A büszkeség műve

[●2002. 05. 05. ●]

Egy ingyenélő álomevő,
egy jövő nélkül ébredő ember lettem, míg önmagam kerestem.
Akinek minden törekvése megfakult
és önmaga ellen fordult minden tette, ami megsebezte.

●2002. 05. 05. ●

[2002 május 05. ● TESÓ & JASPER ●⭃ A büszkeség műve ⥷tükörképem]

2002 május 05.
● TESÓ & JASPER ●
⭃ A büszkeség műve ⥷
tükörképem

Te vagy a súly, ami húz, ami elnyeli mindenem.
Te vagy a sors és a vég, a fekete részem!

Idejét sem tudom, mikor jöttem ki az Abszol útra Aidennel vásárolni. talán még kamaszkölykök voltunk, és már elég nagyok ahhoz, hogy szülő nélkül is megoldjuk a vásárlást. De már akkor eléggé más társaságban mozogtunk, Aidennek ott voltak Godswellék, nekem meg Myles-ék, akikkel együtt bandáztam, és végül is már akkor is tőlem volt harsány a macskaköves ódon utca, meg attól, hogy hülyeségeket csináltunk az előtt is, hogy elkezdődött volna a suli.
Aidenre sandítottam, ahogy mellettem cigizve lépkedett, és valahogy mégis olyan jó érzés volt végre veszekedés nélkül egy kicsit ellenni egymással. persze nem mintha ezt bevallottam volna neki, de hát úgyis érezte, ahogy miden mást is éreztünk egymással kapcsolatban. Még ha messze is voltunk szavak nélkül kommunikáltunk valami olyan megmagyarázhatatlan és furcsa módon, amit le se tudtam vonla írni. Lehet csak átjárt akkor a szentimentalizmus, ahogy a májusi, kellemesen és szokatlanul napos, és nyugodt utcán lépkedtem mellette, zsebredugott kézzel.
Furcsa volt néha-néha megint úgy belebotlani, hogy ott volt vele Elliot is.
- Magyarázd már el, hogy miért pont Afrika? - tettem fel neki a kérdést megint, és komolyan hitetlenkedve bámultam rá. - Már nem azért de téged egy olyan hülye autóban elépzelni elég röhejes a kis terepszínű cuccokban. Főleg mert tuti rinyálni fogsz mert az arcodba fújja a szél a homokot és tönkre megy a hajad - bámultam rá jelentősségteljesen, miközben követtem az egyik boltba ahol ilyen túracuccokat árultak.
Közben én elgondolkodtam azon, hogy vajon anyám megint rá fog-e ülni Donutra, mint legutóbb. Volt egy olyan érzésem, hogy az a macska direkt szerette anyát piszkálni, hogy felvette a bútorok színét és teljesen beleolvadt a környezetbe. Sosem értem meg, hogy miért pont ezt a kaméleon macska maradt a nyakamon, de valamiért nagyon szimpinek tartott.
- Ha megesz téged egy oroszlán az nekem is fájni fog, szóval vigyázz a seggedre - tettem hozzán fontoskodva egy fintorgás kíséretében, miközben unottan nézegettem a mindenféle túracuccokat, miközben egy két eladó lány kifejezetten nagy szemekkel bámult engem, meg Aident is. Gondolom nehezen egyeztették össze a cigizős énemet a lapokról, a normális énemmel. Ha vitrol nem nőszerű lény lett volna, biztos, hogy betörtem volna a fogait párszor, de ennyire azért úriember voltam, hogy nőket sosem bámttottam.
- Egyébként egyfolytában azzal zaklat, Elliot mikor költözik be vajon hozzánk. Légyszi állítsd le.
Igazából nem is nagyon tudtam anyának a gondolatait erről elterelni. Nirát még nem mertem neki felhozni, mert raylát látva is fájdalmasan felpörgött, pedig mi talán tényleg nem voltunk többek, mint barátok, némi extrával? Visszagondolva, úgy éreztem, hogy csak én szerettem őt annyira, hogy egyfolytában azon voltam, szeretném azt a dolgot kettőnkkel. Komolyabban. Még Esthert is dobtam érte, anniyra akartam változni érte, és úgy éreztem, hogy nem bagyok neki sosem elég jó. pedig ha kellett volna neki, akér menedéket is adhattam volna, anyám meg még azt is elintézte volna, hogy az ő anyja rendes kezelést kapjon. De ez a hajó elment, kár lett volna tovább ezen keseregni.
Közben éreztem, hogy a pálcám már megint fájdalmasan gyengén lüktet a farzsebemben, amitől összeszorult a szívem. Túlságosan legyengült. Miattam gyengült le, és már képtelen voltam újra harmóniába kerülni vele, miközben már nem téptem magam Chrissie és apa árnyékain, hiába voltak a gondolataim tele velük a nap bizonyos szakaszaiban.  Egyszerűen csak belefáradtunk egymásba. És mégsem voltam képes rászánni magam, hogy belépjek Ollivanderhez egy új pálcáért. Aiden persze jól ki is akadt mindig, mert akárhányszor használtam megsebzett, hol jobban, hol kevsébé.
Pedig neked szárnyalnod kéne, Ben. Ahogy régen.
Suttogta Chrissie a fülembe, mire megráztam a fejem és egy béna szafarikalapot dobtam Aiden felé vigyorogva. Aiden ízlésének túl ronda volt, de én csak vigyorogtam rá.
- Tessék ebben tuti nem kapsz napszúrást -

[a büszkeség műve]

a büszkeség műve

2002. május 5.
Sophie
 
„perfeciton
progress”

Régen vettem magamnak bármit is. Talán azért, mert rendszerint untatott a ruhavásárlás, most viszont egyenesen kötelező volt valamit beszereznem magamnak. Anyám fogalmazott így, mikor közölte, hogy a szokásos májusi kirándulás alkalmával ezúttal Skóciába megyünk. Egy kisebb listát is összeállított arról, hogy mégis miket kell megvennem… de már a bakancsoknál leragadtam. Nekem az összes ugyanolyannak nézett ki… nem tudtam megállapítani jó-e a talpa vagy rendesen tartja egy a bokámat. Lassan tíz perce álltam a kezeimben bakancsokkal, s egyre jobban vágytam a cigire, amit nem szívtam el az üzlet előtt, mondván, hogy csak gyorsan megveszek mindent.
Anyám meghívta Sophie-t is, bár neki még nem szóltam. Egész egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy kibökjem, akar-e velem egy sátorban aludni. Már a puszta gondolattól is bizseregni kezdett a testem. Nem akartam túl izgatottnak tűnni, így megvártam, míg ez az álmodozás némileg lenyugszik bennem. Bár most szívesen idéztem fel, nem mintha segített volna a vásárlás okozta stresszen.
Kicsit megremegtem a nikotin hiánytól… és ha nem hallom meg azt a jellegzetes orgánumot, amint azt mondja: – Ha megesz téged egy oroszlán az nekem is fájni fog, szóval vigyázz a seggedre. – Azt azonnal beazonosítottam, hogy az egyik Fraser az. Egészen hasonló hangja volt Benjaminnak és Aidennek, de az eltérés azért érzékelhető volt. Aiden kimértebben, komolyabban beszélt, szebben formálta a szavakat. Ben viszont kicsit csapongóbb volt ezen a téren is. A fogalmazásbeli különbségről nem is beszélve. Szóval a fiatalabb fiú beszélt, a tekintetem azonnal Aidenen állapodott meg. Olyan régóta hiányzott a társasága. Éppen barátok kezdtünk lenni, mikor kiköltözött Elliottól és nem hallottam róla többet… pedig szívesen az arcába dörgöltem volna, milyen hülye, hogy veszni hagyja a kapcsolatukat.  Úgy éreztem szeretik egymást. Jobban, mint én valaha is szerettem Cassent.
–  Egyébként egyfolytában azzal zaklat, Elliot mikor költözik be vajon hozzánk. Légyszi állítsd le.
Hogy mi? Erre most már ledobtam a bakancsokat. Hallottam, hogy az egyik eladó be is szól valamit, de nem érdekelt. Lehet, hogy mocskosul pletykás vagyok… rosszabb, mint a szomszédasszonyunk, akkor is érdekelt, miről beszélnek. Mire odaértem Ben éppen egy szafarikalapot vágott Aiden irányába kaján vigyorral a képén.
– Tessék ebben tuti nem kapsz napszúrást.
Ekkor köszörültem meg a torkomat. Megvártam, míg esetleg rám néznek. A tekintetem – egy rövid intést követően – megint Aidenre vándorolt. Furcsa érzés volt három hónap után újra látni… mintha kicsit megváltozott volna. Erősebbnek látszott.
– Hello, Fraser… – köszöntem, aztán Benre pillantottam. – Benjamin. – Biccentettem felé, majd az Aiden kezében lévő kalapra méztem. Nem igazán tudtam elképzelni benne… mindig olyan furcsán kirittyentettnek tűnt, amikor együtt lógtunk. – Csinos… – köszörültem meg ismét a torkomat.
– Szóval… Elliot?

[2002. május 5.outfitI'm just fuckin' lucky I was born with it]

2002. május 5.
outfit

I'm just fuckin' lucky I was born with it

El se hiszem, hogy az öcsémmel kell mennem vásárolni. SOkkal jobban ellettem volna, ha Elliottal megyünk, de anya valamiért nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy töltsünk együtt egymással egy kis időt. Ő meg gondolom éppen elrabolja ELliotot, és rátukmál mindenféle drága szafariruhát valahol máshol, mert ő most nagyon anyósszerű akart lenni. Szinte fáj látnom, hogy így túlpörög, már csak azért is, mert apa nélkül csinálja ezt. Olyan volt így anyám, mint egy szárnyatlan madár, akinek hiányik a másik fele, és ez baromi magányossá tette őt a szememben. De gondolom Benjaminéban is.
Anyát igyekszem kerülni, néha még most is fáj ránéznem, fáj a húgom tükörképét megpillantanom benne, és akkor úgy érzem berobban minden seb a testemben, és egyszerre vérzek mindenhol. És mér megint csak futni akarok, elmenni tőlük,  aháztól, az otthonomtól, jó messzire úgy, hogy sose jöjjek vissza. Pedig azt hiszem nem kellene ezt tennem. Hiszem? Tudom. Én mindig tudom, hogy nem kellene menekülnöm. De én nem vagyok olyan bátor, mint Bejmain. Nem. Én mindig is gyáva voltam. Elllotra gondolok, és arra, hogyan is nézhet most ki anyám mellett egy próbafülképeb. Gondolom rohadtul élvezik mind a ketten a szitut. Én meg lehettem egy bébiszitterféleség.
benjamin meg csak pofázik, szinte máris érzem, hogy szívja le az energiámat. De nem kéne dühösnek lennem rá. Sőt, inkább baromira örülök, hogy olyan... Nagyjából, mint régen. Csak egy kicsit szerencsétlenebb. De ez is csak az én hibám.
- Magyarázd már el, hogy miért pont Afrika? Már nem azért de téged egy olyan hülye autóban elépzelni elég röhejes a kis terepszínű cuccokban. Főleg mert tuti rinyálni fogsz mert az arcodba fújja a szél a homokot és tönkre megy a hajad. - Égnek emelem a tekintetemet, miközben belépünk  aboltba. Komolyan, akartam én ezt? Nem, nagyon nem. Persze ha már itt voltam a lehető legmenőbb cuccokat akartam megszerezni magamnak. Egy normális Fraser mindig ügyel a legjobb megjelenésre... AMi az öcsémről nem lehetett sosem elmondhatni.
- Talán mert anya úgy gondolta nagyon romantukus lesz, és talán megkéri a kezem? - kérdeztem enyhén eltúlozva  adolgokat, majd odaléptem ahhoz a részhez, ahol a legdrágább cuccok voltak. A stílus az fontos volt. És én mindig is adtam magamra. - Egyébként meg ne legyél már gyerekes, Benjamin. Túlságosan fjdalmas veled egyszerre mutatkoznom. Bár ha kettőnkre néznek inkább engem gondolnak a hülye kviddicsesnek. Te túlságosan ágrólszaakdtan nézel ki - oltom le az öcsémet, majd csak úgy rákacsintak az eladókra, hogy ezzel is idegesítsem a kis büszkeségét. De na, imádtam a vérét szívni.
Közben ahogy nézeklődtem, és nagyjából kiválaszottam a legmegfelelőbb cuccot, felém hajít benjamin egy ocsmány szafaris kalapot, mire egy undorodó fintorral elkapom és azzal a lendülettel le is tenném, de hallom, hogy valaki megszólal, és egészen imserős hangon.
– Hello, Fraser… Benjamin - odafordulok ahonnan jött, és egy félmosoly kíséretében konstatálom, hogy Jasper Flynn az. Iagzából egészen jól kijöttünk. Már amikor nem volt a közelben Avery és nem kapott valamilyen fura féltékenységi rohamot, csak mert az apjával voltam.
- Nahát, Flynn. Micsoda meglepetés - biccentek felé. Kissé furcsán feszült volt az arca, ezért aztán nem nagyon tippelek meleg baráti csevejt tőle. Meg van az előnye annak, ha valaki ilyen jól imseri az embert. 
- Csinos - bök a kezemben lévő kalapra, mire megint vágok egy grimaszt és fisszadobom Benjamin felé.
- Tudom, hogy jól állna, de ez a szín benjamin szeméhez jobban passzol - jegyzem meg szúrósan, majd visszafordulok Flynn felé. Egészen megható barátság kezdett kialakulni közöttünk, és igazából nem is bántam. Sokkal inteligensebb volt, mint Godswell és a csőcseléje.
- Szóval... Elliot? - kérdezi, mire megvobom  a vállam.
- Elliot tök jól van. Éppen egy kis nyaralást tervezünk - billentem oldalra a fejem. Nagyon kívácnsi vagyok mikor akad ki. - Meglovagoljuk Afrikát, csak a szokásos

[2002 május 05. ● TESÓ & JASPER ●⭃ A büszkeség műve ⥷tükörképem]

2002 május 05.
● TESÓ & JASPER ●
⭃ A büszkeség műve ⥷
tükörképem

Te vagy a súly, ami húz, ami elnyeli mindenem.
Te vagy a sors és a vég, a fekete részem!

Szinte áramlik Aidenből a minek vagyok én veled érzés, de ha már ekkora hullámokban tolja felém a negatív energiákat én meglovagolom őket. Már csak azért is mert amúgy is imádok szörfözni. Inkább csak kiélévezem a helyzetet, hogy végre kissé normálisan is együtt töltünk valamennyi időt, ha már ő úgy összenőtt Elliottal, én meg amúgy is hentelem magam a kviddicsezés miatt. Néha még meg-meg sajdul a vállam amit eltört az a szemét Godswell, de annyira nem fáj, hogy ellehetetlenítené a játékomat. AMinek végül is örülök, Aidenből kinézném, hogy Madame Pomfreyre gyújtja a gyengélkedőt, ha nem varr össze. Bármennyire is akarja magát kiismerhetetlennek hinni, ismerem, mint a rozsdás galleont.
Tudom, hogy fárasztom a szófosásommal, de szeretném neki is és anyának is megmutatni, hogy jól vagyok. Mármint jobban. Egy kicsit. Meg persze inkább csak elvagyok azzal, hogy Nira kellően felháborgatta az érzelmi világomat, másrészről meg a legtöbb edzésemre elviteti magát velem a macskám is. Még midnig nem sikerült rájönnöm, mi a francért tud kaméleonkodni, de folyton beleolvad a kviddicses edzőcuccomba, így mindig magammal viszem. És csak fogja magát leül a kispadra és nyávogva sütteti magát. Fánk kifejezetten furcsa lény volt, de legalább összebarátkozott Cleoval is. Velük és Aidenékkel kicsit visszatért az elbaszott élet a házba. És én klezdtem elhinni, hogy kezdünk egyenesbe jönni. Valamennyire.
- Talán mert anya úgy gondolta nagyon romantukus lesz, és talán megkéri a kezem? - kérdezte, mire én csak felhorkantam. Aident régebben tudtam volna elképzelni egy házasságban, de abba is olyan karót nyelt lett volna, mint  a pöcke, ha Elliot mászkált körülötte.
- Aiden, te egy házasságban is ugyan olyan unalmas lennél, mint most. Amúgy sem vagy az a típus - forgattam meg a szememet, miközben mindenféle cuccot a kezembe vettem és megtaperoltam. Túl kíváncsi voltam na. Igazából Aidennek kerestem valami menőt, mert ő úgyis a legdrágább cuccot akarta magának megvenni. Azért nekem is volt jó ízlésem, még ha elég lazán is öltöztem.
- Egyébként meg ne legyél már gyerekes, Benjamin. Túlságosan fájdalmas veled egyszerre mutatkoznom. Bár ha kettőnkre néznek inkább engem gondolnak a hülye kviddicsesnek. Te túlságosan ágrólszaakdtan nézel ki - Erre kinyújtottam rá a nyelvemet, hogy a lehető legfelnőttesebb módon támasszam alá az amúgy sem igaz... Na jó egy kicist igaz... állítását. Nem voltam gyerekes. Csak nem vettem mindent olyan halálosan komolyan mint Aiden.
- Csak féltékeny vagy, mert sokkal unalmasabb vagy nálam - vágtam vissza. A kviddicses megjegyzésére sértetten horkantam egyet. - Inkább örülnél, hogy egy olyan népszerű valakihez hasonlítanak, mint amilyen én vagyok.
Igazából engem is idegesített az a cikk. Főleg, mert csak akkor gyújtottam rá, minden évben, amikor Aiden eltűnt, és a többiek meghaltak. De utóbbi időben nem csináltam már ezt. Amúgy is visszaadtam neki az öngyújtóját. Főleg akkor utáltam ezt, amikor Aiden köcsög haverjai estek nekem az ostrom utáni években. Érezte, én mi volt Aidenben. Önutálat, meg ennek midnen formája. De igazából tudtam, hogy élevzi, hogy együtt vagyunk. Ez persze nem jelentette azt, hogy kedvesek és bájosak lettünk volna egymással. Még akartam volna neki modnani valamit, amikor besodródott Flynn a képbe. Azóta nem is láttam, amióta összeverekedtünk valami írekkel. De Azt tudtam, hogy egészen jó haverok lettek Aidennel. Csak a bátyám rohadtul gyáva ha normális kapocslatokkal találkozik, és inkább kimenekült belőlük.
- Hát helló Flynn - húztam laza vigyorra a számat. Inkább nem kommentáltam Aiden beszólását, csak elkaptam reptében a kalapot, majd ledobtam valahova, az eladók nagy örömére és közelebb léptem hozzájuk.
- Elliot?
- Meglovagoljuk Afrikát, csak a szokásos
- Meg egynást is - szúrtam közbe szemforgatva, majd közelebb léptem az egyik válfás polchoz, és egy egsézen Aidenesen elegáns darabot hámoztam ki onnan, Aiden felé dobva. Közben hallottam, hogy ezek ketten beszélgettek, meg hogy valaki megint belépett az üzletbe, mire kíváncsiságból odanéztem, és egy meglehetősen dühös ember bámulta Flynn hátát.
- Hé, Flynn, te vonzod a dühös íreket? - biccentettem a bold közepe felé.

[a büszkeség műve]

a büszkeség műve

2002. május 5.
Sophie
 
„perfeciton
progress”

Talán iskolás korunk óta nem láttam egymás mellett Benjamint és Aident. Valahogy nem bántam, a két srác együtt nagyobb káosz volt, mint Fraser önmagában. Fraser... mármint Aiden. Bent csak Bennek szólítottam. Nem tudom miért, miközben ugyanaz a vezetéknevük. Na mindegy... kit érdekel. A név az csak név.
- Elliot tök jól van. Éppen egy kis nyaralást tervezünk - közölte Fraser, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Amikor dobta Elliotot, vagy Elliot őt, eléggé kiborultam. Nem tudom miért... talán mert a kezdtektől fogva úgy tűnt összeillenek. A közöttük lévő tizenéves korkülönbség, mintha nem is létezett volna. Elliotra, mint felnőtt nehéz volt tekintenem. Túl normálisan állt hozzánk, nem volt ellenem, nem szigorúskodott. Mióta az a Forest pasas kilépett a képből, egészen megváltozott. Fraser jó hülye is volt, hogy hagyta veszni a jobbik felét. - Meglovagoljuk Afrikát, csak a szokásos.
- Mi a szar? - szaladt ki a számon. Egy pillanatra csak bámultam Fraserre, azt kívánva, bár rágyújthatnék az üzlet közepén.
- Meg egynást is - jegyezte meg Ben, ahogy Aiden felé passzolt néhány ruhadarabot... mindegyik olyan volt, mint a 20-as évekbeli tudósok, akik egyiptomi sírokat ástak. Persze a legtöbb benyelte a múmia átkát, aztán jól meghaltak. De azért szép kis foglalkozás volt.
- Ti dugtok megint? - Fraserre pillantottam ismét. Azt várva, hogy esetleg valami magyarázattal szolgál, ha már egyszer a hátam mögött megint összejött Elliottal. Oké, nem voltunk nagy barátok, de néha-néha megittünk egy sört vagy cigiztünk együtt. Reméltem, legalább felbukkan és elmeséli, mi van vele. - Vagy ez valami komolyabb? - Értetlenkedtem. Jó tudom... én sem jelentettem be neki Sophie-t, de könyörgöm. Ez azért egészen más dolog volt.
- Hé, Flynn, te vonzod a dühös íreket? - kérdezte Ben, s ahogy megfordultam azonnal megpillantottam a nyúlánk testet, a komor arcot, a szakadt göncöket. Vincent. Régóta nem láttam... talán elveszítette a nyomomat, miután távolabb kerültem Averytől. Azt hitte, rajta keresztül tud majd bántani, csakhogy ő visszaköltözött az igazi apjához, az élete egészen más irányt vett. Kétlem, hogy a muglik világában, a Roxforton kívül a nyomára tudott bukkanni.
- Ne... - motyogtam. Nem akartam szerencsétlennek tűnni, egész egyszerűen mégis megrémített Vincent. A pálcáját sem kellett előrántania, csak óvatosan hátrálni kezdtem, egészen addig, míg Fraser hátamögé nem kerültem. Ő már egyszer megvédett tőle. Tudta, hogy bántott... tudott róla mindent, mert sörözés közben olyan részletesen avattam be, ahogy egy ember csak a legjobb barátjával tette meg.
- Jasper... hát nem akarlak bátnani... - villantott meg egy kegyetlen mosolyt, majd előrántotta a pálcáját. Gyors mozdulattal altatta el az eladót, majd elsötétítette az egész üzletet. - Előbb végig nézheted, ahogy a barátaid kapnak ezt-azt tőlem... - Tette hozzá és Benjaminra fogta a pálcáját. A következő mozdulattal azonban Aiden felé legyintette a pálcáját: - Cutler!

[2002. május 5.outfitI'm just fuckin' lucky I was born with it]

2002. május 5.
outfit

I'm just fuckin' lucky I was born with it

Fáradt sóhajjal veszem tudomásul, hogy az öcsikém még mindig nem változott. Mármint abban az értelemben nem, hogy imád feleslegesen meglovagolni olyan témát ami amúgy tökre értelmetlen. Néha kicist sajnálom, hogy nem jutott annyi ész neki, mint nekem, de hát ez van. Én voltam ebben a gyorsabb. Benjamin meg csak egyszerűen Benjamin volt. Még azok után is, hogy miket tettem vele. Néha. Néha nem gondolok a múltra. Ez egy kis változásnak is betudható nem? Nincs már senki sem az életembe, aki követ dobna a vízbe, és felzavarná annak a hullámait. Ó, nem, nincs senki. Feryll kölyke tartotta a szavát eltűnt az életemből. Én meg kurvára nem akartam megkeresni, még a végén megint valami bajt hoznék a családomra. Nem. Jó nekem most így. Jó nekem, hogy lassan minden második nap gondolok arra, hogyan tettem tönkre őket.
Vajon benjamin mmit érezhet? Milyen ostoba kérdés. Pontosan tudtam, hogy mit érzett. És ezért nem értettem. Mert sosem gyűlölt. És tudtam, hogy sosem lenne rá képes, hogy bárkit is gyűlöljön. Nem, ez az én keresztem volt. gyűlölni, hazudni, megvetni másokat, és áttaposni rajtuk. De nem bántam. Benjamin miatt nem bántam. Mert neki jól állt a fény, én pedig maradtam az árnyékban. Hogy onnan vigyázzam a seggét, ahogy minig is tettem. Ahogy tennem kellett volna akkor is.
Én is örülök neki, öcsi. Örülök, hogy kedzett lassan normális hellyé válni az a ház, megint.
Inkább nem kommentáltam azt, hogy leunalmasozott, csak lesújtó pillantást vetettem felé. Csak ki ne ugrolj a bőrödből öcsi, hogy együtt vagyunk. Megforgattam a szememet és unottan matatni kezdtem a választék között, de mindegyik olyan középszerű volt. Közben meg igazából nem iagzán akartam arra se reagálni,a mit Benjamin tudott. Igen, élveztem a kis társaságát a baromságai ellenére. Én igen, utáltam ezt, hogy tudta. Nagyon-nagyon utáltam. De legalább ezt nem dörgölte az orrom alá. Úgy tűnik, voltak dolgok, amikben nem változtunk.
Kívábcsi voltam, Elliot mégis mit szed össze anyámmal, és már alig vártam, hogy jót szórakozzak azon, hogy vett egy halom teljesen felesleges dolgot. Afrika. Anya nagyon romantikus természet volt midnig is, és az egzotikus helyeket kifejezetten annak tartotta. talán épp ezért volt az esküvőjük is apával Santoriniben. Talán ezért fájt egy kicist visszatérni a Tökéletes Kékségbe.
Közben Flynn is betért a boltba. Láttam hogy kifejezetten készül arra, hogy az arcomba ordítson. Flynn mindig is igyekezett a családcentrikus gyereknek lenni a csaja mellett, és meglehetősen nehezen viselte ezek szerint az, hogy ELliottal egy kis időre szétmentünk. Nem mintha sok köze lett volna hozzá, de igazán megható, hogy ennyire szíven viseli a sorsunkat. Komolyan.
- Meg egynást is - szólt bele az öcsikém, mire csak egy lesúlytó pillantással ránéztem, majd visszafordultam Flynn felé, a nyugodt álalrcom mögé bújva, miközben elkaptam a cuccot, amit hozzám vágott. Hmm, ez egészen jó. Örüllök, hogy az öcsém is rendelkezik némi stílusérzékkel, még ha nem igazán ad ennek tanúbizonyosságot. Régi vgású volt és elegáns, és talán ebben még csodásan is néznék ki. Azt hiszem még egy ideig megtartom Benjamint.
- Ti dugtok megint? - kérdezte megrökönyödva Jasper, mire sóhajtottam egyet. - Vagy ez valami komolyabb?
- Tedd vissza az álladat a helyére, Flynn - húztam félmosolyra a számat, majd megvontam a válamat. Sosem voltam az a szószátyár típus, mint Benjamin, úyghogy most sem erőltettem meg magam a  válasszal. - Lehet. De azt hiszem a szexuális életünket nem itt kéne megvitatni, nem gondolod?
Szerettem volna még szívni egy kicsit a vérét és néhány nem szép dolgot az öcsémhez vágni, amikor belépett az a faszfej múltkorról. És ez elég volt ahhoz, hogy Flynn teljesen lefagyjon. Mondjuk sosem volt az a harcos típus, és igazából meg is értettem. Akinek nincsenek meg hozzá a képességei, azok inkább húzzák el a seggüket. Én kifejezetten élveztem a párbajokat, bár nem bocsátkoztam lépten-nyomon párharcba... Nem úgy, mind a drága öcsém. Vincent, vagy ki a fazsom, beteges és tébolyult tekintettel lódult meg felénk, én pedig a lehető leggyorsabban nyúltam a fehér pálcáért, amint ő Benjamint vette célba vele. De a következő pillanatban felém vágta az átkot, én pedig alig tdutam elrántani az útjából magamat és Jaspert. De még így is éreztem, hogy valahol kibaszottul mélyen megvágott.
- A picsába...

[2002 május 05. ● TESÓ & JASPER ●⭃ A büszkeség műve ⥷tükörképem]

2002 május 05.
● TESÓ & JASPER ●
⭃ A büszkeség műve ⥷
tükörképem

Te vagy a súly, ami húz, ami elnyeli mindenem.
Te vagy a sors és a vég, a fekete részem!

Volt valami abban a pillanatban, ahogy az az ír fószer belépett a boltba. A tekintete szinte őrült volt és veszélyes. De ezt csak akkor vettem észre, amikor Jasper felé fordult és szinte megfagyott a levegő. Egy pillanataig tétováztam csak. Mert nem mertem előrántani a pálcámat, és ez elég volt ahhoz, hogy minden összezavarodjon körülöttem. A fószer tébolyultan rám fogta a pálcáját. Nem rémített meg. Legutóbb is ököllel mentem neki egy halálfalónak, aki egy éve tört be hozzánk, aznap, amikor Aiden is hazatért. Éreztem, hogy Aiden is nyugodt és rápillantva tudtam, hogy tudja ki ez. Meg hogy miért akarja Bántani Flynnt. Furcsa volt ez a néma kommunikáció köztünk. De ez elég volt ahhoz, hogy tudjam meg kell védeni a srácot. Sose volt olyan menő a párbajozásban, mint én vagy Aiden. Szebb napjaimon még Aidennél is jobb voltam. De hol van az a srác, akiből auror is lehetett volna? Sehol.
- Előbb végig nézheted, ahogy a barátaid kapnak ezt-azt tőlem... - magyarázta, és egy pillanatra összezuhan bennem minden. A pálcát látom, a ciprus pálcáját, ahogy felém szegezte, ahogy villantak a vörös fnyek, és mindent elborított, minden vörös volt, a sötét falak, apa és Chrissie, a hangom, Aiden nevetése a tompa torz hangok a vörös függönyön túl. Végigzongorzázott rajtam a pánik, de akkor egy éles fájdalom kiragadott belőle. Mert Aiden megsérült. Éreztem a fájdalmát, ahogy a válla a földnek csapódott. Olyan volt, mintha az én mellkasom nyílt volna szét, Mintha an én vérem fojt volna. A fájdalom tüskékként mélyed az én bőröm alá is, ez pedig felrobbant belülről.
Ez a tetves faszfej röhögött, ahogy közelebb lépett Aidenhez, és ránehezedik a kézfejére, amiben tudom, hogy a nyárfa pálcát szorongatta. Én pedig elővettem az én maldokló fenyőmet, szinte éreztem, hogy vergődött a kezeim között én mégis hozzá imdádkoztam. Kérlek ne törj el, kérlek ne szakíts szét, kérlek harcolj velem utoljára, kérlek ne hagyj cserben. Már fel sem tűnt a háttérben sikoltozó eladók hangja, a pálcámat a széles hátra szegeztem.
- Flipendo! - vágtam hozzá az átkot, mire az telibe kapta és elrepítette, bele a próbababák közzé. A varázslat visszaütött rám is a pálca nagyon ellenkezett, de nem érdekelt a remegő jobb kezem. Odaléptem melléjük, és lepillantottam Jasperre. A bátyámra nem merten nézni, mert tudtam, akkor lehet megölöm. Akkor egészen biztos, hogy megöltem volna, ha látom is mit csinált vele. Auz ujjiam szinte elfehéredve fűződtek rá a pálcára.
- Ha hagyod elvérezni véged - szűrtem ki Jasper felé, majd közelebb léptem az eldőlt, szafaris és síruhás próbababák között vergődő fószer felé.
- Mocskos könykök. Megfizettek, mind, mind megfizettek - kántálta a tébolyodott, és hirtelen, olyan kiszámíthatatlan mozdulattal visszacsapott rám egy átkot, amit lehetetlen volt kivédeni, és lehet a pálcám bele is tört volna. Fájt,, zsibbadt és gyűlöltem, de most nem érdekelt. Azt akartam, hogy fájjon neki, hogy szenvedjen. Szinte teljesen konrolalhatatlanná váltam a dühtől.
- Flagellii! - vágtam hozzá a következőt, mire felordított a fájdalomtól ő is és  apálcám is. Dühödten készálódott fel, lerázva magáról a ruhadarabokat.
- Cutler!
- Hasta impetus! - dobtuk egymás felé az átkot, miközben hangos reccsenést, üvegcsörömpölést hallottam és mind a ketten a földre kerültünk. Éreztem valahol lüktetni a vágást a vállam környékén, de felpattantam, és az sem tűnt fel, hogy a pálcám kettétörve pihent mellettem. A földön fekvő vérző sebekkel tarkított, nyöszörgő alak felé trappoltam.
Felrángattam a földről, és a gallérjánál fogva rángattam ki magam után, mintha csak egy ronygbaba lett volna, miközben kiesett a kezéből a pálcája. Kitaszítottam az ajtót, miközben ismét rám akart támadni, de engem nem érdekelt és ököllel estem neki. Egy. Kettő. Egyet Jasper miatt, mert az a beszari magát se tduta megvédeni. Kettő a bátyám miatt. És még kettő. Duzzadt volt az arca, az én öklöm, de leálltam. Nem akartam megölni. Így is beduzzadt a szeme, a szája, hiányoztak a fogai... és ki tudja hány átokheget szerzett. Összeszorítottam az állkapcsomat ahogy lenéztem a földre rogyott. Hátat fordítottam neki, és visszaszavonszoltam magam Aidenék mellé.
- Ha meghalsz én kinyírlak - szakadt ki belőlem a sóhaj, ahol lerogytam melléjük.

[a büszkeség műve]

a büszkeség műve

2002. május 5.
Sophie
 
„perfeciton
progress”

Ki akartam oktatni Frasert, megmondani neki, hogy egy barom. Egyáltalán hogyan jutott eszébe nem küzdeni azért a kapcsolatért? Persze talán ő is a fejemhez vághatná, mert fogalma sincs Sophie-ról, meg hogy milyen boldog vagyok vele… hacsak Benjamin nem mondta el neki, hogy látott minket együtt az évfolyamtalálkozónkon. Mindezen összevesszhettünk volna olyan szerencsétlen, kamaszfiús módon, ahogy annak idején a Roxfortban tettük volna… de megjelent Vincent.
Vincent. Az életem megrontója, az, akitől a legjobban féltettem Sophie-t. Már hónapok óta nem bukkant fel, mégsem aludtam jól miatta. Újra és újra az eszembe jutott. S hát most itt volt, teljes valójában azokkal a fakó, barna szemekkel és úgy nézett rám, mint aki azt várja, hogy most aztán tényleg tönkretehet. Fraser által, Benjamin által… az ő életük elvétele által.
Az átok Aident találta először. Egy sötét varázslat, bár csak említés szintjén tanultuk az akadémián… de ismertem, tudtam mit csinál. Fraser persze felém mozdult, ezért őt találta be olyan élesen. Mélyen vágott a testébe, annyira, hogy a vér azonnal átáztatta a ruháját. A karján, talán kicsit a felsőtestén is.
– A picsába…
A káromkodására összerezzentem. Fájdalmasan csendült ugyanis, én pedig pánikba estem. Éreztem, hogy ott, térdre esve a rántástól egészen megkövül a testem. Mintha megfagytak volna a tagjaim, reszkettem és nem tudtam mozdulni. Kellett egy pillanat, hogy összeszedjem magam és megértsem, hogy Frasert életben kell tartani. Nekem kell életben tartani, hiszen általános medimágus szakon tanulok… ezt tanulom… Remegve kapkodtam a zsebem felé, ahogy Vincent magyarázva lépett közelebb hozzánk. A mogyorópálca kellett… a pálcám, hogy megmentsem Aident, hogy átkozódjak.
– Flipendo! – lépett közbe Benjamin. Ez mentette meg Aident. Ez mentett meg talán engem is, hiszen Vincent teste megpördült a levegőben, majd a következő pillanatban már én voltam az egykori griffendéles pillantásának célja. – Ha hagyod elvérezni véged – szűrte a fogai között. Igen. Tudta, hogy ez az én hibám volt. Mert nagyon is az volt.
– Sosem hagynám…. – nyöszörögtem már-már kétségbeesetten, ahogy végre rátaláltam a fegyveremre. De most nem támadtam. Nem támadtam, csak odaérintettem Aiden oldalához, hogy összehúzzam a sebet. – Vulnera sanentur! Vulnera sanentur! – suttogtam, szinte kántálásként. Időben voltunk. Tudtam, hogyha eléggé koncentrálok a súlyos sebet is pillanatok alatt rendbe hozom.
Közben Vincent folyamatosan szitkozódott, Ben azonban nem állt meg. Támadott és támadott, míg végül az üzletből is kivitte. Nem tudom mit tett vele, nem is érdekelt, csak az, hogy Fraser jobban legyen. A sebei egyre kisebbek voltak, a vérzés is szép lassan elállt, de sokat veszített így is. Remegve érintettem meg az oldalát a ruha anyagán keresztül. Így is éreztem, hogy a bőre már sebhelytől mentesen, szépen összeforrt.
– Most már minden rendben lesz… – magyaráztam csendesen neki, mintha meg kéne nyugtatnom. Sok vért veszített, talán nem is volt már egészen magánál. De nem számított meg akartam nyugtatni.
Ekkor tért vissza Benjamin és rogyott le mellénk.
– Ha meghalsz én kinyírlak – sóhajtott.
– Összezártam a sebeit. – Halkan beszéltem, ahogy a tekintetem Benre vándorolt. – Egy kis erősítő bájitallal helyre fog jönni. Szerintem Elliot pillanatok alatt összedob neki egy olyat. – Tettem hozzá és felkeltem, hogy felnyaláboljuk Aident.
– Az a pálca most már a tiéd, Ben… – böktem arra, ami ott hevert még most is a padlón és Vincent kezéből csúszott ki. Igen. A fiatalabbik Fraser ugyanis legyőzte, elnyerte tőle azt a pálcát. Sosem lenne már talán hűséges az eredeti gazdájához. – Azt hiszem szükséged is lesz rá… – motygotam és a törött darabra pillantva végül lehajoltam, hogy Aiden karját a vállamon át vonva, felemeljem őt.

[2002. május 5.outfitI'm just fuckin' lucky I was born with it]

2002. május 5.
outfit

I'm just fuckin' lucky I was born with it

Furcsán lüktetett körülüttem minden, igzaából a fájdalom és a sokk szánalmas mód vágott földhöz, de sajnos a testem fájdalomra kiváltott reakciójával nem tudtam semmit sem kezdeni, hiába voltam olyan büszke az akaratomra és az eszemre. Csak feküdtem a földön, szaporán véve a legevőt, miközben kibazsott dühös voltam. Féltem, féltettem nem csak Jaspert, hanem az öcsémet is. Nem nem tudott úgy harcolni ahogyan régen, tudtam, hogy a pálcája egyszer kétszer odapörkölt neki, és érezni is, látni is fájdalmas volt.
Francba Aiden, szedd össze magad. Áll fel.
De nem, a testem nem engedelmeskedett, csak feküdtem a földön, összeszorított fogakkal, miközben minden egyes lépését érztem Benjaminnak. Jasper is itt volt valahol mellettem, ami megnyugtatott, mert tudtam, hogy ő aztán még Benjaminnál is szarabbul tudna párbajozni. Legszívesebben gondoskodtam volna erről a rohadékról, hogy ne jelenjen meg többet Jasper életében. Nem esett nehezemre ölni, olyan könynedén mondtam ki a halálos átkot, hogy azt még Voldemort is megirigyelhette volna. De ilyen voltam. Ilyenné kellett válnom, hogy meg tudjam védeni azokat akiket szerettem, és akiket fontosnak tartottam. Már nem volt mitől félnem, hogy beszennyezem magam. De tudtam, hogy az öcsém is képtelen lett volna erre. Egyszerűen ő túlságosan erkölcsös volt. És tudtam, hogy a sebem neki is fájt a feltépett mellkaosm.
Jasper tompa kántálását hallottam a fülemben, én pedig mégis csak Benjaminra figyeltem, a fájdalmomon túl is éreztem. A  dühöt. Azt a fékezhetetlen és vad dühöt. És azt a félelmet amit a fájdalomtól való rettegése okozott. Annyira félt a fájdalomtól mégis mindig ő verette szarrá magát másokért. Ezt annyira nem értettem. És annyira gyűlöltem, hogy nem voltam olyan bátor mint ő.
Fogalmam sem volt meddig harcolt, és miközben egy részem Elliotra gondolt, és arra hogy ő legalább anyám mellett biztsosan jól szórakozott és biztonságban volt, fél szemmel oldalra pillantottam. Láttam, ahogy Benjamin szórta az átkokat, hogy kivonszolta, és elzavarta. A számat büszke vigyorra húztam, éreztem, hogy ismét ott pislákolt bennem az amit minidg is igyekeztem elnyomni, ha az öcsémet láttam.
Egyszerűen csak kibaszottul büszke voltam rá.
Lassan összevarrt Jasper, és miután végre segítettek felállni, elismerően boólintottam Jasper felé.
– Egy kis erősítő bájitallal helyre fog jönni. Szerintem Elliot pillanatok alatt összedob neki egy olyat.
- Ugyan már, tök jól vagyok - hazudtam, de hát ez már csak így volt. Iagzából ez a kis átok semmi nem volt ahhoz képest, amit át kellett élnem régebben. Egy hamis kis vigyort is megeresztettem, hiszen ez voltam én. hazugságok hálója, de ezt sem tudtam már levetkőzni magamról. Mint oly sok minden mást se.
- Tetszik ez az új pálca, öcsi. Végre megmutattad, hogy majdnem olyan jó vagy, mint én - piszkáltam Benjamint, majd  ahogy megálltam stabilan a földön sóhajtottam. - Azt hiszem haza kéne mennünk - dörmögtem.
A hely katasztrófális állapotban volt, a cuccomat, amit benjamin választott nekem, ki se kellett fizetünk, annyira sokkban voltak az eladók, és a járókelők is, szóval szerettem volna meglépni, még az aurorok előtt. Egyszerűen csak Elliothoz akartam bújni, a takaróm alatt, miközben lassan sikerült elhoppanálnunk is, és még az sem zavart, hogy véletlenül lehet hozuk magunkhoz a ház elé Flynnt is. Túlságosan leszívott ez a nap.
És Benjamin is.

Köszönöm a játékot!