+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Kalandozás a Vakegérben
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kalandozás a Vakegérben  (Megtekintve 6043 alkalommal)

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2016. 12. 13. - 07:29:31 »
+2

A Vakegér

18+
A Vakegér nevű kocsma, mely egy bizonyos Janus Ahler vezetés alatt áll, nem akármilyen hely. Az elhelyezkedése is magáért beszél, hiszen az Abszol út és Zsebpiszok köz találkozásánál nyitja meg nap, mint nap ajtaját a látogatók előtt. No igen, a látogatókat említve sem beszélhetünk mindennapi társaságról: csempészek, bűnözők, lecsúszott varázslók és boszorkányok kedvelt találkozó helye ez.

Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 12. 13. - 16:53:32 »
+2



Dideregve ácsorogtam a Vakegér nevű kocsma előtt. A hideg pirosra csíphette az arcomat, mire megpillantottam Kaa-t. A magas, széles vállú alak leginkább egy egzotikus kereskedőhöz hasonlított – habár engem kicsit sem érdekelt a származása és rendszerint ő sem érdeklődött irántam. Egyszerű üzleti partnerek voltunk… ha egyáltalán valahogy meg kéne fogalmazni, milyen kapcsolatban is álltunk. Nem egy varázstárgytól segített már megszabadulnom, ha éppen rászorultam.
     A számomra értéktelen vackokat az utazásaim alatt igyekeztem pénzzé tenni. Ez alkalommal is hasonló okok hajtottak Kaa felkeresésével kapcsolatban. Napok óta nem ettem. Egy ideje sem a rejtélyes apámtól, sem Deantől nem jutottam több galleonhoz. Tudtam, hogyha nem teszek valamit, hamarosan éhen halok és az bizony nagy kár volna, nem igaz?
     – Régen hallottam rólad, O’Mara – jegyezte meg, mikor megállt előttem és udvariasan felém nyújtotta a kezét.
     – Régen voltam éhes... – feleltem gúnyosan. A gesztust nem viszonoztam, a kezeimet a zsebemben tartottam.
     – Nálad van az óra? – kérdezte.
     – Természetesen…
     Gyorsan belenyúltam a táskámba és a láncánál fogva húztam elő a gyönyörű zsebórát. Valódi aranyból készült, a hátulját pedig egy csiricsáré, velencei maszkot ábrázoló véset díszítette. Üveges előlapját felnyitva láthatóvá vált a különleges számlap. Tizenkét beosztásos volt, mint bármelyik másik óra, ez azonban nem az időt mutatta. A számok alatt egy-egy érzelem volt olvasható: boldogság, szeretet, szerelem, meglepettség, testi vágy, szomorúság és minden olyasmi, amit a készítője fontosnak tartott.
      A családból csupán Amber unokahúgomnak mutattam meg, mikor egy alkalommal az ölembe mászott és meséért könyörgött. Emlékszem, milyen elragadtatva nézett a zsebórára és a nagymutató pillanatok alatt a „szeretet” szóra vándorolt. Talán csak egy gyerek képes ilyen ártatlan érzésekre...
     Ahogy felnyitottam az órát a mutató gyorsan forgott körbe-körbe. Hirtelen állt meg a „düh” feliratnál. A kezem megremegett egy pillanatra, majd zavartan Kaa-ra emeltem a tekintetemet, aki vigyorogva bámult.
     – Még egy orosz faluban khöm... találtam, és nem kis erőfeszítésembe került, hogy immár angolul szerepeljenek a szavak a lapján – mondtam és még egyszer a „düh” szóra pillantottam. – Persze elmenekülni sem volt egyszerű a tulajdonosa elől.
     – Pompás darab – jegyezte meg Kaa és a kezébe vette ő is a szerkezetet. Az érzelmet nem láthattam, mert hirtelen lecsapta a fedelét. – Egy kisebb vagyont is adhatnak érte… és persze a fele az enyém.
        – Hogyne – bólintottam, de már azon törtem a fejemet, hogyan léphetnék meg a kifizetése előtt.
     – Ariane Ahler, a csapos… már tudja, hogy jövünk. Küldtem neki egy baglyot pár nappal ezelőtt. Bár nem válaszolt, de biztos vagyok benne, hogy máris tud valakit, akit érdekel az óra.
     Lassan bólintottam és visszavettem a szerkezetet.
     – Őrület, hogy ilyesmitől képes vagy megválni – folytatta és gyanakvó tekintettel méregetett. – Persze mindig is tudtam, hogy valami nincs rendben a fejedben, de…
     – Nem cseverészni jöttem! Bemehetnénk végre? – váltottam témát a szavába vágva.
     – Csak utánad, O’Mara! – mutatott a bejárat irányába.
     A kellemes meleg és az átható dohányszag azonnal körül ölelt. Jólesett a rideg időjárás után odabent lenni, ráadásul a dohány illatát mindig is különösen kedveltem. Furcsa vonzalmat éreztem iránta már gyerekkorom óta, habár én csak ritkán gyújtottam rá.
     A pultnál egy csinos, fekete hajú nő ácsorgott. Kicsit zavarba is jöttem, hogy ilyen rendetlenül öltöztem fel. A lépteimet hirtelen le is lassítottam és megigazítottam a csokornyakkendőmet, majd kicsit a hajamat is összeborzoltam.
     – Elnézést... Ariane Ahler kisasszonyhoz van szerencsém? – kérdeztem idegesen. – Elliot O’Mara vagyok... – nyújtottam kezet felé, s csak reméltem, hogy elfogadja.
     Ó, Elliot! Miért vagy ennyire szerencsétlen, ha udvariasan kell megszólítani másokat? – elmélkedtem, hiszen a kalandjaim során sosem éreztem magamat kellemetlenül.
     Amikor mellém ért Kaa még hozzátettem:
     – Az úr javasolta, hogy itt kérjek segítséget egy igen értékes óra eladása kapcsán.
     – Róla írtam a levélbe – tette hozzá a férfi. – Légy olyan jó, és hozz nekünk valamit inni, mielőtt az üzletre térünk!
Naplózva


Ariane Ahler
Eltávozott karakter
*****


Charming as f*ck

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 12. 17. - 08:47:24 »
+1


Idegbetegen tébláboltam a pult előtt. Az esti műszakom még csak két órája vette kezdetét, de előtte kapásból két órát töltöttem az utcán, hosszan korzózva, hogy levezessem az idegességemet. Nem tudom megnevezni az okot, de egész konkrétan rosszul voltam. Azóta éreztem magam így, mióta kézbevettem Kaa rohadt  levelét rajta a felkiáltójelekkel ékesített felirattal: fontos munkaügy.
Egy éve ez az első levél, amit elolvasok tőle, fél éve ez az első levél, amit küld, én pedig félek. Az egyetlen dolog, amiben reménykedni tudok, hogy ő maga nem fog megjelenni, csak a levélben említett üzletfele. Fogalmam nincs mi fog történni, ha esetleg mégis kénytelen leszek a szemébe nézni. Azokba a kibaszott hazug szemekbe, amikkel jó ideig hülyített. Tudom, hogy nem akarom a közelemben látni. Ha egyszercsak feltűnne, lehet, hogy elbőgném magam, mint valami hülye picsa, de az is lehet, hogy addig ütném, amíg csak mozog.  Nyilván csesztem visszaküldeni neki bármiféle választ. Majd meglátom mit akar eladni a fazon és, hogy egyáltalán milyen, aztán, ha a úgy érzem megéri segíteni neki fogok is. Nekem ez a senkiházi csempész csak ne pofázzon arról, hogy mit kell csinálnom, miután úgy dobott félre, mint egy használt óvszert!
Akárhányszor kinyílik az ajtó én merev, ellenséges pillantással illetem a belépőt, annak ellenére, hogy semmi bajom velük, bármilyen faszfejnek is néznek. Csak gyakorlom a legérzelemmentesebb és ezzel együtt fenyegetőbb arckifejezéseim egyikét.
Egy csapat után érkeznek, azonnal kiszúrom őket. Először nyilván Kaa-t, aki szokása szerint azzal kábítja a népeket, hogy egyiptomi királyfinak maszkírozza magát. Szemét feketével emelte ki, haja összekötve, ujjain mégtöbb gyűrű van, mint amire emlékeztem. Kicsit megugrik a gyomrom, a dühöt is érzem, de egyáltalán nem olyan szar, mint , amire számítottam. Mérges vagyok ugyan, de ebbe nem szomorúság keveredik, hanem vegytiszta undor.
A pulthoz érve érdeklődve tekintek a levélben említett üzletfélre, aki történetesen egy ázsiai származású pasi, furcsán csillogó szemekkel. Láthatóan zavarba jön, mikor hozzám kezd beszélni, erre csak elmosolyodom.
-Csak Ari, ha lehetséges- hajolok kicsit előrébb és szorítom meg kezét, vörösre rúzsozott ajkamon még mindig ott játszik a félmosolyom.  Érzem, hogy Kaa végigmér, de egyetlen pillantást sem pazarlok rá, Elliot O’mara egyelőre jobban lefoglal, Próbálom kitalálni mi nincs rendben vele.
Volt partnerem változatlanul rajtam legelteti a szemét, de meg is értem. Mélykivágású szürke pulcsit viseltem, ami épp eleget sejtetett, hozzá pedig szűk, bordó nadrágot és magassarkú bakancsot. Hajam egyenesen és simán omlott vállamra, elememben voltam és ez rosszat jelentett.
-Kaa, tehetsz egy szívességet és befoghatod a szád, nem vagy szívesen látott vendég- vetem oda neki, aztán tekintetem visszavándorol a másikra, arra, akit most kifejezetten érdekesnek találok.
-A legjobb helyen van- kacsintok rá ügyet sem vetve a hüledező Kaa-ra.
-Inna esetleg enne valamit?-kérdezem, mivel őt hajlandó vagyok kiszolgálni, van benne valami, ami miatt pozitív érzéseket kelt bennem.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 12. 17. - 21:41:28 »
+2



    
A Vakegér füstös levegője és a meleg kicsit magamhoz térített ugyan, de az éhségtől továbbra is szédelegtem. Az arcomra persze a szokásos: erős vagyok kifejezést erőltettem, amit csak a zavarodottság tudott egy rövid pillanatra félre sodorni.
     Ariane Ahler láthatóan nem volt mindennapi nő és ezt minden bizonnyal Kaa is közvetlen közelről megtapasztalhatta. Nem szokásom ugyan mások magánéletével foglalkozni, de szinte tapintható volt a közöttük húzódó feszültség. Már-már kellemetlen érzés volt a társaságukban lenni, habár Ari egyenesen lenyűgözött.
     Kaa úgy méregette Ariane gyönyörű testét, mintha legalábbis átlátna kihívó öltözékén. Kétségtelen, hogy nehéz levenni egy ilyen látványról az ember tekintetét… s ettől még jobban zavarba jöttem magam is.
     – A legjobb helyen? – kérdeztem és megpróbáltam kevésbé feszengeni. – Ezek szerint tényleg segíteni akar nekem – tettem hozzá és természetesen sikerült ismét zavarba hoznom magamat, mikor a tekintetem a dekoltázsára vándorolt. Biztos voltam benne, hogy észrevette és magában elkönyvelt valami perverz disznónak, aki fiatal nők után koslat... ha tudná, hogy nekem erre semmi időm, ráadásul olyan nő sem nagyon akad, aki engedne ilyesmit!
     Miért vagy ilyen szerencsétlen? – förmedtem ismét magamra. – Szedd már össze magadat, hiszen sosem viselkedsz így!  
     – Öhm… illetve… kérek egy Lángnyelv whiskey-t – nyögtem ki nagy nehezen, miközben nagyon igyekeztem egyenesen a szemébe nézni.
     – Jöhet kettő is – hadartam el.
     Nem is gondoltam arra természetesen, hogy ma még semmit sem ettem és a pénzem is elképesztően fogyóban van. Ki tudja, hogy fizetni tudok-e az italomért egyáltalán? Ariane lehet, hogy kedves, de esélyesen nem egy jöttment számára akar jótékonykodni.
     Leültem az egyik asztal mellé, ahová persze Kaa is követett és ki akarta húzni a másik széket, hogy leüljön. Már szinte úgy éreztem magamat, mintha rám tapadt volna valamiféle idegesítő élősködő.
     – Erre semmi szükség! – mondtam és megragadtam a támlát, nehogy helyet tudjon foglalni. – Innentől már egyedül is boldogulok.
     – O’Mara, biztosíthatlak róla, hogy ezzel a lánnyal nem boldogulsz egyedül! – mordult rám egy kicsit indulatosan.
     Furcsa volt éppen Kaa-t ilyennek látni. Mindig nagyon mézes-mázos volt a társaságomban vagy rendkívül komoly. Most azonban egészen másképp festett a helyzet: egy picit megremegett a keze, ahogy elengedte a széket és valamilyen furcsa fény csillant fel a szemében.
     – Én pedig biztosíthatlak róla, hogy tökéletesen ura vagyok a helyzetnek – válaszoltam és vigyorogva néztem rá. Igazából egy kicsit tetszett ez a viselkedés… mindig jó érzés, ha bosszanthatom az embereket. – Mégis mi a fenétől tartasz annyira?
     – Mi közöd van hozzá? Nem tartozom magyarázattal egy senkiházi tolvajnak – váltott vissza a megszokott, komoly hangjára.
     – Tudod mit, tűnj el! – feleltem a tőlem telhető legnagyobb önuralommal.
     Szinte elképzeltem, ahogy előkapom a pálcámat és kiűzöm a kocsmából. Valószínűleg ezt meg is tettem volna, ha nem éreztem volna azt a bizonyos, szédítő gyengeséget. Jobb volt nekem ülve maradni.
     – A pénz fele az enyém – jelentette ki kissé erőszakos hangon és fenyegetően közelebb hajolt: – Nem fogok csak úgy elmenni. Én hoztam össze ezt a találkozót, csak is nekem köszönheted, hogyha el tudod adni az órát. Tartozol nekem!
     – Azt majd meglátjuk! – most én mordultam rá és szerencsére ez hatásos volt.
     Kaa hátat fordított és egyszerűen odébb sétált. Leült az egyik sarokba tolt asztal mellé és le sem vette rólam a tekintetét, még akkor sem, amikor már az italomat kortyolgattam.
     Az órát kitettem az asztal közepére. Nagyon is érdekelt, hogy Ari kezében melyik érzelemre vándorol a nagymutató. Különleges emberekhez különleges érzelmek társulnak, nem igaz?
     – Oroszországban "találtam" – meséltem lelkesen és beleittam az italomba újra. – Szerencsés az az ember, aki a kezébe vehet ilyesmit s az is, aki látja. Az illető aktuális érzelmét mutatja meg... feltéve, ha nem őrült. Abban az esetben a mutató csak forog körbe-körbe.
    Kicsit megszédültem az erős alkoholtól. Üres gyomorra egyetlen pohárka is rendkívül soknak tűnt.
    – Nem sok őrülttel találkoztam, akinek a kezébe adtam volna - folytattam egy kicsit nevetgélve és csak később vettem észre, hogy Ariane térdére sikerült tennem a kezemet. Reménykedtem benne, hogy nem vette sértésnek, hiszen merő véletlen volt. Idegesen hátradőltem és zsebre dugtam a bűnös kezemet, nehogy megismétlődjön a dolog. (Ha másért nem, Kaa arckifejezéséért igazán érdemes volt szerencsétlenkedni megint.)
    – Tud valakit, aki megvenné?
    Ahogy feltettem ezt a kérdést, megint eszembe jutott Amber és a "szeret" szó. Csak egy tárgy, Elliot! El tudod engedni! – biztattam magamat és mosolyt erőltettem az arcomra. Már a kezemben is volt a második pohárka Lángnyelv whiskey, szíverősítőnek jó lesz...
Naplózva


Ariane Ahler
Eltávozott karakter
*****


Charming as f*ck

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 12. 18. - 22:48:45 »
+1


Vannak olyan emberek, akikkel kapcsolatban azonnal furcsa harántimpulzus érkezik. Elliot épp ilyen, ugyanis erről az ürgéről süt, hogy valami nagyon sántít nála, bár, aki Kaa-val kezd (akár üzletelni, akár mást) annak nyilvánvalóan hiányzik egy két kereke. Nekem mindenesetre felkeltette a figyelmem a különböző furcsaságok miatt, amikről Kaa is írt, illetve amik egészen szembeötlőnek bizonyultak. Hasonló a hasonlónak örül, szokták volt mondani azok, akik kurva okosnak érzik magukat az efféle idióta kijelentésektől.
Volt partneremmel igyekeztem a lehető legkevesebbet foglalkozni és még számomra is meglepő volt, hogy ez mennyire nem esett nehezemre. Halál könnyen néztem át azon a faszin, akinek a gyermekét hordoztam magamban, ha rövid ideig is, azt akiért régebben még az életem is simán kockára tettem volna, tudva, hogy micsoda pöcsfej. Most itt álltunk egymással szemben és rohadtul úgy tűnt, hogy kettőnk dolgából én jöttem ki jobban, ugyanis nem én bámultam úgy a másikat, mintha helyben rá akarnék mászni. Ha már erről volt szó…kettejük közül sokkal szívesebben másztam volna az ázsiai férfira. Nem tehetek róla, nagyon úgy néz ki, hogy a keleties pofájú egyedek az eseteim.
Nem tudom nem elégedetten figyelni, ahogy Elliot is észreveszi a terjedelmes fedetlen bőrfelületet, tekintete elidőzik felsőm kivágásán, de látom, hogy önkéntelenül teszi. Biztatóan pillantok rá, jelezve, hogy tőlem aztán egész este fixírozhatja a mellemet, az sem zavar különösebben.
-Nem titkolom, szeretnék segíteni…önnek-nehezen jön a számra ez a nyomorult magázósdi, túl formális, másrészt meg nem hiszem, hogy olyan borzasztóan távol lennénk egymástól korban.  Egyelőre nem szándékosan hozom zavarba. de eléggé tetszik a dolog, mégis csak egy felnőtt férfi hebeg-habog miattam és az sem mellékes, hogy a mellette álló kisstílű faszt valószínűleg majd szétrágja az ideg belülről.
-Kettő lángnyelv-ismétlem vissza a rendelést- foglaljon csak helyet nyugodtan, Mr. O’mara.
Nézem, ahogy keres, pontosabba keresnek valami asztalfélét, nem tetszik nekem Kaa újdonsült vehemenciája, életében nem cseszekedett ennyit egy istenverte  árucserén és most sem igényli a nagy aggodalmát senki. Az üzlettársa remek kezekben van, majd foglalkozom vele én, annyi szükség van rá, mint nekem az amortentiára. Hálisten Elliot nagysokára helyére teszi Őfaszságát, aki duzzogva foglal helyet jóval távolabb. Elégedett mosollyal viszem ki a rendelést, valamint még két italt magamnak is, aztán kihúzom a széket a férfi mellett, amire nem sokkal ezelőtt a mélyen megbántott lelkű csempész akarta lehelyezni a csalárd seggét.
Fürkész tekintettel figyelem szavait, miközben magam is iszom, de szemem egy percre sem szakítom el tőle és/vagy az órától. Őrült. Szeretném megfogni…vajon…vajon őrült vagyok? Mit mutatna? Egyelőre nem merek érte nyúlni, elég nagy pofátlanság volna csak úgy összefogdozni.
-Értékes csecsebecse, nagyon értékes – mormogom kicsit neki, kicsit pedig önmagamnak. Apró és kedves poénjára nőiesen felkuncogok, mosolyom szélessé válik, mikor tenyerét megérzem  a térdemre simulni. Úgy tűnik tetszem neki! Sajnos hamar észbekap és keres más helyet, ahol kezét nyugtathatja, mire csalódott sóhajt hallatok. Látom, hogy egyszer Kaa-ra pillant, de én nem követem a példáját, csöppet sem érdekel van-e problémája azzal, amit lát.
-Nem tudom mit hallott rólam, de ön és közveszélyes őrültként tartanak számon, így gondolom nekem sem szívesen adná oda- kacsintok rá, magam sem nagyon tudom miért.
-Három lehetséges vásárlót hívtam ide, így fél-fél órás szünetekkel tarkítva tud majd egyeztetni velük—magyarázom további terveimet, miközben székestül közelebb húzódom hozzá.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2016. 12. 19. - 22:37:19 »
+2




    Két pohár Lángnyelv whiskey? Mégis mi ütött belém? Döbbenetes, hogy egy látványos dekoltázs mire rá nem vesz. Ariane társasága is egyre kellemesebb volt, ahogy a whiskey fogyott a poharamból.
    Mikor került ilyen közel? – elmélkedtem és oldalra sandítva beláttam a mélyen kivágott ruhadarabon. Rövid pillanat volt az egész, de hát ő húzódott közelebb, mintha csak meg akarná mutatni magát nekem.
   – Három lehetséges személy? Több, mint rendes hozzám – mondtam és már megint majdnem a lábára tettem a kezemet, most azonban még időben észbe kaptam.
   – Mikor jön az első jelölt? – faggattam izgatottan, habár továbbra sem akartam megszabadulni az órától igazán.
   Az izgatottságot a kellemes társaság váltotta ki, és persze az éhgyomorra leküldött alkohol, amitől egészen kimelegedtem. Levettem a kabátokat és a szék támlájára terítettem. Kockás ingem ujjait kissé felhajtottam, majd visszafordultam a szépséges csapos lány felé.
  – Valószínűleg jó pár évvel idősebb vagyok, de tegeződhetünk – bólintottam, habár nehezemre esett úriemberségem utolsó foszlányait is levetkőzni magamról.
   A szemébe néztem egy hosszú pillanatig, nem is tudom milyen érzések kavarogtak bennem. Bevillant Kaa ideges képe is, de aztán magával ragadtak a szépségesen csillogó, zöld szemek. Képes lettem volna egésznap így ülni, de kitárult az ajtó és a hideg esti levegő kibillentett a hirtelen rám törő rajongásból.
   Egy magas, kopasz alak lépett be. Hatalmas kezében lyukas, padlizsán színű süveget tartott. Izmos testén feszült kopott, kékes-lilás talárja.
   Ariane felé biccentett a jövevény.
   – Mr. O'Marahoz van szerencsém? – kérdezte kissé magas hangon, mikor elénk sétált.
   Erőlködnöm kellett, hogy Ari helyett őt nézzem.
   – Így igaz – bólintottam és kezet fogtunk.
   – Albert Cowden – mondta, majd Ariane felé pillantott. – Örülök, hogy viszont láthatom.
   Ki ne örülne neki? Ostoba fajankó – gondoltam magamban, de hirtelen olyan hangosan korgott a gyomrom, hogy bezengte az egész kocsmát. Szinte éreztem magamon a tekinteteket és Mr. Cowden is zavartan ült le velem szemben.
   – Minden rendben – szólaltam meg komoly hangon. – Nos, uram, íme az óra – mutattam az asztalon heverő szerkezetre.
   Hagytam neki egy kis időt, hogy megnézze magának. Kézbe vette, forgatta. Elidőzött a számlapon, mikor kinyitotta.
  Hátra dőltem a székben és vártam. Kaa a tekintetemet kereste, így rá pillantottam. Biztosan nagy pénzben reménykedett, de majd meglátjuk, mit kap meg belőle. Ha rajtam múlik, egy fillért sem fog látni az üzletből.
  – Remek szerkezet – mondta Mr. Cowden. – Nem feltétlenül kereskedem ilyesmivel, de határozottan megérné felvásárolni. Ritkaság az ilyen értékes varázstárgy a piacon. Ariane, te aztán értesz a jó üzlethez!
  Flörtölt, méghozzá olyan mulatságosan, hogy még én is megmosolyogtam a helyzetet. Bár ki tudja, ki is lehet Ariane esete? Kaa, az egzotikus herceg külsejével? A vén kereskedő vagy egy kissé szakadt kalandor, akit még szinte beborít az út pora?
   – Komolyan érdekel és hajlandó vagyok szép összeget fizetni érte – mondta most rám pillantott a varázsló. Máris a pénz után kutatott talrája zsebében.
   Megijedtem a pénzcsörgés kellemes hangjától. Valami különös, szorító érzés jelent meg a torkomban. Szinte fájdalmas volt.
   A meghitt kis jelent foglalta le megint gondolataimat és Amber mosolygós arca. Erőszakosan kivettem Mr. Cowden kezéből az órát. Erősen szorítottam, mintha az elvesztésétől tartanék.
  – Kérem, adjon még egy kis gondolkodási időt! – mondtam. –Egy pár órát...
   Legszívesebben pár évet mondtam volna.
   Mr. Cowden felkelt az asztaltól és biccentve elsétált. Lenéztem az órára, aztán Ari felé fordultam:
  – Bolond vagyok, igaz? – kérdeztem. – Tudom, hogy sokat dolgoztál ezért a találkozóért. A következő talán jobban fog menni... nekem is.
   A gyomrom megint fájdalmasan korgott, habár most legalább nem volt hangos.
Naplózva


Ariane Ahler
Eltávozott karakter
*****


Charming as f*ck

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2016. 12. 22. - 11:57:48 »
+1


Láttam rajta, hogy furcsállja a hirtelen közelségem, de ugyanakkor azt is észrevettem, hogy  alaposan belepillant a dekoltázsomba, így könnyen észrevehette, hogy nem viselek semmilyen melltartót. Nem sűrűn tér vissza a tekintete a mellkasomra, nem tudom, hogy küzd-e az ellen, hogy nézzen vagy egyáltalán nem bírom fenntartani a figyelmét…rohadtul aggaszt a dolog, de a kézmozdulatára muszáj kellemesen elvigyorodnom. Nem is tudom, hogyan kellene jelezzem felé, hogy tőlem aztán oda rakosgatja a kezét, ahova csak szeretné.
-Hagyja..-legyintek, hiszen nem volt sok munkám ezekkel a találkákkal, csupán a megfelelő vendégeknek kellett felhozni az órát és elpofázni nekik, hogy nagyjából mikor fogják itt találni azt gazdástul.
Kérdésére csak mosolygok, eddig nem tűnt ennyire lelkesnek, sőt inkább kimért volt, majdhogynem totál érdektelen az üzlettel kapcsolatban. Követem a mozdulatait, ahogy leveszi kabátját, ahogy kissé feljebb gyűri az ingét.
-Tizenöt perc múlva várjuk, a neve pedig Cowden- magyarázom, aztán felhajtom a másik italomat is és elégedetten bólintok, a problémám megoldódott a magázódást illetően, ami annyira baszta a csőrömet.
-Ó…mégis mennyi lehet az a jó pár?-kérdezem, közben arcomat a tenyerembe támasztom és úgy nézek föl a férfire. Méghogy jó pár év! Egy nappal sem mondanám többnek huszonötnél, persze az is simán lehet, hogy csak jó géneket örökölt és azért tűnik fiatalabbnak a koránál. Abban biztos vagyok, hogy apám nem lehetne, vagy ha mégis…hát baszki, akkor kezd apakomplexusom lenni, egyre inkább, ahogy engem néz. Visszabámultam rá és félmosolyra húztam a szám. Határozottan jó partinak gondoltam ezt a pasit, bírtam az ázsiaiakat, bár fogalmam nem volt miféle nációhoz tartozik.  Mélyen belenéztem sötét szemeibe, miközben csak próbaképp egy kéjesen lassú mozdulattal végignyaltam az alsó ajkam. Látni akartam, hogy reagál, de a kis játékomat megszakította az első lehetséges vásárlónk.
Cowden láthatóan marhára örül nekem, én viszont csak hidegen bólintok szívélyes köszönésére. Mióta a Vakegérben dolgozom, nem is…mióta elértem az ivarérettség állapotát ez a faszi szinte már gusztustalan módon koslat utánam. Most is  rajtam legelteti a szemét, pedig Elliot épp hozzá beszél. Idegesít, sőt jelenleg le tudnám okádni.
Sokáig idegelném magam még az ellenérzéseimmel,de a kedves üzletfelemnek akkorát korog a gyomra, hogy valószínűleg még München-ben is hallja a nagynénikém. Hiszen ez a pasi éhes! Én állat meg még itatom is és majd csodálkozom, ha úgy berúg, mint az albán szamár. Fejet csóválva nyugtázom a felfedezést , de egyelőre nem hagyom itt ezzel a vén zsidóval. A vevőnk dicséretére csak elnevetem magam, pontosan tudom, hogy semmit sem tud az üzleti érzékemről…a seggemet viszont annál többet sasolta, mialatt a kocsmámban vedelt.
Az üzlet jól halad, bár állítom, hogy Elliot kurvára passzív, egyáltalán nem egyezkedik, mégcsak nem is kérdez, ami azért elég fura, ha jó áron akarja elpasszolni a csinos kis óráját. A tranzakció sikertelen, Cowden nincs oda az elutasításért, így dühös fintorral szedelőzködik és gyorsan távozik is.
Elliot szavaira megcsóválom a fejem, mivel nem nagyon értem a motivációját. Nem nagyon. Nagyon nem.
-Nem vagy bolond, csupán irreális, hogy el akarod adni az órát…-gondolkodom kicsit mit is kellene mondanom, közben egy ujjal végigsimítok az óra felületén – miközben mégsem akarod eladni az órát.  Ha ennyire ragaszkodsz hozzá miért vagy itt? És egyáltalán…-húzom el számat miközben tekintetét vizslatom- miért kellett összeállnod pont Kaa-val?
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2016. 12. 22. - 20:54:41 »
+2



Cowden távozása megnyugtatott, legalábbis lelkileg, ugyanis a gyomrom ugyanúgy korgott tovább, még ha nem is hangosan. A szívem viszont már nem vert olyan hevesen, mint amikor az érdeklődő kezében láttam a kincsemet, az egyelten igazi kincsemet…
     Elliot, miért csinálod ezt? – faggattam magamat többször is, még sem jött semmiféle belső válasz. Egyetlen tárgytól sem esett ennyire nehezemre megválni, ha annyira meg akartam tartani, nem is merült fel, hogy esetleg eladjam. Ez azonban szükséghelyzet volt. Nem éhezhettem már tovább egyszerűen.
     Csendesen hallgattam Ariane szavait és figyeltem, ahogy az ujjával végig simítja az óra felületét. Nehezen jöttek a mondatok, még is magyarázatot akartam neki adni. Tudom, hogy kívülről csak egy rossz fiú vagyok, aki általában ellopja mások értékeit, most még is úgy éreztem, ennyivel tartozom neki. De hogyan tehetném meg mindezt úgy, hogy ne áruljam el magamat túlzottan? Utálom kiadni a titkaimat.
     – Kell a pénz – válaszoltam tömören és egy pillanatra Kaa-ra néztem, aki mereven bámult minket még mindig. – És kellett egy összekötő… aki ismeri a londoni piacot. Kevés időt töltök ebben a városban, így nem ismerem a megfelelő embereket.
     Visszafordultam az asztal felé és a kiürült poharakra pillantottam. Megcsillant rajtuk a halvány fény, de nehezemre esett nem a mellettem ülő nőt nézni.
     – Talán Kaa nem a legtökéletesebb ember… még is ő volt az egyetlen lehetőségem – rántottam meg a vállamat.  
     Ariane tekintetét kerestem. Megint el szerettem volna mélyülni azokban a gyönyörű, zöld szemekben… tudom, hogy veszélyes magamat átadni mindenféle érzelemnek, vonzalomnak vagy hasonlónak, most még is egy részem erre vágyott. Nem akartam törődni az éhséggel, a következő érdeklődővel vagy Kaa mohó tekintetével.
     – Bocsáss meg! – kértem, mikor megint Ariane lábán találtam a kezemet. Most azonban nem vettem le róla, reménykedve, hogy nem fog ellenkezni. – Korábban nem tudtam válaszolni, mert a csodaszép szemeid és… khm… – köszörültem meg a torkomat, mielőtt még kimondantam volna, hogy a csábító viselkedése is, majd nyugodtan folytattam: – Mr. Cowden érkezése megzavart. Harminc éves vagyok.
     Egy kicsit közelebb hajoltam hozzá, még egy utolsó pillantást szántam a melleire.
     – Valószínűleg csak jól tartom magamat, tudod a sok futás és a friss levegő megfiatalít… – próbáltam humoros lenni, de már egyre nehezebben ment. Még közelebb hajoltam hozzá és finoman megcsókoltam. Talán nem vág képen most rögtön és küld el melegebb éghajlatra – gondoltam, elvégre olyan nőnek tűnt, aki képes kiállni magáért vagy szóvá tenni, ha valami nem tetszik neki.
     Az ajtó megint kinyílt és én ösztönösen elhúzódtam tőle. Egy kapucnis, hosszú, fekete köpenyt viselő férfi lépett be az ajtón… de nem is ezt néztem rajta, hanem a gyűrűt. Azt az ékszer már láttam egyszer, gyerekként.
     Felpattantam az asztaltól – kicsit megszédültem –, mire a férfi megállt a mozdulatában. Talán engem nézett, de az arcába húzott csuklyától nem láthattam.
     – Apa… – nyögtem ki nagy nehezen. – Apa! – ekkor már felkiáltottam.
     A férfi tett hátrafelé egy lépést és váratlanul hopponált.
     Csak ekkor vettem észre, hogy Kaa is talpon volt, de ő nem az apám hűlt helyét bámulta a legtöbb vendéggel ellentétben, hanem engem.
     – Ari ki volt ez az ember? Ez nagyon fontos, tudod a nevét? – kérdeztem és a csapos lány felé fordultam.
     – Reméltem, hogy tőled választ kapok – mondtam csalódottan és lehajtottam a fejemet. – De hogy bukkanhatott fel éppen ma itt, ha nem szokott idejárni? Áh… nem is akarok erről beszélni!
     Nem vártam igazából erre választ, csak magamnak szólt a kérdés. Az apám remekül tud időzíteni az már biztos, az utolsó szórakozásomat is legalább olyan jól elszúrta, mint az egész életemet. Ezt nem fogom hagyni! – gondoltam elszántan.
     Ariane felé fordultam és szívem szerint újra megcsókoltam, de Kaa közbe lépett és elválaszott minket.
     – Na, most tűnj el! – kaptam fel a vizet és félre löktem Kaa-t.
     – Én tűnjek el? – háborodott fel. – Nem én tolakodtam be ide… már túlléptél miden határt, O’Mara! Ari, küldd el innen! – tette hozzá a csaposra nézve.
     Nem érdekelt az egész beszélgetés, pálca nélkül is képes voltam ártani neki. A jobb kezem ökölbe szorult és olyan erősen vágtam orrba, ahogy csak tőlem tellett. Ez elég volt ahhoz, hogy nagyon meglepődjön és még a pálcáját is elfelejtette előrántani.
     – Nincs itt valami csendesebb hely? – kérdeztem Arianét, miközben felé fordultam. Gyorsan összeszedtem a cuccaimat, amiket az asztalnál hagytam, készen álltam a távozásra.
Naplózva


Ariane Ahler
Eltávozott karakter
*****


Charming as f*ck

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2016. 12. 22. - 22:45:20 »
+1


Ahogy telik az idő, úgy lesz ez a pasi egyre bizarrabb.  Mintha halványlila dunsztja nem lenne róla mi a francot akar, és mi azt illeti…kicsit magamra ismerek benne, mert néha én sem tudom mire van szükségem. Jelenleg elég idiótán érzem magam, hiszen érzem valahol a lapockám tájékán, hogy az a paraszt állat Kaa folyamatosan úgy fixíroz, mintha legalábbis a tulajdonába tartoznék. Volt idő…, de mostmár finoman szólva is baszhatja. Minden, ami köztünk volt, minden, amit éreztem úgy tűnik elmúlt, felszívódott és bennem csak harag maradt ennek az embernek az irányában. Az sem fokozta a „rajongásom” a rohadék iránt, hogy itt strázsál Elliot felett, mint valami dögkeselyű, aki a maga kicsippentenivaló szemgolyójára vár nagy lelkesedéssel.
Halkan hümmögve hallgattam a mellettem ülőt, aki láthatóan nehezen fogalmazta meg a problémáját. Pénz…hát persze, az a mocskos pénz.  Cirka két éve még én is sok mindent megtettem, mikor szűkösen álltam anyagilag, esetleg olyat akartam, amire nagyon nem lett volna keret.
Sóhajtottam és zavartan végigsimítottam az oldalamon, pontosabban az ott lévő tetováláson.
-Nem a legtökéletesebb…fogalmazzunk úgy, hogy patkánynak nem rossz, de embernek ne próbáld be-magyarázom neki egy apró fintorral szám szélén, hiszen szimpatikus nekem, így még véletlenül sem szeretném, hogy a továbbiakban is Kaa-t használja, mint összekötőt. Pontosabban, hogy Kaa használja őt, mint kopasztanivaló pancsert. Hirtelen a szemembe nézett, én pedig visszanéztem rá, aztán újra a kezét éreztem meg a térdem környékén, amire az ajkamba haraptam, hogy elfojtsak egy mosolyt. Elnézést kért, hogy micsoda gentleman!
-Nem kell elnézést kérned- pislogtam rá hosszú szempilláim rejtekéből- egyáltalán nem zavar.
Bókjára akaratlanul is szélesen elmosolyodom, kellemesen érint, hogy valaki nem a mellemet vagy a fenekemet veszi észre, jó tudni, hogy ezekszerint a fejem sem gusztustalanul ronda. Korára viszont kicsit meglepődöm, eddig elég jó voltam abban, hogy megsaccoljam az emberek korát, de ő rávert jó öt évet a legtávolabbi tippemre is. Hát tényleg marha jól tartja magát, bár egyáltalán nem bánom, hogy tíz évvel idősebb nálam.
Ahogy közelebb hajolt még inkább megdöbbenek, de egyáltalán nem a rossz értelemben, érdeklődve és kicsit megbabonázva néztem sötét szemeibe és bólogattam, mintha még érteném, amit mond.
-Bizonyára…-suttogom és hagyom, hogy megcsókoljon. Puhák az ajkai, vissza is csókolnék, de valami történik és Elliot távolabb kerül tőlem.
A további történések előtt teljesen értetlenül állok, mert magam is fölállok a   székből, hátha így többet látok meg vagy fogok föl a helyzetből. Hát kurva nagyot tévedtem, ugyanolyan hülyén állok, mint ahogyan ültem. A csuklyás és indokolatlan alak, még alig szívódott fel, mikor Kaa már megjelent olyan kifejezéssel az arcán, ami nem sok jót ígért. Előre is fájdalmasan elfintorodtam,  a kurva nénikémet, hát hogy lehet annyi eszem, mint fél zsák szárított doxynak?!  Ez a szerencsementes alig csókolt meg és Kaa máris úgy elpicsázza, hogy hírmondója sem marad a csinos pofijának. Én még rendesen pánikban vagyok, mikor Elliot felém fordul kérdésével, amire csak a vállam tudom vonogatni.
-A büdös életben nem láttam még ezt a faszit, különben is…-folytattam volna a mondatot, de már bele is vágott, én pedig úgy voltam vele, hogy talán jobb lesz nem firtatni.  A parasztunk sajnos nem sokáig maradt tétlenül, hamar megjelent a feje a látóteremben, arra viszont nem számítottam, hogy Elliot ilyen agresszíven fog fellépni vele szemben, amikor azonban hozzám szól valami eltörik bennem, de ahogy látom a másikban is, mivel Kaa hamarosan a földön kötött ki, miután kapott egy kellemes kis ütést. Ebben a pillanatban találtam magamra, talpamat megtámasztottam a nyakán, tűsarkam veszélyesen közel került a lég és nyelőcsövéhez.
-Igen, baszdmeg, tűnj el – sziszegtem, miközben lehajoltam hozzá.
-Te vagy az, aki túlment a határokon- a hangom halk volt, de kellőképp karcos és fenyegető- te voltál az, aki itt hagyott terhesen,  a te döntésed, hát most itt a következménye és esküszöm neked, ha nem takarodsz el, mire háromig számolok…habozás nélkül lépek bele a torkodba- remegek a dühtől, szinte szédülök attól, ami bennem kavarog, de leveszem róla a lábam. Az arca meglepett, ezt nem is csodálom, végtére is most hallott először a terhességemről.
-Ein…-kezdem a számolást- zwei…drei- mire befejezem bebassza maga után az ajtót én pedig kissé meggörnyedve engedem ki az eddig bent tartott levegőt és jövök rá, hogy legalább öttel többen néznek a normálisnál.
-Bezárok!-hirdetem fennhangon de a csapatnyi varázsló még mindig olyan arccal bámul rám, mintha azt mondtam volna én vagyok Jézus Krisztus és most mindenkit megváltok.
-Mondom bezárok, a kurva életbe már!-ismétlem magam kicsit hisztérikusabban, mire gyorsan összeszedik magukat és a lehető leggyorsabban távoznak.
-De…ott a nagybátyám lakrésze- magyarázom, miközben egy pálcamozdulattal zárom a Vakegeret még a csúcsidő előtt és hálát adok mindenféle isteneknek, hogy Janus épp nincs itthon, majd kézenfogom és átvezetem a kis folyosón az egészen kényelmes méretű szobába.
-Te mindig ilyen…mozgalmas vagy?-kérdezem tőle és levetem magam a puha kanapéra.  Nagyot sóhajtok, azt hiszem ez most megviselte picit az idegeimet.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2016. 12. 23. - 19:00:16 »
+2



A Vakegér pillanatok alatt ürült ki Ariane szavára. Kaa már korábban elmenekült, és bár szeretném azt mondani, én ijesztettem el, egykori szeretője szavai biztosan hatásosabbak voltak. A korábbi kellemetlen hangulat érthetővé vált. Ari és Kaa múltja közel sem hangzott egyszerűnek… és amúgy is, milyen férfi hagy egyedül egy nőt, mikor az a gyerekét várja? Tudom, az apám és talán Kaa is, bár ebben az esetben a körülményeket én magam nem tudhatom.
     Az apám tönkretette egy fiatal nő életét és Kaa úgy hasonlít hozzá. Még egy indok, hogy jobban utáljam a csempészt. De mi van, ha én is ilyen vagyok? – elmélkedtem magamban és nem figyeltem az eseményekre.
     Ahogy néztem a távozó vendégeket, zsongott a fejem. Még is miért jött ide az apám? – erőltettem a gondolkodást, még sem jutott eszembe semmilyen magyarázat. Ha miattam jött volna, bizonyosan nem hopponál… valami más vonzotta ide és nem számított rám. Ez ellent mondott minden eddigi tapasztalatomnak: ha most nem tudta, mit csinálok s merre vagyok, akkor máskor hogyan talált rám a világ eldugott pontjain is?
     Ariane megfogta a kezemet és elvezetett a nagybátyja lakrészébe.
    Nem néztem körbe, nem érdekelt semmi sem. Még mindig apám foglalta le minden gondolatomat, habár örülnöm kellett volna magamnak, hogy kiütöttem Kaa-t korábban. Azonban abban a pillanatban ez sem számított igazán.
     Ari lehuppant a kanapéra és láthatóan megviselték a történtek.
     – Isten hozott a mindennapjaimban! – válaszoltam és közelebb sétáltam hozzá.
     Még nem ültem le, egyelőre csak távolról csodáltam Arit. Lenyűgözött, ahogyan Kaa-t elzavarta, a múltjuk ellenére is erősnek, talpraesettnek látszott.
     – A férfi, aki megjelent a bárban az apám, de gondolom erre már magadtól is rájöttél… – mondtam és megköszörültem a torkomat, finoman jelezve magamnak, hogy ne beszéljek túl sokat a múltamról. Ari határozottan érdekes lánynak tűnik, de nem akarom közel engedni magamhoz… ahogyan mást sem.
     – Bonyolult a kapcsolatom vele. Ha ezt meg lehet így fogalmazni egyáltalán  – folytattam és nem is akartam többet beszélni magamról.
     – Tudom, hogy kiborultam, amikor hopponált… de minden okom megvolt rá. Hidd el, bonyolult téma ez! – magyaráztam és próbáltam inkább másik témát keresni.
     Ha van olyan dolog, amire nem érdemes a szavakat pazarolni, akkor az apám bizonyosan az. Mit mondhatnék róla, hiszen én magam sem ismerem túlzottan. Anyám múltja pedig mostanra valóban csak történelem, miért feszegessem, miért adjam ki bárkinek is?
     Lehuppantam mellé a kanapéra, hátradőltem és egy ideig csak a plafont bámultam. Csendesen hallgattam a környezet zajait.
     – A te életed sem lehetett könnyű… – utaltam a kocsmában történtekre és felé fordultam. – Tényleg terhes voltál, mikor elhagyott az az idióta? Megértem, ha nem akarod elmondani éppen nekem.
     Egyik kezemmel végig simítottam a haján, nem tudtam, hogy örült-e neki. Pillanatokkal ezelőtt még a korábbi kedvesének a szemére vetette, mit szenvedett el érte és bár Kaa sebzett állat módjára elmenekült, az ilyesmit még sem lehet sikernek elkönyvelni. Vannak dolgok, amiknek egyszerűen nem lehet jó vége, ha meg is alázzuk ellenségeinket.
     – Akárhogy is, Kaa egy féreg, megérdemelte azt az orrba vágást – mondtam halkan és együttérzően megfogtam a kezét.
     Vajon, ha most a kezébe adnám az órát, milyen érzést mutatna? Fogalmam sincs, inkább közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam volna újra, most azonban nem egy hirtelen felbukkanó varázsló, hanem a korgó gyomrom zavart meg.
     – Bocsáss meg… – suttogtam és a hasamra szorítottam a kezemet. Most éreztem meg ismét, milyen régen nem ettem már. Egyszerre volt hányingerem és kínzott az éhség, forgott velem az egész szoba. Már odalent is éreztem, hogy egyre csak gyengülök, főleg, mikor felpattantam az asztal mellől.
     – Jól vagyok… – tettem hozzá kicsit gyenge hangon.
Naplózva


Ariane Ahler
Eltávozott karakter
*****


Charming as f*ck

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2016. 12. 24. - 17:12:05 »
+1


A nem túl népes vendégsereg hamar feldolgozta, hogy nem szopatni akarom őket, hanem halál komolyan be kívánom zárni a kócerájt.  Legtöbbjük törzsvendég lehetett, így  tudták, hogy nem kellemes dolog felidegesíteni,, rövidtávon közveszélyes vagyok, hosszútávon pedig jóval drágábban is kiadhatom az italukat, mint ahogyan azt ők kérik.
Kaa-nak sem kellett ténylegesen beszakítanom a torkát, tudta, hogy nincs maradása annak ellenére, hogy elég sokkos állapotban távozott. Na igen, durva lehet így megtudni, hogy lett volna egy gyereked…vagy még egy, franc tudja, hogy a menyasszonya végül sikeresen megellett-e vagy hasonlóképp járt, mint én. Azt sem tudhatom megvan-e még az a kis nő vagy már talált valami új picsát magának, ebben pedig az a legmegnyugtatóbb, hogy nem is akarom tudni, mivel tényleg nem érdekel.  Az annál inkább, hogy mi a pikkelyes sárkánypöcse folyik Elliot O’Mara körül, mert komolyan mondom, a pasas totál a frászt hozza rám, közben pedig legszívesebben le sem másznék róla.
Ahogy leültem kicsit még mindig remegtem a felindultságtól, kérdésem feltétele után pedig azonnal a kanapé mellett álló komódban kezdtem el kotorászni, Janus mindig itt tartotta a minőségi cigarettát, persze megtiltotta, hogy akár egy szálat is elcsórjak belőle, de sosem változtatta meg a rejtekhelyet, szóval úgy voltam vele, hogy magának kereste a bajt. Rágyújtottam és jólesően letüdőztem a füstöt, miközben kérdő tekintettel nyújtottam a dobozt Elliot felé, hátha neki i kéne egy kis nikotin, hogy jobban be tudja fogadni a mai nap eseményeit.
Mondatára elmosolyodtam, azt hittem az én életem zűrös, hát most rá kell jönnöm, hogy elég nagyot tévedtem, épphogy megérkezett ez az idegen a kocsmámba és mindent felforgatott, amit csak tudok és én ennek valamiért örülök. Legalább van mi feldobja az unalmas munkanapom, főleg miután így önkényesen szabadságoltam magam.
Csendben, füstkarikákat fújva hallgattam, ahogy az apjáról beszél, míg lábaimat fölhúztam magam mellé a pamlagra, nem igazán tudtam mit kellene mondanom, így csak bólintottam.
-Elhiszem, elég gázosnak tűnt a szituáció…mármint nem tudom milyen lehet, nekem nem igazán van apám- vontam vállat. Ezt teljesen tényszerűen közöltem vele, hiszen semmit nem éreztem  az emberrel kapcsolatba, akinek még a nevét sem tudtam.
Amint leült mellém és csöndben fölfelé bámult lopva az arcát kezdtem nézni, kifejezetten kellemes, harmonikus vonásai voltak, férfi létére és kora ellenére, leginkább szépnek tudta nevezni magamban. Teljesen beteg volt a kép, ahogy ez a tündérszerű tag úgy orrbavágja Kaa-t, hogy az a földön kössön ki.
-Az voltam – válaszoltam pár perc csönd után kérdésére- de nem sokáig…-tekintetem akaratlanul is lapos hasamra vándorolt, ami soha nem lett kerekebb, bármennyire is sajnáltam. Ahogy hajamat megéreztem kezére simulni felnéztem rá.
-Igazából nem számít, úgyis hallottad, mikor Kaa szemére vetettem, onnantól nehéz lett volna titkolni-vonogattam a vállam és próbáltan könnyelműen viselkedni. Igazából soha senki sem tudott a terhességemről, még a nagybátyám sem.
Mikor megfogta a kezem valamiért ösztönösen összekulcsoltam az ujjainkat, holott nem volt rám jellemző soha az ilyen meghitt romantika. Mondjuk már az is elég furcsa volt, hogy beszéltem neki egy ilyen kényes magánügyemről.
-Egyetértek –nevettem fel halkan- ha te nem viszed be azt az ütést, esélyes lett volna, hogy én teszem meg !
Közeledésére én is hasonlóan reagálok, a gyomra újabb hangos korranására pedig eszembe jutnak a korábbi gondolataim.
-Ejj baszki, de hülye vagyok-suttogom magam elé, miközben néhány pálcamozdulattal kivarázsolom a konyhából az esetleges édesszájú vendégeknek szánt meggyes pitét és hozzá egy villát és kést, aztán elnyomom a cigim a hamutartóban.
-Na egyél –mosolyodom el, biztos vagyok benne, hogy jól fog neki esni egy kis kaja, nem tudom mennyi ideje és miért nem evett, de nem is érdekelt, láttam rajta, hogy nincsen jól.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2016. 12. 25. - 10:20:48 »
+2



Ostoba vagyok, nem kellett volna rákérdeznem Ariane múltjára… nem ismerjük egymást annyira és talán jobban megviseli, mint mutatja. Hiába akarok együttérző lenni, ez olyan dolog, amit én nem élhetek át soha sem, így megérteni sem lehetek képes. Kicsit örültem, hogy a gyomrom korgás elterelte a figyelmet az egészről… a lelkizés valahogy mindig zavarba hoz és kibillent a komfortzónámból, még akkor is, ha én kezdeményezem.
     Még mindig nem tudtam, hogy jó ötlet volt-e fogadni a közeledését. Igen, észrevettem, hogy ki akarja provokálni a figyelmemet… de akkor sem vagyok magabiztos ezzel kapcsolatban. Sosem találkoztam olyan nővel, aki ilyen határozottan lépett fel a férfiakkal szemben, fogalmam sincs, hogyan kéne kezelnem, habár valóban gyönyörű és tényleg tetszik nekem.
     Az utazásaim során igen csak kevés nőhöz volt szerencsém… nos, ha arra a napra nem emlékszem, amikor utoljára ettem, akkor arra végképp nem, hogy mikor voltam hölgytársaságban – akármilyen téren. Sosem voltam egy nagy „csajozós”, ezt meghagytam a többi fiúnak már a roxforti éveim alatt, valami mindig jobban lekötött, minthogy lányok után rohangáljak. Egy-két barátnőm és kalandom volt, az utóbbiakat élveztem, előbbieket kevésbé – azok ugyanis túlságosan kötöttek voltak az én életmódom mellett. A kalandozást persze ezen a téren is szívesen vállalom, mint mindenben. De a kötöttségeket nem kedvelem.
     Ettől vagyok talán az apám fia igazán? – kérdeztem magamat. Ő sem bírta a kötöttségeket, ő sem akart felelősséget vállalni, főleg akkor nem, mikor én is úton voltam már. Időben megszabadult a bajtól… ahogyan én szoktam. Ez az örökségem tőle és nem tudok változtatni rajta talán soha sem. Csak, ha gyerekem lesz egyszer, akkor ne legyek ilyen! – tettem hozzá magamnak.
     Inkább megráztam a fejemet. Nem akartam az apámmal foglalkozni most is. Egyszerűen élvezni akartam a társaságot és az ételt.
     – Nem kéne vendégül látnod – mondtam, de már a számban volt az első, igencsak nagy falat pite. – Csak egy koszos tolvaj vagyok.
     Nem is emlékeztem, mikor éreztem utoljára ízeket, de akkor rendkívül jól esett minden részemnek. Valamilyen melegség járt át, nem tudom, hogy a pitétől vagy attól, hogy a boszorkány ilyen kedvesen bánt velem… Régen ettem már édességet, ugyanakkor ilyen bánásmódban sem tegnap volt részem.
     Anyámon és unokahúgomon kívül senkit sem volt hozzám ilyen jó. Dean és Daniel persze mindig is próbálkoztak, de vannak dolgok, amiket még ők sem tudnak pótolni.
     – Még az italokat sem fizettem ki és gondolom, hogy a kocsmát a jótékonyság nem tartja fenn – mondtam teli szájjal, de már is tömtem bele a következő falatot.
     A zsebemben kutattam szabad kezemmel az érmék után, reménykedve hogy Ariane legalább ennyit elfogad tőlem hálaként.
     – Ez a nap nem alakult valami fényesen az üzlet szempontjából – állapítottam meg és az órára néztem, amit az érmékkel együtt húztam ki a zsebemből. Nem nyitottam fel, nem akartam látni, mit mutatna nekem.
     – Nem akarod kipróbálni? – néztem Ari szépséges szemeibe és felé nyújtottam a szerkezetet. – Nem kell megmutatnod, milyen érzelemre vándorol a nagymutató… de azért megnézheted magadnak. Az ilyesmi mindenkit érdekel.
     Ha szerettem volna, sem tudom megenni az egész pitét, már három-négy nagyobb falat után is úgy éreztem, tele vagyok. Ahogy mondani szokták, éhgyomorra amúgy sem jó túl sokat enni, hát én bizonyosan tartottam ezt az elvet.
     – Köszönöm… biztosan mondtam, egy életet mentettél meg ezzel – mosolyodtam el és megtöröltem az ujjaimmal a számat.
     Odahajoltam hozzá és megcsókoltam, hogy még jobban kifejezzem a hálámat. Ujjaimmal a hajába túrtam és érezhettem ismét, milyen selymesen puha.
Naplózva


Ariane Ahler
Eltávozott karakter
*****


Charming as f*ck

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2016. 12. 25. - 13:13:14 »
+1



Egy percre sem fejtem meg Elliotot bármennyire is próbálkozom, bár, ami azt illeti jelenleg saját magammal sem nagyon tudok mit kezdeni. Eleve nem értem miért válaszolok a kérdésére, hiszen elég egyértelmű a szituáció, persze nem sok köze van a múltamhoz, hiszen nagyjából egy jó másfél órája találkoztunk.
Úgy nézem ő sem tartja már jó ötletnek az egymás életében való vájkálást, végül is miért kellene tudnunk bármiről? Miért lenne fontos bármelyikünk családja,anyagi háttere, problémái vagy előző kapcsolatai? Hát mégis mi a francért beszélgetnénk ilyenekről? Bár, ami azt illeti arra elég kíváncsi vagyok, hogy milyen nőkkel van dolga általában, mert úgy érzem hol akar engem, hol meg még a táplálékláncba sem tud elhelyezni. Ezutóbbit mondjuk eléggé megértem, rohadt furán tudok viselkedni, olyanok számára, akár riasztóan is, akik még nem találkoztak a fajtámmal. Nem tehetek róla, de néha túl hideg vagyok, aztán a következő percben pedig olyan direkt, hogy a vér is megfagy a kedves partnerben, remélhetőleg a jó helyen. Nem mondanám, hogy tudok másmilyen lenni, nem mondanám, hogy valaha megpróbáltam volna ezt palástolni, ez a lényem része, az az Ariane-ség, ami ha valakinek nem működik, bátran megmutatom neki az ajtót. Elliotnak ezzel kapcsolatban lehet ,még döntenie kell, szóval egyelőre kicsit sem nyomulok, inkább próbálok segíteni. Halál jogosan kérdezgetem magamtól, hogy nekem mégis mi a fasz bajom van. Mármint…mikor mentem át jóságos Terézanyába, aki minden szerencsétlen kóbor macskát és Twist Olivért megetetget, de fogalmam sincs. Csak az van eszemben, mikor én voltam rossz helyzetben és Janus lenyújtotta kezét és kihúzott a szarból, mégha többször meg is bánta, hogy idefogadott dolgozni. Ha látna most is rohadtul bánná, mert milliószor pofázott róla, hogy én is csak vészhelyzetben mehetek be a lakrészébe és mást semmi esetre nem vihetek magammal. Na baszdmeg, most itt ülök egy vadidegen pasival, akit épp ingyen etetek. Életemben először gondolom azt, hogy a vajszívem fog a sírba vinni!
-Én meg csak egy pofátlan csaposlány, üdvözöllek a Vakegérben, itt úgy mennek a dolgok, ahogy én akarom-vigyorgok rá, de elégedett vagyok, amiért elfogadta az ételt és nem próbálja tovább játszani a hős férfit, aki lassan éhendöglik. Franc tudja, miért  vagyok ilyen baszott karitatív ma este, de jobban jár, ha addig élvezi ezt a furcsaságot, amíg tart.
-Szerintem láttad mi tartja fent a helyet – nevetem el magam a cigitől kicsit rekedtes hangon. Nincs problémánk a pénzzel, pláne a közvetítői jutalék miatt, amit Janus mindig ügyesen behajt és a nagy összegű jattok miatt, amik az én két szép….szememnek vagy egyéb testrészeimnek szólnak.
-Na igen, a találkozóknak lőttek, az órát pedig esélyed sem volt eladni…-bólogattam szavaira, mert ennél elcseszettebb próbálkozást még tényleg nem láttam, de szerintem amúgy sem vitte volna rá a szíve, hogy eladja, amit el kellene.
Mikor felém nyújtotta az órát bólintottam, majd elvettem. Kíváncsi voltam és jól esett, hogy féltett kincsét a kezembe meri adni. Felnyitottam a fedelét, a nagymutató pedig elég gyorsan megtalálta a helyét a testi vágy feliratán, aztán kicsit, épp egy percnyit megbillent a szeretet felé, mire fölvontam a szemöldököm és gyorsan visszaadtam a szerkezetet a gazdájának. Bizonyára az óra is érzi ezt a megmagyarázhatatlan szimpátiát.
 Mosolyára és köszönetére egy kicsit zavarba jövök, nem sűrűn teszek bármit, amit érdemes megköszönni.
-Öhm…hát megesik- néztem rá és idegesen elmosolyodtam- a pénzt meg hagyd a francba, azt hiszem neked több szükséged van…
Csókja megszakította a mondandómat, de egyáltalán nem zavart, hogy nem hagy össze-vissza vakerálni. Tetszett, ahogy a hajamba túr, de nem nagyon tudtam mire vélni ezt az egészet. Közelebb húzódtam hozzá a kanapén és gyengéden az alsóajkába haraptam, érdekelt milyen reakciókat tudok kihozni belőle.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2016. 12. 26. - 17:11:31 »
+2


    

     Ariane még annál is hevesebb volt, mint ahogyan számítottam rá és nagyon is tetszett. Annyira szenvedélyes és egyszerű volt az egész szituáció, mintha tényleg teljesen mindennapi volna alig két óra ismeretség után vadul ölelkezni egy kanapén. Nem csak a helyzet volt idegen, hanem a helyszín is, még is olyan könnyen ment minden, mintha így lett volna megírva a sors könyvében.
     Talán tényleg csak sodródnom kell az árral, ahogyan eddig is tettem, mióta beléptem a Vakegérbe – gondoltam és újra végig mértem Ariane szépséges testét. Nyilván nem ez volt az első ilyen pillantás, amit kapott, de én szeretek nyomot hagyni mindenhol… én más vagyok, mint a többiek, még ha nem is mindenben. Ha ez az egész egyetlen estére szól, hát legyen feledhetetlen.
     Átkaroltam a fiatal nő testét, hogy még közelebb húzzam magamhoz.
     Egy koppanást hallottam és csak fél szemmel láthattam, hogy az óra esett ki a zsebemből. Nem csapott nagy zajt különösebben, Ari meg sem halhatta, én viszont eltoltam magamtól egy kicsit:
     – Várj egy pillanatot! Máris a tiéd vagyok megint... – kértem és lehajoltam, hogy felkapjam a szerkezetet. A csecsebecséimet még a legélvezetesebb élethelyzetben sem szeretem szem elől veszíteni.
     Ahogy a kezembe vettem megint felnyílt a fedele és csak reménykedhettem, hogy én látom egyedül a testi vágy  feliratot. Valószínűleg Ariane enélkül is tudja, mi tombol a testembe, ugyanakkor még is úgy érzetem, elárulok magamból valami olyat, amit alapvetően nem akarok.
     Gyorsan lecsaptam a kis fedelet és visszatuszkoltam a zsebembe az órát. Reménykedtem, hogy nem esik ki onnan ismét, habár erre semmiféle garancia nincsen egy ilyen helyzetben.
     – Hol is tartottunk? – kérdeztem, ahogy a szemébe néztem megint, de lényegében nem érdekelt a válasz.
     Újra megcsókoltam és lenyomtam a kanapéra, remélve, hogy tetszik neki a helyzet.
     Egy pillanatra még átfutott az agyamon, hogy: vajon mikor engedtem el magamat utoljára ennyire? S hogy mikor voltam ennyire szabad korábban? Nem jutott eszembe egyetlen hasonló helyzet sem, de nem is foglalkoztatott sokáig a dolog… Ariane társaságában kit is érdekelnének azok az ostoba gondolatok?

*
   

     Már hajnalodott, mikor felöltözve ücsörögtem Ari mellett a kanapén. A lábammal doboltam a padlón. Idegesen a nadrágzsebembe nyúltam, hogy ellenőrizzem, meg van-e az óra. Persze mindez felesleges volt, hiszen a hátlapja annyira lehűlt, hogy még a zsebemen keresztül is érezhettem a lábamon... de nem érdekelt, az ujjaimmal is érezni akartam a jelenlétét.
     Csak ezután pillantottam Ariane felé.
     Gyönyörűen festett még most is, ajkairól alig kopott le az érzékien vörös rúzs. Egy részem ott akart maradni mellette, egy másik viszont már régen távozott volna, semmit sem hagyva maga után. Egy ideig tépelődve ücsörögtem, talán azt remélve, hogy megszólal, maradjak itt vagy ilyesmi...
     Valami köztes megoldás kell! – gondoltam és felkeltem. – Hiszen többet tett értem, mint a legtöbb ember, akit ismerek. Hagyhatott volna éhen halni vagy akár vitába is szálhatott volna velem, amiért feleslegesen dolgozott a találkozókon.
     Megigazítottam a nadrágomat és az ingemet, amik nagyon gyűröttnek tűntek a halovány fényben is.
     Egy kis komódhoz sétáltam, ami az ablak közelében volt. Szerencsére a felső fiókban egy darab pergamen, tinta és penna hevert. Éppen ezekre volt szükségem ahhoz, hogy gyorsan eltűnhessek. De miért félek attól, hogy beszéljek vele; Mért érzem úgy, hogy itt kell hagynom? Nem tudtam a választ, így nem is foglalkoztatott tovább.
     Gyorsan kézbe vettem a pálcámat és suttogva mondtam ki a szavakat:
     – Lumos!
   
Ez az egészen kis fény is elég volt, hogy rövid levelet körmöljek a lapra. Igyekeztem összeszedni a legkedvesebb, legudvariasabb szavaimat, amik csak jöttek:

Kedves Ari!
Köszönök mindent, ha még látni szeretnél a pergamen hátuljára írt címen megtalálsz.
E.
   

     Nem akartam túlzásba sem esni, így miután egyszer átolvastam levelet és felírtam a címemet, úgy döntöttem, ez így rendben van. Csendesen visszasétáltam a kanapéhoz és letettem a lány teste mellé a pergament.  Vajon dühös lesz rám, úgy mint Kaa-ra? Nem, azt nem szeretném, hiszen ezért is adtam meg a címemet neki – ráztam meg a fejemet. Ha valakihez nem szerettem volna egyáltalán hasonlítani, akkor az Kaa.

Köszönöm a játékot!
Naplózva


Ariane Ahler
Eltávozott karakter
*****


Charming as f*ck

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2016. 12. 27. - 00:22:22 »
+1


Vannak dolgok, amiket nem tartunk helyesnek. Nem szép dolog idegenekkel kefélni, nem szép dolog idegenekkel kefélni a nagybátyád a kanapéján, a nagybátyád szobájában, a nagybátyád kocsmájában.  Na de mikor volt rám jellemző, hogy szép dolgokat tettem? Nagyjából soha és szeretném, ha ez így is maradna, nem ronthatom el az imázsomat, így csak teszem, amit tennem kell.
Elememben vagyok, nagyon is és ezt Elliot is érezheti, nem fogom vissza magam, de úgy látom, hogy bár kicsit meglepi a stílusom, azért eléggé be is jön neki, az, amit magamból mutatok és én bizony nem fukarkodom a  „kedvességemmel” egy percig sem.  Relatíve rég voltam pasival, márha valakinek két hét távlata olyan rohadt messzinek tűnik. Tudom, beteges, de eléggé vágytam már az intimitásra, persze nem vetettem volna oda magam bárkinek, szerencsémre viszont megjelent Elliot, így még vadásznom sem kellett a megfelelő alanyra.  Gyakorlatilag tálcán kínálta fel nekem magát, nagyon kevés energiámba is került elcsábítanom, ami azért eléggé meglepett, bár, ahogy tapasztaltam ő is rég kerülhetett már hozzám hasonló vagy akár bármilyen nő társaságába. Ettől csak még érdekesebb lett számomra, mindig is szerettem hosszú idő után az első lenni, az akire mindenképp emlékezni fognak még hónapokkal később is.
Érintései, csókjai eléggé elvonták a figyelmemet arról a feszültségről, ami a kocsmában történtek miatt volt bennem, mert nem tudom magam előtt letagadni, hogy kurva sok volt nekem az egész, főleg Kaa megjelenése. Nagy lépét tettem ma meg és ehhez tartozik ez a légyott is Elliottal.  A szavaim, amiket az egyiptominak sziszegtem, az, ahogy a fogaim mélyesztem most kicsit erősebben is a kelleténél a szinte idegen férfi nyakába, mind ugyanahhoz vezetnek, egy a vége, épp az, hogy vége.  Nincs többé szükségem Kaa-ra, nem álmodozom többet róla és Elliot karjai közt sem jut eszembe egy percre sem.
Igazából semmi sem érdekelt, csak maga az élmény, így a férfi szavaira egy-egy bólintással vagy sürgető vággyal teli pillantással reagáltam, arra ahogy méregetett pedig, csak ragadozószerűen vigyorogtam.
Meglepett, hogy végül kettőnk közül ő vállalta magára a domináns szerepét, de végig hagytam, hogy irányítson, hiszen a tejhatalomnál csak egy dolgot imádtam jobban az ágyban, azt ha valaki képes volt uralni.

***

Mikor felébredtem a nap a szemembe sütött, a tetőablakon dőlt be a fény, el kellett takarjam az arcom, annyira zavart. Míg egyik kezemmel a szememmel a szememet dörgöltem, másikkal valamit vagy inkább valakit kerestem, de csak a kanapé borítását éreztem az ujjaim alatt, tegnapi vendégem puha bőre helyett. Nagyot nyújtózva vettem tudomásul, hogy eltűnt, de végül is…nem tudom mi mást kellett volna várnom. A férfiak legtöbbször ilyenek, elmennek és a lehető leggyorsabban elhúzzák a csíkot, eddig kifejezetten nehezteltem volna, ha valaki itt maradt volna a nyakamon.  Nem tudom…valamiért azt érzem, hogy nem lett volna rossz mellette ébredni, mégha a tapasztalataim mást is állítanak.
Ülő helyzetbe tornáztam magam és ekkor vettem észre a kis pergamendarabot, amire valószínűleg ráfeküdtem miközben édesen aludtam a vad szex után.  Miután elolvastam elégedett vigyort terült szét az arcomon. Ezekszerint ahhoz épp elég jó voltam, hogy akarjon még velem találkozni. Ennek tudatában nyugodtabban és kicsit önteltebben kezdtem összeszedni magam.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 22. - 10:47:56
Az oldal 0.537 másodperc alatt készült el 55 lekéréssel.