Lingsberg farm

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

2004. január 18.

Mindenki

Miután Flaming végre a felirattal törődött, folytattam a többiekkel az órát. A pergamenen szereplő szöveg volt az, amin el kellett gondolkodniuk, de azért ennél kreatívabb feladatot is szántam nekik a nap végére. Nos ezért is volt nálam egy hatalmas hátizsák, de azt majd későbbre…
– Köszönöm Nora a felolvasást. – Mondtam, majd folytattam a szöveg elemzését. Volt benne egy kulcsszó, amire rá akartam világítani s amire az ókori és a középkori mágiánál már korábban is kitértünk. Kíváncsi voltam, emlékeznek-e rá.
– Egyfajta fohász volt az istenük felé. Hogy Ulfríkr halála után a lelke megnyugvást nyerjen. Valószínűleg ez a rokonok számára jelentett komoly megnyugvást, hogy szeretett ősük lelke biztonságban van. – Szólalt meg Theresa, ezúttal nem is vágott senki szavába.
– Esetleg védelmet nyújthatott– Folytatta a véleményével Eloise. Tetszett, hogy tovább szövik egymás gondolatát, ezért vártam egy kicsit. Nem, nem voltak rosszak a válaszok, sőt kifejezetten jól sikerültek. Kicsit még az elvárásaimat is felülmúlták mindezzel, de adtam időt a többieknek is. Minden meglátás fontos volt és jó.
– Akkor ez egy sírkő? Annak tűnt… Meg lehet vele idézni ezt az… Ulrikot? – Szólt közbe Lola is. Hát ő azt hiszem, semmiképpen nem kapta el a gondolatmenet fonalát. Az bizonyos, hogy valakinek inkább a gyakorlati dolgok mennek. Nem volt okom ezért kárhoztatni szegényt. Bizonyára egy SVK-n jobban teljesít vagy mondjuk Campbellnél.
– Köszönjük Lola a hozzászólásodat. – Köszörültem meg a torkomat. – Theresa meglátása is nagyon jó, de a lényeget Eloise mondta ki. Amellett, hogy az ősük tiszteletére állították a rúnakövet, az ő nagysága egy fajta hivatkozási alap is volt saját védelmükre. A régi mágiában az ősök tisztelete központi helyet kapott. Ahogy itt láthatjuk, ebben a szövegben Ulfríkr érdemeire hivatkozva kérik önnön védelmüket.
Bólintottam dicsérően a két lány felé.
Az óra hangulatát csak Fleming újabb harsány megnyilvánulása szakította meg. Azt hittem, hogyha majd elbíbelődik a kígyó bámulásával, akkor megnyugszik. Tévedtem.
– Prof, ez szerintem valami torzszülött dolog. Túl sok feje van – mutogatott a kőre. Olyan volt, mint egy hároméves, aki állandóan azt szajkózza, hogy de miért. Engem nehéz volt kihozni a sodromból, így ő sem tette, de azért volt egy kis zavaró a hangszínében, amivel értetlenkedett. – Vagy az a farka? Nem érteeem!
– Azok összetekeredett kígyók, de ha jobban megnézed, ennek a nagynak, amin a rúna van itt fent van a feje, a kereszt alatt. – mutattam meg neki a kis kacskaringós dolgok között a lényeget. – És most, hogy ezt ilyen ügyesen megfejtettük közösen – paskoltam hátba a griffendéles fiút. –, mindenkit megkérnék, hogy lépjen a hátam mögé.
Ha ez megtörtént levettem a táskámat, ledobtam a hóba és a pálcámmal ráböktem. A táska először csak mocorogni kezdett, majd forgással és pörgéssel hatalmas sátorrá alakult, aminek az eleje nyitott volt, odabent viszont padok várták a diákokat, hogy leülhessenek.
– A sátorban meleg van. – Mondtam nekik aztán, mikor már biztonságosan közelebb mehettek. – Mindenki keressen magának egy helyet, vegyen pergament és szenet, aztán kezdje el szépen lemásolni a mintát a kőről. Ezt haza fogjuk vinni magunkkal, hogy tovább elemezzük. – Folytattam és én magam is beléptem a sátor melegébe. Innen tökéletesen rá lehetett látni a kőre, mégsem kellett megfagyni.
– Nem várok tökéletes rajztudást. Csak a rúnák legyenek a helyén, a többi legyen olyan, ahogy megy. – Folytattam. – Innentől húsz percetek van erre, aztán mindenkiét megnézem és visszavonulunk az új szállásunkra egy forrócsokira.

Tudnivalók:
Erre a körre január 24-ig lehet írni.
Ezt követően záró, értékelő reag következik, amire már nem kell írnotok.
Minden hozzászólás +2 pontot ért.
Aktív részvétellel max. +5 pontot lehet szerezni.
Lógás -5 pont.

Kis olvasnivaló, segítség a játékhoz:
England Runestones
Danegeld
Lingsberg Runestones

[- Jobb dolit írsz nála, ez már elég ok lesz -]

♥ nagyon északi helyeken ♥

( I've got a war in my mind so, I just ride )

pretty : 40 rétegben ♥ vibe: ride

2003. 01. 18.

- Jobb dolit írsz nála, ez már elég ok lesz - súgta vissza nekem Lola, én meg erre azért elégedetten elvigyorodtam. lehet szépen és nőiesen is harcolni az ellenséggel, és hát biztosan így is fogok tenni. Okoskodhat ha akar, meg félbe is szakíthat, ha akar, az én karrierem már most sokkal, de sokkal jobban ívelt felfelé, mint az övé. Elégedetten ki is húztam magam. Azzal is el voltam foglalva, hogy ne fagyjak meg, hogy még a sok réteg ellenére is tökéletes legyek és szép, még a sminkem sem tudott kellőképpen érvényesülni, pedig hát igyekeztem egy olyat felkenni magamra, ami olyan... olyan északi és csábos. Ha másnak nem is akartam tetszeni, csak magamnak, meg maximum a fáknak és köveknek, vagy akármik is voltak ezek.
Mielőtt ünnepélyesen felszólaltam volna a pergamennel a kezemben, Lola közbeszúrt valamit, mire én csak igyekeztem nem túl hangosan felvihogni, pedig igazán viccesre sikerült. Azért, amikor Mr. bolton végre eljutott odáig, hogy felszólítson, igyekeztem az arcomat komolyra rendezni, és felolvastam ezt a szöveget. Még jó, hogy ott volt normálisan is, nem kellett azokkal a túlvilági démonidéző jelekből olvasnom. Csoda, hogy Sage nem idézett ide egy démont, meg hogy nem nyílt ketté a föld alattunk. Ez a nyelv ördögi volt, és bejött.
Odaléptem Alec és Sage mögé, miután a kígyó fejeinek a rejtvényét megfejtették.
- Látod ha belógtál volna a klubhelyiségembe, jobban képben lennél a kígyókkal - piszkáltam vicceskedve. Nem mintha én odáig lettem volna tőle, mégis miért pont kígyó? Más, bájosabb hüllő nem volt éppen kéznél? Mondjuk egy... kaméleon? Jó, iagzából mindegyik gusztustalanul nézett ki. Legalább nem béka volt. Akkor nem lett volna olyan méltóságteljes a házam.
Ahogy Sage felállította a sátrát... Mármint a közhasználati sátrat, az övét itt más fogja, alig vártam, hogy végre bevonuljak, és átmelegedjek rendesen.
- A sátorban meleg van. Mindenki keressen magának egy helyet, vegyen pergament és szenet, aztán kezdje el szépen lemásolni a mintát a kőről. Ezt haza fogjuk vinni magunkkal, hogy tovább elemezzük - magyarázta én meg lelkesen is kaptam a rajzolós cuccok után. Szerettem rajzolni, bár nem voltam benne olyan ügyes, mint Armin.
- Remélem azért nem fogja be a bőrömet túlságosan - jegyeztem meg Lolának is, immáron szénnel a kezemben, majd elkezdtem szépen és pontosan felrajzolni a jeleket és a kígyót is. Legalább ebben nem voltam béna, mert szerettem volna Armint utánozni. Aztán, amikor megtanított rajzolni egészen megszerettem. Gyorsan akartam végezni, és precízen, a forrócsokitól már most összefutott a nyál a számban. 
- Ugye lesznek sütik is? - nyújtom fel jókislányosan a kezemet, miután befejeztem a rajzot. Ki mondta, hogy furcsa a forrócsoki a sütivel?

Rúnakövek


outfit

2004. január 18.

Bolton professzor kérdésére nagyjából összetettük a választ, de mindenki csak találgatott inkább. Jellemző volt, hogy a nem bemagolós dologra Nora nem bírt kinyögni egy értelmes mondatot sem. Egyszerűen nem bírtam szabadulni attól a frusztráló érzéstől, ami elfogott, ha a Narek-lányt megpillantottam. Annyira idegsítő volt a mű-bájossága, amivel levette a tanárokat a lábáról. Én sose tudtam ilyen jól színészkedni, na persze, nem is akartam.
Akaratlanul is arra gondoltam, hogy Nora és a húgom milyen jól kijönnének egymással. Sőt, lehet, hogy a hátam mögött öribarik, csak nem tudok róla. Mondjuk addig jó mindannyiunknak...
- A te teád is fahéjas alma ízű? - kérdezte Eliose, én meg belekortyoltam, és hümmögtem.
-Ühüm. - közben bólogattam is.
Aztán Bolton sitty-sutty elővarázsolt egy sátrat, ahova bemehettünk, és meleg volt. Jól esett végre egy kis kiolvadás, mert akármennyire is felöltöztünk, akár fél órát is kinn állni a hidegben, nem volt túl kellemes. A feladat tetszett. Nem voltam kifejezetten jó rajzművész, de nem is voltam elveszve. Még kiskoromban azzal szórakoztattam magam, hogy seprű terveket rajzolgattam. Egészen addig meg is maradt ez a lelkesedésem, amíg egy napon apám meg nem látta a rajzokat, és ki nem nevetett, hogy mennyire ostobaság, hogy tízévesen azt gondolom, hogy seprűt tervezhetek. Ha nem, hát nem, gondoltam magamban, és azóta nem nagyon rajzoltam, csak ha ilyen feladat volt az iskolában.
Eloise és a hugrabugos fogó lány mellé kerültem, ami felettébb üdítő társaságnak hatott tekintve, hogy Noráékat is megkaphattam volna.
- Ugye lesznek sütik is? - kérdezte nyávogva Nora, én meg csak a szememet forgattam, és inkább nekiálltam rajzolni. Először felskicceltem a kígyót, gyorsan lemásoltam a rúnákat, igyekeztem minél pontosabban, és ha még maradt időm, akkor befejeztem a kígyó tökéletesítését. Összességében elégedett voltam a rajzzal, mire végeztem.
-Hogy sikerült? - pillantottam Eliose rajzára.

[OSZTÁLYKIRÁNDULÁS]

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

everyone has the right to be stupid

2004. január 18.
to: többiek

outfit: style  ♦  zene: Lyfjaberg

Sóhajtottam egyet, ahogy megnéztem közelebbről a rúnákat a kifakadásom után. Megint végig futtattam a tekintetem a kígyón és próbáltam megkeresni a fejét, de úgy tűnt, mintha legalább kettő lenne. Tanácstalanul figyeltem a jelenetet, miközben Bolton professzor, Sage – ahogy néhányan becézgetik –, megmutatta, hogy melyik a nagy kígyó. Ennek a bőrén futottak végig a rúnák is.
Összetekeredtek. Többen vannak, de a nagy feje a kopástól alig látszott és amúgy is inkább tűnt sárkánynak közelebbről megbámulva. Mintha egy nagy nyitott száj is lett volna ott, bár lehet csak egy repedés tette olyanná.
– De hát nem látszik a feje! – Háborogtam, majd tátogva még mutattam oda, ahova ő. Rám sózott egy teljesíthetetlen feladatot és még biztos pontlevonást is ad majd. Nem tehettem róla, hogy nem vagyok jó az ilyen történelmi vackokkal. Én mozgásra születtem, nem seggelésre és agyalásra.
Felháborodott képpel léptem a professzor mögé és Norára pillantottam.
– Tuti direkt szívatott, ugye? – suttogtam felé. Aztán Lolára is odapillantottam tanácstalanul, hogy most ezt miért kaptam. Mondjuk neki is beszólt valamit Bolton, csak nem figyeltem oda éppen. A sértettségtől közben arra sem figyeltem, amint a hátizsákból kényelmes sátor születik a szemünk előtt. Csak bevonultam és lehuppantam Harding mellé. A másik oldalon ott volt a griffendéles csaj, aki még mindig nem volt biztos a nevemben és nem reagált arra, amit mondtam neki.
– Miujs Harding? – kérdeztem és közelebb hajolva hozzá, elvettem a szenet tőle. Az jobb volt, mint az enyém, mert már kellően elsatírozta a tetejét, hogy ne csak otromba, vastag vonalakat lehessen vele rajzolni.
Nem voltam egy őstehetség a rajzolásban. Nagyjából csak szögletes és esetlenül kacskaringós vonalak születtek. Nem volt túl szép, ezért a rúnákat sem tudtam tökéletesen felmásolni. A felét amúgy is Haringról másoltam le, mert nem láttam elég jól, ő viszont precíz volt. Kár lett volna ezt nem kihasználni.
– Boltonnak kétlem, hogy bejönne az okoskodásod. – Suttogtam oda neki kegyetlenül. – Jaj, bocsi, túl közel hajoltam? Nem akartam, hogy megrészegítsen az illatom. – Tettem vissza a szenet elég, direkt úgy, hogy behajoltam elé. Még egy kegyetlen mosollyal rá is kacsintottam. 

Hófehérbe
2004. január 18.

 


téli szélben ♪|| talpig hóban

Én még mindig csak szórakoztam a drámán, az órán meg inkább távolról (sem) figyeltem, de az azért elég izgalmas volt, mikor Professzor Sexy sátrat állított. Jó meleg sátrat. Bolton mondott valamit arról, hogy rajzolni kell, én meg erre elhúztam a számat. Komolyan? A XXI. században? Miért nem hoztam el a polaroidot?! Na mindegy.
- Remélem azért nem fogja be a bőrömet túlságosan.
- Úúú, várj csak, könyörülj rajtam légysziii - súgtam, és nem egy, hanem két pergament vettem elő. Az egyiket leraktam a padra, a másiknak viszont az egyik oldalát vad satírozással teljesen összeszeneztem egy pillanat alatt, kb. koromfeketére. Aztán ezt a szenes oldalt lefordítottam az üresre, mintegy indigó papírt képezve belőle. Aztán ezt a két összefordított lapot meg Nora lapja alá csúsztattam, és széles kiskutyaszemes mosollyal pillogtam rá.
- Légyszi-légyszi... Én úgyse tudnám jól csinálni. Adok a málnaillatú kéztörlőmből, jó? - húztam elő a táskámból a nevezett kozmetikai terméket, és egyet el is használtam, egyrészt hogy a kezemre maszatolódott feketétől megszabaduljak, másrészt meg mert tényleg nagyon fini illata volt.
Aztán a többieket nézegettem, meg a zsebtükrömben gyorsan magamat is, hogy a képemnek nincs-e szüksége egy kis kiigazításra. A kilátásba helyezett forrócsoki előre megmelengette jéggé fagyott szívemet, amit csak fokozott Nora felvetése a sütikről.
- Remélem, valami helyi sütik. Itt biztos brutális finom sütiket sütnek, mert a hidegben sok kalóriát kell elégetni. Szerintem odakint előre lefagyott rólam a forrócsoki zsír és cukortartalma - sóhajtottam, és arra gondoltam, ráérek-e még a nyári bikini-alakos fogyókúra megkezdésével. Határozottan igen.

to; Sage és a kamaszok
shine like
the stars


2004. 01. 18.
outfit

Büszke voltam a diákokra, még ha egy kissé szertelnek is voltak. A fiatalság ezzel járt, én se volta, vagyok jobb. De most Maris voltam a tanárnéni, és szerettem volna, ha Sage az óráján a tanításra tud koncentrálni, nem pedig a fegyelmezésre. Ezért is szóltam rá a lányokra, bár amikor Alec elvesztette a fonalat kénytelen volt Sage mellett fejtegetni a kígyó fejének és farkának titkait. De a lányok ügyesek voltak, még ha Nora azt hiszem egy kissé dacos hallgatásba merült is. Ezek a kamaszlányok, ejejej.
Lelkesen figyeltem, ahogy feláll a sáto.r.Csak egy kicsit, hmm. Na ejnye, Maris, hová is kalandoznak a gondolataid. Amikor a gyerekek beterelődtek közém és Sage közé, Henriette mellett ácsorogva várakoztam. Talán kissé gyerekesen lelkesedtem neki, de még így is visszafogtam magamat. Pedig skszor elvitt a hév magával. Alig vártam én is, hogy bejussak a sátorba, éreztem, hogy a hideg kezdi rágcsálni az arcomat. Főleg az orromat. Az volt az arcon a legrosszabb dolog, ami fázhatott. Amint bevonultak a sátorba, megálltam Sage mellett, és odasúgtam neki huncutul:
- Legközelebb majd én állítok sátrat, de azt te nagyon fogod élvezni - suttogtam, és rákacsintottam, aztán hagytam neki, hogy mondjuk ki is ossza a feladatokat.
– Nem várok tökéletes rajztudást. Csak a rúnák legyenek a helyén, a többi legyen olyan, ahogy megy. Innentől húsz percetek van erre, aztán mindenkiét megnézem és visszavonulunk az új szállásunkra egy forrócsokira. - Erre el is mosolyodom, és kissé játékosan nem feltűnően neki billentem.
- Ó, nagyon jó kis motiváció, mindjárt én is rajzolok egy rúnás kígyót - jegyeztem meg vigyorogva, halkan. Legalább várták az édességet, mint én.
- Biztos vagyok benne, hogy lesznek helyi sütik. Senki se fog elfogyni, mire hazaérünk - mondtam vidáman és lelkesen. Ha a gyerekek pedig készen voltak, és Sage is mindenkit megnézett magának, készen voltam, hogy egy kis melegedés után útra készen összetereljem őket. Alig vártam, hogy a többi napon is ilyen lelkesek legyenek, na meg persze a csillaglesést is. Ilyenkor gyönyörű volt erre az ég, és ha szerencésnk van, talán még hullócsillagokat is látni fogunk, a csodálatos sarki fények mellett. Az ég olyan sok titkot rejtegetett még, titokzatos volt, mint a rúnák. Ahogy ezen álmodoztam, néha meg-meg lestem a diákokat, de nem voltak olyan nagyon rendetlenek, hogy rájuk is kelljen szólnom.
Ha Sage úgy döntött, hogy éppen körbesétál, és megnézi ki mit alkot, hirtelen ötlettől vezérelve lehuppantam valamelyik diák mellé, és cska úgy felkaptam én is egy papírt meg egy kis szenet és kígyókat kezdtem el rá rajzolni. Kígyókat, szép rúnákkal, csak hát egy kicsit felnőttesebb verzióban. Szóval igen, belém bújt a kisördög, mert hát hajtott a hülyeség, meg minden. Ha kész voltam és Sage is befejezte a diákok értékelését, odanyújtottam neki a rajzomat. Ki is itt a legnagyobb kamasz, Maris?
- Nézd lerajzoltam a kígyód - kacsintottam rá, miközben a kezébe nyomtam a rajzot.

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

2004. január 18.

Mindenki

A sátorban kellemesebb volt az idő, ráadásul volt lehetőségem kicsit Maria közelében ácsorogni. Szerettem az illatát, kicsit dohányos volt, ugyanakkor nőies. Vele mindig jó volt. Megnevettetett a szétszórt viselkedésével. Most persze az órára koncentráltam, meg arra, hogy milyen fontos dolgot is mutatok be a tanulóknak. Ezért is szerettem volna, hogy lerajzolják a rúnákat. Ezt az érzést kellett tovább vinnünk majd a tanteremben, hogy a második félévben az északi rúnaszövegekkel foglalkozhassunk.
Végig sétáltam közöttük. Néztem, ahogy a kacskaringós kígyókat rajzolják fel a lap közepébe. A legtöbben egészen ügyesek voltak, talán csak Flemingnél láttam az igénytelenség halvány jelét. Nem tehetett persze róla, hogy nem volt tehetsége, de azért egy hümmögéssel néztem meg magamnak az alkotását. Lola sem volt éppen a helyzet magaslatán, láttam, hogy más munkájával akart ékeskedni.
– Lola, nem az a feladat, hogy jól csináld, hanem hogy nézd meg magadnak a követ. – Jegyzetem meg és megráztam a fejemet. Nem lepett meg a tehetetlensége, valójában meglepően sok mardekárosra jellemző volt, hogy próbálkozás helyett csalt. Féltek a sikertelenségtől. – Ha visszaértünk a szállásra, le fogod másolni a fényképről, ami a tankönyvben van a kőről.
Visszaléptem Maria mellé aztán és megnéztem az ő rajzát is. Nem tudtam nem észrevenni, hogy nekiállt ő is az alkotásnak. Azért a megjegyzésére kicsit elpirultam és megköszörültem a torkomat. Az ő szájából a „kígyóm” egész más jelentőséget nyert.
– Majd megbeszéljük a jutalmazásodat később a szép alkotásért, Fitzgerald professzor. – Mosolyodtam el végül és összecsapva a tenyereimet a csoportra néztem. – Mára végeztünk a feladatunkkal. Bejártunk egy fontos történelmi helyet és egy szeletet kaptatok az északi életmódról. Láthattátok, hogy az akkori népeknek mi volt fontos, mire használták a mágiát és mit örökítettek meg nekünk, az utókornak.
Kicsit közelebb léptem, úgy hogy mindenki lásson. Ahogy a kirándulásunk eddigi napjain, most is a szokásos értékelésre akartam terelni a szót. Persze a mai feladattal még sok utómunka lesz, de letettük az alapjait egy igazán tudományos téma feldolgozásának. Ezt szerettem, hogy voltak, akik ebben tényleg partnerek voltak és nem csak úgy jártak az óráimra.
– Hadd mondjam el, hogy mennyire örülök az aktivitásnak. Így pedig Theresa, Nora és Henriette és Eloise fejenként plusz öt pontot kapnak. De nem akarom letörni senki lelkesedését, Alec kígyófej utáni kutatómunkáját három ponttal jutalmazom. Lola két pontot kap, hogy motiváljam a rajz helyes elkészítésére. – Magyaráztam és végig néztem újra a társaságon. – Ezzel vége is az órának. Megkérnék mindenkit, hogy kezdje el összeszedni a cuccát, aztán elindulunk a következő szálláshelyünkre!

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.