Trafalgar Tér

A tér közepén helyezkedik el a Nelson admirális tiszteletére emelt emlékoszlop. A közelben található a Nemzeti Galéria, a Mezei Szent Márton templom. A csodásan kialakított helyszínen számos szökőkút is helyet kapott, melybe nyáron előszeretettel mártják meg kezüket a turisták.

wolf


2002. július 30.

Remegő gyomorral ücsörögtem az egyik lépcsőfokon. Még nem szoktam meg a nyüzsgő tömeget. Nem azért, mert alapvetően elzárkózott életet élnék. Egyszerűen csak jobban éreztem az illatukat. Hallottam a szíverrésüket, ahogyan levegőt vesznek és ahogy csevegnek. A legtöbben észre sem vették, ahogy ott gubbasztottam, hiába ült rám minél több sötétség.
Anyám rengeteg bájitalt szerzett, a fájdalom mégsem csökkent. A sebeim egyre jobban gyógyultak, de nyomuk maradt. Fájdalmas, kínzó nyomuk, amit az ember egész egyszerűen nem tudott már megemészteni. Egész más volt, mint amikor simán összetörtem meg, mikor elestem koncert közben. Zuhantam már le színpadról is, de egyik sem volt ehhez fogható.
Apám azt mondta, hogy én vagyok az örököse. Abban a családban pedig ez azt is jelentette, hogy hordoznom kellett az átkot a véremben. Ezzel örök bélyeget tett rám. Az átváltozás fájdalmaitól ugyan megvédtek a bájotalok, de semmi sem volt egyszerűbb... bennem ugyanis a régi Charlie meghalt.
Az ujjaimat a tincseim közé fúrtam. Kissé megszorongattam őket, mintha ki akarnám tépni mind. Nem így volt, de azért szívesen okoztam volna olyan fájdalmat, ami eltereli a figyelmem. Eredetileg azért indultam útnak, hogy visszarázódjak a régi életbe. Napok óta kuksoltam, nem foglalkozva a régi barátokkal. Nem válaszoltam a baglyokra sem és a Roxfort Koboldjai próbájára sem mentem el. Meg kellett szoknom az embereket, a zajokat, az illatokat... Az illatot, ami rám talált.
Ismerős aroma volt, amit korábban már éreztem. Valahol... gyengébben, mint itt. Kellett néhány perc, hogy felismerjem. Hozzátársítottam a barna szemeket, a barna tincseket, a mosolyt, az ajkai puhaságát.
- April... - súgtam magam elé, s beleremegtem, hogy ilyennek lát. Mégis felemeltem a fejem, hátha megpillantom a lányt, akihez a név tartozott. Még emlékeztem rá a kocsmából, hogy mennyire megfogott... el akarta játszani, hogy nem tetszem neki. Tudtam, hogy csak színészkedik. Ezért súgtam oda, hogy küldjön baglyot. Engem nem a fogadás érdekelt, hanem ő.

mi lelt Charlie?
to; Charlie


2002. július 30.


zenéd: Devil in your eyes ● outfited: style

  Gyorsan szedem a lábaim a zebrán, mert egy ütődött nyilván ledudál a zebre kellős közepén, és mutogat valamit, amit nem tudok értelmezni. MÉgis mit képzel? Már rég a zebra közepén vagyunk, hova dudál? E nélkül is elég fura napom van, nem is értem. Egy sima nyári munkára jelentkeztem egy kávézóba, de olyan puccparédába kellett megjelenni, mintha orvoslátogatónak jelentkeztem volna. Aminek szívesen mennék, de semmi mugli papírom nincs, így csaj az olyan mugli munkák maradtak, mnt a kávékiszolgálás, bébiszitterkedés, és én inkább a kávét választottam. Nagy dudálás közeette átveregszem magam a zebrán megannyi átkelő társammal, aztán befordulok a kis utcába, ami a Taafalgar tér felé visz. A kis utcában van egy aranyos kis bódé, péksütit, és kávét lehet kapni. Miután túl vagyok a sikeres interjún, így a kis lekváros fánkom mellé csak egy koffeinmentes kávét kérek. Felmerülhet a kérdés, miért jöttel el idáig, ha egyszer Hertfordshireben van az albérletem, de én ezt könnyen megválaszolom. A nyarat szeretném Londonban tölteni, úgyis olyan hamar elmúlik, és ha megkezdődik a következő szemeszter, akkor visszamegyek az albérletembe. Jó érzés, hogy nem kell végre a kollégiumban senyvednem. Szóval A nyarat az egyik régebbi roxforti barátnőmnél töltöm, aki London mugli részében lakik. A sikeres interjú miatt egészen jó a kedvem, a dudálás, és a túl elegáns öltözetem ellenére is. Fel is veszem a fülesem, hogy ne a város zaját halljam, hanem a saját kis világomat. Fizetek a fánkért és a műkávémért, és befordulok a térre. Most már több ember van itt is, mint hajnalban, kora reggel. Kellemes, felszabdult lépésekkel sétálok, amikor mintha a szemem arkából valaki ismerőst láttam volna. Hátrafele kezdek el tolatni. Valaki ült a lépcsőknél. Visszafele teszek pár lépést, és az illető még mindig ott...hát ücsörög. Szenvedve ücsörög. Arca nem éppen azt tükrüzi, milyen szép napunk van ma, én mégis nagy szemeket meresztek az ismeretlen ismerős felé, aki lassan veszi csak észre, hogy ott ácsorgok felette...szótlanul. Nem is ismert fel szerintem rögtön, de amilyen állapotban van, nem is csodálom. A fülest lassított felvételben szedem ki a fülemből, és csak nézem..
-April
Egy szerény mosoly kíséretében bólintok, és nem tudom mit mondjak. Charlie, a kis helyes zenész kölyök. Egy ideig csak álldogállok felette...
-Kobold fiú. -
Óvatosan, nehogy essek egy hatalmasat, megpróbálkozok leülni mellé, de ebben a béna szoknyában nem is olyan egyszerű a manőver.
- Félve kérdezem meg ugyan, de valaki nagyon elbánt veled...mi történt?-
Lerakom a kávét magam mellé, és megpróbálom megsimogatni a karját. Nem tudom, mivel segíthetnk neki, nem úgy tűnik, mintha egy mugli bajnok szimplán elagyabugyálta volna, így nem tudom, tudok e neki segíteni a pálcámmal, de ha elmeséli, talán tudok segíteni...nem vagyok még hatalmas medimágus, de hátha...egészen másmilyennek tűnik így, mint legutóbbi találkozásunkkor. Nem merek hirtelen mozdulatokat tenni. Nem tudom milyen átok találta el, ki támadta meg. Az emberek mellettünk észre sem vették, milyen rosszul van?
- Kérsz vizet? Vagy bármit?

wolf


2002. július 30.

Éreztem April illatát. Erőteljesen, szinte lüktetett a levegőben… valójában nem számítottam rá, hogy látom még valaha, hiába volt közöttünk az a valami a kocsmában. Idősebb nálam, én pedig úgy éreztem, ez egy kicsit kellemetlenné teszi neki a dolgokat, így nem erőltettem. Ráadásul azt sem szerettem volna, ha meglát így. Már régen történt, hogy apám megmart, de a zúzódások lassan gyógyultak és nem akartam, hogy bájitalokkal tömjenek vagy varázslattal enyhítsék a kínokat. Úgy éreztem ezt most meg kell élnem, hogy tudjam, bármit képes vagyok elviselni, akár egy átváltozást is.
– Kobold fiú – a hangja belehasított a tömeg morajlásába. Hálásan sóhajtottam fel, mert attól féltem, majd úgy tesz, mintha azt sem tudná kivagyok. Nem kerestük egymást elégszer, nem próbáltuk meg látni a másikat… pedig én tényleg randizni akartam vele. Nem csak egy elbaszott, nagyzoló hülye gyerek vagyok, aki azzal akar hencegni, hogy idősebb csajokat szed fel. Annak indult… de én tényleg akartam őt.
Felnéztem rá, ahogy ott gubbasztottam a lépcsőn. Más szemmel néztem már rá… farkasszemmel. Egészen más dolgokat vettem rajta észre, például a szemeit ártatlan csillogását, éreztem ahogy a vér lüktet az ereiben, még a lélegzetvételét is hallottam. Biztosra tudtam, hogy ma nem kellett volna Londonba jönnöm.
– Félve kérdezem meg ugyan, de valaki nagyon elbánt veled...mi történt?
Nyeltem egyet és ahogy közelebb került, nem is tudom, megkönnyebbültem. Nem menekülte el, hanem kérdezett. A karomon a simítás jól esett. Igazából nem akartam, hogy sajnáljon vagy megrettenjen.
– Csak az apám… – Nem tudtam, mit mondhatnék. Nem akartam azt mondani, hogy vérfarkast csinált belőlem a saját apám. Hogy van egy falkája, amit nekem akar adni, mikor majd meghal. Azok ott bűnözők voltak, sőt egyenesen gyilkosok. Nem tartozhattam közéjük. Az én életem itt volt, Londonban. Egy normális élet. – Az igazi apám bántott. – Egyelőre ennyit tudtam megosztani vele és éreztem, hogy ezek a gondolatok egyenesen fojtogatják a torkomat. A tenyeremet finoman az ujjaira simítottam. Megfogtam a kezét és odahúztam, hogy megpusziljam.
– Kérsz vizet? Vagy bármit?
Csak megráztam a fejemet.
– Jól vagyok. El fog múlni ez is. – Suttogtam halkan. – Csak maradj kicsit itt velem. – Nyeltem egyet, nem tudtam hogyan mondjam el neki, hogy a bántás valójában mit jelent. Nem voltunk még olyan kapcsolatban, hogy mindent tudjon az apámról vagy a családomról… pedig úgy akartam valakinek beszélni, aki nem az anyám vagy a nevelőapám.
– Mit vettél magadnak? – kérdeztem, ahogy felfogtam, hogy édes illatot és kávét érzek. – Fánkot? – nyomtam az arcom oda hozzá és finoman megpusziltam az arcát. Persze, ha nem akarta, hát eltolhatott, de nekem most kellemes menedéket jelentettm inden érintés.

mi lelt Charlie?
to; Charlie


2002. július 30.


zenéd: Devil in your eyes ● outfited: style

Nem igazán értem...én igazán...értetlenül és aggódva pislogok Charlierea, aki hasonlít egy kivert kutyához. Az apja? Miért bántaná a saját tulajdon apja? Normális az ilyen? Kissé sokkolódva ülök a lépcsőn, Charliet fürkészve, de arcomra kiül a döbbenet, hiába is leplezném.
- Az apád? MI az hogy az apád...mégis hogyan...
Csak azt ne mondja, neki is egy aranyvér mániás apja van, aki cruciatussal bünteti a fiát, mert mindjárt küldök neki egy nem olyan kedves kis csomagot. Persze nem, abszolút ügyetlen vagyok a fekete mágiában, ha arról van szó, akkor is csak a gyógyítófüvek, italok, és bűbájokban vagyok jobban otthon. Magában az átokokban nem. Nem akarok bugyután hápogni. Hirtelen mégsem tudom, hogyan segíthetnék, addig biztos nem, amíg nem mondja el, mi történt. Vizet, vagy bármit, ennyi telik így hirtelen. De akkor is jó kátni, még ha ilyen buta körülmény között is.
– Jól vagyok. El fog múlni ez is.  Csak maradj kicsit itt velem.
Zavartan  motyogok valami olyasmit, hogy..-Persze, maradhatok kicsit...
Úgysem sietek már sehova. Ahogy megpuszilja a kezem, a szívem azt hiszem vészharangot kongat, és kiabál, hogy riadó! April megint érez valamit! Helyzet van!  Most valahogy kicsit bánom, hogy az első találkozásunkkor annyira fura voltam vele. De annyira zavarba hozott, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Nem szoktam gyakran szerelmes lenni, és ha az is vagyok, mások nem átják. Mér régen, a Roxfortban elég csendes voltam, és sosem tűntem ki a tömegből. Nem volt ezzel különösebb bajom, de talán néha zavart, hogy nem tudok odamenni a másikhpz, hogy ismerkedjek. Aztán a fősulin meg már próbáltam feldolgozni a veszteséget, az ikertestvérem elvesztését, és mindent. A szerelem teljesen háttérbe szorult. A csendes, szerény,  de kedves lányból egy csapongó, zavart lány lettem. Lassacskán, talán...szóval mostanában úgy érzem, már sokkal jobb a helyzet. Közben a fősui apalszakát is elvégeztem. és mst ősztől már mesterszakos leszek. A sebeim már egészen hegesednek, Kilian halálát is helyte tettem magamban. Az évek teltek, a gyógyszereim sem szedem már. Aztán egyszer csak... a semmiből megjelenik egy fiú. Én..hát igen, zavarban vagyok miatta, és az, hogy olyan szemtelenül odajött, nem tetszett. Vagy tetszett? Hát, még ezt sem tudom.
-Mit vettél magadnak? Fánkot?
Olyan szenvtelen könnyedséggel vált át, hogy azt gondolom, talán el akarja terelni a szót. Rá is vágnám én rögtön, hogy igen, lekvárosat. Épphogy csak a szemébe nézek, rápillantok, mikor az arca nagyon gyorsan közelít az enyémhez,. Érzem is ahogy a levegőt veszi, hallom is és ahogy az ajkai az arcomhoz érnek, azok a valamik, talán golymókok a hasamban, megint vad táncba kezdenek, és ösztönösen megszorítom az eddig a a kézfejemen lévő kezét. Aki ismer, az tudja, hogy ösztönösen ezt csinálom, mikor valami tetszik. Igyekszem nem dadogva megszólalni, összeszedni magam...
- Én..én sajnálom, hogy múltkor olyan Veszek egy nagy levegőt -..szóval sajnálom ha nem voltam kedves. -

wolf


2002. július 30.

Nem hagyott nyugodni, hogy April illata most még áthatóbb. Éreztem ott a kocsmában is, de egy vérfarkas szaglása egészen más. Sokkal többet érzünk meg, sokkal mélyebb aromákat. Valahogy bele is borzongtam, ahogy közelebb került hozzám és finom puszit nyomtam a kezére. Nagyon tetszett ez a lány, de hiba lett volna belerángatnom ebbe az új helyzetbe. Egyszerűen nem lett volna szabad. Mégis, elűzte a komorságom, hirtelen már nem apám őrült tekintete lebegett előttem. Csak April, a barna szemei, a barna tincsei, az illata létezett. Ez pedig meg tudott nyugtatni.
Jól esett puszilni, érinteni a haját. Valahogy az egész olyan tökéletes volt, hogy még a Trafalgar Tér hétköznapi forgatagából is ki tudott szakítani. Ott ücsörögve a kőlépcsőn nem volt más, csak a mi kis buborékunk. Már a szívem sem vert olyan hevesen a zaklatottságtól. Csak a gombóc nőtt mind nagyobbra a torkomban.
- Én..én sajnálom, hogy múltkor olyan – vett egy mély levegőt. - ..szóval sajnálom ha nem voltam kedves.
Meglepett a mentegetőzés. Jobb lett volna a lekváros fánkról beszélni, aminek az aromája olyan áthatóan járta körbe. A kényes témák kezelése sosem tartozott igazán a repetoáromba, ezért nem tudtam mit kéne reagálnom. Kicsit elutasító volt, de ez nem vette el a kedvemet tőle különösebben. Túlzottan sok önbizalmam volt ahhoz, hogy ennek akkora hatása legyen rám. Azért értékeltem, hogy sajnálta, csak nem sok értelme volt. Elmosolyodtam és kicsit megráztam a fejemet, ahogy lenéztem a kezeinkre.
- Ugyan, csak egy kamasz srác vagyok. – Legyintettem és el is húzódtam tőle és elnéztem a távolba. - Valahol megértem, hogy inkább keresnél olyat, aki veled egy korban van. - Nyeltem egyet. Közben benyúltam a zsebembe, hogy előrángassam a cigarettás dobozt és kivegyek egy szálat. Egyelőre nem gyújtottam meg, de így is éreztem a dohány enyhe aromáját. Ez elég volt, hogy kicsit megnyugtasson.
- Azóta gondolom lett is barátod… - sóhajtottam fel, majd a gyújtót kezdtem el kutatni a zsebemben. Nem kellett volna ennyire ráhajtanom, de ebben a furcsa keserűségben annyira megnyugtató volt az érintése. Moderálnom kellett magamat. Túlságosan átengedtem a farkasnak az ösztönöket… na meg annak az énemnek, aki szemtelenül kikezd bárkivel. Csakhogy April ennél jobbat érdemelt. Ő különleges volt.
Ahogy előkerült a gyújtó, azonnal kattant is és megjelent a tűz. Leszívtam a dohányt, hogy aztán kellemes füstfelhőt eregessek magam elé. Nem kárhoztattam volna Aprilt azért, mert mást keresett. Végül is nem történt közöttünk semmi, csak flörtöltem vele és felajánlottam neki egy randit, amivel nem élt. Nem bántott meg, nem voltam csalódott. Egyszerűen csak megint nyugtáztam magamban, hogy még mindig tetszik. Elég kevés csaj utasított el eddig, szóval ettől csak még vonzóbbnak találtam.

mi lelt Charlie?
to; Charlie


2002. július 30.


zenéd: Devil in your eyes ● outfited: style

Érzem, hogy talán egészen másra számított. Nem tudom pontosan megmondani, mire is, talán hogy belefeledkezem ebbe az egészbe. Szerettem volna minden porcikűmmal belefeledkezni, de nem teszem.
- Ugyan, csak egy kamasz srác vagyok.
Hát igen. Kétség sem fér hozzá, hogy egy kamasz. Méghozzá nem a szerény fajtából. Anthony Goldsteinre emlékeztet, ő volt még ilyen...magabiztos. Talán nem ennyire, de sok Hollóhátas lány oda volt érte. Nekem nem tetszett a túlzott magabiztossága. Nem is tudom, mi lett vele azóta...Charlie azonban bár kissé idegesítő lehet ez a rámenőssége, és régebben talán zaravart volna. Talán egy nagyképű srácnak gondolnám, de most nem idegesít. Nézem, ahogy elhúzódik tőlem. Talán azt gondolja, nem szimpatikus.
- Valahol megértem, hogy inkább keresnél olyat, aki veled egy korban van.
Ezen picit elmosolyodom. Egy korban? Oké, azt tudom, hogy kb 18, szóval fiatalabb nálam olyan 4 évvel. De ez most úgy hangzott, mintha vagy 10 év lenne köztünk.
- Ugyan, azért az a ...kábé 4 év még nem egy emberöltő
Megbököm kicsit a könyökömmel, hátha kicsit felvidul. Azt hiszem, valóban más reakcióra számított. Ami meglepett, mert ahogyan fest, azt gondoltam, eszébe sem jutok úgy. Csak nézem, ahogy rágyújt. A valódi pótcselekvés. Gyújtsunk rá, attól majd megnyugszunk. Talán kicsit túl drámaian látja a dolgot. Ez édes.
- Azóta gondolom lett is barátod…
Ó, hát persze, egyszerre kettő is. Az egyik jön a hét páros napjain, a másik a páratlanokon. Nem teljesen igazságos, de ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak.
- Hát...az a helyzet, hogy Igen. Igyekszem nem sokáig húzni szegény idegeit, de ez így csúszott ki...
- Egy Charlie Oswint ábrázoló fotó.
Nyilván nincs róla dugi fotóm, csak ilyen bénán vallottam be neki, hogy tetszik. Hiába, nem vagyok egy vicc bomba, ha viccelődök, általában beégek vele. Elég fura humorom van, de én szeretem.
-Nem azért nem kerestelek, mert nem akartam randizni veled. Hanem mert nagyon is akartam.
Teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt most abszolút nem tudja értelmezni, és talán nem is kell. Sokszor én is nehezen bogozom ki az akaratom, és az érzelmeim. Charlie Oswin nekem nem csak egy kis kellemes szerelem. Konkrétan úgy vagyok vagyok vele, mint egy leszokóban lévő drogos, ha heroint lát. Olyan nagyon akarom őt, hogy mindegy egyes porcikámmal komoly önuralmat kell gyakorolnom. Nem éreztem a nyáron elég erősnek magam ahhoz, hogy gyakoroljam az önuralmat, így megpróbáltam egyszerűen elfelejteni. Persze halványodott, de elfelejteni nem felejtettem. És most, hogy itt van, megint lángol még a fülem is. Igazából azt sem tudom, miért akarok annyira fene mód mindig önuralmat gyakorolni. A cigit a kezéból szépen lassan tolom el az arcától. Az kezem és én is önálló életre kelek, és azon kapom magam, hogy megcsókolom Charliet. De nem úgy, mint a bárban a srácokat, akikkel kavarni szoktam unalomból. Ez a csók valóban ízlik, és valóban akarom. Az ajkai úgy illenek az enyémhez, mintha így lenne kitalálva.

wolf


2002. július 30.

A világ legnagyobb szerencsétlenének éreztem magam. Nem csak azért, mert egy gyönyörű lány mellett ültem és semmi esélyem nem volt nála… miért is lett volna? Amikor mondtam neki, hogy itt vagyok és el akarok menni randizni, nem élt a lehetőséggel. Úgy éreztem magam, mint akit lekoptattak. Ezzel meg is barátkoztam, csakhogy azóta annyi minden történt és a sok fájdalom után April barna szemei megnyugvást jelentettek.
– Ugyan, azért az a ...kábé 4 év még nem egy emberöltő – a mondandója végén megbökött a könyökével. Próbáltam elmosolyodni, de nem éreztem magam elég határozottnak ahhoz, hogy azt mondhassam: ez most pozitív jel. Talán pár héttel ezelőtt még működött volna, most azonban túl sok volt a sem.
– Hát...az a helyzet, hogy Igen. – A hangja komolyabbá vált, ahogy közvetve, de rákérdeztem van-e egyáltalán barátja. – Egy Charlie Oswint ábrázoló fotó. – Folytatta, erre kicsit megdöbbentem. Mármint nem azon, hogy esetleg titkos fotókat őrizget rólam, az valahol még kicsit imponáló is lett volna. Azon, hogy ilyen természetességgel említi a nevemet a barát szóval együtt, letaglózott.
– Hogy mi… – nyöszörögtem, aztán szippantottam egyet a cigiből. Gondoltam csak félreértettem. Tényleg nem keresett, pedig ott volt a lehetőség, pár napot ott voltam Hertfordshire-ben és nem akart velem lenni. – Miért nem kerestél… azt hittem… – Dadogtam tovább, tök feleslegesen, mert amúgy nem is tudtam mit kéne mondanom.
– Nem azért nem kerestelek, mert nem akartam randizni veled. Hanem mert nagyon is akartam.
Ezt sem értettem. Számomra, a nagyon akarta még sem tett semmit nem fért meg, de aztán eltolta a cigit, finoman közelebb hajolt és az ajkain összesimultak egy puha csókba. Újra és újra az ajkai kéz sóhajtottam, de nem húzódtam el, hogy levegőt kapjak. Csak még mélyebben, még jobban csókolni akartam őt. Nem tudom mennyi időt töltöttünk így… de utána átkaroltam a vállát és enyhe mosollyal szippantottam újra a cigibe.
– Ha tőlem nagyon akarsz valamit, sose félj lépni. – Kacsintottam rá, sokat sejtetően. Nem igazán rejtettem véka alá, hogy szeretem, ha letépik rólam a cuccokat és nem tudnak ellenállni nekem. Aprillel persze egészen más volt. Ő nem csak egy csaj volt, hanem egy barátnőalapanyag.
– Akkor most a barátnőm vagy? – kérdeztem torokköszörülve és elnyomtam a cigit a lépcsőn. – Vagy csak a fotómnak jár megtiszteltetés.

mi lelt Charlie?
to; Charlie


2002. július 30.
a nem, az a szerelem, az igen, az csak egy vágy


zenéd: Devil in your eyes ● outfited: style

Mikor a szívem gyorsan kezd verni, azt gondolom, ezt modt mindenki hallja. Tudod, milyen ez az érzés? Kicsit ahhoz hasonlítanám, mint amikor olyan füvet szívsz, amitől azt érzed, mindjárt kiesik a szíved a helyéről, de mégis olyan kis mámorító minden. Mosolyogsz, de közben azért aggódsz, hogy a szíved tényleg a helyén van e. Fura ez az állapot. Önuralmat kell,hogy gyakorolj, mert ha bepánikolsz, véged. Nem tudod, örülj e, vagy ijedj inkább meg. Valahol benned ez a kettő teljesen szimultán történik. Azt hiszem, ilyen érzés nekem Charle-val lennem. De van ott a hullámvasút érzés után az a teljes csend. Az a burok, ahol a lélegzet vétel is megnyugtat. Nem tudom, meddig tart ez a hosszú csók, de bármeddig is tarthat, mert én közben megjártam 3 másik univerzumot. Aztán ahogy átkarol, hirtelen jön el az a békés csend. Ez a pillanatnyi csend. Olyan egyszerű.
– Ha tőlem nagyon akarsz valamit, sose félj lépni. Ránézek, és elmosolyodom.  
-Jól van kobold fiú, de vigyázz, mert szavadon foglak.-
És bár borzasztóan jó elveszni a Charlieban, még mindig itt motoszkál bennem hátul, hogy mégis mi a frász történt vele. Egyelőre nem látok rajta semmilyen külsérelmi nyomot, de a ruha alatt még lehetnek sérülései.
– Akkor most a barátnőm vagy? Vagy csak a fotómnak jár megtiszteltetés.-Szelíden a szemébe nézek, és egy puszit nyomok az orrára.- Na jó, csak hogy tisztázzuk. Nincs dugi fotóm rólad, becsszó. De nem volt hirtelen jobb ötletem-
Kacsintok rá, én is. - Talán eljön az a pillanat is.
Szeretném, de jelen pillanatban egy hatalmas rejtély egy fiú, és nem tudom, akarja e egyáltalán, hogy a fejemben lévő üres rublikák kitöltődjenek. Az sem baj, ha lehút a gondkával és lent tart. Szeretnék ott lenni, hogy ne érezze azt, hogy cefetül egyedül van. A szemébe lógó haját a füle mögé tűröm, de a elakadok a szemeiben.
- Charlie. Miért bántott apád? Nem tudok esetleg..segíteni?
Nem hagy nyugodni a dolog, már csak azért sem, mert aggódom érte. Lehet, ő nem látja magát kívülről, de tisztán látszik, hogy van valami baj. Történt valami.
- Vannak gyógyfőzeteim. Tudod..a mandragórára járok...-
Nevetek zavartan, de igaz ami igaz, tényleg szeretnék segíteni, ahogy tudok. Nem tudom átok érte e, milyen átok, de ha nem is teljesen hasznosak a komolyabb átkok ellen, de fájdalmat enyhíteni tudnak. Azt mondjuk nem tudom, rend van e egyáltalán nálam, és ezen kissé be is pánikolok, de azt hiszem, nem hagytam nagyon nagy kupit. Mindenesetre a kávét az orra alá tolom, hogy igyon belőle egy keveset, bár sima mugli kávé, de sokszpr a koffein is varázslatos tud lenni. És még meleg.

wolf


2002. július 30.

Valahogy megváltozott minden bennem uralkodó érzés. Már nem éreztem magam egy görcsös szerencsétlenségnek, ak ott gubbasztott a lépcsőn... hanem egy szerencsés srácnak, akinek finom puszit adott az egyik legszebb lány az orrára. Szerettem volna, ha azt monja, igen a barátnőm, de egész más válasz jött: - Talán eljön az a pillanat is.
Nem bántam. Valahol megértettem az álláspontját. Mégiscsak egy iskola fog közénk állni ősztől. Talán a Mandragóráról ki-bejárkálhat, de a Roxfort ennél jóval kötöttebb volt... ráadásul ott volt a tény, hogy éppen teljesen összeverten lát, ami azt sugallja, hogy veszélyes alak vagyok. Ha én nem is, az apám mindenképpen és ebben nagyon is igaza lett volna Aprilnek. Nem vonhattam kérdőre, miért nem egyezik bele azonnal.
- Remélem őszig eljön. Nehéz lenne a Roxfortban, a szexi kis egyenruhámban úgy ücsörögni, hogy a lány, aki tetszik, talán mással jár már... - Dőltem kicsit hátrébb és elvigyorodtam. Nem volt gondom a nyitott kapcsolattal sem, de April azért annál talán egy egészen kis (nem, nem, hatalmas) fokozattal jobban tetszett.
- Charlie. Miért bántott apád? Nem tudok esetleg..segíteni? - erre a kérdésre összerezzentem. Nem, nem volt alkalmas az időpont arról beszélni, hogy vérfarkas vagyok. Még azt sem tudja, hogy akar-e a barátnőm lenni. Nem akartam rontani az esélyeimen ezzel a kis információval. Nem húzódtam el, ahogy a fülem mögé igazított egy göndör tincset, csak lesütöttem a szememet.
- Vannak gyógyfőzeteim. Tudod..a mandragórára járok... - nevetett zavartan. Hirtelen az jutott eszembe, hogy fel akarok menni hozzá, hogy adjon gyógyfőzeteket, foglalkozzon velem. Csakhogy mindezt úgy, hogy ne tudja, vérfarkas vagyok. Szóval végül is egészen jól jöttek a véraláfutásaim, meg a sápadtság. Átvettem a felém nyútjott kávét, kortyoltam egyet, mielőtt hazudni kezdenék.
- Apám nem viselte jól, mikor anya lehagyta. -  Magyaráztam, kicsit elő is jött a szlávos akcentusom, ami gyerekkoromból maradt meg. - Azt hiszi, hogy joga vna az én felügyeletemre, de a Minisztérium már többször közbelépett egészen kiskorom óta, hogy magához vegyen. Most is ellenkezni akartam, mikor helyben hagyott. Anya és egy csapat auror hozott el tőle Csehországból. - Suttogtam már a végét és visszaadtam a kávéspoharat neki.
- Csak egy-két zúzódásom lett, de nagyon fájnak. - Ráztam meg a fejem. - Azt hittem, majd keménynek tűnök, ha nem kérem, hogy gyógyítsák meg őket... - Vontam vállat és a lány szemeibe néztem meglehetősen ártatlan szemmel. - De, ha te ápolnál, az egészen más volna. - simítottam meg a hajá két ártatlan pislogás között.

mi lelt Charlie?
to; Charlie


2002. július 30.
a nem, az a szerelem, az igen, az csak egy vágy


zenéd: Devil in your eyes ● outfited: style

 Az az igazság, hogy nagyon is szeretném, ha a barátom lenne, de egyelőre még motoszkál bennem a félelem, hogy mi van akkor, ha megcsal, én meg koppanok. Így, amíg nem hivatalos, nem fájhat annyira, ha megtörténik. Nem hibáztathatom, és akkor...akkor talán majd kevésbé fog fájni. Eddigi életem során túl sokat veszítettem. Vagyis eleget ahhoz, hogy talán az átlagnál kicsit jobban féljek a veszteségekgtől. Ki ne akarná csak magának ezt az arcot? Ezt a..finom, puha..hibátlan bőrt. A szemeket. Nem, Charliet ha elveszíteném, megint visszsüppednék a mély és sötét mocsárba.
- Remélem őszig eljön. Nehéz lenne a Roxfortban, a szexi kis egyenruhámban úgy ücsörögni, hogy a lány, aki tetszik, talán mással jár már...
Mással jár...én..ugyan. Nem vagyok az a mással járó típus. Persze ő még nem ismer, fogalma sincs róla, hogy képtelen lennék mással lenni. És amúgy is, sokszor sok mndent annyira túl agyalok, túl féltek, hogy azért nem lépek.
- Nem fogok.  Nem tudnék.  Nem akarok.  Én...nem akarok mással.
Ahogy itt ücsörgünk, eszembe jut, hogy mi lett volna, ha nem megyek ma el arra a buta állás interjúra. Akkor nem futok össze vele. Talán egész nyáron nem. Elengedtem volna? Hagytam volna, hogy elfelejtsem és ő is engem? Talán. Nem tudom. Nem akarom tudni, hülyeség lenne ezzel kínoznom magam. Most itt van. Kicsit sápatagon, kicsit erőtlenül, talán szomorúan. De itt van. Mellettem. Biztos vagyok benne, hogy valamit elsumákol, de ugyanakkor azt gondolom, biztos hogy oka van rá.
-Apám nem viselte jól, mikor anya lehagyta.  Azt hiszi, hogy joga vanaz én felügyeletemre, de a Minisztérium már többször közbelépett egészen kiskorom óta, hogy magához vegyen. Most is ellenkezni akartam, mikor helyben hagyott. Anya és egy csapat auror hozott el tőle Csehországból.-
Szomorúan szorongatom, a visszaadott kávéspoharat. Volt a környékünkön egy kisfiú, akinek a szülei elváltak, de borzasztóan sikeredett az egész válás, és a kisfiú mindig kint kóborolt az utcán. Bújkált hogy az egyik hol a másik szülő miatt.
- Csak egy-két zúzódásom lett, de nagyon fájnak.  Azt hittem, majd keménynek tűnök, ha nem kérem, hogy gyógyítsák meg őket...
Zsigerből majdnem rávágom, hogy azért, mert buta vagy. De persze nem az Makacsnak inkább mondanám...azt hiszem. Makacs, önfejű, és...talán bátor is? Nem tudom. Őriz valami titkot, ez most már biztos. Nem bánom, talán tetszik is. Vonzanak a titkok, mert bármi bután is hangzik, biztonságosnak érzem. Nekem is annyi buta titkom van, hogy mikor másnak is van, akkor az olyan ismerős. Persze, rosszak a titkok, de az ismerős rossz is talán jobb, mint az ismeretlen. Aztán meg...ezeket a titkokat általában nem cipeli örökk az emmber, én sem tervezem. De..néha jó ezekhez a titkokhoz hozzá bújni, megölleni, és megosztai akkor, amikor itt az ideje. DE azt hiszem, a titkokat egy kis ideig dédelgetni kell. Bár nem tudom, miért, csak így érzem.
-Sajnálom. Tudom, hogy hiába mondok bármit is, csak üres locsogás, de...lassan nagykorú leszel, akkor talán mérséklődik a helyzet.  De...mégis...elhozták Csehországból...úgy kellett onnan kimenekíteni? Próbálom a sztorit megérteni, összerakni, nem tudom, mi igaz, mi cak szín, de mindenesetre érdekel.
- Apukád fogva tartott? Azért ezen kissé ledöbbenek. Fogva tartani a saját gyerekem...
- De, ha te ápolnál, az egészen más volna.
Ahogy megsimítja a hajam, elmosolyodom, és talán, kicsit el is pirulok. Mivel a TRafalgar téren vagyunk, ahol javarészt muglik vannak, körbe kell, hogy nézzek. Mikor aztán egy 2 másodpercre biztonságosnak és muglimentesnek találom a helyet, közel hajolok Charliehoz, mielőtt szó nélkül dehoppanálunk, és kiugríik a szíve. Vagy a gyomra.
- Ne ijedj meg..
Mégegyszer gyengén arcon csókolom, majd a következő pillanatban jön a a sötét, ami elneyel minket. Én magam sem szeretem ezt az érzést, de mikor lusta vagyok mugli módon közelekedni, akkor mégicsak elszelelek. MIkor legközelebb kinyitom a szemem, már a lakásom nappaliijában vagyunk. Rögtön fogad a kellemes narancs illat, és tudom, itthon vagyok.
- Megjöttünk. Itt lakom.
Csak most jut az eszembe, nem is kérdeztem, meg, hogy dehoppanált e már. Remélem, nem lett nagyon rosszul...

A  játék másik helyszínen folytatódik, a helyszín szabad!