Konyha

Gina

Amint a mardekáros és a tanár elhagyták a konyhát, egy öreg manó szinte feltépte a festményt, és a kezünkbe nyomott valami tea szerűséget. Vigyorogtam kelletlenül is, mert még mindig szinte sokk alatt voltam, majd amikor Gina hozzám fordult még jobban vigyorogtam.
- Persze, az lesz az első dolgom, hogy beszámolok róla a Reggeli Prófétának. – ironizáltam. – Viszont tényleg jó lenne most már menni.
Kicsit megrémisztettek az öreg manó szavai, mert valahogy éreztem, hogy a veszély még nem múlt el.
Intettem a fejemmel az ajtó felé, és sietve kimentünk a konyhából, búcsút intve a kedves manóknak.
Hát azt hiszem szereztem egy új barátot, aminek rendkívül örülök, hiszen mostanában inkább egyedül vagyok mintsem társaságban, ami már kezdett zavarni.
Sietős léptekkel elindultunk a folyosón. Gina jól érvelt, a kiszökés akkor valószínűleg nem fog működni, ha nem is tudjuk az utat. Hát nem tudom, én Hóborcban továbbra sem bízok, és félek az új tanároktól. Nos, akkor nincs mit tenni, mint kipróbálni valami újat.
- Na jó, akkor most mi legyen? – kérdeztem zilálva. Nem szerettem bajba keveredni, én inkább a simán megúszás híve vagyok, bár most sem történt semmi, rossz előérzetem támadt, és úgy gondoltam a további ügyködéseket el kellene napolni. – Szerintem marha nagy mázlink volt, hogy ezt épp bőrrel megúsztuk, szóval lehet, hogy ma inkább valami könnyedebb hülyeséget kellene csinálni. Mi lenne ha csak simán kimennénk a parkba? A többi úgyis jön magától.
Közben beértünk a gyerekseregbe a folyosókon és itt már könnyedebben mozogtam, nem remélve, hogy kiszúr valaki, bár erre elég kevés esély volt, de mégis ott élt bennem az a tipikus félelem az ilyen dolgok után.
Kicsit lassítottam is, látva, hogy eléggé előre rohantam, és bevártam Ginát.


// Ne haragudj a hatalmas késedelemért =(

   Kellemesen fütyörészek a folyosó sötét szegletében. Bal kezem talárom zsebeiben pihentetem, a kőfal hideg valóját a ruhán keresztül is érzem, ahogyan mindegyre teszi próbára hátam. Jobb kezemben füstöt eregető cigaretta ég, az egyedüli fényforrás a folyosó eme szakaszán, a gyömölcsöstálat ábrázoló festménnyel szemben. Valahogy a fáklyák ezúttal nem égnek, s a prefektusok sem járnak erre. Ma éjjel én vagyok a folyosók ura. A Mardekár házvezetőjének senki sem parancsolhat, már Gray sincs itt, hogy folyton a nyomomban járjon, az alsóbb rendű halálfalókkal pedig még el tudok bánni. Az egyszerűbb lelkűek talán félnek is tőlem, még ha Jonathan jámborsága kicsit rám is nyomja a bélyeget, tekintve, hogy 90%-ka az embereknek nem tud megkülönböztetni minket. Egészen addig, amíg meg nem szólaltunk…
   Órámra nézek, s egy hanyag vállrándítással nyugtázom, hogy a nő késik. Nem vagyok túl lelkes, de ez még változhat az éjszaka folyamán. Még tudja bizonyítani, hogy megérdemli a bizalmam. Hiszen eljött az ideje annak, hogy megmutassa, miért is ő kapta a sötét varázslatok tárgyat. Hiszen ha két elborult elmét egy helyre zárunk, abból nem sülhet ki semmi rossz, nem igaz?
   Nekem pedig nem kell semmi más, csak információ. És igen, ha kell, ezért az információért hajlandó vagyok akár megkínozni pár nyomorult manót is. Elszántam magam, hogy rá fogok jönni a diákok titkára. Dumbledore Serege. Így nevezik magukat, s egyre csak gyarapodnak. Egyre többen tűnnek el szőrén-szálán, kastélyszerte, és senki sem tudja, hol vannak, vagy, hogy egyáltalán hogy menekülnek el. Minden kijáratot őriznek, minden levelet átolvasnak. Én magam nem tudnék megszökni innen, pedig az én tudásom jóval az övék felett van!
   Tudnom kell a titkukat, s, hogy kiderítsem, a legalapvetőbb helyen akarom megragadni a történetet. Az étkezés témájánál. Tudom, hogy nem jutottak ki a kastélyból, hiszen az lehetetlen. Ebből következik, hogy ha vittek is magukkal ételt, az nem elég, főleg annyi ember számára. Valahonnan szerezniük kell utánpótlást, és a legkézenfekvőbb hely a konyha.
   Egyedül Jonathannak meséltem erről, ő azonban gondoskodott róla, hogy Lorraine is megtudja. Azt gondolta, ezzel majd segíti az ügyem, hiszen a nőt annyian dícsérték. Gyűlölöm a gondolatot, hogy egy nőtől kérek segítséget, minden büszkeségem félre kellett tennem, mikor megtudtam, hogy ikrem mit szervezett le, méghozzá a nevemben. De itt vagyok, készen bármire. Megígértem a testvéremnek, hogy jól fogok viselkedni. Elnyomom a cigit, a bent maradt füstöt az elmúlást élvező mosollyal fújom ki, s a csikket betömöm a fal egyik repedésébe. Karjaim mindenféle bűntudat nélkül fonom össze mellkasom előtt, s félig előre hajolván körbekémlelek a sötét folyosón.
   Már itt kéne lennie.

Dimitrij

Meglepő ajánlatot kaptam ma. Eljött hozzám Jonathan Dobrev és egy érdekes témát vetett fel. Egy olyat, ami már engem is hosszú idő óta foglalkoztat. Eldöntöttem, hogy el fogok menni este a konyhához, és találkozok az ikertestvérével.
 A diákok érdeke elsődleges számomra. Titkon egyetértek velük, és ha tehetném, még segítenék is nekik felszívódni. A gond itt kezdődik, fogalmam sincs, hogyan teszik ezt. Ezer és ezer a vadnál is vadabb ötletem van, de eddig semmi konkrétumon nem tudtam elindulni. Ha szabad kezet kapnék, ha nem lenne mindig a nyomomban pár halálfaló, akkor biztosan hamar rájönnék mindenre. Csak azokat a megtanult dolgokat kellene használnom, amit az Aurorképzőben vertek a fejembe.
 Húsz perccel a megbeszélt időpont előtt indulok el a szobámból a konyha felé. Késő este van, fogalmam sincs, hogy milyen idióta fog majd belém kötni. Mindenre kell időt szánni. Egészen az első emeltig nem találkozom senkivel sem, majd mikor fordulnék rá a lépcsőre, két halálfaló áll elém. Kérdőre vonnak, hogy mit keresek itt, és eléggé nehezen értik meg, hogy nekem nem parancsolhatnak.
 Nagy sokára végre mogorva képpel elengednek, így folytathatom utamat a konyha felé. Órámra nézek, és látom, hogy máris késtem negyed órát. Sebes léptekkel indulok meg a lépcsőn. Mikor befordulok a gyümölcsös tálas folyosóra, a távolban parázsló fénypontot veszek észre. Majd a fény kialszik. Teljes a sötétség, és a csend. Rosszat sejtve nesztelenül közeledem a konyhába vezető festményhez.
A férfi olyan csendben volt, és én is olyan halkan mentem felé, hogy csak akkor vesszük észre egymást, mikor már fél méter sem választ el minket. Előkapom a pálcám, és egyből kis lángocska lobban a végén. Így már látjuk a másikat. A repüléstan tanár a falnak dőlve áll. Én hátrébb lépek egyet. Nem mintha feszélyezne a közelség, de nem akarom őt kellemetlen helyzetbe hozni. Halkan szólalok meg- Bocs a késésért. Két idióta utamat állta- visszagondolok az ostoba halálfalókra, és arcomra furcsa kifejezés ül ki. Gyűlölöm az összeset, mégis, egyszerűen imádom amikor az ész és értelem párosítása nélkül tesznek dolgokat. Néha ez rendkívül vicces.
 Időközben jobban szemügyre veszem Dimitrij arcát, és összehasonlítom a délelőtt látott Jonathanével. Ha egymás mellé állnának biztosan összekeverném őket. Most azonban száz százalék biztos vagyok abban, hogy Dimitrij áll előttem. Nem beszéltem vele sokat az év során, de elég lenne egy szó, hogy bárki megmondhassa melyik ikerrel áll szemben. Én most testtartása alapján következtetek arra, hogy melyikük van itt. Az a furcsa hanyagság, ahogy nekidől a falnak...
 Kicsit talán elkalandoztam, miközben végigmértem sportos testalkatát. Újra a szemébe nézek, és megkérdezem- Na, akkor bemegyünk?- elvégre az ő, és testvére ötlete volt az egész. Mikor hozzá beszélek, nem vagyok se hivatalos, se komor, mint a legtöbb tanár. Nem értem, hogy miért nem lehet normálisan beszélni a másikkal, hogy miért kell magázni a másikat.
 Várom, hogy történjen végre valami. Kezdek unatkozni.