A terasz és a hátsókert

A teraszról rossz időben is rá lehet látnio az aprócska hátsókertre, amiben mindössze egyetlen fa áll, na meg egy kerek asztal két székkel. Jobb időben Jasper báránya is itt legelészik, sőt Sophie cicája és nyuszija is gyakran kimászkál ide. Tökéletesen biztonságos ez a rész, hiszen le van védve mindenféle varázslatokkal.

[2002. szeptember 27.outfitDo you feel like a young god?]

2002. szeptember 27.
outfit

Do you feel like a young god?

Halk hoppanás jelezte, hogy megérkeztem a városba. A főtéren ácsorogtam. Délelőtt volt, és kissé üres is volt a tér, hiszen a legtöbb diák éppen az egyetemen ücsörgött az unalmas órákon, vagy pedig otthon gubbasztva tanult valami baromságot. Kicsit talán elfacsarodott a szívem, hiszen nekem is itt kellett volna lennem. De aztán felpillantottam az égre. A komor, szürke felhőkre, amik eltakarták a napot, és amik ismét halk kis esővel kecsegtettek. A kontaklencsének köszönhetően nem láttam olyan homélyosan, mint nélküllük, de így is kissé halovány fényben láttam félig a világot, a beszürkült szememmel. Már egészen megszoktam, alkalmazkodott hozzá a szervezetem is. Az emberi test csodálatra méltó. Meggyújtottam egy cigit a fémes öngyújtómmal, amitől a világért sem akartam volna megszabadulni. Valahogy jót tett a lelkemnek, hogy ott lapult a zsebemben. Egy kicsit apám emlékét hordtam magammal, és egyre kevesebbnek tűnt a vele járó teher. Mert nem csak én cipeltem ezt. Egy halk kis sóhaj szakadt ki az akjaim közzül, ahogy kifújtam a számból a füstfelleget.
Elliotnak csak anynit mondtam, hogy szétnézek Hertfordshire-ben, és beugrok egy kicist SZőkéhez. kellett valami más, ami egy kicist kiszakított az otthoni közegből, az a sok gyerek, Elliot hangulat ingadozásai, az öcsém folytonos sérülései a meccseken kicsit kikészítették az idegeimet. Kellett már egy nyugis sörözés egy jó haverral, hogy megfeledkezzem a családi kötelességeimről. A zakóm zsebében ott lapult az összezsugorított kis boros fiola. Az egyik legdrágábban vettem, és hoztam ide, elvégre meg kellett adnom a müdját a borozásnak. Mindig is én voltam a hivalkodóbb tetsvér, Benjamin inkább nézett ki úgy folyton, mint egy csóró mugli favágó. Én azért szerettem ezzel a hatalmat kimutatni mások felé. Hogy nem voltam akárki. Hogy voltam valaki, akinek a nyomába sem érhettek. A legdrágább talárt szabatták nekem, a legjobb minósíégű ruhám volt az iskolában is, és kínosan figyeltem a hajamra is. Ez most csak annyiban változott, hogy nem ért annyit a pénz. Egyszerűen csak szetettem jól mutatni, és megvenni azokat, amiket megvehettem.
Lassan megindultam MézLak felé, miközben kiélveztem a magányos sétámat. A levelek sziínpomás színnel takrították az utat és a járdát, összevissza. A szél hűvösen fújt, belefurakodva a pulcsimba és a zakómba, de nem igazán zavart. Szerettem ezt az évszakot, amikor nem kellett állandóan behúzódnom a naptól a hűvösbe. Sok mindenen gondolkoztam, míg meg nem érkeztem Szőke és Vöröske otthonához, és még mindig nehezen tudtam elhinni, hogy hamarosan apa leszek. Ettől megint megborzongtam. Hihetetlennek tűnt. Annyira hihetetlennek, hogy képes voltam eljutni idáig, képes voltam gyereket, unokát nemzeni. Szinte éreztem annak a delíriumnak az ízét a számban, ami akkor öntött el, amikor megkaptam a baglyot, hogy sikeresen bekerült a lányom a béranyába.
Szőke háza meglehetősen bájos volt, és amikor becsengettem elnyomtam a cigit, és a pálcámmal el is égettem. Nem szerettem szemetelni, az olyan szánalmasan igénytelen volt.
- Csá, Szőke. Nem üzentél még a lánykérésről, szóval remélem még ujjatlanul van a gyűrűd - üdvözöltem miután kinyitotta nekem az ajtót, majd megindultunk a kert felé. Út közben előhúztam a bort, és visszavarázsoltam a megfelelő méretűre, és Flynn felé mutattam - A legjobbaknak a legjobb bort hoztam.

[the ring]

the ring

2002. szeptember 27.
Fraser

outfit
 
„maybe we can fix
each other”

Mára beszéltük meg a találkozót Aidennel. Nem bántam, mert a gyűrűt már lassan úgy kellett volna elrejtenem, hogy én se találjam meg. Elég volt Sophie-ra pislognom reggelente, vagy csak meglátnom reggelizés közben, mindig úgy éreztem, az a tökéletes pillanat arra, hogy megkérjem a kezét. De valójában ki akartam húzni karácsonyig… olyan szép lett volna a fa mellett megkérni őt. Egy évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy ilyen boldog is tudok lenni. Cassen mellett mindig csak a keserűség, az ellenség fogadott… Sophie viszont minden kis mondatával fel tudott vidítani. Még az sem zavart, hogy a nagyszüleinél kellett kajálnom péntekenként, hiába gyűlöltem őket.
Megköszörültem a torkom, ahogy felkaptam a barna bőrkabátot és kisétáltam a teraszra. Az asztalra raktam néhány üvegsört… bár sejtettem, hogy Fraser majd ragaszkodik a borhoz. Ezért neki is kikészítettem egy poharat, hogy adhassa a dekadens aranyvérűt. Pakolászás közben rágyújtottam egy szál cigire és kicsit remegő kézzel vettem aztán ki a számból, hogy hosszan fújjam ki a füstöt. Pete a sarokból rosszallóan bégetett… hát igen, megígértem egy párszor Sophie-nak, hogy megpróbálok leszokni, de a lánykérés körüli stressz még engem is megviselt egy egészen kicsit.
Az idegeim totál kivoltak. Sophie közelében meg egyfolytában olyan hevesen vert a szívem, hogy vissza kellett fognom magam, hogy ne rohanjak a mozgó belsőszerveket mutató könyvemhez és szedjem elő azt a kis sárgaköves szépséget, amit szereztem neki. Nem voltam gazdag, ezért tényleg csak egy egészen kicsi kő volt benne, de szépen mutatott volna az ujjain.
Ahogy ezen elmélkedtem megint nagyot szippantottam a cigarettából. Nem kellett volna belebonyolódnom ebbe a gondolatmentbe. Szerencsére a csengő éles hangja, na meg Tarzan ijedt nyávogása elvonta a figyelmemet.
Így hát visszatértem a házba és átsétálva a nappalin meg a konyhán, majd az ajtónál megállva kihúztam magam. Kicsit összeszedettebben akartam kinézni, mikor először meglát Fraser ezen a szépséges csütörtöki napon. Feltéptem az ajtót.
– Csá, Szőke. Nem üzentél még a lánykérésről, szóval remélem még ujjatlanul van a gyűrűd – mondta rövid üdvözlésképpen és már indult is a hátsó kert felé. Én is követtem, nem foglalkozva azzal, hogy telefüstölöm a lakást éppen. Reméltem, hogy Sophie majd nem borul ki nagyon a dolgon.
– Neked is üdv. A gyűrű még totál ujjatlan. – Válaszoltam és kitártam a kertre vezető ajtót Fraser előtt. Ekkor vettem át a felém nyújtott bort is.
– A legjobbaknak a legjobb bort hoztam.
– Én vagyok a legjobb? – Kérdeztem és megnéztem közben az üvegen található címkét. Mivel nem tudtam volna kiejteni a nevét, gondoltam, hogy valami méregdrága bor. Igazság szerint Fraser mindig is egy kicsit túl piperkőc volt és imádta a luxust, szóval ez nem lepett meg különösebben. Letettem a bort az asztalra, majd elővettem a pálcát a zsebemből, hogy egyetlen mozdulattal kipattanjon a dugó és a két talpas poharat megtöltse a vöröses színű nedűvel. Így huppantam le én is az egyik székbe és húztam magunk elé a hamutartót.
– Na és milyen a házas élet, Fraser? – Próbáltam még mindig lazának tűnni, míg felvezetem a témát. – Elliot hogy van?

[2002. szeptember 27.outfitDo you feel like a young god?]

2002. szeptember 27.
outfit

Do you feel like a young god?

Bájos ház volt az övék, és tagadhatatlanul látszott, hogy élt benne egy nő is. Virágok. Tele volt az ablakpárkány pusgásokkal és egyéb virágokkal. Hamutartóban is csak azért voltak növények, mert vagy anya, vagy Esther, vagy Sophie bedobott valamit. Azért reménykedtem benne, hogy a következő körben nem hoznak nekünk húsevő növényt. Mélyet szippantok a cigimből, miközben még egyszer körbenézek az utcában, és felpillantok a színes levelekre meg a közöttük átszűrődő haloványan pislákoló napfényre. A szél zúgása kellemes dallamként csendül fel a csendes kis utcában, miközben várakozom, hogy Flynn végre méltoztasson ajtót nyitni. Halottam a közeledő lépteit, meg a kis megtört pillanatot, ahogy megállt az ajtó előtt, amit szabályosan feltépett. Felvont szemöldökkel viygorodtam el, miközben a cigit eltűntetve beléptem a barátságos házba.
- Neked is üdv. A gyűrű még totál ujjatlan - válaszolta az üdvözlésemre, mire elismerően hátba veregettem.
- Ha túl nagy felelősség, véletlenül ELlophatom. Aztén véletlenül visszaadom - jegyeztem meggúnyosan. Biztos voltam benne, hogy már megint a gyűrűn kattogott az agya. - Állítsd le magad, és igyunk, mint ahogy az igazi angol úriemberek szoktak - viygorodtam el, ahogy megindultunk a hátsó kert felé. A bort közben elegáns mozdulattam előhúztam, és nagy büszkén mutattam meg Flynnek. Iagzi Weismüller bor volt, egy híres aranyvérű család borászatából rendeltem, egyenesen Németországból. Szerettem megadni a dolgoknak a módját. Mások ezt talán rongyrázásnak és beképzeltségnek hívták, de én inkább csak hű voltam a véremhez, és nem adtam lejjebb. ha már a családom megteremtette ezt, hát minek viselkedjek máshogy.
- Én vagyok a legjobb? - kérdezte Szőke, mire én felhorkantottam, és megforgattam a szememet. Szórakoztatóan nézett ki, amint a címkét fürkészte, amin a kimondhatatlan nevű német név szerepelt.
- Hát nem is a szomszédod, Szőke. Az egyik legnívósabb bort hoztam el, hogy tudd mit fogyaszt a varázsvilág krémje. Érezd magad megtisztelve - tettem hozzá kissé beképzelt hangnemben, miközben ledobtam magam az egyik kényelmes székre a teraszon, és újabb cigire is gyújtottam. Bor, cigi... Már csak sajt kellene, hogy tökéletes borkóstolói hangulatot teremtsünk. A közelben legelésző bárány, ahogy megérezte a cigarettám füstjét megejtett egy rosszalló bégetést, miközben mellettünk legelészett egy nyúl társaságában. Flynn ugyan olyan állatkerben élt, mint én.
- Na és milyen a házas élet, Fraser? Elliot hogy van? - kérdezte Jasper, mire én lassan kifújtam az ajkaim között a füstöt, és egyik kezembe vettem a talpas poharat, amiben elegáns mozdulattal kavargattam a vörösbort. Úgy éreztem magam tényleg, mintha egy király lettem volna. talán megártott a főnök szidnróma.
- Nagyon remek. Sokat szexelünk. Néha sikerül rendes kaját is etetnem vele. Bár mostanában furcsán rosszul van, de lehet nem kellett volna az erdőben is csinálni - vontam meg a vállamat. - Szőke, ne legyél már ennyire sápadt, és kétségbe esett. Egyébként Benjamin is küldött valamit - túrtam a zsebembe mellékesen, és odanyújtottam Szőkének a kis csomagot. - Gondolta, mostanában többet cigizel a lánykérés stressztől, szóval vett neked egy extrém tartós cigarettát, valahol az Abszol úton. És nyugi, ő lenne az utolsó, aki bákinek is elmondaná.

[the ring]

the ring

2002. szeptember 27.
Fraser

outfit
 
„maybe we can fix
each other”

Túlzottan is izgultam a gyűrű miatt, ami annyira az arcomra volt írva, hogy még Fraser is kiszúrta. Jó persze neki már a leveim eleve eléggé árulkodóak voltak, hiszen érezhettem ennyire oda akarom már adni Sophie-nak. Tény, hogy nem kellett volna ennyire korán megvennem és én tényleg csak nézelődni indultam el, mikor megpillantottam a kirakatban. Ott volt, sárga kő csillogott benne, ami tökéletesen illett a fémhez… és egyszerűen Sophie-s volt az egész. Egyszerűen imádtam, ahogy ő jutott eszembe miatt.
A borosüveget megnézve látszott a címkén, hogy valami drága dolog. Fraser persze ilyen volt, mindennek megadta a módját… bár régen sosem villogtatta meg ezt. Amikor elmentünk inni, rendszerint én fizettem. Talán akkor még túlzottan eluralkodott rajta a keserűség, hogy a családja vagyonához nyúljon vagy egyszerűen csak élvezte, hogy én fizetem ki az italunkat. Régen sok mindenben más volt, de a nyitottsága mostánban közelebb kezdett sodorni minket egymáshoz. Élveztem, hogy van egy jóbarátom.
– Hát nem is a szomszédod, Szőke. Az egyik legnívósabb bort hoztam el, hogy tudd mit fogyaszt a varázsvilág krémje. Érezd magad megtisztelve – magyarázta beképzelten. Elhúztam egy vigyorra a számat, aztán ahogy leült, én is lehuppantam mellé. Ezután nyitottam ki a bort és töltöttem bele a poharakba.
– Igazán megtisztelő Fraser… – vigyorodtam el, aztán beleszagoltam a borba bár a sörhöz több kedvem lett volna, amit szintén kikészítettem, kizárólag magamnak. Házi sörök voltak, nem valami gagyi kisbolti fajta… mert azokat nem szerettem, sőt rendszerint túl keserűnek találtam. Aztán ott volt a másik üveg bor is, amit magam vásároltam, de túlzottan is olcsó volt Aiden löttyéhez képest.
Egyelőre jobbnak láttam arra terelni a témát, hogy vele mi van. A házas élet amúgy is érdekelt volna… persze ők egész más helyzetben voltak, mint mi. Elliot idősebb volt, nála az idő már számított… nálunk kevésbé. Én csak a szerelem kedvében akartam házasodni, mégha kicsit korai is volt.
– Nagyon remek. Sokat szexelünk. Néha sikerül rendes kaját is etetnem vele. Bár mostanában furcsán rosszul van, de lehet nem kellett volna az erdőben is csinálni – vonta meg a vállát. – Szőke, ne legyél már ennyire sápadt, és kétségbe esett. Egyébként Benjamin is küldött valami – szúrta közbe és valami dobozt nyomott a kezembe. – Gondolta, mostanában többet cigizel a lánykérés stressztől, szóval vett neked egy extrém tartós cigarettát, valahol az Abszol úton. És nyugi, ő lenne az utolsó, aki bákinek is elmondaná.
Megköszörültem a torkomat.
– Köszi Benjaminnak… – mondtam és letettem a dobozt az asztalra, aztán megint kicsit megköszörültem a torkomat. – Valójában csak érdekel milyen a házas élet és hogy te hogyan éled meg… gondolom nekem is hasonló lesz. – Dőltem hátra a székben és belekortyoltam a borba. Talán kicsit túl keserű és testes volt nekem, de lenyeltem. Nem akartam ízlelgetni a számban úgy, mint a nagy szakértők, az nem illett hozzám egyszerűen. Ráadásul tagadhatatlanul izgultam, tehát a cicomára nem sok erőm jutott.
– És nem érzed úgy, hogy így több a felelősség? Például, hogy gyorsan családot adja Elliotnak? – Szippantottam bele aztán a cigarettámba is, amit az imént gyújtottam meg és még kész csoda volt, hogy nem égett le azonnal.

[2002. szeptember 27.outfitDo you feel like a young god?]

2002. szeptember 27.
outfit

Do you feel like a young god?

Nme bántam, hogy egy kicsit kiszakadtam a Londoni forgatagból. Bár szerettem a családomat, szerttem ELliottal is lenni, eléggé kellett már valaki, aki kicsit kiljebb esett a körn, és inkább messze volt tőlük. Nem pörgött úgy, mint anyám, vagy az öcsém, vagy pedig ELliot. Feszült és nyüzsgős hónap volt ez, nem csak a munkában, hanem mert mindenféle hivatalos szarságot kellett intézni ahhoz, hogy gyerekünk legyen. Nem alacsonyodtam le holmi szánalmas módszerhez, hogy csak úgy gyereket csináljak. Tökéletes alapozás kellett, a a gyerekünknek ezt meg akartam adni és azt is, hogy biztosítsam neki az aranyvérét. Ezt most is kötelességemnek éreztem, és talán így akartam hódolni az apám, meg a többi Fraser előtt.
Szerettem borozni. Régen mindig irigykedtem a felnőttekre, amiért alkoholt fogyasztottak, aztán ez a varázs, az izgatott várakozás az első közös borozásunk képével Benjaminnal szertefoszlott, mint egy kósza álom. Romokban heverve terültek el a lábam előtt a darabjai, mert szétzúzta az ostrom, a kígyó, és a vörös fény kegyetlen karma. De talán csak ostoba kölyök voltam és túlmisztifikáltam. Még lehet, hogy ott pihent az a három bor, valahol apám szobájában, amit akkor akart felbontani velünk, amikor nagykorúakká váltunk. Az elmlékre elszorul a torkom, és kicsit megint belehalok. Minden nap, még most is egy egészen kicsit. Pedig Elliot és a közös jövőnt, az otthonunk, az újrakezdett életem mind-mind enyhítették valamennyire a sebeimet. De tudtam, hogy ők is így éreztek, hiába néztünk most már végre mind a hárman előre.
De szerecsére Szőke mellett nem nagyon tudok elmerülni az ilyen dolgaimban. Amúgy is inkább dumáltam a házassági életemről, néhány háziállat is Szőke társaságában, miközben boroztam, ahelyett, hogy belesüllyedtem volna a depressziómba.
– Köszi Benjaminnak… Valójában csak érdekel milyen a házas élet és hogy te hogyan éled meg… gondolom nekem is hasonló lesz. - Hümmögtem egyet, miközben az ujjaim közzé csippentettem a cigimet és lassan kiengedtem az ajkaimon a füstfelleget.
- Végül is... Bár Vöriből nem nézném ki, hogy bármikor is hisztizne, vagy az alsóit a konyhafiókokban tárolná random, de amúgy egsézen hasonló minden házasság. Csak akkor nem lesz unalmas és szánalmasan fakó, ha minden pillanatot elsőként éltek meg. Akkor minden na különleges lesz - dünnyögöm elgondolkodva.
Elliot mellett nem unalmas az életem, minden reggel szánalmasan közhelyesen, de egy újabb izgalmas nap volt, a hisztikkel, a nyafikkal, a szexszel, meg mindennel együtt. nem untam semmit sem vele, nem volt szürke, és kiégett házasemberekhez illő életünk. Spontánok voltunk, minden pillanatot igyekeztünk megélni, és még ha távol is voltunk utána jólesó melegséggel találkoztunk megint az otthonunkban. Mindenbe belevontam - már amibe akartam -, és mondhatni minden sötét foltjával együtt kifejezettejn idillikusnak tűnt.
- Inkább azzal nagyobb a felelősségem, hogy figyeljek a kajálására - vigyorodtam el, miközben ízlelgettem a boromat. Miutá kiélveztem a zamatát, akkor szóleltem meg ismét, miközben az ujjaim között forgattam a cigimet szórakozottan. Tekintetemmel közben végignéztem a bájos kis kerten, ami valahogy egészen passzolt még Flynnhez is.
- Én nem veszem olyan rohadtul véresen komolyan. Bár én vagyok benne a főnök - vigyorodtam el. - Nem éreztem, hogy most nekem gyerekeket kellene adnom magunknak. Egyszerűen csak jónak éreztem. Úgy láttam eléggé felkészült vagyok erre a lépésre, és ez volt a házassággal is. Elérkezettnek láttam, és nem akartam tovább halogatni. Mondjuk alaposan megszerveztem, de... akkor az a pillanat amúgy is adta magát. És ezzel most így vagyok a gyerektémával is. Egyszerűen eljött az idő, hogy lépjek - mondtam halkan.
- És te hogy érzed? Készen állsz rá? Gonodlom nem sok panaszkodni valód van Sophie mellett.

[the ring]

the ring

2002. szeptember 27.
Fraser

outfit
 
„maybe we can fix
each other”

Csendesen figyeltem a füstfelhőn át Fraser arcát. Nem is tudom, érdekeltek a tapasztalatai… egykorúak voltunk és ő valahogy úgy volt Elliottal, mint én Sophie-val. Egyszerűen érezte, hogy összetartoznak, ahogyan én is éreztem és volt közöttünk az a kis szikra, ami sosem nyugodott. Ezért is akartam a feleségemnek… a korábbi kapcsolataim ennek a közelébe sem értek.
– Végül is... Bár Vöriből nem nézném ki, hogy bármikor is hisztizne, vagy az alsóit a konyhafiókokban tárolná random, de amúgy egsézen hasonló minden házasság. Csak akkor nem lesz unalmas és szánalmasan fakó, ha minden pillanatot elsőként éltek meg. Akkor minden na különleges lesz – magyarázta. Éreztem, hogy a szavai mögött ott volt az a boldogság, ami amúgy valamiért kicsit megható volt. Talán az volt a baj, hogy eddig nem figyeltem eléggé Fraserre, pedig legjobb barátomnak vallottam, akárcsak az öccsét, Benjamint.
– Azt hiszem, Sophie-t nem lehet megunni… ahogy Elliotot sem… – Suttogtam. Fraser szavai alapján élete értelme lényegében mindig tartogatott valami újdonságot, és talán Sophie is hasonlóan szeszélyes volt, annak ellenére, hogy jóval nyugodtabb típus volt, mint Elliot. Sophie az érzelmei rabja volt, de olyan bájos és kedves módon, hogy ez senkit sem zavart.
Szippantottam egyet a dohányból, kicsit megráztam a bort a pohárban. Azon gondolkodtam, milyen életünk lesz. Nem számított, hogy lesz-e családunk, vagy csak ketten leszünk, Sophie nélkül nem létezett már elképzelhető jövő. Kifújtam a füstöt, hosszan, elnyújtva az élvezetett, ahogy végig cirógat az ajkaimon.
– Inkább azzal nagyobb a felelősségem, hogy figyeljek a kajálására – folytatta aztán vigyorogva. Úgy tűnt, hogy valahogy szeret gondoskodni Elliotról. Ezért pedig nagyon irigyeltem Frasert, reméltem, hogy nekem is egyre bensőségesebb lesz a kapcsolatom Sophie-val.
–  Én nem veszem olyan rohadtul véresen komolyan. Bár én vagyok benne a főnök – vigyorodott el ismét. – Nem éreztem, hogy most nekem gyerekeket kellene adnom magunknak. Egyszerűen csak jónak éreztem. Úgy láttam eléggé felkészült vagyok erre a lépésre, és ez volt a házassággal is. Elérkezettnek láttam, és nem akartam tovább halogatni. Mondjuk alaposan megszerveztem, de... akkor az a pillanat amúgy is adta magát. És ezzel most így vagyok a gyerektémával is. Egyszerűen eljött az idő, hogy lépjek.
Sóhajtottam egyet. Valahol értettem mire gondol: egyszerűen csak tudta, hogy ez az a pillanat, hogy ő az az ember, hogy vele akar lenni, hogy jöhet a gyerek. Valahogy zsigerből, szinte természetesen jön ez az egész.
– És te hogy érzed? Készen állsz rá? Gonodlom nem sok panaszkodni valód van Sophie mellett.
Belekortyoltam a borba. Valahogy nekem nehezebb volt ezeket szavakba önteni, nem tudtam olyan szépen fogalmazni, mint Fraser. Nem is voltam annyira érzelmes kifelé, mint amennyire belül meghúzódtak bennem a dolgok. Egész egyszerűen más voltam jó ezekben az érzelmi dolgokban. Cassennel is ezért mentünk tönkre. Ő túl komor volt, túl hideggé tett a kapcsolatunk végére és amúgy sem voltam forró vérű.
– Hát… azt hiszem valami olyasmi ez, mint nálad. Egyszerűen csak úgy érzem, meg kell tennem. – Magyaráztam el. Igen, természetes érzés volt, túl természetes is valahogy és talán nem is kéne éppen emiatt várnom.
Belekortyoltam a borba.
– A gyerekre még nem vagyok kész, de a házasságra igen. – Tettem hozzá. Még túl sok évem van vissza az akadémián és nem csak nekem, hanem Sophie-nak is. Nem akartam felrúgni a terveit, a terveinket és amúgy is, itt egy halom állat, akiket nevelhetünk kedvünkre. Utazgathatunk, megismerkedhetünk jobban Sophie családjával… még sok minden áll előttünk. De valóban. Aidenék kapcsolata teljesen révbe ért. Én erre vágytam, úgy három év múlva, estleg öt év múlva. Ha csak Sophie nem akart előbb.
– És mi a helyzet a babával? – Vettem magamhoz a poharat és nagyot kortyoltam a borból megint.

[2002. szeptember 27.outfitDo you feel like a young god?]

2002. szeptember 27.
outfit

Do you feel like a young god?

Vicces volt Flynnek tippeket adni a házasságról. Valahogy sosem gondoltam volna, hogy a sunyi cigizgetésünk a Roxfort falai között idáig vezet. Furcsa kép volt előttem, ahogy az a két gyerek egymást fedezve bújkált valamelyik eldugott folyosón, csak hogy egy kis nikotinhoz jusson. Pedig akkor még én is javában azzal a három idiótával barátkoztam, csak mert modnjuk Flynn nem volt nekem éppen akkor elég aranyvérű. Vagy mert túl idióta voltam? Már nem is emlékeztem szinte azokra az évekre... maximum azokat a pillanatokat őriztem, amikor az öcsém seggét védtem, hogy ne csapják ki, vagy mondjuk az orra alá dörgöltem, hogy ő már megint rivallót kapott, engem meg szinte agyon dícsért anya. Olyan messzinek tűntek azok az évek, túl mély és hosszú szakadékot vájt a jelen és a múltam közzé a háború. A füst ködében kissé párás lett a szemem, de aztán csak elvettem a cigit a számból, hogy belehamuzzak a tálkába, ami kettőnk között pihent. Csak élvezd ezt a kicseszett délutánt, Aiden. Amikor nem kell neked családfőt játszanod.
Tekintetemet Flynn álmodozó feje felé fordítottam, és muszáj voltam elvigyorodni. Anynira le lehetett róla olvasni, hogy oda volt Vöröséért. Valahogy talán jobban is, mint Szösziért, aki valahogy kibaszottul nem bírt megkedvelni. De engem is irritált, azt hiszem, túlságosan kamaszos volt a viselkedése. Vagy gyerekes. Mindegy is volt. Első látásra talán nem is illene össze Vöröske Flynnel, de valahogy olyan kicseszettül harmonizáltak. Kívácnsi voltam, hogy mi vajon hogyan néztünk ki egymás mellett Elliottal. Nos, valószínüleg lenyűgözően, és csodásan. Én természetesen mindig jól néztem ki, és mellettem Elliot is.
Nem lehet megunni Elliotot. Ahhoz ő túlságosan nevettségesen bájos - vigyorodtam el őszintén. Aranyos volt, néha szerencsétlen, néha cuki, néha hisztis, de ettől volt olyan izgalmas az egész. Nem voltunk unalmasak. Én pedig mindegyik tulajdonságát élveztem.
- El ne olvadj, Szőke a nagy álmodozás közben. Általában a lányok szoktak így álmodozni egy esküvőről. De ha már így benne vagy, milyen szmoking lesz rajtad? - szólaltam meg vigyorra húzva a számat, kicsit cukkolva Jaspert, miközben visszadugtam az ajkaim közzé a cigarettámat. Szembe kezdett sütni a délutáni nap fénye, így elővettem én is a fekete napszemüvegemet, és az orromra löktem. Ennél menőbben már nem nézhettünk volna ki úgysem. Kortyolgattam közben nagy élvezettel a boromat. A jól megérdemelt boromat.
- Hát… azt hiszem valami olyasmi ez, mint nálad. Egyszerűen csak úgy érzem, meg kell tennem. – A gyerekre még nem vagyok kész, de a házasságra igen.
- Szóval kezdesz felnőni, mi?- fújtam ki a füstöt az ajkaim közzül, és elnéztem a távolba, a napszemüvegem mögül. A szél lágyan susogtatta a fák lombkoronáját, egészen idáig hallottam. Csendes és nyugodt környék volt, illett is Flynnhez. - Nem áll rosszul, Flynn - billentettem felé a fejemet. A bárány az arcát odanyomta Jasper comjához és bégetni kezdett, miközben az én ölembe felugrott és cica, és nagy szemeket meresztett rám. Megvakargattam a fényes bundáját, miközben dorombolni kezdett.
– És mi a helyzet a babával? 
- Aranyvérű lesz. Ez a kötelességem volt. Tartoztam enynivel apám felé - mondtam halkan, és hátrébb dőltem a székben. - Pár nap, és kiderül, hogy sikeresen a béranyában van-e. Egyébként az anyja brazil boszorkány. Elliotnak muszáj voltam bebiztosítani azokat a göndör fürtöket - vigyorodtam vissza Jasperre.
-És neked sikerült beilleszekdned Sophie családjába? - kérdeztem gonoszul, mert már mesélte, hogy egy kissé furák.

[the ring]

the ring

2002. szeptember 27.
Fraser

outfit
 
„maybe we can fix
each other”

Valahogy jól esett Fraser élményeit hallgatni a házasságról. Nem is tudom miért… talán csak még jobban meghozta a bátorságom ahhoz, hogy még inkább meglépjem a dolgot. Akartam. Nagyon is akartam, de azért ott volt az az apró gyomorgörcs, hogy utána már nem lenne meg az a kis plusz, ami most. Nem veszne-e el a varázs? Álladóan feltettem magamnak a kérdést, de aztán arra jutottam, hogy mindennél jobban akartam magam Sophie-t.
– Nem lehet megunni Elliotot. Ahhoz ő túlságosan nevettségesen bájos – vigyorodott el. Szinte éreztem, ahogy elgondolkodik a közös emlékeiken… én is felidéztem mennyire imádtam Sophie mosolyát, a kis hülyeségeit, ahogy mindenféle varázstárggyal – például ajtókkal – összegabalyodik. Ez annyira édesen ő volt. Bár mindig komoly arcot vágtam, mégis csak újra és újra beleszerettem.
– El ne olvadj, Szőke a nagy álmodozás közben. Általában a lányok szoktak így álmodozni egy esküvőről. De ha már így benne vagy, milyen szmoking lesz rajtad? – cukkolt Fraser kicsit tovább. Rendben, elragadtattam magam, felfogtam, hogy kicsit túltoltam ezt az esküvő témát. Ezért megpróbáltam magamra erőltetni a komoly arcot. Mélyet szippantottam a cigiből is és hosszan fújva ki a füstöt igyekeztem egészen komoly lenni.
– Szóval kezdesz felnőni, mi? – válaszként csak vállat vontam. Nem igazán tudtam, hogy ezek a gondolatok mire utalnak. Eddig is felnőtt voltam, most már inkább csak komolyodok és gondolok a jövőnkre. – Nem áll rosszul, Flynn.
– Kösz. – Sóhajtottam és a kezembe vettem a borospoharat megint. Jól esett inni egy kortyot, még ha nem is voltam kifinomult és nagy szakértő, mint Aiden. Ez az ő terepe volt. Tudtam, hogy szereti az elegáns dolgokat és azok a ritka alkalmat, mikor megivott velem egy-egy sört, szinte értékeltem… mégis csak a kedvemért tette. Ezért is kérdeztem rá, mi a helyzet élete talán egyik legkomolyabb döntésével. Fraser apaként. Furcsa, de nem éreztem elképzelhetetlennek egyáltalán, mégsem gondoltam volna, hogy ő lesz először szülő az évfolyamunkról.
–  Aranyvérű lesz. Ez a kötelességem volt. Tartoztam enynivel apám felé – mondta halkan. Éreztem, hogy számára ez egy fontos része volt a családalapításnak. – Pár nap, és kiderül, hogy sikeresen a béranyában van-e. Egyébként az anyja brazil boszorkány. Elliotnak muszáj voltam bebiztosítani azokat a göndör fürtöket.
– Szurkolok… – mosolyodtam el halványan. El tudtam róla képzelni, hogy máris imádja a gyereket, úgyis hogy még nem tudja biztosan, meg fog születni. Kicsit irigykedtem, hogy ennyire felnőttes… ennyire apás, pedig félév még kinézte volna ki ezt az egészet belőle.
– És neked sikerült beilleszekdned Sophie családjába?
Megköszörültem a torkomat. Ezzel a témával még én magam sem tudtam pontosan hogyan állok. A nagyszüleitől undorodtam, amilyen sznobok és bunkók voltak. Az apja meg töketlen volt, bár most elvileg válófélben van… a testvére sem éppen épelméjűek, bár tény, hogy volt kitől örökölniük – igen az anyjukra gondolok.
– Nem tudom. – Vallottam be.
Felemeltem a poharam egy koccintásra. Aztán lehúztam az egész bort és intettem az üveg felé, hogy töltse újra az italt nekem is, meg Frasernek is.
– Úgy érzem, hogy meg kell tőlük védenem Sophie-t. Állandóan valamivel piszkálják, aminek semmi értelme… – magyaráztam. Már konkrét példát nem is tudtam mondani, annyi kritikát hallottam már tőlük. – Egyszerűen nem szeretem, ha a közelükben van.
A poharamra pillantottam.
– Ráadásul a húga lesmárolt a szeme láttára…

[2002. szeptember 27.outfitDo you feel like a young god?]

2002. szeptember 27.
outfit

Do you feel like a young god?

Igyekeztem nem úgy beszélni ELliotról, mint egy tinilány, bár mindenképpen nagyon szerettem. Iagzából még talán igaza is volt ebben az öcsémnek, hogy néha túlzásokba esve szerettem, és nyálas voltam. Szerettem bókolni, szerettem verset dünnyögni a fülébe, ami ránk illett, szerettem azokat a giccses közös fürdésünket, a szíves dolgainkat reggelente. valahogy ettől egy kicsit úgy éreztem, megmaradt belőlem valami, a régi Aidenből, aki mindent körülményesen megszervezett, aki mindig igyekezett a legszebb dolgokat mondani még Esthernek is. Ezzel Ellentétben Benjamin teljesen töketlen volt, bókolásban is inkább perverz mint kifinomult, és kötve hiszem, hogy volt már Benjamin gyertyafényes vacsorán Esthernél. Szinte még elépzelni is nevettséges volt. Ő az a típus volt, aki egy autópálya szélén is random letérdepelve megkérte volna a csaja kezét, holott én még azt is tökéletes pillanatra tartogattam. Ebben legalább Jasper is hasonlított rám, és így kicsit nem is éreztem magam egyedül reménytelenül romantikusnak. Szőke is az volt, bármennyire is titkolta a Vöröske előtt, én átláttam a pókerarcán. és még most is a cukkolásom után magára akarta erőltetni a komolykodást.
Ugya, Szőke, én már egyszer átláttam rajtad. Te kis romantikus.
Biccentettem egyet jasper szorítására. Elgondolkodtam, és elképzeltem, ahogy ott kúszik, majd rohangál a lakásban, vagy ahogy beöltözik Elliottal hercegnőnek. Minél többet gondoltam Rosemaryre, annál jobban a kezeim között akartam tartani. Úgy tűnik Szőkével könnyű borozás közben szentimentális állapotba kerüléni. Inkább váltottam is a témát, még mielőtt túlságosan elérzékenyültem volna én is és ő is.
– Nem tudom. Úgy érzem, hogy meg kell tőlük védenem Sophie-t. Állandóan valamivel piszkálják, aminek semmi értelme… Egyszerűen nem szeretem, ha a közelükben van.
Hümmögve vettem a kezembe a frissen töltött boros poharamat. Át tudtam érezni, hiszen én sem szerettem... Sőt gyűlöltem, hogy ha ELliot közelében ott volt az apja, vagy annak elcseszett pereputtya. LEsgzívesebben megölném már most is, de tudtam, hogy az nyílt háború lett volna, és ahhoz nekem semmi kedvem nem volt, se belekeveredni, se pedig a családomat belekeverni ebbe. De a másk oldalról meg Dean és Daniel nem zavart sok vizet azon kívül, hogy néha furcsán méregettek engem, mintha megint bármikor faképnél hagynám Elliotot. De alapvetően nem voltak rosszindulatú emberek, és iagzából joggal nem is bíztak bennem végül is, én okoztam neki fájdalmas mély sebeket. De reméltem, nagyon rmeéltem, hogy azok a sebek begyógyultak azóta.
- A család mindig is nehéz ügy, Szőke - mormogtam - Valami váretlen és új midnig hátba tudja támadni az embert, velük kapcsolatban - dünnyögtem, miközben egy újabb szál cigire gyújtottam. talán kicsit sokat szívtam már el, de a dumálás és a borozás közben csak úgy etette magát. És volt valami megnyugtató állandóság a mozdulatsorban. - Legalább nem fognak majd rátok pálcát a legváratlanabb pillanatban - viygorodtam el, miközben mélyet szívtam a cigimből, és újra kortyolni kezdtem utána  aboromat.
– Ráadásul a húga lesmárolt a szeme láttára… - erre persze a bor nem lefelé ment, hanem kifelé, egyenesen kiköptem, mintha valami városi kocsmában lettem volna, és azt hiszem Szőke is kapott belőle. DE ez az információ egyszerre volt röhejes és rettenetesen groteszk.
- Baszki, Szőke. Komolyan izgalmasabb az életed, mint nekem, a Rowle-okkal. és mi történt? Kétlem, hogy Vöröske felpofozta volna - kérdeztem kíváncsian, és még egy kisebb hihetetlenkedő féle röhögés is feltört belőlem. - Hát haver, te egy olcsó mugli tévésorozat főszerepébe csöppentél - csóváltam meg  afejemet, és nem tudtam letörölni a szórakozott vigyort a számról.

[the ring]

the ring

2002. szeptember 27.
Fraser

outfit
 
„maybe we can fix
each other”

Valahogy minden olyan békés volt, még akkor is ha ott ült bennem az izgalom. Fraserrel beszélgetni megnyugtató volt, ahogy a hátsókertünkben dohányozni is. A bor pedig egy egész kicsit leöblítette a túlzottan is remegős izgatottságot.
– A család mindig is nehéz ügy, Szőke – mormogta Fraser. Ebben igaza volt, ha más nem Sophie mellett mindenképpen megtanultam milyen kusza tud lenni, amikor a família felbolydul. Nekem ilyesmiben sosem volt részem. A Flynnek nem éppen összetartó népség, ahogy a szüleim sem voltak éppen szülősek sohasem. Nekik ez az egész család dolog a kirakatról szólt.
–  Valami váretlen és új midnig hátba tudja támadni az embert, velük kapcsolatban – Folytatta dünnyögve, miközben újabb szál cigarettát vett elő. Végig néztem, ahogy meggyújtaj, aztán csak sóhajtottam egyet. Én nem vágytam ilyen izgalmakra, valójában tényleg csak Sophie-val akartam lenni.
–  Legalább nem fognak majd rátok pálcát a legváratlanabb pillanatban.
Felnevettem egy kicsit. Talán pálcát tényleg nem, de biztos voltam benne, hogy a mugliknak is van olyan fegyvere, ami kellően ijesztő tudott volna lenni, ha egyenesen rám szegezek. Elvégre nem tudtam, hogy mire jók, hogyan okoznak kárt a testembe. Nem jártam soha Mugliismeretre, mert ijesztőnek tűnt a téma, amikor meg nagyobb lettem inkább csak marha unalmasnak. Fura lehet olyan világban élni, ahol a mágia nem az élet része.
– Majd rántanak mást rám… – Sóhajtottam. Aztán inkább kitértem az Abigail témára… nem tudom minek. Egy részem úgy gondolta, hogy Fraser inkább elképesztően szórakoztatónak találná a dolgot, semmint, hogy úgy igazán komolyan vegye.
– Baszki, Szőke. Komolyan izgalmasabb az életed, mint nekem, a Rowle-okkal. és mi történt? Kétlem, hogy Vöröske felpofozta volna – kíváncsiskodott, miközben előtört belőle a szokásos röhögés is. Szóval nem ismertem egészen félre Frasert… jobban meglepett volna, ha esetleg együtt érez. Megértem, ő biztosan elkönyvelte volna annak a hasonló esetet, hogy nagyon jóképű és akkor elégedetten kihúzhatta volna magát, hogy megint bizonyította ezt a világnak.
– Sophie nem csinált semmit. Én utasítottam el és öntöttem képen valami itallal a csajt… – forgattam meg a szemeimet. Még egy utolsót szippantottam a cigarettából, majd ahogy kiengedtem a füstöt az ajkaim között, el is nyomtam a hamutálba a csonkot, ami maradt belőle. – Nem volt olyan izgalmas. A kezdetektől fogva nyomult rám, jó kérdés, hogy minek.
Szívem szerint már gyújtottam is volna rá a következőre, de Sophie-nak megígértem, hogy kicsit visszafogom magam a dohányzás terén. Nem, mintha nekünk varázslóknak bármi komolyabb bajunk lehetett volna ettől… még csak a tüdőrák sem fenyegetett, de azért beleegyeztem. Ha neki ez olyan fontos volt, hát képes voltam teljesíteni.
– Hát haver, te egy olcsó mugli tévésorozat főszerepébe csöppentél – csóválta meg a fejét szórakozottan.
 – Miért tetszik neked ez ennyire, Fraser? – kérdeztem és ittam a boromból egy kortyot. – Fogadjunk, hogy te is keveredtél már hasonló szituba. Elliottal régen egy csomót drámáztatok. – Tettem hozzá, csakhogy visszanyaljon a fagyi.
– Egyébként meg, Sophie sütött nekünk süteményt. – Mondtam és intettem a pálcámmal, hogy a kókuszkockákkal megrakott tálca odareppenjen elénk. Tudtam, hogy Fraser kókuszbuzi, ezért is rendeltem ezt idehaza. – Elliot biztosan nem csinál neked ilyen finomat. Vagy már megtanult főzni?

[2002. szeptember 27.outfitDo you feel like a young god?]

2002. szeptember 27.
outfit

Do you feel like a young god?

Az ősz hangtalanul telepedett meg a kertben, ahol Szőkével ücsörögtünk. A fényei áttetszően festették be a leveleket szépen fokozatosan, bár még az igazi aranyvörös színű ősz cska októberben fog beköszönteni. Élveztem ezt az időszakot, ami kellemesen hűvös volt, kellemesen csendes és összebújós a hosszú estéken. Már vártam is, hogy a hideg ellen csak egy vastag takaróba bugyoláljuk be magunkat ELliottal valami forró löttyel a kezünkben. Mindeig is szerettem úgy olvasni, összekuporodva a kanapén, vagy egy fotelben, és olyankor minden átkozottul tökéletes volt. Ősszel mindig minden tökéletes volt. Az ujjaim közzé csippentett cigarettámat forgattam, ahogy duméltunk mindenféléről.
Jól esett egy kicsit pletykálkodni és kibeszélni magamat, talán lehet gyakrabban be kellene néznem hozzá, még mielőtt a kislányunk minden időnket el fogja venni. És igazából ezt a gondolatot sem bántam meg. Szinte vártam már, hogy megérkezzen a hír, hogy végre egyenes szakaszba lépjünk, ahol csak a várakozás marad nekünk. Kész csoda, hogy be tdutunk még súvasztani egy gyerekszobát a lakásba. AMikor megvettem Hamutartót, nem gondoltam bele abba, hogy hirtelen betoppan az életünkbe Lola, és aztán nem sokkal később pedig beválalunk még egy gyereket. AKkor csak akartam egy közös helyet, ami a sajátunk, és ahol nem sompolyog a háttérben sem anyám a pasijával, se pedig Benjamin Estherrel.
Vicces volt, ahogy Flynn kissé elsápadt a család téma emlegetésénél, bár inkább örültem, hogy neki legalább csak pár flúgos és elvileg ártatlan rokon jutott, nekem pedig ott volt az egész Rowle család, ami már önmagában is rohadtul nagy szívás volt, és ELliot apja miatt úgy éreztem, hogy egy hatalmas, fekete kígyó tekereg valahol a sötétben, aki csak arra vár, hogy belém mélyessze a hatalmas méregfogait, és megöljön. Nem mintha nem áldoztam volna fel magamat ELliotért, de ha lehetett, akkor én inkább életben maradtam volna. Kezdtem megszeretni a jelenlegi életemet, amiben egyre kevésbé jutott eszembe az, hogy mit tettem, és micsoda szánalmas alak voltam. Esélyt kaptam, és többet nem akartam eljátstzani. Talán apa is örült valahol, hogy életben voltam. Talán azt akarta, hogy éljek így is teljes életet. Szinte éreztem, hogy ezt akarta volna. Én is ez akartam volna az ő helyében.
A francba is. Mi ketten... túlságosan hasonlítottunk. És ezt ő tudta a legjobban.
Azért megveregettem Szőke vállát közben, hogy ugyan már, ne legyél beszarva pár muglitól.
– Sophie nem csinált semmit. Én utasítottam el és öntöttem képen valami itallal a csajt…  Nem volt olyan izgalmas. A kezdetektől fogva nyomult rám, jó kérdés, hogy minek.
Hihetetlenkedve röhögtem fel megint, miközben beleszórtam egy kis hamut a cigaretta végéből a köztünk lévő tálba. Ez valahogy olyan rohatul szórakoztató volt... Vagy csak én imédtam még midnig mások idétlenségén röhögni. Talán mind a kettő.
- Ugyan már, Szőke, rád a Roxfortban is tapadtak a csajok, mint óha valami mágnes lettél volna. Végül is utánam te voltál a második - emeltem ki a szót - legnépszerűbb srác a suliban - vigyorodtam el, persze ezzel Benjamin biztosan nem értett volna egyet. De tény, hogy akkoriban az én korosztályoban mind a hárman nagyágyúk voltunk. Édes fiatalság, hm? Közben elismerően pillantottam Jasperre, amiért nem nyúlt újabb szál után, de azt hiszem csak aggódott érte a kis vörös. Én persze ki tudja hanyadik szálnál járhattam ma már. Szál? ugyan már, doboz, baszki.
– Miért tetszik neked ez ennyire, Fraser? Fogadjunk, hogy te is keveredtél már hasonló szituba. Elliottal régen egy csomót drámáztatok. - Erre elgondolkozva hümmögtem egyet, ahogy lassan kieregettem az ajkaim közzül a füstfelleget.
- Imádok másokon röhögni - vigyorodtam el ártatlanul, majd godmolkodni kezdtem. Ez biztos, hogy az első pár hónapunkban kicsit sok zökkenővel járt ez a kapcsolat, anynival, hogy mér Flynn is lebaszott érte. Szinte bájosan szurkolt ő is nekünk. VAgy csak Cassen miatt akart nagyon a családhoz tartozni. - Amúgy meg ha már drámára vagy kíváncsi, tessék: ELliot folyton a konyhában tárolja azt a bazira bolyhos, rózsazsín melegítőjét, aminek rohadtul nem ott van a helye, de akárhányszor elpakolom mindig visszaviszi - sóhajtok kissé drámaian is. Egyszerűen kikészül a szépérzékem attól a pink színtől, és hogy NEM A HELYÉN VAN. Ahogy ez eszembe jutott, komolyan arra gondoltam, hogy veszek be még egy szál cigit a számba pedig a mésikat se szívtam még el.
– Egyébként meg, Sophie sütött nekünk süteményt. Elliot biztosan nem csinál neked ilyen finomat. Vagy már megtanult főzni?
- Nahát milyne házias valakinek a csaja - billentettem felé a fejemet, majd a kókuszos sütire lecsaptam, mert néha kívántam az édeset is, de leginkább az étcsokit szerettem, ha valami akartam nasizni, Ellioton kívül. - Elliot próbálkozik, egyszer etetett velem valami kagylós pizzát... Jó nem dugta le a torkomon, de a kedvéért megettem és úgy tettem mintha ízlene - godnolkodtam el, persze a kókuszos pite egészen jól ment neki, - De Benjamin tart néha neki főző leckét - dünnyögtem, és végül én is elnyomtam a cigimet a hamuzóban.
- Gondoltál már arra, hogy leszokj?

[the ring]

the ring

2002. szeptember 27.
Fraser

outfit
 
„maybe we can fix
each other”

Furcsa, nosztalgikus érzés fogott el, ahogy az őszi szellő végig cirógatott az arcomon. Az ajkaim között már a már megfogyatkozott cigim pihent, de Fraserre nézve minden olyan furcsán tökéletes volt, mintha megint csak az a két kamaszfiú lettünk volna, akik alig-alig szóltak egymáshoz a Roxfortban, de amikor igen, annak igenis volt jelentősége.
– Ugyan már, Szőke, rád a Roxfortban is tapadtak a csajok, mint óha valami mágnes lettél volna. Végül is utánam te voltál a második legnépszerűbb srác a suliban– közölte Aiden olyan stílusban, mintha tényleg igaz lenne. Tudtuk mindketten, hogy én voltam az első, mégha ezt fájt is belátnia.
Csak megráztam a fejemet. Nem nyúltam újabb cigarettáért, hiába pillantottam a dobozra, egyszerűen csak a bort vettem magam elé, hogy belekortyoljak. Jól esett az íze, bár sosem voltam nagy boros, inkább kívántam az üveg sört, ami ott várta az asztal szélén, hogy kinyissam. De én jó házigazda voltam, beleittam abba, amit a vendég hozott.
–  Imádok másokon röhögni – vigyorodott el, már-már ártatlanul. Nem lepett meg, de azért nem mondtam volna, hogy az Abigail szitu annyira humoros lett volna. Sőt az igazat megvallva egy egészen kicsit szánalmas volt az egész. Egy béna kamaszlány béna nyomulása. Ennél szerencsétlenebb nem is lehetett volna. – Amúgy meg ha már drámára vagy kíváncsi, tessék: ELliot folyton a konyhában tárolja azt a bazira bolyhos, rózsazsín melegítőjét, aminek rohadtul nem ott van a helye, de akárhányszor elpakolom mindig visszaviszi.
Megforgattam a szemem és belekortyoltam megint a borba. A vége volt már csak a pohárban, az a rész, ami egy kicsit erősebben, csípősebben gördül végig az ember nyelvén. Nem zavart meg, éppen csak pislogtam rá egyet.
– És te ezen még fenn vagy akadva? Amikor Cukormázban laktatok, egyszer a szekrényben aludt a ruháidon. – Közöltem cseppet sem meglepetten. Fraser pontosan tudta mit választott ezzel a házassággal. Talán csak a hozzáállása változott meg, de Elliot semmiképpen. Meglehet az elmúlt hónapokban rajta is kevesebb feszültséget láttam. Nem juthatott már eszébe, hogy Aiden bármikor kisétálhat az életéből.
Közben belebegett a fehér kistányér. Rajta ott sorakozott a kókuszkocka, finom, édes kis illattal jelezte, hogy még mindig olyan finom, mint frissen. Én mondjuk nem ettem ilyesmit, de Sophie szerint isteni volt. Legalább tíz-tizenöt darabot bevágott korábban.
– Nahát milyne házias valakinek a csaja – mondta és már nyúlt is egy édes kockát a tálcáról.
– Ugyan már, Fraser, ez neked szól… Sophie tudja, hogy ezeket én nem eszem meg. – Mosolyodtam el. A tökéletes kockákat elnézve, meg az édes illatot érezve biztos voltam benne,hogy Elliot sosem csinálna ilyesmit. Amikor Cassen vele lakott, próbált felelősségteljes lenni és főzni… de inkább volt az bohóckodás.
– Elliot próbálkozik, egyszer etetett velem valami kagylós pizzát... Jó nem dugta le a torkomon, de a kedvéért megettem és úgy tettem mintha ízlene – magyarázta Fraser. Tudtam, hogy egy kicsit lenyűgözi most éppen Elliot, vagy Nyuszi, nevezze éppen akárhogyan is. Tény, hogy sokat megtesz a kapcsolatukért, de akkor is csak egy nagygyerek marad. – De Benjamin tart néha neki főző leckét.
Elmosolyodtam.
Az ujjaim a cigisdobozt piszkáltak. Kívántam, de nem annyira, hogy ne tudjak ellenállni neki. Ez is csak egy eszköz volt arra, hogy eltereljem a figyelmemet, de már nem volt miről… Vincentet rég nem láttam és Sophie-val látszólag minden rendben volt közöttünk. Ezért nem aggódtam. Nagyrészt az iskola és a közös életünk kötött le.
– Gondoltál már arra, hogy leszokj? – kérdezte aztán egyszer csak Aiden.
Csak megráztam a fejemet.
– A teljes leszokásra nem. – Válaszoltam egyszerűbben. – De kevesebbet szívok, ha nem vagyok stresszes. A Sophie mellett töltött idő mindent kicsit könnyebbé tett. – Vontam vállat aztán. Fraser ismerte Vincentet, tudta, min mentem át gyerekként. Csak ő tudta Cassenen és Sophie-n kívül. Na jó, meg egy kicsit Elliot is. Őt muszáj volt a lánya… vagy lányszerűje miatt beavatnom.
– Sophie sem szereti az illatát… na meg, ha gyerekeinek lesznek… Szóval lehet, le kéne szokni.

[2002. szeptember 27.outfitDo you feel like a young god?]

2002. szeptember 27.
outfit

Do you feel like a young god?

Akartalanul is eszembe jutottak a régi idők. Kölykök voltunk, és csak csendes magányunkban akartunk cigizni valahol a Roxfort területén, természetesen sunyiban. Csak voltak pillanatok, amikor a haverokból is sok volt, persze Godswell egyébként is egy gyökér volt most már én is láttam. Főleg azok után, hogy nem bírt leszállni az öcsémről, és neki nélküle kellett kibírnia vele az éveket. Azt meg csak Benjamin jelenlétének köszönhette, hogy nem öltem meg, amikor eltörte a vállát. Szóval talán ebben is igaza volt az öcsémnek, hogy gyökerekkel barátkoztam és miattuk én is a szokásosnál nagyobb arcot növesztettem, de ezt nem vallanám be neki sosem. Szóval Szőkével jól esett csak úgy ellenni. Nem mintha olyan sokat duméltunk volna, talán csak pár szót váltottunk, és néha fedeztük egymást.  És akkor is én voltam a népszerűbb. De valahogy kiicst hasba vágott az a szánalmasan szentimentális és nosztalgikus érzés, pedig baszki csak tizenkilenc éves voltam és mégis... A múltam pillanatai olyan kibasztottul hiányoztak. Amikor még egyben volt minden.
De a jelenemet sem cseréltem volna le semmiért sem. Tökéletesen éreztem magam ELliot mellett, még a szar melóhelyen is elvoltam, és amúgy is, egy kicist helyrebillent a kapcoslatom Benjaminnal is. De egy részem azt kívánta, hogy bárcsak a múltam is létezett volna a jelenben is.
– És te ezen még fenn vagy akadva? Amikor Cukormázban laktatok, egyszer a szekrényben aludt a ruháidon - erre csak mormogtam egyet. Akkor olyan volt, mint egy kiskutya, aki ha hiányzott neki a gazdája illata megkereste a cuccait és belebújt. belegondolva ez egy kicsit szomorú is volt. Nem bántam vele olyan jól, és megvoltak a saját okaim. Azt hiszem a múltam teljesen kikészített még akkor is, főleg Summer Feryll miatt borult fel minden. De részben hálás voltam annak a nőnek. Egy kicsit távolabb lökött az apja kísértetétől, és hagyott élni. Nem is láttam azóta. Közben két szívás közben bekapok egy két sütit is.
– Ugyan már, Fraser, ez neked szól… Sophie tudja, hogy ezeket én nem eszem meg.
- Komolyan? Vigyázz, Szőke, még a végén elcsábítom mellőled Vöröskét - vigyorodtam el. Igazából úgyis tudta, hogy csak ugrattam. De máshogy viselkedett, mint amikor azzal a szőke csajjal volt már most is. Az, hogy kölcsönösen irritáltuk egymást, egy dolog volt, de most tényleg láttam hogy Vöröske értékelte Jaspert.
– A teljes leszokásra nem. De kevesebbet szívok, ha nem vagyok stresszes. A Sophie mellett töltött idő mindent kicsit könnyebbé tett.
Elismerően hümmögtem egyet, ahogy kiittam az utolsó korty bort is a poharamból. Élvezettel szánkázott végig a testemben, és vállon is veregettem magam, amiért nekem még midnig remek ízlésem volt. Úgy modnjuk mindenben.
- Helyes, nem vagy olyan sápadt bálygúnár, mint amikor Cassennel voltál - jegyeztem meg végül, a véleményem hangosabban is. Akkor úgy tűnhetett nem igazán érdekelt a kapcsolatuk, csak még nem tartottunk ott, hogy beleszóljak: haver, ez a csaj telejsen kész. Igazából én nem bíztam abba, hogy teljesen leteszem. Maximum a cigarettázást az udvarra szorítottam volna. Kicist jobb állapotban volt Jasper még annak ellenére is, hogy még történtek vele elbaszott dolgok amiatt a fasz miatt.
- te tudod, Szőke. Én látom magam előtt, hogy kint cigizek, míg a gyerekek bent ücsörögnek a házban  - vigyorodtam el, majd lassan elnyomtam a kezemben forgatott, újabb elégett cigit. Az idő kezdett hűvösödni, és nekem is azért még haza kellett mennem. Jó volt kicsit dumálni Jasperrel, majd lehet máskor is betoppanok más borral. Persze nem olyan sűrűn a végén még alkoholistát csinálok belőle. Egy intéssel ellebegtettem a poharamat jófiusan a konyhába hogy elmossa magát, majd szedelőzködni kezdtem.
- Azt hiszem lépek. egígértem Elliotnak, hogy hazaérek vacsorára - álltam fel a széktől. - Fasza, hogy nyugisabb vagy, Szőke, a kis vörössel, de még mindig figyeljd az árnyékokat - veregettem vállba, ahogy az ujjaim közzé fogtam a pálcámat, hogy elhoppanáljak.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!