Peter Blackman
Eltávozott karakter
Hatodéves őrző
Hozzászólások: 66
Jutalmak: +18
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Szőke
Szemszín: Barna
Kor: 17
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Őrző
Pálca: 9 és fél hüvelyk, egyszarvú szőr, tölgy
Nem elérhető
|
|
« Válasz #180 Dátum: 2010. 07. 18. - 16:54:25 » |
0
|
Abigail
Amilyen gyorsan csak lehet bemenekülünk a fák rejtekébe, és innentől már csak reménykedni tudunk, hogy nem fognak minket észrevenni. Vak sötét honol mindenfelé itt a fák között, de azért a tópartot -hála a hold fényének- egészen jól ki lehet venni. Abigail fordul felém, hogy bebiztosítsa magát, hogy jól értette, amit mondtam neki, s egy bólintással jelzem, hogy "igen". Tovább figyelek, egyelőre senki, és semmi, bár valamiért úgy érzem, hogy hátulról is figyel valaki, vagy valami minket, és ez eléggé zavaró tud lenni, mivel hiába fordulok hátra a fák között honoló sötét miatt nem láthatok az orromnál tovább. Majd újból Abby szólal meg, s kis idegességet vélek felfedezni a hangjában, őszintén szólva én sem vagyok túl nyugodt, de azért megpróbálok józanul gondolkodni a lány kérdése folyamán: ha itt maradunk meg van az esély arra, hogy nem fognak észrevenni, mivel elég sűrűek itt a fák ágai, míg ha előlépünk... a-a, az mindenféle képpen hülyeség -gondlom, így a gyors kitérő után visszatérek előző gondolatmenetemhez: a harmadik variáció, hogy elmegyünk be a fák sűrűjébe, de abban az esetben meg fenn áll az esély arra, hogy meghallják a lépteink zaját. Így végül is arra jutok, hogy legjobb, ha maradunk. -Várjunk! -jelentem ki válasz képpen, majd újból elkezdem pásztázni a tópartot: látszólag semmi sincs, teljesen nyugodt minden, azonban váratlanul egyszer csak ágak roppanását hallom meg, majd közeledő léptek halk zajára leszek figyelmes. Abigailra pillantok: látni rajta, hogy hallja, hiszen feszülten figyel. Pár pillanat múltán egyszer csak feltűnik egy alak a parton, majd a lány szólal meg mellettem: összerezzenek. -Persze -válaszolom neki, bár, arra a kérdésére, hogy ki az az alak igazából tippem sincs. Az alak még mindig ott van a parton: járkál, de mit akarhat? Meghallottak minket, ahogy kijöttünk? Bár... nem mintha valami csendben surrantunk volna ki onnan. De ki lehet ez az alak? Egy tanár? Tovább pásztázom, és próbálom beazonosítani az alakját: -Egy férfi -suttogom Abbynak, majd hirtelen, mintha meghallotta volna, felénk fordul. Atya ég, ne már, hogy meghallotta a suttogásom?! Ennél halkabban nem tudok beszélni! Egy pár másodpercig mereven felénk bámul: tehetetlen vagyok, ha megpróbálok elmozdulni, abból csak zaj lehet, így csupán rimánkodni tudok, hátha ezt (is) megússzuk. Huuh, sóhajtok, ez nagyon meleg volt -gondolom magamban- s közben látom, hogy az alak elindul: abba az irányba ahonnan jött, azonban, ahogy elindul, hirtelen a felismerés hulláma söpör végig rajtam, s ezt gyorsan meg is osztom a lánnyal: -Ez Piton volt! -mondom neki magabiztosan- láttam a hosszú haját, ahogy meglibbent... meg az alakja is! Száz százalék, hogy ő volt! -hadarom el izgatottan, majd leroskadok a földre- azért én rendesen megijedtem amikor erre fele nézelődött -s érzem még, hogy mennyire hevesen ver a szívem- de megúsztuk, ez a lényeg! -fejezem be végül, majd feltápászkodom, és egy -Lumos! -szal fényárt bocsátok a mögöttünk lévő fák közé. Hirtelen, teljesen lemerevedek, s földbe gyökerezik a lábam: te jó isten... tudtam, hogy valaki, vagy valami figyel minket...
|