A látogatás

It hurts when the rain falls on his skin

Mindig szerettem, ha történik velem valami, sosem bírtam nyugodtan viselni a tétlenséget vagy az eseménytelenséget. Most, ahogyan Elliot arcán éktelenkedő sebekkel foglalkoztam rá kellett jönnöm, hogy ebbe alaposan belenyúltam, mivel a mai napomba eddig egy perc nyugalmat nem sikerült belesűríteni, pedig lehet, hogy rám fért volna a reggeli és a nemrég történt támadás után.
Rohadt egy dolog, de egy részem elégedett volt azzal, hogy sikerült belekeverednem a férfi zavaros ügyeibe, azzal pedig megintcsak, hogy megmutathattam milyen  príma reflexeim vannak, na meg hogy velem aztán elég nehéz kibaszni. A másik részem viszont  kegyetlen hülyén érezte magát, pláne a kis jelenetem után a ruszki pacákkal. Belegondolva lehet, hogy tényleg nem kellett volna kishíján páros lábbal kitaposni belőle az életet, nem mintha engem ilyen humanitárius felvetések kicsit is tudtak volna érdekelni. Na mindegy, megtörtént, ami megtörtént és még Elliot sem vágott ki, mint macskát szarni, szóval akkora nem lehet a baj.
Vendéglátóm kérdésére csak megforgatom a szemem, magához képest elég trágyán fest még mindig, de az előbbi állapotnál máris ezerszer jobb a helyzete.
-Elfogadhatóbb..-mosolygok rá és nagyon remélem, hogy azért máshol sincs teljesen összetörve. Hát hiába reménykedtem, az arca még faszán festett a teste más pontjaihoz képest. Már el is felejtettem, hogy néhány perccel ezelőtt milyen sérüléseken gondolkodtam.
-A rossebet…-suttogtam, mikor megláttam az oldalát. A picsába, de rühellem már, hogy mindig igazam van, főleg, akkor ha épp nem akarom. Hát nem borda? Dehogynem!  Na ez aztán szopás a javából, neki is és mivel én próbálom nem kinyírni, hanem gyógyítgatni, nekem is. A nyakán ugyanolyan lilás-zöldes ujjnyomokat vettem észre, mint amilyenek az enyémen voltak, ezekkel még megbirkózom valahogy, de egy bordatörés? Szerintem még egy szülést is kellemesebb lenne levezetnem, mint ezzel kezdeni valami értelmeset.
-Lehet, hogy neked csupán ennyi, de én bőven örülök, hogy nem lett komolyabb bajod-húzom el a szájam, miközben az oldalát vizslatom. Nem nagyon tudom, honnan közelítsem meg a gondot, hogy ne csináljak nagyobb trét, mint amekkora már van. Hozzáérek a lila folthoz, először kicsit gyengédebben, aztán már enyhén meg is nyomom a felületet ujjaimmal.
-Ez mennyire fáj?-kérdezem, ami persze világi marhaság, hiszen az arckifejezéséből és abból, ahogyan a levegőt veszi, már rég levehettem volna, hogy nem okoz kozmikus élvezetet neki a helyzet.
-Nem tudom mennyire fog ez örülni, még néhány napnak kezeletlenül-intek fejemmel a lila folt felé- próbálok kezdeni valamit vele, aztán, ha nagyon nem megy, jöhet az öcséd.
Nem vagyok nagy gyógyító, mivel sosem volt szükségem ilyen képességre.  Janusnak nem volt olyan baja, amit nekem kellett volna ellátnom, a Roxfortban nem esett bajom, sem engem, sem a barátaimat, a felületi sérüléseket, pici horzsolásokat, véraláfutásokat pedig megtanultam kezelni.  Én az ártásokhoz, rontásokhoz értek, nem ahhoz, hogy másokon segítsek. Bőven volt már, hogy a Vakegérben padlóra küldtem valakit egy jólirányzott pálcamozdulattal, olyan viszont nem, hogy istápolnom kelljen bármelyik vendégemet. Egyszerűen nem olyan a környezetem, ami indokolná, hogy össze-vissza forrasszam a csontokat, hasznosabb, ha eltöröm őket.
Amikor a kezemhez ér, csak ostobán pislogok, nem szoktak nekem ilyeneket mondani, szóval azt sem tudom hogy kell lereagálni, így nem csinálok semmit, csak magam alá húzom a lábaimat.
-Kicsit jobban járnál, ha nem én lennék az a valaki- motyogom, miközben továbbra is az oldalával foglalkozom.

[viselet]

Talán az nyugtatott meg kicsit, hogy elfogadhatóbb a külsőm, nem tudom… mindenesetre nem aggódtam a bordatöréseken. Csúnya volt és fájdalmas, de valahogy már annyira a része az életemnek ez az egész. Mármint, hogy időnként megsérülök. Nem lep meg, ha a testembe nyilall időnként az a kellemetlen érzés, hol az ujjaim, hol a bordáim látják kárát a kisebb-nagyobb bénázásaimnak.
–  Hidd el, jártam már rosszabbul is! – legyintettem.
Ahogy az ujjai kicsit erősebben nyomódtak a bőrömbe felszisszentem.
–  Nem kellemes, ha ezt szeretted volna hallani – mosolyodtam el kicsit.
Daniel valóban tudott volna segíteni, ha szükséges. Talán, ha végre beszereznék egy baglyot, itthonról is tudnék neki segélykérő levelet küldeni, de még nem vitt rá a lélek. Mégis mi szükségem volna egy újabb púpra a hátamon? – tettem fel magamnak a kérdést állandóan, ha megpillantottam egy-egy olcsóbb példányt az állatkereskedésben. Soha semmiről és senkiről nem tudtam gondoskodni, nem értek az élőlényekhez… ráadásul nem is nagyon szeretnék ezen változtatni.
Zeusz esetében is inkább az látható, hogy ő gondoskodik rólam. A mai napig nem tudom, hogyan csinálja, de mikor hazajövök rend van, sőt könnyedén szerez magának ételt, ha szükséges. No de mégis mekkora az esély, hogy egy bagolynál is ennyire bejönnének a számításaim?
–  A legrosszabb esetben meggyógyítom magamnak… sok töréssel volt már dolgom – próbáltam megnyugtatni Arit, aki láthatóan túl aggódta a dolgot.
Hálás voltam neki, csupán ezért érintettem meg a kezét. Valahogy muszáj voltam kifejezni ezt az érzést és a legkevésbé félreérthető formában… lehet, hogy butaság erre gondolnom, de nem szeretném bántani. Nem akarok egy újabb Kaa lenni az életében. Az elég volt egyszer is neki.
Azt már megértettem, hogy Ariane és én talán egyazon világ része vagyunk. Ő egy olyan kocsmában dolgozik, ahol csempészek, tolvajok és más bűnözők találkoznak, üzletelnek. Én pedig egy „kincskereső” – kevésbé finoman szólva: tolvaj – vagyok… még sem vagyunk egyformák. Az átlagos ember talán azt gondolná, hogy az ilyen alakoknak nincsenek érzéseik, de igenis vannak. Láttam, hogy Arit milyen érzékenyen érintik a történtek, mikor Kaa szemére vetett, mit tett vele.
–  Mégis ki más lehetne itt? – kérdeztem és elengedtem. –  Veled jártam a legjobban.
Továbbra is a sérüléseimmel foglalkozott.
Most megint zavarba hoztam? – elmélkedtem, ahogy felé fordultam kicsit (amennyire a fájdalom engedte). A szemébe akartam nézni, hogy úgy mondhassam el, mennyire örülök a társaságának.
–   Mással nem érezném ilyen jól magamat ebben a percben – mondtam és újra mosolyt erőltettem magamra, hogy még hihetőbb legyen… habár kicsit sem voltam vigyorgós kedvemben. –  Amúgy sincsenek barátaim, akiket áthívhatnék, ha segítségre volna szükségem. Mindig mindent egyedül oldottam meg s most itt vagy te… ez olyan megnyugtató.
Kiadtam magamat, pedig valószínűleg nem kellett volna. Talán most lebuktam, rájöhetett mennyire magányos vagyok valójában. Egy szerencsétlen alak vagyok, aki csak abban leli az örömét, ha valakinek ellophatja a legértékesebb kincsét és kicsit megalázhatja, de mikor hazajövök nincsen senki, akinek mesélhetnék róla. Egy ideig nem is hiányzott, azonban a visszatérésem Londonba sok mindent megváltoztatott.
Megismertem az érzést, milyen ha a család mögötted áll. A kapcsolatom egyre rendezettebb Deannel és Daniel a kislányával új színt hozott a magányos életvitelembe. Egyszerűen szokatlan, hogy vannak körülöttem emberek, akiket meglátogathatok, akikkel közvetlenül beszélhetek. A családot viszont csak akkor terhelem a problémás ügyeimmel, ha nagyon muszáj és már minden kötél szakad… ők ezt nem értik, Ariane viszont talán igen és ezért is örültem, hogy itt van.
–  Bár azt még mindig bánom, hogy miattam veszélybe került. Ha viszont már így alakult, örülök a jelenlétednek.
Valószínűleg túlmagyaráztam a dolgot, de nem akartam, hogy zavarban legyen. Az én vagyok, akinek állandóan bénáznia kell, ha valaki a közelében van vagy mond egy kedves szót.
–  Nem is fontosak a sérülések… nem iszunk egy teát? A korábbi próbálkozás elég gyorsan félbeszakadt Kasinkov barátunknak köszönhetően – javasoltam és lassan, de felkeltem a kanapéról.
Ariane felé pillantottam.
–  Segítesz vizet forralni? – kérdeztem, aztán remélve, hogy követ a konyha felé indultam.
Ez is olyan különös érzés volt. Még soha senkit sem invitáltam a konyhába közös főzőcskére, még ha csak egy kancsó víz felforralásáról volt szó… ami valószínűleg legrosszabb esetben is két pálcamozdulattal megvan.

It hurts when the rain falls on his skin

Elliot nem úgy nézett ki, mint akit nagyon felkavar a tény, hogy súlyosabb sérülése van néhány kék-lila foltnál, belegondolva az életstílusába, abba, amit eddig elcsíptem belőle ez teljesen rendben van. Nem találkoztam még ilyen emberrel, főleg az volt érdekes, hogy a férfi azért elég…szép volt. Nem bírtam megfelelő kifejezést találtam a külsejére, ezért maradtam ennél. Szerintem egy szép ember milliószor jobban kell, hogy figyeljen arra, hogyan is néz ki, mint egy bűn randa tag.  Számomra az arcomnál és a testemnél nem volt fontosabb a világon, ha választhattam volna, hogy lassan fájdalmasan haljak meg valami betegségben vagy egy hétig undorító kelések borítsák azt a csinos pofikámat…faszán kiegyeztem volna az első lehetőséggel és Kaa is ugyanígy volt a dologgal. Ő nem sűrűn sérült meg, a terepmunkát inkább meghagyta annak, akinél valami kisebb testi hiba már egyébként is design részeként szerepelt. Ha valami elrontotta a mesterien kitervelt külsejét, akkor pedig úgy hisztizett, mint valami fürdőskurva, úgy láttam ez nem jellemzi Elliotot, ami állati felszabadító volt, főleg azután, hogy én milyen külsővel jelentem meg itt. Még mindig úgy érzem, hogy a mosottszar hozzám képest szépségkirálynő, de ez ellen már nem nagyon próbálok tenni, ha jól nézem a férfit úgysem érdekli kifejezetten csábító külsőm vagy annak nemléte.
Míg az oldalát vizslattam, nyomogattam pont olyan arcot vágott, ami nem arról árulkodott, hogy valami kurva katartikus élményt okoznék neki és kérdésemre válaszolva azt szóvá is tette.
-Nem vagyok elégedett a válasszal, de ez van…-rántottam meg a vállam, amit tudtam azt megtettem, amit meg nem azt majd ez a bizonyos Daniel remélhetőleg hamarosan elintézi.
A gesztusait nem nagyon tudom hová tenni, látom, hogy hálás és ez tényleg marhára remek, de nem szoktam hozzá az ilyenekhez, úgy hogy elég közönyösen fogadom, hogy zavaromat ne lássa félre is nézek, úgy teszek, mintha Zeuszt vizslatnám. Arra, hogy jól járt velem nem tudtam mást tenni, mint felnevetni.
-Na hát ezzel nem sűrűn szoktak megvádolni-mondom, miközben abbahagyom az oldalán végzett munkát, Ha sokat nem is javítottam a helyzeten, de az tuti, hogy könnyebben fog mozogni, én viszont nehezen csinálok bármit, ahogy a szemembe néz, miután befejezte azonnal elkaptam a tekintetem és a lábujjaimat kezdtem fixírozni. Elég beteg, hogy ilyen dolgokat mond nekem, végül is csak egy csaj vagyok, akivel kefélt, aztán meg hálából ráhozta az apokalipszist meg a frászt és kishíján kinyírt egy embert a lakásában. Ha neki ilyen barátok kellenek komoly problémái vannak és elég ajánlatos lenne a Mungóban kezeltetetnie őket.
-Tulajdonképpen nekem sincsenek barátaim-rántottam meg a vállam. Igazat mondtam, megértettem, hogy magányos. Annak ellenére, hogy a munkám miatt állandó volt a nyüzsi körülöttem és az éjszakákat sem sűrűn töltöttem egyedül, elég gyakran voltak olyan pillanataim, mikor rohadt egyedül éreztem magam, de erre nem akartam gondolni, ezért is nem reagáltam semmit a mondandója többi részére, meg amúgy sem nagyon jutott eszembe semmi elmés, még egy beszólás sem.
-Megnyugtató, hogy nem akarsz kivágni innen, miután miattam csörtetett ide a tajga réme-eresztettem meg egy savanyú félmosolyt, mivel én is eléggé szégyelltem a pofámat. Jóval kevesebb gondja lenne most, ha elővigyázatosabb lettem volna.
Mikor javaslatot kapok a teára lelkesen bólogatok, legalább megszűnik ez a fura félig hálálkodó, félig  kellemetlenkedő helyzet, ami alles zusammen eléggé idegőrlő és különös volt. Csak követtem a konyhába, ott pedig egy kecses mozdulattal felültem a konyhapultra, kivételesen észre sem véve, hogy az ing, így jóval többet fed fel az ízlésesnél a meztelen combomból.
-Segítek én szívesen bármibe-mosolyodtam el-bár szerintem most maximum állati támogatóan tudlak nézni-nevettem el magam, miközben egymásra pakoltam lábaimat.

[viselet]

A konyhában Ariane könnyedén pattant fel a pultra, miközben én a kannába néhány pálcamozdulattal vizet engedtem. Majdnem el is vesztettem az uralmamat felette, mikor keresztbe tett lábakkal közölte, ő inkább csak megfigyeli a helyzetet.
Igen, elismerem, még mindig nagyon jól néz ki, de a közöttünk történteknek legjobb esetben sem hiszem, hogy folytatása lesz. Egyszerűen nem vagyok alkalmas erre s nem fogom úgy átverni, kihasználni és megbántani, mint Kaa. Talán nem vagyok jó ember, csak egy semmirekellő tolvaj, de tudom, hogy milyen összetört szívvel élni az életet… még ha az enyémet nem is a szerelem törte meg.
–  Talán a támogató nézésed is elég ahhoz, hogy elkészüljön a teánk – mondtam.
A kanna közben a tűzhelyre került.
A szekrénybe már varázslat nélkül nyúltam be és elővettem a teafüvet. Egy kis piros dobozkában tartottam, aminek leemelve a tetejét azonnal megéreztem a kesernyés, erős illatot. Ez is elég volt, hogy kissé magamhoz térjek a történtek után és elfelejtsem az oldalamban tomboló, feszítő fájdalmat.
Erős leszek… – határoztam el magamat ismét. Nem fogok Ari előtt gyengeséget mutatni, hiszen ő még egy ilyen veszélyes eset után is gyönyörű volt. Engem nem különösebben foglalkoztatott olyasmi, hogy ki van-e festve az arca, vagy éppen elázott. Tökéletesen festett így is.
–  Kérsz hozzá tejszínt vagy tejet? – érdeklődtem, mikor a cukor is a pultra került.
Nyilván nem mindenki olyan, mint én, aki szereti önmagában, keserűen, mindenféle ízesítés nélkül a teát. Ha az ember sokat utazik már egy egyszerű, keserű, de forró italnak is képes örülni. Jó volt előhúzni a hamisítatlan, angol teakeveréket, mikor hideg napokon a tábortűz mellett kuporogtam. Ahogy végigjárta a testemet a folyadék újra otthon éreztem magamat. Gyakran hunytam le a szememet, hogy a családomra gondolja, elképzeljem, milyen boldogok és jól vannak… nélkülem.
–  Leszámítva a mai napot… minden rendben van veled? Úgy értem, jól mennek a dolgaid? – érdeklődtem és közelebb sétáltam hozzá.
A szemébe néztem, pedig nagyon nehezen ment, mert még mindig zavarba jövök ennyitől. Erőszakosan szakítottam hát el a tekintetemet a kannáról – úgyis idő kell, míg felforr a víz.
–  Kaa nem bukkant fel újra? – reméltem, hogy nem gond, amiért felhoztam a „kedves” közös ismerősünk nevét.
Éppenséggel nekem sincsenek róla kellemes emlékeim, habár kiütni nem volt különösebben rossz élmény. Még mindig vigyorognom kell, ha csak eszembe jut az a pillanat… de már szinte várom, hogy mikor bukkan újra fel bosszút állni.
Valahogy Kaa mindig olyan emberként él a fejemben, aki nem hagyja annyiban a dolgokat. Nyilván megalázó volt neki abban a kocsmában kapni egyet egy „koszos tolvajtól”, amilyen én vagyok. Őszintén szólva, kicsit vártam is az alkalmat, hogy pálcát emelhessek rá. Azonban nem vagyok olyan ostoba, hogy magamra hozzam szándékosan a bajt, majd ha ő előkerül és zaklatni kezd, akkor kiállok magamért. Addig is Daniel tanácsa szerint nem keverem magamat nagyobb hülyeségbe, mint amibe feltétlenül szükséges.
–  Talán nem kéne előhozakodnom éppen vele… – mondtam kicsit zavartan. –  Sajnálom, nem tudom hogyan kell tapintatosnak lenni.
Valószínűleg már amúgy is túlságosan megnyíltam Ariane előtt. Előtte még a hibáimat is elismerhetem, habár nyilván a legtöbbre már magától is rájött.
–  Egyébként… jól nézel ki – próbáltam javítani kicsit a helyzetet.
Basszus… hogy mondhattam ekkora baromságot? – borultam ki közben. Ez a jól nézel ki olyan semmilyennek hangzott. Inkább valami olyasmi kellett volna, hogy elképesztően, kimondhatatlanul vagy hasonlóan gyönyörű. Eddig akárhány nővel találkoztam, általában csak hazudtam nekik, hogy szépek… könnyebb volt, mint őszintén kinyögni az ilyesmit. Persze azokban az esetekben általában valamit el akartam lopni tőlük és alaposan dolgozott bennem az adrenalin, most viszont inkább félénk voltam.

It hurts when the rain falls on his skin

Csak üldögélek a konyhapulton és lógázom a lábam, eszembe jut milyen volt kicsiként ugyanezt csinálni. Kövér kislány voltam, csúnyácska, alaposan megváltoztam, az már biztos. Végigsimítottam vékony combomon és arra gondoltam, hogy tulajdonképpen jól jártam, maradhattam volna dagadt is, bár akkor lehet, hogy többre vittem volna.  Nyilván elég máshogy alakultak volna a dolgok, ha nem azt éreztem volna legfőbb feladatomnak,  hogy finoman szólva is több faszt fogjak, mint kilincset. Tanulhatta volna jobban, kezdhettem volna valamit magammal, lehetett volna egy halál unalmas, de azért stabil párkapcsolatom, aztán a munkából hazaérve kötögethettem vagy horgolhattam volna. Beleborzongok még a gondolatba is, annyira szánalmas életforma lenne.
Miközben így járatom az agyamat, félredöntött fejjel figyelem Elliot mozdulatait, ami simán lehet, hogy zavarbaejtő számára, de ez engem rohadtul nem foglalkoztat, mivel énközpontú ember vagyok és csak abból tudok kiindulni,hogy én mennyire imádom, ha néznek. Kérdésére kicsit összerezzenek, annyira remekül elvoltam a saját fejemben, hogy kicsit el is sikerült felejtenem, hogy mi folyik körülöttem. Amúgy tea. Rém vicces vagyok, még jó, hogy ezt most nem mondtam ki.
-Egy kis tejet, danke-mosolyogtam rá, ahogy visszazökkentem a jelenbe. Otthon rummal iszom, de ezt nem akartam mondani, amúgy is teljesen beleillek az alkoholista, kocsmáros ribanc szerepébe, nem rontok a helyzetemen azzal, hogy be is ismerem, hogy az vagyok. Berúgva egy kicsit minden egyszerűbbnek tűnik, már a járáson kívül, mert az esetenként kurva nehéz, főleg ha állandóan meghívogatnak alkoholosabbnál alkoholosabb piákra várva, hogy kidőlj aztán nagyjából azt csináljanak veled, amit akarnak. A céljukat nem szokták elérni a drága vendégek, viszont a pénztárcájukban jóval kevesebb galleon szokott figyelni, mikor morogva becsapják maguk mögött az ajtót. Azért sok mindent mondhatnak rám, de azt már abszolút nem, hogy nekem teljesen mindegy csak férfi legyen az áldozat, abból már kinőttem. Tizennyolc évesen sikeresen kimaxoltam ezzel kapcsolatban mindent, amit lehetett.
Kedves, hogy érdeklődik irántam, nem is tudom mit kellene mondanom, szóval csak megvonom a vállam, ahogy összekapcsolódik a tekintetünk.
-Se jól, se rosszul-jelentettem ki kicsit flegmábban is a kelleténél-minden megy, ahogy eddig, Dögunalom az egész.
Amikor kibuliztam Janusnál, hogy dolgozhassak a Vakegérben, úgy képzeltem, hogy minden úgy lesz, ahogy én azt képzeltem és nem lesz egy egyhangú napom sem, de aztán idővel ezt is meglehet unni. Ugyanazok az arcok, ugyanazok az italok, hasonló balhék, hasonló üzletek, semmi sem változik egy idő után, csak a kibaszott dátum és ebbe is ugyanúgy beleőrül az ember. Annyira örültem, mikor Elliot megjelent, mert annyira más volt, kiszakított a mindennapi világomból és ez rohadtul bejött. Őszintén szólva ez a ma is tetszett, kivéve azt, hogy a férfi megsérült, ha nekem lett volna bajom belőle, simán lehet, hogy még azt is élveztem volna.
-Kaa?!-legyintettem szám szélében gúnyos mosollyal-[color=#00836] Tudod, patkányok villámgyorsan elhagyják a süllyedő hajót és nem nagyon szokásuk visszatérni. [/color]
Kaa valószínűleg úgy fél tőlem, mint a tűztől. Vicces, hogy csak most tisztult ki neki a kép, más már rég rájött volna, hogy képes lennék megöli, ha arról volna szó. Na most megtudta, bár ahogy elnéztem a pofáját nem nagyon örült neki, viszont  nem látom bele, hogy bosszút állna. Rajtam. Azt viszont simán látom jönni, hogy Elliotot el akarja kapni. Végül is elbaszta az üzletét, a semmiből jutalékot sem kaphatott, aztán pofánverte és megdugta a volt csaját. Utóbbit mondjuk nem tudhatja biztosra, de mivel látta, hogy megcsókolt én pedig hagytam…nem tudom mennyit bíztam a fantáziájára.
-Én meg nem vagyok oda a tapintatért, szóval engedd el-mosolyogtam rá és megnyugtató szándékkal meglapogattam a vállát. Amúgy sem tudtam hogy érjek hozzá, nem nagyon akartam tolakodó lenni, és eddig elég furcsán viselkedett velem.
A kis dicséretére először köpni-nyelni nem tudok, a szemem is kiguvad úgy meglepődöm, de ahogy nézem Elliot is meglepődött önmagán. Végül elnevetem magam, mert annyira nem tudok mi csinálni.
-Dehogy, nem ezt mondanád, ha jól néznék-vonom karba melleim előtt a kezem és még mindig rekedt hangon kuncogok.

[viselet]

Felforrt a víz. Ez legalább egy kicsi félbeszakította azt a zavarbaejtő bénáskodást, amit a nők közelében általában produkálok. Elliot O’Mara igazi profi, ha el kell lopni valamit, csak az a lényeg, hogy ne egy lány szíve legyen.
Csendesen készítettem el a teát. Jól fog esni egy ilyen nap után az biztos. Sóhajtozni és feküdni lett volna kedvem leginkább… de most inkább megpróbálok erősnek tűnni. Ariane nem kell hogy tudja, mennyire padlóra küldött a nagydarab orosz. Ráadásul nem ez az első alkalom, hogy komolyabb sérüléssel kénytelen vagyok talpon maradni.
Ariane teájába öntöttem egy kis tejet, majd a csészével a kezemben odasétáltam elé. Zavartan néztem még mindig rá, valóban nem kellett volna csak annyit mondanom, hogy jól néz ki. Valahogy abszurd és egyszerű volt az egész… mármint nyilván sokan mondják neki, de ez nem volt részemről egy normális dicséret.
A gyönyörű szemeibe néztem, amik megint teljesen magával ragadtak, majd lassan végig futtattam a tekintetemet az egész testén. Most még kecsesebbnek tűnt, mint legutóbb, de talán csak a környezet teszi a dolgot. Tetszett a testtartása, ahogy a konyhapultomon ücsörgött… el tudtam volna nézegetni órákig, de az még az ostoba szövegeimnél is sokkal félreérhetőbb lett volna.
–  Remélem jó a tea… – nyögtem ki nagy nehezen és kicsivel közelebb léptem hozzá.
Nem akartam megint letámadni, mint legutóbb. Azonban akkor a sok utazás után szükségem volt egy estére egy ilyen gyönyörű nő karjai között. Nem szeretném még egyszer kihasználni, habár nagyon is illene a személyiségemhez… de nem teszem. Nem vagyok egy Kaa.
–  Egyébként tényleg jól nézel ki… akarom mondani, őrülten szexi vagy – próbáltam kicsit megemberelni magamat. –  Megnyugtató, hogy valakinek jól áll ez az ing – tettem hozzá vigyorogva és a térdére tettem a kezemet.
Reméltem, hogy nem tart tolakodónak, de nagyon nehéz volt ellenállni neki. Azt persze szinte azonnal eldöntöttem, hogy ennél tovább valóban nem megyek, akármennyire is nagy a csábítás… vajon be tudom tartani? Nem voltak a gondolataim szilárdak, vagy annyira biztosak, hogy erre igennel tudjak válaszolni.
–  Nekem sosem állt jól… – folytattam és végig simítottam a lábain.
A kezeim lassan haladtak a combján, majd hirtelen megálltak azon a ponton, ahol az ing vége volt. Hirtelen nyilallt belém a fájdalom. Az oldalamra szorítottam a kezemet és nehezen lélegeztem. Kicsit előre görnyedtem, hogy összeszedjem magamat.
–  Semmi baj, túl gyorsan mozdultam… – mosolyodtam el kissé fájdalmasan, de kiegyenesedtem. –   Nincs miért aggódni, majd Daniel rendbe tesz.
Nehéz lett volna eldönteni, hogy magamat vagy őt akarom nyugtatni. Már voltak komolyabb sérüléseim, amiket napokig nem láttam el, vagy mert nem voltam rá képes, vagy mert éppen annyira menekültem, hogy nem értem rá.
Közelebb hajoltam hozzá és finoman megcsókoltam. Reméltem, hogy nem utasít el, fogadja a közeledésemet, mert akármennyire is nem akartam ezt tenni, képtelen voltam a testemnek parancsolni.

It hurts when the rain falls on his skin

Ha jól hallom forr a teának való víz, ha jól érzem, kicsit az agyvizem is, nem tudom mi van velem, lehetséges, hogy ez a mai még nekem is sok volt egy kicsit. Belegondolva már a felkelésem után két órával alaposan a falhoz  vágtak és megfenyegettek, aztán, nem is olyan sokkal ezelőtt majdnem kitapostam egy félóriás orosz szemeit a helyéről, azt hiszem teljesen normális, ha most kicsit nem vagyok magamnál.
Elliot is meglehetősen fura, ezt mondjuk annak a számlájára írnám, hogy az elmúlt négy órában majdnem kétszer is sikerült meghalnia, egyszer önmagának, egyszer meg a forgandó szerencsének vagy éppen nekem köszönhetően, nem tudom a kettő közül melyikben lehet kevésbé bízni, de én simán letenném a voksom a félnémet kocsmároslány mellé.
Olyan ez az egész helyzet, mint a csönd, valami pusztító vihar után, ülünk itt-na jó, csak én ülök- és még mindig várjuk, hogy mikor szakad a fejünkre a tető, számomra annyira megdöbbentő, hogy ez az egész be tudott fejeződni. Elliot jól viseli a helyzetet, már annak a lelki részét, mert nem tudom nem észrevenni, hogy fájdalmai vannak, annak ellenőre, hogy ő nyilván azt szeretné, hogy hunyjak szemet a dolog felett, míg ő férfiasan tűrt.
Hozzám lépett, én pedig elvettem tőle a csészét, miközben aprót biccentettem és belekortyoltam az italba, közben végig a szemeibe néztem. Kérdésére csak bólintottam, aztán követtem a tekintetét, ami végigborzongatta mindenemet. Hoppá! Talán mégsem vagyok neki annyira közömbös? Azt hiszem tévedtem, mikor arra tippeltem, hogy brutálisan megundorodott tőlem a mai nap után, mivel most halál lelkesen fogdossa a térdem és szövegel az ingjéről, aminek  rohadtul semmi értelme.
-Ühümm –bólintottam érdeklődő arccal, mintha tényleg minden figyelmét a szavainak szentelném, nem a belőle áradó elemi tenniakarásnak- lehet, hogy ez a különleges képességem. Minden férfiingben remekül mutatok.
Elképzelhető, hogy mégsem vagyok annyira kibaszott ronda, hogy ne kelljek, de kivételesen ezt nem használom fel ellene, szeretném látni, hogy mire jut magától. Minden, amit teszek, hogy lehelyezem a csészét magam mellé és megeresztek egy kellemes félmosolyt.
-Szerintem hazudsz- mondom az inggel kapcsolatos mondatára, közben a szemöldököm meglepetten siklik följebb, ahogy keze teszi ugyanezt a combomon is. Láttam-e jönni? Még véletlenül se. Kellet volna látnom? Természetesen, bár nem gondoltam volna, hogy képes leszek még egyszer így hatni rá.
Ahogy a fájdalom áthullámzik a testén, megijedek, mintha kicsit nekem is fájna, halottam a lélegzetén is, hogy most aztán marhára nincs jól, nem is tudom miért, de a homlokának támasztom az enyémet, így hallgatom, amíg el nem húzódik.
-Remélem ez a Daniel hamarosan összetákol, mert kezdek komolyan aggódni érted-rázom meg a fejem helytelenítően, állati hülye lehetek, mert a csók eléggé meglep, ha lágy és bátortalan is. Nem merem beleélni magam, csak megnyalom az alsóajkát, aztán ránézek. Igen, azzal az átkos tekintetemmel, amivel tudom, hogy mennyire nehezen birkózik meg.
-Ehhez nincsenek túl nagy fájdalmaid?-kérdezem, miközben hátrasimítom a hajam.

[viselet]

16+

Ariane puha ajkai megnyugtattak. Ahogy végig futatta a nyelvét az alsó ajkaimon egy lágy nyögést préseltem ki magamból. A fájdalom ugyan ott lüktetett az egész testembe és nehéz lett volna átadnom magamat az élvezetnek, most még is béke szállt meg csupán ennyitől. A szemébe néztem, ahogy elhúzódott. Izgató volt, ahogy hátra simítja a haját.
– A lélegzetvételhez is túl nagy fájdalmaim vannak, még is itt állok előtted és nem adom fel… – suttogtam és megsimogattam az arcát. – Nincs jobb gyógymód erre a fájdalomra, mint a jelenléted.
Persze ez csak a hülye szöveg volt… de most mit kellett volna mondanom? Élvezem a társaságát, jobban is valószínűleg, mint azt kéne. S bár elhatároztam, hogy nem akarok egy újabb Kaa lenni az életébe, jó úton haladok hozzá vagy talán valami még rosszabb irányba.
– Ugye tudod, hogy én nem akarok olyan lenni, mint ő? – kérdeztem, de nem akartam valójában hallani a választ, Tudtam nagyon jól, milyen vagyok és mire készülök.
– Annyira szépek a szemeid – mondtam halkan. Az arcán, a haján végig futtattam a kezemet újra és reméltem, hogy nem kellemetlen neki a helyzet, mert nekem nagyon is az volt.
Még sosem fordult elő velem, hogy ennyire ne tudjak uralkodni a testem vágyai felett. Egyszerűen képtelen voltam kimondani a parancsszavakat magamban: Állj meg, ne tedd ezt! A szívem mélyén persze tudtam, hogy minden férfi pontosan ugyanezt csinálja Arival… és én nem akartam egy lenni közülük.
Újra megcsókoltam. Ajkaimmal végig simítottam az arcát és a nyakához hajoltam. Csak gyengéd puszit nyomtam rá, nem akartam erőszakos lenni. Nem akartam azt éreztetni vele, hogy most megint kihasználom a testét, aztán nem is keresem többé… pedig talán ez a jövő vár ránk.
Továbbra sem terveztem ebből rendszert csinálni vagy kapcsolatba kezdeni vele. Egyszerűen ez nem én vagyok. Nem akarok belebonyolódni semmibe. Az én életstílusomba nem illenek bele nők vagy egy viszony. Jól megvagyok egyedül, ha pedig szükségem van valakire testileg, azt is meg tudom oldani…
A fájdalom megint belém hasított. Egy pillanatra összerándultam, de nem akartam hangot adni a dolognak. Hadd fájjon, már megszoktad! – magyaráztam magamnak és megráztam a fejemet.
– Minden rendben – mosolyodtam el és még közelebb próbáltam kerülni hozzá, ha ez egyáltalán lehetséges volt. – Ahogy mondtam, már a puszta látványod is csillapítja minden fájdalmamat – tettem hozzá, bár őszintén szólva kételkedtem benne, hogy ez meggyőző állítás lehet.
Nem akartam, hogy aggódjon. El akartam terelni a figyelmét az előzményekről, ahogyan a sajátomat is. Ha egyedül ért volna a támadás, akkor jól tudom mit tettem volna: a kanapén hevernék magamat sajnálva és Daniel nevét nyöszörgném vagy éppen apámért fohászkodnék. Ha pedig egyikük is felbukkant volna az kész csoda lenne.
Végig simítottam a felső testén és a kezem csupán a combján állt meg ismét. Élveztem a finom bőr lágy érintését. Egyre nehezebb volt ellen állnom neki és már nem is akartam küzdeni ellene. Már mindegy volt, feladtam ezt a belső harcot. A közelében nem tudok parancsolni magamnak, felesleges minden próbálkozás.
– Szeretnél átmenni a hálóba vagy… – kezdtem, de elakadtak a szavaim, mintha nem akarna már egyetlen hang sem kijönni a torkomon.