Púder és Varázs Mágikus Színház

Ruby Rider pennájából



A Mágus tér egyik legimpozánsabb épülete, fehér márvánnyal borított falait rögtön észreveszi a térre tévedő varázsló és boszorkány. A bejárat felett arany betűkkel, hivalkodva áll a színház neve: Púder és Varázs Mágikus Színház. Az elegáns épület belül tágasabb, mint amilyennek kívülről tűnik – a hatalmas márványlépcsők különböző termekbe vezetnek, ahol egésznap előadásokat nézhetnek azok, akik meg tudják fizetni a jegyek borsos árát. A színház elsősorban a kifinomult, elit varázslóközösség számára nyújt szórakozást.

[♡ hajkatasztrófa♡]

♡ hajkatasztrófa♡

☾ 2002. 11. 28. ☽

partner : Yoana ♫: m u s i c b o x öltözet: Fidelity

Na jó, ennek nem így kéne kinéznie nem? Hannah is elég aggodalmas fejet vág. A hajam ugyanis...azt hiszem növekedésbe kezdett. Ráadásul...az ott a fejem tövénél az új haj...mintha zöldes lenne. Ennek határozottan nem így kellene festenie. És pláne nem zöldnek.
- Hannah, szerintem ez nem lesz jó...add a pálcám...Hannah!
Remegő kézzel nyújtja felém, száját a szája elé kapva. Lassan leemeli, és mintha valami elnézés félét tátogna, mert hang egy csepp, de annyise jön ki belőle. Na jó, nézzük csak..nincs semmi baj, mindjárt, mindjárt megoldjuk.
- Excito Leporium!
Semmi. A hajam töve még mindig zöld, és azt hiszem nőtt egy centit is. Hannah meg egyszerűen lefagyott. Elcseszte a hajam, és úgy tűnik, nem olyan egyszerű visszaváltoztatni....mormogok egy néma Trullus szőkét, hogy legalább a színe...de semmi. A hajam töve zöld. Olyan, mintha lehányt volna egy leprikón. Bár fogalmam sincs milyet hánynak, de én valahogy így képzelem el. A hajam hirtelen nő még két centit, amitől Hannah sikkant egyet, és kirohan az öltözőből. Remek. Nem is kellett volna bejönnöm, hiszen ma nem is próbálok. CSak a jelzem és a hajpróba miatt jöttem be, de úgy tűnik lassan én leszek a zöld Rapanzel, ha nem segít visszacsinálni a hajam. Ls nem, az olló nem megoldás, a hajam folyamatosan zöldül. Jesszusom, nem maradhatok így! Az arcom ez enyhe rózsásból keud a méregtől teljesen vörös lenni. Hannah után szaladok, nem hagyhat itt ezzel a fejjel!
- Hannah, gyere vissza!
Hangosan csapódik az ajtó mögöttem. Óvatosan futok le a lépcsőn, a cipő sem könnyíti meg a dolgom. Jaj, basszucskulcs, de csúszós a lépcső! Vagy a cipőm talpa? Igyekszem kecsesen leszükdellni róla, és nem kitörni a nyakam. Pár itteni társulati tag tágra nyílt szemekkel nézi végig a taln furcsának tűnő jelenetet. A fodrász elöl rohan, mintha zokona, én meg utána zöldellő hajjal, ami egyre hosszabb és hosszabb lesz. Veszünk egy hirtelen balra kanyart, átrohanunk egy ajtón, ami úgy csapódík be előttem, hogy kis híján beleszaladok. Nagy nehezen nyitom ki újra, mikor reccsenést hallok. A cipőm sarka megadta magát.
- Hannah, az ég szerelmére, hova futsz? Ne bőgj  máááár!
Megállok, a cipőt a kezembe veszem, úgy lihegem ki magam.
- Jó gyorsan fut, az már igaz. De most komolyan, hova fut?
Na jó, mindegy, úgy sem érem utol. És nem vagyok hajlandó lepkehálóval üldözni egy kis 20 éves forma fodrász lányt. Sántikálva, fél cipővel a lábamon a próbatáblához sétálok. A kettes próbateremben próba van. Nézzük csak..fodrászat...kihúzva. Ügyeletes fodrász, Hannah Campbell. Remek. Így nem mehetk vissza a komédiásba. Hátra arcot vágok, de véltlenül beleütközöm valakibe.
- Áh, szia, bocsánat, hirtelen fordultam meg.
A hajam immár plusz 5 centit nőtt, és a fejem búbja takonyzöld. Tuti azt bámulja. Jesszus, mit gondolhat rólam...

[London, 2002. november]

 

London, 2002. november

I'm not scared of what you're gonna tell me
And I'm not scared of the beast in the belly

Ez volt az első munkám az Operaházon kívül. Nyilván ezt is Mr. Sokolov szervezte meg nekem, de nagyjából ennyit tudott tenni. Azt mondták, készítsek egy plakátot a karácsonyi darabhoz, azt kellett bemutatnom.
Izgatottan sétáltam London utcáin. Most már kezdett ismerőssé válni London varázsló része, a varázstalanok - itt mugliknak nevezték őket - világába még nem mertem belépni. Ahhoz sem a bátorságom, sem a nyelvtudásom nem volt tökéletes.
Ez a hely, ahova most tartottam, szintén egy mágikus színház volt. Nem gondoltam volna, hogy itt ennyire aktív a művész élet, Bulgáriában messze nem volt ennyi lehetősége egy alkotónak. Itt minden tele volt színházakkal, múzeumokkal, tárlatokkal - a múltkor is kifogtam egy varázstárlatot, ahova ingyen be lehetett menni! Csodálatos volt. Elmerültem azokban a rendkívüli mozgó festményekben. Lenyűgöző volt.
Most viszont várt a pénzkereset. Szerencsére Mr. Sokolov meg volt elégedve a munkámmal, még ha néha azt is kérte, hogy maradjak a háttérben. Tudtam, hogy Mikhaillal nehezen boldogul néha - hát én is... Mindenesetre a rendszeres jövedelem jól jött, de ezek a kis mellékesek még jobban. Lassan el kellett kezdenem bevásárolni a kisbabámnak, aki már a gömbölyödő pocakomban fészkelődött.
A színházba már jókedvűen léptem be, bár a szívem izgatottan vert. Izgultam, mit fog mondani a rendező a plakátra, amit a hónom alatt összetekerve szállítottam.
Az előtérben nagy volt a nyüzsgés, a pénztárnál állt egy pár a műsort böngészve, a recepción pedig kedvesen segítettek, merre kellett keresnem a rendezőt. Elindultam a kijelölt irány felé, és sejtettem, hogy jó helyen járhatok, mert egyre több zajt hallottam a folyosón. Ajtócsapódás, énekhang a próbateremből, kiabálás, futás hangja - de ezeket mind csak hallottam, de nem láttam.
Egészen addig, amíg be nem fordultam a sarkon, és egy szűkebb folyosóra értem, amit egy zöldes hajú nő állt el, és elég feldúltnak tűnt.
Gondoltam kikerülöm, de ahogy mögé értem, ő is megfordult és belém ütközött.
- Áh, szia, bocsánat, hirtelen fordultam meg. - mondta meglepően kedvesen ahhoz képest, hogy a haja amióta megláttam már 5 centit nőtt.
- Semmi baj. - motyogtam, és a kismama-hasam ellenére megpróbáltam lehajolni a plakátért, ami az ütközéstől leesett a földre. - Minden rendben? - kérdeztem óvatosan, mivel biztosan tovább nőtt a haja.

[♡ hajkatasztrófa♡]

♡ hajkatasztrófa♡

☾ 2002. 11. 28. ☽

partner : Yoana ♫: m u s i c b o x öltözet: Fidelity

Na jó, reménykedek benne, hogy mégiscsak megáll magától a növésben. De addig is...valamit mégiscsak kezdeni kellene vele. Nem akarok zöld moszat lány lenni. Lesz egy két szavam Hannahoz. És nem azért, mert elbarmolta a hajam, hanem mert így cserben hagyott. Elég faragatlan dolog. A mögöttem lévő alakja hirtelen tűnik fel, legalábbis nekem, aki nem vette eddig észre.
-Semmi baj. -
Lehajol valamiért, amit lehet, pont én vertem ki a kezéből. Ekkor veszem észre, hogy babát vár, és hogy egy plakát van a kezében. Csak lopva figyelem meg, de nagyon szép a grafikája. Ó, és milyen szép részletes!
- Ó, milyen szép lett a plakát!
A hajam mindegyre pedig csak zöldül, és már hat centit is nőtt az öltöző óta. A nő hasa szépen gömbölyödik. De mit illik kérdezni ilyenkor? De ahogy kérdeznék, szerencsére ő megelőz.
- Minden rendben?
Mármint hogy velem? Valamiért úgy meglepődöm a kérdésem, hogy hirtelen nem is tudom, mit feleljek. Valószínű a baba miatt zavarodtam össze, régen láttam terhes kismamát. Én is nagyon szeretnék gyereket, de olyan szingli vagyok, hogy esténként magam kérdezem meg, milyen volt a napom. Sajnos nincs szerencsém a szerelemben. A színházban mindenki vagy barom, vagy munkamániás. Vagy a kettő ötvözete. Ideje lenne macskát beszereznem, úgyis egyedül halok meg. De ezt persze nem zúdítom rá, inkább mivel eszembe jut az egyre zöldellő hajam, megpróbálom megmagyarázni.
- A hajam..ruha és frizura próbára jöttem be, de a fodrász lány valamit elszúrt. A hajam folyamatosan nő, és valamiért zölddell is.
Valamivel meg kéne állítani a növekedést, mert így is hosszú hajam van, és hamarosan le fog lógni a padlóra.
- Nincs esetleg egy ollód? -
Őszintén bizakodom, hogy ez tényleg csak egy kis pár perces magától elmúló félre sikerült bűbáj. A kezében lévő plakátot sikerül kicsit jobban is megnéznem. Csak nem ő csinálta?
- Ezt te csináltad? Nagyon tetszik!
A folyosón ebben a pillanatban halad el Oliver, az egyik kevésbé bunkó, de annál jóképűbb kollégám, aki odavet egy jó a hajad Day-t, majd vigyorogva tovább megy a férfi varroda felé. Én persze erre enyhén elvörösödöm, de ezt simén ráfoghatom kényelmetlen helyzetemre. És hát igen, tulajdonképpen ezért is vagyok vörös.

[London, 2002. november]

 

London, 2002. november

I'm not scared of what you're gonna tell me
And I'm not scared of the beast in the belly

A plakát kitekeredett esés közben. Nem áll szándékomban mutogatni, a nő mégis meglátta, de szerencsére ámulva figyelte.
- Ó, milyen szép lett a plakát! - dicsért meg, én meg egy pirulós köszönömmel válaszolt.
Ekkor vette észre, hogy kisbabát várok. Ettől még inkább zavarba jött, de amikor rákérdeztem, hogy minden rendben van-e vele - mivel hogy zöld volt a haja és folyamatosan nőtt -, azonnal válaszolt.
-Nincs esetleg egy ollód? - kérdezte kétségbeesetten, én meg csak megráztam a fejem.
-Nincs. - Közben elővettem a varázspálcámat. - Viszont talán ez segíthet. - próbálkoztam egy Finite incantatemmel, ami elég sok rontásra megoldás szokott lenni. Reméltem, hogy működni fog, de ahhoz el kellett telnie pár percnek, hogy lássuk, tényleg hatásos volt-e és a hajnövekedése megállt.
- Ezt te csináltad? Nagyon tetszik! - mutatott újfent a plakátra, én pedig bólintok.
-Igen. Én a Londoni Orosz Mágikus Operaház egyik plakátrajzolója vagyok, de az igazgató beajánlott ide is. - mondtam, és ha eddig nem is, a hosszabb mondatomból már valószínűleg kihallatszott a szláv akcentus. - Az elmúlt napokban ezt a plakátot rajzoltam. Remélem tetszeni fog a rendezőnek.
Közben elment mellettünk egy férfi, aki rögtön odaszúrt egyet a nőnek. Ő pedig csak szerelmes pillantással követte távolodó lépteit. Én halvány mosollyal figyelem, de inkább nem kérdezek rá az úr kilétére. Akár együtt vannak, akár csak a nő ábrándozik róla, jó dolog a fiatal szerelem. Azt hiszem, én ebből kiábrándultam már.
-Esetleg nem tudod, merre találom a rendezőt, Michael Wilkinst? Neki kell bemutatnom a rajzot. Remélem neki is tetszeni fog. - a hangomból kiérződhetett az izgalom. Ez volt az első igazi megmérettetésem. Habár Mr. Sokolov biztosan nem hitegetett volna, ha nem vagyok tehetséges a rajzolásban, mégis más az, amikor azért vesznek fel valakit, mert a bátyja híres táncos, vagy azért mert tényleg tehetséges.
Miután elindultunk a rendező felé, a nőre nézek.
-És hogy halad a darab? Egész érdekesnek ígérkezik a történet. - Számomra teljesen új a sztori, habár itt Londonban minden teljesen új. És Bulgáriában sem sokat jártam színházba, legutóbb még az iskolában. Így nem sok tapasztalatom van ilyen téren, de amióta az operaházban dolgozom, rájöttem, hogy ez az én világom. Mindenki nyüzsög, mindenki kreatív, mindenki művész. Toleránsnak és higgadtnak kell maradnunk, a sok különc között, de mi is ugyanúgy különcök vagyunk a magunk módját. Ismerni kell mindenki szeszélyét, a legtöbben nagyon érzékenyek, de ugyanakkor kedvesek, barátságosak is. Mint egy nagy család. Mikhail pedig ezt nem tudja kiélvezni az óriásira nőtt makacssága miatt.
Közben kiderült, hogy teljesen rossz felé jártam, egy másik folyosóra kellett volna mennem. Valószínűleg ezért is ütköztem a zöld, folyamatosan növő hajú nőbe.
Erről jutott eszembe, rápillantani a hajára, aminek a növése megállt, most viszont mintha zöldből elkezdett volna kékbe váltani.
-Öhm... A hajad... Pontosan milyen színűnek kellene lennie? - kérdeztem óvatosan, egyelőre nem felfedve, hogy lassan már a türkizzöldből türkizkék lesz.

[♡ hajkatasztrófa♡]

♡ hajkatasztrófa♡

☾ 2002. 11. 28. ☽

partner : Yoana ♫: m u s i c b o x öltözet: Fidelity

Egyébként nem szeretem az ollót. Egyszer, kiskoromban egy olval rohangáltam, aztán elestem, még a macskám füle egy kicsit...nos..hát belenyisszantottam. Uutána egy ideig nem jött hozzám. Azóta inkább kerülöm az éles eszközöket. Bár már úgy tűnik felnőttem, néha képes vagyok orbitális hülyeségeket csinálni, mert egyszerűen az adott pillanatban jó dolognak tűnik. A szeleburdiság hátránya. Anya is ilyen. Sajnos ebben rá ütöttem.
-Nincs. - Viszont talán ez segíthet.
Boldogan vetem alá magam egy újabb megszüntető kísérlettel. Tényleg, bárminek,c sak legyen vége, és kapjam vissza a régi hosszt, a régi színnel.
Hamar kiszúrom a plakátot, ahogy kitekeredik, és kíváncsian meresztem rá a szemeim.
-Igen. Én a Londoni Orosz Mágikus Operaház egyik plakátrajzolója vagyok, de az igazgató beajánlott ide is. Az elmúlt napokban ezt a plakátot rajzoltam. Remélem tetszeni fog a rendezőnek.
Húú..kihallatszik az akcentusa, ami nagyon tetszik. Olyan különleges. A francia akcentust is imádom, és sajnos csak ugatom a franciát, és biztos, hogy borzalmas brit akcentusom van.
- Húúú...Gratulálok!
Oliver hamar kikerül a látóteremből, de talán nem is baj. Az a baj, hogy a zsánerem a kissé őrült, magabiztos, talán öntelt férfiak, akik hamar vagy maguk alá gyűrnek, vagy ha szerencsém van, lepattintanak. Allennél is úg volt, hogy valahogy egyszer csak az irányítása alá kerültem. Nem tudok józanul szerelmes lenni. Ahogy elnézem a kis babapocakot, kicsit azért összeszorul a szívem. Én is szeretnék babázni, de akkora szingli vagyok, hogy egy trollnak is fel kell ágaskodnia hozzá. Ez van. Reménytelen a  szerelmi helyzetem.
-Esetleg nem tudod, merre találom a rendezőt, Michael Wilkinst? Neki kell bemutatnom a rajzot. Remélem neki is tetszeni fog.
Michael. Nézzük csak, mennyi az idő...Óra öt van. Hát..Ilyenkor még tuti nincs bent.
- Még nincs bent, de az igazgatói szoba a másik a folyosón van.  20-30 perc múlva érkezik csak. De ha nem sietsz és van kedved, akkor gyere le velem a büfébe. Isteni a sajtos rúd, és a kávé is!
De eszembe jut a baba, így gyorsan folytatom. - És a koffeinmentes teák is.
Szeretek a büfében lézengeni, mikor van időm két jelenet között. A komédiésban nem oylan jó a kaja, mint itt. Az az igazság, hogy szeretnék ide átjönni. Mármint ide átszerződni. Bár lehet, hogy csak akkor jövök, ha hozhatok egy saját fodrászt...
-És hogy halad a darab? Egész érdekesnek ígérkezik a történet.
Hogy is halad? Hát...még van vissza 4 hetünk a próbaidőszakból, most kezdem csak le le rakosgatni a szövegkönyvet.
- Eddig jól. A kedves naivát jól tudom játszani. A sztori végén a szerelmem volt felesége meghal. Nem tudom, mennyire vidám karácsonyi...bár a hangulata az tényleg az. Csak hát a vége...
Na igen. Legalább a színházban a darab végén mindig megtalálom a párom. Legalább itt.
- Viccesek a próbák. Ilyenkor. Még. A főpróbahét az már neccesebb.
Akkor a rendezők is általában feszültek, az aszsisztens is, és mi is. De aztán jön a premier buli, és jókat eszünk iszunk. Már amikor nincs másnap is előadás. 
- Egyébként Daisy vagyok. Daisy Day.
Szívből remélem, hogy ő nem fogja rögtön rávágni, hogy miint Doris Day, az énekes! Bámulatos, hogy olyan híres, hogy még a varázsló társadalom is szereti! Szeretem a karácsonyi számait.

I'll be home for Christmas
You can plan on me
Please have snow and mistletoe
And presents on the tree

De valami fura..valami változott. A hajam! A kezemmel a hajamhoz kapok, ami mintha már egy ideje ugyaakkora lenne. Sőt, az eredi hosszúságára változott vissza. Ami a színét illeti..
-Öhm... A hajad... Pontosan milyen színűnek kellene lennie?
Látom a hajszálaim végét, ami bizony kékbe vált át. Fantasztikus. Hát..egyszer csak abbamarad nem?
- Nem, a legkevésbé sem, de én már feladtam. Köszönöm, hogy legalább a növekedése megállt.
Ha lejön velem a büfébe, meghívom egy..valamire, amit szeretne.
- És mennyi idős a pici?
Olyan jól áll neki a pocak. Biztos jó lehet terhesnek lenni. Bár a koffin mentes időszak nem lehet könnyű...vagy csak nekem, aki függ tőle.

[London, 2002. november]

 

London, 2002. november

I'm not scared of what you're gonna tell me
And I'm not scared of the beast in the belly

Ez a lány, nagyon kedves volt. Nekem jött, mégsem engem hibáztatott, sőt hálás volt, mert megállítottam a hajnövekedését. Még azt is elmondta, hogy még legalább egy fél órát várnom kell a rendezőre, úgyhogy elhívott kávézni. Persze rögtön kapcsolt, most koffeint nem kellene bevinnem, így inkább a sajtos rudat és a teákat ajánlotta.
Mivel nem volt mit csinálnom, úgy döntöttem, egy tea belefér, úgyis elég hűvös, esős idő volt odakinn.
-Köszi, szívesen megiszom egy teát. - bólintottam, és követtem a büfé felé. Útközben a darabról kérdezem, ő pedigelkezd hadarni. Vagyis hát számomra hadarás, és mire végez értetlenül nézek rá:
- Eddig jól. A kedves naivát jól tudom játszani. A sztori végén a szerelmem volt felesége meghal. Nem tudom, mennyire vidám karácsonyi...bár a hangulata az tényleg az. Csak hát a vége...
-Öhm... bocsi, de ebből nem sokat értettem. - vallom be pirulva. - Még csak pár hónapja vagyok Londonban, még nem tökéletes az angolom.
Igazából tök kínosan érzem magam. Nem is tudom pontosan, miről szól ez a darab, de most sem tudtam jobban meg. Itt sokkal egyértelműbb volt a rendező kívánsága, mint az Operaházban. Mutatott egy könyvborítót, hogy ezt szeretné, és pont.
Úgy tűnt, a lányt nem zavarja a béna angol tudásom, inkább bemutatkozott:
- Egyébként Daisy vagyok. Daisy Day.
- Én Yoana Bertov vagyok. - mosolyogtam rá kedvesen. - Eddig Bulgáriában éltem, nyár végén jöttem Londonba.
Daisy kedvesen fogadja a rövid bemutatkozásomat, majd a lényegre tapintva:
- És mennyi idős a pici?
- Öt hónapos. - simítom meg a hasamat. - Kislány. - Talán Daisy volt az első, akinek elmondtam a nemét. Még Miknek sem mondtam, nem mintha nagyon érdekelte volna. Rajta kívül pedig nem volt kinek...
-És te mióta színészkedsz itt? Vagy máshol is játszol? Annyira hihetetlenül gyönyörűek a londoni színházak. És különlegesek. Én még sulis koromban voltam utoljára színházban... Vagyis az Operaházban mindig megnézem a darabokat, de azelőtt.
Megint össze-vissza beszéltem, próbáltam megfelelően kifejezni magam, de nem mindig jött össze. Ilyenkor mindig zavarban éreztem magam. Mikkel, de akár Mr. Sokolovval is bolgárul vagy oroszul beszélünk, a többiekkel munka közben pedig alig beszélünk. Rendesek, de munka közben mindig elmerül a saját világában.
Így maradtak számomra ezek a kis beszélgetések gyakorlás gyanánt, ezért örültem, hogy beszélgethetek Daisyvel.

[♡ hajkatasztrófa♡]

♡ hajkatasztrófa♡

☾ 2002. 11. 28. ☽

partner : Yoana ♫: m u s i c b o x öltözet: Fidelity

Nem tűnik olyasvalakinek, akiről azt gondolnám, a későbbiekben utálni fogom. Ne várakozzon már tök egyedül, tudom, az milyen fura és kínos is tud lenni. É shát akkor nekem sem kell egyedül lennem. A fodrászom eltűnt, és azt hiszem, belenyugszom a hajam mostani színébe. Estére csak elmúlik a trükkös bűbáj hatása. A mai napomnak azt hiszem lassan búcsút mondok. Jó is lesz egyet elkávézni valaki újjal.
-Köszi, szívesen megiszom egy teát.
Felderül az arcom, az arcomba lassan visszatér az egészséges pír is, a vörösség már visszahalványodott. Két színt szoktam viselni az arcomon. A holt sápadtat, és az pirolsó alma színt. Ahogy elnézem a szemem sarkából a kéklő hajam, végülis egy napra nem rossz. Valami új. Vicces is. Megy a fehér jelmezhez. Háh, még a végén gyorsan keresek valakit, akinél van egy fényképező, és készíttetek pár képet. Aztán eküldöm ajéndékba a kedves fodrász lánynak...enyhe célzásként. Tényleg nem volt szép túle, hogy így itt hagyott. Basszus, ez a munkája. Na mindegy is, nem vesződöm vele.
- Remek, akkor menjünk. Itt balra az ajtón, aztán le a kis lépcsőn.
Elmesélem, hogy a béna szerelmes szerep az meg van. És hát a végén meg még meghal a szerelmem volt felesége, szóval fura, de talán kicsit gyorsan elhadartam. Én vagyok Brona, a szerelmem Cavan. Cavan egy rossz házasságban van, és a végén balesetben meghal ...Shayla. Fura ír nevek...de van benne zene, szerelem, szakítás, satöbbi satöbbi. meg fa, meg hó. Látom, hogy kissé értetlenül néz rám. Valami rosszat mondtam?
-Öhm... bocsi, de ebből nem sokat értettem. Még csak pár hónapja vagyok Londonban, még nem tökéletes az angolom.
Oh. Igyekszem lassabban és érthetőbben beszélni. Bólintok, és megpróbálom mégegyszer.
- A darab nem nehéz nekem. De a történet végén meghal az egyik karakter. A szerelmem volt felesége. Halál meg karácsony..
Egyszer voltam Németországban, és összesen tudtam 4 mondatot, azzal próbáltam ellavírozni, mert nem nagyon tudtak angolul. Uh, de pocsék volt. Persze azóta azt a négy mondatot is elfelejtem persze. Azt tudom mondani, hogy danke. Danke shön. Ennyi. Egyszerűbb lenne, ha mindenki azzal a képességgel születne, hogy beszéli az összes nyelvet, ami a világon van. Szeretnék páládul metanulni törökül. Meg Bolgárul. Csak hát azok a betűk...
- Én Yoana Bertov vagyok.
Yoana. Milyen szép név. A Bertov ismerős valahonnan. Olvastam már valahol...de hol? Plakáton? Újságban? Majd talán ksőbb eszembe jut.
- Eddig Bulgáriában éltem, nyár végén jöttem Londonba.
Bulgária? Ó, Istenem, de jó! A nyáron el is akarok menni oda, csak még nem tudom kivel. Egyedül lehet nem akarnék.
- Ó, én nagyon szeretem a bolgár népzenét. A nyelv is szép, csak..nehéz. Azok a cirill vagy milyen betűk...Milyen ott élni?
A büfé szerencsére most nincs tele, a foteles részt nézem ki, ott sokkal kényelmesebb. A putnál Sid van, a jobb fej pultos. már hívott nekem taxit, mikor többen is bementünk bulizni a városba. Én általában hamar kiütöm magam. Aztán vagy azt veszem észre, hogy ismeretlen helyen táncikálok ismeretlnekkel, vagy hogy egyszer csak otthon vagyok úgy, hogy tuti nem hoppanéltam, mert abban az állapotban lehetetlenség.
- Szia Sidi! Szeretnék egy Hédit, tejszínhabbal a tetején, és egy..Yoanához fordulok. - Te mit kérsz? Meghívlak.
A fotelek kényelmesek. A falak tele vannak társulati fényképekkel, régi plakátokkal. A mögöttünk lévő egy The Broadway Melody 1930as plakátja. A pici korára is megkapom a választ, sőt, többet is!
- Öt hónapos. Kislány.
Kislány. Ettől aztán próbálok nem elolvadni, és lefolyni a kanapés székről.
- És tudod már, mi lesz a neve?
Nekem a különleges nevek tetszenek, mint az Aurora, Alice, Anja, Karin, Nina, Rina. Persze egy Anne is nagyon szép. Elegáns, tiszta. Persze Yoana biztos nem angolszász nevet ad majd a kislánynak. Nem is tudom, milyen orosz, és bolgár nevek vannak.
-És te mióta színészkedsz itt? Vagy máshol is játszol? Annyira hihetetlenül gyönyörűek a londoni színházak. És különlegesek. Én még sulis koromban voltam utoljára színházban... Vagyis az Operaházban mindig megnézem a darabokat, de azelőtt.
Ahogy az asztalhoz visszaérünk, szépen a kezembe veszem a forró habos kávémat, a Hédimet. Azért Hédi, mert az egyik asszisztens mindig ezt kérte, habbal a tetejn, és ez lett a Hédi. Óvatosan kortyolom, érzem, hogy fottó.
- Igazából itt csak vendég színész vagyok. A Keresetlen Komédiásban vagyok társulati tag Hertfordshireben...4 éve. De szeretnék ide átszerződni.
El kellett gondolkodnom, mióta is vagy a komédiásbam. Olyan hamar elment ez a négy év. Mintha most kerültem volna ide két éve. Jobb lenne ide költözni Londonba. Hertfordshiret is kimondottan szeretem, de azt érzem, szükségem van valami újra, változásra. Talán a jövő év lesz a változások éve. Tetszik, ahogy töri az angolt.

[London, 2002. november]

 

London, 2002. november

I'm not scared of what you're gonna tell me
And I'm not scared of the beast in the belly

Követem a - most éppen - kék hajú lányt a büfé felé, mutatja az utat és közben magyaráz. Próbálom megérteni, amit mond, nem mindig sikerül, néha túl gyorsan beszél, máskor meg olyan szavakat használ, amiket nem értek. Aztán végül röviden foglalja össze azt, amiről a darab szól:
-Halál és karácsony.
-Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet egy ilyen történetet színpadra vinni karácsonykor... - sóhajtok fel. Bemutatkozunk egymásnak, azt is elmesélem Daisynek, hogy Bulgáriából származom. A nevem hallatán is megcsillan a szeme, de nyilván nem az én nevem ismerős neki, hanem a táncművész bátyám. Valószínűleg színházi körökben mégismertebb, mint úgy általában. De nem zavar, büszke vagyok arra, hogy a bátyám saját erejéből érte el azt, ahol most van. A hozzávezető útról inkább ne beszéljünk.
- Ó, én nagyon szeretem a bolgár népzenét. A nyelv is szép, csak..nehéz. Azok a cirill vagy milyen betűk...Milyen ott élni?
Mosolygok Daisyre.
-A cirill betűket is meg lehet tanulni. - vonom meg a vállam. - Az a jó benne, hogy ha tudsz bolgárul, akkor félig már tudsz oroszul is. Olvasni mindenképpen.
Elgondolkozom azon, hogy mit mondana egy átlagos bolgár boszorkány arról, milyen Bulgáriában élni. Mesélne Szófiáról, az ottani egyetemről, a varázsló-bevásárlóutcáról? Fogalmam sincs ezekről a dolgokról. Én ezekről mind csak a Durmstrangban hallottam, soha nem jártam még ezeken a helyeken.
-Én egy kis faluban éltem Bulgáriában. Szóval túl sok mindent nem tudok mondani. Még az iskolával voltunk egyszer-kétszer kirándulásokon, múzeumokban, meg néha színházban. De a faluban csak varázslók éltünk. A szüleim - kicsit megbicsaklott a hangom, hetek óta nem beszéltem róluk, még Mikhaillal sem, - gyógynövényeket termesztettek. Van ott egy gyár, a legtöbben ott dolgoztak. Az egyik bátyám a medimágus ott. A másik bátyám itt lakik Londonban.
A férjemről pedig nem akarok beszélni - ezt már csak gondolatban teszem hozzá, de a kezem óvatosan a hasamra vándorol.
Közben rendelünk, én csak egy teát. Közben Daisy a kislányom neve után érdeklődik, de én csak rázom a fejem.
-Még nem választottam neki nevet. Esetleg van ötleted? Nem döntöttem még el, hogy bolgár vagy angol nevet szeretnék neki adni. Mindig az jár az eszemben, hogy ha itt szeretnénk élni, akkor jobb lenne neki egy angol név...
Fogalmam sincs, miért ennek a lánynak a véleményét kérem ki, de valakivel muszáj ezt megbeszélnem, Mik pedig nem túl nyitott a témára. És az idő egyre csak sürget.
Kérdésemre, hogy mióta színészkedik kimerítő választ kapok:
-A Keresetlen Komédiásban vagyok társulati tag Hertfordshireben...4 éve.
-Keresetlen Komédiás - ízlelgetem a szavakat. - Merrefelé van ez a Hertfordshire? Ez is egy olyan varázsló-település, mint a mi falunk? Hihetetlen, hogy Londonban is mennyi varázsló és boszorkány él. - rázom a fejem hitetlenkedve. - Még próbálom felfogni, hogy itt vagyok.
Kicsit erőltetett a mosolyom, mert tényleg nehezen hiszem el, hogy eljutottam Londonba, megvédtem a kisgyermekem, és munkám van, eltartom magam, és úgy-ahogy kijövünk Mikhaillal is.
-És milyen nálatok a karácsony? Mi kicsit később ünnepeljük, január elején. Még sosem láttam nyugati karácsonyt. - vallom be. Annyi lemaradásom van ezzel a világgal kapcsolatban.

[♡ hajkatasztrófa♡]

♡ hajkatasztrófa♡

☾ 2002. 11. 28. ☽

partner : Yoana ♫: m u s i c b o x öltözet: Fidelity

Nem tudom moért, de egyébként nekem teljesen belefér a szomorúság a karácsonyi hangulatba. Év vége, sokszor magánysak az emberek, de jó rámutatni arra, hogy nincsenek egyedül a gondjaikkal. Mézeskalács illatban is lehet valaki szomorú. Még akkor is, ha imádja a mézeskalácsot. Egy templomi dal is lehet szomorú, könyörgő, az is leet karácsnyi. De én állítólag egy rém fura alak vagyok, szóval megszoktam, hogy az emberek többsége nem úgy gondolja a dolgokat, mint én. Persze ezzel sincsen semmi baj. Úgy is tudom, hogy igazam van, nem foglalkoztat az, ha más szerint meg nincs. Ha meg vagyok győződve valamiről, akkor meg vagyok győződve. Nincs apelláta.
-Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet egy ilyen történetet színpadra vinni karácsonykor...
Mosolyogni kezdek, mert igen, persze, hogy sejtettem a reakciót. Tudom, igen, a karácsony a boldogságról szól, meg születésről. És amúgy meg igaza van. Igazából az első gondolotom nekem is pont ugyanez volt. Csak aztán elkezdtem összeírni, karácsonykor mikor hogyan éreztem magam. És hát volt benne bőven negatív érzés. És nem csak Allen miatt. Rájöttem, hogy a szomorúság egyben meghitt is, és a kandalló előtt egy bögre forrócskival szoorúnak lenni kicsit jó is. Én néha szeretek szomorú lenni. Olyankor nem rohanok. Talán csak olyankor nem. Bulgária, Szófia, nekem Bulgária alapból olyan misztikusnak tűnik. De lehet csak azért, mert innen olyan, de lyan messze van. Azt tudom, hogy ott vannak, akik törökül beszélnek, és vannak ott cigányok. Másmilyenek, mint itt, vag Amerikában. Egyszer pedig azt olvastam, hogy van ott asszonyvásár évente egyszer, ahol legálisan lehet menyasszonyt vásárolni. Valami félvér boszi írta a cikket, aki volt egyszer egy ilyen mugli vásáron. Őrületes! Miket írhatna Vitrol, ha megtudná, hogy ott messze a mugiknál ilyenek is vannak! Mármint persze a házasság üzlet is, csak furi, hogy ilyen vásár vagy mi van. Odaállnak a lányok, mintha ők lennének a sajt, és akkor megnézik a férfiak, és választanak?
-A cirill betűket is meg lehet tanulni. Az a jó benne, hogy ha tudsz bolgárul, akkor félig már tudsz oroszul is. Olvasni mindenképpen.
Nem merem szóba hozni az asszonyvásárt, olyan barbrnak tűnik, közben meg érdekel. Nem akarok ilyesmikről beszélni teázás közben, nem érzem ide valónak.
- Ó, az jól hangzik. Nekem ezek a fura jelek nem mennek. Rúnaismeretből is minidg épp hogy csak átmentem. Nem is szerettem. Nem mennek nekem.
Furcsa lenne ott élni.
-Én egy kis faluban éltem Bulgáriában. Szóval túl sok mindent nem tudok mondani. Még az iskolával voltunk egyszer-kétszer kirándulásokon, múzeumokban, meg néha színházban. De a faluban csak varázslók éltünk. A szüleim  gyógynövényeket termesztettek. Van ott egy gyár, a legtöbben ott dolgoztak. Az egyik bátyám a medimágus ott. A másik bátyám itt lakik Londonban.
Kihallatszik a hangján, mikor a szülőket említi, hogy valami nem teljesen oké.
- Több bátyád is van? Az klassz lehet. Én egyke vagyok, elég...magányos lélek.
Nem illik rögtön kényes témáról faggatni vlakit, akivel most találkozol először, így inkább a tesvér dolgora kapcsolódok rá. Nem akarom elszomorítani.
-Még nem választottam neki nevet. Esetleg van ötleted? Nem döntöttem még el, hogy bolgár vagy angol nevet szeretnék neki adni. Mindig az jár az eszemben, hogy ha itt szeretnénk élni, akkor jobb lenne neki egy angol név...
Hú, a nevek, igen. Nehéz lehet dönteni, választani. Én meghagynám a jó szokást, és az eredeti nemzetiségének megfelelő nevet adnék neki.
- Hát, angolból szerintem szép név a Aurora, Alice, Anja, Karin, Nina sorolom a kedvenceim
- De szép név a Nevena, Alexandrina, Dana is. Szerintem nyugodtan adhatsz neki Bolgár nevet. Vagy esetleg mindkettőt.
A kávém habját rögtön le is kanalazom, amint Sid kihozza. És igen, tényleg nagyonfino, és nagyon édes. Yoana a színház felől kérdez, amivel kapcsolatban nagy furcsa érzéseim vannak. Mert el szeretnék jönni innen. Ez egy...csúnyán mondva lepratelep. Kezdésnek jó volt, mert sok mindent láttam, és nem lettem egy nagyon merev sznob valaki egy Londoni menő szín házban. Soha nem akartam az lenni. De most már szívesen lépnék előre valami normális színházhoz. Akár itt, akár Londonban...bárhol.
-Keresetlen Komédiás. Merrefelé van ez a Hertfordshire? Ez is egy olyan varázsló-település, mint a mi falunk? Hihetetlen, hogy Londonban is mennyi varázsló és boszorkány él.
-Igen, varázsló város. varázsló-egyetem város. Itt található a 3 főiskolánk. Szeretem, mert minden olyan közel van. Jó itt fősulisnak lenni. Családias, de mégsem olyan kicsi. Élhető egyetemista város.
Mennyi szép és kevésbé szép emlék. Mindenesetre azért tényleg a szívemhez nőtt az a város.
-És milyen nálatok a karácsony? Mi kicsit később ünnepeljük, január elején. Még sosem láttam nyugati karácsonyt.
Megáll a kiskanál a kezemben, mikor meghallom, hogy a Karácsonyt kéaőbb ünneplik. Nem Decemberben? És akkor mit csinálnak Decemberben? Húsvétolnak?
- Ö....Januárban? Év elején? Hát mi a dec. 24-én általában a barátainkkal töljük, elrejtük az ajándékokat este. Vagyis hát a télapó ugye. De már az előtte lévő napkonon is sokat házról házra járnak karácsonyi dalokat énekelni. Ami pénzt kapnak, szokás ilyenkor jótékony célra fordítani. Az ajándékokat 25-én reggel nyitjuk ki. Ja, és persze ugye a karácsonyfa felállítása, és díszítése 24-én.
Igyekszem nem hadarni, de figyelek, hogy ha valamit nem értett, akkor megpróbálom más szavakkal körülírni.

[London, 2002. november]

 

London, 2002. november

I'm not scared of what you're gonna tell me
And I'm not scared of the beast in the belly

Meglepő volt hallani, hogy vannak, akik itt is ismeri a bolgár nyelvet, a bolgár népzenét, vagy egyáltalán Bulgáriát. Mármint nem gondoltam, hogy itt buta emberek élnének, de egész egyszerűen Bulgária annyira más világ, mint London vagy Nyugat-Európa, hogy gondoltam, nem foglalkoznak velünk. Melengette a szívemet, hogy vannak olyanok, akiket érdekel a hazám története.
Daisyt igazán érdekelte a családom is. Kevés ilyen nyitott személyiséggel találkoztam, mint ő. Kedves volt, nyitott, érdeklődő, talán ő volt az első, akit tényleg érdekeltem. Vagyis ott volt az a kedves medimágus, aki megvizsgált, de azóta nem nagyon találkoztam senkivel, aki barátságos lett volna. Így szívesen meséltem neki a családomról, még ha be is árnyékolta emlékeimet a múlt.
-Nekem öt bátyám és egy nővérem van. Én vagyok a legkisebb. Három bátyám a falunkban lévő gyárban dolgozik, Petar a helyi gyógyító. Mikhail volt az egyetlen, akinek sikerült kitörnie a kisfalusi életből. Ő most itt táncol az Operaházban. Talán ismered... - mondom óvatosan. - Katerina és én meg voltunk a kislányok. Mi mindig el voltunk kényeztetve, mert kicsik voltunk és lányok. De talán kicsit mindig lenézve is voltunk pont ezért. És ezért jöttem el Mikhail után, mert úgy éreztem, kezembe kell vennem a sorsomat.
Aztán átkeverdünk a kisbabámra, és a nevére. Mond pár szép nevet:
-Az Anja tetszik. Ez akár még bolgár névnek is elmehetne. De az Alina is szép. Hmm, talán A betűvel fog kezdődni a neve, azok szépen csengenek. - nevetek. Jó érzés a leendő kislányomról beszélgetni. Nevet találni neki. Ez egyedül nem ennyire jó szórakozás. Olyankor mindig rátört a felelősség érzése, hogy nekem ez a kisbabát el kell látnom. Fogalmam nem volt még, hogyan, de bíztam magamban, és egy kicsit Mikhailban is.
Amikor aztán Hertfordshire-ről kezdünk beszélgetni, elámulok.
-Varázsló-egyetemváros. Azta... Hát ilyen Bulgáriában nincs. Nekünk is van egy varázsló egyetemünk, de az Szófia mellett található. Sose jártam ott, de azt mondják, impozáns épület, tele sok-sok tudással. Régebben szerettem volna oda járni, de aztán... - elkomorulok egy kicsit -, máshogy alakultak a dolgaim. Meg pénzünk sem lett volna rá igazán...
Daisy teljesen oda van a ténytől, hogy mi nem decemberben tartjuk a karácsonyt.
-Hát igen, nálunk kicsit másabbak a szokások. A mi környékünkön, keleten máshogy nézik a naptárt, mint itt, és ezért kicsit későbbre tolódik a karácsony. Január elején van, összeülnek a családok, nagyot vacsoráznak. Igazából hasonló, mint itt, gondolom. Mondjuk mi nem szoktunk körbejárni és énekelni, de ez tetszik. Meg ez a sok színes dísz is, ami a kirakatokban van.
Ilyen nálunk sose volt. Nemhogy színes díszek, de igazi karácsonyok sem nagyon. Apánk általában mindig jól megünnepelte, már korán berúgott, hogy aztán a fiúkon adhassa ki a dühét, hogy megint nem tudott megfelelő karácsonyi ajándékokat és menüt prezentálni. Én ilyenkor mindig inkább félrevonultam. Utáltam, amikor visszamentünk a iskolába, és megkérdezték a barátaink, hogy milyen volt a karácsony, és mi nem tudtunk mit mondani. Semmilyen. Unalmas. - mondtuk mi mindig, de ez nem volt így igaz. Inkább félelmetes és káoszos volt. És akkor sem lett jobb, amikor Grigorival kettesben voltunk. Én mindig inkább otthon maradtam, mint hogy hazamenjünk a szüleimhez. Jó volt nekünk kettesben. Vagyis inkább egyedül tölteni az ünnepet. És ebben az évben sem lesz másképp. Mikhail egyértelműen jelezte, hogy nem áll szándékában velem karácsonyozni, így nem maradt más választásom, mint újra - most már ténylegesen - egyedül karácsonyozni. Kicsit szomorú voltam. Többet vártam Londontól. Hogy legalább egy családi ünnepet együtt töltünk. De majd jövőre, a kislányommal! Bizakodó voltam, ez már több, mint amit az elmúlt húsz évben valaha is megengedhettem magamnak.
-Te is így fogod tölteni a karácsonyt? Énekelsz a barátaiddal, aztán a családoddal leszel? - kérdezem kíváncsian Daisytől. Ha nem is élhetem át, legalább halljam, neki milyen lesz a karácsonya.

[♡ hajkatasztrófa♡]

♡ hajkatasztrófa♡

☾ 2002. 11. 28. ☽

partner : Yoana ♫: m u s i c b o x öltözet: Fidelity

Kiskoromban hallottam egy egy női vagy asszony, vagy milyen kórust, és minden egyes szőeszálam az égnek állt, de nem abban a rossz értelemben, hanem amikor annyiró jó, hogy az egész hideg így...végigfut a házadon. Akkor elkezdtem olvasgatni magáról a kultúráról. Olyan nagyon nem mélyedtem végül bele, de emlékszem, hogy azért elolvastam ezt azt, és azóta is gyönyörűnek gondolom. Tetszenek a messzebb lévő országok kultúrái. Olyan más, annyira más világ. Gyerekként különösen megfogott a mássága. Felnőttként a nemzetek ételei is elkezdtek érdekelni, de hát ez a buta felnőtt világ már csak ilyen. Kaja, kaja, fura kaják, nyamm. Felfigyelek arra, mikor azt mondja, egyik bátyám. A testvér jó dolognak tűnik, én ezt sajnos nem tapasztaltam meg. Ha egyszer mégis eljutok odáig, hogy férj, meg gyerek, akkor biztos minimum kettőt szeretnék. Testvér nélkül gyerekknt sokszor magányos az ember. Nincs kivel játszani. Sok időt töltöttem felnőtt társaságban.
-Nekem öt bátyám és egy nővérem van. Én vagyok a legkisebb. Három bátyám a falunkban lévő gyárban dolgozik, Petar a helyi gyógyító. Mikhail volt az egyetlen, akinek sikerült kitörnie a kisfalusi életből. Ő most itt táncol az Operaházban. Talán ismered..
Mikhail...Mikhail Bertov. Láttam már plakáton, de személyesen nem ismerem. Táncosokat annyira nem ismerek. Inkább énekeseket.
- Olvastam a nevét plakáton, de még személyesen nem találkoztunk.
- Katerina és én meg voltunk a kislányok. Mi mindig el voltunk kényeztetve, mert kicsik voltunk és lányok. De talán kicsit mindig lenézve is voltunk pont ezért. És ezért jöttem el Mikhail után, mert úgy éreztem, kezembe kell vennem a sorsomat.
Elgondolkodom azon, amit Yoana mondd. Nem mindig könnyű  kitörni az embernek egy adott helyről. Yoana jól tette, hogy eljött, ha erre vágyik a szíve. Talán neki könnyebb lesz már, mert itt van a testvére. Mikhailnak viszont hm...talán ennél is nehezebb lehetett. Ahogy a hasára nézek, eszembe jut egy kérdés, de habozom, hogy feltegyem e. Hiszen, ha ő eljön, és a testvére, szóval...a férje? A férjével jött?
-Az Anja tetszik. Ez akár még bolgár névnek is elmehetne. De az Alina is szép. Hmm, talán A betűvel fog kezdődni a neve, azok szépen csengenek.
Talán nem is kell felhoznom, lehet hogy csak feketére festeném ezt az egész kellemes kávézást. Én szertem a neveket, mindegyiknek. vagyis a legtöbbjöknek van jelentése, vagy ha nincs is, szerintem jó, ha az szép, mutatós, jó kiejteni. Sajnálom azokat az embereket, akiknek a nyelvük egy egész nyelvtörő. 
- Anja. Anjuska. Nekem tetszik.
Mosolygok, és elképzelek egy barna hajú kislányt, vagy szőkét, a kis Anjuskát, amint kosrral a kezében megy almát venni. Én nem vagyok már annyira oda Hertfordshire-ért, mint mikor ide kerültem, de lehet tényleg csak azért, mert nem igazán van életem. Talán szabadúszónak kéne elmennem, hogy kicsit éljem is az életem.
-Varázsló-egyetemváros. Azta... Hát ilyen Bulgáriában nincs. Nekünk is van egy varázsló egyetemünk, de az Szófia mellett található. Sose jártam ott, de azt mondják, impozáns épület, tele sok-sok tudással. Régebben szerettem volna oda járni, de aztán... máshogy alakultak a dolgaim. Meg pénzünk sem lett volna rá igazán...
Érzek a hangjában némi szomorúságot, ami ki is ül az arcára. Most már jobban elkezd foglalkoztatni az, hogy hol van a férje...zavartam kevergetem a kávémat, ami hozzá hozzá koccan a csészéhez.
- Értem...nem volt esetleg valami...ösztöndíj? Vagy esetleg fél ösztöndíj?
Igaz, ahhoz elég keményen kell tanulni, én nem hiszem, hogy bárhol kaptam volna ilyet. Ahhoz túl álmodozó a személyiségem, hogy kitűnő tanuló lehettem volna. Na de a karácsony! Nem tudom, meg lehetne e szokni. Perse biztos meglehet, mert azért van karácsony. Ha Yoanáék muszlimok lennének, akkor biztos megkérdezném, milyen karácsony nélkül az élet. Egyszer volt itt egy lány a társulaznál, aki áttért. Azt mondta, neki ez a legnehezebb. Nem megy haza a családjához karácsonyt ünnepelni. Szívszorító volt hallgatni.
-Hát igen, nálunk kicsit másabbak a szokások. A mi környékünkön, keleten máshogy nézik a naptárt, mint itt, és ezért kicsit későbbre tolódik a karácsony. Január elején van, összeülnek a családok, nagyot vacsoráznak. Igazából hasonló, mint itt, gondolom. Mondjuk mi nem szoktunk körbejárni és énekelni, de ez tetszik. Meg ez a sok színes dísz is, ami a kirakatokban van.
Hát...végülis..a Január is tél, nem arról van szó, hogy Júliusban karácsonyoznak. Mosolygok, nem is vészes, csak más. Egész jó itt beszélgetni. Még egy negyed óra, míg Michael megérkezik.
-Te is így fogod tölteni a karácsonyt? Énekelsz a barátaiddal, aztán a családoddal leszel?
Hmm..25-én előadásom lesz vidéken, utána szerintem hazamegyek anyáékhoz, aztán 30-án visszajövök. Vagy várj nem...29? Jaj, elfelejtettem.
- December 25-én még van egy előadásom vidéken, másnap reggel megyek a szüleimhez. Aztán 29, vagy 30-án jövök vissza ide, játszani. És te? Tesvéreddel és a férjeddel karácsonyozol? Meg persze a babával?
remélem, nem mondtam, vagy kérdeztem rosszat, de kicsit furdallja az oldalamat a kiváncsiság, mert azt egyre határozottabban érzem, hogy valami nem egésuen oké nála. Ha egyedül karácsnyozik, én eskü meghívom anyuékhoz. Akár december, akár január, egy terhes kismma ne legyen egyedül, mikor más ünnepel. Akkor se, ha nem ismerem annyira. Nem és kész!

[London, 2002. november]

 

London, 2002. november

I'm not scared of what you're gonna tell me
And I'm not scared of the beast in the belly

Furcsa dolog úgy beszélni a családomról, hogy ott hagytam őket. Vajon Mikhailnak is ilyen lehetett, amikor eljött? Azt hittem, hiányozni fognak. Persze, vannak napok, amikor tényleg hiányoznak. De mostanában nem. Kezdem megtalálni itt a helyemet. Vannak ismerőseim, Mik sem olyan goromba már mindig, és a munkában ki tudok teljesedni, még ha nem is ezek voltak a fő céljaim. De egyelőre így jól el vagyok. Most az volt a legfontosabb, hogy a kislányom rendben legyen.
Sejtettem, hogy Daisy személyesen nem ismeri Mikhailt, de persze a nevét mindenki ismeri Londonban. Tudtam, hogy az ismertségnek meg vannak a maga előnyei és hátrányai, így nem is kívánkoztam a bátyám szerepébe. Inkább el voltam én a kulisszák mögött. Már az is nagy dolog volt, hogy a plakátjaim a színházak előcsarnokait díszíthették.
A kislányom nevében azt hiszem, megegyeztünk Anjában, mosolyogva hallgatom, ahogy próbálja becézgetni.
-Az Anja azt jelenti, hogy kegyelem, kegy. Ő tényleg egy áldás nekem. - simítom meg a hasamat. - Miatta vagyok elsősorban itt. Hogy jobb élete lehessen, mint nekünk Monimoban.
Nem tudom, honnan jött ez az őszinteség áradat, de valahogy úgy érem Daisyben megbízhatok. Hogy szívesen hallgat meg, és jó dolog valakinek beszélni erről. Még ha nem is mondok el mindent.
-Nem volt esetleg valami...ösztöndíj? - kérdezi Daisy az egyetemről.
-Lehetett volna. - vallom be, talán most először magamnak is. - De a szüleim nem igazán támogatták azt, hogy elmenjek otthonról. Nekik... öhm... fontosabb volt az, hogy a család egyben legyen, egymást támogassuk. - Kicsit elfintorodom. - Nem akartak még egy Mikhailos esetet.
Igen, részben ezért is akartak otthon tartani. Másrészt meg úgy gondolták, hogy egy lánynak nem való a tanulás. Nekem otthon volt a helyem, a férjem mellett. A háztartás vezetésében kellett jeleskednem, nem a vizsgázásban. Na és persze ott volt a pénz. Egy ösztöndíj nagy dolog, de közel sem elég egy egyetem elvégzéséhez. Így ez kimaradt az életemből.
Szerencsére másfelé terelődik a szó, a karácsonyra. Ez már kicsit kellemesebb téma, ráadásul kiderül, hogy máskor ünnepeljük a karácsonyt, és teljesen más szokásokkal. Tetszett London ünnepi díszben, szépek voltak a kirakatok, a díszek, a fények. Monimoban maximum gyertyák égtek az ablakokban.
-És te? Testvéreddel és a férjeddel karácsonyozol? Meg persze a babával? - kérdezi Daisy.
Azt hiszem, elpirulok, amikor ezt kérdezi. Valójában fogalmam sincs, hogyan fogom tölteni a karácsonyt. Majdnem biztos vagyok benne, hogy Mikhail nem velem akarja eltölteni. De nem akarom, hogy Daisy sajnáljon, és valójában nem egyedül leszek, mert a kislányom velem lesz. És a tudat, hogy jövőre már ő is ott lesz velem, boldogsággal tölt el.
-Még nem tudom pontosan. Mikhail biztos elfoglalt lesz. Nekem pedig el kellene kezdenem a kicsi szobáját berendezni. Arra gondoltam, ezzel fogom tölteni a karácsonyt. Tervezgetés, festés, a bútorok rendezgetése.
A férjemről inkább nem ejtek szót. Sőt, ha lehet, soha többé nem szeretném látni. Egyelőre jól el vagyok így, nem igazán érdekel, mi van vele, vagy bárki mással. Senki nem segített, amikor szükségem lett volna rá. Most pedig, hogy megállok már a saját lábamon, nem is kell segítség.
-De neked kellemes ünnepet! Biztos vagyok benne, hogy szuper lesz. Viszont... - kérdem óvatosan - esetleg eljöhetnék az egyik előadásodra? Kíváncsi vagyok a darabra is, de persze rád is. Persze, csak ha nem gond.
Remélem, tényleg nem bánja, ha meg akarom nézni, hogy játszik. Alig várom már, hogy a karácsonyi forgatag után kicsit kikapcsolódjak. Karácsonykor az Operaházban is sok darab van. Csak Szenteste van nyugalom, a többi napon már nagy üzem van. Sokaknak csak ilyenkor van lehetőségük kikapcsolódni.
Amikor feleszmélek, csak azt veszem észre, hogy eltelt az idő.
-Ne haragudj, de most látom csak, mennyi az idő. - gyorsan felhajtom a teámat, és felpattanok, mire a plakáttervek újra leesnek. - Mennem kell Micheal-höz. Nagyon örülök, hogy összefutottunk Daisy. Egy élmény volt veled beszélgetni. - mosolygok rá barátságosan.
Felkapom a plakátokat, intek neki, és elsietek, reménykedve, hogy egy újabb színházba tudok munkát szerezni rajztudásommal.

[FIGYELEM!A helyszín bekerült a sötét zónába, így jelenleg megközelíthetetlen.]

FIGYELEM!
A helyszín bekerült a sötét zónába, így jelenleg megközelíthetetlen.