Mugliismeret tanterem

Apró, mugli osztályteremre nagyon hajazó helyiség, általános iskolából ismerős parafa faliújsággal, mozdulatlan fényképekkel a falakon. Kétszemélyes, összefirkált padok, kényelmetlen székek. Ide belépve tényleg a mugli világban érzi magát az ember.

Mugliismeret nyílt kiselőadás-sorozat
2003.03.14.

 

Tanítani a legizgalmasabb dolog, amit valaha csináltam. Azt hiszem, mikor a muglik között éltem és dolgoztam, nekem jutott a legegyhangúbb foglalkozás. Egy egyszerű titkárnő voltam. Úgyhogy erről nem sok szót ejtettem, a többi, izgalmasabb témát pedig inkább kiszerveztem a diákoknak, hogy tanuljanak ezúttal egymástól egy ilyen nyílt kiselőadás-sorozat alkalmával. Úgysem árt egy kicsit más képességeiket is csiszolni, nem csak a memóriájukat. A kutatómunka és a lexikális tudás megszerzése mellett ez egy jó lehetőség lesz gyakorolni az emberek előtti beszédet, az előadói szerepkört is, felkészülni kicsit az iskolán túli életre, ahol bizony sokszor prezentálni is kell, nem csak jegyzetelni és írásbeli munkát körmölni csendben.
Nem volt ugyan kötelező, de bárki tarthatott most kiselőadást, aki szeretett volna, legyen akár mugli születésűként otthon a témában, vagy épp tősgyökeres varázslócsaládból származó, akit pont a kíváncsiság vezérelt a kutatómunkára. Azokkal, akik jelentkeztek rá, hogy készítsenek egy bemutatható tanulmányt, már korábban, a téli szünet előtt  leültünk, és összeszedtük, mik a legjellemzőbb és legnépszerűbb mugli foglalkozások. Lehetett választani ezekből is, de bármilyen más, akár nagyon különleges szakmát is bemutathattak, amivel volt személyes kapcsolatuk, vagy amihez csak úgy kedvük volt, mert valahonnan hallottak róla. Aki hazament a szünetre, az akár hozhatott magával mindenféle izgalmas szemléltető anyagot is, amivel a kiselőadást érdekesebbé lehet tenni, képeket, diafilmet, jellegzetes ruhadarabokat, eszközöket, védőfelszerelést, bármit.
Ma sem a megszokott módon rendeztem be a mugliismeret termet. A padokat U alakban rendeztem el egymás mellé a terem szélére, eléjük raktam a székeket, így kialakult egyfajta nézőtér, a terem közepén pedig egy tágasabb előadói tér. Amint mindenki megérkezett, odaálltam a tábla elé.
- Köszöntök Mindenkit! Ahogy korábban megbeszéltük, a varázstalan foglalkozásokról lesz ma szó. Az előadókat szeretném kérni, hogy próbálják meg betartani a megadott időkorlátot. A kiválasztott téma lényegre törő, de azért átfogó bemutatását szeretnénk hallani, illetve azon felül bármit, ami még érdekes lehet vele kapcsolatban. A cél, hogy mind tanuljunk valami újat és érdekeset, és egy kicsit jobban megismerhessük a varázstalan emberek mindennapjait. Ha hoztak bármilyen szemléltető anyagot, azt bátran használhatják.
Bíztam benne, hogy az előadók nem felejtenek el szót ejteni arról, ha például a választott foglalkozással egyenruha is jár, vagy ha különleges módon válhat valaki az adott munkaterület dolgozójává, esetleg gyakori életveszély is jár vele, vagy van vele párhuzamba állítható foglalkozás a mágikus világban is. Minél érdekesebb az előadás, annál jobb.
- Ha szükséges, nyugodtan lessenek a szövegükbe, nem muszáj fejből mondani. Nos akkor, kezdhetik is.
Kíváncsian várakozva foglalok helyet én is, a legszélső padnak félig támaszkodva, hogy onnan hallgassam az előadásokat, és ha valaki segítségre szorul, vagy elhangzik valami, amit pontosítani kell, akkor közbeszólhassak. A sorrendet is rájuk bíztam.

Tudnivalók:

A reagokat március 28-ig lehet beküldeni, utána lesz a tanári záró reag. Kérdés esetén pm-ben keressetek bátran!
A részvétel +5 pont fejenként, a kiselőadásért +10 pontszerezhető.

[mugliizé]

mugliizé


2003. március 14.
Digby néni & a többiek

Nem nagyon érdekelt a Mugliismeret. Nem akartam nálam alsóbbrendű népségről tanulni... csak is azért mentem el az órára, hogy megint megmutassam Theronnak, hogy még ebben is sokkal, de sokkal jobb vagyok nála és - nem mellesleg- tökéletesen boldog Carl Hill-lel... igen direkt hívtam Carlnak, mert nem érdemelte meg, hogy emlékezzek a nevére. Nem érdemelte meg, hogy tudjam, C betűvel kezdődik és s-re végződik. Pláne azok után, hogy reggel képes volt egyenesen az arcomba fújni az büdös szarságot, mert dohányoznia kell még a reggeli csillámmüzlim felett. Undorító.
Ahelyett, hogy rajta agyaltam volna, beültem az elsősorba és onnan forgolódtam, hogy megérkezett-e Miller vagy Theron. Nem. Csak azért sem Claust kerestem. Nem érdemelte meg, hogy törődjek vele. A megállapodásunk úgyis csak határozott ideig tart. Egészen pontosan addig, amíg Theron nem szakít azzal a vörössel.
- Köszöntök Mindenkit! Ahogy korábban megbeszéltük, a varázstalan foglalkozásokról lesz ma szó. Az előadókat szeretném kérni, hogy próbálják meg betartani a megadott időkorlátot. A kiválasztott téma lényegre törő, de azért átfogó bemutatását szeretnénk hallani, illetve azon felül bármit, ami még érdekes lehet vele kapcsolatban. A cél, hogy mind tanuljunk valami újat és érdekeset, és egy kicsit jobban megismerhessük a varázstalan emberek mindennapjait. Ha hoztak bármilyen szemléltető anyagot, azt bátran használhatják. - Magyarázott a tanárnő, mire kitettem az asztalra az összehengergetett kartont. Arra képeket és kisebb szövegeket tűztem fel, hogy érzékeltetni tudjam azt, amiről beszélek. Mert én tényleg rohadt jó voltam és ebben a felesleges muglivacakban csak még jobb lehetek.
- Ha szükséges, nyugodtan lessenek a szövegükbe, nem muszáj fejből mondani. Nos akkor, kezdhetik is.
Mire Digby professzor felkelt, én már talpon voltam és kiálltam a többiek elé. Nem izgultam, tudtam, hogy ezeknél mind jobb vagyok. Ez nem volt sohasem kérdéses.
- Nos... - Kezdtem és egy pálcaintéssel a magasba emeltem a kartont, ami szétnyílt és színes képekkel jelezte, milyen alaposan dolgoztam. - Az én témám a mugli építőemberekről szól. - Köszörültem meg a torkomat, hogy hangosabban tudja beszélni és mindenki hallja, de főleg Theron. Igen. Ilyen menő témát találtam magamnak. - Az építőemberek nagyrészt bérmunkából élnek és puszta kézzel dolgoznak. Hatalmas, akár égigérő tornyokat építenek, amiben aztán a varázstalanok élhetnek. Most éppen nagyon divatosak az üveg lakótornyok. - Magyaráztam, de hirtelen elakadt a szavam és csak némán tátogtam. A tekintetem megtalálta Claus szemeit. Hirtelen végig futott rajtam az emléke az első csókunknak a gyengélkedőn. A FRANCBA! Nagy hiba volt egyáltalán engednem, hogy hozzám érjen a sárvérű söpredék. - Az építések helyén sokszor van toitoi vécé... - böktem a zöld és kék műanyag fülkéket ábrázoló képre. - Ez a hely... komfortos... - Próbáltam félrenézni. - Szóval nagyon komfortos, mert közel van a munkahelyükhöz, nem kell elsétálni messzire... meg... - Félre pillantottam. - Az építős emberek kedvenc foglalkozása Gedeon Face írása szerint, hogy a rövidszoknyás nők után fütyülnek és olyanokat kiabálnak, hogy: "Rácsapnék a popsidra, kisanyám." - Komolyabb arcot vágtam aztán. - A mugli építőmunkások közepesen keresnek. A szakmájuk viszont nagyon fontos, mert nagyon izmosak és nagy állványokat és épületeket tudnak emelni. - Ezzel meghajoltam és a kartonomat átadva a tanárnőnek, visszasétáltam a helyemre. Onnantól kezdve persze folyton hátra kellett lesnem Hillre, mintha azt várnám, hogy üljön át mellém.

Mugliismeret
2003. március 14.

 

Nem mintha a többség meg a birkaszellem sok mindenre rá tudna venni, de azért hogy ne lincseljenek meg, amiért annyi pontot veszítek a háznak, néha muszáj nyernem is valamennyit. Ráadásul végre valami, amit tudok! A mugliismeret pont az a tantárgy, amit aztán behatóan tanultam idáig, de azon belül is olyan szakmát választottam, amit elég jól ismerek.
Megérkezve vetettem egy fensőbbséges pillantát Fifire köszönésképp, aki valami nagyon átszellemült fejjel készült az előadására. A többi ismerősnek is intettem, majd leültem az egyik székre, nehogy már én legyek az első, nem tenne jót a presztízsemnek, ha annyira buzgónak tettetném magam. Szóval végighallgattam Baldron előadását az “építőemberekről”, és úgy terveztem, mondok valami gúnyosat arról, hogy azok építőmunkások, vagy ilyesmi, de aztán megemlíti az üvegpalotákat, és elmerengek kicsit. Milyen igaza van… Egyszer voltam olyan szállodában, ahol volt vagy harminc emelet, és az egész fal üveg volt, így ráláthattam a városra. Szóval tényleg, azok nagyon divatosak. A toi toi-oknál aztán már nem kellett uralkodnom magamon, halkan, magamban kuncogtam. Mikor visszaült a helyére, feltartott hüvelykujjal piszkáltam kicsit.
- Szép volt. Ahhoz képest…
Csak súgni-tátogni mertem, hiszen én pont nem azért vagyok itt, hogy pontot veszítsek. Így amikor a tanárnő figyelme rám irányult, inkább felvettem a hozott újságomat, és kecsesen odalibbentem a terem közepére.  Egy divatlap volt nálam, ezt még akkor vettem, mikor a télen Londonban várost néztünk. Inkább csak a képek miatt szereztem be, mert amúgy fejből, magamtól is órákat tudtam volna beszélni erről a témáról.
- Én a stylistokról szeretnék beszélni - kezdtem bele, és a nálam lévő újság lapjait elegánsan pörgettem át, felmutattam benne egy szemüveges, harsányan öltözött fickó fényképét, aki épp egy csapat modellre mutogatott nagyon szakértő fejjel.
- Érthetőbben mondva ők a stílustanácsadók, akik öltözködésben, kiegészítőkben, frizurákban és sminkben adnak tanácsot. Vannak olyan stylistok, akik hétköznapi emberekkel foglalkoznak, meg olyanok is, akik modellekkel, színészekkel, tévészereplőkkel vagy más híres embereknek adnak tanácsot arról, milyen legyen a megjelenésük.
Lapoztam egyet, és egy olyan oldalt mutattam, ahol egy modell volt, de különbözőképpen felöltöztetve, az egyiken visszafogott és elegáns kosztümben, a másikon vagány bőrszerkóban, a harmadikon idétlen kislányosan és így tovább.
- A stylistoknak nagyon sok mindenhez kell érteniük. Ismerniük kell a legfrissebb divatot, persze, de az embereket is, hogy kinek mi állna jól, és hogy miben érezné jól magát, mert az is nagyon fontos. Nagyon jónak kell lenniük abban, hogy kiismerjék az embereket, hogy könnyen szót tudjanak érteni velük arról, ők mit szeretnének, amellett pedig kell, hogy ismerjenek és jóban legyenek mindenféle szépségiparban dolgozó szakemberrel, mint a fodrász, a műkörmös, sminkes, kozmetikus, dietetikus, személyi edző, ruhakészítő… És egy kicsit ezekhez a munkákhoz érteniük is  kell, például tudni, hogy melyikek a legdivatosabb színek az öltözködésben, amik illenek az ügyfeleikhez, melyik szemhéjfesték vagy felső illene leginkább az adott ügyfél szeme színéhez, milyen haj állna neki jól, milyen diétával vagy testedzéssel szerezhetne jobb alakot, vagy hogy mik azok a legfontosabb szabályok, amiket nem szabad megszegni.
Most egy olyan oldalra lapoztam, ahol épp ezekről volt szó, és szépen mutogatni kezdtem rajta a képeken szereplők megjelenésének hibáit.
- Például a legborzasztóbb… Soha… SOHA nem veszünk fel szandálhoz zoknit - még meg is borzongtam, megremegett az ujjam, ahogy fintorogva a megfelelő részt mutattam. - Nem veszünk kékhez barnát, kockáshoz csíkosat, rövid lábakhoz harangszoknyát, hosszú arcélhez lenyalt frizut...
Észbe kaptam, hogy ez már nem igazán tartozik a választott témához, szóval gyors és határozott mozdulattal lapoztam egyet.
- Egyszóval a stylist az az ember, aki egy kicsit ért az összes divatszakmához, és nagyon az emberekhez, megmondja nekik, hogyan öltözzenek, hogy hordják a hajukat, milyen sminket csináljanak, milyen kiegészítőket hordjanak, hogy változtassák meg az alakjukat, hogy a lehető legszebbek legyenek, és maguknak is tetsszenek. Szerintem ez egy izgalmas és érdekes foglalkozás, és a varázsvilágban is biztosan nagy szükség lenne rá.
Bárhogy igyekeztem, csak az iskolai talárra tévedt e mondatnál a tekintetem, de inkább leengedtem az újságot, és vele együtt a borzasztó ódivatúan szabott ruhaujjat is, aztán egy bájmosollyal jeleztem a tanárnőnek, hogy befejeztem. Utána visszaültem a helyemre, és úgy tettem, mint aki az előadásokat figyeli, de közben azért az újságot lapoztam, és gonoszul somolyogva azt latolgattam, melyik estélyi ruhaköltemény illene a legjobban Fifi szeméhez és alakjához.

Mugliismeret kiselőadás
- A suttogók - avagy hogyan lovagoljunk zebrán
2003.03.14.

Végighallgattam a kicsiket, akik elég aranyosan - bár azzal a kőművesekhez illő idézettel elég meghökkentően és viccesen is - adták elő a maguk előadását, majd felnyaláboltam a magammal hozott néhány papírt, és előre sétálok, hogy kiálljak a többiek elé. Tudom, talán nem a legismertebb vagy legfontosabb mugli szakmát választottam, de ebben volt tapasztalatom, félig bele is születtem, és ki tudja? Talán egyszer valami hasonlóval is fogok foglalkozni. Ha lénygondozó leszek, biztos használni fogom az ismereteimet erről.
Megköszörültem a torkomat, és a puska-papírjaimat magamhoz ölelve, magabiztosságot színlelve beszélni kezdtem.
- Szóval gondolom legalább képről mindenkinek megvan az a fekete-fehér csíkos, pizsamás póni, amit zebrának is nevezünk - kezdek bele az előadásomba, mikor szót kapok. Felmutatok egy ábrát a szóban forgó élőlénytől, ami tudom, kissé messzebb esik a kiselőadásom fő témájától, de mindjárt közelebb hozom.

- Nos, ez az állat sokáig nem arról volt híres, hogy hátasnak vagy igavonónak használnák. Ez pedig azért van, mert technikailag kimeríti a “vadállat” fogalmát a szó minden értelmében. Bármilyen emberi interakcióra válaszul csíp, rúg, harap. Őket nem lehet “betörni”, ahogy a köznyelvben a lovak nyereghez, igavonáshoz vagy máshoz szoktatást emlegetik. Egyébként léteznek ilyen nehéz temperamentumú lovak is, de egészen a közelmúltig nem foglalkoztak velük, inkább megették őket szaláminak - fintorogtam szomorúan, de aztán továbblendültem.
- Hagyományosan a betörés szó szerint azt jelentette, hogy fizikailag és lelkileg is bántalmazták ezeket az állatokat, megtörték őket lelkileg, ami nem csak barbárság volt, de ráadásul kedvezőtlenül hatott a lovak teljesítő képességére is, hiszen egy traumatizált élőlény nem fog olyan tökéletesen együttműködni, mint egy ép bizalommal viseltető. Szerencsére voltak emberek, akik ezt felismerték, és más módszerekkel próbálkoztak. Én most róluk fogok beszélni, gyűjtőnevükön a suttogókról, és azért lehet ez érdekes, mert ha a technikájuk pontról pontra nem is , de a szellemiség más hasonló állatok idomításába is átültethető - akár a mágikus bestiákkal való munkába is.
A lovak menekülő csordaállatok. Csak csapatban együttműködve tudnak túlélni a vadonban. Ebből következik, hogy könnyen összehangolódnak más élőlényekkel, akár az emberrel is. És emiatt van az a mechanizmus is, amire a suttogók építenek.
A vadlovaknál jól megfigyelhető egy családon belül , hogy a vezérkanca (tehát a családfő, aki a lovaknál javarészt nőnemű) úgy neveli a ménes tagjait, hogy elűzi azt a csapattól, aki rosszul viselkedik, például ok nélkül agresszív a többiekkel vagy a nála gyengébbeket bántja. A magára maradt ló pedig halott ló. Ezért a “vétkes” mindenképpen vissza akar térni a méneshez, előbb vagy utóbb megbánást tanúsít és meghunyászkodik a domináns egyed akarata előtt, hogy visszafogadják. Ez egy nagyon mélyen beléjük kódolt ösztön, és ezt használják ki a lovas suttogók.
Az első suttogókról keveset tudunk, de annyi biztos, hogy már az indiánok is kiismerték a ló lelkének e működését. Ha egy törzsnek például lovakra volt szüksége, akkor bizonyos távolságból követték a vad ménest, akik a nyomás elől igyekeztek eltávolodni. Az indiánok akár napokig is jártak így egy-egy csapat nyomában, és amikor úgy érezték, hogy célt értek, egyszerre megfordultak, és hazakanyarodtak. A vad ménes pedig velük fordult, és egyszerűen utánuk ment.
Ez “kicsiben” úgy néz ki, hogy az ember egy kisebb karámba, esetleg kör alakú karámban hajtani kezdi a lovat, amelyikkel szeretne kialakítani egy kapcsolatot. Nem üt rá, nem kiabál vele, sem semmi durvaság, a legtöbb lónak elég, ha egyenest feléje fordulunk, szúrósan a szemébe nézünk, ha fellendítjük a kezeinket, széttárt ujjakkal akár (mert az számukra hasonlít a ragadozó állat kieresztett karmaira), esetleg lomhább lovak esetén egy hosszú kötelet lendíthetünk felé, de nem ütjük meg vele, nem érünk hozzá, csak kommunikálunk, azt üzenjük, menjen el tőlünk. Ez előbb-utóbb beindítja a korábban említett csatlakozási ösztönt, a ló figyelme jeléül felénk fordítja a felénk eső fülét, mozgatni kezdi a száját, mintha legelne, majd megadása jeléül lehajtja a fejét. Ekkor, ha elfordulunk tőle, és már nem hajtjuk, nemcsak megáll, hanem ha készen áll, odasétál hozzánk. Ha elindulunk, követ minket. Így jelzi a bizalmát, és hogy elfogad vezetőnek. Ezután lehet kezdeni a további munkát, szoktatást lószerszámhoz vagy új helyzethez, emberekhez, bármihez.
Más módszerek is vannak, de a lényege mindnek hasonló. Fizikai erőszak és hangos szavak helyett az állat saját nyelvén, testbeszéddel és bizalommal vesszük rá arra, amit szeretnénk tőle. Ha bízik bennünk, sokkal könnyebben megtanulja azokat a jelzéseinket is, amik számára nem ismerősek, stresszmentesen megszokja a hátán a nyerget és a lovast. Ha nem tart a fájdalomtól, könnyebben megtanulja, melyik érintésünk mit jelent, sőt, keresni is fogja a feladatot, elkezd jókedvvel részt venni a közös időtöltésben. Egyébként a módszer, amit bemutattam, egy Monty Roberts nevű ember nevéhez kötődik, aki csak részben fejlesztette ki nevadai vadlovakon a technikáját. A jelzéseit és a finomságot őzeken tökéletesítette, mert rájött, hogy ugyanúgy működnek, mint a lovak, csak sokkal rebbenékenyebbek. És hogy miért hasznos ez a világ számára?
A versenylovak félelem és pánik nélkül bizonyítottan jobban indulnak a rajton, és több kedvvel futnak. A rendőrlovak bátrabbak és nemcsak megbízhatóbbak a lovasukkal való szoros kapcsolat miatt, de nem ritka, hogy védelmükre is kelnek egy éles helyzetben. A hátaslovak kiegyensúlyozottabbak, nem félnek a vízbe gázolni, vagy nem riadnak meg a zörgő zacskóktól, kötelektől. Mivel jó szívvel dolgoznak az emberrel, és odafigyelnek rá, megtanulják a lovasuk jelzéseit annyira, hogy akár a felszerelést sem kell rájuk tenni, lehet rajtuk nyereg és kantár nélkül lovagolni. És, ahogy mondtam, ez még nem minden. Más állatokat is meg lehet ezen szellemiségben szelidíteni, például őzeket, szarvasokat, szamarakat, teheneket… És zebrát is. Ami idáig erőszakkal lehetetlen és veszélyes volt, az szeretetteljes odafigyeléssel és gondosan kiépített, kölcsönös bizalommal egyszerűen működik.
A suttogók tehát egyre inkább megreformálják az ember kapcsolatát a lovakkal és más hasonló állatokkal. Már jobban szeretjük a “betörés” helyett a belovaglás, lovashoz vagy hajtóhoz szoktatás kifejezéseket. Számos élőlény boldogabban éli az életét, sőt kötődni tud a gazdájához vagy gondozójához. Ezzel a technikával a korábban rossz tapasztalatokat szerzett lovakat is lehet “gyógyítani”. Nagyon megbocsátóak tudnak lenni, és nagyon igénylik azt, hogy kötődhessenek. Sok ló kifejezetten nem kedveli, ha vezető szerepbe kerül, ettől éppúgy bizonytalanná és félőssé, vagy agresszívvé válhat, ahogy a rossz tapasztalatoktól, bántalmazástól, elnyomástól és félelemtől is. Sok suttogó éppen ilyen sérült lelkű lovakat gyógyít, hogy azok újra bízni tudjanak, és akár örömüket leljék az emberekkel eltöltött időben. Nem utolsó sorban pedig hogy ne legyenek emberre veszélyesek. Hétszáz kiló csont és izom azért már nem játék…
Ez szerintem mindenképpen egy olyan mugli hivatás, ami ugyan nem annyira fontos vagy gyakori, de aminek a varázsvilág is hasznát vehetné. Goethe Salamander könyvében egyébként olvastam olyasmiket, amik igazából meg is feleltek ennek a szellemiségnek. Szóval… Ki tudja? Lehet, hogy a jövőben lehetnének majd egyszarvúkkal, pegazusokkal, thesztrálokkal, meg akár… kelpikkel suttogók is…

Hát igen, erről akár még órákig tudnék beszélni, de akkor lehet, hogy Digby prof kihajítana, már így is diszkréten türelmetlenkedve az órára mutogat, némely diákok meg alszanak, szóval inkább rövidre zárom.
- Köszönöm a figyelmet. Jöhet a következő!
Úgyhogy visszasétálok a helyemre, és figyelmesen hallgatom a többi előadást.

[Mugliismeret óra]

Mugliismeret óra
2003.03.14


órán részt vevők

Nem vagyok egy gazán lelkes tanuló, az eredményeim átlagosak, sőt, van olyan, amiből éppen csak átmegyek. Nem tudom, a hiperakivitásomnak köze van e hozzá, évek óta nem jártunk anyával annál a mugli pszicho valakinél, aki azt mondta, olyanom van. Ilyen ...négy betűs valamim, ami miatt nehezen figyelek az órákon. A mugliismeretet kedvelem, sok elég bizarr dolgot lehet hallani. Ami a foglalkozásokat érinti, piszkosul tisztelem őket, mert pálca nélkül gyógyítanak állatokat, emberek egyaránt. Kézzel. És tényleg, szinte mindent kézzel csinálnak a plca helyett. Ha pedig nem kézzel, akkor gépekkel. Azért ez fenomenális, de pont ezért kevésbé bízom meg bennük. Tisztelem, de bizalmatlankodok. Egy varzslat is félresikerülhet, de mégis valahogy más. Biztonságosabbnak érzem. Csendesen csusszanok be az egyik hátsó padba. Ha Jason megérkezik, majd integetek, de persze nem várom el, hogy mellém üljön, csak hogy tudja, hogy ha valami vicces van, merre forduljon. Igyekszem figyelmesen végighallgatni a többieket. Először a kis Mardekáros Baldron fiú ad elő. És én...én igyekszem...tényleg. Igyekszem nem röhögni.
- Az én témám a mugli építőemberekről szól.
Építőemberek. Ez azt hiszem az építőmunkások lehet. Na, az tuti nem lennék. Cementet keverni, izzadni a betonon a melegben...kizárt. A fiú magabiztosan kezdi, emlékszem is rá gyógynyövénytanról. Okos fiú, de néha kicsit rátarti. Előveszek egy pennát, csak a rajzolgatás kedvéért, de persze nem most, csak ha az óra vége felé már nem bírnám.  
- Az építőemberek nagyrészt bérmunkából élnek és puszta kézzel dolgoznak. Hatalmas, akár égigérő tornyokat építenek, amiben aztán a varázstalanok élhetnek. Most éppen nagyon divatosak az üveg lakótornyok. Ahogy figyelem a kiselőadást, hirtelen déja vu érzésem támad. Mintha..mindegy is. Magas házak, üveg. Puszta kézzel. Na ez az. Ez az, amit nem tudnék soha. Már éppen elkalandozna a figyelmem, mikor csak egy kisebb csend áll be. Aztán...aztán szegény leblokkol.vagy nem is tudom. Nem szokott lámpalázas lenni, ez fura.
- Az építések helyén sokszor van toitoi vécé... A szemeim szépen kikerekednek. Körbe nézek, hogy félre hallottam volna? Azt a kifejezést használta, hogy toi toi wc? Keresem Jason tekintét is, aztán vissza fordulok, és Alfot nézem. Folytatja, de mintha szélütése lenne szegénynek.
- Ez a hely... komfortos...
Igen. Azt mondta, hogy a budi komfortos. Egyértelmű, hogy nem nevetek fel hangosan, mert szerintem ő maga is irtó cikin érzi magát, de belül azért kuncogok. Én többször álmodtam azt, hgy nincs rajtam ruha felelés közben, meg hogy kinevetnek a többiek, így inkább azért sajnálom, de valljuk be vicces. Bár ő szerintem most nem így érzi...
- Szóval nagyon komfortos, mert közel van a munkahelyükhöz, nem kell elsétálni messzire... meg...  Vajon ezeket írta le a papírra? Vagy esetleg valaki megviccelt egy weasly féle papírral, és most változik át a szövege? Ú, basszus, tuti ez a baja. Rém gonosz dolog ilyet tenni valakivel.
- Az építős emberek kedvenc foglalkozása Gedeon Face írása szerint, hogy a rövidszoknyás nők után fütyülnek és olyanokat kiabálnak, hogy: "Rácsapnék a popsidra, kisanyám."
"Rácsapnék a popsidra, kisanyám." Sajnálom, de felkuncogok. Nem bírom. Nem tudom, ki adhatta azt a papírt, de ha Alf rájön, biztos ragyát rak az arcára. Gyorsan a számra teszem a kezem, hogy még véletlenül se tudjam folytatni a kuncogást.
 - A mugli építőmunkások közepesen keresnek. A szakmájuk viszont nagyon fontos, mert nagyon izmosak és nagy állványokat és épületeket tudnak emelni.
A kiselőadás végére összeszedem magam. Elvégre az én előadásom sem egy doktorndusz. De hogy rácsapnék a popsidra? Ezen még egy utolsót elvigyorodom, aztán igyekszem visszakomolyodni. A többi előadást is úgy ahogy végighallgatom, közben készítek pár skiccet, köztük egy toi toi budit, aztán túl gonosznak ítélem meg a viselkedésem, ezért gyorsan el is tűntetem. Aztán Lola jön. Dietetikus...bármi is legyen az, leírom, mert tetszik a hangzása. MÍra kiselőadása tényleg érdekes, és azt hiszem sikerült kellő képpen figyelnem. Na Sandy, akkor most te jössz. Itt is van a papír, ami kicst össze van firkálva, de sebaj. Felállok, és igyekszem valami pontot szeretni a Hugrának is.
-  Én egy kicsit a mugli állatvédelemről szeretnék beszélni. Sok jóérzésű mugli állatbarát embert kényszerít felháborodásra a manapság napi szinten előforduló állatkínzás és bántalmazás, gondatlan tartás. Ezek egy jó részét ma már bejelentik, kivizsgálásukra, utóellenőrzésükre nincs kapacitása sem a hatóságnak, sem az önkormányzatoknak. Eddig nem botlott meg a nyelvem, szuper. Ránézek Jasonra, és el is mosolyodom.
- Erre a problémára igyekeznek valamiféle megoldást találni az állatvédő szervezetek, amik legtöbbször civil kezdeményezésből indul, önkéntes szerveződés alapján. Az Állatvédőrség egyedülálló módon több ezer állatvédelmi jogból és szakmai ismeretekből levizsgázott állatvédőrrel rendelkezik, így több mugli szakma összedolgozik a cél érdekében. Saját koordinátorral, szerződött állatorvosokkal. dolgoznak együtt, hogy nap mint nap megmentség a magukra hagyott kutyákat, macskákat, és egyéb egzotikus varázstalan állatokat, akiket gazdájuk kidobott, viadalra használt, vagy más egyéb módom bántalmazott.
És milyen nemes dolog ez! Bár ez egy önkéntes munka, nem feltétlenül szakma, remélem kapok pontot, mert én mégis szakmának tartom.
-Ugyancsak fontos része a munkájuknak az oktatási programok szervezése felelős állattartás témában, az óvodásoktól a tanítóképzőig.
Előveszek pár fényképet, amiket menhelyeken csináltam. Van rajtuk róka, borz, három lábú kutya egy tölcsér szerű valamivel a fején, és sünik. A képeket lerakom az egyik asztalra, hogy tovább adhassák, és mindeni megnézhesse.
- Szívesen fogadnak önkénteseket, akik segítenek a mindennapokban akár egy kutyasétáltatásra, segítik a rehabilitációt a bántalmazott állatoknál, és ételadományt is lehet nekik küldeni. Ezen kívül azokat az állatokat, akik felépültek mind testileg, mind lelkileg, örökbe lehet fogadni, persze csakis ellenőrzött helyre engedik, folyamatos utánkövetéssel, hogy ne fordulhasson elő mégegyszer, a hogy rehabilitált állatot újra elhanyagolják, esetleg bántalmazzák.  Az állatkínzókat, szabálysértők mind pénzbírsággal, mind szabadságvesztéssel is büntethetők, de sok esetben nem derül ki, ki volt a felelőtlen gazda.
Amint vége a kis előadásomnak, a képeket mindenki megnézegette, összegyűjtöm, és visszahoppanok a fenekemre. Aztán elgndolkodom, nem hagytam e ki valamit, vagy nem ejtettem e erosszul egy nevet. Csak nem...

muglimelók
~ 2003. március 14  ~


tiszta udvar tiszta vécé

Csak a manó miatt ültem be az órára. Végül is nekem nem volt olyan nagy újdonság ez az óra, bár a tanárt jófejnek tartottam, főleg mert a házvezetőm volt. Egyébként meg idegesíteni is akartam Alfot, a témámmal. meg amúgy is kíváncsi voltam, hogy mégis milyen hülyeséget fog találni előadásnak. Iagzából aranyvérűként egy mezei vécépucoló is tök extravaganza dolognak tűnhetett. Látom, hogy kicseszettül zavarban motyog, és őszintén én fel is röhögök az építőemberekre. nem akartam tényleg de rohadtul vicces és bájos is volt. Igazából nem is izgatott, hogy éppen Hugot akarja majd lenyűgözni, meg engem, mert csak nézni kellett és már most szórakoztatott. Legalább adott egy tippet, hogy hogyan menjek majd az idegeire. AMikor elkaptam a pillantását, mert egyenesen rám nézett, és nem Hugo-ra - háhá, persze előbb utóbb mindenki belém szeret. Szóval, ahogy rám bámult én szexi vigyorra húztam a számat és még kacsintottam is hozzá. Az előadását imádtam én rohadt vicces volt, de persze a többi kicsié is, a stylistokkal, meg az állatvédőkkel, és Mira is elég menő volt, de most már lassan itt volt az ideje, hogy én is villogjak. Még elmentem Alfonz mellett és a fülébe súgtam.
- Rácsapnék a popsidra, kisapám - vigyorgtam, majd kiléptem és kihúzva magam összeborzoltam a hajam, és megköszörültem a torkomat.
- Nos, én a cselédekről szeretnék beszélni. Iagzából sokatoknak nagyon fura lehet hogy a házatokat nem pálcákkal - a másik pálcára gondolok -, takarítjátok, és nem is házimanókkal, hanem bizony... EMBEREKKEL! - emelem ki a szavakat és olyan színpadiasan nagy szemeket meresztek. - A legtöbb gazdag mugli házát egy komplett személyzet felügyelte, mindenfélék akadtak közöttük. Saját kertész, szakács, alapanyag beszerzők, komornyikok, és a több. De ezek nem takarítottak, arra ott voltak a cselédek. Akik a többi intézményben modnjuk olyan szavakkal illetnek, hogy takarítónők, vagy takarítók. A két kezükkel takarítják a Fifi által emlegetett vécéket, meg a koszos tányérokat is, sőt bevetik az ágyat. A legtöbb cseléd csajon pedig a gazdag férfiak kiélhették a perverzióikat, mert hát ők ezt megtehették velük. - itt egy kicsit hatásszünetet tartok, és rábámulok Alfra, hogy aztán tovább folytassam, miközben a kezeim alatt ropog a kiselőadás papírja.
- Egyébként a cseléd nem csak házon belül nyújtott szolgálatot, hanem a mezőgazdasági, kinti munkákat elvégzőknek is ezt a nevet adták. Akik mondjuk a földeket vigyáztak a libákra, hogy ne szaladjanak el. Iagzából csak mászkált velük kint a szabadban. Cselédnek számítottak amúgy a dajkák is. Nos a gazdag emberek rásóztak egy olyan nőre a gyerekét, akiket ők neveltek. Meg néha itatták is őket, akiknek teje volt, a cicijükből - röhögtem fel, majd megköszörültem a torkomat.
- Manapság nem nagyon vannak cselédek, de akad egy két nemesi ház, villa, ahol alkalmazzák őket, és szexi cseléd kosztümben mászkálnak a fiatal lányok. A takarítónők sok helyen dolgoznak, és nagyon lesajnált meló, hiszen sokat dolgoznak és alantas munkát - fejezem be a mondókámat és nagyon elégedett fejet vágok, miközben elvigyorodom, hogy na én is tudok "normális" előadást tartani. Csak egy keveset kmolytalankodtam el, szóval visszaültem Alf és Lola mögé.

A szentségit!


2003. 03. 14.

Attól, hogy félvér voltam, nem sokat tudtam a muglikról, és hát olyan unalmas foglalkozása volt a szüleimnek, hogy egyedül a fantáziámra támaszkodhattam ha rájuk gondolta. Persze kicsit mégis közöm volt hozzájuk, sokat mászkáltam el és nézegettem őket a dombról, meg mentem be a városba, annyira mégsem oltam elszigetelve, mint mondjuk Louise, és amióta apának új családja lett egy mugli nőtől, még jobban lehetőségem nílt megismerni őket. Már amennyire tudtam, hiszen nem iagzán tudtunk apa új feleségével mit kezdeni egymással. Főleg, hogy apa tikolta azt előle, hogy varázsló. Nem is értettem, hogy miért, de így kénytelen voltam én is azt tettetni, hogy tudom mi az a traktorcsapszeg és stb. Azért is szerettem ide járni, ha fel volt véve nekem ez az óra, ha nem.. MÉgis ki emlékszik arra, milyen órákra jár... Főleg, hogy Louise tölti ki a gondolataim 700%-át.
Ha nem jött Louise, akkor lehuppanok Sandy mellé, és összevigyorgok vele, miközben a hiányzó szemüvegem helyét nyomkodom az ornyergeen. Már megint nem tudom hol van, de cserébe nem láttam szinte semmiből semmit. MÉg az előadásom szövegét se. De legalább a füleim nem hagytam el, így jót szórakozok az alsósok, meg a többiek előadásán.  Viccesek, és amikor Sandy beszél a állatokról, akkor meg még büszkén i is húzom magam, hogy igen, ő az én uncsitesóm. Amint visszadobja magát mellém, meg is ölelgetem, persze orrba is nyomom. Általában sikerül valakit leütnöm, ha szemüveg nélkül ölelgetek.
- Jaj, de ügyes voltál, teee - momrogom, aztán ha én kerülök sorra, kitotyogok én is, és bár egy ideig kínos csend van mert nem látom az írásom, amit néha látva se tudok elolvasni, úgy döntök, hogy improvizálok.
- A mugli szentfazekakról szeretnék beszélni. Ők olyan fickók, akik azt hiszik, látják Istent és nagyon jó haverok, mert az ő szavával szólhatnak. Mivel a muglik istene, ami nagy i-vel írják fent lakik a felhőkön és onnan kukkol mindenkit. Látja a bűnös gondolatunk és bekukucskál ha az emberek szerelmeskednek. Szóval fentről bámul minket de valamiétr nem tud mindenkivel beszélni, ezért hát a szentfazékokkal dumál, ők meg a birkáknak - akik a szenfazékokat hallgató muglik -, elmodnják amit tudnak. - mondom és egy kicsit elgondolkodom. FUrcsa lehet onnan a magasból folyton lefelé bámulni. Biztos sokszor beáll a nyaka. Vagy lehet már lefelé konyul, mint egy elhervadt virág? Minden esetre csak úgy lapozok a papíron, hogy hivatalosabbnak tűnjek, és folytatom.
- A szentfazekak sok indet félre értettek amúgy, mert süketek is voltak néha. Így olyan dolgokat csináltak, ami elvileg nem volt szép dolog, de ezt a birkák nem tudták, mert azt hitték mégis csak tudnak valamit. Szóval sajnos boszorkányokat égettek, és... megették a húsukat! Meg megbámulták a szeretkező házasok ágyát, hogy véres e. És... A legtöbb szentfazék kisfiúkkal hált - mormogom, bár kétlem, hogy ezt írtam volna. CSak annyi mindent mesélt apa, meg olvastam, hogy összezavarodok tőlük.
- A legszentfazekabb ember, Vatikánban lakik, és ő Isten aktulális BBF-e. Ő a  Pápó... Popó.. papó...- ráncolom össze a homlokomat, és nem jut eszembe mi is a neve. - Ő rá nagyon sok birka hallgat. Egyébként elég unalmas a szenfazekak élete, mert vannak olyanok, akik soha nem bezsélhetnek. Meg nem feküdhetnek le senkivel. Csak néha az apócákkal, akik azt hiszik, hogy Isten a férjük. Szóval Istennek jó sok felesége lehet. És elnézi, amikor mondjuk az apócák és a szentfazekak ezt-azt csinálják. Szóval azt hiszem nem olyan rossz az életük,. - magyarázom és lassan azt hsizem mindent elmondtam róluk, és elégedetten visszasétáltam a helyemre. -

Mugliismeret nyílt kiselőadás-sorozat
2003.03.14.

 

Ahogy az előadások szép sorban következtek, kezdtem belátni, hogy az “izgalmas” szó gyengén írja le, milyen is itt tanítani. Sose voltam jó pókerben, pedig most de hasznos lett volna az a kifejezéstelen arc! Nehezemre esett, de nem szóltam közbe azalatt az öt perc alatt, míg beszéltek, csak azután, hogy már végigmondták a mondandójukat. A hidegvéremet megőrzni nagyban segített, hogy abba a gondolatba kapaszkodtam: végülis éppen amiatt szerveztem ezt az egészet, hogy felmérjem, hogyan állnak e téren a diákjaink képességei. Nos, hát kaptam egy igen érzékletes és átfogó képet.
Kezdve az ifjú Baldron urasággal, aki egyébként nagyon ígéretesen indult, de aztán ahogy folytatódott… Nem ugyanúgy alakult tovább.
- Az építések helyén sokszor van toitoi vécé…
- Khm… - Nem szóltam, a nyelvemre haraptam, tulajdonképpen ez… egész hasznos információ lett volna, de azért részletesebb kifejtésre szorult volna. Végülis, a hallgatóságot eléggé elszórakoztatta vele a kuncogásokból ítélve, és ez az előadás vége felé még fokozódott, már majdnem mindenki lelkesen figyelt szavaira, annak ellenére, hogy Baldron úrfi figyelme nyilvánvalóan teljesen szétesett.
- "Rácsapnék a popsidra, kisanyám."
Elfeledkeztem magamról, hitetlenkedve guvasztottam ki a szemem, mert a fülemet nem tudtam, hogy jól hallottam-e, amit mondott. De a fellobbanó vihogásokból ítélve sajnos nagyon valószínű. Vettem egy mély levegőt, és kinyitottam a számat, de aztán erőnek erejével pengevékonyra préseltem, sőt elétettem az egyik kezemet is. Így vártam meg, hogy befejezze, a kezemet is csak akkor vettem el a szám elől mikor megfogtam Baldron kartonját.
- Mr. Baldron… - kezdtem, őszintén szólva kicsit tétován, hogy milyen hangsúlyt is üssek meg és milyet tudok. Végülis elsőéves. És aranyvérű. És önszorgalomból készült. És hát, nem lehetetlen, hogy mondott ilyesmit egy vagy két… vagy sok munkás…
- Fontos témát választott, és szépen, összeszedetten kezdte. Legközelebb ezt a koncentrációt remélem meg tudja őrizni az előadás végéig. Örülök, hogy hallottunk a legdivatosabb építményeikről, a keresetükről is, és a… munkakörülményeikről is egy keveset. A jellegzetes fejvédőkről és a munkaruhákról, valamint az építéshez használt eszközökről és munkagépekről lehetett volna még beszélni, ezek is izgalmas részletek lehettek volna. A választott képei jók. Az nagyon alapos készülésre vall, és dicséretes, hogy keresett szakirodalmakat a témához, külön dicséretes, hogy erre hivatkozott is szóban, viszont máskor nézzen utána a forrás hitelességének, tájékozódjon mindenképp varázstalanok által írt összefoglalókból is, a könyvtárban akadnak ilyen könyvek is. Gedeon Face állítása nagyon előítéletes, és érdemben nem is fontos azzal kapcsolatban, hogy ezek az emberek mit és hogyan dolgoznak. Végezetül pedig, javaslom az emberi far emlegetésének kerülését egy kiselőadásban, nem csak Baldron úrfi, de mindenki számára, hacsak valaki nem proktológus szakorvosokról fog itt kiselőadást tartani.
Próbáltam virágnyelven megfogalmazni, de azért az arcomon az ült, hogyha valaki még egyszer seggeket emleget az órán, azt alsógatyává változtatom. A hangulat a kezdeti témától minden esetre már bőven feljebb volt a bányászbéka fenekénél és még ekkor következett Miller kisasszony, aki elsőéveseknek nem való színes körmökkel és sminkben jelent meg. Örülök, hogy az egész fiatalokat is motiválta a feladat, szóval nem, nem leszek szigorú, és az ilyen mesterkélt megjelenést be fogom tudni a kiselőadása szemléltető anyagának. Ahogy az affektálását is, amivel végigmondta mondandóját.
- Miss Miller, érezhető, hogy alaposan tájékozott ebben a témában, néha elkalandozott a részletekben, de örülök, hogy ilyen lelkesen beszélt. Sok érdekességet mondott, a keresetről azért még szívesen hallottunk volna. Azt sajnálom, hogy nem hallottunk többet a szakma varázsvilágbeli megfelelőjéről, ennek később érdemes lehet utána néznie, szerintem nagyon érdekes lehet - kacsintottam a lányra, és figyelemmel kísértem, ahogy a helyére suhant, modell-léptekkel. Hát igen, azt hangosan nem tettem szóvá, hogy örültem volna, ha megemlíti az előadásában - a szépség nem minden.
Aztán következett Harpell… Végzősként nem csodálom, hogy hosszabb, bonyolultabb előadással készült, de a beszédét hallgatva nyilvánvalóvá vált, hogy ez a téma közel áll hozzá. De a többiekhez kérdéses, így az idő letelte után már jelzésként rá-ránéztem az órára.
- Miss Harpell, ez egy nagyon részletes előadás volt. Kiselőadásnak egy kicsit talán túl részletes is, de hallva a szavait, remélem, hogy a varászvilágban hamarosan tényleg elterjednek a “varázslényekkel suttogók”. És igen, ajánlom figyelmébe Goethe Salmander munkásságát, sok számára érdekes és értékes dolgot tanulhat azokból.
Mira után Sandy következett, aki szintén egy, az állatokkal kapcsolatos, nagyon fontos és szép hivatást választott bemutatni. Nagy örömmel hallgattam a beszámolóját.
- Köszönjük, Miss Bailey, lényegretörő, de alapos előadást tartott. Nagyon szépen, magabiztosan és választékosan beszélt, a képei nagyon megkapóak, de reményt is ad az, hogy bizony a varázstalanok is ennyire tudnak törődni a náluk védtelenebb élőlényekkel. Szomorú dolgokat hallottunk, de azt fontos hangsúlyozni, hogy ilyenek sajnos a varázsvilágban is előfordulhatnak, mint ahogy a dolog pozitív oldala is. Ha van kedve, érdekes lenne utána járnia annak, a varázsvilágban milyen megfelelői vannak az állatvédelemnek, illetve hogy mik azok a mugli fogások, amiket érdemes lenne a varázsló társadalomnak is átültetni a saját joggyakorlatai közé.
Két igen mély és lélekdolgoztató téma után pedig következett… Mr. Hill. Ha Baldronnál be kellett fognom a számat, hát most még rá is haraptam. Végülis, miért csodálkozom? Az emberi élet szerves része - varázstalanoknál és mágikusaknál is - a mosdóügy, meg az egyéb nemi ügyek, ráadásul ezek itt még éretlen, de már különböző fokon serdült gyerekek, persze, hogy foglalkoztatja őket. De azért ez… Hát ezt nagyon nehéz volt végigvárni.
- Mr. Hill! - szólaltam meg élesen, sőt fel is keltem a pad széléről, és keresztbe tett karokkal, szúrós pillantással kísértem az értékelésem, csak hogy érezze a szemtelen kis ded a képemről, hogy mellesleg nemcsak mugliismeretet tanítok, de egy házat is vezetek. Amibe ő épp bele is tartozik.
- Túl azon, hogy a megfogalmazása egyáltalán nem volt idevaló, és túl sokat foglalkozott a kevésbé fontos, intimebb részletekkel… volt… volt azért ebben némi használható tudásanyag is. De sajnálatos, hogy ötödéves létére ezt így sikerült prezentálnia, ez a stílus itt elfogadhatatlan. Mint mondtam, nem a téma a gond, nyugodtan említheti a tejtestvéreket, vagy akár a szoptatósdajkákat - mert ez NEM VICCES, hanem az élet TERMÉSZETES VELEJÁRÓJA - emelem meg a hangomat, elnyomva az egyre erősebb alapzajt.
- Ám a bemutatását máskor elfogdható módon tegye. Ha nem tud higgadtan beszélni egy dologról, ne azt válassza! És az ég szerelmére, vegyen egy hideg zuhanyt.
Nagy sóhajt eresztek el, de ha Claus azt hiszi, ezzel lógva hagyom, téved, mert hirtelen, meglepiből még egyszer visszafordulok hozzá, most már majdnem mézesmázosan.
- De ha már így alakult, adok még egy lehetőséget, hogy megmutathassa, tud erről a témáról éretten, tárgyilagosan és összeszedetten megnyilatkozni. Még azt is megengedem, hogy ezt ne szóban tegye, nehogy megint felizgassa magát rajta, hanemem írásban, csekély kétezer szóban. Mert nyilván nem akar veszíteni ugyanennyi pontot a házának. Ami nagyon szép Öntől. És ezért én is rendes leszek, és kap tőlem rá három egész napot is, hogy megírja.
Édes mosollyal zárom a Claushoz intézett szavaimat, nemcsak azért, mert valóban nem akarok kitolni vele, de azért is, mert bizonyítom, engem ugyan nem hoz zavarba egy pofátlan tinipofa.
Mindenesetre felüdülés, hogy visszaülhetek a kiszemelt padom szélére, és megnyugodva készültem hallgatni Brightot. De nem sikerült.
Csoda, hogy nem jön füst a fülemből. A számból biztos nem, mert azt összeszorítom, azért is tartom magam ahhoz, hogy nem szólok közbe. Aztán valahol félúton, úgy a tizedik “szentfazekak” megfogalmazásnál, meg az intim élet emlegetésénél a méreg valahogy elszáll, és inkább azon gondolkodom, hogy milyen szomorú is ez. Hetedévesen így nyilatkozni, ennyire komolytalanul venni ezt a tantárgyat, ilyen tiszteletlenül állni más embercsoporthoz… Pedig Jason sem rosszakaratú diák.
- … Szóval azt hiszem nem olyan rossz az életük.
- Hinni azonban a templomban kell, nem itt. Mi itt tényeket vártunk, nem hiedelmeket, és találgatásokat. Azon kívül pedig némi tiszteletet. Szomorú, hogy az előadása alatt egyszer sem talált jobb kifejezést ezekre az emberekre, holott róluk készült előadni. Vallási személyek, papok… De ugyanúgy találhat rájuk még más megnevezést kétezer szóban, ahogy Hill úrfi is. A hidegzuhany magára is vonatkozik. Lehet az intim részleteket is említeni, de egy végzőshöz mérten éretten és megfelelő stílusban, nem így. Ennél még Baldron is higgadtabban idézett Face-től.
Ha már nincs több előadó, ellököm magam a padtól, és a terem közepére sétálok.
- Nos… - tartok egy kis hatásszünetet, megvárva, hogy visszakapjam az összes figyelmet. - Köszönöm mindenkinek a lelkes részvételt. Külön örülök, hogy voltak nagyon szép és tiszteletteljes beszámolók, méghozzá a legifjabbaktól is - itt főleg a lányokra és Alfonzra pillantok. Igen, ő attól az egy előítéletes állítástól eltekintve  ami valójában nem is a saját megfogalmazása volt, egész szépen beszélt a varázstalanokról. Még. Vajon hol rontjuk el? A nagyobbak hozzáállása már sokkal… kérdésesebb.
- Akinek nagy gond nem volt az előadásával, azok mind maximális pontot kapnak. A többiektől… Várom az írásbeli verziót, utána döntök.
Itt megint tartottam némi szünetet, de ennek nem volt olyan kellemes hangulata, mint az előbbinek, sőt. Kemény tekintettel néztem őket, aztán azonban megenyhülten folytattam. Nem az ő hibájuk az, hogy csak lexikális tudást közvetítünk, de nem nevelünk, holott az legalább ugyanolyan fontos lenne… sőt.
- De Uraim, Önöknek is köszönöm az előadást. Én épp maguktól tanultam a legtöbbet. Írásban nem derül úgy ki, mennyire nem neveljük a diákjainkat nyitottságra, megértésre, tiszteletre és elfogadásra. Ebben mindenképpen fejlődnünk kell nekünk pedagógusoknak is. Örülök, hogy erre ma rámutattak.Talán épp Mr. Hillnek és Mr. Brightnak lesz köszönhető, ha a Minisztériumnál sikerül elérni, hogy a Mugliismeret végre kötelező tantárgy legyen.
Ezt a kijelentést pedig egy széles és tenyérbemászóan magabiztos mosollyal kísértem. Persze, nekik nem kellett tudni azt, hogy ettől a fejlesztéstől igen messze állunk, és komolytalan is a felvetés. A képemen most komolyságot látnak, ma hallottak azért néhány fontos és szép varázstalan szakmáról, és egyelőre talán ennyi is elég ahhoz, hogy haladjunk egy lépést.
- Nos, az órának vége. Még egyszer köszönöm mindenkinek!

Köszönöm a részvételt!
A helyszín szabad.