Meghallgatás

Minden auror és a parancsnokság egyéb alkalmazottjai saját íróasztallal rendelkezik a Minisztérium ezen részén. Egy külön teremben tárolják az aktuális ügyek aktáit és bizonyítékait, melyek segítségül szolgálhatnak az érintettek munkájához.

[A kihallgatáson részt vesz:]

Címzett: Gabriel Francis Milton

Idézés

Tárgy: Meghallgatás


Alulírott Gabriel Francis Miltont meghallgatásra behívom a Mágiaügyi Minisztérium Auror Főparancsnokságára a 2002. március 13-án történt eseményekkel kapcsolatban. Helyszín: Az Auror főparancsnok irodája.

A kihallgatáson részt vesz:

• Harold Macmillan auror főparancsnok
• Colman McLaggen varázsvilági vizsgálatok hatóságának vezetője
• Zane Monroe Colman McLaggen titkára
• Stephen Waters Auror főparancsnok helyettes

A meghallgatáson a megjelenés kötelező, felmentést csak akkor kaphat, ha Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály igazolja az ott tartózkodását. A megjelenés megtagadása fegyelmi eljárást von maga után. Amennyiben protektorra van szüksége, arról magának kell gondoskodnia.

                                          Tisztelettel:

                                                                           Stephen Waters

[Meghallgatás]

2002. május 10.
Meghallgatás
16+

A fene kívánja a háta közepére se ezt a szarságot. Metz próbálta még elhúzni a dolgot, de abban a pillanatban, hogy elengedett a saját otthonából és nem a Mungóba küldött, lényegében célpont lettem. Már, ami a meghallgatást illeti. Tudtam, hogy nem fogom tudni elkerülni, de próbáltam a lehető legtovább húzni az időt. Rohadtul nincs kedvem Macmillan pofáját bámulni a meghallgatás alatt. Nem mintha Till jobb lett volna, de nála legalább tudtam mire számítsak. Meg talán egy egyszerű jelentést is ki tudtam volna csikarni, de nem… ennél a rohadéknál kötelező megjelenni, és nyilván aurori egyenruhában. Mert miért is ne lehetne másban.
Mondjuk teszek rá, hogy mit vár el. Talán annyit könnyítem meg a dolgát, hogy kivételesen nem fekete inget húzok a kabátom alá, hanem fehéret. Örüljön neki, hogy egyáltalán hajlandó vagyok kinyitni a számat. Biztos vagyok benne, hogy nem tudok majd új dolgot mondani. Olyat, ami addig nem hangzott el a korábbi beszélgetések vagy jelentések során. Soha nem szerettem feleslegesen kinyitni a számat, és lényegében most sem fogok olyat mondani, ami nekik újdonság lenne. De biztos vagyok benne, hogy megpróbálják majd. Biztos vagyok benne, hogy legalább az egyikük legilimentor is, de rajtam nem fognak ki.
Nem vagyok hülye, hogy magamban menjek oda, ezért fogom Agielt, és kettesben hoppanálunk egyenesen a Minisztérium előcsarnokába. Mióta elhoztam őket Elliottól, újra belevetettem magam a kiképzésükbe, és bár hálás vagyok neki, amiért vigyázott rájuk, túlságosan elpuhultak. Szerencsére egy kis ismétlés elég volt, azonnal visszatértek a terep munkához. Ők legalább igen.
A csarnokban sürgölődő boszorkányok és varázslók megnéznek mind a kettőnket. Nem akarom tudni, mert nem érdekel, hogy mit gondolnak. Nem vagyok egy kibaszott messiás, hogy visszatértem a halálból. Nem rajtam múlott. Vagyis, nem csak rajtam múlott. Agiel peckesen, katonásan lép mellettem, könnyen tartja a tempómat. Sajnos az átokhegem ma mintha elemében lenne, élvezné a helyzetet, amit ez a meghallgatás vált ki belőlem.
- Milton! – Int felém egy tudálékos kis mitugrász, aki korábban Tillnél próbált bevágódni, és ahogy látom, most áthelyezték a titkárságra.
Biztos megérte neki, hogy seggnyalással nem jutott sehova lényegében. Kíváncsi vagyok hányan buktak még a parancsnok leváltása kapcsán. Nem, igazából nem érdekel egyáltalán. Addig, amíg hagyják, hogy a munkámat végezzem. Ha meg nem hagyják, akkor azért nem érdekel. Lényegében az egész parancsnokságon nincs olyan ember Metzen kívül, aki bármilyen módon is érdekelne.
- Nocsak, Milton. Tényleg igaz a pletyka, visszatértél a halálból. Én meg már azt hittem, hogy Rita megint valami őrültséget talált ki.
Agiel megérzi a hangulat változásomat, mert rámorog az alakra. Tényleg ez lesz egész végig, amíg oda nem érek, ahova mennem kell? A férfi ellép néhány lépést, majd onnan szólal meg megint.
- Jól van, nem akartam én semmi rosszat.
- Megszólaltál, nem kérdeztelek. – Kénytelen vagyok röviden összefoglalni a mondandómat, hogy mindenki megértse. Nem bájcsevegni jöttem, nem is tartozik az életem senkire. A lift szerencsére hamar megérkezik, de rajtam kívül nem akar senki sem beszállni.
Régen voltam már a Minisztériumban, elszoktam a lifttől, de azt hiszem, ha a mai napon túl vagyok, akkor egy jó ideig megint nem fogok eljönni. A jelentéseimet bagollyal is el tudom küldeni. A parancsnokságon Agiel lép ki először a liftből és azonnal fel is borzolja a szőrét. Érezni lehet a feszültséget, a mágia áramlását, és ezt az átokhegem is megérzi.
Egyesével fordulnak felém, és köszöntenek, miközben a felének a nevére nem is emlékszem, a másik felének pedig meg sem jegyeztem. Nincs társam, de ha mégis ki akarnak nevezni magam mellé valakit, az csak egy ember lehet, és ezt jó előre mindenkinek a tudtára adtam. Nekem a kutyáim a társaim. Metzger pedig az egyetlen, akivel hajlandó vagyok összeállni bármilyen feladat miatt.
- Üdv újra köztünk! – Lép hozzám valami nyikhaj.
Ezek komolyan azt hiszik, hogy olyan jó közöttük járni? Hogy hiányoztak? Hát baromira nem. Elhaladok az asztalom mellett. Te jó ég, még gyertyát is gyújtottak nekem? Volt olyan, aki talán tényleg megsiratott Ellioton kívül? Nem hiszem, mivel a viasz elég frissnek tűnik, talán ez csak a látogatásom kedvéért csinálták. Azon se lennék meglepődve, ha az asztalomat azonnal elpakolják vagy odaadják másnak.
- Agiel, marad! – parancsolok rá a főparancsnok ajtaja előtt.
A kutya leül az ajtó mellett, és úgy nézi a hozzá közel ülő vagy éppen elhaladó auror kollégákat. Nos, ha a kutya az egyiküket megharapná, arra jó oka van. Megtanulták, hogy ők se fogadjanak el senkitől semmit, így kifejezetten támadó szándéknak veszik, ha feléjük nyújtanak valamit. Kopogok az ajtón, majd benyitok.

[Meghallgatás]

2002. május 10.
Meghallgatás

16+

Nem vagyok az a fajta, akit könnyen meg lehet félemlíteni egy szigorú tekintettel. Szóval, mikor belépek az irodába és szembe találom magam Macmillan ábrázatával, akkor leginkább kiröhögni lenne kedvem. Persze, csak akkor ha nem ismerném már korábbról és nem tudnám, hogy ő mindig így néz. Merem remélni, hogy nem gondolja komolyan, ezzel engem megfélemlíthet. Egy gyakornoknál még lehet hatásos, de nálam nem.
Megindulok a kikészített szék felé, lassan, komótosan. Nem sietek, ha már behívtak úgy, hogy még nem gyógyultam meg, akkor kapják azt is, amiért előkészítették ezt a műsort. Mert ez az, szimpla műsor. Meg kell mutatni, hogy mire képes és mit tehet meg az új főparancsnok.
- Arra kértük, hogy egyenruhában jelenjen meg. – háborodik fel Waters, amikor meglátja, hogy a kabátomban vagyok. A fehér ing már nem is megfelelő neki? Hogy rohadjon meg, berángat és még neki áll feljebb?
- A mosodában van.
- Nem tűrjük a tiszteletlenséget, Milton!
Leveszem a kabátomat, és ledobom a szék támlájára. Leszarom, hogy tűrik vagy sem. A helyzet az, hogy a sok tapasztalatlan és balfasz újonc miatt az olyan rókáktól nem tudnak megszabadulni, mint én. Szóval vagy megszokják vagy megszokják. Leülök a kijelölt vesztő helyre, és várok. Ők tudják, hogy mit akarnak megtudni tőlem, nem én. Ha elhangzik egy kérdés, akkor majd válaszolok. Vagy nem. Megmondtam Elliotnak és Metznek is, hogy nem fogok mindent az orrukra kötni. Legfőképp azért nem, mert nem emlékszem mindenre.
- Azt javaslom, kezdjük akkor el.
Ezzel egy időben bizsergést kezdtem el érezni a fejemben. Tudtam, hogy bepróbálkoznak majd, ezért azonnal le is zárom a tudatomat. Belőlem aztán nem szedtek ki semmit úgy, hogy én azt nem akarom közölni veletek. Csak tudnám, hogy melyikük az, aki megpróbálkozott ezzel az aljassággal.
- Felesleges legilimenciát használni. Nem fogom hagyni, hogy bármit is ilyen módon szedjetek ki belőlem.
Úgy látszik kénytelen vagyok hangosan is kimondani, mert a bizsergés csak nem akart abbamaradni, és mint ilyen a végén még visszatámadnék. Na, azt azért talán nem kéne tényleg, mert probléma lehet belőle.
- Akarjátok, hogy a legelején kezdjem, ott ahol belecsaltatok egy szaros csapdába, aminek majdnem az lett a vége, hogy meghalok? Vagy az a rész eléggé ki lett tárgyalva már a többiek által?
- Az elejéről, ha kérhetjük. Nagyon kíváncsiak vagyunk annak a kérdésnek a válaszára, hogyha maga felmérte a terepet és tisztának bizonyult, akkor hogyan lehet, hogy mégis megtámadták magukat, és ezzel súlyos sérüléseket szenvedtek el a kollégáink?
Na, hogy, szerinted, te idióta? Vajon, mégis mi történhetett, ha szerintem tiszta volt a terep? Hacsak nem… Ezek azt hiszik, hogy spicli vagyok? Hogy én vezettem oda azokat a kibaszott terroristákat? De akkor mi a faszért jöttem volna vissza? Mégis ennyire hülyének néznek?
- A terep tiszta volt. Több őr is figyelt, de vagy kiszivárogtatta valaki az infót, vagy az egyik auror szintén a csoport tagja. Döntsék el, hogy a saját embereink között akarják keresni a bűnöst vagy a másik küldöttek között. Nincs több hozzáfűzni valóm az eseményekhez.
Tisztában vagyok vele, hogy ez még közel sem lesz elég. Főleg akkor nem, ha engem akarnak kihozni felelősnek a történtekért. Szóval, inkább belekezdek a mesébe.
- A terep tiszta volt – ismétlem meg magam-, jól belátható. Szétszórtam néhány védelmi bűbájt, hogyha közelednek felénk, akkor az riasszon. Mugli riasztót is használtam, így tökéletesen biztonságos volt. A másik fél az érkezésekor szintén alkalmazott néhány bűbájt, bár azok típusát nem ismerem. A találkozó megkezdése után negyed órával azonban hoppanáltak a körön belülre, és megtámadtak minket. A politikusokat biztonságba helyeztük, de túlerőben voltak, és félő volt, hogyha nem menekítik ki a védett személyeket, akkor könnyen bajuk eshet. Ahogy ez be is következett, ezért Metzger a továbbiakban mint orvos volt jelen.
Remélem ezzel értik mire célzok. Nem elég, hogy többen voltak azok a kibaszott terroristák, még embert is veszítettünk, hogy meg tudja menteni a politikusok seggét. Mondjuk még mindig inkább Metzger seggét védtem, mint a politikusokét, szóval ilyen szempontból persze jogos lenne az elmarasztalás. Másrészről viszont engem ők nem érdekeltek. A feladat így is végre volt hajtva. Ha a barátomnak valami baja esne, akkor soha többé nem vállalnék semmilyen küldetést. Nem bízom rajta kívül senkiben és ezt ez az eset is nagyon jól példázza.
- Folytassa kérem, mi történt azután, hogy elvált a csoporttól? Miért vált el tőlük?
- Kiszúrtam a vezetőjüket, és utána mentem. Ki akartam hallgatni, megtudni azokat az információkat, amiket maguk is ki akarnak húzni belőlem.
Holott tisztában vagyok vele, hogy ez lehetetlen. Olyan dolgot várnak el tőlem többszörösen is, amivel nem tudok szolgálni.
- A támadást visszavertük, a sérülteket elkezdték kimenekíteni, én pedig párbajba keveredtem. A vezetőnek végül segítsége lett, akikkel már nem bírtam el. Innentől kezdve pedig nem emlékszem semmire addig, amíg magamhoz nem tértem egy kunyhóban valahol az isten háta mögött. Nem tudom, hogyan kerültem oda.
Megint érezni kezdtem a bizsergést. Tudtam, hogy erre az információra lesz szükségük, de elég képzett okklumentor vagyok ahhoz, hogy a legerősebb támadásukat is megállítsam. Nem fogok senkinek semmit mondani addig, amíg saját magam rá nem jövök arra, hogy mi történt. Ha valóban magamnak okoztam az amnéziámat, akkor számítanom kellett valamire, de kiesik egy kis idő, ami alatt bármi történhetett.
- Azonnal fejezze be az illető a kutakodást, mert a végén még olyat teszek, amit nagyon meg fog bánni.
Miért kell baszakodni az emberrel, ha egyszer világosan megmondta, hogy nem tudja? Remélem Macmillan nem ilyen politikát akar folytatni a társadalom felé, mert akkor kurva gyorsan le fogják váltani.
- Csak még egy kérdés. Hajlandó lenne hazugságvizsgálatnak alávetni magát?
Mi a szar? Komolyan, néha úgy érzem, mintha szándékosan táncolnának az idegeimen. Még jó, hogy mióta hazajöttem, azóta elkezdtem újra edzeni a testem. Bár a pókerarcom most egy pillanatra megremeg, ahogy felhúzom a szemöldököm. Felállok, és felveszem a kabátom.
- Végeztünk – jelentem ki, majd elindulok a kijárat felé. A kezem a kilincsen, ki is nyitom, mikor meghallom Macmillan hangját.
- Milton! – megfordulok, majd odamegyek az asztalhoz, rátámaszkodom és úgy mondom, hogy megértse.
- Engem kurvára nem fogsz kikezdeni. Leszarom a vizsgálatot, leszarom ezt az egész színjátékot. Ha rá akarjátok húzni valakire a vizes lepedőt, akkor keressetek egy balekot, akiről könnyebben elhiszik, hogy ő a tégla, nem pedig én.
Hallom, ahogy Agiel morog az ajtó előtt. Gondolom a résnyire nyílt ajtó vonzza a kíváncsi füleket. Kiegyenesedem. Ideje lesz mennem. Meg is indulok az ajtó felé, ezúttal szélesre tárom.
- Milton, fel van függesztve, amíg úgy nem döntünk, hogy visszakaphatja az engedélyét – hangzik Macmillan hangja.
- Fordulj fel, Macmillan! – kiabálok utána, majd rácsapom az egész csapatra az ajtót. – Mit bámulnak? – förmedek rá a bámészkodókra, majd elindulok Agiellel kifelé a Minisztériumból. Így legalább lesz időm utánajárni azoknak a dolgoknak, amik mostanában túlságosan is foglalkoztatnak. Az emlékeimnek.