ALEXANDER FLEMING
Your feet are stuck, no they cannot move,
Don't tell me that they're glued,
Yeh they're far from.
At home, at ease but give sometime to breathe
Alapokjelszó || Ellioth a tünde
nem || férfi
születési hely, idő || Kinlochleven, 1988. december 2.
kor || 15 éves
vér || félvér
évfolyam || IV.
A múlt
1998. január
A kezemet néztem, ahogy megremegett a sötétben. Nem sok fényünk volt, csak az a kislámpás, amit apa az ajtónál tett le. Azt mondta, hogy maradjunk ott, mert ránk törnek. Meg akartam kérdezni, hogy kik, de a hangom túl gyenge volt. A nagy sietségben meg sem hallotta, ahogy azt suttogom magam elé: Apa, kik ezek? Csak rám parancsolt, hogy maradjak a pincében, mert az biztonságos, és nekem kell vigyáznom anyára, míg ő Cicely-ért megy. A kishúgunk a szobájában volt az emeleten, ő nem tudott lerohanni a lépcsőn, mint mi. Még túl kicsi volt hozzá, ezért apának kellett érte mennie.
Anya magához ölelte Caspiant, majd a másik oldalról Francist. Ők voltak a kisebbek és sírtak félelmükben, nem bújhattam én is oda, hogy elvegyem a helyüket. Ezért összehúztam magam a lépcső mellett és csak bámultam a kezem. Még sosem remegtem ennyire, még sosem éreztem úgy, hogy egyszerre fázok és van melegem. Akkor sem volt hasonló, mikor beteg voltam. Nem is emlékeztem, hogy korábban bárkitől is rettegnem kellett volna… sosem bántottak. Kinlochleven apró falu volt a Felföldön. Nem sokan jártak erre, mindenki ismert mindenkit… de ezek… ezek idegenek voltak. Csuklyát viseltek, felgyújtották a szomszéd farmot és a füst idáig szállt, mint egy fajta jelzés, hogy vigyázzunk. A füstből koponya rajzolódott ki, meg egy kígyó.
– Alec… kicsim, gyere ide! – szólalt meg anya, de nem fordultam felé. A tekintetem ugyanis az ajtóra siklott. Kiabálás, jajveszékelés hallatszott és Cicely sírása. Aztán már nem csak zokogott, hanem egyenesen sikoltozott. Csak hároméves volt.
– Segítenünk kell, anya – motyogtam felé, ahogy találkozott a tekintetünk a gyér fényben. Csak megrázta a fejét. Valamit mondott arról, hogy mindannyian meghalunk, ha kiteszem a lábam a pincéből. Ezt a helyet ugyanis kizárt dolog volt, hogy felfedezzék, mert apa úgy intézte. A torkom kiszáradt és könnyek gyűltek a szememben. Tízéves voltam, nem sokat értettem ebből a helyzetből, de azt tudtam, hogy apát és a húgomat bántották.
***
Hogy mi történt odakint? Fogalmam sem volt róla, egyikünk sem volt olyan hősies, hogy kisétáljon és megnézze magának. Nem is volt rá szükség. Az egyik farmon lakó varázsló, Cyril jött le hozzánk, mivel én voltam a legközelebb a lépcsőhöz, azonnal felemelt és magához ölelt. Nem voltam már olyan kicsi, hogy emelgessenek, akkor mégis úgy bújtom hozzá, mintha én lettem volna a hároméves, nem Cicely.
– Semmi baj… – suttogta a fülembe. – Florence, Gideon éppen csak megúszta. Őt és a kislányt éppen ellátja Martha.
Martha volt Cyril felesége, a helyi gyógyító. Rengeteg gyógynövényt vásárolt apámtól, hogy a kis rendelőjében minden kapható legyen, amire csak a közösségünknek szüksége lehetett.
– Egy vérfarkas kapta meg… – folytatta csendesen, miközben anyám és a két öcsém is mozgolódni kezdtek. Ekkor tett le a földre és csak úgy barátságosan összeborzolta a hajamat. – De ne aggódjatok, most már minden rendben lesz… elhordták magukat. – Láttam, ahogy nyel. Attól félt, hogy visszatérnek és kezdődik minden elölről.
1999. augusztus
Nem hittem, hogy valaha képes leszek még nevetni. Nem hittem, hogy valaha még képes leszek gyereknek érezni magamat, de éppen csak másfél évembe került szembesülni a ténnyel, hogy én egy átlagos tizenegyéves vagyok és a legtöbb korombéli elszenvedte a háború szörnyűséget. Nem csak az én húgom volt az, akit megkínoztak… és nem csak én hallgattam tehetetlenül végig, ahogy bántják a szeretteimet.
Az Abszol úton kezdődött az egész. Apámmal mentem el megvenni az első pálcámat és olyan elégedettséggel vándoroltam a kezemben a dobozzal, amiben ott lapult a szelídgesztenye pálca. Apám némileg feszültnek tűnt, de nem lepett meg. Az arcán húzódó hegek miatt mindenki megbámulta. Veszélyesnek tartották, mintha csak érezték volna, vérfarkassal van dolguk. De ő sem viselkedett úgy, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsa. Sőt, egyre inkább kezdett egy vadállatra hasonlítani.
– Szelídgesztenye. Nem a legjobb. – Közölte végül, amitől hirtelen még a mosoly is lefagyott az arcomról. – Sejthettem volna, hogy sosem lesz belőled nagy harcos.
– Megígértem, hogy mindig vigyázni fogok anyáékra… – emlékeztettem arra a bizonyos estére, mikor beküldött a pincére. Túl kicsi voltam bármit is tenni, ő mégis mintha engem és a többieket vádolt volna a vele történtekért. – Ez ezután sem lesz másképpen.
– Ostoba kölyök lett belőled. – Jelentette ki. Az ujjai rásiklottak a vállamra, majd erősen megszorították. Annyira erősen, hogy megtorpantam. Képtelen lettem volna megmozdulni is, aztán már levegőért kellett kapkodnom. – Szégyent hozol rám. – Nyikkantam egyet, ahogy könnyes lett a szemem. – Ha ilyen gyenge vagy, el fognak tiporni. – Folytatta, majd a csont nagyot roppant, a vállam megadta magát az erejének. A következő pillanatban már térdre rogytam és csak zokogni tudtam.
Egy pálcaintéssel rendezte el a sérülésemet… de tudtam, hogy sokan látták. A tekintetem egy fiúéval találkozott össze. Nálam picivel magasabb, vállasabb lehetett, de majdnem egykorúak voltunk.
1999. szeptember
– Az a fickó a faterod volt? – kérdezte Joe szinte felháborodva, ahogy együtt ücsörögtünk a kupéban a Roxfort felé. Ő szólított meg, ő mondta, hogy segít felhúzni a ládámat a vonatra és hogy üljünk egymás mellé. Eleinte zavarban voltam, mert látta, mi történt velem az Abszol úton és még volt is olyan szenvtelen, hogy rákérdezzen.
– Ja… – bólintottam lassan és leharaptam egy darabot a gumicukorból, amit a büfékocsiról vásároltam. Már most tetszett a Roxfort, pedig még csak a vonaton ültünk, azonban ez is több volt, mint az egy éves édességbevitelem. Anyám nem engedte, hogy cukrot együnk, mert olyankor „megvadultunk.” Caspiannal állandóan összekaptunk, ha más nem csokikon és nyalókákon ment a balhé és a végén még össze is verekedtünk. Csak két év volt közöttünk, mindenen egymásnak mentünk… ha meg nem egymásnak, hát másnak.
– Ami nem pusztít el az megerősít. – Közölte aztán olyan nyugalommal, amit irigyeltem tőle. – A faterod bánás módjából meríts erőt. Mutasd meg neki, hogy erősebb vagy nála.
Joe olyan bölcsnek tűnt, annak ellenére, hogy majdnem egykorúak voltunk. Én még pár hónappal idősebb is voltam, ő mégis mintha már a felnőttség határán állt volna. Felnéztem rá és úgy tűnt, hogy ez volt a jó döntés. Más fiúkkal is megismerkedtem, lett egy új családom a Roxfort falai között, annak ellenére is, hogy nem mindegyikükkel kerültem egy házba.
Albie korreptált SVK-ból és Bűbájtanból, Harvey-val kaját loptunk a konyháról, Joe-val pedig lányok után futottunk. Na jó, főleg csak ő, mert eleve idősebbnek tűnt nálunk és mindenkinek tetszett az évfolyamunkon. Én általában csak asszisztáltam hozzá. Lényegében én voltam Joe Graham béna haverja. De egyáltalán nem zavart. Mellette az lehettem, aki lenni akartam.
2002. nyara
Az iskolából elég sok panasz érkezett rám. McGalagony kétszer is figyelmeztette apámat, hogy az előző tanévben ezt meg azt piszkáltam, elloptam egy régi könyvet a könyvtárból, amit a mai napig nem szolgáltattam vissza. A kárt természetesen a szüleimnek kellett megfizetnie, én pedig szobafogságot kaptam a nyárra. Az öcsém, Caspian, akivel eddigre egy szobán osztoztunk, persze állandóan az orrom alá dörgölte, hogy milyen jó programokat csinál a környékbeli varázslók gyerekeivel.
– Fogadjunk, békát fogtok a tónál… – sóhajtottam fel, mielőtt azon a bizonyos szerdai napon megszólalt volna. Semmi kedvem nem volt végig hallgatni a menőzését.
– Csak szeretnéd. – Jelentette ki beképzelten és még ki is húzta magát. A tükörbe nézett, mintha érdekelné, hogy a sötétbarna tincsei miképpen állnak. Sosem volt különösebben piperkőc, de ez is része volt a színjátéknak, amit napi szinten előadott. – De te ne is foglalkozz azzal, magold csak a Bájitaltant, hátha akkor jövőre el is érsz vele valamit Smith-nél.
– Csajozol vagy mi van? – néztem végig rajta, ahogy hátra simított egy szálat a feje tetején.
– Hogyne! – Nevetett fel. – A McGregor tavába költözött egy sellő, meg akarjuk lesni a srácok. Azt mondják igazi szépség. – Kacsintott rám.
– Ugye tudod, hogy a sellők rondák? – kérdeztem vissza és kikeltem az ágyból. Nem tudom, minek, úgysem mehettem ki a szobából, csak enni meg a mosdót használni. – Mármint nem viccelek, mocskosul rondák.
– Fogalmad sincs, miről beszélsz.
– A mugli irodalomból tájékozódtál, nagyokos? – kérdeztem gúnyosan, erre meglökött és otthagyott a szobában. Láttam az ablakból, ahogy a kerítésen kívülre siet és egész egyszerűen elsétál az erdő felé, amin átvágva McGregor tavához lehetett jutni.
***
Anya és apa éppen kint kávéztak a konyhába. Hallottam, ahogy azon vitatkoznak, milyen száraz volt a hús az ebédnél… hogy apám az asztalra csap és a porcelán nagyot ugorva rajta huppan vissza az asztalra. Ez volt a megfelelő alkalom, hogy kiszökjek az öcsém után. Tudtam, hogy nem sellőket akar nézni, Caspian nem volt naiv, ráadásul imádta a varázslényeket. Mindent tudott róluk. Azt is, hogy a sellők rondák.
Tudni akartam egyszerűen miben mesterkedik, na meg apámnak sem volt kedvem engedelmeskedni. Így hát a fák felé vettem az irányt, éppen elég sietősen ahhoz, hogy még utol érjem. Amint meghallottam a srácok hangját, azonnal meghúztam magam a fák között. El sem mentek a tóig, csak egy kisebb tisztáson ácsorogva bámultak valamit… vagy valakit.
– Szólni kéne apáéknak… – jegyezte meg Timmy, az egyik szomszéd fiú. Az apja a minisztériumban dolgozott, ezért mindig nagyon okosnak hitte magát.
Ahogy ez elhangzott valami nyöszörgő hang jött. Leguggoltam és a fiúk lába között egy megkötözött, ruhátlan férfit láttam. Aztán elkaptam az öcsém pillantását. Aggodalmas volt és nagyot nyelt. Itt már nem volt olyan nagyképű, mint otthon. Ahogy mozdult a lába, még többet láttam a megkötözött alakból. Marásnyomok voltak a bőrén. Ekkor esett le. Talán vérfarkas volt. A fiúk bizonyára itt találták holdtölte után, megijedtek tőle és megkötözték, az meg csak nyögött és morgott, mintha még most is farkasbőrben lett volna. A faluban csak a gyógyító és a felesége tudtak apa állapotáról, mindenki más előtt titok volt. Caspian pedig, hogy ne tűnjön szánakozónak, beleszállt a többi fiú kegyetlen játékába. Nem volt nehéz összerakni a képet, hiszen őt azért elég jól ismertem.
– Ti meg mit műveltek? – Tápászkodtam fel végül és odaléptem közéjük. Nem tudom minek, de úgy éreztem meg kell védenem az ostobákat… ezért a lehető legközelebb álltam a megkötözött fickóhoz.
– Te már megint elrontasz mindent! – Csattant fel Caspian és meglökött. Elvesztettem az egyensúlyom, rá estem a fickóra, aki hangos morgással és bömböléssel próbált meg kiszabadulni alólam. Aztán valahogy a kezeit csak kiszabadította, mert a hátamba, majd az oldalamba mart a hosszú körmeivel, az ujjai pedig a pálcámra markoltak, amit kirántva a fiúkat ledöntötte a lábukról.
Még könnyes volt a szemem a fájdalomtól, de muszáj voltam megküzdeni vele. Csak tizennégy éves voltam, mégis a legidősebb a jelenlévők közül. A vérző oldalammal együtt próbáltam meg leküzdeni, de nem ment. Erősebb volt nálam és fölém kerekedett.
– Áh…! Fussatok! – kiáltottam a fiúk felé, közben a kezem oldalra nyújtottam. Fegyver után kutattam, ugyanis addigra már a saját pálcámmal néztem farkas szemet. Nem sikerült semmit sem elérnem és valami átok egyenesen arcon talált. Csak annyit fogtam fel, hogy a szemem fájdalmasan ég, a látásom pedig egyre homályosodik.
***
Nos, a szememet nem veszítettem el, mert McGregor, akinek a farmján a közeli tó állt, meghallotta a hangunkat. Az ő átka terítette le a vérfarkast, majd elszállították a minisztérium emberei. Engem és a többi fiút pedig azonnal a Mungóba vittek.
Hideg, fehér vizsgálóterembe kerültünk.
– Mr. Fleming, azt kell mondjam, szerencsés. – Állapította meg a medimágus. – A szemét nem veszítette el és minden esély megvan arra is, hogy egy kis kezeléssel a látása is helyre álljon. – Folytatta a nő, majd valami hűsítő varázslattal lenyugtatta az égő szememet. Aztán megvizsgálta a többi sérülésemet megint.
– Nem kapta el a farkaskórt sem. A marástól talán csak kicsit többször fogja kívánni a véres húst, más gond nem lehet – folytatta tovább, ám a magyarázatát megzavarta a nyíló ajtó. Apám lépett be rajta, az oldalán anyával. Nagy léptekkel sietett az ágyhoz és a szemeimet kezdte vizsgálgatni, ahogy közelebb hajolt.
– Elment az eszed, te kölyök! Megmondtam, hogy sosem leszel nagy harcos.
– Te tetted… – suttogtam felé csendesen. – Te változtattad farkassá és belebolondult… – Suttogtam felé. A medimágus eddigre a sarokban kezdett el kotyvasztani valamit, de ahogy apám keze a magasba lendült és a tenyere az arcomon csattant, még ő is összerezzent.
– Uram, Alexandernek pihenésre van szüksége. – Jelentette ki, majd az ajtó felé mutatott. – Holnap reggel hazavihetik a fiút.
JellemGyerekora óta kíváncsi és nagyszájú, csak a háború utáni másfél évben tűnt el a jókedve. Azt hitte, már soha többé nem fogja élvezni a játékokat, a barátokkal töltött időt. A Roxfort azonban felüdülést hozott neki. Joe és az új barátok jó hatással voltak rá, kihozták belőle a kamaszt, aki rendszeresen bajba keverte magát vagy éppen kilógott bulizni a többiekkel a Szellemszállásra.
Nem egyszer került már büntetésbe merészsége miatt. Egy alkalommal, miután elveszített egy fogadást, el kellett lopnia egy könyvtári könyvet, máskor a lányöltözőbe futott be Repüléstan óra előtt. Még azt is viccesnek tartotta, hogy sikítottak a lányok meg olyanokat vágtak a fejéhez, hogy „Fleming, perverz vagy.” Csak röhögve kirohant.
Persze vannak komolyabb pillanatai is, amikor visszaemlékszik arra az éjszakára vagy a kishúga szemeibe néz. Bűntudat gyötri, amiért nem rontott ki a pincéből és mentette meg a Crucio-tól, amivel háromévesen kínozták meg. Ezt leszámítva persze otthon sem kifejezetten csendes, sokkal inkább nagyszájú és ellenkező, amit apja egyre erőszakosabb viselkedése vált ki belőle.
Apróságok
mindig || Édesség, zene, tánc, kávé, természet
soha || szomorúság, bántalmazás, erőszakos zene, fekete tea, túl sós ételek
hobbik || zenét hallgat, táncórákat vesz, lóg a barátaival
merengő ||A legjobb emléke, mikor megismerte Joe-t a vonaton és nem ítélte el a gyengesége miatt.
A legrosszabb emléke, amikor a húga sikoltozását hallotta a pincéből.
mumus || Apa
Edevis tükre || A húga tehetséges boszorkánnyá cseperedik, az apja pedig újra a régi, kissé mogorva, de szerethető farmer.
százfűlé-főzet || Mézeskalácsízű, a színe pedig aranylóan barna, de ha kicsit áll, akkor égett sütemény íze van.
Amortentia || Mézeskalács, kávé.
titkok || Az apja vérfarkas.
azt beszélik, hogy... || Szerelmes Nora Narekbe.
A család
apa || Gideon Fleming; 40; félvér, veszélyes
anya || Florence Ferguson; 37; mugli, szeretteteljes
testvérek ||
Caspian Fleming; 13, régen sokat bunyóztunk, mostanában kerül, mert ő menő
Francis Fleming, 11, szeretetteljes, mivel idén elsőéves mindig mellette vagyok
Cicely Fleming, 8, szeretetteljes
állatok ||Kakaó, a bagoly
Családtörténet ||
Gideon Fleming kiskora óta gazdálkodásból élt. Skót családja révén egy kis farmot örökölt meg, bárányokkal, gyengécske termőfölddel, ám ez éppen elég volt, hogy normális életet biztosítson a családjának. Bár a Roxfortban mindent megtanult, amire egy varázslónak szüksége volt és még lénygondozói szakra is járt az egyik neves akadémiára, sosem lépett komolyabb pályára. Gyógynövényeket termesztett, amiket a varázspiacokon árult, na meg a birkák nevelés is alaposan lefoglalta. A termelésben kedvese, a mugli származású Florence is segítette.
A lány titkárnő volt Edinburgh-ban, ám családjához időről időre visszatért Kinlochleven-be és itt ismerte meg a sármos, három évvel idősebb Gideont az éves bárány-szépségversenyen. Azonnal egymásba szerettek és a Florence gondolkodás nélkül hagyta ott a munkáját, hogy négy aprósággal örvendeztesse meg a férjét. Első gyermekük Alexander hároméves korától kezdve fogékonyságot mutatott a mágiára, akárcsak Caspian és az őt követő Francis is. Cicely azonban egy kicsi lemaradottnak tűnt. A pszicho-medimágusok úgy gondolták, hogy a kislányt megviselték a háború borzalmai, hiszen azokat egész fiatalon szenvedte el.
1998-ban történt ugyanis, hogy Kinlochleven-t is elérte a második varázslóháború szele és egy csapat halálfaló a helyi közösség varázslók által lakott részét feldúlta. Mugli szülőket, mugli születésű gyerekeket mészároltak le. Gideon még el tudta rejteni a feleségét egy mágiával védett helyen, ám ő karjában a kis Cicely-vel odakint ragadt. A kislány végig nézte, ahogy apját vérfarkasok bántalmazzák, míg ő maga el nem kapja a kort. A Cicely ugyan „megúszta” egy Crucio-val, de a történtek mély nyomot hagytak benne és az egész családban.
Attól kezdve Gideon többé nem volt önmaga. Bár a farkaskórt kezelték a megfelelő főzetekkel, nem tudta levetkőzni a történtek sokkját és folyamatos veszélyt jelentett magára és a családjára is. Ha más nem, hát erőszakosabb lett és katonás rendben próbálta tartani a gyerekeit, elvárta tőlük, hogy erősek legyenek, meg tudják védeni magukat. Ezért hát a Roxfortban megkezdett tanulmányaikat is igencsak komolyan vette.
Külsőségek
magasság || 175 cm
testalkat || sportos, de inkább vékony, mint izmos
szemszín || zöld
hajszín || sötétbarna
kinézet ||
Alec sovány, a korához képest magas fiú. A legegyszerűbb ruhák is egészen elegánsan tudnak rajta állni, de ettől függetlenül, aki csak ránéz, átlagosnak látja. A zöld szemei azonban egészen feltűnően csillognak, kontrasztot mutatva a sötétbarna hajával. Ha egészen közel lép hozzá valaki, láthatja a halvány szeplőket is az arcán.
A tudás
varázslói ismeretek ||
Egyik tárgyból sem kiemelkedő tehetség, mindenből nagyjából átlagosan teljesít. Kedvenc tárgya nincsen, viszont nagyon érdekli a Gyógynövénytan és a Rúnaismeret. Valójában azonban ő ennél sokkal művészibb irányultságú, ezért a legtöbb roxforti tárgy neki túl erőszakos vagy éppen száraz. Párbajozásban kifejezetten gyenge, ám az SVK órákat hajlamos túlreagálni. Ha támadás éri, de nem tudja kivédeni, akkor képes neki rohanni a másiknak, mintha egyenesen az életét féltené. Alapvetően ezt leszámítva a legtöbb órát képes elbohóckodni a barátai társaságában.
pálca típusa || 9 és ½ hüvelyk Szelídgesztenye, a magja főnixtoll. Egyéb
avialany || Barton Cowperthwaite