vártam. Apám sokat mesélt a Roxfortról, de mi Londonban kicsit elszigetelve éltünk mindenkitől.
A Roxfortos éveim életem legszebb évei, jobbat nem is tudok elképzelni, barátokra akadtam, igaz barátokra, kalandokban van részem és imádom a mágia minden részét. Nem vagyok kitűnő tanuló és valahogy még mindig nem szerepel az elsődleges dolgaim között a tanulás, de rajta vagyok, ígérem mindenkinek és anyának.
A háború előtti időszak megviselt, mint minden diákot de nem én voltam akit legjobban bántottak, félvérként megpróbáltam csendesen meghúzódni. Bár szörnyű érzés volt végignézni ahogyan néhány ismerősömet bántják és nehéz volt visszafogni magam. Háborúban szereztem egy néhány kisebb sérülést, de büszke vagyok a sérüléseimre.
Az RBF a vártnál jobban sikerült, igyekeztem akkor éven nagyon összeszedni magam, tudtam, hogy fontos és ez már nem csak anyámnak hanem nekem is, de büszke vagyok az eredményeimre és mellette is jutott elég idő a barátaimra is. A barátnőimnek már majdnem mindnek barátja van, én is keresem már egy ideje, de nekem olyanra van szükségem akin érzem, hogy megakar szerezni, aki harcolna azért, hogy az övé legyek , nem fogok senki ölébe behullani egy kacsintásra.
JellemElső látásra egy csendes, visszafogott de kissé beképzelt lánynak látszok, de ez csak külsőség és én élvezem is, hogy ilyennek gondolnak. Az ismer igazán, akinek megengedem, hogy ismerjen, de ha megengedem, akkor tudja az illető, hogy nagyon kedves vagyok mindenkivel és ölni tudnék a barátaimért, szeretteimért.
Szeretek tilosba lenni, kalandozni, szeretem azokat az embereket akikkel nem lehet unatkozni, mert mellettük kitudok igazán bontakozni. Irtó hangosan tudok kiabálni és nagyon jól veszekszem, velem nem érdemes vitába szállni, ha mégis megpróbálja valaki, akkor az semmiképp se legyen kezdő a dologban.
Könnyen meg lehet bántani, de nagyon nehezen bocsájtok meg és ha haragszom akkor simán túlnézek az illetőn, de az már jobban fáj az ő lelkének mint az enyémnek. Úgy gondolom, hogy a legjobb megoldás a bosszú és ha az megvan akkor megbocsájtok, ha még az illető akkor is akarja. Én nehezen kérek bocsánatot, nehezen szeretek meg embereket és nehezen mondom ki a
szeretlek szót.
Apróságokmindig || vörös rúzs, eső, barátok, kaland, zongora, ingek, apukám, kicsit nagyképű fiúk.
soha || rágcsálók, igazságtalanság, túl sok parfüm, tél, futás.
hobbik || a Roxfortban a barátaimmal vagyok leginkább, otthon sokat zongorázok . Szeretek új dolgokat kipróbálni.
merengő || a legjobb: az összes nyaralásunk, mert olyankor együtt van a család és érzem, hogy szeretnek. A legrosszabb: amikor anya semmibe vette az ajándékomat és eldobta, valamiért még mindig fáj nekem.
mumus || attól, hogy újra elvesztem az irányitást magam felett és véletlenül bántok valakit.
Edevis tükre || saját családot akarok, gyerekekkel és egy szerető férjjel.
százfűlé-főzet || a színe vörös, az íze pedig gyömbér ízű, kicsit csípős.
Amortentia || férfi parfüm és eső illat.
titkok || soha nem csókolóztam még.
azt beszélik, hogy... || azt beszélik, hogy bántottam magam, mert valakin leakartam vezetni a feszültségemet. De nem igaz.
A családapa || James Evans; 46; félvér; imádom az apukámat, nagyon szoros a kapcsolatunk, a hercegnője vagyok és mindent megtenne értem, ahogy én is érte.
anya || Lauren Roberts; 44; félvér; anyával nem mindig jó a kapcsolatunk, idegesít, hogy mindig a tökéletességre törekszik, de őt is szeretem és érte is megtennék bármit.
testvérek || Jason Evans; 22; soha nem voltunk igazán jóba, de érzem rajta ó, hogy imád és én is őt, titokban az egyik legfontosabb ember nekem és felnézek rá.
állatok || egy kiscica, Samu.
Családtörténet ||
Nem tartjuk a családtagjainkkal a kapcsolatot, anyám szülei meghaltak. Az anyukája Norvégiából származott és leginkább én hasonlítok rá, kinézetre. Apukám szülei messze laknak tőlünk, anya örömére, nagyon ritkán találkozunk, azt is csak ünnepkor és egy napra, de szerintem is bőven elég. Az apa testvére szokott többet járni hozzánk a családjával velük jóba vagyok, anya testvérei mind elköltöztek, Norvégiába.
Külsőségekmagasság || 170 cm
testalkat || magas vagyok, de teljesen jól eloszlanak rajtam a kilók.
szemszín ||szürkéskék
hajszín || szőke
kinézet ||
Magas és nagyon csinos és nőies lány vagyok, általában vörös rúzst viselek, tanításon kívül. Szeretem az ingeket, tudom, hogy jó az alakom de nem szívesen mutogatom magam. A szemszínem szürkéskék, mégis ha dühös vagyok akkor bezöldül. Gyönyörű szőke rövid hajam van, kissé göndören esik a vállamra. Merevnek nézek ki, szép a tartásom, a járásom kecses. Első ránézésre beképzeltnek tűnök, szeretettel forgatom a szemeimet, valamikor már fel sem tűnik nekem, ezt a tanárok nem igazán szeretik.
A tudásvarázslói ismeretek ||
A kedvenc órám a sötét varázslatok kivédése, a bűbájtan és a mugliismeretek. Kevésbé értek a legendás lények gondozásához . A jóslástant egyenesen utálom.
pálca típusa || 12 hüvely, sárkányszívizomhúr, magyal.
RBF ||
- Sötét varázslatok kivédése – K
- Mágiatörténet – V
- Gyógynövénytan – E
- Bájitaltan- V
- Jóslástan – H
- Legendás lények gondozása – E
- Repüléstan – V
- Mugliismeret – K
- Bűbájtan – V
Egyébavialany|| Josefine Pettersen