Hell is the talking type

[To: Mr. Beckett]

To: Mr. Beckett

Dinner and Diatribes

Viselet & Nora irodája

-Ms. Burke.- Pearson, az a fajta ember volt, akinek minden mozdulatából áradt a felsőbbrendűség és az arrogancia, ami mögött pedig bőven megbújt az is, hogy lenézi a nőket. Köztük engem is, de sokakkal ellentétben, én nem törtem meg a tekintete alatt, nem éreztem magam kisebbnek tőle, hisz már előre és jól tudtam mik azok a lépések, amik a hozzá hasonló alaktól elvárhatóak.
Felettesemként pedig bevett szokásnak tűnt, hogy vezetői szerepét próbálta még jobban belém sulykolni, mintha ezzel nem lennék tisztában. Persze, abban is van némi igazság, ha ez így lenne, nem ülnék megint az irodájában, akár egy rossz kislány, aki már megint megcibálta a szomszéd kislán haját. Ez esetben eléggé úgy tűnt, hogy Scott Pearson tűréshatárát ráncigáltam meg újfent. Nem is igazán hatott újdonságnak, ahogy az asztal két végéből próbáljuk egymás letarolni a szemkontaktust fenntartva. Aminek ugyanaz a vége, én felszegem az állam, ő pedig elfordítja rólam a tekintetét.
- Tudja magának, eme falak közt nem is lenne keresnivalója.- keservesen nyikordul meg a szék, ahogy akadozott mozdulatokkal fel áll róla, hogy előadja, az e-havi, Eleonora a kitaszított című elbeszélését. Kívülről talán őszes hajával, és gömbölyded alakjával, azt hinné az ember, hogy egy kedves nemes lelkű emberről van szó. De ez korántsem így volt, a sötétség ami a szemében honolt, semmi másról nem mesélt, csak a hataloméhségről. Egy apró  mosoly jelenik meg a szám sarkában, amitől  csak még nagyobb lesz benne a vágy, hogy belém marjon.
- Csupa fél vér, ebből áll a családja. Ráadásul ismereteim szerint, az édesanyja, és az édesapja már születésekor hátra hagyta. - tudtam mire megy ki a játék, de már rég nem hatottak meg ezek a kisded játékok, amivel a szarvaimat igyekeztek letörni újra és újra.
- A nagymamája pedig fiatal korában, az ősi mesterséget űzte..hallottam ifjabb koromban a híréről, egészen válogatott  ódákat zengtek róla. - körözni kezd körülöttem, ezzel növelve a feszültséget bennem, és bár egy pillanatnyi gyengeség átfut rajtam, Rose nagyi emlékétől, de hamar elnyomom magamban a bujkáló keserűséget.
- Csak egy szavamba kerül, és maga is egy bordély falai közt végzi.  Küllemre, és kisugárzásra is pontosan oda való.- futtattja rajta végig tekintetét, amiben undor és  áhítozás is vegyül.
- Nos, gondolom akkor sem szabadulnék magától.- csúfondáros vigyor görbül az ajkaimra, ahogy meglepettségtől látom eltorzulni az arcát. Ezt kihasználva fel is állok a székből, és az ajtóból még vissza nézek rá.
- Maga meg...- hebeg habog, mímelt szomorúsággal nézek rá.
- Pearson, ennél jobb replikára  számítottam magától.
Tudtam, hogy a fenyegető szavai mögött, nem állnak valódi ambíciók. Perason gyűlölt, lenézett, és legszívesebben kitett volna, hisz az önérzete nem hagyta nyugodni, hogy egy félvér, egy olyan söpredék mint én, messzire eljutott, és ráadásul még nem is űztem olyan rosszul a hivatásomat. Többször nyertem pert, mint amennyit veszítettem, és Pearson sem volt annyira hülye, hogy  hagyja  hogy a minisztériumon kívül végezzem a jogi munkámat. Kevésbé lennék a kezükben, és az irányítás pedig mindennél fontosabb volt számára. Persze számomra, már egyre inkább érezhető volt, az ebből kialakuló hátrány, amit megéltem. Az én türelmem pedig már végesnek bizonyult..

***

Több kellett ahhoz, hogy megtörjek, egy vénember nyomása alatt. Legalábbis ennél biztosan több. Nem szerettem az olcsó trükköket, ha valaki azt akarja, hogy fenyegetőnek érezzem, akkor ennél többet kellett jóval tennie. Tekintve, hogy jelen esetben, én nagyobb veszélyt jelentettem Pearson pozíciójára, megértem a hirtelen jött  reakciót tőle. De amíg a ketyegője nem mondja be az unalmast, addig háttérbe szorulok, ez annyira nem zavart. Az már annál inkább, ha hátráltatni akartak. Amit még így egyelőre nem vennék kézpénznek, de annyit azért sikerült érzékelnem, hogy valami nem teljesen kerek a nagy Minisztérium falain belül.
Jobbnak láttam, ha a munkát a továbbiakban a magán irodámban folytatom. Ott kevésbé keveredtem ellentmondásba önmagammal, azzal kapcsolatban, hogy mennyire szemen köpném magamat , hogy  lényegében beálltam a “sorba”, bár tény hogy magam sem tudom, mihez is álltam be pontosabban.  Bár, még mindig ott van a második lehetőség, hogy a nagyanyám nyomdokait kövessem.  Nem egy férfi mondta már, hogy olyan dolgokat művelek az ajkaimmal, ami minden jó érzésű férfit letérítene az igaz ösvényről. A gondolatra csak elmosolyodom, miközben egy sötétlő fürtöt az ujjaim köré tekerek. De megállok a mozdulatban. Érzékeltem valamit, az az inkább valakit. Jól ismertem milyen érzés, amikor valaki az árnyékommá válik, hacsak egy pillanatra is, akkor is ha precízen tette azt. A háború megtanított arra, hogy soha, de soha nem vagyok egyedül. És most sem voltam. Persze ebben a világban, még kiszámíthatatlanabb volt az egész.  Mély zöld szemeimet az ajtóra függesztem. Közen pedig a helyzethez nem illően előveszek egy nikotin szálat, és az ajkaim közé emelve meg gyújtom, és jól eső lassúsággal kifújom a füstöt.
- Szabad...- emelem meg kicsit a hangom, pont annyira, hogy az ajtó túl felén hallják. Keresztbe vetem magassarkúba bújtatott lábaimat, és kíváncsisággal meredek az ajtóra.
- Ha pedig sötét indíttatások vezették ide, akkor csak úgy közlöm, hogy a szomszédságomban egy idős öreg hölgy él. És mindent lát. Túl sok mindent is..- teszem már halkabban hozzá, mert ez már talán nem tartozik talán ide .

[The Devil's Proposal]

The Devil's Proposal

to; Eleonora

2002.01.22.

+16 nyomokban káromkodást tartalmaz

hood & mood

Leon... Azt hiszem, megtaláltam végre azt a személyt, aki a rendszeren belülről segíthet nekünk... A neve Eleonora Burke. Bátorkodtam kicsit előrenyomozni azt illetően, hogy mivel is lehetne rá leginkább hatni. Ne aggódj, csupa szépet és jót küldtem csak, ahogy azt már megszokhattad tőlem...  Mellékelten csatoltam néhány fényképet, a részleteket lásd a képek hátoldalán.
M.

Ahogy átfutottam Mitch sorait, kósza remény csillant fel bennem. Végre eljött az idő, hogy tegyek egy lépést előre... az engem megillető hely felé. Az utóbbi időben minden összezavarodott körülöttem, miután Lor felkeresett a rejtekhelyemen, itt, Toszkánában, egyre inkább elbizonytalanodtam azt illetően, hogy jó ötlet volt-e elhagyni őt...
Váratlan megjelenése erősen összezavart, és majdhogynem megbántam a döntésemet, de aztán a dac és a sérelmek mégis távolabb sodortak egymástól, ezért is lehetett, hogy Mitchtől nemrégiben azt hallottam: a drágalátos volt nejem egy ex-aurorral, bizonyos Cobhammel vigasztalódik. Hogy őszinte legyek, Liah folytonos elutasítása, majd Lor eme lépése sem emelt túl sokat a kedélyemen, láthatóan exmenyasszonyom és exnejem vigan múlatták nélkülem az időt, így én is hasonlóképp tettem... volna... de valahogy Toszkána bája így télen nem volt a régi, kezdtem unni a helyi színésznők és balerinák társaságát, és már azok a mennyei borok is megfanyarodtak a számban. Talán igaz a mondás, hogy a jóból is megárt a sok, ki tudja... Az viszont bizonyos, hogy rajtam lassan, de biztosan erőt vett egy olyan mértékű nihill, amin sehogy sem jutottam túl. Blaire elrablása egyelőre következmények nélkül maradt, Mathias és Eric vagy nem kapták meg a levelemet, vagy ostoba tréfának tartották, de még az is elképzelhető volt, hogy kerestek, de nem találtak, elvégre a levélben nem közöltem velük a pontos tartózkodási helyemet. Akárhogy is, valahol mélyen, a zsigereimben éreztem, ideje pontot tenni lassan négy éve tartó száműzetésemnek, és ha egyedül is, de visszatérni a koszos, szmogos Londonba. Valahol mégis csak ez volt az otthonom, a hely, ahol a Nagyurat szolgáltam hosszú éveken át, és éltem háborítatlan, halálfaló életemet... amíg az az elbaszott villámhelyes arcú fasz tönkre nem tette. Ideje volt hát visszavennem, ami az enyém.

***

Mitch útmutatásainak megfelelően egy szimpla hétköznapon, estefelé állítottam be ahhoz a bizonyos Miss Burke-höz, akitől a megváltást reméltem. Egy félreeső sikátorba hoppanáltam a kukák mögé, hogy még véletlenül se szúrjanak ki, majd szélsebesen megindultam a barátomtól kapott cím felé, ami csak két sarokra volt. A mugli környéktől szokás szerint az undor kerülgetett, de ennél jóval nagyobb kellemetlenségeket is elviseltem volna annak érdekében, hogy elnyerjem a szabadságom, így lenyeltem a varangyos békát, és nem dobtam ki a taccsot a velem szembe jövő ötgyerekes mugli családra.
Öt gyerek... Ezek a varázstalanok olyanok, mint a nimfomániás nyulak... csóváltam a fejem megvetően. Emlékszem, mikor egyszer megkérdeztem apámat, hogy nekünk aranyvérűeknek miért nincsenek testvéreink, mire egyszerűen csak annyit mondott:
- A jóból mindig keveset mérnek fiam, jól jegyezd meg...
Méltatlankodásomat azonban megtartottam magamnak, semmit nem láthattak az undoromból, mert az erősen arcomba húzott fekete köpeny és a hozzátartozó kalap megfelelő rejteket nyújtott számomra.
Hiába nem a varázslónegyedbe jöttem, Britannia-szerte köröztek, és nem akartam megkockáztatni, hogy épp most - a nevem tisztázásának kapujában - csússzak el egy kupac doxy-szaron.
A címet elérve tipikus londoni épület fogadott. Ósdi tölgyfaajtó állta utamat, mire a sötét köpeny mögé burkolózva, már mozdultam volna, hogy bekopogtassak rajta, ám erre nem volt szükség, mert egyszerre hallottam átszűrődni a sima, tömött falapon egy Szabadot.
- Ha pedig sötét indíttatások vezették ide, akkor csak úgy közlöm, hogy a szomszédságomban egy idős öreg hölgy él. És mindent lát. Túl sok mindent is.. - tette még hozzá - ahogy kivettem a hangsúlyából - félig fenyegetően, félig ironizálva.
Kissé meglepett, hogy a nő ilyen jól megérezte jelenlétemet az ajtó másik oldaláról is, de nem húztam az időt, további felhatalmazás nélkül benyitottam, hogy szembe találjam magam Miss Burke-kel. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd meglepett pillantással mértem végig. Hirtelen felmerült bennem, hogy Mitch a bolondját járatja velem, és protektori iroda helyett egy bordélyházba küldött. Ez abszolút rá vallott volna, így mielőtt komolyabban nekivetkőztem volna, csak annyit kérdeztem:
- Maga Miss Burke, ugye? - majd ha megkaptam az igenlő választ, hátrahajtottam a kalapom, hogy jeges kék zsarátnokaimmal immáron bármiféle zavaró árnyékolás nélkül vizslathassam a sötétzöld íriszeket.
- Jó hírem van, az imái végre meghallgattattak - nyúltam a köpenybe, hogy előhalásszak belőle egy nagyméretű borítékot, és feltűnően húzzam el az arca előtt, akár a mézesmadzagot..
- Ezt imádni fogja...

[To: Mr. Beckett]

To: Mr. Beckett

Dinner and Diatribes

Viselet & Play with fire

A tűpontos megfogalmazás az lenne látottak alapján, hogy maga személyesen a halál lépte át a küszöbömet. Vagy éppen egy középkorból idetévedt pestisdoktor. Csőr ide, vagy oda, mindenképpen vészjósló látványt nyújtott. A gerincemen végig szalad az ismerős érzés, ami már épphogy remegésbe kényszerítené a porcikáimat. A félelem hűvös szele magához ölel, és egy borús árnnyal vonja  be gondolataimat. Bár ennek jelét aligha mutatom, de figyelem a mozdulatait, míg én belesüppedek még jobban a székembe. A halál bizonyosan nem kérdezné meg a nevemet. Így egy egészen kis pillanatig kíváncsian méregetem, majd mielőtt válaszolnék ráérősen szívok   egyet a kezemben tartott cigiből. Kíváncsi voltam kivel állok, az az pontosabban én ülök, szemben, de tudtam, hogy a túlzott kíváncsiság soha nem vezet semmi jóra. Helyes döntésekre biztosan nem. A helyzetet tekintve pedig nem ártott, megfontoltabban kezelni.
- Igen én volnék, de ki.....kérdezi...- a kérdésem suttogássá halkul, ahogy az ismeretlen látogatom felfedi magát. Meglepve meredek rá, mert nem igazán tudtam összerakni a képet, hogy Mr. Beckett miért tisztelt meg veszélyt sejtető “bájával” . Tekintette hideg fuvallatként szalad végig rajtam, de tartva vele a szemkontaktust, nem futamodok meg.  Kíváncsi voltam az ittlétének a miértjére. Arra meg még inkább, hogy honnan, és kitől szerzett tudomást, hogy hol találhat meg. Persze ezernyi tippem volt, és hogy miért is küldték ide hozzám. Ahogy a kabát zsebébe nyúl, minden más eszembe jut, ami onnan előbukkanhat, csak éppen egy nagy borítékra nem számítok. Valahogy az én fejemben ez a rövidke csevej, sokkal drámaibban érne véget, ezzel a végtelenül kékszemű férfival. Mondandójára pedig egy apró mosollyal reagálok, míg a borítékot figyelem, amit előttem elhúz. Nem mondom, értett ahhoz, hogy felkeltse a kíváncsiságomat. És az ujjaim bizseregni kezdenek, hogy kapjak a koperta után, de nem teszem. Valamiért a szavai mögött rejlő fölény még jobban felkelti az érdeklődésemet, és kicsit talán könnyelműen kezelem a dolgot, ahogy a cigimet lassú mozdulattal elnyomom a hamutálban. Majd újra visszairányítom a figyelmemet rá, két kezemet az állam alá helyezve nézek fel. Fürkészni kezdem, szokásom volt elidőzni az emberek vonásain, ez is valamennyire elősegítette a munkám sikeres elvégzését. De ha egy kész rejtvényfejtőt állítanak elém, akkor egészen nehéznek bizonyult ez az egész. Az sem elhanyagolható tény, hogy a jelleméből áradó megmagyarázhatatlan energia, kitaszít a komfortérzetemből pár pillanatra.
- Mr. Beckett. Első tippre azt mondtam volna, hogy maga a vég jött el hozzám látogatóba..de azt hiszem nem tévedtem ezzel kapcsolatban olyan sokat, nem igaz? - játékosan oldalra bólintom a fejemet, a tekintetemet pedig közte, és koperta közt járatom. Merész húzás ugyan, de nem árt tapogatózni, a boríték mögött még teljesen más akarat is lapulhat.
- Az imáim...tudja egész sokat fohászkodok Istenhez, van amikor nem a legmegfelelőbb pillanatban, szóval melyik imáról is beszélünk pontosabban?- újabb kérdés, a kétely ott mocorgott bennem, és óvatoságra intett a férfival kapcsolatban.
- Óóó, ha tudná mennyi férfi mondta ezt nekem..- jegyzem meg egy pimasz mosollyal egybekötve.
- De mindnek ugyanaz lett a vége..de mit szólna, ha inkább kényelembe helyezné magát..- léha mozdulattal intek a velem szemben elhelyezkedő Paisley-mintás karosszékre.
- Esetleg egy szivar, vagy egy hamisíthatatlan füstös ír whiskyt? Közben pedig elmesélhetné, hogy miért is imádnám azt a boríték..és ha már érintjük ezt a téma kört, esetleg azt is elmesélhetné, hogy miért tenne a kedvemre. Van egy olyan érzésem, hogy ami a borítékban van, vagy elharapja a torkomat, vagy ha megnézem, azzal valami visszafordíthatatlant indítok el.  Beszélgessen velem Mr. Beckett.- hajolok kicsit előrébb, és a tekintetem most már minden visszakozás nélkül az övébe fúrom.

[The Devil's Proposal]

The Devil's Proposal

to; Eleonora

2002.01.22.

+16 nyomokban káromkodást tartalmaz

hood & mood

A költői kérdésre úgy látszik, azonnal megfeleltem azzal, hogy hátrahajtottam a köpenyhez tartozó széles karimájú kalapot, és immáron álca nélkül néztem vele farkasszemet.
- Mr. Beckett. Első tippre azt mondtam volna, hogy maga a vég jött el hozzám látogatóba..de azt hiszem nem tévedtem ezzel kapcsolatban olyan sokat, nem igaz?
Egy bólintérnyit sem lepett meg, hogy rögtön felismert, hisz Mitch információi szerint nem egy helyen van kiplakátolva velünk, körözött sötét varázslókkal a minisztérium, hogy ne csak az aurorok, hanem az utolsó aktakukacig mindenki tisztában legyen azzal, kik is a rendszer ellenségei.
- Ó... ez igazán hízelgő, de azért nem gyilkoltam annyi embert, hogy a halállal egy lapon lehessen említeni - húztam önelégült félmosolyra a szám. Hogy mennyi is volt pontosan? Húsz-huszonegy....? Egy idő után már nem számoltam, de a Nagyúr halála óta kínzó rémálmokból egyre gyakrabban volt alkalmam szembesülni az általam kioltott életek gazdáival. Döbbent tekintetek, melyekből egy minutum alatt huny ki a fény... Sikolyok, amik átmenet nélkül válnak eggyé a csenddé, na és könyörgő mozdulatok, melyek után nem marad más, csak jéghideg merevség.
Bár elég kellemetlen volt éjről éjre ezekkel álmodni, mondhatni hozzászoktam, és nem, még véletlenül sem éreztem megbánást miattuk. Megérdemelte az összes véráruló, sárvérű, muglibolond... akik gyávák, vagy ostobák voltak belátni, hogy a hatalom csakis azoknak jár, akiknek tiszta varázslóvér folyik az ereikben... Hogy a muglikra gyakorlatilag nincs semmi szükség... ők csak... útban vannak. És akkor még finoman fogalmaztam.
- Az imáim...tudja egész sokat fohászkodok Istenhez, van amikor nem a legmegfelelőbb pillanatban, szóval melyik imáról is beszélünk pontosabban? - tette fel a kérdést a mély zöld szempár gazdája, mire tükrözve az előbbi mozdulatát, én is oldalra billentettem a fejem.
- Hogy a passzív agresszíó mesteréhez, amit mások oly magasztosan Istennek neveznek, miért fohászkodik, arról semmit nem tudok. Én csak arra hoztam választ, amit a sötétség angyalaitól kért... - szélesedett ki az előbbi mosoly immáron teljesen, koránt sem megnyugtatóan, inkább ördögien.
- Óóó, ha tudná mennyi férfi mondta ezt nekem... De mindnek ugyanaz lett a vége - villant most már felém is egy pimasz mosoly. Elégedett, néma morgás szakadt fel a gyomrom tájáról, mely annak szólt, hogy a nő láthatóan nem rettent meg, és benne volt a játékban. Pedig még azt sem tudta, miben van benne...
- Na és mi lett? - kérdeztem vissza, türelmetlenül várva, hogy feltárhassam az előtte meglengetett boríték tartalmát, ami láthatóan koránt sem hagyta hidegen. A figyelmes invitálása után elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy egy mozdulattal lerántsam magamról a köpenyt, és azt a kalappal együtt a szoba sarkában lévő fogasra akasszam, majd szimpla fekete ingben és hozzáillő nadrágban helyet foglaljak a protektorral szemben. Elég meleg volt itt - ahogy az az ő merészen dekoltált ruhájából is látszott - így a köpeny nélkül már jóval komfortosabban éreztem magam.
- Jöhet mindkettő, de csak ha kubai a szivar, a whisky meg lángnyelv - néztem rá még mindig azzal a bosszantóan elégedett arckifejezéssel.
- Ha tudom, hogy ilyen az ellátás, gyakrabban járok protektorokhoz - jegyeztem meg aztán, szórakozottan megforgatva a kezemben a borítékot, amivel kapcsolatban az előbb már burkoltan érdeklődött a velem szemben ülő.
- A két tippje közül az egyik tökéletesen fedi a valóságot, de hogy melyik, azt majd maga eldönti. Nem vagyok ellene a mély beszélgetéseknek, de szavak helyett inkább beszéljenek most a tettek... - nyújtottam felé a borítékot kisvártatva, amelyet, ha kinyitott, több fényképet húzhatott elő belőle. A képeken Pearsont láthatta egy zavarbaejtően fiatal, vörös hajú lány társaságában, meztelenül, félreérthetetlen helyzetben. A fényképek hátulján egy dátum (2000.07.16.), egy név és egy életkort jelölő szám szerepelt (Abigail Corner, 15).
Kíváncsian dőltem hátra a székemben, figyelve a boszorkány reakcióját. Ha Mitch beszámolója igaz volt, most olyan mámort érezhetett a velem szemben ülő, mint az elvonásban szenvedő, falat kaparó morfinista, ha végre megkapja az adagját.

[To: Mr. Beckett]

To: Mr. Beckett

Dinner and Diatribes

Viselet & Play with fire

+16 Káromkodást tartalmazhat.
Kooperálni az ördöggel, nem mindig a legcélravezetőbb döntés. Esetek többségében, talán reakcióm Mr. Beckett jelenlétére sokkal drámaibb fordulatot venne. Némi fenyegetőzés, ami már gondolatban elhalna bennem, hisz tudom, hogy úgy sincs ellene esélyem.  Nem mondanám, hogy az esélytelenek nyugalmával ücsörgök ilyen halálos nyugalommal a székemben. Az, hogy nem féltem, az valami egészen másnak volt köszönhető. Meg persze az is biztosított arról, hogy a nevemen szólított. Ami egyet jelentett, valamiért keresett. Ha pedig meg akarna  ölni, akkor már abban a pillanatban megtette volna, ahogy belépett ide. Bár csak Isten tudná, mi lenne a fejfámra írva, ha valóban az ő keze által érne a halál. “ A nő, a sztoikus nyugalommal, és a maga naivitásával, kezet fogott a halállal.” Hm, egészen titokzatosan  hangzik. Habár, az már más kérdés, hogy mégis ki a ménkű temetne el, mert élő rokonaim meg ugyebár nincsenek.
- Annyit …- ízlelgetem a szót, és épphogy nem felnevetek a dolgon.- Akkor helyesbítek, valaki számára maga jelentette a halált.- nézek rajta végig. Hogy mennyit néztem volna ki belőle? Kinézete alapján talán egyet sem. De ahogy a szemeibe néztem, az a sötétség ami benne lakozott rácáfolt, az emlékek amiket magában hordozott, átvillanni látszottak szemein.  Magában hordozta a sötétség magját, és a lelkére pecsétként égett. Mindenkinek más árny jutott az életébe, valakinek a gyilkosság, és az ármánykodás. Valakinek pedig, az olyan semleges személyeknek, mint én voltam, a saját érzelmeivel kellett megvívnia, ami egy idő után fekete burkot vont a szíve köré, és szántotta fel lelkének utolsó, használható darabját. Mr. Beckett jelenléte pedig ennek az érzésnek adott oxigént, vagy leginkább fekete gomolygó, fullasztó füstöt.
Ha az ember lánya, próbál okosan cselekedni, főként akkor, amikor a sötétséggel próbál beszédbe elegyedni, akkor okosan válogatja meg a szavait. Kérdéseit, pedig átgondoltan teszi fel. Igyekeztem leplezni a kíváncsiságomat, arra az időre, amíg nem voltam bizonyos mértékig abban biztos, hogy mi is a valódi indok, amiért éppen rám esett a választása. Habár magatartásom, oly könnyed volt, akár egy nyári szellő, azt azért magamnak is bevallhatom, hogy egy pillanatra azért megállt bennem az ütő, attól a mosolytól, ami felsejlett az arcán. Az mondjuk nem elhanyagolható szempont, hogy piszkosul jól állt neki, de ez nem lényeg most..
- Óóó..- némi csodálkozás tör fel ajkaim közül.- Mondja csak, és a sötétség angyal hírnökei, mind ilyenek, mint maga? - nézek végig rajta, pontosan úgy, mint aki mustrálgatja, némileg azért egész jól szórakozom, még ha ebben a szerepben valahol a magabiztosságomat is keresem ellene.- Többet kéne cimborálnom az ördöggel. - Persze Nora, még flörtölj is vele, tök normális az egész.  Egészen kezdtem megháborodni, pár másodperc alatt.
- Általában lankadt a figyelmük, de minden bizonnyal velem volt a baj.- sóhajtok drámaian, mint aki visszatekint közben a múltba.  De közben persze az sem kerüli el a figyelmemet, hogy az a levél, még mindig ott figyel a kezében, láttam rajta, hogy lassan a játszadozásom, inkább idegőrlő volt számára, sietős lehetett a dolog. ..
- Ne aggódjon, nálam minőségi szivar van.- jegyzem meg nevetve. Aggasztónak kellett volna lennie, az egész helyzetnek, az arckifejezése kimondottan nem sejtetett sok jót, éreztem a zsigereimben, de ha nem megyek bele a játékba. Nem is jövök rá, hogy mit veszítek. Felállva a székemből a vitrinhez sétálok, ahol az általa megnevezett ital, és szivar volt. Kecses mozdulatokkal sétálok vissza ezekkel a birtokomban, majd mintha csak rituális mozdulatok lennének ezek, kitöltöm neki a lángnyelvet, végül felpattintom a szivar díszdobozkáját .
- A háború után, másom sem maradt, csak a rossz hírem. Gondoltam, ha már így van, akkor megtartom.- mosolyodok el pimaszan, és ha kivett, egy szál szivart, elé helyezem a gyújtott, még egyszer rápillantok, és visszafáradok a helyemre, hogy újra kényelembe helyezzem magamat vele szembe. Sokan megkérdőjelezték a módszereimet, habár egyikkel sem követtem el kihágást, a jog szerint. Azért volt, akinek még így is szúrta a szemét. Most viszont elég nagy bajban voltam, egy olyan ember ellen kellett vádat felállítanom, aki miatt elveszett az objektivitásom, ő nem csupán egy ügy volt számomra. Érte már tudtam, hogy egészen messzire elmennék, csak hogy  felmentést kapjon..de ehhez nem voltam elég jelenleg.
- Hm...- méregetem elmélázva egy pillanatra a borítékot, majd finoman kiveszem a kezéből. Már csak azért is, hogy maradjunk meg, csak a higgadt rezignált magatartásnál. Sok mindenre számítok ettől a borítéktól, talán hogy a vérem át fogja itatni a papírt, még erre is előbb gondolok, mint ami a szemem elé tárul. Megremeg a kezemben a fénykép.
- Azt kibaszott kurva élet...- szalad ki az ajkaim közül, egy ízes káromkodás, és egy pillanat alatt fel állok, és fel alá kezdek járkálni a szobában, mint a mérgezett egér. Nem tudom, hogy ideges vagyok, esetleg, a maga perverz módján boldog...vagy ki fogom dobni a taccsot, fogalmam sincs.
- Ezt nem hiszem el...az a rohadék..tetű. .- megfordítom a lapot, és grimaszba rándul az arcom az információtól ami rajta áll. Igazából ez pontosan elég volt ahhoz, hogy sarokba szorítsam Pearsont, és Cobham ügyét is pozitív irányba manipuláljam.  Miután leküzdöttem a látottak alapján felmerülő kilométer hiányt, megállok, még mielőtt a vendégem elszédülne, leülök. Majd beletúrva mézszőke hajamba rendbe szedem magamat.
- Azt hiszem kár is kérdeznem, honnan tudta, hogy esetleg erre nekem szükségem van. Ismerem a szabályt, egy jó kártyás soha nem árulja el a trükkjeit, még akkor sem ha csak cinkelt lapokkal játszik.- nézek mélyen a szemeibe , majd eltolom magamtól arccal lefelé fordítva a képet.
- Azonban kevésbé hiszem el, hogy maga az elcseszett Mikulás, és ezt ingyen adná. Azt ugyan sejtem..hogy mihez lesz köze, de most már értékelném, ha elejét ennénk, annak a mélyebb beszélgetésnek. - dőlök hátra elégedetten a székemben.

[The Devil's Proposal]

The Devil's Proposal

to; Eleonora

2002.01.22.

+16 nyomokban káromkodást tartalmaz

hood & mood

Az, hogy Miss Burke, a halállal említett egy lapon, akaratlanul is kéjes dorombolásra késztette a gyomromban rejtőző szörnyeteget. Ha rettegett is tőlem, jól leplezte...
- Óóó.. Mondja csak, és a sötétség angyal hírnökei, mind ilyenek, mint maga? - pillantott végig rajtam szemérmetlenül. - Többet kéne cimborálnom az ördöggel - tette hozzá, szinte csalfán incselkedve velem, mire elégedett félmosollyal arcomon reagáltam.
- Csak nyugodtan... Az ördög minden hű szövetségest élvezettel ölel a keblére - válaszoltam tovább folytatva a megkezdett színpadiasságot, amiben láthatóan a protektor is partner volt.
Legalábbis a panaszát követő drámai sóhajból egész tisztán ez következett számomra.
- Sajnálom, hogy nemem szegényebb akaraterővel megáldott képviselői ilyen mély csalódást okoztak Kegyednek - csóváltam a fejem rosszallóan, hisz nem tudtam nem észrevenni, hogyan puhányodtak el férfitársaim az elmúlt évek során. Természetesen ennek az is lehetett az oka, hogy immáron senki és semmi nem ösztönözte, kényszerítette őket fegyelemre, szigorra és következetességre... A manhattani ebédklubban megannyi aranyvérű cimborám aljasodott le, megfeledkezve önmagukról, arról, hogy kik voltak, és mit képviseltek... s ez igen nagy csalódottságot váltott ki belőlem is. A Nagyúr veszte több szempontból is sajnálatos volt hát, nem csak a varázsvilág burkolózott a béke émelyítően gejl, rózsaszín máza mögé, hanem sok esetben az egyén is... Mivel a halálfalók nagy többsége - akárhogy is szépítenénk - az erősebbik nemhez tartozott, nem tudtam hát nem észrevenni a párhuzamot aközött, hogyan lebegett ezernyi porszemcseként a tavaszi napsütésben a Nagyúr, s hogyan hullott azóta hamvába a férfi dominancia... nem csak a sötét, hanem a világos oldalon is... Hisz ha nincs mi ellen küzdeni, gyengévé válunk mindannyian...
Miután Miss Burke biztosított róla, hogy az általa kínált szivar minőségi, élvezettel gyújtottam meg a tágító bűbájjal ellátott, rejtett nadrágzsebből előhúzott tiszafa pálcával. Elégedetten szippantottam bele az édesen kesernyés rudacskába, majd öblítettem le egy korty itallal, amiről szintén azonnal megállapítottam, hogy a nő nem hazudott: igen magas minőségű, ír whiskyt ízlelgethettem hát.
- A háború után, másom sem maradt, csak a rossz hírem. Gondoltam, ha már így van, akkor megtartom - adta meg a választ némiképp költőien megfogalmazott, ám koránt sem lényegtelen kérdésmre Burke, mire elégedetten bólintottam.
- Helyes válasz... - nyújtottam ezután felé a kincset érő információt rejtő borítékot, amivel láthatóan sikerült örömöt szereznem a boszorkánynak.
Izgatott káromkodása akaratlanul is elszórakoztatott, mosollyal az arcomon, a dohányt pöfékelve követtem pillantásommal, ahogy zaklatottan cikázott ide-oda a szobában,  míg izgatottságát kissé levezetve ismét helyet foglalt velem szemben.
- Azt hiszem kár is kérdeznem, honnan tudta, hogy esetleg erre nekem szükségem van. Ismerem a szabályt, egy jó kártyás soha nem árulja el a trükkjeit, még akkor sem ha csak cinkelt lapokkal játszik - szólalt meg végül, összeszedve gondolatait.
- Maga nagyon okos Miss Burke, így nem lep meg, hogy tökéletesen átlátja a helyzetet... - feleltem biztatónak szánt mosollyal arcomon, egyszersmind egyértelművé téve, hogy igaza van, nem fogom elárulni, honnan jutott tudomásomra vágyának tárgya, de ha később, kissé higgadtabban végig gondolja, hamar rájöhet, hogy nem kellett ahhoz túlságosan mélyenszántó megfigyelés és gondolkodás, hogy Mitch, és egy felbérelt magánnyomozó segítségével megalkossuk és kivitelezzük - átvitt és valós értelemben is - a pontos képet. Ha egy kicsit utánam kérdez, azt is könnyedén kinyomozhatja, milyen szoros baráti és üzleti kapcsolatban állok protektor kollégájával, aki történetesen jól ismeri a szakmát átívelő idegesítően bürokratikus hierarchiát, s ily módon Burke könnyedén kikövetkeztetheti, ki volt a segítségemre a terv kiötlésében.
- Azonban kevésbé hiszem el, hogy maga az elcseszett Mikulás, és ezt ingyen adná. Azt ugyan sejtem..hogy mihez lesz köze, de most már értékelném, ha elejét ennénk, annak a mélyebb beszélgetésnek - szólított fel finoman ismét hátradőlve székében, tovább szorongatva a leleplező képet, mire egy kis hatásszünet alatt, hosszasan kifújva a füstöt, beszélni kezdtem.
- A háború nem csak magától vett el a rossz hírén kívül mindent, hanem tőlem is... Mint azt esetleg maga is tudja, számos halálfalóhoz hasonlóan én is körözötté váltam - szippantottam újfent a szivarba, ami segített megoldani a nyelvem. - Bár sokan azt hitték, a szüleimmel együtt én is meghaltam egy rajtaütés során, ez nem volt igaz... és nem is minden auror hitt a szóbeszédnek... helyesen hozzáteszem... Így vannak, akik azóta is igyekeznek a nyomomra bukkanni, finoman szólva is erősen megnehezítve a helyzetemet... és személyes szabadságomat - tettem hozzá kissé idegesen.
- Közel négy éve kényszerülök arra, hogy álnéven meglapulva éljek, más országokban bújdosva, és persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy hányattatott a sorsom, de kétségkívül idegesít, őszintén szólva erősen felbasz a kényszerű számkivetettség... Pláne annak tudatában, hogy számos sorstársam vígan éli világát a megtért bárány álcája mögött - vázoltam a szituációt éles hangsúllyal, vibráló tekintettel fúrva jeges íriszeimet Burke ragyogóan kék szemeibe.
- Tehát egy spontán ötlettől vezérelve úgy döntöttem, teszek egy próbát, és segítek önnek kicsinálni a perverz felettesét, hogy cserébe én is a segítségét kérjem... és együtt kitörjünk az igazságtalan elnyomás alól... - kortyoltam az italból egy nagyot, hogy ha mesterségesen is, de megédesítsem kissé a helyzetem végett érzett keserű szájízt.
- Szóóval... Tud rajtam segíteni, Miss Burke? S ami még fontosabb, hajlandó-e? - dőltem hátra a székben kíváncsian méregetve a protektor vonásait. Direkt nem adtam elő neki, hogy ártatlan vagyok, mert kurvára nem voltam az, és jól tudtam, hogy azonnal átlátna rajtam... De ha más bűntársaimat - Montregóval és LeStrange-dzsel az élen - némi atyai megrovás után tékozló fiúként ölelte keblére a varázslótársadalom, úgy készen álltam minden szükségeset megtenni, hogy magam is megváltásra leljek.