Kék bársony

Nathaniel Forest pennájából

A kívülről szolid épület, belülről hatalmas csarnokkal, és több luxus kivitelezésű szobával fogadja az idelátogatókat. Valamint társaságul szolgáló hölgyek és urak széles választékával. Már, ha az örömre vágyakozók képesek megfizetni az exkluzív szolgáltatásokat.

◂ bársony ▸

2003. július 13.

◃ zander ▹

if you play small,
you stay small

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

Tikkasztó idő volt. Szinte éreztem, ahogy minden lépésnél újra és újra megszédülök, képes lennék fejjel előre a muglik által annyira kedvelt betonba fejelni... mert egy szem árnyék nem volt a környéken. Minek is az? Annyira jó érzés, mikor az ember még megpihenni sem tud ebben az őrült vároban a legforróbb órákban. Természetesen éppen délben döntött úgy Sean, hogy bárányt akar enni és mivel ketten voltunk az Aranyfogban, hogy felmérjük a varázstárgyakat, amiket legutóbb szereztem,így hát nekem kellett ellátni. Vajon hány kiló bárányhús képes kielégíteni egy vérfarkast? Bele sem gondoltam, inkább csak mentem, bizonytalan léptekkel előre.
- Az a rohadt forróság... merlin segge... - dünnyögtem és megtöröltem a homlokom, mintha izzadnék. Erre nem sok esély volt... ha nem figyelt rám senki, akkor csak kávét toltam le újra és újra a torkomon, bele sem gondolva, hogy kiszáradok. Most az ajkaimon is éreztem, mennyire cserepesek, mintha csak a sivatagban sétálnék és elpárolgott volna minden folyadék a testemből.
Vízhez kellett volna jutnom, hogy ezt az egészet túléljem. A betonból éreztem, ahogy fölfelé tör a hő, még a cipőm talpán keresztül is furcsán égetett. Azt kívántam, bár előbb gondolkodtam volna és lett volna annyi eszem, hogy ki se lépjek az utcán. Egyetlen bárányhús sem ér ennyi, még a második kedvenc vérfarkasom részére sem.
- Fiúk! - hallottam meg magam mellől egy sipákoló hangot. Ahogy oldalra fordultam egy alacsony, vékonyka nőt pillantottam meg, erősen sminkelve, a kezében pedig két pórázt tartott, aminek a végén két dobermann volt... de nem olyan nyájasok és kedvesek, mint Milton kutyái. A morgásra azonnal összerezzentem. - Ne aggódj, kisfiú, nem harapnak! - mondta a csaj.
Már majdnem fel is háborodtam, hogy kisfiúnak nevezett, de akkor a kutyák őrülten ugatni és húzni kezdte, én meg azonnal megindultam. Úgy rohantam, hogy bele sem gondoltam, mennyire fog fájni a combomon lévő heg fél perc múlva. Hangosan kapkodva a levegőt rohantam, hogy az első nyitott kapun bevessem magamat, még az sem izgatott, hogy ott állt valaki, aki magasabb és minden bizonnyal erősebb is volt nálam. Őt is berántottam magammal, szó szerint átesve vagy ráesve. Az ajtó pedig hangosan becsapódott utánunk.
Még így is hallottam, ahogy odakint a kutyák hangosan ugatnak. A zajtól pedig egy kicsit megmerevedtem a feltápászkodó mozdulatban. Lenéztem az alattam heverő valakire. Kék szem, szőke haj, szeplők. Magas volt hozzám képest, de furcsán gyerekképű. Ezért csak sóhajtottam egyet és felkeltem róla, észre sem véve, hogy a karjánál fogva rángatom magammal.
- Bocs, megszédültem a melegben - közöltem és végig túrtam a tincseimen, hogy kicsit helyre rázódjanak a kósza szálak. Aztán persze jöttek azok a kéjes hangok fentről. A kék szín, a jellegzetes aranyos dísztárgyak hamarosan egyértelműen elárulták, hol is vagyunk. Nem bírtam ki, hogy ajkaimat ne engedjem kegyetlen kis mosolyra húzódni.
- Nem is tudtam, hogy idejárnak a szűz kisfiúk felnőni... - kacsintottam rá, de valójában annak ellenére, hogy éppen szórakoztam vele, nagyon is füleltem a kutyák felé. Nem tűnt úgy, mintha elhallgattak volna, ha pedig mégis, akkor valaki furcsa, ugatásszerű hangokat adott ki az épületben.
Ahogy ezeket a szavakat kimondtam, egy aranyruhába bújtatott, sötétbőrű, gazella-kecsességű nő lépet elénk. Ide-oda illegette magát a szépséges öltözékében, majd felém nyújtott egy ismerős érmét, amit még Nat fizetett ki nekünk "örök felhasználásra." Azóta nem jártam itt, hogy szétmentünk.
- Bonjour, Monsieur Elliot - mondta némileg hibás, mímelt franciassággal. - A fiatalember és Ön szokás szerint a legjobb szobánkat élvezhetik. Szükségünk van valamire? - kérdezte. Persze hezitáltam, hogy átvegyem a kis érmét, de végül - ahogy morgás hangot hallottam és összerezzentem, kikaptam a kezéből.
- Király. Kérem a pezsgőmet. - Tettem hozzá és már vonultam is a lift felé, ahol bedobva az érmét egy kis nyíláson, egyenesen a szobába juthattunk.

BLUE ORCHID VELVET

03/07/13

Elliot

♪

Blue Orchid (High Contrast Mix)

♫

A Jaycel való találkozás némiképp keresztülhúzta a számításaimat, legalábbis azt az elképzelésemet, hogy még néhány napot eltöltök a varázsvilág nélkül. A Mágus téren aligha lehetett egy ilyen elképzelésnek eleget tenni, de összességében mégsem bántam, hogy így alakult. Magam is meglepődtem a rugalmasságomon, általában ragaszkodni szoktam az elképzeléseimhez, de pillanatnyilag okosabb ötletnek tűnt, ha nem úszok szemben az árral, és hagyom úgy alakulni a dolgokat, ahogy azok alakulni szeretnének. Tét és konkrét célok nélkül indultam hát meg a téren, lesz, ami lesz alapon.
A boltok többsége nem az én pénztárcámhoz volt mérve, de a bámészkodás és az egyedüllét többet jelentett most egy luxus dísztalárnál vagy egy csicsás tükörnél, amit az egyik üzlet is kínált. Soha nem voltam az a könyvmoly típus, de a Merlinbe mindenképpen be akartam nézni, ha már itt kötöttem ki, mert csodálatos bestiáriumok vannak a gyűjteményükben, és Salamander professzor említett is egy könyvet, ami szerinte érdekelhet engem. Mivel egy-két órás programnak ígérkezett, ezért későbbre halasztottam. Kezdtem megéhezni, ezért elindultam, hogy keressek egy helyet, ahol még jól is lakhattam a pénzemért. 
Szokatlanul meleg és fülledt lett a levegő ebédidőre, ami nem csoda, furamód hétágról sütött a nap. Hogy a Szeszély vagy más miatt, lövésem sem volt, nem sűrűn néztem vagy olvastam időjárásjelentést. Már csak azért sem, mert az anyám kérés nélkül is állandóan tájékoztatott, amikor otthon voltam, de reggeli közben nem lehettem még magamnál annyira, hogy felfogjam mit mond. Igyekeztem megszabadulni a fölösleges ruhadaraboktól, de még a hőség ellenére sem szaladgáltam volna félmeztelenül, úgyhogy nem sokat segített a helyzetemen. Persze jó ideig csak föl-alá kóvályogtam, mert vagy méregdrága éttermeket találtam, vagy olyan kajáik voltak, amiket éppen nem kívántam. Bár a korgó gyomrom kezdett meggyőzni, hogy jó lesz az a húsos pite is.
Tőlem nem messze megpillantottam egy csinos kis házat, aminek az ajtaja fölé egy kék selyemből vagy valamilyen drágább anyagból készült ponyva volt kifeszítve. Csábító volt az a talpalatnyi árnyék, amit a küszöbre vetett, ezért megcéloztam, hogy a hűvösben átszámoljam pontosan mennyi pénz is van nálam. Fonttal készültem, de talán csak maradt nálam valamennyi sarló és knút még. Ahogy az árnyékba léptem, azonnal duplájára ugrott a komfortérzetem. Az ajtónak vetve a hátamat, csukott szemmel hagytam, hogy a bágyadt szellő hűsítse a bőrömet.
Annyira átadtam magam a pillanatnak, hogy nem is realizáltam a távolban felhangzó, de egyre hangosabb ugatást, ami egyértelmű jele volt annak, hogy valami felém tart. Egy újabbat kordult a gyomrom, majd kinyitottam a szemem, hogy szerezzek végre egy pitét magamnak, de ekkor olyan erővel ütközött nekem valaki, hogy beestünk az ajtón, ami aztán döngve be is csapódott mögöttünk. Mi van, ma mindenkinek az útjában állok!?
Ez volt az első gondolatom, majd belenéztem a mandulavágású szemekbe, amik vészesen közel voltak az enyéimhez. Néhány másodpercig egymást fürkésztük az idegennel, majd lekászálódott rólam és közben segített talpra állnom.
- Bocs, megszédültem a melegben.
- Vettem észre - feleltem, miközben a jobb könyököm épségét ellenőriztem. Nem voltam dühös, csak azon hitetlenkedtem, hogy ennek is pont velem kellett megtörténnie. Próbáltam megsaccolni a varázsló életkorát, de az arca valahogy kortalannak tűnt. Elhittem volna, hogy csak néhány év van köztünk, de azt is, hogy majdnem tíz. Ahogy fixíroztam, egyszer csak vigyorogni kezdett.
- Nem is tudtam, hogy idejárnak a szűz kisfiúk felnőni...
- Mi van!? Most meg miről beszélsz? - egy pillanatra azt hittem, hogy beverte a fejét és félrebeszél. Attól, hogy körbenéztem a helyiségben, még nem lettem okosabb, de aztán a kutyaugatás mellett megcsapta valami más is a fülemet... - Ja, hogy én!? Nem... én másért jöttem ide... mármint nem is ide akartam jönni. Mindegy, megyek is... - hebegtem elvörösödve, majd elrobogtam az aranyruhás nő mellett, aki ekkor megszólította a leteperőmet. Kinyitottam az ajtót, és két dobermannal találtam szemben magam. A kutyák azonnal morogni kezdtek, én meg azzal a lendülettel rájuk vágtam az ajtót.
- Ezek téged keresnek? - kérdeztem, miközben azon tűnődtem, hogy vajon egy akciójelenet kellős közepébe csöppentem, vagy csak a srác képtelen megzabolázni a saját kutyáit. - Hééé, most meg hová mész!? - kiáltottam utána, mivel a nővel való diskurzus után megindult az ellenkező irányba.

◂ bársony ▸

2003. július 13.

◃ zander ▹

if you play small,
you stay small

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

Ahogy a háta a földnek ütközött, én meg éppen rajta landoltam, megvédve magamat a komolyabb sérülésektől, éppen csak annyira nyomtam fel magamat, hogy a szemébe nézzek. Nem tűnt ismerősnek az átható kék szem pár, a szeplők sem… de még az illata is teljes mértékig idegennek hatott. Talán csak valami kölyök volt, aki éppen ide vergődött, hogy összeszedje magának élete első dugását. Bár azt hiszem, neki ez egy kicsit drága hely volt.
Éreztem, hogy még figyel, miközben én körbe néztem és azonosítottam a helyet. Túl sokszor jártam ide ahhoz, hogy ne azonosítsam be akár a különleges, parfümös aromából. Nat szeretett néha játszani, meglehet már ezekkel is csak életben akart tartani a kapcsolatunkat. Kár, hogy az sehogy sem volt menthető. Mindenesetre, hogy a kellemetlen érzést eltereljem, inkább a kölyköt kezdtem cukkolni.
–  Mi van!? Most meg miről beszélsz? – kérdezett vissza. Csak sokat mondóan pillantottam rá és végig néztem rajta. – Ja, hogy én!? Nem... én másért jöttem ide... mármint nem is ide akartam jönni. Mindegy, megyek is... – mondta és már lépett is el tőlem. Nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel. Tényleg szűz lehet, ha ennyire zavarba jött a dologtól.
– Attól, hogy pironkodva tagadod csak cikibb– tettem hozzá, még mindig nevetve. Az aranyruhás, sötétbőrű nő zavart meg, így nem tudtam oda fordulni hozzá. Helyette átvettem az érmémet és kikértem a szokásos, aranydarabkákkal feldobott pezsgőt. Nat fizeti, én pedig pofátlanul ki is használtam.
– Köszönöm mademoiselle. – Feleltem és még kicsit biccentettem is, de ahogy megfordultam a szőkeség felé, már hallottam is a morgolódást. Az istenverte kölyöknek ki kellett nyitni az ajtót, amin azonnal a mérges, morgó, ugató dobermannok be akart törni, természetesen azért, hogy elkapjanak. Nem értettem, mi bajuk van velem, hiszen csak elsétáltam mellettük és biztos voltam, hogy Zeusz reggeli simogatása ellenére sem vagyok kifejezetten macskaszagú.
Az ajtó a kutyák orrára csapódott. A lendülettől nyilván megijedtek, mert megint morogni kezdtek és erőteljesen kapargatták az ajtót.
– Ezek téged keresnek? – kérdezte, de nekem eszem ágában sem volt ott maradni. Odasétáltam hát a lifthez, aminek az aranyló ajtaja erősen meghatározta a hely báját. Az ilyen apró részletektől csak még drágábbnak és elitebbnek látszott. Ezért szerettem idejárni, rendezett és giccses volt. Az arany mindig is levett a lábamról.
– Hééé, most meg hová mész!? – hallottam meg a kölyök hangját. Csak felemeltem a kezemet, majd intettem neki, hogy jöjjön már, vagy meghal. Ha elég közel lépett megfogtam a kezét és odafordultam, hogy rá pislogjak. Nem akartam, hogy a madame esetleg úgy érezze, utánam kell küldenie egy-két örömfiút.
– Hát a szobánkba, nagyfiú. – Érintettem meg a mutatóujjammal az ajkait, majd behúztam a csilingeléssel kinyíló liftbe, most már minkét kezét fogva. A megfelelő nyílásba dobtam az érmét, így a szerkezet megindult fölfelé vagy lefelé, ki tudja. – Most szépen megvárjuk, hogy a kutyabalhé elüljön és addig bepezsgőzök. – Tettem hozzá és el akartam engedni a kezeit, de ekkor jöttem rá, hogy az egyiket nem tudtam. Akárhogy is ráztam, nem mozdult.
– Ez most komoly? Hozzám ragasztottad magad?– kérdeztem szemrehányóan, ahogy az Adónisz szoba tárult a szemünk elé. A lift ugyanis megállt és azonnal kinyílt, hogy a hatalmas aranyágykeretet, a sötét kék ágyneműt és falakat pillantsuk meg.

03/07/13 - BLUE ORCHID VELVET - Elliot

Vannak azok a napok, amiket nagy gonddal megtervez az ember, hogy mindenre jusson elég ideje, ne kelljen kapkodnia, és a nap végén azzal a megelégedéssel kerüljön ágyba, hogy a lehetőségekhez képest sikerült kimaxolnia. És vannak azok a napok, amikor kár ragaszkodnia bármilyen tervhez is, mert a sors egy olyan kockával dobálózik éppen, aminek bármelyik oldala is kerül felfelé, próbára fogja tenni a rugalmasságát és a tűrőképességét. Amikor hátast dobva landolsz egy bordély padlóján, magadon egy szépszemű rosszfiúval, akit megtermett vérebek üldöznek ki tudja miért, akkor biztos lehetsz abban, hogy az a nap bizony nem az a nap lesz, amikor érdemes bármihez is ragaszkodni, mert valójában mindez még csak a jéghegy csúcsa.
- Attól, hogy pironkodva tagadod csak cikibb.

- Nem pironkodok, hagyjál már! Miattad vagyok itt... - kezdek bele, de a továbbra is kajánul vigyorgó képe láttán gyorsan javítom is magamat - ...mármint, ha nem vetődsz be velem az ajtón, akkor itt se lennék.
A kutyák csaholásából ítélve úgy tűnt, hogy egy ideig még kénytelen leszek maradni. Egyre hangosabb és szaporább nyögések szűrődtek be az előtérbe. Komolyan nem értem, hogy miért kell ilyen hangosan csinálni. Vagy legalább megoldhatnák varázslattal, hogy kevésbé tűnjön úgy, mintha én is a szobában lennék velük. De nyilván ez is hozzátartozik a hely... bájához. Miközben ezen töprengtem, a berendezési tárgyakat fixíroztam. Ahogy jobban szemügyre vettem a helyiséget, teljesen egyértelmű volt, hogy milyen intézményben is járok. A képek és a már-már giccsbe forduló szobrok elég konkrétnak bizonyultak. Ekkor vettem észre, hogy a recepciós hölgy átad egy érmeszerűséget az alkalmi partneremnek, aki épp távozni készül a lift irányába. Nem akartam sem a hölggyel kettesben maradni, sem a kutyák eszeveszett ugatását vagy a cseppet sem szégyenlős párt hallgatni, ezért a rosszfiú után kiáltottam. Egy hirtelen ötlettől vezérelve ki akartam kapni a kezéből az érmét, hogy rám figyeljen, de mintha megérezte volna, azzal a lendülettel elkapta a kezemet, majd egy könnyed mozdulattal elhallgatatott.
- Hát a szobánkba, nagyfiú.
- Hogy hová? Kösz, de én most nem érek rá ilyesmire... - hadakoztam, de már húzott is magával a liftbe.
- Most szépen megvárjuk, hogy a kutyabalhé elüljön és addig bepezsgőzök.
- Megvárjuk? Kettesben!? Ahhoz előbb el kell rabolnod! - vetettem neki oda, a kelleténél kicsit drámaibban, amitől majdnem elnevettem magam. Hihetetlenül abszurd volt az egész, valószínűleg fetrengtem volna, ha nem ott, akkor és velem történik mindez. Ezt leszámítva egy oltári sztorinak tűnt, amivel jót lehet majd haknizni a barátoknak.
Hogy a teátrális pillanatok fokozásáért, vagy csak azért, hogy megmutassa nem tekinti magát az elrablómnak, az idegen ellökte magától a kezemet. Pontosabban csak szerette volna, ugyanis nem sikerült.
- Ez most komoly? Hozzám ragasztottad magad?
- Hogy én!? Ez most valami trükk, igaz? - kérdeztem, miközben vadul rázni kezdtem a kezünket, hátha szétesik, de nem. Ellenben olyanok lehettünk, mint egy amatőr electro boogie páros életük első versenyén. - Vicces vagy, de engedj el most már, semmi szükség erre. Megihatunk valamit, ha szeretnéd, na!
Valószínűleg nem a kérésem miatt és nem a liftben váltak szét a kezeink, de mintegy végszóra csilingelés hallatszott, és kinyílt az ajtó. Megérkeztünk egy pazar lakosztályba, ahol azonnal két megállapítást tettem: egy, itt tényleg hangulatos lehet csinálni; kettő, vagy ügyeltek arra, hogy a szobába viszont ne szűrődjön be más zaj, vagy végeztek a szomszédban.

◂ bársony ▸

2003. július 13.

◃ zander ▹

if you play small,
you stay small

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

– Nem pironkodok, hagyjál már! Miattad vagyok itt... – közölte, mikor még félig-meddig rajta voltam, bár már azon gondolkodtam, miképpen kászálódjak le onnan. Na jó, nem siettem el. Ha már lúd, legyen kövér, ha már pironkodik, pironkodjon okkal.
– Tudom, hogy miattam vagy itt. Bár talán ez meglepő lesz, de nem vagyok hímkurva. – Közöltem kendőzetlen őszinteséggel, majd elvigyorodva megint, nagy nehezen levergődtem róla. Nem nagyon érdekelt, mit makog még az ajtóról, de határozottan próbált magyarázkodni. Amíg a szivatásával foglalkoztam, nem kellett a kutyák morgásával foglalkoznom, ami erőteljesen szűrődött ki az ajtó mögül. Mégis miért?! A világ legjobb illatú parfümét viseltem, nem nyúltam véres húshoz és biztos voltam benne, hogy nincsen kutyanasi illatom. Azt sosem én adom Cleonak.
A madame a szokásos nő volt. Feketebőrű, magas – magasabb nálam – és olyan szép, karcsú abban a giccses ruhában, mintha muszáj lenne neki mindenkin túltenni, aki belép ebbe az épületbe. Persze én gyönyörűnek éreztem magam mellette. Ha valamire nem volt panaszom az az arcom és az elmúlt időkben legalább híztam annyit, hogy egy fokkal egészségesebb hatást keltsek.
– Hogy hová? Kösz, de én most nem érek rá ilyesmire... – Próbált szabadulni a fiú, vagy srác, vagy pasas – elég nehéz volt megállapítani a korát –, de nem engedtem. Ő volt a biztosítékom, hogy nem küldenek fel hozzám örömfiúkat és egy kicsit lazíthatok, míg a kutyák mást akarnak darabokra szedni.
– Megvárjuk? Kettesben!? Ahhoz előbb el kell rabolnod! – Vetette oda, de valójában már a liftben voltunk. Szóval igazából nem is értettem, mit magyaráz itt össze-vissza nekem a bolondja. Azért csak lágyan elmosolyodtam, mielőtt bármit is mondtam volna neki.
– Ne ellenkezz már, egyáltalán nem vagyok rossz parti és egy magadfajta gyerek amúgy sem mondhatja el magáról, hogy hozzám hasonlóval töltött egy napot a Kék Bársonyban. – Kacsintottam rá, de végül is elengedtem a kezét… jobban mondva csak elengedtem volna, ő mégis ragaszkodott.
Ajaj, O’Mara, már be is cserkészted a kölyköt… – Dünnyögött bennem a hang, ahogy ránéztem a hozzám tapadt tenyérre. Hát. Nem ez volt az első, hogy összetapadtam valakivel, de az első olyan, hogy a másik szándékosan művelt ilyet. Nem bírtam ki, hogy ne szívjam a vérét, amiért ilyen bájosan próbál közeledni. Nem gondoltam, hogy túl sok év lehet közte és Aiden között, mégis viselkedésre akár tíz éves korkülönbséget is lehetett volna feltételezni.
– Hogy én!? Ez most valami trükk, igaz? – Kérdezte, majd úgy kezdte rázni a kezeinket, mintha attól megszabadulna tőlem. Nem is én ragasztottam, őt magamhoz. – Vicces vagy, de engedj el most már, semmi szükség erre. Megihatunk valamit, ha szeretnéd, na!
– Eddig sem volt kérdés, hogy megiszunk valamit, nagyfiú. – Vigyorogtam rá megint. Jó, engem nem érdekel, hozzám tapadhat. Nem ezen múlik a napom hangulata, sőt… valójában kegyetlen viccesnek találtam. Azt nem élveztem ennyire, mikor Fawcett tapadt hozzám Hollandiában. Az a fickó furcsán perverz volt – abszolút nem a jó értelemben.
A liftajtó kinyílt, én pedig kiléptem rajta, magam után húzva a kölyköt. Gyönyörű, pazar lakosztály volt ez. Kék és arany motívumokkal. Gondolom Nat azóta is használta ezt a szobát, mióta nem voltunk itt kettesben. Nem véletlenül tartotta fenn a bérlést. Ha meg nem, akkor is járnia kell valahova.
– Hú. Hát itt semmi sem változott. – állapítottam meg és beleszagoltam a kék rózsákból álló csokorba, ami a kisasztalon volt, éppen a lent kért, behűtött pezsgő mellett. – Ez egy nagyon drága privát szoba. Egy szavad sem lehet, ilyen első randit más nem szervezne neked. – Pillantottam rá, majd intettem neki, hogy öntsön pezsgőt a két pohárba. Ki volt bontva, be volt hűtve, csak arra várt, hogy igyunk belőle erre a váratlan találkozásra.
– Hány éves vagy? – kérdeztem aztán. Nem, nem tartottam attól, hogy a nyakamra küldi az anyját, egyszerűen csak érdekelt, pontosan mivel is van dolgom. Én tizennégy évesen már túl voltam ezeken a testi dolgokon, szóval fogalmam sem volt, hogy mi okozza a zavarát, de most adtam neki néhány perc békét és csak akkor húztam oda az ágyra, mikor válaszolt. Ha nem töltött pezsgőt az egész üveget vittem magammal, ha meg megemberelte magát, akkor a magas, talpas pohárral vetettem rá magamat - magunkat - a matracra.

03/07/13 - BLUE ORCHID VELVET - Elliot

– Tudom, hogy miattam vagy itt. Bár talán ez meglepő lesz, de nem vagyok hímkurva.
Ami azt illeti, nagyon is meglepett ezzel a kijelentésével, egyrészt a nyersesség miatt, másrészt azért, mert simán el tudtam volna képzelni, hogy a testéből él. Úgy tűnt, bár nem láthattam mindent, hogy az adottságai megvannak hozzá, ahogy az aranyruhás hölgynek is, aki mosolyogva figyelte a földön fekvő kettősünket. Nem kevés egzotikum volt benne, az illata meg olyan, mintha magára öntött volna egy üstnyi Amortentiát. Sütött róla, hogy tisztában van az értékeivel, és duplán állhatott sorba, amikor a rámenősséget osztogatták.
- Ahaaa... - nyögtem alatta, mire lekászálódott rólam. Nem igazán értettem, hogy miért épp ezzel jött, aztán megütötte valami a fülemet; és hirtelen összeállt a kép. Teljesen zavarba jöttem a helyzettől, aztán a sráctól, majd az aranyruhástól, aki sejtelmesen duruzsolni kezdett hozzánk, és végül megint a sráctól, aki fülig érő szájjal vigyorgott rajtam. Kínos magyarázkodásba kezdtem, amitől csak még inkább zavarba jöttem, és amikor éreztem, hogy már kezdek elvörösödni is, az ajtó felé vettem az irányt. Feltéptem az ajtót, de az odakint vicsorgó kutyák maradásra késztettek. Gyorsan kellett választanom a kutyák és a "nemhímkurvasrác" között, és talán nem meglepő módon, de az utóbbi nyert egy gyors mérlegelést követően, még ha ez azzal is járt, hogy a véremet fogja szívni. Inkább, minthogy bazi nagy kutyák elől kelljen menekülnöm. Ahogy visszafordultam, épp láttam, hogy Mr. Liliom Le Tipro távozni készül, ezért utána léptem, hogy maradásra bírjam, de mire kettőt pislanthattam volna, már a liftben voltam vele.
– Ne ellenkezz már, egyáltalán nem vagyok rossz parti és egy magadfajta gyerek amúgy sem mondhatja el magáról, hogy hozzám hasonlóval töltött egy napot a Kék Bársonyban.
- Hozzád hasonlóval? Várj, akkor te mégiscsak... - kezdtem bele a kérdésbe, amit végülis megválaszoltam magamban, még mielőtt ő tehette volna. Hát persze, olyan naiv tudok lenni néha, hogy hihetetlen! Valószínűleg ehhez hasonló kis akciókkal csábíthatják be a kuncsaftokat, és az ajtó előtt várakozva úgy tűnhettem, mint aki azért jött ide. Gondoltam újra tisztázom, hátha megérti, hogy félreértés történt. Próbáltam elengedni a kezét, de nem sikerült, amitől egyre fülledtebbé kezdett válni a szituáció.
– Eddig sem volt kérdés, hogy megiszunk valamit, nagyfiú.
Magam sem tudtam, hogy miért, de hagytam, hogy a szobába vigyen. Egyrészt rettenetesen izgultam, hogy mi fog majd történni, másrészt biztos voltam benne, hogy semmi olyan, ami miatt aggódnom kellene. Tizenhét voltam, kevésbé prűd, mint amilyennek látszottam, viszont annál zavartabb. Egy ideje már figyeltem magam, legalábbis a testi reakcióimat, ugyanis volt egy olyan érzésem, hogy valami nem stimmel velem. Mármint odalent minden rendben volt, csak kezdte magát befészkelni a gondolat, hogy... meleg vagyok. Nem mintha bűnnek tartottam volna vagy ilyesmi, a legkevésbé sem voltam vallásos, egész egyszerűen csak máshogy képzeltem el magam korábban. Persze ez nem azt jelenti, hogy bajszos apaként, gyerekekkel a hátamon fantáziáltam magamról, de úgy gondoltam, hogy egyszer majd feleségem lesz. Szóval totál összezavarodtam az utóbbi időben, hogy miért bénázom el a lehetőségeket a lányoknál újra és újra. Valerie fontos nekem, de be kell lássam mint barát, nem több. Sajnálom, hogy feláldoztuk a barátságunkat valamiért, amit úgy tűnik, hogy nem érhettünk el közösen. Erre itt ez az egész. Vajon véletlen? Mással is megesnek ilyenek, vagy ez egy jel akar lenni?
- Egy szavad sem lehet, ilyen első randit más nem szervezne neked.
- Hm? Ja, aha... - motyogtam, de igazából nem tudtam, hogy mire válaszolok. Reméltem nem valami kikötözős dologba egyeztem épp bele. Picit elmerültem a saját gondolataimban, és kissé elkomorodhattam, mert a Valerievel történtek végére még nem tettünk pontot.
Kéz a kézben az asztalhoz léptünk a sráccal, ahol egy üveg pezsgő várt bennünket. Intett, hogy töltsek, de csak az egyik pohárba töltöttem, amit oda is adtam neki.
- Nem szeretem a pezsgőt. Megfájdul tőle a fejem. Esetleg kérhetünk mást is? - tettem fel a költői kérdést, inkább a szobának, mintsem alkalmi partneremnek. Fogalmam sem volt, hogy működik itt az ilyesmi, de volt egy gyanúm, hogy nem telefonon kell hívni a szobaszervizt. Bíztam benne, hogy akad valami, amit szívesebben innék, mint a flancos pezsgő. Ha nem, akkor kelletlenül töltöttem egy fél pohárral, és hagytam hogy magával húzzon az ágyra.
– Hány éves vagy?
- Mennyinek tippelsz? - dobtam vissza a kérdést egyből. - Annyit azért megsúgok, hogy szerencsédre már nagykorú vagyok, szóval nem kell aggódnod... - tettem hozzá vigyorogva. Végtére is mégiscsak vicces volt ez az egész, akár megrendezett színjáték, akár nem, ráadásul százszor jobb volt ezen derülni, mint a sebeimet nyalogatni.

◂ bársony ▸

2003. július 13.

◃ zander ▹

if you play small,
you stay small

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

– Hozzád hasonlóval? Várj, akkor te mégiscsak... – kezdett bele a kölyök egy olyan kérdésbe, amibe nem kellett volna. Nagyon nem. Mást egy ilyenért pofán vágtam volna, de vele végül is más terveim voltak. Egy kis szórakozás nekem, neki meg egy kis szenvedés, amilyen kis szűzfiúcska.
– Nem akarod befejezni ezt a gondolatot. – közöltem a nyers tényeket végül, majd beléptem az impozáns szobába. Meg kell hagyni, Nathaniel Forestnek jó ízlése volt, ha arról volt szó, hol a fenében tegyen magáévá. Drága étteremek, luxus hotelek, bordélyok, ami eléggé csillogós és nívós volt az ízlésének, ott megkapott. Egy ideig pedig tényleg élveztem, sőt, mondhatni részt akartam venni benne nagyon is. Én magam is kerestem a megfelelő helyeket.
– Hm? Ja, aha... – motyogta, mintha nem is randiról beszélnék. Merlinre, Elliot, most döbbentetted rá, hogy a férfiakhoz vonzódik! A hang ezúttal játékosan korholt, majd kegyetlenül felnevetett bennem. Őszintén szólva, nem hittem, hogy bármilyen újdonságot fel tudnék benne ébreszteni. Nem szerettem ezt a nemiség kérdést, unalmas volt és idejét múlt, ráadásul túlságosan korlátok közé szorító. Én mindig azzal és úgy csináltam, ahogy nekem tetszett. Nem érdekelt, hogy bajsza van-e vagy hatalmas dudái, felőlem aztán mehetett, ahova akart.
– Hirtelen már nem is olyan gáz velem randizni igaz? Kettesben vagyunk meg minden… – magyaráztam. Figyeltem, ahogy tölt a kibontott pezsgőből, majd átnyújtja a poharat. Már-már túl finoman és elegánsan vettem át tőle a karcsú, valószínűleg kristály, ivóalkalmatosságot. Láthatta rajtam, hogy inkább ehhez vagyok szokva, semmint az utcán való meneküléshez. Tény, hogy Forest mellett elkényelmesedtem, megszoktam, hogy mindenem megvan és Aiden sem hagyta abba a kényeztetést. – Na, mi van? Nem iszol? – kérdeztem, ahogy felemeltem a poharat és megnéztem az apró, úszkáló aranydarabokat a buborékos italba.
– Nem szeretem a pezsgőt. Megfájdul tőle a fejem. Esetleg kérhetünk mást is? – érdeklődött a srác. Nem értettem, mi baja van a pezsgővel… őszintén kételkedtem benne, hogy ilyen minőségűt ivott volna korábban. Mármint, lássuk be, elég egyszerű gyereknek tűnt, aki legfeljebb a bolti moslékot tudja megvenni. Egyszóval pont olyan volt, mint én régen… bár ezt azért merész lenne kijelenteni. Nekem sosem volt semmim, csak az, amit másoktól elvettem.
– Mit innál? – Pislogtam rá. Tudtam, hogy hol találom a bárt a szobában, ezért készen álltam kiszolgálni, miután persze én is megkaptam, amit akartam.
Az ajkaimhoz emeletem a poharat és nagyot kortyoltam belőle. Majd visszatettem az asztalra és megfogtam a kezét, hogy az ágyra húzzam. Ahogy lekerült a matracra, nem mozdultam meg azonnal, de a tekintetem a szembe lévő falra vándorolt, ahol a szépséges kékség közepén egy aranykampó jelezte, hol van a bár.
– Mennyinek tippelsz? – kérdezett vissza. – Annyit azért megsúgok, hogy szerencsédre már nagykorú vagyok, szóval nem kell aggódnod... – jegyezte meg vigyorogva. Odahajoltam hozzá, olyan közel, mintha meg akarnám csókolni. Most én jöttem, nálam volt a labda.
– És honnan veszed, hogy én nagykorú vagyok? – kacsintottam rá, mielőtt még elhúzódtam. Ahogy felkeltem az ágyból mellőle, kicsit megigazítottam magamon a ruhámat, majd végig sétálva a szőnyegen a kampóért nyúltam. Meghúztam és a kis bárszekrény már is feltárult előttünk. A belső részen egy forgó lap mutatta, mennyi féle ital van. Lángnyelv, kacajvíz, egyszóval minden, ami elég könnyen fejbe tudta ütni az embert.
– Mellesleg, így a viselkedésedből, egy nagyon későn érő, legfeljebb tizennyolc évesnek látszol. – Válaszoltam és akármit is kért, elkezdtem egy giccses pohárba tölteni, aztán az üveg szájáról lenyaltam az ott maradt csepp alkoholt. – Még sosem voltál sráccal és megkockáztatom, lánnyal sem. Ráadásul megrémít, hogy egy fiúval kerültél egy helyiségbe… egy ilyen helyiségbe. Az arcodra van írva minden. De ne aggódj, most megajándékozlak azzal, hogy hozzá szokhatsz ehhez a dologhoz. – sétáltam vissza hozzá és a kezébe nyomtam a poharat, szándékosan érintve az ujjait.

03/07/13 - BLUE ORCHID VELVET - Elliot

Nem voltam soha az a sértegetős típus, sőt... csak szerettem a nevükön nevezni a dolgokat. Ez a csiki-csukizás a hímkurva dologgal összezavart, mert nem tudtam eldönteni, hogy nekem, magának, mindkettőnek vagy egyikünknek sem hazudik valójában. Olyan alaknak tűnt, akin nehéz kiigazodni, és aki tisztában is van ezzel, ezért még rá is tesz egy bazi nagy lapáttal.
– Nem akarod befejezni ezt a gondolatot.
Végül nem is tettem. Sem az egójába, sem a lelkivilágába nem akartam belerongyolni, bár nem feltételeztem róla, hogy könnyű lenne megbántani. Inkább csak néztem, ahogy nosztalgikus arckifejezéssel körbetekint a szobában. Ha nem is dolgozni, szórakozni már biztos megfordult a házban, az aranyruhás nővel való susmus és a helyismerete legalábbis erre engedett következtetni.
– Hirtelen már nem is olyan gáz velem randizni igaz? Kettesben vagyunk meg minden…
– Semmi sem gáz, csak elég váratlanul alakult így, nem sejtettem, hogy egy vakrandiba csöppenek majd - feleltem egy mosoly kíséretében. Valóban nem fordult meg a fejemben, amikor a tonhalkrémes pirítósom felett merengtem, hogy még ebéd előtt randizni fogok egy sráccal egy bordélyban. Elég abszurd elképzelésnek tűnt, de mi sem bizonyítja jobban, hogy semmi sem lehetetlen. – De van egy olyan érzésem, hogy te sem éppen így tervezted a napodat... jól sejtem? Hacsak nem vagy olyan bajkeverő, mint amilyennek a szemeid mutatnak - tettem hozzá magamban. Hódítani lehetett azzal a szempárral, miközben az is látszott rajta, hogy jobb vigyázni, mert a tulajdonos nem kimondottan az az óvatos típus.
Miért tetszik nekem ennek a fiúnak a szeme? Miért flörtölök vele? Amennyire zavart és ingerült voltam az elején, mostanra már csak mosolygok mint a vadalma. De közben meg Valerie jár a fejemben, vele nem így éreztem magam. Nem akartam megbántani, de muszáj volt jeleznem, hogy egyrészt tisztában vagyok az érzéseivel, másrészt én nem ugyanúgy érzek. Szeretettel lenni és szeretni valakit nem ugyanaz. Miért ilyen rohadt bonyolult minden?
– Na, mi van? Nem iszol?
Csak álltam mellette és fogtam az üres poharamat. Bármennyire is flancosnak tűnt az a pezsgő, nem hozott lázba, és nem szerettem volna, hogy hirtelen a fejembe szálljon az ital. Ezt igyekeztem a srác tudtára is adni.
– Mit innál?
– Egy almabor vagy vajsör jobban esne... - nem akartam túlságosan szűziesnek tűnni, de fejre állni sem akartam a piától, amire jó esélyem lett volna, ha a korgó gyomromba küldök valamit, ami ezektől ütősebb. Meg sem lepődtem, hogy innen egyből a kor-kérdésnél lyukadtunk ki, bár az italválasztásom és a kölyökképem együtt gyanússá tehetett. Szépszemű életkora is kérdéses volt számomra, és volt egy olyan érzésem, hogy nagyobb meglepetést okozna nekem, mint neki az enyém.
– És honnan veszed, hogy én nagykorú vagyok?
– Na jóóó, azért ezt nem veszem be, ennyire naiv még én sem vagyok - kontráztam rá. Jól tartod magad a korodhoz képest... - tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet, hogy kellőképpen szemtelennek tűnjek, majd folytattam: – Ha kiskorú lennél, nem foglalkoztathatnának itt - dobtam fel az újabb labdát. Nem hittem, hogy hagyná magát arcul csapni vele, inkább felkészültem, hogy visszacsűri nekem. Ha ő is szívja a véremet, én miért ne szívnám az övét?
– Mellesleg, így a viselkedésedből, egy nagyon későn érő, legfeljebb tizennyolc évesnek látszol.
– Tizenhét, majdnem! Én maximum harmincnak mondanálak... a szarkalábak ellenére is... - kajánkodtam, de éreztem, hogy hamarosan végem lesz. - Tessék, mit szűrtél még le így elsőre?
– Még sosem voltál sráccal és megkockáztatom, lánnyal sem. Ráadásul megrémít, hogy egy fiúval kerültél egy helyiségbe… egy ilyen helyiségbe. Az arcodra van írva minden. De ne aggódj, most megajándékozlak azzal, hogy hozzá szokhatsz ehhez a dologhoz.
És tusééé! Van egy elképzelés arról, hogy meddig jár a vízhordó a kútra. Na, valahogy úgy is éreztem magam. A kezembe nyomta a poharat, és közben egymáshoz értek az ujjaink. Hirtelen kiszáradt a szám, melegem lett, és éreztem, ahogy vörösödni kezdek. Felhajtottam az italomat, és közben átkoztam magam, amiért nem valami töményebbet kértem.

◂ bársony ▸

2003. július 13.

◃ zander ▹

if you play small,
you stay small

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

Nehezen hittem el, hogy a srác szó szerint hímringyónak nézett, csak azért, mert itt találkoztunk. Durván szereti, értem én… hát megkapja durván, de az biztos, hogy rám még csak gondolatban sem fogalmazhat meg ilyen állításokat. Még csak nincs is rajtam olyan nadrág, aminek ki van vágva az ülepe. Láttam én már férfi kurvát, a közelembe sem ért. Én túl szép voltam ahhoz egész egyszerűen. Persze nem várhattam sokat olyan valakitől, aki még velem is félt kettesben lenni…
-  Semmi sem gáz, csak elég váratlanul alakult így, nem sejtettem, hogy egy vakrandiba csöppenek majd - magyarázta, mikor a randinkra került szó. -  De van egy olyan érzésem, hogy te sem éppen így tervezted a napodat... jól sejtem?
Vállat vontam. Sosem voltam olyan merev, hogy bármi is fel tudja borítani a napjaimat. Szeretterm a spontán szórakozásokat és vele azt bőségesen lehetett. A pezsgő meg csak egy kis mellékes ajándék volt mindezen dolgok mellé.
- Nem voltak nagy terveim. Úgyhogy egy hirtelen jött randi is belefér. - Szólaltam meg végül. Persze elég volt az arcára néznem, láttam, hogy máris túlgondol mindent, mint a legtöbb kamasz. Én már megtanultam, hogy az ilyesmi, ami most velünk van valójában marha egyszerű. Egy válás… na az nehéz. Nehéz otthagyni egy hajón életed szerelmét, mert rájössz, hogy nem teszed már boldoggá… és nehéz újrakezdeni, mikor a második esélyed kisétál az ajtón és kegyetlenkedik veled. De ez itt halálosan egyszerű volt.
Jobb volt nem elmerülni érzelmi kérdésekben, hanem azzal foglalkozni, hogy mit igyon a mi kissrácunk pezsgő helyett. Hihetetlen volt, hogy egy ilyen luxus ital nem volt neki elég jó, de gondolom málnaszörphöz van szokva. Az ő korában én sem ittam még olyan vészesen sokat, hiába húztam meg magamat a kocsmákban. Az igazi alkoholizálás akkor kezdődött, amikor megsérült a lábam négy éve.
- Egy almabor vagy vajsör jobban esne… - Ezen felröhögtem, de azért úgy álltam a falból nyílt minibár mellett, mintha almabort készítenék neki. Valójában egy kellemes adag vodkára töltöttem rá némi almalevet. Ideje volt, hogy férfiként kezdjen el viselkedni.
- Na jóóó, azért ezt nem veszem be, ennyire naiv még én sem vagyok - felelte, mikor megkérdeztem, hogy honnan veszi, hogy én nagykorú vagyok. Nem egy roxfortos órára lógtam be, ahol a tanárok gondolkodás nélkül elhitték, hogy odatartozom. -  Jól tartod magad a korodhoz képest... - tette hozzá aztán szemtelen stílusban, én pedig befejeztem a pohara megöltötését és visszaléptem mellé az ágyhoz. -  Ha kiskorú lennél, nem foglalkoztathatnának itt.
A válaszra egyelőre csak kegyetlen mosolyt engedtem el. Éppen elég ingoványos talajra lépett, tudtam mennyi idősnek néztem ki.
- Tizenhét, majdnem! Én maximum harmincnak mondanálak... a szarkalábak ellenére is...
Hát hülye lettem volna erre nem bevinni a kegyelemdöfést. A kezébe adtam a poharat és persze láttam, hogy úgy elvörösödik, hogy szólni sem tud. Nem bántam, megérdemelte valahol, amiért maximum harmincnak nevezett. Hiába voltam harmincöt éves, azért az egom szerette volna, ha fiatalabbnak tűnök.
- Remélem ízlik az italod. - Közöltem végül, mert egyelőre megszólalni nem igen tudott. - Neked találtam ki ezt a különleges koktélt. - Tettem hozzá és vissza huppantam mellé az ágyra. Én maradtam a pezsgőnél, amiből most jó nagy kortyot vettem magamhoz.
- Az első mindig ijesztő. - Tettem hozzá, bár ami köztem és Nat között történt annak idején, meglehetősen gyors volt. De emlékszem még hányszor kérdezte meg, hogy biztos akarom-e, hogy erre vágyom-e. - A megfelelő emberrel jól is elsülhet… - simítottam az ujjaimmal a combjára, kicsit a belső rész felé.