Damien Pulse

Damien Pulse

   alapok

teljes név || Damien Pulse
becenév || Dam (csak néhány embernek)
nem || férfi
születési hely, idő || 1979.09.02, Stuttgart
kor || 17
faj || ember.
vér || mugli-születésű
évfolyam || 6.

   a múlt

Én... már megint. Mindig mindenki csak ezt kérdezi, erről akar hallani: hogyan jutottam oda, ahol most vagyok, mi történt velem eddig, stb... nem mindegy nekik? Itt tartok és kész, ezen nem fog tudni változtatni senki, még akkor sem, ha elég botor ahhoz, hogy megpróbálja... Dehát végülis miért, mit titkoljak..? Lássuk...
Kezdjük az elején, mint mindent: apám és anyám, Ted és Amelie Pulse. Mindketten egyszerű, varázstalan emberek, együtt vezetnek egy ingatlanközvetitő irodát London belvárosában; semmi közük a varázsvilághoz... legalábbis nem volt. Aztán jöttem én és azóta már bevált szokásomhoz hiven felboritottam az életüket... de ne rohanjunk ennyire előre. Ja igen, ráadásul még a nyaralásukat is elrontottam: éppen Németországban keresték a boldogságot, mikoris megérkeztem. Jöttem, mindenki örólt... eleinte. Aztán teltek az évek, elkezdtem az elemit... és ezzel párhuzamosan elkezdtem ''lezülleni'', ahogy a normális emberek mondják. Ó, igen, most mondhatnám hogy rossz társaságba kerültem.. és lényegében igy is van, de ez nem változtat semmit, nem tiltakoztam az efféle létforma ellen. Talán még hét sem voltam, és már a kedvenc programom az esti bandázás, a köztulajdonrongálás volt egy elkülönült csoporttal egyetemben... Aztán az egyik este minden megváltozott. Éppen az egyik játszóteret irtottuk a haverokkal, miközben trágár szavakat kiabáltunk a járókelők felé, mikoris valóra vált a hozzánk hasonló kamaszok rémálma, ami egy rendőr képében anyagiasult. Nagydarab fickó volt, biztos hogy nem törte magát különösebben, mikor szolgálatban volt: a járőrözés csak a kocsmázás és a fánkzabálás után következhetett a sorrendben. Sorra elkezdte kérdezgetni a neveket mi pedig rendesen be voltunk sza... ijedve. Egyre csak ezt hajtogattam magamban: ''Csak menjen el, csak menjen el....'' .... és csodák csodájára a fakabát szeme kimerevedett és se szó se beszéd, hosszú léptekkel elindult kifelé a játszótérről. Ránk persze hatással volt a dolog, rögtön azután hazamentünk, hogy megbeszéltük: holnap ugyanitt folytatjuk.... Hát, talán mégsem aggódtunk annyira. Mindegy. Eltelt két nap, aztán a harmadikon a drága apám közölte velem, hogy ma nem mehetek sehova, mert vendégünk jön... hát jó. Kiszöktem és szóltam a srácoknak, majd hazabandukoltam hisz otthon játszanom kellett a jófiút, hogy a családon kivül tudjam élni önmagamat. Nem sokkal vacsora előtt be is állitott egy fazon, aki valami hihetetlenül izléstelenül volt öltözve... valami Parnaby volt a neve, vagy ilyesmi. Nem kertelt, elmondta a lényeget: varázsló vagyok és 11 éves koromtól kezdve egy Roxfort nevű iskolába kell járnom, hogy kitanuljam a mesterséget. Minden képkocka a helyére került a rendőrrel kapcsolatban... Nem voltam túl boldog, mikor megtudtam hogy ez a cucc bentlakásos, dehát nem volt mit tenni. A következő négy év ugyanúgy telt mint előtte, már majdnem el is felejtettem hogy mit mondott az a bohóc, mikoris megérkezett a levél és egy erszénnyi aranypénz az iskolából. Közölte a tantárgylisát és a szükséges cuccok listáját... hát nem mondom, elég sok hülyeséget kell tanulni egy ilyen varázslónak. Mivel amúgy is Londonban éltünk, a bevásárlás nem volt nagy cécő. Leruccantunk arra az Abszol út nevű helyre és összeszedegettük ami kell. A pálcát valami Ollivander nevű, kissé ködös fazontól vettük: ez tetszett a legjobban az új szerzemények közül. Fenyőből volt, 14 hüvelykes és sárkány-szivizomhúr maggal. Az öreg azt mondta, átkozódásra tökéletes és a pálca már bizonyitotta, hogy az öregnek igaza volt. Számtalanszor...
A nyár végén feltettek arra a vonatra, ami a suliba vitt. Hát nem mondom, jó hosszú út volt odáig. Elfoglaltam egy fülkét és kizavartam mindenkit, aki be próbált jönni. Sosem voltam gyorsan nyiló ember és akkor még semmi közöm nem volt hozzájuk. Este volt már, mire odaértünk abba az iskolába. A peronon egy nagydarab fickó, Hagrid várt minket és közölte, hogy csónakkal megyünk. Az eső zuhogott, más nem is hiányzott. Túléltük, asszem mindenki. Felmentünk a kastélyba és megkezdődött a beosztás...
Asszem kicsit elszaladt velem a ló, összefoglalom: hatodik évemet kezdem ebbe az áldott-átkozott iskolába. Az életem teljesen új fordulatokat vett, kivéve a nyári szünetek: azok ugyanazokkal telnek, mint hét éves koromban, bár a rongálás mértéke már nőtt és az érdeklődési körünk is kitágult. A Roxfortban sikerült megkedveltetnem magam mindenkivel: a tanárok leginkább miattam várják az év végét és biztos vagyok benne, hogy örömtáncot fognak járni, ha végre kijárom az iskolát. Megfordult a fejemben, hogy direkt évet ismételek hetedikbe, csak nekik és most... De ezen még ráérek gondolkodni. Újabban azt vettem észre, hogy a hormonháztartásom is mintha éledezne, de egyenlőre sehol senki, lévén én nem keresem az Őt, az Ő meg nem talál meg engem, mer olyan a stilusom, amilyen.
Hát sze'ntem ennyi elég is lesz.... Sőt, inkább örülnöd kéne, hogy ennyit is mondtam.

   ami változott...

Hányattatott sorsom lenne...? Nos, igen.
Év eleje ugyanúgy kezdődött, mint az összes eddigi. Lógás néhány óráról, különcség, vadság... jellemzett minden, ami annak előtte, tehát az élet csordogált a megszokott mederben... két hétig, talán még addig se. Utána érdekes fordulatokat kezdett venni: mindennek a kulcsa egy délután.
Az első meghatározó pont az volt, hogy összefutottam Greg Hawk-kal az egyik folyosón és kiütöttem egy kigyóképűt, aki hátba próbálta támadni... eddig semmi furcsa: találkoztam emberekkel korábban is és a Mardekár sem volt a szivem csücske. Utána beszélgettünk. Na ez... ez már nem volt mindennapi. Végül jól sült el: beszélgettünk, lelőttünk pár baglyot... szóval jól elvoltunk, aztán elváltak útjaink és innentől kezdődött a kálvária, nyugodtan illethetjük cimmel is: ''Damien Pulse eddigi életének karikatúrája...'' Hát nem voltak jó érzések, az ziher.
Éppen magányosan róttam a folyosókat, ahogy mindig, amikor véletlenül belefutottam Yvette Delacour-be... abba az Yvette Delacour-be, akiért évekig odavoltam s immár évek óta ki nem állhattam... na ez itt megváltozott. Akkor és ott... láttam, de legalábbis beleképzeltem, hogy ő nem az, akinek mutatja magát, hogy belül más ember... hogy még mindig az az ember, akit szeretek. Nem tudom mi mondta ezt, nem tudom mi sugallta... de ettől a pillanattól fogva egy valódi megszállott voltam, akit semmi más nem érdekelt... segiteni Yven. Annak idején szerettem... aztán, amikor ilyen hideggé vált, egyszerűen megutáltam... most tönkretette a lábamat. És... mégis, innentől kezdve csak az járt a fejemben, hogy hogyan tudnék rajta segiteni. Igazából Greg mentette meg az életemet... ha ő nincs ott, hogy megakadályozzon akkor a hirtelen felindulás és a sokkos állapot együttesének hatására biztosan kinyirom magam... de végül ez csak nem tortént meg s onnantól kezdve egy horrorfilmre emlékeztetett az életem. Aztán... jött a karácsonyi bál, illetve először csak az előszele és... valamilyen hirtelen megfontolás, felindulás, elhatározás által vezérelve elhivtam felkértem őt partneremnek... és hát mondanom sem kell talán, de kegyetlenül kidobott és elhajtott. Végrehajtottam életem első emléktörlését, mégpedig a hallgatozó Cvikkeren, utána kimentem az erdőbe és felrobbantottam a fél tisztást... szinte önkéntelenül. A düh mintha gondolkodó lény lett volna bennem és mintha a pálcám lett volna az eszköze: a saját varázserőmből lehetetlen dolgokat hajtottam végre úgy, hogy oda sem koncentráltam; mintha az életerőmet csapolta volna meg... utána alig sikerült kibotorkálni az erdőből ahol, láss csodát és a sors fintorát, ismét Greg Hawkba futottam bele. Hát na... ismét megmentette az életemet. Valódi őrangyal... és igaz barát. Ilyen is kell. Szóval... eltelt pár nap és egy újabb magányos folyosói, vagyis inkább hidi séta során egy újabb olyan emberbe futottam bele, akivel azelőtt soha egy szót nem beszéltem... és aki végül ugyancsak jó barátom lett a későbbiekben..., ő pedig nem volt más, mint Viki Henderson. Első beszélgetésünk... tények, tabuk nélkül. Tiszta lappal. Talán ez alapozta meg a későbbi jó viszonyunkat... hiszen az alapján, amit elmondott, elég kevés őszinteséget kapott az élete folyamán: ezzel én is igy vagyok, pont ezért esett különösen jól ez az érzés... Később hasonló körülmények között futottam bele egy másik évfolyamtársamba, Amanda Mary Strongba... és vele is sikerült meglepően jól szót értenem, bár még csak nem is sejtettem, hogy ennek milyen jelentősége lesz a jövőre nézve.
Teltek múltak a napok, hetek lettek belőlük... és eljött a bál estéje, a gyűlölt-várt esemény. Végül úgy döntöttem, lemegyek... bár magam sem tudom miért, nem vártam sokat ettől az eseménytől. Mint később kiderült, életem legjobb döntése volt ez. Telt az este, elkezdődött a nyitótánc, pörögtek a prefik... s egyszercsak, mint néma csendben az istenkáromlás, felbukkant előttem egy gyönyörű lány, egy földöntúli szépség... Amanda. Nem mondom, hogy soha nem akadt meg rajta a szemem, hiszen csinos, kedves és szemrevaló lány, de... mindig olyan kis visszahúzódó, titokzatos volt, soha nem lehetett tudni róla, hogy mi jár a fejében, hogy milyen valójában... de most elbűvölt, elkápráztatott és minden mást kiűzött a fejemből. Gyönyörű volt... a szépésge egyszerűen megrészegitett, nem voltam teljesen magamnál... talán ez volt az oka, hogy volt bátorságom felkérni táncolni... legnagyobb meglepetésemre igennel válaszolt, sőt, mintha egyenesen örült volna a dolognak.. Táncoltunk. Hosszan, egymásba fonódva, elmerülve egymás szemeiben s azok gyönyörűségében... Csodálatos érzés volt és ott, abban a pillanatban azt gondoltam, hogy a mai este után ezt fogom elkönyvelni életem legboldogabb pillanatainak. Tévedtem. A tánc végén... elvesztettem az önuralmam, teljesen. Nem tudtam kontrolállni az érzéseimet... Megcsókoltam. Visszakoztam, amint tudtam, hiszen én... nem tudtam miért. Élveztem... nagyon. És utána... visszacsókolt. Sokszor. Gyöngéden és szenvedéllyel, pajkosan és komolyan, incselkedve és minden érzést belesűritve... csodálatos este volt, életem legboldogabb órái. Másnap reggel elbújtam, mert nem iratkoztam fel a kastélyban maradók listájára, róla viszont azt hittem, hogy marad... Elment haza karácsonyra, én pedig maradtam egyedül... de a kastélybeli magány rövidebbre, az összességében lévő magány pedig sokkal-sokkal hosszabbra nyúlt... de erről majd később.
Két nap telt el... talán három. McGalagony elkapott az egyik folyosón és a szobájába rángatott. Már lélekben felkészültem a szokásos ''kibaszunk a suliból ha ez mégegyszer előfordul'' hullámra, szóval teljesen meglepett, amikor Yvette-et hozta szóba, meg azt hogy a Mungóban van... azt is mondta, hogy segit odajutni, ha gondolom. Gondoltam én mindent, csak odamenni nem akartam... haza, gondolkodni. De oda meg nem vitt volna el... ördögi kör. Végül a kandallón át a Mungóba mentünk, ő helyből vissza a Roxfortba én meg hát.. hazahoppanáltam. Aztán ott is maradtam. Egy hónapig. Egy-egy levelet küldtem Amandának és Gregnek, amiben megmagyaráztam... mindent. Túl akartam lenni Yvette-en, túl kellett lépnem rajta... Amandáért, a boldogságért. Egy tetves hónap. Ennyit töltöttem el gépként élve, csak azért kijárva a szobából, amiért muszáj... de sikerült, legalábbis úgy tűnt. Aztán főpróba, Yvhez a Mungóba... és ott is sikerült. Beszélgettünk, de kettőnél többször nem fordult meg a fejemben, hogy miattam került ide... ez azért a korábbi ''minden percben erre gondolok'' effektus után elég nagy haladás, nem? Elég.. ''gyógyultnak'' itéltem magam ahhoz, hogy visszatérjek az emberek közé... hogy visszatérjek Amandához. Valentin előestéjén értem vissza a kastélyba, egyenesen felmentem a hálóterembe... talán ezért is furcsa fintora a sorsnak, hogy Viki talált meg először. Meg sem kérdeztem tőle, hogy mit keres ott... lévén, hogy olyan fejmosást kaptam tőle, amire még hápogni is alig tudtam, ez nem volt meglepő. De... rendes volt. Megértette, hogy Amandáért tettem az egészet és... (nem lett befejezve - a szerk.) A következő alany Greg volt, aki... (ez sincs még kijátszva. - a szerk.) Utána Valentin nap... és az iskolavezetés hülye tréfája, miszerint meg kell ajándékoznom valakit és meg kell hogy ajándékozzon valaki... kaptam egy levelet Nyenne Meadowes-tól, hogy kora reggel találkozunk a csónakháznál. Pedig ezt a napot Amandával akartam kezdeni... de nem akartam kicseszni vele sem, szóval szépen lementem a hidegbe és átvettem a kiskutyát, amit nekem szánt, majd beszélgettünk. Nyilvánvaló volt, hogy valami nyomja a lelkét: ezt még az én szegényes emberismerő-képességem is megállapitotta... de az is tény volt, hogy számára többet jelent a vér és a származás, mint nekem... legalábbis pillanatnyilag. Néhány apró, puhatolózó kérdés után szinte elmenekült előlem, azután pedig többé nem láttam.Utána, ha már igy alakult, Dark Tower, Serpenrosa Crudelis... akit meg kell ajándékoznom. Gyors csomag, rövid beszélgetés, két pohár whiskey aztán irány lefelé az átváltoztatás-teremhez egy újabb levél kapcsán, ezúttal Davis Perry volt a feladó... de ezúttal egy kellemes meglepetés várt rám, Amanda személyében, de a találkozás nem is sülhetett volna el rosszabbul... utána, még aznap este, minden megváltozott. Találkoztunk, tisztáztuk a dolgokat, utána megszöktünk a kastélyból, először Londonba, a Temze partjára, majd Amandáék birtokára. Eltöltöttünk egy csodálatos estét... utána minden visszarázódott a normális kerékvágásba, de egy új világ nyilt meg előttem, egy új élet. Sokkal elviselhetőbbé váltam, embereket ismertem meg... de közülük csak egy volt emlitésre méltő. Ő viszont egy olyan ember volt, akit azonnal a szivembe zártam: Anette Awenmore. Egy véletlen baleset hozott össze minket... és igazából könnyen rosszra fordulhattak volna a dolgok, de a belőle sugárzó varázs még egy olyan drabális állatot is emberré alakitott, mint én vagyok... és szinte azonnal egy jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Eltelt még némi idő, mire kialakult bennem a bizalom is az irányában, de hamarosan barátok lettünk. Teltek a hetek és úgy tűnt: az élet ennél szebb nem is lehet, a rossz dolgok elmúltak s már csak a boldogság van. Tévedtem. Vikiről kiderült, hogy Mirol, és ez helyből kiverte nála a biztositékot, innentől kezdve ő lett a felsőbbrendű intellektus, mi meg a férgek... és ezt mi nem birtuk sokáig. Ez volt a kisebbik baj... bár Greget majdnem hazavágta, révén abszolút bele volt esve a csajba. A nagyobbik probléma az volt, hogy Amanda kitartott a mi újdonsült wannabe úrnőnk mellett, s ez tönkretette a kapcsolatunkat. Azon az estén felmentem az óratoronyba, ahol véletlenül belefutottam Anybe (de lehet, hogy az Erő akarta igy), és... (in progress.). Valahogy túléltem a kritikus időszakot, de utána még hetekig nem voltam önmagam: se a régi, se az új valómat nem találtam. Aztán kialakult egy harmadik Damien, egy új dimenzió... egy magába forduló, ostoba, depressziós alak. Ez a srác futott bele Scarlette Storme-ba... (in progress.)

   jellem

Akár a legrosszabb mugli suhanc. Nagyszájú, kötekedő alak; nem igazán szivlel senkit és semmit... de ha mégis, azt is inkább megtartja magának. Tanárai előtt lustának mutatja magát és a jegyei is ezt tükrözik, de valójában mindet tökéletesen megtanul, amiről úgy gondolja, hogy későbbi életében hasznos lehet. Nehéz, nagyon nehéz a bizalmába fékőzni, nehéz megismerni Damien valóját: az iskolában még senkinek sem sikerült. Kevés ember van, akiben feltétel nélkül megbizik: csak és kizárólag a szülei. Voldemortot mindig is megvetette.
Jelenleg Amanda a mindene; érte és a barátaiért, Greg Hawk-ért és Viki Hendersonért akár az életét is feláldozná. Soha nem adatott meg neki az életben a szerelem és a szeretet érzése a családján kivül, ezért ezeket az érzéseket és Őket, akik megadták neki, mindennél többre tartja... még magánál is.
Amanda és Viki eltűnt az életéből és ez a veszteség egy időre mély depresszióba sodorta, de szerencsére ebből sikerült többé-kevésbé kilábalnia, hála Gregnek és Anynek. Nem éppen életvidám figura, de már nem is akarja minden fogasra felakasztani magát. Elég jól visszatalált korábbi, gondtalan önmagához, de mellé megkomolyodott. Viselkedése eléggé hangulatfüggő: ha éppen olyanja van, akkor elég jól el lehet vele lenni, de ha nem, akkor inkább fuss...

   apróságok

mindig ||
- Greg
- Any
- rock
soha ||
- Mardekár (Viki)
- vérszerinti megkülönböztetés (Viki)
- árulás (Viki)
dementorok || Semmi konkrét; régi, gyerekes félelmek elevenednek meg a fejében.
mumus || Fogalmam sincs.
titkok ||
- szerelmes volt Yvette Delacour-be, de az érzés már a múlté
- jóban van a Szárnyas Vadkan kocsmárosával, tőle szerzi be az éppen aktuális italkészletét
- alkotott egy varázslatot, hogy a Roxfort területén is élvezhesse kedvenc zenekarait
rossz szokás ||
- Dohányzik
- Alkoholizál
- Szereti ököllel lerendezni a konfliktusokat

   a család

apa || Ted Pulse, 45, mugli
anya || Amelie Pulse (szül.: Amelie Miller), 43, mugli
testvérek || -
családi állapot || -
állatok || -

   külsőségek

magasság || 171
tömeg || 75
rassz || angol
szemszín || zöld
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || -
kinézet || Átlagos termetű és átlagos felépitésű srác, aki ennek legkevésbé sem örül. Öltözködésével igyekszik kitűnni a tömegből: még a Roxfortban is gyakori, hogy talárja alatt feltűnő mugli ruházatot visel, legyenek azok bőrből, vagy különböző; a varázslók világában ismeretlen zenekarokat ábrázoló felsők. Tart néhány élénk, rikitó szinű ruhadarabot is csak és kizárólag a tanárok bosszantására, de ezeket csak akkor veszi fel, ha nagyon összerúgta a port az egyik tanárral.
egészségi állapot || szenvedélybeteg (alkohol, nikotin)

   a tudás

varázslói ismeretek || Az évvégi jegyei pocsékak és az RBF vizsgái sem sikerültek jobban, kivéve azokat a tantárgyakat, amiket tovább óhajt tanulni, hisz a RAVASZ előkészitőhöz szükségesek bizonyos minimumkövetelmények.
patrónus || -
animágus alak || a többség szerint pont elég nagy állat ebben a formában is
pálca típusa || szil, 14 hüvelyk, sárkány-szivizomhúr

   egy darabka belőled

Június. Már megint. Meleg, fülledt levegő, poshadt hangulatú és unalmas órák, már gyakorlatilag a szintiszta semmittevés fut, különböző cimszavak alatt. Ez most épp mágiatörténet volt, remélhetőleg az utolsó mágiatörténet Damien életében... úgy is megbukott az RBF-en belőle, egy betűt nem irt a papirra.
Hősünk épp kifele bámult az ablakon, pálcáját az asztal takarásában a saját fejére szegezte és halkan dúdolta a fejében csengő Nightwish szám dallamát, mikor váratlanul, hat év alatt talán először, Binns felszólitotta. Először nem tudta kire gondolsz a ghostprof, de hamar rájött, lévén őt nézte:
- Perkins! Hogy sikerült az RBF-ed? - kérdezte csipitó hangján. Damien gyorsan megszűntette a zenét a füléből.
- Még mindig Pulse a nevem, prof. Mi volt a kérdés? - kérdezett vissza a hangjában a tisztelet legcsekélyebb jele nélkül. A tanár eleresztette a füle mellett a hangnemet és megismételte a kérdését. - Hát öööö... a felkészültségemhez képest egész jól, fel tudtam sorolni három lázadó koboldot a 21/A kérdéshez.
- És a többi?
- Hát az üres maradt. -belenézett Binns döbbent képébe és felsóhajtott. - Most őszintén prof, magának hat év alatt nem tűnt fel, hogy a leghalványabban sem érdekel a mágiatörténet? A jelenben élünk, nem a múltban... bár, magának aztán mondhatom. - A szellem egy darabig döbbenten hápogott, majd úgy döntött, nem fűz kommentárt a dologhoz és a következő tanulóhoz fordult.

   egyéb

mugli tudományok || tapasztalt bunyós, tud gitározni valamennyire, az egyik nyáron elsajátitotta a késdobálás művészetét (alapszinten); minden mugli tudásnak birtokában van, amit 11 éves koráig kötelező megtanulni az emberfiának; megrögzött Star-Wars fanatikus ^^

Bővités cimszó alatt az eddig kijátszott történetetk szerepelnek dióhéjban.

Utolsó módositás: 2009. 06. 10; 23:01