Csillagvizsgáló

[~END~]

[Mert egyszer minden véget ér]

A lány halk köszönömjére csupán egy boldog mosollyal válaszoltam, majd ismét a birtok felé fordultam, félig magam mögött hagyva Barbit. Láttam milyen hálásan nézett rám, s ez némileg feldobott. Hasonló pillantást vetettem rá és ismét mosolyogtam. Ő is mosolyog, biztató.
Ijesztőek? Áh, dehogyis, már hogy lehetne ő ijesztő, hisz csak rá kell nézni, tök aranyos és kedves csaj. Semmi több, néha vannak fura dolgai, de némi megértéssel eme dolgok fel sem tűnnek.
- Mindenkinek megvan a maga keresztje. Nem vagyunk egyformák és ez így van helyén. Mondd csak, milyen lenne, ha mindenki hasonlóféleképpen viselkedne. Előbb-utóbb megőrjítenénk egymást. – csibészes mosollyal toldom meg okoskodó mondatom végét, s immár teljes mértékben a csaj felé fordultam.
Távozni készül. Menjek, vagy ne menjek? Végül is nincs sok kedvem itt hagyni ezt a csendes kis helyet a horkolástól hangos hálóhelyiség érdekében. Nem, azt hiszem, maradok, de ha ezzel esetleg megsérteném, akkor vele tartok, végül is a Griffendél és a Hollóhát klubhelyisége ígyis közel van egymáshoz. A mágiatöris humorizálásán vigyorgok egyet. Elsőnek fel sem tűnik, eme hétköznapi mondat hibája. Mégpedig az, hogy a holnapi délelőtt megrendezendő temetés miatt minden tanóra elmarad, így a mágiatörténet is. Valószínűleg a csaj is elfelejtette a holnapi nemes eseményt, s ezét emlékeztetett a mágiatörire. Igen, valószínű. Hát, akkor lehet, hogy szólnom kéne neki róla, vétek lenne, ha kihagyná.
- Figyelj, az a helyzet, hogy holnap nem lesz mágiatöri. Tudod… a temetés miatt.
Láttam rajta, hogy már némiképp visszanyerte jókedvét, és nem akartam elrontani a temetés emlékével, de már elkéstem vele. Már csak reménykedhetek benne, hogy nem lesz egy újabb kedélyváltozása.
- Azt hiszem, én még maradok, ha nem baj.

:: köszönöm a játékot ^^

~END~

Zsémsz

James kedvelni való ember. Megértő, barátságos. Örülök, hogy megismertem személyesen, s talán, ha úgy alakul, akkor talán még barátok is lehetünk, amit én szívből remélek.
Ásítás.
Eh, igazán mennem kéne, a végén még bealszok félúton.
- Így van nem vagyunk egyformák, én flúgos, Te normális- egy erőtlen nevetést hallattam. Nagyon elfáradtam. Talán, most jön ki rajtam az egész napos hercehurca.
Senkinek nincs jókedve. Főleg mivel a korunk egyik legnagyobb varázslója elhunyt. Borzalmas, akárhányszor belegondolok, el fog a bánat. De nem szabad, és ilyenkor mindig elűzöm a gondolatot. Most nem szabad, gyengének, szomorúnak lennünk. Voldemort egyre nagyobb és hatalmasabb erővel rendelkezik, és mindenkinek szüksége van az éberségre. Gyorsan elhessegettem mindent.
Amint, másra szerettem volna terelni a gondolataimat, James, tudatta velem, mekkora hülyeséget mondtam, a holnappal kapcsolatban.
- Ja, persze...a temetés- akár mennyire nem szeretnék sírni az eseményen, fogok. Rengetegen fogják tiszteletüket letenni Albus Dumbledore előtt. Meg is érdemli, csodálatos bölcs ember, varázsló volt. Mindenkiben meglátta a jót, s lám egy emberben nem kellett volna megbíznia...
- Nem, dehogy baj- erőtlenül elmosolyodtam- Örülök, hogy találkoztunk, jól telt az estém.  
Lassan az ajtóhoz csoszogtam, s az integetést kísérően kislattyogtam a csillagvizsgálóról.

Köszönöm a játékot!