Amalgarro Warvick

AMALGARRO WARVICK
alapok

teljes név ||Amalgarro Warvick
becenév || -
nem || férfi
születési hely, idő || Blackpool 1980. febr. 9.
kor || 17
faj || ember.
vér || arany
évfolyam || 6.

a múlt

Az Ír-tengerre néző, csúcsos ablakból láta meg az éjközépi eget. Vihar volt. Felkorbácsolta a tengert, s villámaival szabdalta a fekete eget. S míg atyja kilépett a széles balkonra, s nehéz eső áztatta, fekete tincseivel mit sem törődve emelte karjába, körültekerve a nehéz, éjszín drapériával, melyre értő kezek hímezték arannyal s bíborral a családi címert. Aztán karjait nyújtva emelte a villámokszaggatta ég felé, s üvöltött az éjszakába, örömtől s elégedettségtől zengő hangon, artikulálatlan tárva a varázsvilág elé, fia született. Talán ez volt az első emléke, s az egyetlen azokból az évekből: a hosszú, kegyetlen üvöltés, hogy tudja a világ, egy újabb Warvick született, kit nem az a gyengekezű senki fog nevelni, mint ki apját, holmi nagybátyi viszonyra hivatkozva. Egy erőskezű, kemény apa fogja nevelni, s az anyja is épp oly hűvös marad, mint mindenkivel. Szeretet? Meleg családi környezet? Óh, nem....
Attól fogva, hogy megtette az első lépéseket, anyja elhidegült tőle, csupán tanácsokkal látta el, olyanokkal, melyek netán azon témákba vágtak, mikről atyjának nem volt afféle véleménye, mit vasmarokkal, vérrel s korbáccsal nevelt fiába. Óh igen, a korbács. Régi barátja volt már, s egy-egy hibába majd belehalt. Így megtanulta, a hibái az életébe kerülnek. Már akkor tudta ezt, mikor mások még csak épp, hogy megjelenő képességeiket próbálgatták egy-egy papítfecnin, vagy a féltő szülői gondoskodás nevelte, pufók arcok még sírásba fordultak. Nem, sosem ejtett könnyet, mert még a hibáknál is keményebben büntették őket. Mégis, bőségben, eleganciában s felbecsülhetetlen vagyonban nevelkedett, nap mint nap látva, hogy tesz rendet atyja a szolgák közt. Házimanók csontja tört nem egyszer, s ő élvezettel nevetett fel, már fiatalon is, hogy mikor megkapta a Roxfort falai közé hívó levelet, megszerezze első trófeáját. Bár volt benne dac, hisz az senkiből sem hiányozhat, csupán anyja családjának irányában hagyta felszínre törni, hisz atyja minden egyes szavát leste, várva, mikor tanulhat újat, mikor tudhat meg többet akár a család múltjáról, akár a szerteágazó családi kapcsolatok mögött rejtőző érdekekről. Így szinte sugárzó arccal követte példaképét, mikor az ezüstből formált kést nyújtott neki, s magával vonta a komor kőlépcső felé, mely a kamrákhoz s a pincéhez vezetett. S az alaksorból egy frissen lemetszett manófejjel tért vissza, hogy azt saját szobája falára függessze ki megannyi portré közé, melyeket méltónak talált nemzőatyja, hogy társaságukkal emeljék gyermeke szellemi szinvonalát.
A neves iskola falai közt lenézendő, aranyvérűek nevelését szolgáló, ősi épitményhez méltatlan pondrók hadát fedezte fel, s igen nagy sajnálattal vette tudomásul, hogy atyjához s anyja ágán megismert, valamint a portrék történeteiből ismert alakokhoz méltó, sötétlelkű, kegyetlen, s megátalkodott alakok, kik kedvére lettek volna, szinte alig-alig találhatók meg a diákok soraiban, sőt, a tanári asztal mentén is kevés figyelemreméltó alakot látott. S hiába változott a tanári kar évről évre, hol ezt, hol azt cserélve le, semmit nem változott véleménye. Mindezenáltal nem bocsátkozott kicsinyes harcokba a házak között, nem mutatott érdeklődést a kviddics iránt, mindigis nevetséges sportnak tartotta, mégha saját házának mérkőzéseire el-elnézett, hogy tanuja legyen pár kellemes ütésnek, amint gurkók letépik az ellenfelet a seprőkről, pozdorjává törve a repülőalkalmatosságot vagy épp többszörös törét okozva karokban, lábakban, frissen avatott elsős csitrik által rajongva bálványozott arcokat zúzva össze, még ha csak időlegesen is, mivel a gyengélkedőn töltött napok vagy hetek után makulátlanul tértek vissza valamennyien. Sajnálta, hogy nem látott egy halálesetet sem, pedig sokan úgy tartották, igen durva egy sportnak lehetnek tanui. S nem egyszer eljátszott a gondolattal, hogy elavult a rendszer, s inkább pálcával kellene beereszteni a küzdőfeleket vagy fúriafűzek közt tartani a mérkőzéseket, hogy végre valami izgalom is legyen. Az, hogy melyk csapat nyer vagy melyk veszít, hidegen hagyta. Csak a kínt akarta látni az arcokon, a félelmet a becsapódások előtt, és az elhaló reményt az arcokon. És akkor tobzódott saját sötét lelkének bugyraiban, fel-felidézve a családi birtokon töltött, idillikus napokat, amikor nem kellett férgekkel megosztani nem hogy egy épületet, de egy tantermet sem.
Nyarait javarészt méltónak tartott háztársakkal töltötte, levelezéssel tartva a kapcsolatot avagy saját birtokukon töltve el pár kellemes napot, az adott személy méltóságától függően. Elvégre érdemteleneknek nem mutathatja meg féltve őrzött birodalmát, a család birtokát, melynek számolatlan kövéhez vér tapad, manóké, kvibliké, sárvérűeké, s egyszerű mugliké, kik itt haltak, talán attól a tudattól is mentesen, hogy mit építenek itt véres verejtékkel. Mert a kastélynak meg kellett lennie, s épp így építette maga is saját szobáját. Véres verejtékkel egészítve ki azt. A széles ablakok elé nehéz brokátok kerültek, vérvörösek, éjfeketék, arannyal vagy épp ezüsttel kivarrottak, mind-mind a család címerével ékítve. Antik szekrények megfeketült lapjaira kerültek kristálygömbök helyett, sóval fehérre maratott koponyák, manófej-trófeák, minden egyes elvégzett évvel egy-egy újabb, más és más falrészen, más és más eszközzel végezve el a szükséges metszést. Baldachinos ágyának szurokfekete függönyei kétszeresen hajtott, arannyal szegett selyemből álmodta meg, párnái szintúgy hasonló huzatot kaptak, rajtuk a pentagramban terpeszkedő kimérával, s monogramjával. A falhoz tolt ágy kőfalhoz simulló tartóoszlopai közt mellkasnyi fémlap törte meg az ősi kövek monoton rajzolatát, egyetlen, a párnákon megtalálható jelképpel ékítve, mihez gyűrűjét érintve tárult fel legnagyobb kincseinek tárháza. Itt lapult nyaranta s minden iskolai szünetben, természetesen, a kimérát imitáló, mattfekete markolatú pálca, az ezüsttőr, mit atyja adott kezébe, s azóta használja a bájitaltan órákon, s még valami... Egyetlen, lemetszett fürt, óh nem, nem saját magától, hanem egy vélától, utolsó mentsvárként hordva magával, hogyha netán pénzét vesztve kellene otthonába visszatérnie, esetleg méltóságot s pálcát is vesztve, pénzzé tehesse azt, ki tudja milyen lehetőségeket nyitva meg maga előtt.

jellem

Szeret durván, minden szabályt áthágva játszani, bármilyen értelemben. Hidegen hagyják mások érzései, gondolatai, szavai, tettei s különlegességei, hogyha nem fordíthatja azokat saját javára, vagy nem használhatja ki őket. Amennyiben érdemesnek talál egy-egy lenézendő egyént, talán azért, mert oly információ birtokosa, mi még nem jutott el hozzá, avagy csupán egy elejtett szó, netán sértés folytán kívánja megleckéztetni, akkor a régi, jól bevált módszerhez fordul, azok saját barátait fordítja ellenük, azokkal szemben esetleg túl erélyesen lépve fel, míg a választott célt kíméli, s előbb vagy utóbb elszabadulnak az indulatok, még ha immár szükségtelen volna a további gyötrés, akkoris kiélvezi a pillanatot, mikor egymás torkának esnek, kik eddig tesvérként szerették egymást Írtózik a manók, kviblik vagy muglik ügyeiért harcoló sárvérűektől, kiknél jobban csak hasonszőrű, véráruló társaikat veti meg jobban, hisz a szolga arra való, hogy megtegye amit ura parancsol, nem pedig arra, hogy istápoljuk, s végül már ő üljön a gazda nyakára. S ha egy szolga ellenkezne? Pálcával, tőrrel, élesre fent pengével tegyék helyre a gondolkodását, hogy aztán jámborabb és engedelmesebb legyen a legújabb, félkegyelmű manóknál is. Imádja a viharokat, s a komor, csillagtalan éjeket, mikor az egyetlen fényt tajtékszín íriszei bocsátják ki, hogyha apró, szem számára észrevétlen fénysugár esik rá. Kedveli az eleganciát, a sötét selymeket, csipkéket, vásznakat, a szemérmetlenül drága, ám egyszerűen kivitelezett ékszereket, melyek nem mérhetetlenül giccsesek, hanem láthatóan mérhetetlenül értékesek. Hiú, végtelenül, hisz legjobban saját külsejéért rajong, hajának esésének, bőrének sápadt, fakó árnyalatának, véres verejtékkel felépített alakjának hódol, eltelve ezekkel, s meggyőződve róla, hogy bizony nálánál tökéletesebb, aranyvérű mágust még nem hordott hátán a világ. S bár hiúsága mérhetetlen, nem ostoba, hogy csakis saját igazát fogadja el, ám elég dac él benne ahhoz, hogy csupán a számára elfogadott személyek tanítását s tanácsait fogadja be, ám azokat betűről betűre megtartva, s alkalmazva, míg valami más megvilágításból, avagy kíméletlenebb módokon nem talál más lehetőségeket, hisz nem véletlen bújja olykor a mágiaelméletet traktáló könyveket.Apja hagyatéka eme természet, s tán valóban elérte célját, hisz halovány, mélységesen sötét mosoly, csupán akkor jelenik meg ajkain, hogyha kínok közt gyötrődőt lát, avagy visszagondol arra a bizonyos éjszakára, mikor a köré tekert drapériába belekapott a viharos szél, s atyja együtt üvöltött a villámokkal s a tengert korbácsoló viharra.

apróságok

mindig ||sötét gondolatok
finom ruhák
jó borok
párbaj, ha adódik rá alkalom
szép nők ( a manipulálhatók és a saját akarattal bírók egyaránt )

soha || sárvérűekkel, kviblik, vérárulók társasága
szakadt vagy koszos ruhák
szivesség kérése
habos-babos rózsaszín, babakék és egyéb irritáló árnyalatú dolgok a közelében
kapkodás (sietős léptek, előre nem megtervezett mozdulatok)

dementorok ||Legkétségbeejtőbb pillanata, mi újra és újra megjelenik, ha eme jószágok járnak közelében? A pillanat, mikor atyja elbukott, először ismeretségük óta. Második évét töltötte a Roxfort falai közt, s a karácsonyi szünetre hazatérve, felfelé haladva a lépcsőn, hallotta meg a jól ismert, karcos hangot, amint égtelenül mennydörögve veszekszik egy általánosságban feltehetőleg cincogó, míg most, felfokozott indulatok közt, sipítóan magas hangú alakkal, feltehetőleg egy nővel, kinek alakját könnyűnek látszó köpeny fedte. Atyja kikelt magából, mi nem volt meglepő jelenség, s ahogy üllőnyi ökle megemelkedett, hogy lesújtson, vérszín szikra lobbant, hogy atyja teste görcsbe merevedjen, majd összeomoljon, akár rosszul megépített vártorony, vagy büszke bástya, mit kelleténél nagyobb csapás ért. Pillanatnyi megingás volt, ahogy a kétség elérte szívét, s megrémült. A példakép, a minta, a cél szemvillanás alatt omlott össze, hogy aztán döbbent pillantásával találkozzon sajátja. S a nagy ijedelem közepedte észre sem vette, hogy a köpenyes felé fordul, tán meghallva a kezeiből kiejtett könyvek puffanását, csak úgy lehetett, hisz csomagjait a szolgákra hagyta. S ahoigy megemelkedett a pálca, s mormolás kélt a csuklya alól, úgy érezte, itt a világnak vége, hisz miképp állhatna meg azzal szemben, ki leterítette atyját. Ám nem tudta meg, mi lett volna, hogyha a pálca legyintése befejeződik. Atyja pálcája lobbant, ahogy jobbjával emelte ki fekete köntöse alól, s mennyei szavakkal felérve csendültek a delejezett igék: Avada kedavra.

mumus ||Az arctalan, köpenyes alakká (az előzőekből következően) mivel nincs más, mitől valóban megrémülne, mint az, hogy valaki könnyűszerrel földbetiporja atyját. Hisz a többivel bármikor felveszi a versenyt, kiindulva saját hiúságából.

titkok ||
az első szeretője negyedrészt mugli volt (félig pedig véla)
szándékában áll megvenni és felnevelni egy chimerát
magával hordja az első szeretőjéből megmaradt egyetlen hajfonatot

rossz szokás ||
túl sok időt szán az öltözködésre és a megjelenése kialakítására
állandóan kielemzi és rendszerezi azokat, akikkel bármilyen kapcsolatba kerül

a család

apa || Robard Warvick, 41, aranyvérű
anya || Cassandra O'Greedy, 35, aranyvérű
testvérek || -
családi állapot || -
állatok || -

külsőségek

magasság || 190 cm
tömeg || 90-95 kg
rassz || európai.
szemszín || tajtékfehér ( a gyöngyházszín és a hamuszürke közt ingadozik )
hajszín || olajosfekete
különleges ismertetőjel || pecsétgyűrű bal gyűrűsujján

kinézet || Magas, vállas alak, vállig omló fekete, egyenesszálú tincsekkel, s az arca elé hulló tincsek közül elővillanó, valószínűtlenül világos szemekkel. Bőre fakó, szinte betegesen sápadt, hála a vaskos kőfalak közt töltött éveknek, s az arisztokrata vérnek. Ujjai hosszúan, csontosak, s hiába a kegyetlen logika, izmai sodronyként feszülnek, esztétikusan kidolgozottak. Bár ruházkodás szempontjából betartja az iskola megadta szabályokat, vagyis saját házának színeiben leledzik, mégis, talárja drágább, minden apró mozdulatára felörvénylő anyagból szabott, valószínűtlenül könnyeddé téve mozgását.

egészségi állapot || fizikai egészsége kifogástalan, kissé egoista, olykor nárcisztikus hajlammal, is elő-előtörő szadista megmozdulásokkal

a tudás

varázslói ismeretek || Az eltöltött öt tanév anyaga, no meg persze ezen év eddigi óráinak témája, különös kitekintéssel a bájitaltanra, a sötét varázslatok kivédésére, mit jó tudomásul venni, méghogyha jobban kedvel a pálca azon végén lenni, melyről a támadó igéket ejtik. A jóslástant nevetségesnek találja, épp ezért a rúnaismeret órákra járt be, bár kissé felületesen szemlélve azok tananyagát, s inkább romlott elméjének képeit pergamenre vetve kép vagy szöveg formájában, mint ki lelkesen jegyzetel az órákon. Különösen nagy figyelmet mutat a már említett bájitaltan és sötét varázslatok ismerete és kivédése órákon kívül a mágiaelmélet tárgy előadásokon, valamint kivételesnek mondható tehetséggel bír a mágikus lényeg kezelése terén, már ha annak lehet nevezni a keménykezű nevelést.

Szakértelmek: Származása lévén jó táncos, még ha nem is hangoztatja. Üres óráit (azokat, amelyeket nem mágiaelmélettel tölt el, tehát tényleg üresek) meglepően élethű szén és ceruzarajzok készítésével, s olykor sötét hangulatának mintegy formába öntéseképp, rémmesék s novellák vetődnek papirra pennájából. Atyja szigorú ragaszkodása és kemény keze okán megalkuvó, de igen tehetséges kard- és tőrvívó, gondolva a nehezebb időkre (melyeket kénytelen tán pálca nélkül tölteni).

patrónus || Képes a megidézésére, s rozsomák alakot ölt.

animágus alak ||-
pálca típusa || 15 hüvelyk, bodza, magja: sárkányszívizomhúr

egy darabka belőled

A hóval borított belső udvarban ült, egy pálcamozdulattal letisztított, faragott peremen két szobor közt, melyek árnyéka hosszan elnyúlik a szikrázó felszinen, egészen a körülfutó kerengő vonaláig, Jobbjában fekete bőrkötésű, egészen keskeny könyv, melynek lapjait baljának csontos ujjaival mozdítja, ahogy lassú, mélázó pillantásokal méri végig a kissé zsivajgó diákokat a fedetlen tér peremén kívül. Magában csak megcsóválja a fejét, s újfent lapoz, hisz csak egyszerű pótcselekvés maga a könyv s az olvasást imitáló mozdulatok egyaránt.
-Mintha már kiemelten kértem volna, hogy ne ólálkodj a közelemben...- Lassan ejtett, kimért szavak, ahogy teátrálisan leengedi a cirkalmas sorokkal teleírt lapokat s az őket elfedő bőrt.
-Na de Amal...- Méltatlankodó hang, mintha többet érdemelne gazdája az efféle szavaknál
-Ki engedte meg, hogy kimond a nevem? - Hűvös hang, ám a könyv behajlik, csupán egyetlen ujj, mi elválasztja a lapokat.
-Mégis miért kellene... - Egyre ingerültebb szavak, talán valóban azt hiszi, hogy meg kellene magyaráznia neki, ki jóval efölött áll, hogy mit miért tesz. Mennyire szánalmas.
Lassan emelkedik föl a kifejező, dércsípte szobrok körül, s fordul szembe a másikkal, könnyedén megemelkedő jobb szemöldökével fejezve ki: érdeklődve várja a további szavakat. Ám azok továbbra sem kelnek szárnyra, így mindössze hosszan, végtelenül lassan méri végig a másikat, mintha annak alakján keresve valamit, bármit, mi nem kivetnivaló. Előrehulló, fekete tincseinek függönye mögül villannak elő valószínűtlenül világos íriszei, megállapodva a nyugalmát megzavaró ábrázatán. Ám nem emel pálcát, tőrt vagy öklöt azzal szemben. Mindössze megindul felé, jobbjában a lusta mozdulattal becsukott könyvvel, éjszín viseletében, mit mindössze a mellkasa fölé hímzett házjelvény szinesít.
Talán túlontúl mű, túlontúl lassú s kimért léptekkel közeledik a másik felé, hogy talpai alatt fokról-fokra roppanjon meg a még frissnek tekinthető hó. S csak az arcot szemléli, felvándorolva a szemekhez, melyekben elmélyed, míg a hidegtől vacogó mellett meg nem állapodott, enyhén oldalra fordítva fejét.
-Hidd el, Fitspatric, jobb, ha ennél maradunk... - Kissé lehalkított szavak, hogy ne ossza meg őket a kerengőben hol erre, hol arra siető tömeggel azokat, mégis eléggé jól érthető ahhoz, hogy ne kelljen magát megismételnie. Kissé még kivár, hogy meg legyen a foganatja szavainak, s csak aztán fordítja fejét a fedett körfolyosó felé, hogy arra is vegye útját, továbbrais ráérősen, jobbjában a már rég megkopott tintájú kézirattal tartva körletébe.

egyéb

-