Kate Raimbourg

jelszó || "Harry Potter, gyereket akarok tőled!"
teljes név || Kate Raimbourg
becenév || -
nem || nő
születési hely, idő || 1974. szeptember 19, Franciaország
kor || 23
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || -

1974 szeptemberében láttam meg a napvilágot egy francia városban Toulouseban, de én a várostól nem messze eső Saint-Cirq Lapopie nevű falucskában nevelkedtem. A falu a Pireneusok szikláira épült, és lélegzetelállító látványt biztosít Lot völgyére. Lot völgyében még számos történelmi és festőien szép kisváros található. Gyermekkorom legszebb éveit tölthettem ezeken a csodás tájakon, hála a szüleimnek.
Szüleim, Rachel Félix és Michel Raimbourg történészek, rúna szakértők. Anyám mugli származású, apám aranyvérű varázslók negyedik gyermeke. Azzal, hogy apám egy mugli nőt választott magának társául a szülei kitagadták és megvonták tőle örökségét. Így én soha nem ismertem meg a nagyszüleimet, és a többi rokonomat. Dehogynem, megismertük őket... Anyám, pedig árva volt, így én kis családban nőttem fel, és soha nem tapasztaltam meg azt a csodát, ha az embert körül veszik a furcsábbnál furcsább rokonok.
Rajtam kívül szüleimnek még egy gyermekük volt, ikertestvérem, ~~Kate~~ Daniel. Nemünkön kívül mindenben hasonlítottunk. A hajunk színe, a szemünk, a magasságunk és a jellemünk. Az évek múlásával kezdtünk csak egyre inkább különbözni a másiktól. ~~Kate~~ Daniel ~~egy gyönyörű díva lett,~~ köszi, öcsi ~~és tizennyolc évesen úgy döntött színésznőnek áll, és megszökött hazulról. Míg én követve szüleimet a történelemmel és azon belül is a rúnák tanulmányozásával foglalkoztam.~~ Na, akkor, Daniel szüleinket követve, a történelemmel és azon belül a rúnák tanulmányászozásával foglalkozott, míg engem sokkal jobban vonzott a hírnév.
~~Engem mindig is érdekelt a tudomány ezen ága. Érdekesnek tartottam, hogy mennyi titokra lehet bukkanni csupán csak annyival, ha egy ilyen táblát megfejt az ember.~~ Ez is húzva? A történelem unalmas?Persze azért az én tudásom sem elenyésző, de engem nem érdekel a múlt, a jelen sokkal izgalmasabb. Rengeteget utaztunk szüleinkkel Svédországba, meg sok másik országba, (Dan miért hallgatsz el információkat?), ahol a legtöbb rúnaírásos feliratok találhatok, de Lot völgyét soha nem hagytuk volna el. A szüleim és én Daniel is imádtukák ezt a történelmi titkokban gazdag helyet, míg ~~nővérem~~ Én unalmasnak tartottam.
Aztán eljött a 1985 és testvéremmel iskola érették váltunk. ~~Kate~~ nagyon boldog voltam, hogy felvételt nyertema Beauxbatons én Dan már kevésbé. (A varázslás sosem vonzott annyira, mint a kutatás és a történelem, öcsi, de lökött vagy?de azért élveztem az iskolában töltött éveimet. Nagyon sok érdekességet tudtam meg a mágiatörténetből és a mágusok által ismert rúnaelemzésekről blablabla.... Érdekes volt látni, ahogy Kate mennyire megváltozott az iskolában. Kösz? Mikor még otthon voltunk, azért ő is foglalkozott szüleink munkájával, segített nekik, ahogy én is, de az iskolában? Megismerkedtünk néhány cusinunkkal és a pénz és a hírnév, amit nekik köszönhetően szerzett az iskolában teljesen az ujja köré csavarta. Kate-et nem érdekelte innentől már semmi más, csak hogy ismerjék, és a középpontban legyen. Rendes vagy? Ezért még számolunk.Nem is csodálkoztam rajta, hogy tizennyolc évesen Párizsba szökött, még az iskola befejezése előtt. Akkor már befejeztem? Az ő sorsa nem a varázslás volt, hanem a hírnév, a csillogás, a színpad. Azért nem?Egyébként őt nagyapámék elismerték unokájuknak. Engem nem, de Kate bele is illet a családjukba, míg én ugyanolyan feketebáránynak számítottam, mint apám. )
Na, jó ennyit arról, hogy ellopom Daniel önéletrajzát, ezt már nem tudom átírni? Szólnom kell neki, hogy legközelebb ne vegye ilyen személyesre?
Akkor nézzük, hogyan is alakult az én életem:

Soha nem voltam egy kisvárosi leányzó, naná hogy oda születtem? Amióta az eszemet tudom, mindig pezsgett a vérem, de általában a tankönyvek elé, vagy egy-egy ásatásra lettem én is kényszerítve. Halálra untam magam. Persze, azért akadtak izgalmas dolgok, némelyik régész elég helyes volt, meg egész gyakran sikerült rávennem Danit, hogy bújócskázzunk, amivel természetesen anyuék idegeire mentünk. Igaz, nem a bújócska ötletével sikerült rávennem drága öcsémet a játékra, hanem hogy közben mindig felfedeztük az adott tájat.
Az egyik ilyen játékunk során, viszont tragédia történt. Nem, nem halt meg senki, de nem sokon múlt, és kivételesen nem az én hibám volt. Daniel, akit szerintem a kíváncsisága fog sírba vinni, felfedezett egy eddig még számunkra ismeretlen barlangot, és mindenáron meg akarta nézni mi is lehet odabent. Nem hallgatott rám, és olyan mélyre merészkedett, ahol már alig láttunk, és rosszhelyre lépett. Egyszer csak eltűnt egy hasadékban és hiába kiáltottam utána nem kaptam választ. Soha életemben nem féltem annyira, mint akkor, nagyon megijedtem, de szerencsére nem lett komoly baja. Tizenhat órát töltött egyedül abban a lyukban, szinte éreztem a félelmét, és nem volt elég, hogy anyuék halálra aggódták maguk miatta, én is teljesen kikészültem. Az öcsém a mindenem. De komolyan.
Utána hónapokig nem engedtem sehova egyedül, teljesen az idegeire mentem, és a mai napig odafigyelek rá. Egymás kiegészítői vagyunk, ami nekem a gyengén, az neki az erőssége és fordítva. Általában az ikrek között mindig szorosabb kapocs van, hát ez nálunk is megmutatkozik, pedig nem vagyunk egypetéjűek.
Tizenegy évesen, mikor megkaptuk az iskolai behívónkat, nagyon boldog voltam. Egy új és izgalmas élet várt ránk a Beauxbatons falai között. Végre nem kellett hallgatnom az állandó történelmi meséket, amik már a fülemen jöttek ki. Tök jó, hogy a szüleim ennyire elszántak, de néha már túlzásba viszik, nagyon? Az a baj, hogy Daniel is ilyen, és megpróbáltam nevelgetni, hogy például erről is szokjon le, de ez elég nehéznek bizonyult, de legalább egy jó kis stílust belé tudtam verni. Ha nem lenne a testvérem, tuti belezúgnék.
Az iskolai éveim alatt, szinte száznyolcvan fokos fordulatot vett az életem. Megismerkedtem az unokatestvéreimmel, akiknek köszönhetően bekerültem egy olyan közegbe, hogy az egész iskola tudta ki is az, a Kate Raimbourg. Élveztem, hogy a barátságomat keresik, hogy a fiúk le sem tudják venni rólam a szemüket. De általában csak szórakoztam velük, komolyabb kapcsolatom egyikkel sem volt, untam őket. Untam, hogy mindegyik azt hitte, hogy becéző szavakkal le lehet venni a lábamról, hogy romantikára vágyom és hasonlók. Sőt valójában a romantika terén is pocsékok voltak, persze Daniel nagyon jól tudta mitől döglene a légy, de őt a suliban nem érdekelték a lányok. Bezzeg utána!
Danivel ellentétben, aki minden évben évfolyam első volt, az én tanulmányi eredményem szimplán csak átlagos volt. Szórakoztam és élveztem a fiatalságom, ahogy ma is teszem. Voltak érdekes eseteim, és egyszer a kirúgással is fenyegettek, mert néhány kiszöktünk éjszaka az iskola területéről, hogy néhány már végzett fiúval találkozhassunk. Megérte. Még ha óriási botrány is keveredett belőle, akkor is megérte. Csodás éjszaka volt, és ott ismerkedtem meg, Max-szal, aki mesélt nekem Párizsról és a színházakról, a csillogásról és a hírnévről. Akkor és ott eldöntöttem, hogy ha befejeztem a sulit, akkor színésznőnek állok. Nem érdekelt, hogy boszorkány vagyok, vonzott az a világ.

Betöltöttük a tizennyolcat, sikeresen levizsgáztunk, mikor úgy döntöttem, hogy nem várok tovább, elmegyek Párizsba. Tudtam, ha hazamennék, akkor ott maradnék, így az egyetlen esélyem volt, hogy az iskolából egyből odavezet majd az utam.
Az utolsó iskolai napom hajnalán, másztam át Danielhez, hogy még az éjszaka leple alatt eltűnhessek. Sejtette, hogy menni fogok, és nem is akart marasztalni, mert tudtam, hogy nem tarthat vissza.

Egy hetembe se telt és bekerültem az egyik színház társulatába. Jó bevallom,használtam egy kis mágiát eleinte, de az nem bűűűn. Az egyik ott dolgozó színésznél, Piérnél laktam, akivel egyik pillanatról a másikra egymásba szerettünk, és egy hónap elteltével úgy döntöttünk egybekelünk. Három hónappal később elváltunk? De mint még semmit, ezt sem bántam meg, hisz amíg tartott addig szép volt, jó volt, csak nem mi lettünk egymásnak rendelve. Nem bírta elfogadni a tényt, hogy boszi vagyok? Valójában nem is értem, miért nem tűnt fel neki egy-két apróság, mondjuk például, hogy mindig seperc alatt kész voltam a házimunkával és hasonlók. Nem volt túl eszes gyerek, az biztos, de legalább szenvedélyes volt és mindig meg tudott lepni. Pontosan ezzel vett le a lábamról is.
Az elkövetkezendő két évben nem sok minden történt. A muglik közt egyre nagyobb hírnévre tettem szert, mint színésznő. Megmondtam, hogy színpadon, a helyen, és a javamra legyen mondva, hogy nagyon ritkán fordult csak elő, hogy használtam a pálcám.Anyuék a szökésem után alig akartak tudomást venni rólam, fájt nekik szerintem, hogy így eltűntem, ráadásul egy teljesen másfajta életet választottam, mint az tervezték nekem. Ha otthon maradtam volna, nem csak a szüleim életét kellett volna élnem, hanem férjhez is kellett volna mennem. Nem lettem volna senkihez hozzá kényszerítve igazából, de van, hogy felesleges a szigor, vagy a parancs, ránézel a szüleidre és képtelen vagy nemet mondani. Na, nálam ez következett volna be.
Nem csak én voltam az, aki másik életre vágyott. Aki szabadulni akart abból a kisvárosból, ahol felnőttünk. Daniel, tudom, hogy az én példámra, még ha nem is vallja be, úgy döntött, hogy egy volt professzorunkkal elutazik, világot jár, és közben tanul tőle. Helyesen tette. Aztán pedig tanár lett a Beauxbatonsban. Mindig is sejtettem, hogy ez az álma, de pontosan, amiért én, nem mentem haza az iskola befejezés után, hanem egyből Párizsba vettem az irányt, amiatt ő nem vallotta volna be magának. Csodálatos szüleink vannak, és nagyon szeretjük őket, de pont ez a szeretet érte el majdnem mindkettőnknél, hogy ne az álmainkat kövessük.
Már betöltöttük a húszat, mikor Danieltől végre egy olyan levelet kaptam, ahol egy nőről írt, azaz lányról, mert sikerült beleszeretnie egy tizenhat éves tanítványába. Colette az öcsémhez való lány volt, sajnáltam őket, amiért szét lettek választva, pedig nagyon boldogok lehettek volna. De sajnos már az első pillanatban tudni lehetett, hogy ez a kapcsolat nem tarthat sokáig. Én legalábbis tudtam.De ami talán ennél is rosszabb volt, hogy Dant elküldték a Beauxbatonsból. Rettenetesen össze volt akkor törve szegénykém, és pont emiatt döntöttem akkor úgy, hogy vele tartok a vándorlásai során, ugyanis elhagyta Franciaországot és járta Európát, mindenféle történelmi ereklye után kutatva. Amíg ő régészkedett, addig én felfedezhettem a városokat, ismerkedhettem és szórakozhattam, aztán pedig ott lehetettem mellette. Olyanok voltunk, mint régen, még az iskolakezdés előtti időszakban. Az iskola és az utána való két távol töltött év elválasztott kicsit egymástól minket, még akkor is, ha folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, de ez a néhány hónap mindent újra rendbe tett. Jókat szórakoztunk azon, hogy nászutas házasoknak néznek minket, miközben ikrek voltunk, de volt, hogy nem árultuk el a kis titkunkat, csak elfoglaltuk a szálloda legszebb szobáját. Daniel egyre nagyobb hírnévre tett szert a munkájában, engem meg egyre kevésbé vonzott már a színpad. Nem hiányzott. Sokkal jobban élveztem, most ezt a szabad életet, de sajnos, mint mindennek, ennek is végett kellett egyszer érnie. Dan állást kapott a Roxfortban én pedig visszatértem Párizsba.
Folytattam mindent ott ahol elkezdtem, annyi különbséggel, hogy sokkal gyakrabban jártam át Angliába, hogy meglátogathassam az én szeretett öcsémet. Anya agybajt kapott tőlünk. Már akkor ki volt akadva, mikor Dani közölte vele, hogy hol fog a következő szeptembertől tanítani, majdnem egy hónapig sápítozott, hogy ott háború van, és hogy nem lesz ennek jó vége, mire apa megunta és leállította. Na, akkor apára is büszke voltam. Az meg persze már hab volt a tortán, hogy Daniellel, úgy vettünk lakást Londonban, hogy nekem is legyen ott egy fenntartott szoba, hogy bármikor meg tudjam látogatni őt. Végül anyu megbarátkozott a gondolattal, hogy a gyerekei fittyet hánynak a veszélyre és mennek a saját fejük után, de ennek fejébe Fidelius bűbájt bocsátott a lakásra. Nem ellenkeztünk, minek? Meg, felesleges is lett volna. Próbáljon bárki is szembe szállni anyával?

Körülbelül egy hónapja Londonban tartózkodom és egy darabig nem is megyek szerintem innen sehova. Háború van, tudom, de úgy vélem, hogy aki nem keresi a bajt, azt nem is fogja megtalálni. Tudjukki nem az én fajtámra vadászik, nem érdeklik az olyan senkik, mint mi, így biztonságban vagyunk.
Május elején levelet kaptam Danieltől, miszerint találkozott egy csodálatos lánnyal. Na, ő legalább korban már közelebb van hozzá Oldalakat mesélt Rubyról, így úgy döntöttem, egy időre ideköltözöm és megismerem azt a lányt, aki képes volt elrabolni az öcsém szívét, mert eddig ő a második, vagy inkább szerintem az első. Colette azért annyira nem volt komoly, még ha Daniel annak is tartja, ott inkább a tanár diák kapcsolatból adódó botrány volt komoly.
Jelen pillanatban, mivel még nem tudom, mennyi időt is szándékozom itt tölteni, és nem akarok egy élősködő lenni Dan nagykán, munkát vállaltam a Mágiaügyi Minisztériumban a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán. Egy teljesen átlagos titkárnői feladatkörben vagyok, de legalább csinálok valamit, nem unatkozom és a gyakornokokkal egész jól el lehet dumálni.

Egy életvidám fiatal lány, aki élvezi az élet minden egyes percét. Csak a jelen számít neki, a múlttal úgy van, ami elmúlt azon változtatni már nem lehet, de pozitív hozzáállásának köszönhetően, a szép volt, jó volt, életelvet követi.
Felelőtlen, kora ellenére még korántsem nőtt be a feje lágya, és gyakran hibát hibára halmoz, de ezt sosem vallaná be magának. Nem egyszer előfordult, hogy az öccse húzta ki a kalamajkából, de ő is megtette már ugyanezt Danielért. Nem érdekli a veszély, mert úgy véli, ha baj csak azt találja meg, aki keresi.
Imádja a családját, de leginkább az öccse az, aki közel áll hozzá, aki a leginkább ismeri, és az egyetlen ember, aki hatni tud rá.
Rendetlen és hanyag. Általában elfelejt mindent, és minden honnan elkésik, ugyanakkor, ha igazán odafigyel nagyon összeszedett tud lenni, néha még magát is meglepve.
Imádja, ha körülötte forog a világ, ha költheti a pénzt, kicsit felszínes, és hiába gondolja a külvilág önteltnek és nagyképűnek, egyáltalán nem az. Teljesen egyszerűen csak szeret élni és nem érdeklik az olyan apróságok, mint esetleg a külső hibák. Ahogy magán sem, másokon sem látja meg, egyszerűen nem ez a fontos a számára, de ennek ellenére mégis odafigyel a kinézetére.
Messze van még attól, hogy felnőttnek lehessen nevezni, hiába tölti hamarosan a huszonhármat. Teli van ellentétekkel, amiért egyszerűen képtelenség megismerni, de pont ezért válik izgalmassá.

mindig ||
~férfiak
~hírnév
~mágia
~színház
~bor
~Daniel
soha ||
~pókok és egyéb rovarok
~brokkoli ? ugyanúgy utálja, mint öccse
~unalom
~hazugság ? az apró füllentés elmegy, azt ő is szokta
~nincstelenség
dementorok || a szokásos életöröm elvesztése
mumus || egy életre kelt múmia, holtan nincs vele semmi baja
titkok ||
~mikor elszökött Párizsba 18 évesen, hozzáment egy színész muglihoz, akivel három hónapig voltak házasok
~első csókját a szülei egyik munkatársától kapta, aki tíz évvel volt nála idősebb
rossz szokás ||
~rettenetesen rendetlen
~szinte minden este elfelejti lemosni a sminkjét, aminek köszönhetően elég érdekesen fest reggel
~harapdálja a szája szélét

apa || Michel Raimbourg 47, aranyvér
anya || Rachel Félix 47, sárvérű
testvérek || Daniel, 23, félvér
családi állapot || egyedülálló
állatok || a szüleinél van egy kutyája, Merlin, de szegényke már elég öreg

magasság || 175 cm
tömeg || 63 kg
rassz || európai
szemszín || zöld és a világosbarna közt váltakozik
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || -
kinézet || Hosszú sötétbarna, hullámos haj, bájos arc, hosszú lábak, fiatalos külső. Valójában semmi extra, mégis kisugárzásával magára vonzza a tekintet. Igazi átalakuló művész, egy smink, frizura, vagy öltözék megmásításával akármilyen karakter bőrébe képes belebújni, de leginkább a fiatalos nőies, de mégis sportos kinézet mellet dönt.
egészségi állapot || gyakran megfázik

varázslói ismeretek || || Beauxbatons Varázslóiskolában végzett egész jó eredményekkel. Elég sok mindent, tud a mágiatörténetről és a rúnák tanulmányozásáról. A francia mellett, angolul és spanyolul is beszél még. Az átváltoztatásokhoz ért a legjobban, abból a tantárgyból az iskolában is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Franciául, spanyolul és angolul beszél.
mugli képzettségek
~lovagol
~remekül táncol és énekel
~zongorázik
pálca típusa || 12 hüvelyk, rugalmas tölgyfa, unikornis szőr maggal
különlegesség || Patrónus: macska

- Dani! Hé! Ébredj! ? szólongattam suttogva az öcsémet, az iskolai életünk utolsó hajnalán.
A vizsgáinkon már túl voltunk, sőt már a végzősokirataink is a kezünkben voltak. Délelőtt indult a vonatunk haza, de én úgy döntöttem, néhány órával hamarabb kezdem meg az iskolán kívüli életem.
- Hmm? tessék? Ébren vagyok? - válaszol Daniel kómásan és átfordult a másik oldalára.
Megráztam, hogy térjen végre magához, mert beszélni akarok vele, mikor végre kinyitotta a szemét.
- Na, most képes vagy rám koncentrálni?
- Mennyi az idő?
- Hajnali négy, de ez lényegtelen.
- Miért nem alszol még? ? kérdezte és egy óriásit ásított.
- Búcsúzni jöttem.
- Minek?
Tudtam, hogy még nem igazán fogja fel, hogy miket is mondok neki, de nagyon reméltem hamarosan magához tér. Szökni akartam, elszökni egy olyan világba, ahol boldog lehetek. Nem akartam már hazamenni, mert tudtam, hogy anyuék sosem értenék meg a döntésem. Egyetlen esélyem volt, ha kész tények elé állítom őket, az pedig nem más, mint egy búcsú levél, amit Daniellel akartam haza küldetni.
- Mert indulok Párizsba. ? válaszoltam neki.
Kikerekedett a szeme. Na, ezek szerint, kezdi felfogni, hogy miről is van szó, hisz meséltem már neki mindenről, amit Maxtól tudtam meg. Hogy milyen csodálatos lehetőségek rejlenek a bohém fővárosunk utcáin, és mennyire élvezném, ha egy színháznak lehetnék a tagja. Valójában fogalmam sem volt, pontosan mire is vállalkozom, de ez volt benne a szép, ez volt benne az izgalmas.
- Minek? ? kérdezte, de éreztem a hangján, hogy nagyon jól tudja mi lesz, erre a feleltetem.
- Hogy meghódítsam a színpadot. Dani mondtam már neked, hogy menni akarok, most itt az alkalmam, ha haza megyek, akkor anyuék nem fognak elengedni ezt te is tudod. Kérlek, érts meg, te vagy az egyetlen ezen a világon, aki ismer. Tudod, hogy ott a helyem.
Megölelt.
- Féltelek.
Ebből az egy gesztusból és szóból tudtam, hogy elenged, hogy nem fog több kérdést feltenni, hogy megérti miért is teszem.
- Majd jelentkezem.
- Ha nem, akkor utánad megyek és felkereslek ? monda mosolyogva, de láttam a szemében a szomorúságot.
Előhúztam a zsebemből az anyuéknak szánt levelemet, amiben mindent leírtam nekik, és átadtam. Még egyszer megöleltük egymást, hosszan, mintha örökre vennénk búcsút, pedig mindketten tudtuk, hogy látjuk még egymást, majd elindultam?

Keresi azt a férfit, aki végre elcsavarja a fejét kacsint