Draco lakosztálya

Hatalmas, tágas, szellős és világos helyiség, mely öngyötrő módon a tóra néz. Nincs erkélye, csak magas, fehér ablakai. Széles íróasztal áll szemben az ajtóval, melette egy csúf kőszörny, mely mintha meg akarna elevenedni. Az ágy alacsony, széles, fehér baldachinnal. A bútorok mahagónifából készültek, a padlót puha, drága szőnyeg borítja. Természetesen saját fürdőszoba tartozik hozzá.

[Draco *.*]

Draco *.*

Nyári szünet van. A Greengrass családban nagy előkészületek folynak, ugyanis a Malfoy-kúriába látogatnak. Astoria, mint úgy általában, most is órákig nézegeti magát a tükörben. Kívülről már kopognak is a fürdőszoba ajtaján.
- Siethetnél - szól be morcosan Daphne. Húga ügyet sem vetve rá tovább kísérletezett azzal, hogy hogy álljon a haja. A lánynak sehogysem tetszik, mert egyszer az a baja, hogy a frufruja nem áll jól, máskor meg az, hogy a fürtjei rosszul állnak. Végül sikerül megoldani a problémát, így körülbelül tíz perc múlva kattan a zár, s As kilép a fűrdőszobából.
- Remélem te nem így akarsz jönni - jegyezi meg nővérének. Daphne csak egy szemforgatással jelzi, hogy most semmi kedve ahhoz, hogy húgával viaskodjon.
Hosszú előkészületek után végül a két lány, anyjukkal együtt dehopponál a Malfoy-kúriába.
A birtok csodálatosan nézett ki, s a ház nem csak kívülről, de belülről is pompásan festett. A Greengrass család belépett a házba, s Catherine rögtön Narcissa Malfoyhoz lépett.
- Örülök, hogy megtiszteltek minket újra itt - üdvözölte a nő barátnőjét.
Daphne és Astoria a maguk bájos módján üdvözölték a nőt, s As kérdezés nélkül Draco szobája felé vette az irányt. Tudta, hogyha lent nem látja a fiút fent biztos találkoznak. Általában így szokott lenni, ha itt van. Egy kicsit beszélgetnek, majd a lánynak távoznia kell.
Halk léptekkel mendegél felfelé a lépcsőn. A lány szemei csillognak, s rendkívülien kékek. Szája mosolyra húzódik, s ugyanígy nyit be a fiú szobájába. Mikor megpillantja a fiút ismerős érzések kavarodnak benne.
Hisz mindig ez van, hogyha Draco Malfoy a közelében van. Melegség és biztonság önti el a szívet, de nem tudja miért.
- Szia - köszön neki, s mosolya cseppet sem változik, sőt egyre inkább erősödik. - Remélem nem baj, hogy bejöttem ... mert ha igen, akkor már itt sem vagyok - mondja, s közelebb lép a fiúhoz.

[- Nem tanítottak meg téged kopogni?]

Ha tehette volna, ma is délig alszik, de persze az apja megint nem így gondolta.
Draco életének első számú megkeserítője mondjuk nem pont az apja, hanem az a rettegett, hófehér rémarc, amire ha csak rágondol, a hideg futkos a hátán. A vöröslő szemek, a sziszegés, a fájdalom, amitől fél, mind-mind azt érik el nála, hogy rosszullét kerülgesse. Émelygés, szorongás, fájdalom, borzongás és gyomorgörcs.
Rajta, egy nemes aranyvérűn! A Blackek és Malfoyok leszármazottján, a gyengeség jelei...
Nem szívesen mozdul ki a szobájából, és ezért nem is teszi túl gyakran. A közös étkezéseket jobbára kihagyja, felhozat valamit a manóval inkább (Merlinre, ennyire gyűlöli ezeket a koszos, zsíros, büdös kis pondrókat). Bőre sápadt, annak ellenére, hogy az ország nagy részén tombol a nyár. A szemei karikásak, és az a seb, melyet szerzett nem is olyan rég, még mindig kötés alatt van, igaz, az ing szépen eltakarja.
Júlia kotyvalékai legtöbbször gyanúsan néznek ki, de egy sárkánynak is elég fájdalomcsillapító van bennük.
Nem, szó sincs arról, hogy rászokott volna! A lány legcsodálatosabb keverékére, az igazmondó álomra se szokott rá, dehogy!
Anyja mintha mondott volna valamit tegnap délelőtt. Hogy átjön valaki, de ki is? Kik is? Parkinsonék? Vagy Zabiniék? Teljesen mindegy, számára abszolút érdektelen. Igaz, lent kéne lennie, de Draco úgy véli, megvan az az előjoga, hogy mint nem elsődleges házigazda, távol tartsa magát az ilyen értelmetlen locsifecsi baromságoktól.
Hever az ágyán és olvasást mímel, mikor valaki beront a szobájába. Felháborodottan, villogó gleccserkék szemekkel mered a betolakodóra.
És hirtelen rájön, amint megpillantja a szőke loknikat, hogy kiket is vártak ma teára. A Greengrass-famíliát...
Daphnét nem kedveli túlzottan. Unalmas, olyakor buta, és ráadásul nem is csinos. Azon kívül, hogy Pansyvel együtt néha hagyja neki, hogy mögé álljanak és kimasszírozzák a görcsöket a nyakából, nem sok kontakt áll fönt kettejük közt.
A húga az más.
- Nem tanítottak meg téged kopogni? - veti oda, és tüntetően visszapillant a mágiaelmélet-könyv kézzel írt lapjaira. Régiséget tart a ezében, mégis úgy tekint rá, mint a legócskább toalettpapírra.
Nem hajlandó felkelni.
Igazából túl lusta hozzá.
A lány valószínűleg beljebb tereli magát, ám Draco végülis, mivel túljutott a kezdeti felháborodáson, ezzel nem törődik. Végre akad valaki, aki szórakoztatja egy kicsit, ha már Vikitria olyan jól elvan az új családjával, meg az új kollegájával, Crassoval.

A lány illetlen, tényleg az. De hisz Draco Malfoyhoz jött és sietett. Ilyenkor mindent és mindenkit elfelejt. Csak ő van és Draco senki más. Ha megbírna szólalni csak hebegne, de még kicsin ajkait sem tudja szóra bírni. A lány egy kicsit emészti még magát, de úgy gondolja Dracót csak kezdetlegesen zavarhatja az ő aprócska hibája, sőt már el is felejthette.
- Bocs ... - mondja, majd megkérdezi - Hogy telik a nyarad? -  a lány nem csak témát keres, tényleg érdekli mit csinál a fiú a nyáron. Igaz Astoriát mi nem érdekli, ami Dracóval kapcsolatos?
A lány látja a fiún, hogy nem igen mozdult ki szobájából ezen a nyáron. Nem csoda, hisz annyi minden nehezedett rá az elmúlt időszakban. As ugyan fehérbőrű, de azért mégis látszik, hogy ő természetesen ilyen sápadt. Nem tudja, hogy szabad-e neki mosolya húznia a száját, vagy inkább hagyja magában. De ő Greengrass! Egy Greengrass bármit megengedhet magának - részben. Végül úgy dönt egy aprócska kis mosoly csak nem árthat neki.
Amíg a mosolyán gondolkozik eszébe jut az apja. Anyja mindig azt mondja neki, hogy a mosolya olyan, mint az apjáé. Bárcsak itt lenne most, talán Lucius Malfoy sem ülne egyedül valahol, hanem míg a nők teázgatnak, ők megbeszélik a férfias dolgukat. Ó, ha Albert Greengrass élne most minden más lenne. Talán ő rendet tenne a két lánya közt? Vagy ő is hagyná, hogy Astoria eluralkodjon Daphne fölött? Nem lehet tudni, Albert Greengrass kiszámíthatatlan ember, akárcsak a lánya. Sok mindenben egyeznek, de valahogy Daphne másabb náluk. Nincs benne semmi érdekes, sokak szerint unalmas személyiség. Származása miatt pedig sokan kihasználják .. az ő korában már a fiatalok beálltak Voldemort seregébe és ő még mindig otthon ül és vár a hercegére, aki tulajdonképpen nem is él ... milyen lány ez?
Astoria mostmár tovább figyeli a fiút, már mer mosolyogni. Minden egyes mozdulatát figyeli még, ha nem is olyan gyors mozdulatok ezek. Nem mer közelebb lépni, azt már nem meri megtenni. Csak is akkor lép előrébb, ha utasítják.

[- Hogy telne? Szerinted?]

A szürkén izzó szemek ismét feltekintenek a szőke boszorkányra, majd mímel egy hihetetlenül türelmetlen és ingerült sóhajt, mintha Astoria olyan mértékben zavarná őt a semmittevésben, hogy azt elviselni képtelenség. Színpadias mozdulattal, lendületesen csapja össze a könyvet és dobja le egy mozdulattal az éjjeliszekrényre, majd lábait a hajópadló-mintázatú parkettára lendítve lusta ragadozóként áll fel az ágy széléről. Fontoskodva betol egy félig nyitva felejtett fiókot az íróasztalánál, majd a lányhoz fordul.
Méghogy hogy telik a nyara? Forgatja a szemeit. Dracotól az ilyen felszínesen unott reakciók megszokottak egyébként, aki több időt töltött már a társaságában, tudja, hogy ez az álca csak amolyan úri passzió. Őt minden untatja, minden fárasztja.
- Hogy telne? Szerinted?
Astoria azon kiváltságosnak nevezhető lány háztársai közé tartozik, akik előtt tavaly a Nagyúrtól kapott küldetéssel dicsekedett. Ebből egyenesen következik, hogy a lány tudja, vagy legalábbis sejti, hogy Draconak milyen kötelezettségei vannak, sőt azt is, hogy az egész családja hűséggel tartozik annak a bizonyos varázslónak, akinek Nem Mondjuk Ki A Nevét.
Az ifjú Malfoy mindig is szeretett felvágni. És szerette sajnáltatni magát. Hogy most melyik jön, nem lehet pontosan előre megjósolni...
- Tudod, nekem nincs nyári szünet....
Ennyivel úgy tűnik, le is zárja a témát, bár a közlés sok mindent sejtet, és igazából a fiú szinte ég a vágytól, hogy ezt bővebben kifejthesse, de mit lehetne tenni... Draco imádja, ha csinos lányok érdeklődve faggatják. Jelentőségteljesen megigazítja az inggombját a jobb csuklóján. (Az ing hosszú ujjú. Furcsa, hiszen tombol a nyár, bár bizonyos szempontból érthető.)
- A bájos testvéred is veled tartott ma? - kérdi aztán, miután flegmán végigmérte a lány külsejét, hosszan időzve a vállaira omló szőke csigákon.
Vikitria levágatta a haját.
Mekkora pazarlás.
Na nem mintha Daphne különösebben érdekelné Dracot, ám az udvarias társalgás szabályai megkövetelik a finom érdeklődést a másik iránt.

A lány angyali mosollyal figyelte mit cselekszik a fiú. A sóhajt hallva nem lepődött meg, Draco mindig ezt csinálja. Kissé összerezzent, amikor a fiú összecsapta a könyvet. Astoria még azt is megnézte, ahogyan a fiú a könyvet az éjjeli szekrényre dobja, majd betol egy nyitott fiókot.
Amikor felé fordul megnézi szemeit, jól megnézi. Hirtelen megforgatja szemeit és unottan válaszol. Astoria még azt sem utálja a fiúban, hogy olyan lekezelően bánik mindenkivel, sőt néha még vele is. Megszokta már, de van, hogy ő is ilyen. Megérti, mert ismeri az ilyen embereket, hisz ő maga is pontosan ilyen.
A hozzátett válasz után a lány méginkább elmosolyodik. Felnéz a fiúra, amiért a Nagyúr alatvalóinak csapatába lépett. Nem lehetett könnyű elviselni azt a sok munkát, amit rábízott. Bár nem tudja pontosan, hogy sikerült-e az összes terve, de egy biztos: Dumbledore halott.
- Daphne és a bájosság ... lassan az agyamra megy az a csaj! - mondta a lány kissé morcosan. A sok "összezörrenés" után már nem is úgy kezelik egymást, mint két testvér. Sokkal inkább, mint két ősellenség. Nem is szeret róla beszélni, s utálja, ha valaki testvére felől kérdezi. Azon is meglepődik, hogy Draco Malfoy, aki úgy tekint Daphnera, mint Crakra és Monstrora, bájosnak nevezi őt. Bájos? Daphne nem bájos, Daphne egy szörnyű csaj. Nem méltó arra sem, hogy a családjába tartozzon.
- Ennyire sok a munka? - kérdezi felvont szemöldökkel a lány. Na persze nem úgy, mintha nem tudná, hogy a fiúnak kötelezettségei vannak, de ennyire belenne táblázva?

[- "Csaj"... Milyen muglis ez a szó! Meddig süllyedhetünk még?]

Draco a lányt elnézve azon mereng, mit forgathat a szőke kislány a fejében, miért jött ide, és főleg: meddig kíván időzni. Nem mintha annyira olvasni szeretne, de a magányosságnak megvan az a nagyszerű előnye, hogy nem kell másokkal foglalkoznia és bájcsevegnie közben. Astoria kitüntető figyelmében sütkérezve tovább játssza szerepét, nyeglén és mártírarccal szisszen föl a lány válasza hallatán.
- "Csaj"... Milyen muglis ez a szó! Meddig süllyedhetünk még?
Draco persze nem tartja Daphnét bájosnak, a szó szinte szirupos volt az iróniától, persze a célzások, nos... nem mindig egyértelműek. A finom humorban épp ez a legszebb: hogy épp csak az érti meg az élt, aki akarja.
Astoria már-már aggódó kérdésére nincs válasz azonnal, hanem egy kis hatásszünet előzi meg: kinéz az ablakon, hosszan, már-már elvágyódva. A felelet csendben érkezik, alig csak egy szomorú morranás egy vállrándítás kíséretében:
- Akad.
Amint az ezüstszín tekintet ráfókuszál a birtok nagy részét elfoglaló varázsvizű tóra, inkább gyorsan visszafordul vendégéhez, mintha csak most jutna eszébe valami.
- Kérlek foglalj helyet...
Hangjának mézesmázossága zavarba ejtő, már-már gyanús is lehet, bár az előkelő körökben szokásos az ilyen szintű udvariasság. Draco mindig is szerette jólneveltségét fitogtatni, különösen akkor, ha épp el akart érni ezzel valamit.
Leülni éppenséggel nemigen lehet másra, csak a vetett ágyra, vagy épp az íróasztalnál álló faragott, bőrborításos karosszékbe. Draco évek óta nyafog egy saját lakosztályért (mondjuk Walpurgis nagybácsikája lakrészéért), de hiába. Így hát nincs szalonja, ahol tisztességesen tudná fogadni vendégeit... Ezt gyakran szokta is emlegetni, de mivel pont legutóbb panaszkodott erről Astoriának (jó rég volt ugyan), nem ismétli magát inkább.
- Hozassak valamit neked a manóval?
Ha a lány leült az ágyra, Draco közelebb lép hozzá, és fél karjával  (éppenséggel a ballal: a halványszürke selyeming ujja alatt jól sejthetőek a Sötét Jegy kontúrjai) a baldachint tartó oszlopnak támaszkodik, félig Astoria fölé hajolva. Fölényes póz. Vékony ajkán apró mosoly látszik, mintha tartogatna valamit most a másiknak.
Családias hangulat.

Szisszenés, ez kicsit megijeszti a lányt. Pedig egyáltalán nem az az ijedős típus, de most kivételesen tényleg felugrott, s remélte ez nem tűnik fel a fiúnak. Bár nem tűnhetett fel neki, hisz nem tartotta a lánnyal a szemkontaktust, pedig As örült volna neki.
- Muglis. Igen az, de Daphne nem is érdemel többet - jelentette ki kissé csípősen. Bár nem lepődött meg, hogy a fiú megszólja a csaj szóért, talán pont azért mondta. Lehet nem épp a legmegnyerőbb próbálkozás volt, de a lányt nem érdekelte, mint ahogy Daphne sem. Inkább csak egy jót akart csevegni Dracóval.
A lány végül is nem csodálkozott el, hogy a fiúnak akad munka ez inkább amolyan költői kérdés is lehetett volna részéről.
- Köszönöm - mondta egy bájmosoly kíséretében a lány Dracónak, s rögtön az ágyon foglalt helyet, amely szépen, gondosan meg volt vetve. ~Pont, mint otthon.~ gondolta magában.
Kárörvendően gondolt nővérére, aki most éppen lent teázgat a szülőkkel, akik olyan témákról beszélgetnek, amelyek a lányt nem nagyon kötik le.
Egyértelmű, hogy a nővére tökéletes ellentéte a lánynak, Daphne-nak eszébe sem jutna ide jönni, pedig Draco háztársa már évek óta. Valamint, ha még fel is találna ide piruló arccal kérne elnézést, azért mert bemerte tenni ide a lábát. Na igen... Astoria gátlás nélkül bejött a szobába, kopogás nélkül, de a nagy sietésben teljesen elfelejtkezett az illemről. Amit ő - kislányos gondolkozásával - előnynek számított, hiszen többet beszélt Dracóval.
- Ami azt illeti most nem vágyom semmire, de azért köszi - mondta miközben figyelte, ahogyan a fiú közelebb lép hozzá, s karját az oszlopnak támasztja. Hirtelen nem is tudta mit mondjon a fiúnak, így inkább csak hallgatott még mielőtt elkezdene beszélni értelmetlen dolgokról, amik egyáltalán nem kötik le a fiú érdeklődését.
Kíváncsian várta az események alakulását.

[- Biztos, hogy nem vágysz semmire?]

Draco figyelmét nem kerüli el a lány apró megrettenése. Ehh. Milyen édes, milyen naiv. Mint egy szem cseresznye a tejszínhab tetején. Ahogy itt támaszkodik felette, már tényleg nem vesztik el egymással a szemkontaktust, Draconak legalábbis feltett szándéka fenntartani azt, már csak a határok feszegetése végett is. Az egy dolog, hogy van barátnője, és az is, hogy most nincs a legjobb hangulatában, de magát azért még mindig próbára teheti, mint ahogy azt is, hogy vajon mit gondolnak róla az emberek így, hogy elvileg megbukott élete legnagyobb próbatételén. Hisz nem sikerült megölnie Dumbledore-t, mint ahogy a Nagyúr legalább ötször az orra alá dörgölte már az elmúlt hónapban: Piton ölte meg, és ezt a hibát soha nem fogják lemosni, örök foltot hagy a szégyen. Draconak erről némileg más a véleménye, hisz végül is az öreg halott, akkor meg kit érdekel, hogyan történt? Piton csak elhappolta előle a dicsőséget.
Igaz, nem tudja, képes lett volna-e megtenni, de mostmár nem is számít.
Most nem ez a fontos, csak az, hogy egy kicsit eljátszadozhasson Astoriával.
- Biztos, hogy nem vágysz semmire? - kérdezi félreérthetetlen hanglejtéssel és mintha közelebb hajolna, de mást igazából nem tesz.
- Miért jöttetek ide, Ria? - vált kicsit másabb hangnemre. Mintha (egyébként mímelt) aggodalom csendülne a hangjában. - Wiltshire nem az a hely már, mint rég, anyám nem ad kellemes kerti partikat idén nyáron... Csak azok látogatnak el a kúriába, akiket a Nagyúr magához hív.
Draco szeme veszélyesen, mégis kíváncsian villan. Mintha valami titokról lenne szó, közelebb hajol, egészen a lány nyakához, hogy a szőke fürtökbe susoghassa a kérdést:
- Csak nem téged szólított magához?
Mindig is imádta a szőke hajcsigákat...

A lány elmosolyodott a fiú kérdésén. Nem az az élősködő fajta és amíg rá nem erőltetik nem kér semmit sem. Inkább csak megrázta a fejét, jelezve ezzel, hogy tényleg nem óhajt semmiféle szolgáltatást az ifjú úriembertől. Bár titkon biztos kért volna tőle pár dolgot, első sorban, hogy legyen a barátja, de inkább ezt a kislányos gondolatot megtartotta magának. És amúgy is, amíg Draco tartózkodik kettejük szorosabb kapcsolatától, addig ott van az a sok száz fiú, aki Greengrass kisasszony kezéért odaadnának bármit. Hát igen a Roxfortban - de a Roxforton kívül is - elég sok srác volt több, mint barátja a lánynak. Egyesek irigyelik ezért, de vannak akik pont ezért lenézik a lányt. Ria elve szerint él; élvezni kell az életet, ameddig csak tudjuk, mert utána megbánjuk, hogy nem tettük.
- Tudom, hogy milyen hely lett Wiltshire - mondta Ria kicsit keményebben. - Nem kell emlékeztetned.
Sosem szokott ilyen kemény lenni, de ez a téma valahogy mindig mássá varázsolja a lányt.
Amikor Draco közelebb hajol hozzá, s fülébe suttog egy kérdést, a lány megrebben. Persze sejtette, hogy nem Daphne miatt jöttek ide, mert nővérében nem lehet megbízni, de benne annál inkább. Daphne elszólná magát mások előtt, de Astoria sosem; talán a félelem miatt, hogy mi történik vele, de az is lehet, hogy a hűsége miatt, amelyet a Nagyúr iránt táplál, de legfőképpen az apja iránt. És mivel az apja tisztelte és szolgálta a Nagyurat, ezért kötelessége neki is szolgálnia Voldemortot.
- Nem tudom, talán igen, talán nem - válaszolta komolyan.
Szemében, mintha egyszeribe az aggódás csillámai jelentek volna meg. Gondolkodóba esett egy percre. Mi van, ha mégis Daphne lesz az, aki most beáll majd a Sötét Nagyúr seregébe? És mi van, ha Astoria csak azért van itt, mert az anyja tudja, hogy szeret itt lenni. De ahogy Draco is mondta, most nem hozhatná át ide a lányát cseverészni háztársával. Akkor miért van itt? Miért van itt Daphne? A kérdésekre egyenlőre nem tudja a választ, de a gyomra már görcsben várja őket.
- Te talán tudsz valamit? - érdeklődött.