Botanikus szoba

Trying to relax

2004. február 12.

Simple casual
♫ Walk ♫

Noisy Nora

„Szívemnek szüksége van nyugalomra
mindig verni és csak verni, megszakadni
ideje mostmár fellélegezni”


Sok hollóhátassal ellentétben én eszközként tekintettem a könyvekre és a tudásra. Nem voltam a szerelmese mindezen dolgoknak, ha tehettem volna, minden szabad időmben inkább kimentem volna a pályára repkedni a seprűmön, edzeni kicsit, természetet járni, vagy kiülni az ablakba éjszaka és nézni a holdat. Otthon sokszor felrepültem a tetőre, felfeküdtem és úgy csodáltam az éjszakát. Gyönyörű. Hiányzik.
A tanulás és az olvasás egy olyan szükséges rossz, ami a neveltetésemmel és az aranyvérűséggel jár. Nem vihetek haza rossz jegyet, nem hozhatok szégyent a családnevemre, sem apámra, de még a testvérem is odafigyelt, hogy mindent megfelelően csináljak.
Itt azért szerettem, mert ha már tanulnom kellett, akkor azt a legjobb volt nyugalomban tenni, nem pedig olyan helyen, ahol nagy a nyüzsgés és a hangzavar. Ilyen például a közös helység, vagy a könyvtár. Úgy néz mondjuk, hogy a botanikus szoba is áldozatává vált a hangoskodó embereknek és a káosznak, mit magukkal hoztak. Ezen gondolatom mellett szúrós pillantással is jutalmazom Norát, ki úgy néz ki, még mindig jobban aggódik a macskája miatt, mint azon, hogy tönkretette a könyvemet és megzavarta a tanulás utáni heverészésemet. Na meg aztán az édességemről ne is beszéljünk, elvitte a maradékot, pedig biztos volt még közte fincsi citromos.
- Azt senki sem szereti, ugye tudod? – vágott vissza a lány, miután rászóltam, ne ijesztgessen. Meglepődve hőköltem hátra, ahogy ültemben végignéztem, hogy teszi rendbe magát a futkorászás okozta rendetlenségből. Még neki áll feljebb.
Miközben ő a helyet nézte meg, én őt mértem le alaposabban, bár a köpeny sok mindent takart, azért nem volt nehéz kivenni sportos, formás alapját. Végül elkergetve a gondolatot megrántottam a vállam és úgy válaszoltam.
- Aki nem szereti, az nem csinálja. – fintorogtam rá, miközben elcuccoltam, majd fellengzősen beletúrtam a hajamba, ahogy ráemeltem a tekintetem. Alacsony volt hozzám képest, na persze én örököltem a Flintek magasságát és termetét, apám is szép nagy darab ember, míg a nővérem inkább anyámra ütött, na persze csak kinézetre, viselkedésre tisztára édesapám. Ha százalékokban kellene mérnem, én 50-50 százalékban örököltem a szüleimtől, Eleonore 80 százalékban apámtól.
- Nem tudom, én csak a macskámat akartam elkapni. Nem tudtam, hogy létezik ez itt – mondta, mi-kor csodálatom fejeztem ki az iránt, hogy be tudott jönni ide, miközben a legjobb tudomásom szerint csak nyugodt kedélyállapotban lehet ide betérni.
- Valószínűleg azért, mert negatív idegállapotban jársz erre. Ide csak akkor jöhetsz be, ha nyugodt vagy. – válaszoltam lekezelően, majd vállamra kanyarítottam a táskámat.
- De várj kitalálom, te vagy tanultál, vagy valami indokolatlanul unalmas könyvet olvastál csendes magányodban. – gúnyolódott most ő rajtam, mire felemeltem a szemöldököm. Megzavarja a nyugal-mamat és még nem átall rajtam viccelődni. Na megállj csak Narek.  
Megnyújtoztattam a tagjaimat és már azon gondolkoztam, hogy vághatnék vissza, de mikor felajánlottam a segítségemet, gond nélkül fogadta azt el és megkönnyebbűlve, mintha semmi sem történt volna indult el arra, amerre a macska elmenekülhetett.
- Ugye itt nincsenek emberevő növények? – kérdezte, ahogy elhaladt néhány kilógó bokros és fa között, mire én természetesen elmosolyodtam. Aranyos volt ez a lány a maga módján, habár rendkívül zajos volt és hozzám hasonlóan arrogáns, talán pont ez tetszett benne, viszont, nem jó emberrel kezdett, mikor beszólt. Mellé értem és természetesen nem méltattam válaszra, még ha van is erre felé valami ilyesmi, nem találkoztam hasonlóval, bár szerintem Nora sem vette komolyan magát.
- Hová bújnál ha macska lennél egy doboz édességgel? – kérdezte, mikor pont egy nagyobb bokor mellett haladtunk el én pedig nem is találhattam volna jobb alkalmat a visszavágásra.
- Szerintem pont ott. – mutattam arra, s amint Nora oda emelte tekintetét, meglöktem a vállát, pont annyira, hogy beleboruljon a bokorba. Ha sikerül, unott arccal benézek utána.
- Nincs itt az ideje a fetrengésnek Narek. Nem a macskádat keressük? – kérdeztem, majd mintha mi sem történt volna tovább indultam az ösvényen, várva hogy utolérjen a hangzavar királynő. Nem hinném, hogy nagyon megütötte magát, ártatlan tüske nélküli kis csermely volt, selyemlevelekkel, maximum egy kicsit koszos lett, de ez elégtétel számomra az elrontott délutánomért. Ha nem borul bele, vagy valahogy sikerül elkerülnie az ismerkedést a növényvilággal, megrántom egy a vállam egy hoppá választ mellékelve.

[- Aki nem szereti, az nem csinálja -]

♥ a macska vitte el ♥

( maow )

pretty : hagyományos ♥ vibe: cool cat

2004. 02. 12..
p.s. Leonard

Miért is vitatkozom én, amikor a macskámat kellene megkeresnem? Nem mondom azt, hogy az első barátomat, mert együtt nőttem fel Jasmine-nal és Ayshaval, na meg az első mentett élet se a cicám volt, hanem az a nő, akit megtámadt az a kutya. De ugyan olyan nyomorultul festett mint én, éppen akkor nem kellett senkinek. Pedig csak egy duci macska, és mennyi mindent jelenthet egy embernek egy duci macska.
De persze azért még szépen összerendezgettem magamat, csak szerette emberi módon kinézni, még akkor is, ha éppen egy susánysban voltam, bár ahhoz képest egészen szép volt. Jó, nem egy Szemiramisz függőkertje, amit a muglik már nem is láthattak, és ezért egy kicsit sajnáltam is őket, de túl varázslatos és szép hely volt nekik. Néha mentünk oda családilag. Szerettem a növényeket, a virágokat főleg, a picében lévő klubhelyiséget és a hálószobánkat is mindig telepakoltam szép virágokkal, hogy ne legyen olyan kellemetlenül nyomasztó az egész hely. Nem szerettem azokat a falakat, a pincét, a szűkös folyosókat... Szörnyű volt, otthon sem volt a házunk ilyen, szép nagy ablakok, nagy belmagasság, tágas terek, és a többi és a többi. De legalább egy kicsit ez a kis hely felidézte bennem az otthoni oázisok hangulatát. Egy kicsit még mindig honvágyam volt.
- Aki nem szereti, az nem csinálja - válaszolta vissza, én meg csak megforgattam a szememet, miközben visszasandítottam rá, ahogy felmagasodott. Láttam, hogy azért végigmért, az ilyesmiket minden lány észre szokta venni, én én meg még élveztem is az ilyet, nem úgy, mint mondjuk ELoise, aki inkább olvadt volna bele a falba olyankor. Leo meg a korához képest is érettebbnek tűnt, és tényleg helyes is volt, úgy tűnt a hollóhátba jártak a hűvös jóképű srácok, akikért rajongtak a lányok. Mint az a Bangold, csak ő még egy beképzelt gőgös szemét is volt.
- Pedig attól csinálhatja másokkal - válaszoltam vissza, csak hogy az enyém legyen az utolsó szó, majd inkább rátértünk az itt létem okaira. Ami számomra is egy rejtély volt.
- Valószínűleg azért, mert negatív idegállapotban jársz erre. Ide csak akkor jöhetsz be, ha nyugodt vagy. - válaszolta Leo, én meg csípőre tettem a bal kezemet, miközben a másikkal hátradobtam a vállamra hullot hajamat, és úgy néztem rá összevont szemöldökkel.
- Kettőnk közül te vagy itt a negatív, nem félsz, hogy csak úgy kiköp magából ez a hely? - kérdeztem vissza megforgatva a szememet és még sóhajtottam is egyet olyan hercegnős drámaisággal. Én kérem a nyugalom megtestesítője voltam, egy gyógyító mégsem lehetett idegbeteg, akkor mégis hogy lesz belőlem plasztimedimágus? Egyébként se voltam nagyon beprögve, ahogyan Ezra szokta mondani, csak... voltak dolgok, amikért igen is ki kellett álnom. És akkor persze szenvedélyesebb is voltam.
Azért csak elindultunk a cicám után, aki valahol éppen édességet dézsmált. Kemény fogyókúra fog rá várni, hallal és hallal és hallal meg egy kis macskakajával dúsított fogyókúra, mert a végén ki fog pukkanni, és akkor én nagyon szomorú lennék.
Inkább csak hoztam a formám és piszkálódtam, nem tudom, miért csináltam ezt, otthon velem is ezt tették az idősebb testvéreim, Armin kivételével. De persze ettől függetlenül kedves és jóindulatú embernek tartottam magam, mert hát büszke voltam és egoista, de hát aki ilyen szép, mint én... Az már csak megengedheti magának ezt, nem igaz? Keresgéltem a növények között, amikor egyszer csak megböktek, én meg halk "kyááá" sikkantással találtam magam a növények testi közelségében. Azért ennyire nem szerettem ezeket, főleg, hogy ez valami zöld bokor volt, furcsa levelekkel, amik összekenték a szoknyámat és a taláromat is.
- Nincs itt az ideje a fetrengésnek Narek. Nem a macskádat keressük? - hallottam valahonnan a hangját, én meg bosszúsan fújtatva verekedtem ki magam a növényzetből, és szedegettem ki a hajamból a leveleket, merg a pollent, vagy mi a fenét, miközben robogtam Leo felé.
- Na jó, ezt nagyon meg fogod bánni, Leonard! - magyaráztam neki, és talán olyan akcentussal, amit senki sem ért, majd a fejéhez vágtam egy levelet, amit az előbb szedtem ki a frizurámból. A volt frizurámból. Velem nem lehetett csak úgy szórakozni, nagyon aljasul tudtam visszavágni, bár eddig nem nagyon hozták ki ezt az oldalamat belőlem, mert akkor valamit nagyon elvágtak bennem.
- Tönkre ment miattad a szoknyám is! - mutattam, az egyik szakadásra, amit varázslattal helyre lehetett hozni, de most jól esett az orra alá dörgölnöm. - És a hajam! - tettem hozzá drámaian.
- Ki kell engesztelned, amiért ilyen voltál velem - húztam ki magam dölyfösen, és még az orromat is fentebb kaptam. Már éppen mondtam volna a követeléseimet, amikor valami furcsa zajt, valami morgás félét, mintha rágtak volna valamit.
- Ez mi volt?

Trying to relax

2004. február 12.

Simple casual
♫ Walk ♫

Noisy Nora

„Szívemnek szüksége van nyugalomra
mindig verni és csak verni, megszakadni
ideje mostmár fellélegezni”


El se tudtam képzelni, hogy a szabad időmet, amit pihenéssel és olvasással kellene töltenem elpazarlom egy zajos lány dagadt macskájára, főleg azok után, hogy elég kellemetlen helyzetbe is hozott. Széttépte a tankönyvem és még az édességem is ellopta, pedig nem igen szoktam ilyesmivel élni, inkább Monstro szokása, amikor pedig néha úgy döntök megérdemlek valami kis nyalánkságot, akkor jön egy gömbmacska és lenyúlja előlem. Nagyot sóhajtva veszem tudomásom sorsomat és unott arccal hallgattam Narek válaszát.
- Pedig attól csinálhatja másokkal  - Merlinre, micsoda válasz volt ez, a hét monológja. Megrázom a fejem alig láthatóan, majd inkább úgy döntök, nem erőltetem tovább ezt a fennkölt beszélgetést arról, miért nem jó, ha megijesztünk másokat, mert se füle se farka nem volt, meghagyom a győzelmet a lánynak, valószínű, addig folytatná úgyis, míg övé nem maradna az utolsó szó.
Tényleg nem értettem hogy engedhette be őt a szoba, vagy lehet egyszerűen tényleg nem negatív és idegbeteg, csak ilyen kis idegesítő, szószártyár. Vele ellentétben engem könnyebb volt kihozni a sodromból, de valahogy a környezet hatással volt rám és talán ez az, amiért még nem keltem ki magamból, függetlenül a macskájától vagy az idegesítő kotyogásától.
- Kettőnk közül te vagy itt a negatív, nem félsz, hogy csak úgy kiköp magából ez a hely? – kérdezte ismét szemeit forgatva. Meglepődve néztem vissza rá, nem tudtam eldönteni az volt nagyobb marhaság, amit mondott vagy elhűljek inkább azon, hogy nem esett ki még a szeme ettől a sok forgástól.
- Én ide pihenni járok és tanulni, nem lenyugodni, ha feszült vagyok. Arra ott van a kviddics. – magyaráztam neki félvállról, majd előkészítettem a kis bosszúmat, amiért így rám tört a hájgombolyagjával. Recsegett-ropogott a lány súlya alatt az aljnövényzet én pedig diadalittas mosollyal az arcomon lépkedtem tovább hagyva had mérgelődje ki magát.
- Na jó, ezt nagyon meg fogod bánni, Leonard! – pörölt velem, ahogy mellém ért. Teljesen kiütközött rajta az iráni vér, alig tudtam összerakni a mondandójának lényegét, mérgében még egy levelet is próbált nekituszakolni a fejemnek, de természetesen nem talált el.
- Mondták már milyen szexi vagy, ha mérges vagy? – kérdeztem közelebb hajolva, megsímogatva az állát. Csibészesen elmosolyodtam, valószínű ezzel vagy mégjobban magamra haragítom vagy zavarba hozom, bármelyik is lesz, rettentő mód élvezem, dehát ez az én vígaszdíjam, amiért elrontotta a délutánomat, habár, amit mondtam, végülis komolyan gondoltam. Nem csak a kinézetem miatt vannak oda értem a lányok, a csábítás sem áll tőlem távol és kihasználom a pillanatot, ha tudom.
- Tönkre ment miattad a szoknyám is! – mutatta végül a lukat a ruhadarabon, mire én közönyösen bámultam meg a szoknyáját, meg azt a kis lukat, ahol most az ujja kandikált ki. - És a hajam! – drámázott tovább, mire én ismét elővettem a legmegnyerőbb mosolyomat.
- Ha így távozunk a szobából, még azt fogják hinni…tudod… - kacsintottam csábosan, majd folytattam az utamat az ösvényen. Kedveltem ezt a lányt, olyan volt, mint én, szeretett incselkedni, aranyvérű volt és nemes családból származott. Igazi férfifaló, míg én a csajok után loholtam, jó leginkább fordítva volt, de a lényeg ugyanaz. Szerettem a csajokat. Most kiderül, milyen az, ha akasztják a hóhért, ebben az esetben őt próbálják meg zavarba hozni.
- Ki kell engesztelned, amiért ilyen voltál velem. – húzta ki magát hitelt adva véleményének, bár úgy látszott végre kezd megnyugodni, pedig mérgesen, idegen szavakat pörgetve kis éles nyelvével megnyerőbb volt.
- Engeszteljelek ki Narek? Nocsak, mire gondolsz? Itt és most? – húztam tovább az agyát, mikor megtorpantunk az ösvényen és a lány hangot is adott észrevételének.
- Ez mi volt? – kérdezte, mire én kikukucskáltam a bokrok közül kezemmel a hátam mögé utasítva Nareket.
- Vagy az édességemet majszoló macskád vagy valami… - akadt el a szavam, mikor megláttam, hogy egészen más miatt morog a macska, minthogy veszélyben a kajája, inkább attól fél, belőle válik eledel.
- Azt hiszem…a macskád épp most falja fel egy kigyó. – közöltem hűvösen a tényeket, mire elővettem a pálcámat a belső zsebemből. Hagytam, hogy mostmár a lány is közelebb húzódjon és figyelje ő is, ahogy a egész méretes hüllő próbálja sarokba szorítani a macskát, az pedig hősiesen ellenáll, de a méregbeli különbségek egész rendkívüliek. Nem is tudtam, hogy ezen a helyen ekkora kígyók is lehetnek.
- Megtámadom, te hozd a macskát. – suttogtam oda Nareknek, remélve, hogy az nem csinál meggondolatlanságot.

[- Én ide pihenni járok és tanulni, nem lenyugodni, ha feszült vagyok. Arra ott van a kviddics. –]

♥ a macska vitte el ♥

( maow )

pretty : hagyományos ♥ vibe: cool cat

2004. 02. 12..
p.s. Leonard

Nem igazán rettentett el az a fajta stílus, ami Leonak is volt. Inkább emlékeztetett egy folyton morcos gyerekre, aki mindig be akar szólni mindenkinek. Persze én nem voltam az a fajta, aki hagyta, hogy játszanak vele, és amúgy is a legtöbb esetben enyém volt az utolsó szó is. Otthon az ember lánya eléggé sok tapasztaltot szerezhetett, hiszen volt három bátyám és két nővérem. Legkisebbnek lenni megvolt az előnye, és én mindenből azt kovácsoltam, még akkor is, ha legtöbbször utáltam, hogy még most is mindenki gyereknek nézett és kezelt otthon. Voltak dolgok, amikből nem lehetett kinőni.
- Én ide pihenni járok és tanulni, nem lenyugodni, ha feszült vagyok. Arra ott van a kviddics. – magyarázta, én meg csak bosszúsan sóhajtoztam. Persze itt veszekedek vele, tudom is én miért, miközben lehet a macskámat éppen most szippantja be valami hegyes fogú groteszk, húsevő növény. Helva sokat jelentett nekem, magamat láttam benne, amikor éppen nem kellet senkinek, és mind a kettőnket kidobták az utcára. Ott akartam hagyni, hiszen minden gyenge elesik, a természetben már ez így ment, és a valóságban, az emberek között is. De nem tudtam úgy elmenni mellette, nem voltam rá képes. Ha már magamat nem tudtam megmenteni, akkor megmentek másokat. Belegondolni is szörnyű volt, mi van ha elveszítem a macskámat, pedig nem tartoztam azok közzé az őrült állatvédők közzé, mint amilyen Wheeland is volt. A társaimhoz ragaszkodtam, és a cicám is az volt.
- Vettem észre, csodálkozom, hogy nem repítetted le valaki fejét a kviddics alatt - vetettem oda, majd hercegnős tipegéssel megindultam a macskámat megkeresni. Én csak azért játszottam, mert szerettem a levegőt, a szelet, a repülést, és mert Lola befűzött, hogy játszak én is. Jó, egy kicsit szerettem volna, ha Len mondjuk ezt értékeli, mert nem voltam egy masszív alkat, de eddig megúsztam a gurkókat, hála a jó terelőknek. Szerintem, ha egy eltalálna én biztos, hogy nem tudnék utána felkelni, de valahogy nem izgatott a dolog. Csak tettem amit akartam, anélkül hogy a következményekbe belegondoltam volna.
Ahogy belelökött a bokorba, erősen felhúzott. Mégis hogy is képzeli, hogy csak úgy megteheti ezt velem. Még nem ismerte, milyen voltam, amikor igzaán felhúzott valaki, de közel járt hozzá, nagyon-nagyon közel. Ennek hangot is adtam, és ha lett volna itt valami dongó méhekkel teliberakott izé, akkor azt is a fejéhez vágtam volna. Persze nem volt neki elég, hirtelen túl közel állt meg, aztán már az ujjai az államhoz értek.
- Mondták már milyen szexi vagy, ha mérges vagy? - kérdezte és még el is mosolyodott, én meg már most faképnél hagytam volna, ha nem lett volna itt a macskám. Eltoltam magamtól a kezét, és mérgesen bámultam rá. Nem szerettem, ha csak úgy megérintettek, mintha a tulajdonuk lettem volna. Csak az jöhetett közel hozzám, akit én engedtem, és nem, Leot pont nem.
- Tényleg? Nem furcsa egy kicsit, ha a kiabálást tartod izgatónak? - kérdeztem kicsit gorombán is, miközben igyekeztem magamat rendbe tenni. Még a hajam is, meg a ruhám is, aztán meg is fogdostak... felháborító, miket meg nem engednek maguknak egyes emberek.
- Ha így távozunk a szobából, még azt fogják hinni…tudod… - És csak nem hagyta abba. Összehúzott szemökdökkel bámultam rá, sokat jelzően, hogy már régen túlment a határaimon. A pálcámat előszedve rendbe varázsoltam magamat, bár egy tükör most nagyon kellett volna.
- Azt fogják hinni, hogy csak a szoknyám lyukasztottad ki, ciki lenne, nem? - vetettem oda. Nem értettem ezt a birtoklási vágyat, egyik aranyvérű családnál sem. Utáltam ezt, mintha mindenre joguk lett volna, csak mert ki tudja hány évre visszamenőleg fel tudjuk vázolni, hogy varázslók a felmenőink. És akkor? Ez az egész csak tönkretette az embert. Engem nem érdekelt ez az egész, de tudtam, hogy otthon muszáj lesz mindezek ellenére is a kötelességemet ellátni. Utáltam, hogy aranyvérű voltam, utáltam, hogy mivel járt mindez, utáltam, hogy csak egy csodálatos test voltam a számukra, akin legeltethették a szemüket. Persze az egómnak jól esett, hogy szép voltam és elbűvölő. De magamért csináltam mindezt.
- Igen Leonard Flint, kezdhetnéd azzal, hogy itt és most abbahagyod - pislogtam rá, de aztán valami sziszegő hangot hallottam a bokroból, és a macksám ismerős nyávogását. Ezer közül is megismertem volna, de mielőtt bármit is léphettem volna, Leo megszólalt.
- Azt hiszem…a macskád épp most falja fel egy kigyó. – Sötét pillantást vetettem rá, olvasson ki belőle amit szeretne, ám mielőtt megindultam volna Helva felé, elém keveredett. A kígyó hatalmas volt, de nem most láttam először kígyót, otthon is lehetett velük találkozni, nem mintha imádtam volna őket, de azok veszélyesebbek voltak.
Megvártam, míg támadt, majd ha a kígyó elkábult, felkaptam a macskámat, akinek a mancsa a dobozkába volt szorulva és odébb vontam magunkat, majd a srác felé fordultam. Még nem voltam mindezek ellenére kiengesztelve. A cicám nagy szemekkel bámulta, mintha még lenne a zsebében édesség, de nem érdekelt.
- Mondanám, hogy ezzel egálban vagyunk, de nem hiszem, hogy igen - jegyeztem meg és vészjósló pillantást vetettem a mellettünk lévő kisebb tavirózsás tó felé. Bosszúálló típus voltam, de az a fajta, aki akkor állt bosszút, amikor már nem is számítottak rá. Majd egyszer eldugom az ütőjét Lolával, vagy valami. - Nem vagyok olyan lány, akivel kedvedre szórakozhatsz, ezt jobb ha megjegyzed. És ne akard, hogy az ellenséged legyek, mielőtt a barátoddá válnék - tettem még hozzá, majd mérgesen még egyszer ránéztem.
- Köszi, hogy megmentetted velem a cicám, de még nem vagyunk egálban - tettem hozzá, majd ahogy itt szokás, olyan angolosan hátat fordítottam neki, és megindultam kifelé.

Trying to relax

2004. február 12.

Simple casual
♫ Walk ♫

Noisy Nora

„Szívemnek szüksége van nyugalomra
mindig verni és csak verni, megszakadni
ideje mostmár fellélegezni”

Mennyi jobb dolgot is csinálhatnék most, mint hogy a zajos Nora dagadt, zabagép macskáját keresgélem, aki ráadásul az én édességemre vetette ki a hálóját és az én nyugalmamat zavarta meg. Jó, hogy kijárt nekem egy kis elégtétel, persze, hogy szívtam a vérét Nareknek, hiszen élvezet volt nézni, ahogy gépfegyver módjára pörög a nyelve, miközben a szemei úgy pörögnek, mint egy hibás óra. Vicces volt én meg szerettem ugratni a lányokat, adni nekik a szépet, kicsit flörtölni.
- Vettem észre, csodálkozom, hogy nem repítetted le valaki fejét a kviddics alatt. – vágott vissza menetrendszerűen, mire én csak megráztam a fejem és egy hatalmasat sóhajtoztam könyörögve az ősi mágusoknak adják vissza ennek a lánynak a macskáját, én pedig vonuljak vissza a hálókörletembe egy könyv társaságában, hátha ott már nem támad rám a macskája.
- Néha rosszul célzok. – rántottam meg a vállaimat, miközben tovább araszoltunk a susnyásban, s bár mindig csak addig a patakig és a padig sétálok el, újdonságként hat a botanikus szoba többi területének felfedezése.
- Tényleg? Nem furcsa egy kicsit, ha a kiabálást tartod izgatónak? – legyintettem felé végül, úgy tűnik nem igen lehet vele bohóckodni, egyáltalán nem izgatott fel a folyamatos kotyogása és iráni akcentusban való hőbörgése, de úgy tűnik nem társ a szórakozásban, ő csak kárt okozni szeret, elszenvedni már nem olyan vices, úgy látom. Nem méltattam válaszra, innentől a maradék érdeklődésem is elszállt iránta, unalmas. Azt hittem több ennél, azoknál az unalmas, hisztérikus lányoknál, akik az iskola folyosóit és parkját koptatják. Láttam benne szenvedélyt, szikrát, amit csinál, abba odateszi magát, de ha baj éri vagy megsértik, már felfújja magát, mint egy lufi és elfelejti a kettős mércét. Mindegy.
- Igen Leonard Flint, kezdhetnéd azzal, hogy itt és most abbahagyod. – vágta rá nagyokat pislogva, miután az utolsó fricskámat is elejtettem felé, de igaza van. Abbahagyom.
- Nyugi, ennyi volt. Untat ez az egész. Nyűg. – rántottam meg a vállam, mikor eldöntöm, ott hagyom, keresse egyedül a macskáját, mikor meghallottuk a dagadt állat nyávogását. Egy kígyóval hadakozott éppen, s bár tényleg untam már ezt az egészet, nem hagyhattam, hogy az iskolatársam állatkáját felfallja egy kígyó. Menő vagyok vagy, mi a szösz.
Próbáltam hangtalan és gyors lenni, nem igen volt tapasztalatom kígyók bűvölésében, de célozni azt tudtam, hála kviddicses mivoltomnak. A kábítóátok hatott, lefegyvereztem vele a kígyót, ami egyébként furcsán nagyra nőtt, majd kihúzva magam figyeltem meg varázslatom és tudásom eredményét. Azonban Nora ezt a szórakozásomat is elrontotta. Teljesen lehangoló ez a lány.
- Mondanám, hogy ezzel egálban vagyunk, de nem hiszem, hogy igen. – magyarázott, majd rám nézett szúrós szemekkel, miközben macskája már a kezében pihent. Csoda, hogy elbírja azt a dögöt, nagyon dúrva.
- Szerintem sem Narek. Elszúrtad a délutánomat, a könyvem megsérült, a macskád behabzsolta az édességemet és jelenleg is a hisztidet hallgatom. – sóhajtottam egy mélyet és zsebre vágtam a kezem. Végig hallgattam még egy monológot arról, hogy ne szórakozzak vele, mert ő nem olyan lány, de csak egy látványos ásítást kapott cserébe.
- Nem akarom, hogy az ellenségem legyél, de barátnak sem kellesz. Ne szúrd el többé a délutánjaimat. – válaszoltam neki, ahogy sarkon fordult és kifelé igyekezett a teremből.
- Köszi, hogy megmentetted velem a cicám, de még nem vagyunk egálban.- mormogott még kifelé menet, de már nem méltattam válaszra. Oda az édességem. A citromos cukorkáim…  

Köszönöm a játékot! a Helyszín szabad!