Deliah Beckett
Eltávozott karakter
A Könyvkereskedő
Hozzászólások: 110
Jutalmak: +161
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Viselet: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : szőke
Szemszín: őzbarna
Kor: ~ 33 év
Ház: Hollóhát
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Munkahely: Melyn Moon könyvesbolt
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 10 hüvelykes, nyárfa, egyszarvúszőr mag
Nem elérhető
|
|
« Dátum: 2020. 08. 27. - 17:47:27 » |
+2
|
DELIAH MELYN BECKETT
"I am not beautifully broken, I was ripped to shreds from the inside out." Alapokjelszó || “Tűnj el, te rusnya dög!”
így ejtsd a nevemet || Delája Melin Bekett
nem || nő
születési hely, idő || Ismeretlen, valamikor (~1968-1970 között)
horoszkóp || ismeretlen
kor || ~ 32 év
vér || feltételezhetően arany, de nem tudni
munkahely || Melyn Moon könyvesbolt A múlt Várakozón pillantottam Mr. Dawsonra, az aurorra, aki éppen egy vaskos aktát lapozgatott a nevemmel a tetején, bár nem siettem sehova különösebben. Senki nem várt rám és senki nem is számított a visszatértemre ebben az országban. - Nos, Miss… Beckett, mi szél hozta Angliába? - A béke? Talán a múlt? – találgatok ráérősen körbepillantva a kis szobában, ahol beszélgetünk. Fehér falak, egy asztal, két szék. A plafonról egyetlen lámpa lóg, bevilágítva a helységet, majdnem meleggé téve a hangulatot. Majdnem.
- A múlt? – kérdezi, szeme csillan és tudom pontosan tisztában van vele, hogy mit is jelent esetemben a szó. – Meséljen kicsit erről a múltról. Itt született? - Igen – felelem gondolkodás nélkül, aztán elbizonytalanodok. – Illetve… nem tudom. Tudja, árvaként nevelt fel egy család és soha nem mesélték el, hogy hogyan vagy honnan kerültem hozzájuk, de itt töltöttem életem nagy részét. - Melyik családról beszélünk? – kérdezi tárgyilagosan, csak hogy beszéltessen. - A Beckettről – sóhajtom az egyértelmű választ, de úgy döntök kifejtem, mielőtt erre is külön rákérdezne. – Ceasar és Delafloria Beckett neveltek saját gyermekükként. Valószínűleg érezni a hangomból, hogy a „saját” jelző talán túlzás. A gondjaikra bízott a Nagyúr és ők kénytelenek voltak befogadni, de ez közel sem jelentette azt, hogy örültek neki. Mint utólag megtudtam Bella Lastrange-től, őt és Narcissáékat is fontolóra vette a Nagyúr, de végül Beckettékre esett a választása, mivel nekik már volt egy gyermekük, így talán azt gondolta, hogy nem fog nekik nehézséget okozni még egy poronty. Nem tudom, hogy rosszabbul vagy jobban jártam így végeredményben.
- Az a Beckett család, amelyik…? - Akik meghaltak a háborúban, igen – feleltem rezzenéstelen arccal egy karcolást fixírozva a keményfa asztal lapján. Csak azt sajnáltam, hogy nem voltam ott, hogy lássam ahogy kimúlnak, ahogy kapaszkodnak az utolsó levegővételükbe, ahogy utolsót dobban a sorvadt szívük, ahogy megszűnnek létezni. Bár én végezhettem volna velük, mindazért amit velem tettek. - … a Sötét Nagyurat szolgálta? – fejezi be mégis a kérdését a férfi.
Felpillantok az arcára, keresem a szándékot a szemeiben. Azért vagyok itt, hogy átvilágítsanak mielőtt visszatelepülnék Angliába vagy hogy letartóztassanak? Jó is lenne tudni… De tudtam, hogy ezt a kockázatot vállalnom kell, ha vissza akarom szerezni azt a kicsinyke egzisztenciát, amit felépítettem a háború előtt. - Igen – felelem a szemébe nézve. - Meg is lakoltak érte mindketten. - És a bátyja? - Mostohatestvér – javítom ki, bár az ex-vőlegény kifejezést gyakrabban használtam rá. – Nem tudom mi történt Leonnal, ahogy említettem, amikor bekísértek, még a háború előtt elhagytam az országot és nem tartottam a kapcsolatot se vele, se a feleségével.
Próbálok észrevétlenül egy nagyot lélegezni, amitől köhögnöm kell. Az auror szó nélkül közelebb tolja az asztalra készített pohár vizet, hogy segítsen enyhíteni, én pedig elfogadom. Ahogy a hűs kortyok végigcsúsznak a torkomon, lehunyom a szemem és látom őket együtt. Az a fekete hajú liba megcsókolja Leont és ő hagyja, sőt, mosolyog és közelebb húzza magához a fehér ruhába bújtatott némbert. A fotó újra és újra ezt az egy jelenetet játsza, amit a nevelőanyám nyomott a kezembe, amikor utoljára láttam. Egy könnycsepp fut le az arcomon, de gyorsan letörlöm, mintha csak a köhögés miatt csordult volna ki. A poharat visszahelyezem az asztalra és újra a faggatómra függesztem a tekintetem, ahogy megköszörülöm a torkom.
- Köszönöm – bólintok felé, a szája futó mosolyra rándul, de hamar összeszedi magát. - Tehát nem tud semmit Leonard Beckettről? Megrázom a fejem. - Azt sem, hogy több forrás megerősítése szerint is a Sötét Nagyúr szolgálatában állt? – dönti kissé oldalra a fejét, érdeklődően nézve az arcom. Tartom vele a szemkontaktust.
- Nem – felelem érzelemmentesen. – Sejtettem, hogy ő is a szülei példáját követte, de nem voltam biztos benne soha – hazudtam. A hosszú évek alatt szerzett tapasztalat az érzelmeim elrejtésében sokat segített a helyzetemen és talán az is hozzájárult, hogy magától a Nagyúrtól kellett rejtegetnem magam. - És Ön? Ön nem követte a szülők példáját?
Ezen kénytelen vagyok elmosolyodni. Ha valamiben biztos vagyok, hogy soha semmiben nem akartam a nevelőszüleimre hasonlítani – ha valami, a teljes ellenpéldái voltak annak, amivé válni szerettem volna. - Nem volt a legjobb a kapcsolatunk, ők is és én is azt találtam a legjobbnak, ha a lehető legkevesebbet zavarjuk egymás köreit, így a háború kitöréséig én sem voltam tisztában a… státuszukkal – feleltem a kezében pihenő zárt aktára pillantva. – Ha kinyitja azt a mappát, bizonyára láthatja ennek a bizonyítékát: a Drumstrangban kezdtem a tanulmányaim, 3 év után engedték csak meg, hogy Angliában tanuljak és a tanulmányaim befejeztével Londonba költöztem, hogy távol lehessek tőlük, ott nyitottam könyvesboltot egy muglik lakta környéken. - Olvastam az aktáját – nyugtázta a javaslatom. – De nem is azért vagyunk itt, hogy az aktája tartalmát megerősítsük. - Oh – játszottam a meglepődöttet. – Ez esetben miért vagyok itt?
Mr. Dawson ismét rám függesztette komoly, fürkésző tekintetét. Látszott rajta, hogy a megfelelő szavakat keresi a mondanivalójához és olybá tűnt egy pár másodpercig, mintha az én arcomról szerette volna leolvasni azokat. - Miss Beckett, jó okunk van, azt feltételezni, hogy Ön az egyike azoknak a Halálfalóknak, akik megfutamodtak a háború elől és elmenekültek az országból.
Most rajtam volt a sor, hogy várjak egy kicsit a reakciómmal. Csak a hatás kedvéért.
- Ez egy… meglehetősen erős vád, Mr. Dawson – felelem a mellkasomhoz emelve a kezem, de az ujjaim alatt lustán dobban a szívem továbbra is. Nem ez az első alkalom, hogy ez a vád ér, és sajnos teljes mértékben magam előtt sem tudom tagadni az igazát. A különbség mindössze annyi, hogy nem a háborútól futamodtam meg, hanem pont akkor voltam kénytelen beismerni életem legnagyobb kudarcát, amikor Voldemort ismét hatalomra tört. – És ha nem haragszik meg, a távozásomnak semmi köze nem volt se a háborúhoz, sem a Halálfaló létemhez. Egy elrontott mondat volt mindössze, de Mr. Dawson csak erre várt.
- Tehát beismeri, hogy Halálfaló volt? - Erről szó sincs – nevetek fel hitetlenkedve. – Egy könyvesbolt tulajdonosa vagyok, a legnagyobb bűn, amit elkövethettem, talán egy-két tiltott könyv értékesítése lehetett volna, de ismétlem, nem a háború miatt hagytam el Angliát és nem azért, mert a Sötét Nagyurat szolgáltam volna. - Akkor miért tűnt el a Roxfort ostromát megelőzően az országból, Miss Beckett? Lesütöttem a szemem és magamban elszámoltam háromig.
- A Szent Mungó Ispotályban egy komoly mentális betegséget diagnosztizáltak nálam, ezért hagytam el az országot. Egy másik intézménybe küldtek Olaszországba, ahol tudták kezelni az… elmezavarom – ismertem be elhaló hangon, hagyva egy pillanatot az aurornak, hogy felfogja, amit mondok. - Elmezavar? – ismételte, óvatosan magához véve az aktám és ismét belelapozva. - Ha gondolja, papírokkal tudom bizonyítani, hogy évekig kezelés alatt álltam, majd Sperlonga városában telepedtem le, hogy közel maradhassak az ispotályhoz szükség esetén. Tavaly gyógyultnak nyilvánítottak, így elhatároztam, hogy visszatérek.
Végülis ezzel a történettel nem is hazudtam.
Valóban elmezavar miatt hagytam el az országot, de nem kellett hozzá medimágus, hogy ez egyértelmű legyen. Ha nem a háború, a saját elmém pusztított volna el, ha nem az Azkabanban kötöttem volna ki, akkor bizonyára a Szent Mungóban tengetném a napjaim.
Többször próbáltam elvenni a saját életem, ez igaz, de valami mindig közbejött és olybá tűnt az élet minden tervemet keresztbehúzta, bármit is próbáltam megvalósítani. 11 évesen hónapokig vártam a levelet Roxfortból, hogy végre magam mögött hagyjam a családot, amit rám kényszerítettek, csak hogy kiderüljön a Drumstrangba fogok járni. Amikor már éppen kezdett körvonalazódni, hogy hogyan szökhetek meg az iskolából, átírattak a Roxfortba, hogy Leon és a társai szemmel tarthassanak. Ekkor váratlanul beleszerettem a mostohatestvérembe, aki boldoggá tett és idővel össze akarta kötni az életét velem. Már az esküvőt terveztük, amikor az Exmemoriam és az apja elvette tőlem.
Amikor azt hittem nem lehet rosszabb, a Nagyúr visszatért és seregébe szólított, nekem pedig engedelmeskednem kellett. Felcsillant a remény, hogy Leon gyógyítható és az enyém lehet, de mielőtt sikerült volna, elvette a szülei választottját és én… én… nem bírtam tovább. Minden macskakő, minden felhő, fuvallat, íz, hang és arc tele lett a tehetetlen kétségbeeséssel amit éreztem, sötét szobámba zárkózva is azt éreztem, hogy elemészt minden amire emlékezek, minden ami valaha történt velem, minden amit gondolni tudok egy helyre vezetett: zsákutcába.
A könyvesboltba egy idegen érkezett, akit egy olasz kapcsolat küldött és mindegy Lotte hányszor küldte el, nem tágított. Kiderült, hogy szükségük van rám egy frissen felfedezett könyvtár katalogizálásához, én pedig belekapaszkodtam a lehetőségbe, megfogadva, hogy nem nézek vissza. Eddig tartott ez is.
Londonban lenyugodtak a kedélyek, a háború véget ért és Lotte könyörgött, hogy térjek vissza, vegyem vissza a boltot. Soha nem volt tehetsége a bűnözéshez.
Én pedig azt érzem, hogy tényleg gyógyult vagyok. Voldemort és Beckették halottak, Leon eltűnt, a Jel felszívódott, már nem vagyok többé Halálfaló - minden ami meghatározott, korlátozott vagy fenyegetett lassan felszívódott, én pedig végre fellélegezhetek.
A magam ura vagyok, először életemben.
- Mindenképpen utána fogunk nézni a kezelésének Miss Beckett - szólalt meg hosszas aktaböngészés után ismét Mr. Dawson. - Ne lepődjön meg, ha esetleg a kollégáim keresnék a következő hetekben. Hol találhatják meg Önt? Gyorsan a tárcámért nyúlok és kihúzok belőle egy kártyát.
- A Melyn Moonban töltöm az időm nagyrészét - tolom oda neki a cetlit, amit elvesz és tanulmányozni kezd. - Jól gondolom, hogy végeztünk? - Egyelőre igen, Miss Beckett. Távozhat - int a pálcájával a kis kihallgató ajtaja felé, ami engedelmesen kitárul a megfelelő szó hallatán, én pedig felállok és kisétálok a Minisztériumból, hogy nem csak új lapot vagy fejezetet, de új könyvet is kezdjek az életeben.
Jellem Soha nem volt arra lehetőségem, hogy kifejezzem önmagam, nem is volt rá igény. A háború előtt a jellem egy veszélyes luxus volt, kiszámíthatóvá és kihasználhatóvá tett volna, amit nem engedhettem meg magamnak amióta az eszemet tudtam. Ha bármiről tudták, hogy fontos nekem, azt elvették, tönkretették, ellehetetlenítették. De ahogy elhagytam Angliát, ahogy egyre inkább megszerettem Olaszországot, az embereket, a hangulatot, a mindent átszövő történelmet, mintha kivirágoztam volna. Nem mondom, hogy már teljesen kiismerem magam az érzelemmentes, kötelességtudó Halálfaló álarcom nélkül, de… talán idővel. Most mindenre nyitott vagyok, a kapuk amik eddig hét lakat alatt feszültek, végre kitárultak és én néha kikukucskálok rajtuk. Ami biztos, hogy szélsőséges vagyok, érzékeny és félénk. A legkisebb ballépés, egy rossz emlék, egy furcsa nézés és már kattan is a helyére egy álarc, ami mindent elfedhet. Sok álarcom van, sok évet töltöttem azzal, hogy a helyükre illesszem őket, mert megvédtek a szörnyűségektől amiken keresztülmentem, amiket elkövettem. Manapság viszont az újabb álarcok helyett inkább a levetkőzésükön dolgozok, azon hogy meg tudjak bízni másokban, hogy meg tudjak bízni magamban. Apróságok
mindig || + könyvek, olvasás + régiségek: antik dolgok, történetek a múltból + kávé + lovaglás, Dementor + meglepetést okozni (az öltözetével, tudásával, figyelmességgel)
soha || - hímsovinizmus - fekete talár, maszkok, vér (Halálfaló létre emlékeztető dolgok) - merengő - Mr. és Mrs. Beckett - ostoba és/vagy erőszakos emberek
hobbik || olvasás, lovaglás, üzletelés, új helyek felfedezése
merengő ||A legszebb emlékem… Itt azt szeretnéd hallani, mikor voltam a legboldogabb, igaz? Az eljegyzéskor. Karácsony este a vacsora után Leon szőrmébe burkolt és kivitt a kertbe sétálni. Éreztem ahogy a fagy csipkedi az arcom és a levegő égeti a tüdőm ahogy nevettem, míg ő a hóban fekve angyalokat gyártott. Aztán egyszer csak ott termett előttem, a térdén állva és előhúzta a gyűrűt a kabátja zsebéből… Soha nem voltam még olyan boldog mint akkor. A legrosszabb emlékem, amikor rájöttem, hogy nem emlékszik rám. Ahogy kiabált velem, ahogy nem értette mit keresek a szobájában. “Ne érj hozzám!” ordította, amikor meg akartam fogni a kezét. Szó szerint éreztem, ahogy a szívem összetörik.
mumus || Mr. Beckett. Deliah a mai napig nehezen küzd meg egy-egy mumussal
Edevis tükre || a jelenlegi énjét látja, mögötte homályos alakok kavarognak, még nem tudja mit is akar.
százfűlé-főzet || Ragacsos, fekete és keserű. Olyan, mint egy nagyon erős kávé.
Amortentia || Fenyő, tengervíz, citrom.
titkok || Halálfaló volt; többször is megpróbált végezni magával.
azt beszélik, hogy... || Deliah több tiltott könyvet birtokol, mint bárki más a világon.
A család
apa || Ismeretlen, feltehetőleg aranyvérű. Nevelőapám a híres és nagyra becsült Mr. Ceasar Beckett, aranyvérű varázslónemes, nem mellesleg halálfaló volt. A háborúban halt meg, gyűlöltük egymást.
anya || Ismeretlen, feltehetőleg aranyvérű. Nevelőanyám Delafloria Gordon Beckett, hírhedt varázslófeleség volt. Férjével együtt halt meg a háborúban, amennyire lehetett megkeserítettük egymás életét.
testvérek || Valószínűleg nincsenek. Mostohatestvérem: Leonard Boyd Beckett, 36 éves. Tinédzserként egymásba szerettünk, a kezemet is megkérte, de mivel a család nem támogatta a döntését az apja Exmemoriammal sújtotta és ellenem fordította. Évekig próbáltam visszahozni az emlékezetét, sikertelenül. A háború előtt megházasodott és azóta nem láttam. A háborút követően feltehetőleg elhagyta az országot, hogy ne lehessen felelősségre vonni a Halálfalóként elkövetett bűneiért.
állatok || Dementor, a fekete csődör, akit évek óta lovagolok.
Családtörténet ||
A Beckett család egyike a legrégebbi varázslódinasztiáknak Angliában, bár nagyobb jelentőséget nem tulajdonítanak nekik, hiszen a legtöbb történelminek mondható eseményből igyekeztek kimaradni, inkább csak megfigyelték a többiek „játékát a pálya széléről”.
A saját családomról, szüleimről sajnos nem tudok sokat, de a Nagyúr és a „szüleim” elszólásaiból több apróság kiderült: minden valószínűség szerint franciák voltak és aranyvérűek, apám keresztneve Gabriel lehetett. Valószínűsítem, hogy azért titkolták mindig a származásom, mert valaha ez mentette meg az életem és ez az oka annak is, hogy halálfalónak neveltek, hogy értéket jelentettem Voldemort számára. De ez persze csak találgatás, talán soha nem fogom tudni biztosan.
Külsőségek
magasság || 177 cm
testalkat || kicsit vékonyabb az átlagostól
szemszín || barna
hajszín || szőke
kinézet || Törékeny alkatú, de mióta külföldön él magára szedett pár kilót és a korábbi sápadtságán is sokat segített az olasz napsütés, a tengerparton töltött idő. A legfeltűnőbb vonása a szemeiben rejlik, tekintete élénk, kifejező, egyesek szerint kifejezetten igéző. A haját legtöbbször leengedve hordja vagy egy kontyban a feje tetején, hogy ne legyen útban. Sminket alkalmakkor használ inkább, a mindennapokban megelégszik egy szempillaspirállal és némi ajakírrel. Öltözködésében mindig nőies, kerüli a sötét színeket, mert a háború előtti életére emlékeztetik. Általában nem fed fel sok bőrt nyáron sem, a hátát semmilyen körülmények között nem mutatja senkinek, hiszen itt található a felszívódott sötét jegy hege.
Tudás és karrier
pálca típusa || 10 hüvelykes, nyárfa, egyszarvúszőr mag.
végzettség || Dumstrang 3 év, Roxfort 4. évtől, főiskolára nem íratta be a család, Deliahnak pedig nem volt rá igénye. A Roxfortban a Hollóhát házat erősítette.
foglalkozás || a Melyn Moon könyvesbolt tulajdonosa, könyvszakértő Tanulmányai után kis könyvüzletet nyitott London egyik félreeső, muglik lakta negyedében, de gyakran bízza az üzletet egyetlen alkalmazottjárara, Lottéra. A háború előtt közvetlenül külföldre költözött és ott tevékenykedett: főleg a fekete piacon nyújtott könyvszakértői szolgáltatásokat, amiket a könyvesbolt mellett folytatni tervez Londonban is.
varázslói ismeretek || A Beckett család birtokán a családi könyvtár könyveit és tekercseit bújta egész ifjúságában, így tudása széles körű. A Drumstrangban éltanuló volt, a roxforti tanulmányait illetően, mindenből Kiválóan teljesített, kivéve Gyógynövénytanból (Várakozáson felüli). Halálfalóként bizonyított a nonverbális varázslatok terén, valamennyire ért az okklumenciához, ezt továbbra is fejleszti. Kiváló párbajozó, imád különleges átkokat és ártásokat megtanulni.
Egyéb
avialany || Ieva Laguna
|