szívemhez szorítom

csak úgy megíródtak

Nem modnom azt, hogy meg fogok komolyodni, mert nem fogok. Nem mondom azt, hogy meg fogok tudni bocsájtani magamnak, mert nem fogok. Nem mondom azt, hogy túltettem magam a halálukon, mert nem tudom. De azt tudom, hogy erősebb leszek. Hogy olyan apa leszek, mint amilyen apám nekem is volt. Támogató és egy biztos pont. Tudom, hogy a maximumot hozom ki magamból a meccseken, és ha vért köpök is, gólt fogok szerezni minden alkalommal. Tudom, hogy akármilyen szarba is keveri magát a bátyám ott leszek mellette. Úgy, ahogyan évekkel ezelőtt is kellett volna.
Ez nem egy fogadalom.
Csak tudom, hogy így lesz.

Nyáron felújítani az egyik szobát nyáron az ikreknek. Mondjuk Aidenét, úgysem használja már. Mondjuk így is kicsit nehéz lesz, de az egész élet a változásról szól.
Elvinni Esthert a Kékségbe - remélem nem fog megint ott megszülni, mert megbolondulok.
Elmenni Lennel a hangszerboltba, mert folyton az én gitáromon játszik.

Elmentem anyával a Kékségbe, mert azzal nyaggatott, hogy ott hagyott valamit és nem tudott bemenni az ajtón. Meg kellene csinálni az ajtót, modnjuk, mert megint alig tudtam bejutni vele. Anya veszekedett velem, mert szerinte azért ment tönkre, mert berúgtam. Pedig nem is. Ja, és mit hagyott itt? A köntösét! A köntöstét, mintha nem lenne más köntös, na mindegy.
Utána Estherrel voltam, aztán a meccsünk után berúgtam, és nem emlékszem semmire. Talán részegen és pucáron úsztunk a tengerben? Vagy esetleg hánytam? De Esther kizárt a hálóba, úgyhogy Aiden szobájában aludtam. Az enyém messze volt, és a kanapén aludni nem menő.