Emma Hailey Gray

EMMA HAILEY GRAY

   Alapok

jelszó || „Áldozok egy szűsz kecskét Mrs Norrisnak! „
teljes név || Emma Hailey Gray
becenév || Em, Ems, Emma
nem || nő
születési hely, idő || Watford; 1981.január.05.
kor || 16
vér || félvér
iskola || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
évfolyam || hatodik


   A múlt

   Emma Gray vagyok.
   De már nem sokáig.
   Ha tündérmesére vagy kíváncsi, rossz helyen jársz. Nyugi, még nem késő távozni, senki sem kötelez az én történetem elolvasására.
   Hisz ez egy rémálom.
   Nem olyan lány vagyok, mint a többi. Voltam, mert régen nem tűntem ki annyira a tömegből, én is a máz, a cukros, s finoman csillogó máz egy része voltam. Optimista voltam. Vidám. Rengeteget mosolyogtam, élveztem az életet. Most pedig a végét kívánom.
   Igen. Meg akarok halni. Mélybe zuhant lelkemen csak így segíthetek, máshogy nem. Hiszen már menthetetlen vagyok, s aki eme mély csapdába lökött, a saját bátyám.
   Brandon Grayyel kezdődött minden, és vele is fog véget érni.

   Ő születésem percétől ott volt mellettem, ahogyan szüleim is. Szeretett, tanított, támogatott. Igazi testvér volt, és szerettem. Teljesen oda voltam érte, úgy gondoltam, senkinek sincs hozzá hasonló bátyja, a szeretetem teljesen elvakított, nem vettem észre a bátyámban megbúvó rosszat, hisz én csak azt a Brandont láttam, akivel felnőttem, akit mindig is szerettem.
   Aki régen a bátyám volt, de ma már nem az.
   Érdekes… a szeretetet nem lehet csak úgy kiölni az emberből, mondd Brandon, miért nem tudom feledni emléked? Annyi mindent elfeledtettél velem, magad miért nem? Hisz mindig a legjobbat akartad nekem, és számomra az lett volna a legjobb, ha teljesen elfelejtelek. Mert akkor most nem itt tartanánk.
   Szóval így nőttem fel. Négyen éltünk, egy középosztálybeli albérletben. Anya az Abszol Úton dolgozott eladóként, édesapám pedig a minisztériumban, a varázskapcsolatok főosztályán. Jól éltünk, mindent megkaptunk, és boldog voltam. Az életem gondtalan volt. Hamarosan kézbe vehettem első roxforti levelem is, majd kezdetét vette életem első nagy fejezete. A Roxfort.
   Sokáig féltem, hogy nem tudok majd beilleszkedni, mint minden lány, de végül nem így lett. Nekem lettek a legjobb barátnőim, s ez az öt év alatt sem változott. Nagyon jó évek voltak ezek, egyik pasi után jött a másik, és egyre nagyobb népszerűségre tettem szert én is. Sokan, nagyon sokan kedveltek, én meg természetesen minden pillanatát élveztem. Csini voltam, okos, és a többi lány felnézett rám. Egy kicsit.
   Akkor még minden teljesen rendben volt. Az életem gyönyörű volt, úgy tervezgettem jövőmet, hogy közben semmi sem zavart meg. A terv az volt, hogy divattervező leszek, aztán hozzámegyek egy híres kviddics sztárhoz, és lesz sok-sok, szép, és okos, sportos gyerekünk, akik hasonló sikereket érnek el, mint mi.
   De nem így lett.
   Pillanatok alatt omlott össze minden. minden, amit a szüleim, és én felépítettünk, a csillogó álomvilágnak vége lett, és fel kellett ébrednem. Fel kellett nőnöm, mert nem volt más választásom.
   Ugyanis egyedül maradtam.
   A szüleimre vérbe fagyva találtam rá. A lakásunkon, s utána sokáig csak szaladtam. Menekültem. Hogy mi, vagy ki elől, nem tudom, minden bizonnyal a gyilkosok elől. Féltem, egyenesen rettegtem, de ami a legrosszabb volt, nem tudtam, hogy ezután mi lesz velem. Hisz ők jelentettek nekem mindent, őket szerettem a legjobban, és bennük bíztam leginkább.
   A gyilkos ellen nyomozás indult, de én hamarabb rájöttem, ki volt a tettes, mint az aurorok. Hiszen a válasz végig ott volt a szemem előtt, csak túl elfogult voltam, ezúttal sem láttam a szeretettől, és elhittem mindent, amit mondott, de nem úszta meg.

   Szállodákban, vagy a Foltozott Üstben laktunk, Brandon meg én. Rá voltam utalva, hiszen ő lett a gyámom, az egyetlen élő rokonom. Nem tehettem mást, és nem is akartam. Abban a tudatban voltam, hogy semmi gond nem lesz, de ez nem sokáig tartott, ugyanis rájöttem bátyám legnagyobb titkára.
   Ő volt. Ő ölte meg anyuékat, és ő tehet mindenről.
   Csak egy levelet hagytam neki. Aztán eltűntem. Ott hagytam, miután mocskos módon kitörölte emlékeim, hogy mentse saját bőrét, de hiába tette, mindent leírtam a naplómba.
   Szerencsére volt hova menne, Barbi, és Caleb befogadtak, és ezentúl bujkáltunk. Én a bátyám, ők meg a halálfalók elől. Mondjuk, a kettő már egy és ugyanaz lett.
   Depressziós lettem. Rengeteget sírtam.
   Hiányzott a bátyám, szerettem, így nehéz volt ellene szegülnöm, a sátorban nagyon rosszak voltak a körülmények számomra, aki jobbhoz szokott, a szüleim halálát pedig nagyon lassan tudtam csak feldolgozni.
   Utána találkoztam Jacob Grosieannal, akivel később összejöttünk, és felajánlotta, hogy költözzek hozzá, Londonba. Azt mondta van egy biztonságos háza, ott Brandon nem találhat meg, így otthagytam addigi társaimat, ám Jacobnál sem sokáig bírtam.
   Karácsonykor már nem bírtam tovább.
   Úgy éreztem, menten megőrülök. Már nem akartam élni. A szerelem sem segített, úgy éreztem nincs kiút, így hát elmentem a Roxfortba Bradonhoz. Meg akartam bosszulni szüleim halálát, s tudtam, hogy ezt csak saját halálommal érhetem el kellőképp.
   Ott mindennek vége lett. Csak pár levelet hagytam magam után, így búcsúztam a világtól.
   Aznap éjjel végeztem magammal.

   Jellem

   Régebben vidám voltam, optimista, s szerethető. Mindig mosolyogtam, szerettem élni, mára azonban a depresszió minden erőmet elszívta. Ma már nincs kedvem mosolyogni, s nincs miért vidámnak lennem, egy kiszipolyozott test, csak ennyit láthat az ember, s én is csak ennyit érzek, már nem vagyok önmagam. A nap nagy részében szomorú vagyok, rengeteget sírok, ingerlékeny, és érzékeny lettem. Antiszociális. Nem szólalok meg, képes vagyok naphosszat ülni egy helyben, s csak magam elé meredni, akár egy hulla. Ez rosszabb. Nem reménykedek, csak várok, várom, hogy sorsom beteljesedjen, hogy eljöjjön az én időm, mikor mindennek véget vethetek. Mindennek.

   Apróságok

mindig ||
x vásárlás
x futás
x kakaó
x cicák
x átváltoztatástan
x kozmetikumok
x pasik
x ruhák
x a szüleim
x extrém sportok
soha ||
x Brandon
x bogarak
x elkenődött smink
x parókák
x egyedüllét
x Tudodki
dementorok || Halott szüleim látványa. Erős, szorító érzés, sírás.
mumus || Saját magam, csúnyában.
Edevis tükre || A tükörbe nézve azt látom, hogy a szüleim élnek, és minden olyan, mint régen.
százfűlé-főzet || Rózsaszín, rágógumi ízű, elég édes.
titkok ||
x Bújkálok, vagyis senki sem tud róla, hogy hol vagyok. Jelenleg ez a legnagyobb titkom.
x Még szűz vagyok. Rombolná az imidzsem.
x Titkolom kapcsolatom Gerry Ryan Nefassal.
x Meg akarom öletni magam a bátyámmal.
rossz szokás || Nagyon érzékeny vagyok, így a sírógörcsök gyakoriak nálam. Rengeteget sírok.

   A család

apa || Alex Gray; halott; sárvérű
anya || Jessica George; halott; aranyvérű
testvérek ||

Brandon Gray; 19 éves

családi állapot || Kapcsolatban, Jacob Grosieannal, mely egészen halálomig tart.
állatok ||

fehér bagoly, Cleo
fehér perzsamacska, Mr. Cat

Külsőségek

magasság || 165 cm
tömeg || 60 kg
szemszín || barna
hajszín || barna/szőke
különleges ismertetőjel || Rikító színű ruhák, mesés megjelenés.
kinézet || Egy életre kelt Barbie. Gyönyörű vagyok, bőröm barna, hajam fényes, sminkem mindig tökéletes. Általában jobban érzem magam a rövid, rikító ruhákban.
egészségi állapot || –

   A tudás

varázslói ismeretek || Öt RBF vizsgám van, nem vagyok valami jó tanuló, ez inkább lustaságom miatt van. Szeretem az átváltoztatástant, a Sötét Varázslatok kivédését, meg a Mágiatörit, bár azt inkább a professzor miatt.
mugli képzettségek || Tudok zongorázni, szeretek síelni, és kedvelem az extrém sportokat is. Gyakran olvasok mugli újságokat, és nézek TV-t.
pálca típusa || vörösfenyő, 16 hüvelyk, magja főnixtoll

   Szerepjáték-példa

      Azt mondják, hogy az öngyilkossághoz borzasztó nagy bátorságra van szükség. Ahhoz, hogy leugorj egy épült tetejéről, hogy felakaszd magad, hogy gyógyszert vegyél be, s ezáltal vess véget életednek, nagyon nagy elszántság, és bátorság kell. Az ilyen emberek általában nem gondolják át a dolgokat, vagy éppen átgondolják, csak túlzásba viszik, átesnek a ló túloldalára, és fokozódó depressziójukba esve ezt a módszert találják a legjobbnak.
   Nos, én ma éjjel nem leszek öngyilkos, legalábbis a szó szoros értelmében, nem.
   Gyáva vagyok, ahhoz, hogy végezzek magammal. Nem merek azzal a gondolattal magamhoz érni, hogy perceken belül vége, és szabad lehetek. Hiába vár a lelki felüdülés, a mennyei paradicsom, hiába szabadulhatok meg ettől a rengeteg gondtól, nem tudnám megtenni.
   Épp ezért bízom másra, ezt a feladatot. Olyasvalakire, aki már jártas az ilyen dolgokban, aki már több szerettjével is végzett, s akinek már csak én vagyok a listáján, s utána ő lesz az utolsó a családfán. A terv már hetek, sőt, talán hónapok óta megvan, egészen eddig csak azzal volt gondom, hogy meg merjem-e tenni, vagy sem. Eddig gyáva voltam, de most már itt állok, és nincs visszaút. A halál hívogat. Érzem.

   Vöröslő szemekkel pillantok a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző hatalmas, kovácsoltvas kapujára, mely már évszázadok óta hűségesen őrzi a birtokot. Még sosem voltam így, hogy be kelljen törnöm, vagyis, hogy meg kelljen próbálnom betörni, mert szinte teljesen biztos voltam benne, nem fog sikerülni. De akkor jön a B terv. Előre kieszeltem mindent, menni fog.
   A hó hatalmas pelyhekben esett, s elborított mindent, rajtam pedig csupán egy fehér pulcsi, meg egy egyszerű, csini farmer volt. Fáztam. Rettenetesen. Ám nem érdekelt, én ma este tudom, miért vagyok itt, és a nátha fenyegette veszély nem állíthat meg. Hamarosan már semmi nem állhat utamba, hamarosan már véget ér életem kínszenvedése, s Emma Gray csak kellemes emlék lesz csupán eme szeméttől bűzlő, s megrontott világban. Legalább lesz egy kellemes, mégis kihunyt fénypont pár ember életében. Már ezért megérte ragyogni.
   Zokogok, s nem tudom abbahagyni. Teljesen átlátom a helyzetet, s félek a haláltól, a bátyámtól, az életben maradástól. Búcsúleveleim már megírtam, s az utolsót, mely farzsebemben van, bátyámnak szánom. Brandonnak, aki megölte szüleinket, s kegyetlen módon, mintha nem is a húga lennék, többször kitörölte emlékeim. Brandonnak, aki többé már nem a bátyám, s hamarosan én sem leszek már a húga, bárhogy is szeretné.
   Azt veszem el tőle, ami a legfontosabb neki ezen a világon, ahogyan ő tette velem is.
   Az életem.

   Nem próbálkozok a rendes zárnyitó bűbájokkal, egyből robbantani kezdek. A kapu a legerősebb bűbájokból kap, de semmi. Próbálom átváltoztatni, de ahhoz még túl keveset tudok, próbálok valahogy hatni rá, de nem megy. Kevés vagyok.
   Őrülten, sírva rontok neki, s kezdem el kezeimmel rángatni a jéghideg vasat, ujjaim csaknem odafagynak hozzá, dühös, s kimerült leheletem apró felhői meglátszanak a levegőben.
- Engedj be! – üvöltöm teljes erőmből, hisztérikusan. – Engedj be, te szánalmas féreg! Nem mersz elém állni? Itt vagyok! GYERE! – hangom talán tébolyodottan cseng. Mindenképpen elkeseredetten. De hiába próbálkozok. A kapu nem nyílik.
   Keservesen zokogva ereszkedek az egyik tartóoszlop tövébe, s hajtom fejem térdemre. Pálcám elengedtem, valahol itt van a hóban, de kit érdekel. Nekem már úgysem számít. Nekem már mindegy. Én már lemondtam mindenről, ami eddig fontos volt nekem. Az életemről.

   Pár perc múlva felemelem fejem, lehunyom szemem, majd halkan egy szót suttogok az éjszaka, éhes bagolyhuhogással tarkított csendjébe.
- Voldemort. – Nem látok semmit, hisz szemem csukva, de a hoppanálás félreismerhetetlen pukkanásait tisztán lehetett hallani. Bajban vagyok, vagyis lennék, de nekem pont ez volt a célom. Felállok, s könnytől áztatott arcomra elégedett mosoly ül. Mint, aki a diliházból szökött. Hajamból a hajgumit egy célirányos mozdulattal tépem ki, s dobom el, a fejvadászok érdeklődve vizslatják alakom, az egyik megtalálta a pálcám. Ketten vannak.
- Lám-lám, egy újabb szökevény. Neved? – kérdi a magasabb. Egy fekete, tüsi hajú fickó, undorító, hosszú hajjal, és három napos borostával.
- Emma Hailey Gray. Brandon Gray húga vagyok. Brandon halálfaló. – hangom nyugodtan, kis izgatottsággal cseng. Semmi gyanúsat nem találnak bennem… szerintem.
- Áh, félvér. – sóhajt egyet, miután meglelte nevem a kis feljegyzései között. – Úgy látom, csinos kis vérdíjat tűztek ki a fejedre, szivi. A bátyádnak nagyon kellhetsz.
   Vállat vonok, mint akit nem érdekel a dolog.
- Na, akkor megyünk? – kérdezem élesen, parancsolón, mintha én irányítanám a szituációt. De ez egyértelmű, ezek ketten sík hülyék, hisz ki lenne olyan hülye, hogy karácsonykor is dolgozik?
- Hova? – a magasabb most találta meg a pálcám. Kérdő tekintettel néz rám, én meg csak bólintok. Felőlem akár meg is tarthatja, már nagyjából elértem, amit akartam, ezek után semmi más dolgom sincs, csak… meghalni.
- A Roxfortba. Brandon ott van, inspektor. – közlöm velük, szemöldököm felhúzva, kioktató hangnemben, majd hátat fordítok nekik, s a világ másodperceken belül elsötétedik.
   Barmok.

   Egyéb

avialany|| Ashley Tisdale