Zander Harrison

ZANDER HARRISON

Something is better than nothing, it's giving up

Alapok

jelszó || "a lélekállatod Smith professzor"
nem || férfi
születési hely, idő || Bedford; 1986. március 26.
kor || 17
vér || mugli származású
évfolyam || hatodik

A múlt

- Vajon tényleg olyan tökéletes itt mindenki, mint amilyennek mutatja magát? – tettem fel magamnak a költői kérdést ebédszünetben, amíg a Nagyteremben várakoztam a délutáni Gyógynövénytan előtt, majd egy nagyot kortyoltam a töklevemből. Túlságosan is nagyot, sikeresen félre is nyeltem, így egyszerre prüszkölve és fuldokolva prezentáltam, hogy márpedig én a legkevésbé sem vagyok hibátlan, sőt még csak a látszatát sem próbálom meg kelteni. A kínos közjátékra a szomszédos asztalnál is felfigyelt a nagymenő kviddicsdrukker brancs, akiket biztos, ami ziher, igyekeztem mindig nagy ívben elkerülni, mert szerették azt hinni, hogy nekik aztán mindent is lehet.
- Fulladj meg Harrison! - érkezett a kéretlen jótanács, miközben egy szalvétával igyekeztem megtisztítani az asztalt. Szerencsére nem ült már más a közelemben, de nem nagyon néztem körbe ki láthatott még a srácokon kívül, akik kárörvendően nevettek rajtam, és valami kajamaradékot is felém dobtak, de szerencsére nem talált. Nem néztem rájuk, úgy tettem, mint aki nem is hallja őket. Ettől durvább csesztetést nem mertek megengedni maguknak, legalábbis amíg a tanári asztalnál ültek. Így csak hagytam, hogy visszasüppedjek a fásult gondolataimhoz.
Szóval pontosan ez az, igazából sohasem hibázhatsz, mert valaki mindig ott terem, hogy az orrod alá dörgölje, hogy valamit szarul csinálsz. Lefogadom, ha megfulladok attól a kurva töklétől, és arccal a tányéromban landolok, akkor biztosan megkérdezné valaki, hogy miért előre és nem hátra estem. Erre a képébe üvölteném, hogy A GRAVITÁCIÓT KÉRDEZD, majd újra arccal előre buknék, hogy csak azért is csattogjon az a kés és villa. Nagyon utálom, amikor ennyire beüt a szar, és inkább szkippelném az egész napot, de sajnos pálcával a kezemben sem jöttem még rá arra, hogy hogyan lehetne ezt megugrani. Persze kevésbé érezném magam ennyire cefetül, ha nem most robbantottam volna fel a tetves üstömet és vele együtt a fél pincét Bájitaltanon. Még Tachibana is csak annyit tudott hozzáfűzni, hogy olyan alapvető hibát követtem el, amit egy várakozáson felüli RBF után már illene elkerülni. Tudom, hogy igaza van, de akkor is! Hibáztam és kész, fordult már elő ilyen mással is. Lehet, hogy jobb lett volna, ha leadom azt a tárgyat a francba, úgyse fog számítani! Annyira elegem van, néha úgy érzem, hogy mégsem tartozom ide, és lehet soha nem is fogok igazán.
Mugli származású vagyok, így a sorstársakhoz hasonlóan tizenegy éves koromig se a cikeszről, se a mindenízű drazséról, de még a Roxfortról sem hallottam. Az anyám egyedül nevelt fel a bátyámmal együtt, miután elváltak apámmal. Nem sok emlékem van róla, kezdetben próbálkozott a hétvégi apuka szereppel, de idővel feladta, és hosszú évek óta már nem is tudunk egymásról. Ennek ellenére teljesen átlagosnak volt mondható a gyerekkorom, az anyám varázsereje abban állt, hogy egy keresetből tartotta fenn a háztartást. Biztos, hogy nem volt könnyű dolga, de ennek ellenére nem szenvedtünk hiányt semmiben, megvolt mindenünk, amire abban az időszakban szükségünk volt, vagy vágytunk rá. Legfeljebb valamivel később, mint másoknak. A bátyámmal jól elvoltunk mindig, közös focisuli, barátok és iskola, egészen a Roxfortig. A kastély, de inkább a varázsvilág egy kis éket vert a kapcsolatunkba, ahogy anyámmal is, ami persze lehet, hogy normális is, mivel ők nem tartoznak ide, én meg már oda. Idővel leszoktak arról, hogy az iskolai dolgokról kérdezzenek, mert vagy nem értették, amiről beszéltem, vagy hülyeségeket kérdeztek, amitől meg befeszültem, és csak ingerülten sikerült válaszolnom. Ettől függetlenül jó a kapcsolatom mindkettőjükkel, szeretjük egymást, csak lett egy témánk, amiről diszkréten nem beszélünk.
Az első roxforti évem után azt gondoltam, hogy innentől már csak jobb lehet minden. Nem volt lehetőségem arra, hogy őszintén rácsodálkozzak a varázsvilágra, mert már az első perctől fogva célkeresztben voltam a származásom miatt. Kicsit olyan volt, mint amikor még nem ismered pontosan egy társasjáték szabályait, és éppen ezért azonnal megpróbálnak kiejteni. Ha nem valamelyik órán ültem, akkor általában a Szükség Szobájában bújtattak a hozzám hasonlókkal, mert biztonságosabb helynek bizonyult, mint a legtöbb esetben a saját hálókörletünk. A tanév vége felé volt majdnem egy teljes hónap, amikor egyáltalán nem engedtek ki bennünket, még az órákra sem. A nagyobbak mindent megtettek annak érdekében, hogy eltereljék a kisebbek figyelmét a pattanásig feszült légkörről, illetve tanítottak is bennünket. Ez valószínűleg nekik is segített, hogy kiszakadhassanak egy kicsit a valóságból.
Másodikban érkeztem meg igazán a Roxfortba. Elmúlt a szorongás, nyitottabbá váltam, így végre elkezdhettek barátságok is kialakulni. Kezdtem egyre kevésbé kívülállónak érezni magam, de azért még gyakran előfordult, hogy elámultam dolgoktól, ami másoknak teljesen egyértelmű volt. Igazából ez még néha most is megesik. Ráébredtem, hogy nem minden tantárgy érdekel egyformán. Ami kevésbé, mint például a Mágiatörténet, szép lassan egyre zavarosabbá vált, és ezeken egyre sűrűbben kaptam magam azon, hogy már jó ideje csak a pergamen sarkát firkálom. Ja, és az is világossá vált, hogy a repülés nem az én sportom, és ennek nagy valószínűséggel nem a Szeszély volt az oka.
Harmadikra az LLG és a Mugliismeret hozott némi újdonságot a tanulás terén. A Mugliismeretet csak azért vettem fel, hogy eggyel kevesebb tárgy legyen, amiről azt gondolom, hogy nem vagyok jó benne. Furcsamód ezeket az órákat valamiért sosem unom, pedig a leghétköznapibb használati tárgyakról és szokásokról tanulunk. Valószínűleg az tartja fent az érdeklődésemet, hogy tényleg érdekel egy discman működése, de szívesen mutattam be az angol labdarúgás történetét is egy rendhagyó óra alkalmával. Az LLG pedig végre egy olyan tárgy volt, amihez úgy éreztem tényleg van affinitásom. Ha nem kellett a következő órára rohannom, akkor általában maradtam, hogy segítsek a professzornak a tennivalókban. Minden harmadéves többnek, jobbnak, nagyobbnak érzi magát attól, ha lemehet a Három Seprűbe meginni egy vajsört, szóval a hétvégék nálam is így alakultak akkoriban.
Nem különösebben hiszek az ilyesmiben, de van abban valami, hogy "a Millennium a Szeszély hátán lovagolt be a varázsvilágba". Az i-re a pontot a halloweeni-vacsora tette fel, a kastélyban kezdett eluralkodni az ostrom évében tapasztalt pánikhangulat. Szigorúbb szabályok, esetenként még korlátozások is életbe léptek, így nem tudtam annyi időt a lények körül tölteni, mint amennyit szerettem volna. Az Imbolc bált követően pedig Roxmortsba is borzasztóan körülményessé vált a lejutás, úgyhogy inkább maradtam a kastélyban. Mondanám, hogy minden időmet a tanulásra fordítottam, de hazudnék.
Szeszély ide vagy oda, tavaly egyikünk sem hivatkozhatott arra, hogy az anomáliák miatt nem tudott rendesen felkészülni a vizsgáira. Tanulás szempontjából a legkeményebb évnek bizonyult, bár megkönnyíthettem volna a saját dolgomat azzal, ha nem az utolsó pillanatban próbálok meg az agyamba tuszkolni mindent. Persze nem is működött. Csodával határos módon még a Mágiatörténet is meglett, viszont Átváltoztatástanból rosszabbul, Gyógynövénytanból és Bájitaltanból jobban teljesítettem, mint gondoltam volna. A pályaválasztási tanácsadás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis nem lettem sokkal okosabb, hogy mihez kezdjek majd a Roxfort után. A lénygondozói szak tűnt az egyetlen épkézláb opciónak. Túlestem életem első szerelmi csalódásán is, szóval minden volt, ami a csövön kifért.
Mostanra vagy én, vagy a környezetem változott óriásit. Kezdünk immunissá válni a Szeszély körüli fura esetekre, sőt már fel sem kapjuk a fejünket egy-egy tragikusabb eseménynél. Ez biztosan valamiféle védelmi mechanizmus, csak közben képmutatóvá és arrogánssá válnak az emberek, ami hol dühít, hol meg elkeserít. Szűkül azoknak a csoportja, akiknek a társaságában jól érzem magam. Mondjuk ezzel kapcsolatban nincs bennem akkora hiányérzet, a barátaimmal továbbra is szívesen töltök időt, hogy elmerengjünk az élet nagy kérdésein, vagy kockáztassunk egy büntetőmunka szagú szabályszegést. Jó érzés tudni, hogy számíthatok rájuk, még akkor is, amikor már nyakig ér a…
A délutáni órák kezdetét jelző csengő rántott vissza a jelenbe. Szinte teljesen kiürült a Nagyterem, a baromarcú drukkerek is eltűntek időközben, sőt már az ebéd maradékai is. Felkaptam a táskámat, majd rohanni kezdtem az üvegházak felé. Csak az koronázhatta volna meg a napomat, ha a késésemet pontlevonással díjazzák.
-   Üdvözlöm Mr. Harrison, segíthetek valamiben? – kérdezte homlokráncolva Lancaster professzor.
-   Elnézést kérek a késésért professzor, ígérem nem fordul elő még egyszer! – hadartam, miközben a táskámban kutattam a könyvem után.
-   Nincs miért elnézést kérnie tőlem… ugyanis nem az én órámról késett el – felelte váratlanul, amire azonnal felkaptam a fejem. Kajánul vigyorgó negyedévesek néztek vissza rám. – Ha nem tévedek, akkor Digby professzor óráján kellene most lennie, ahogy minden kedd délután…
Ja, hát tényleg nem is én lennék, de komolyan!

Jellem

Zander egy kedves, nyugodt és megbízható srác, aki alapvetően ritkán válik borúlátóvá, olyankor viszont hajlamos túlságosan is az lenni. Türelmes és elfogadó másokkal szemben, éppen ezért nehezen tolerálja, ha a környezetétől nem kapja vissza ugyanezt. A barátaival mély kapcsolatot ápol, képes figyelemmel meghallgatni őket, megőrizni titkaikat. Az empátiájának köszönhetően könnyen egy hullámhosszra tud kerülni idegenekkel is, akár már az első találkozás alkalmával. Ennek ellenére nem kezdeményező típus, mindig megvárja, hogy a másik tegye meg az első lépést.
Intuitív, bízik a megérzéseiben, amik általában nem is tévednek. Hajlamos túlgondolni bizonyos dolgokat, de tízből egyszer még a legnyakatekertebb gondolatmenete is beigazolódik. Szeret felkészülni minden eshetőségre, mert nem mindig találja fel magát a váratlan helyzetekben. Megválogatja a szavait, ahogyan azt is, hogy kivel és miről beszél, pusztán tapintatosságból, ettől viszont könnyen tűnhet távolságtartónak vagy kimértnek.
Szeret viccelődni, a humoros és bolondos oldalát azonban csak a barátai ismerik igazán. Pontosan érzi, hogy hol húzódik az a bizonyos kényes határ a humor és a gúny között, és mivel másokkal és nem másokon szeret nevetni, képes megállni, hogy túllőjön a célon.
Bármennyire is törekszik rá a pontosság nem az erőssége, örök csatát vív az idővel. A határidőket a végső pillanatig kihasználja, szinte mindennel az utolsó pillanatban készül el. Órákról ritkán, találkozókról gyakrabban késik el. Mentségként újabban csak annyit szokott felhozni bujkáló mosollyal, hogy "a jó dolgokra várni kell".

Apróságok

mindig || barátok, nevetés, hipogriffek, LLG, Chelsea (FC), kviddics (csak nézni), zápor, erdő, ősz, kövek, polaroid fotók, koncert, rock zene, utazás (mugli eszközökkel)
soha || igazságtalanság, felszínesség, pánik, feszültség, pletyka, határidők, sötét varázslatok, mantikór, vihar
hobbik || társasjáték, kirándulás, fotózás, köpkő
merengő || legjobb: amikor először nyílt meg előtte a téglafal, ami az Abszol útra vezet; legrosszabb: az utolsó napok, amit a Szükség Szobájában töltött gólyaként
mumus || annak a mantikór ábrázolásnak a hús-vér változata, ami a Szörnyek szörnyű könyvének függelékében szerepel
Edevis tükre || önmagát látja, ahogyan hősként védelmezi a barátait
Százfűlé-főzet || sárgás színű, áttetsző, de mégis sűrű az állaga, ízre pedig olyan, mint a gyömbéres tonic egy cseppnyi gyomorkeserűvel
Amortentia || szegfűszeg és citromos kuglóf keveredik az eső utáni nedves föld illatával
titkok || retteg attól, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a varázserejét
Azt beszélik, hogy... || nem véletlen, hogy nem boldogul a lányokkal

A család

apa || Jason Harrison (39), mugli - nincs kapcsolatuk
anya || Ruby Valerie Maiden (41), mugli - jó kapcsolat
testvérek || Jason Peter Harrison (21), mugli - jó kapcsolat

Családtörténet || Zander csak anyai ágon ismeri a családjának tagjait, illetve múltjukat. A családfa kissé zilált, a válások és halálozások erősen megritkították, kevés vérszerinti élő rokona maradt. A nagyanyjával ritkán, a nagynénjével és az unokatestvéreivel még ritkábban szokott találkozni, általában Karácsony vagy egy-egy kerek születésnap alkalmával.
Apai ágon gyakorlatilag soha senkivel nem tartotta a kapcsolatot, ezért semmit sem tud a család múltjáról, így az sem kizárt, hogy érnék meglepetések, ha egyszer úgy döntene, hogy utána jár a történetüknek.

Külsőségek

magasság || 182 cm
testalkat || átlagos
szemszín || kék
hajszín || szőke

kinézet || Jó kiállású, magas fiú, a szőke herceg ismertetőjegyeivel, de a legkevésbé sem olyan arcberendezéssel, a szeplőkről már nem is beszélve. Már messziről fel lehet ismerni, hogy közeledik, mert sietős, gyors lépésekkel halad, mivel jó eséllyel épp késésben van valahonnan. Az öltözködése nagyban tükrözi az aktuális hangulatát, így van amikor sötétebb színekben, máskor talpig színesben van. Nincs kifejezett stílusa, olyan ruhákat vesz fel, amiről azt gondolja, hogy jól állnak neki, ezért akadnak egészen merész és bohókás darabok is a ruhatárában.

A tudás

varázslói ismeretek || Zander az évek alatt belátta, hogy "nem ő a legélesebb kés a fiókban". A legtöbb tárgyban változó a teljesítménye. Ez nagyban attól függ, hogy éppen miről tanulnak. Az LLG, Mugliismeret és Bűbájtan, amiből kiegyensúlyozottan és magabiztosan teljesít, minden másból hol így, hol úgy, de általában a gyakorlati feladatokkal jobban boldogul. Nem kifejezetten az a párbajhős típus.

pálca típusa || 11 hüvelyk, nyír, egyszarvúszőr

RBF || Asztronómia - V, Átváltoztatástán - E, Bájitaltan - V, Bűbájtan - V, Gyógynövénytan - V, Legendás lények gondozása - K, Mágiatörténet - E, Mugliismeret - K, Sötét varázslatok kivédese - E

Egyéb

avialany || Lucas Lynggaard Tønnessen