+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  A Bűvös Erdő
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A Bűvös Erdő  (Megtekintve 2735 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 06. 24. - 12:13:30 »
+2

Sophie Vanheim pennájából



Tyneham kis városkája sok izgalmat rejt az ottani mugli látogatóknak, de ők nem is selytik, hogy miféle szörnyű titkot rejt az út végén álló, rozoga, nyikorgó gerendájú 13-as számú ház. A házban van egy különleges szoba, ami egy különösen furcsa, rémisztő erdőbe viszi az oda tévedt, nem túl sok életösztönnel megáldott varázslókat és boszorkányokat. A Bűvös Erdőben mindenféle vérre éhes szörnyeteg, veszélyes szellem, kiéhezett vérfarkas lappang. Csak egy ajtó nyitás az erdő, oda menni könnyű... De visszatalálni annál nehezebb, mert az az ajtó is szeret vándorolni a zöld köddel beborított fekete törzsű fák között.
Naplózva

Raven Harvey
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 07. 04. - 10:24:50 »
+1

e l b á j o l v a
2003 • július • 01



s k i n n y i t v a h a g y t a m

to: HåKoN


Szokásos reggel a szokásosan, a kocsmámban. Kissé még alacsony forgalommal. Oké, egy ember kuksol itt velem, rögtön nyitás után. Egy tipped van, hogy eltaláld, és ha egy vikingre gondoltál, ha éppen ARRA a vikingre, akkor gratulálok! Håkon elégedett, hozzá nagyon is passzoló fagyos hűvösséggel kortyolgatta az egyik sörösüvegből a kedvenc italát, amit persze megint nem fog kifizetni, mert hát, úgyis természetben fizettünk végül is, és ezt egyikünk sem bánta túlzottan, azt hiszem. Zavartan megköszörülöm a torkomat, és próbálok megint csak olyan fejet vágni, mint aki teljesen elvan azzal a tudattal, hogy amúgy csak lefekszünk néha.. sokszor.. elég gyakran, és nem is jelent ez se nekem se neki többet holmi alkalmi stresszlevezetésnél. Annyira még nem ismerjük egymást, és az igazat megvallva, nem bízok anynira bennük. Ki tudja mikor árulnak el, vagy szúrnak hátba. Vagy mikor lesznek olyna őrültek, mint az apám. Nem mintha nem lennék őrült, nagyon is az vagyok.
A nyári napok jobban megviselnek, mint a többi, ilyenkor Murrinban rengeteg szertartásra került sor, és borzasztóan sok keveréket nyomtak be nekünk is, hogy ugyan úgy hallucináljunk. A fejem sokszor fájt, és tudom, hogy néha olyanokat is látok mostanában, amik nem valóságosak, csak a szemem és a tudatom halvány árnyékképei, amik örökösen üldöznek. Ezek nem azok a látomások voltak,amiket anyámtól örököltem. Az tiszta és különleges mágia volt, hiába voltak a látomásaim olyan elborultak, mint amilyen én. Persze ezt sem kötöm senkinek az orra alá is, csak ha megpillantom a képeket, hagyom keresztülfolyni magamon. Már megszoktam őket, mint örökös bilincseket a múltból.
- Ha megittad, esetleg most az egyszer kifizethetnéd - jegyzem meg csípősen, miközben ő nagy ráérve, mintha csak Hawaiion lenne, még iszogat. Fújtam egyet, és pár rakoncátlan szőke hajtincsem feljebb libben az arcomtól, a sóhajtás közben. Pakolászni kezdek a pultom körül, szeretem, ha rendben van minden és tiszta. Véletlenül sem szeretnék a környezetemben odaszáradt vérerl találkozni pont ott, ahol a csodálatos söröket készítem.
A következő pillanatban minden a feje tetejére kezd állni, mert ahogy pakolok a kezem hozzáér egy furcsa pohárhoz, ami gusztustalanul ronda, csorba és koszos.
- Komolyan, ezt mégis ki hagyta itt? Le fogom törni a kezét! - méltatlankodok közben, majd fintorogva a kezembe veszem, és közben, ahogy átgebeszledem a pohárhoz, kicsit Hakonhoz is hozzáérek, a következő pillanatban pedig beránt a sötétség és csak egy elhalt sikolyt hagyom hátra magamból.
Ahog kinyitom a szemem rájövök, hogy keresztül fekszem éppen Hakon izmos, férfiasságtól duzzadó testén, miközben undorodva hajítom el a kezemből a poharat.
- Hol vagyunk? - teszem fel a kérdést, és körbenézek a büdös, romos házban, ahol jelenleg csak egy ajtó van, és az is kifejezetten ganús. Nagy nehezen feltápászkodom a vikingemről, és leporolom a nadrágomat, amire csak úgy tapad a por, majd körbenézek. Az ajtó közben nyikorogva kitárul előttünk és egy cseppet sem bíztató, zöld köddel fedett furcsa erőd látképe tárul elénk.
- Na, én oda nem megyek be - jelentem ki és elhúzom a számat. - Inkább robbantsuk ki a falat.
Naplózva


Håkon Arnesen
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 07. 06. - 17:15:00 »
+1

elbájolva



2003. július 1.
Raven

Csendesen kortyoltam bele a hideg sörbe. Kell valami egy szexszel teli éjszaka után a férfiembernek ezen kívül? Míg más a kávétól zsongott be, nekem elég volt ránézni az asszonyra, aki már attól megremegett, hogy ráemeltem a kék szemeimet... na meg belekortyolni a kesernyés sörbe.
- Ha megittad, esetleg most az egyszer kifizethetnéd - jegyzete meg Raven a megszokott komorságát mímelve.
- Már fizettem... éjszaka... természetben - kacsintottam rá a szőkeségre, remélve, hogy a megfelelő hatást értem el. Ha csak egy kicsit elvörösödött, máris elégedett voltam magammal. Aztán figyeltem, ahogy mozog le-fel. A kezei kecsesen mozdultak, ahogy felemelt valami mocskos poharat.
- Komolyan, ezt mégis ki hagyta itt? Le fogom törni a kezét! - Ahogy ujjai a pohárra simultak, finoman érintett engem is, én pedig, miközben a söröm kortyoltam, végig simítottam a karján. Ha érezni akarja a bikát, hát megengedem neki. Azonban, mielőtt még mondhattam volna valami arcpirítót, csak a rántást éreztem, ami úgy tépett ki az addigi támaszkodásomból.
A gyomrok le-felliftezett, képek és tájak pörögtek a szemeim előtt. Épületek, utcák, fás, kietlen területek, végül pedig egy romos ház, ahol a forgás megállt… és az a furcsa földes szag, amibe valami egészen más is keveredett. Az ablakon keresztül fákat láttam és ködöt. A landolás persze rizikós volt, mert éppen a hátamra érkeztem, Raven meg rám… pontosan úgy, ahogyan az ágyban mászott rám, amikor rájött a tombolhatnék, de aztán a testemen lüktetve mindig olvadozni kezdett.
– Most komolyan… egy zsupszkulccsal akarsz rávenni, hogy erdőben csináljuk. – Nevettem fel, ahogy undorodva eldobta a csorba, piszkos poharat. Gondolom valaki a kocsmából óhajtott távozni, de még sem ért oda a megfelelő időben. Minden esetre baromi röhejes volt a zavara. Hogy fokozzam a helyzetet, végig simítottam a combján, fel egészen a csípőjéig, hogy aztán a hüvelykujjam a hajlatba nyomjam, arcpirítóan közel a mézédes részekhez.
– Hol vagyunk? – kérdezte. Aztán persze nagy nehezen felkelt, amire morgó hangot hallattam. Inkább csináltam volna újra és újra, mielőtt még megint elrángatnak valami útra és nem nagyon érinthetek nőt, a hajón lévő örömlányokon kívül.
– Kit érdekel… – Morogtam és felültem, hogy a fenekemet megcsapkodva én magam is megszabaduljak a porrétegtől, ami szemtelenül megült a fekete nadrágon. – Tölthetnénk jobb bulival is ezt a napot… – Tettem hozzá, de persze ő az ajtóhoz lépett, hogy rálásson az undorító, zöld köddel borított erdőre.
Hümmögve néztem meg magamnak a vidéket.
– Na, én oda nem megyek be – közölte elhúzott szájjal. Hát én sem akartam bemenni, ezért csak odanyúltam, hogy alaposan megmarkoljam a fenekét és rápillantottam. – Inkább robbantsuk ki a falat.
– Ja… a ház tuti kibírná… – állapítottam meg, aztán kijjebb léptem, hogy megnézzem magamnak azt az erdőt. Nem tűnt túl stabilnak a mágia itt, de még mindig jobb volt arra, mint visszamenni a házba, ahol még csak szexelni sem akartak velem. Kissé morcosan ittam a kezembe maradt sörösüvegből.
– Nézzük meg az erdőt, aztán hoppanáljunk… – sóhajtottam fel és sétáltam tovább előre, a fák közé. Raven vagy jött, vagy ott ácsorgott tovább. – Nézheted a fenekem, ha a hátam mögött maradsz.
Naplózva




Raven Harvey
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 07. 13. - 10:54:13 »
+1

e l b á j o l v a
2003 • július • 01



s k i n n y i t v a h a g y t a m

to: HåKoN


Håkon a nagy kortyolgatások közepezze úgy nézett ki, mintha valami viking jarl lett volna. Vagy mint akinek az élet minden egyes dolga tökéletesen patentül összejött. Mondjuk éppenséggel ajánlom is hogy jó kedve legyen és elégedett azok után, hogy nálam töltött egy kiadós hosszú és szenvedélyes éjszakát. Minimum legyen hálás. Én hálás voltam, hogy néha letörölgetett bizonyos helyeken. Végül is így tökéletesen megvolt az összhangunk. Nem kellett közelebb engedni egymáshoz magunkat, és mégis jól szórakoztunk. Még talán így is volt a legjobb és próbáltam közben elnyomni azt a furcsa tinilányos érzést a hasamban, amit mindig éreztem, akárhányszor rá emeltem a tekintetemet. Håkon jó pasi volt. Úgy értem tényleg, kinézetre is és nem tűnt olyan rossz embernek sem. De úgy tűnt sem én sem ő nem akar többet és én sem akarok. Tiniizék a hasamban ide-és oda. Mélyebbre menni egy kapocslatban veszélyes volt. Olyan kötöttségeket vártak el az embertől, olyan szabályok voltak, és én nem akartam többé kötődni úgy sehova. Kísértett a múltam mindenben azt láttam, hogy ha bele is megyek bármilyen kapcsolatba, az előbb utóbb eltorzul kifacsarodik. Persze egy olyan debillel összeülni és hülyeségeket csinálni, mint amilyen Cainde volt, az más.
- Már fizettem... éjszaka... természetben -szólalt m,eg kacsintva, mire én öntudatlanul is rámeletem a szememet két szitkozódás közepette én pedig nevettséges módon el is pirultam. Ráadásul a bőrtípusom még a legkisebb pirulást is láthatóvá tette. Utáltam, amikor ilyen volt és mégis emiatt is volt olyan... erős és legyőzhetetlennek tűnő.
Ám a flörtölésünket - és a takarítást - nem folytathattuk, mert rögtön beszippantott minket egy feketeség, hogy aztán egy poros házban kössünk ki. Egy ideig még a világgal együtt Håkon  is forgott velem. És velem ellentétben ő eléggé szórakoztatónak találta a helyzetet.
– Most komolyan… egy zsupszkulccsal akarsz rávenni, hogy erdőben csináljuk - röhögött fel, miközben én csak bosszankodtam és fújtattam, mint egy viziló a mocsárban. Közben az ujjai a combom belső részére siklottak, mire én talán túl kéjes hangon nyögtem fel, és persze megint elvörösödtem. A testem is kicsit belemozdult és éreztem is, ahogyan ő is élvezte a helyzetet. Ami egészen szexi volt, ahogy alattam elterült, de a bezártság és a furcsa mágia körbe rajtunk zavart. Szűrű torok köszörülések közepette pattantam le róla és körbenéztem a romos helyiségben. Szállt a por, így párszor el is tüsszentettem magamat, miközben őrülten sepregettem le magamról a port. Még csak rendesen le se tepertük itt egymást de olyan ziláltak voltunk, mint akik két meneten vannak túl.
– Kit érdekel…  Tölthetnénk jobb bulival is ezt a napot… - dünnyögte, miközben én az ajtón keresztül kinéztem, és ő megmarkolta a fenekem, amire megint csak önkéntelenül felsóhajtottam
- A tűzzel játszol... - motyogtam de azért, mint egy macska hozzádörgölőztem. Szerettem, ahogy megérintett, forró volt és csak úgy... jó érzés. És a testemet is túl jól ismerte. Aztán Hakon fogta magát és kilépett, hogy közelebbről is megnézze a helyet. Én elhúztam a számat az ilyen intenzív mágia képes volt kikezdeni az agyam hogy hallucinálni kezdjek, vagy valami ostoba jóslatot kezdjek el motyogni. De egyedül sem akartam a viskóban megöregedni, csak egy ajtó vezetett kifelé.
– Nézzük meg az erdőt, aztán hoppanáljunk… Nézheted a fenekem, ha a hátam mögött maradsz - hallottam a hangját, aztán csak előszedtem a pálcámat és utána indultam. A sétámat az ajtó nyikorgása aztán a becsapódás hangja törte meg, és mire megfordultam sehol sem volt.
- Csak szólok, hogy eltűnt az ajtó - közöltem viszonylag nyugodt hangon, aztán megpróbáltam utána hoppanálni, de csak egy erős lökést éreztem a mellkasomban, azon kívül nem történt semmi. - Ez a hely nagyon debil - jegyeztem meg, miután utolértem. A talpam alatt a talaj zöld volt és kissé rezes barna, nem akartam tudni, hogy az vér volt e. A fák sűrűn álltak egymás mellett, a gyökerük feltúrták a földet. Mellé érve is egy ilyenen álltam, aztán megmozdult egy a talpam alatt, amitől belekapaszkodtam a karjába. A furcsa köd csak sűrűbb lett és motyogós süvítés jött felénk az erdőből.
- Kellemes túrista paradicsom... - motyogtam aztán megindultam valamerre. - Az ott egy szem volt a távolban? - bámultam be a  sötétzöld rengetegbe. Nem volt félelem a hangomban, de azért halálosan nyugodt sem voltam.
Naplózva


Håkon Arnesen
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 07. 19. - 07:59:09 »
+1

elbájolva



2003. július 1.
Raven

Volt valami betegesen izgalmas abban, ahogy Raven agyát húztam azzal kapcsolatban, hogy éppen ide rángatott engem. Jó-jó, talán tényleg véletlen volt, de mi lett volna abban a szórakoztató, ha ténylegesen úgy teszek, mint aki elhiszi. Az agyát húzni az egész seveled-senélküled kapcsolatunkkal izgalmasabb volt mindennél... és igen, talán ez is hozzátett az izzáshoz, ami egy északi ember fagyos szívét igazán meg tudja melengetni. Elkötelezni nem terveztem magam iránta, ám kiélvezni minden cseppjét ki akartam.
- A tűzzel játszol... - dörgölőzött szinte a tenyerembe, ahogy megmarkoltam. Csak egy pillanat volt az egész, ám bőven elég ahhoz, hogy igazán hatást gyakoroljon minden porcikámra. Aztán kiléptem a zöld köddel borított erdőbe.
- Csak szólok, hogy eltűnt az ajtó - jegyezte meg Raven, valószínűleg hátrafelé pillantva. Én az erdő fái között megbúvó, zöldes árnyalatú homályt figyeltem,amint bekúszik a törzsek között és furcsa vibrálásával hatást gyakorol rám. Egy varjú képe ült meg a gondolataim között, amint hajóm orrán ült és hangosan károgott. Olyan volt, mintha fogócskára hívna s hamarosan szavak sokasága burkolózott ki a károgásból: Kapj el, ha tudsz... kárrrr-kárrrr.
- Ez a hely nagyon debil- Raven hangja rángatott vissza a valóságba. A lábaim még mindig haladtak előre, szinte tudatlanul.
- Inkább marha veszélyes... - sóhajtottam és megálltam az egyik fa törzse mellett, hogy megnézzem magamnak a gyökerekkel szabdalt, veszélyesen sűrűnek ható erdőt. Ahogy szél süvített végig a fák között, mintha motyogás hangját hozta.
- Kellemes túrista paradicsom... - magyarázott tovább Raven. - Az ott egy szem volt a távolban? - Kérdezte és odavontam magamhoz, hogy egy csókkal betapasszam a száját. Így persze abban is megakadályoztam, hogy tovább menjen előre.
- Csak maradj mögöttem és csendesedj, asszony - mondtam, aztán elindultam előre, kitartva elé egy darabon a karomat, hogy ne akarjon kilépni.
Az erdőben határozottan volt valami. Talán szellemek, talán valami más, ami hat az elmére és elbódít egészen. Fogalmam sem volt, de éreztem a bőröm alatt bizseregni az erdő erejét. Aztán, szinte a semmiből megjelent a korábbi varjú előttem, ám most nem a hajóm orrán ült meg, hanem az egyik ágon és egyenesen a szemembe nézett.
- Látod a madarat? - kérdeztem Ravent, amint megtorpantam. - Mintha valamit mondani akarna... - dünnyögtem kicsit halkabban és amint a magasba reppent, máris követni kezdtem a törzsek között az erdő sötétebben fekvő részei közé.
Naplózva




Raven Harvey
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 07. 20. - 13:44:12 »
+1

e l b á j o l v a
2003 • július • 01



s k i n n y i t v a h a g y t a m

to: HåKoN

Az egész hely... furcsa volt. Lappangott valami a mélyben, ami egyszerre űzott volna ki innen, és csalogatott egyre beljebb. A zöld köd delíriumos érzést keltett bennem, mintha csak ott lettem volna megint. Ott. A hatalmas fal mögé szorulva, fehér ruhákban, mezítelen lábakkal. Az emlékre egyenesen rosszul lettem. A múltamtól rosszul voltam mindig is. Szívesebben maradtam volna még odabent a falak között vele, hogy inkább forrón szeretkezzünk a koszos deszkapadlón, de megmagyarázhatatlan erő vonzott kifelé. A kettőnk közötti dolog... kapcsolat? nem is tudom, hogy ez annak számít e. Olyan érzésem volt, mintha két félig őrült ember kereste volna az oltalmat a másik csókjaiban és az ölelésében. Hogy aztán ismét eltávolodjunk. De persze nekem teljesen jó volt így, a néha nőies féltékenykedésem ellenére is... Hiszen, így kevésbé fog fájni, ha elárulnak. Ha hátbaszúrnak. Ha kihasználnak.
Kiléptem inkább a nedves, furcsa fűre, ami hol vörös volt, hol csak mocsarasan lápi, de az biztos, hogy egy kicsit cuppogott a talpam alatt a fű. Elhúztam a számat. Vajon hány halottan mentünk mi most itt keresztül? Furcsa tüzes villanásokat láttam a szemem sarkából, amik zölden lobbantak fel, de ahogy odanéztem, nem égett ott semmi. Az elmém súlyosan megsérült azoktól a bájitaloktól, amiket az apám itatott velünk. Mindekivel. De a mellékhatások, az apró, szemem előtt kúszó illúziók megszokottá váltak. Ismertem őket. És az a tűz... az nem olyan volt, mint a többi rebbenő látomás.
- Inkább marha veszélyes... - dörmögte, miközben igyekeztem mellé érni. Ő nagy öles léptekkel haladt, én meg úgy tűnt, mintha csak tipegnék utána az apró méreteimmel.
Håkont nehéz volt utol érnem, a hosszú, erős lábaival szinte szelte át a tájat, és egyre közelebb ért a sűrű, áthatolhatatlan rengeteghez, amihez képest a Tiltott Rengeteg egy muslicaszarnak tűnt. Felnéztem az arcára ami furcsán révedtnek tűnt, mintha ő is valami látomást látna. Ez pedig baj volt. Nem tudtam, neki voltak-e olyan látó képességei, mint nekem. Őszintén semmit se tudtunk egymás múltjáról és ez így volt jól. Akkor kevésbé ragakszodik az ember olyanhoz, akit nem ismer. Könnyű úgy... a továbblépés is. De ha rá ilyen erős hatással volt az itteni mágia, kezdtem aggódni magamon is. Semmi kedvem nem volt bekattanni, és felgyújtani. 
Persze én tovább dumáltam, hogy elűzzem az engem is egyre környékező, fojtogató érzést. Ő odahajolt hozzám egy csókra, amire csak belesóhajtottam, és egy kicsit elnyújtva a pillanatot megfeledkeztem az erdőről is.
- Csak maradj mögöttem és csendesedj, asszony - magyarázta és még a karjával is akadályozta az utam befelé. Csak hümmögtem, mert kezdtem hülyén bódultan érezni magam, így inkább csak belecsíptem a karomba és az arcomba. Láttam rajta, hogy ő is érzi, hogy van itt valami... valami más.
- Látod a madarat? Mintha valamit mondani akarna... - a szemem az üres ágra meredt, majd megráztam a fejem.
- Nem, de ha bármit is mondd... ne csináld... - mondtam és egyre rosszabb érzés kerített hatalmába, amikor egy furcsa agancskoronás alakot láttam a zöld ködből kiderengeni. Olyan volt... egészen olyan volt... - Anya? - motyogtam az orrom elé, és öntudatlanul léptem ki  Håkon  keze alatt, szinte futva a sűrű fák közzé. A következő pillanatban eltűnt a szemem előtt, és ahogy oldalra kaptam a fejem egy tetemet láttam. Annak a gyereknek a testét, akit elkaptak a Vadászaton, én pedig felsikoltottam, majd kiszaladt a lábamból az erő, és a fák gyökerei közzé csuklottam össze.
Ez így nem volt jó, nagyon-nagyon nem volt jó. Gyerekhangok kezdtek zsizsegni a fejemben.
Játssz velünk. Játssz velünk. Játssz velünk. Játssz velünk. Játssz velünk.
Nem akartam játszani. Csak  Håkonhoz akartam bújni.
Naplózva


Håkon Arnesen
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 07. 25. - 15:45:22 »
+1

elbájolva



2003. július 1.
Raven

Csendesen bámultam a varjút, ami károgva ücsörgött előttem. Három szeme volt, láttam, ahogy ugyanolyan madárszerűen, rémisztően pislog a harmadik a homlokán… a gyomrom is összerándult tőle. Azt akarta, hogy kövessem, hogy menjek az erdő mélyére, mert ott van valami, ami vár rám.
– Nem, de ha bármit is mondd... ne csináld... – mondta Raven, miközben én már léptem volna tovább. A karom még mindig kinyújtottam, hogy ne tudjon előre lépni, habár már valójában igencsak tudattalanul tartottam ebben a pozícióban. Minden érzékemet a szemben lévő varjú képe kötötte le. – Anya? – Hallottam a hangját, majd éreztem, hogy szinte macska módjára bújik át a karom alatt.
– Ne kószálj… – dörmögtem a szokásos, mély hangon, amivel őt tűntettem ki általában.
Ez némileg felrázott és a károgás helyett a szőkeség felé pillantottam. Tudtam, hogy nem szabad engednem, hogy bajba sodorja magát… de valahogy megbénított a hely. Talán maga a zöld köd volt rám ilyen hatással, vagy a látomás, ami varjú formájában károgott az arcomba. Fogalmam sem volt.
Sikoltás.
Úgy rezzentem megint össze, mint amikor átbújt a karom alatt. Most azonban a szívem hevesebben mert, a tekintetem megint elfordítottam a károgóról és egyetlen mozdulattal állítottam talpra Ravent. Nem is vettem észre, mikor csuklott össze, ám úgy húzta össze magát a fák gyökerei között, mint egy riadt kisgyerek.
– Asszony! Azt mondtam ne, kószálj és shh! – szóltam rá, de a szemeim aligha voltak képesek befókuszálni a kékes árnyalatú szempárt. Az érzékeimet még mindig magával ragadta a látomás, mely most odébb szállt egy távolabbi ágra. – Ez az erdő veszélyes… – suttogtam. Megfogtam a kezét, erősen szorítottam az ujjait, úgy indultam előre.
Volt bennem valami furcsa meggyőződés, hogyha a madarat követem kijutok erről az átkozott helyről és akkor Raven biztonságban lesz. Nem kellett volna ennyire aggódnom érte, ő sokkal, de sokkal rosszabb dolgokon ment át már… olyan volt, mint én. Túlélő, aki távol került attól a helytől, ahol felnőtt.
A fák, mintha sűrűbben álltak volna, ahogy a varjú nyomát követtük. A levegő is nehezebb lett, szinte fájdalmasan lassan emelkedett a mellkasom újra és újra, a zöld köd pedig még erőteljesebben emelkedett előttünk. Nem láttam lassan az orromig sem, csak a varjú károgását követtem.
– Kijutunk… kijutunk… – suttogtam a lánynak, éreztetve vele, hogy nincs mitől félnie. Talán ez volt a legélénkebb látomásom az elmúlt időszakban s ezt nem szennyezte be vér vagy más mocsok. Egy madár volt, mely utat akart mutatni. – Csak bízz bennem… – Tettem hozzá, majd léptem még egyet. Éreztem, hogy megcsúszik a lábam, de nem tudtam visszanyerni az egyensúlyomat. Csak megbillentem és dőltem előre, arccal bele valami hidegbe. Aztán rájöttem, hogy víz alá kerültem.
A látomások erősebbek lettek. Ahogy lehunytam a szemem, hagyva, hogy a furcsa mágia húzzon előre, a varjút láttam újra. Repült és repült, én pedig hirtelen mélyebbre kezdtem úszni, szorongatva tovább Raven kezét. Valami a víz fenekén volt… bár titkos ajtóban reménykedtem, de túl egyszerű lett volna csak így kijutni.
Naplózva




Raven Harvey
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 07. 27. - 11:05:21 »
+1

e l b á j o l v a
2003 • július • 01



s k i n n y i t v a h a g y t a m

to: HåKoN


A hely kváltott valamit belőlem. gyszerre éreztem magamban a furcsa bódult szerek erejét, amik tompábbá tezsik az érzékeimet. Annyira, hogy egy halott embert sem vezsünk észre, csak úgy, mintha egy játékbaba lenne. Mellette pedig ott hömpölygött bennem az, ami miatt az anyám lánya voltam. A furcsa tompa érzés, a képek a szemem előtt, egyetlen sötét masszává álltak össze a fejemben, mintha csak éppen most készülne kibontakozni belőlük egy látomás. Furcsa volt, amikor ezek a rohamok rámtörtek, alakokat láttam, hangfoszlányokat, és minden kép eszeveszett gyorsasággal pergett a fejemben, mintha csak egy felgyorsított mugli filmet néznék. És akkor a végén, amikor összeálltak a képsorok, kibontakozott egy fekete, agancsos, fátyolos alak, mintha csak valami gomoylgó szellem lett volna, a hamuval fedett múltból, és a fülembe suttogott szavakat. Szerettem volna futni, de nem tudtam, nem szerettem ezeket a víziókat, egyedül Håkon illatát szerettem volna érezni magamon, de most azt sem tudtam hirtelen, hogy hol voltam. A messzeségből hallottam a hangját, ami tompán, mintha a víz alól szólt volna hozzám, de a tudatomig nem jutottak el a szavak. A fekete alak hangja teljesen betöltötte az elmémet, mint ez az őrületes zöld köd is. Az előttem lévő kisgyerek is tátogni kezdett, formálta a szavakat a fekete alakkal, ami mellettem tornyosult.
- A varjú tudja az utat - magyarázták, aztán összerezzentem, ahogy Håkon egy mozdulattal talpra állított, és ezzel elsodoródtak egy rövid időre a képek a fejemből. Hirtelen biztonságban éreztem magam, ez pedig egyszerre zavart össze és nyugtatott meg. Erős voltam, nem kellett volna, hogy egy támaszra legyen szükségem, sok mindent éltem túl, és azt hiszem Håkon is. De most egyszerűen jól esett, hogy ott volt.
– Asszony! Azt mondtam ne, kószálj és shh! Ez az erdő veszélyes… – magyarázta én meg csak bólogattam, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a tűz ropogását és az emberek halálsikolyait, amik a szemem sarkából áramlottak belém, pedig tudtam, hogy nem égett semmi az erdőben.
- Tudom... Az ilyen őrülteknek, mint mi még annál is jobban - mormogtam.
Egyre erősebben kapaszkodtam az izmos karjába, minél beljebb hatoltunk az erdőben. Úgy éreztem az egész élt. Egy élő szörnyeteg volt, ami arra várt, hogy a legjobb pillanatban csapjon le ránk. A levegő egyre nehezebbé vált, mintha egy hegy tetején lettünk volna, és minden egyes lélegzetvétel után azt hittem tényleg nem lesz már több. Néha láttam egy szarvas agancsát felbukkanni, ami egyenesen lépdelt előttünk, a fehér agancsai kivirítottak a zöld ködből, néha pedig elnyelte őt is ez a mérgezett levegő. Szerettem volna azt hinni, hogy az anyám jelent meg így előttem, de ez ostobaság lett volna.
– Csak bízz bennem… – magyarázta én meg csak bólintottam, akartam válaszolni is, de ahogy léptünk egyet éreztem, ahogy kifolyt a lábam alól a talaj, és belezuhantam vele együtt egy tóba, aminek a felszíne olyan zöld algás volt, hogy nem csoda, ha nem láttuk mire léptünk. Alig tudtam venni egy mély levegőt, máris a víz alatt voltam. Szorongattam a kezét, miközben egyre mélyebbre hatoltunk. Kinyitottam a szemem, miközben a víz csípni kezdte, de ha Hakon azt remélte, hogy itt lehet az ajtó, én is bízni akartam benne. Ám a következő pillanatban, egy fekete gomolygást láttam a víz alatt, és a következő pillanatban a szemem előtt megjelent az apám. Az egész irreális volt, de leblokkoltam, lefékeztem, és ráfogtam a pálcám ösztönös mozdulattal. Lehet ez is csak egy illúzió volt, vagy talán egy mumus lapult a víz sötétségében, de így képtelen voltam tovább haladni, hogy az a hideg kék tekintet felém bámult. Pedig ott mögötte... mintha egy kilincs csillogott volna mohával beborítva.
Naplózva


Håkon Arnesen
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 07. 29. - 14:26:48 »
+1

elbájolva



2003. július 1.
Raven

A testem, mintha magához tért volna a hideg vízben. Bár a varjú eltűnt a szemem elől, a károgás valahonnan a víz alól érkezett, jelezve, hogy kövessem. Követni akartam, erősen szorítva Raven kezét. Csakhogy, mielőtt még sikerült lejjebb jutni, ő megállt. Nem volt sok levegőnk már, mégis tudtam, hogy a tó mélyére jutottam… de ő valami illúzió félét bámult, ami a habok között jelent meg, ám én az algáktól nem tudtam kivenni pontosan.
Megrántottam a kezét, hogy jöjjön, de mintha az a valami egészen megbabonázta volna. Nem mozdult. Olyan volt, mintha kövé dermedt volna, ezért a pálcámat húztam elő. Egy néma stuporral taszítottam el előle a valamit, aztán vontam magammal tovább.
A tó mélyére érve, már éreztem, hogy a tüdőm fáj. Levegő kellett volna, de én csak a megcsillanó ezüstös valamire koncentráltam, szorosabban magamhoz húzta Ravent. Az ujjaim finoman simultak a fémre. Kilincs volt. Egyértelműen kilincs, s ahogy lenyomtam, zuhanást éreztem, a tüdőmet fájdalmasan megtöltötte az oxigén, majd vizesen csattantam egy koszos padlón.
- A rohadt életbe… - sóhajtottam fel, ahogy éreztem minden porcikámban a hideg fájdalmat. Hiába volt nyár, mégis reszkettem, mert a tó vize egyszerre volt frissítő és elképesztően jeges. - Egyben vagy, asszony? - kérdeztem, ahogy felé fordultam a padlón és végigsimítottam az arcán. Hideg volt a bőre, de a szemei csillogásán láttam, hogy komolyabb baja nem eshetett.
- Visszatértünk a házba… - állapítottam meg, majd az ajkaira leheltem egy finom csókot, mielőtt teljesen fölé fordultam úgy, hogy a combjai között kapjak helyet. - Ez az erdő előhozott látomásokat… képeket és hangokat, amiket mélyen temettem el magamban. - Nem tudtam miért beszéltem neki erről, hiszen semmit sem tudott rólam. Nem ismerte honnan jöttem, s merre tartottam. Még a lányomról sem tudott, nemhogy az otthonomról… az álmaimról vagy a képességeimről, amikkel sosem foglalkoztam igazán.
- Tudod… - csókoltam meg az ajkait először finoman, majd enyhén erőteljesebb mozdulatam egyet a combjai között. - Most megérdemlem, hogy kárpótolj, amiért miattad egy ilyen szörnyű helyen kötöttem ki… - sóhajtottam az ajkai közé, ám hazugság volt azt állítani, hogy az erdő hidegen hagyott. Az élmény, amit átéltem a múltamat hozta elő, amikor ezek az álmok minden éjszakámat átszőtték… és most először ébren láttam a varjakat, a károgást, az erdő között vezetett engem. Ez korábban nem fordult elő, így hát, vissza akartam térni… de nem Ravennel. Túl törékeny volt ehhez és szükségem volt még rá, hogy jól érezzem magam.
- Folytassuk kényelmesebb helyen. - Suttogtam, s oldalra nyúlva femelemtem és a zsebembe rejtettem a bőrkesztyűt, amivel idejöttünk. Ha megvizsgálom, talán újra ide találok majd. Így hát, lehunytam a szemem, a nyelvemmel megkerestem Ravenét és csók közben hoppanáltam. Messze a háztól, messze az erdőtől és a zöld ködtől.
Hamarosan Raven is megérezhette a saját ágyának kellemesen kemény matracát. A párnákat, a kettőnk illatát keveredni, mielőtt még lehúztam róla a vizes ruhákat, hogy átadjuk magunkat a szenvedélynek.
Naplózva




Raven Harvey
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 07. 30. - 15:38:42 »
+1

e l b á j o l v a
2003 • július • 01



s k i n n y i t v a h a g y t a m

to: HåKoN


Olyan volt az egész, minta egy furcsa álom közepén lettem volna.  A vízben megpillantott alak teljesen kizökkentett abból a józanabb tudatállapotból, amit sikerült Håkon mellett visszakapnom. Mellette úgy éreztem, hogy a tudatom jobban az enyém volt, nem lobogott a hátam mögött kísértetként a tűz, mely elemésztette az anyámat, majd a falut ahol felnőttem. Håkon egy biztos pont volt az életembe, pedig még csak együtt sem voltunk úgy igazán. AMikor felbukkant egyszerűen tudtam, hogy mellette biztonságban lehetek, ez pedig furcsa volt, hiszen sosem éreztem ezt semmikor, főleg nem senki iránt. Nem vallottam volna be neki soha, hogy egyre  jobban megszerettem, pedig nem lett volna szabad így ragaszkodnom. A kötelékek csak megsebzik az embert, szabályokhoz és láncokhoz kötik őt, és ha egyszer elszakad, akkor az fáj. Túlságosan is fáj, én pedig nem akartam hogy fájjon.
A vízben megint megszűnt minden biztonságom, ahogy az apám alakja felém sodródott és teljesen leblokkoltam. Az életemet tette tönkre, az életünket tette tönkre, és képtelen volta mbármit is csinálni. A vízben a levegő egyre fogyott, a mellkasom szúrni kezdett, és éreztem, hogy a fejem is kegyetlenül elnehezedett, de Håkon húzott, tovább húzott én meg csak hagytam magam, hogy elvigyen innen, valahová máshova.
- A rohadt életbe… Egyben vagy, asszony? - kérdezte és megsimította az arcomat, éreztem, hogy a padlón vagyok, hogy vizes vagyok, és a levegőt is végre tudtam venni. Nagyot sóhajtottam és tekintetemet az övébe fúrva bólogattam.
- Igen.. de ahogy látom te is, nagyfiú - sóhajtottam és iszonyúan örültem annak, hogy egyben volt. Az az Erdő túl rossz hely volt mintha egy újabb szekta területére tévedtünk volna. A gondolatától is elsápadtam.
- Visszatértünk a házba… - mondta, miközben felém gördült én pedig készségesen tártam szét a lábam, és sóhajtottam, ahogy összeértünk. A csókok közben csak beletúrtam a hajába és a csípőm az ő ritmusában mozdult meg -  Ez az erdő előhozott látomásokat… képeket és hangokat, amiket mélyen temettem el magamban. - suttogta, én pedig megismítottam az arcát. Olyan volt, mint én, talán ő is pont olyan volt, mint én.
- Tudom - suttogtam, hiszen tudtam milyen érzés volt a képek és a valóság között lebegni. Akartam, hogy tudja, tudom milyen. Még akkor is, hogy ha ezzel egy picit közelebb került hozzám.
- Tudod… Most megérdemlem, hogy kárpótolj, amiért miattad egy ilyen szörnyű helyen kötöttem ki… - a mozdulatra hangosabban sóhajtottam fel a kelleténél. Túlságosan hatással volt a testemre. Erre csak hevesebben megcsókoltam válaszul.
- Mindenemmel kárpótolni foglak - mondtam és rákacsintottam, és megharaptam azokat a férfias ajkakat gyengéden.
- Folytassuk kényelmesebb helyen - mondta aztán, én meg válaszul csak belesimultam a csókjába, és alig vártam, hogy összeforrjunk az ágyban, aminek a kellemes érintését megéreztem a hátamon a koszos, kényelmetlen padló után. Egyre jobban rabja lettem Håkonnak, és hagytam, hogy magával húzzon egy szenvedélyes forró tánba, miközben lekerültek rólunk a nedves ruhák, én pedig betakarózotam a csókjaival, és a tűzzel, ami belőle áradt.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT! szív
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 01. - 04:13:55
Az oldal 0.082 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.